login |

The Last Man on Earth: vége az 1. évadnak

2015. 05. 13. 17:52 - Írta: human

25 hozzászólás | kategória: 2014/15 finálék, kritika,

Bár jól indult a sorozat, de gyorsan megzuhant, hogy aztán ismét elkezdje gyűjteni a pozitív kritikákat. Csak azt nem tudom, mire fel.

Bár pár részt kihagytam, de a fináléra azért dupla esélyt, adtam az utolsó 40 percet nyomtam le és egyszer nem sikerült nevetnem rajta. Ez azért baj, mert hiába független filmes a sorozat, azért ha már komédia, akkor kéne legyen benne pár poén. 1-2 helyen persze láttam, hogy az erősen kitartott kínos jeleneten kéne nevetni, de nem sikerült.

Arról nem is beszélve, hogy a végére már mennyien lettek az utolsó emberek. Ha tényleges “az emberiség túlélői”-témában íródna a Last Man, akkor érthető lenne a csapat problémáinak ilyen szintű kavarása, hiszen alfahímünk is lett már, de sajnos humorilag nem lettek jók az ellentétek.

A végső negatívum pedig, hogy itt van 7 szereplő, és egyikőjük sem szimpatikus. Az rendben van, hogy változott a koncepció, és a kezdő, szerethető lúzer teljesen átváltozott a részek során, na de hogy a többiek közé nem jutott egy normális ember, az már szomorú.

A finálé viszont érdekes volt, leginkább azért, mert új showrunner jön, és tökéletes lehetősége van egy rebootra. Mindemellett egész jó lett a lezárás is, mármint így nagyjából egy filmként meg is nézhető, hátha valaki nyáron kíváncsi erre a katasztrófára, amiben rengeteg lehetőség volt.

Engem nem győztek meg arról, hogy visszatérjek — 3/10.

25 hozzászólás Ne habozz!

DarylD - 2015. 05. 13. 18:09

Az első egy-két részt imádtam, de amit s többiben műveltek az valami borzalom volt. Tényleg nem volt egy szimpatikus szereplő sem. Todd-ot bírtam, amikor behozták, de sikerült őt is elrontani. És még csak nem is az lett volna a bajom, hogy nem tudok azonosulni a szereplőkkel, görényekkel is lehet jó komédiát csinálni, erre remek példa a Veep, de amit ebben a sorozatban műveltek az nem vicces volt, hanem kínos és taszító, főleg Phil cselekedetei.
2. évadot azért még kipróbálom, a reboot már sokat nem ronthat rajta.

JKJ - 2015. 05. 13. 18:12

Addig bírtam (szenvedve) amikor megjelent a második férfi. Onnan egyszerűen már túl sok volt. Előtte is erősen rezgett a léc, de mindig jobbat reméltem :-)

Dr. Agy - 2015. 05. 13. 18:16

Maradtam (a rövid, huszonpár perces sorozatokat nehezen engedem el), mert kíváncsi voltam, mi lesz belőle.

Nem igénylem egy komédiasorozattól, hogy az ember a hasát fogja tőle. Elég, ha szórakoztat.

Azt viszont ki nem állhatom, ha humorforrásként valakinek a folyamatos szívását, szenvedését próbálják beállítani. Itt pedig ez történt, Phil-lel az évad folyamán csak és kizárólag rossz dolgok történnek, folyamatos frusztráció és megszégyenülés jut neki, ami csak fokozódik, ahogy jelennek meg az új túlélők.

A végén pedig ez abban csúcsosodik ki, hogy a nevét is elvevő Mr. Tökély megkötözi, mint borjút egy rodeón, kidobja a saját szülővárosából, és viszi az összes épkézláb nőt. “Főhősünk” meg erre mit csinál? Semmit. Hagyja. Inkább odébbáll a világ legidegesítőbb csajával.

LaCRossE - 2015. 05. 13. 18:23

Amit Dr. Agy is kiemelt – komolyan azon kéne nevetnünk, ahogy a főszereplőt folyamatosan újra és újra megszégyenítik és megszivatják? Igen, Phil egy rohadt ellenszenves valaki, aki állandóan hazudik, de ezt rossz volt nézni. A vége pedig tényleg hihetetlen volt, esküszöm, ilyen lehangolt még sosem voltam, mint annál a jelenetnél sitcom közben.

crashland - 2015. 05. 13. 18:27

7/10 egesz evadra. jo volt. nem ertem a sok negativumot.

Lajosék a másodikról - 2015. 05. 13. 18:30

Fogalmam nincs, mit akart ezzel az egésszel Forte. Olyan, mint egy kicsit kiherélt Gervais-Merchant sorozat (végig a Hello Ladies lebegett a szemem előtt), semmi értelme.

nfsu17 - 2015. 05. 13. 18:33

vagy inkább mi nem értjük, hogy mi benne a pozitívum szerinted :)

ez a sorozat rossz.
nem vicces, ellenben kínos, mivel kínos dolgok sorozatát vonultatja fel, ami szerintük vicces.
de nem.

ez inkább dramedy, mint comedy.

winnie - 2015. 05. 13. 18:37

crashland: pedig mindenki hosszú sorokban fejtegeti. nyilván sokan imádják és nézik, de sokat segítene, ha te is több sort szánnál neki, azon kívül, hogy “jó”.

vbalazs91 - 2015. 05. 13. 18:44

Elnézegetem, bár nehezen bocsátottam meg a sorozatnak, hogy szembeköpték az alapkoncepciót.

elkon - 2015. 05. 13. 18:59

Én a trailerek után nagyon vártam, de aztán 3 rész után ment is a kukába. Nagyon elrontották.

A fő bűne nem is ez, sőt remélem csak szimplán egy kihagyott ziccer, de nagyon sajnálnám, ha ez visszavenné a csatorna kockázatvállalási kedvét, mert ez az volt, és bele is bukott (bár nyilván relatív, mert ha lesz második évad, akkor biztos nézték).

LaCRossE - 2015. 05. 13. 19:16

elkon: nézettségileg nagyon jó volt a TLMOA, szóval bukásnak semmiképp nem nevezném.

Sztrapacska - 2015. 05. 13. 19:19

Borzasztóan sajnálom a sorozatot, mert ezt vártam a legjobban a szezonban, és noha nézem, mert csak a legvégső utálatban hagyok abba 20 perces kis semmiséget, fáj érte a szívem, hogy ennnnyire képesek voltak elrontani.
Nade megyek is szemezgetni az újoncok közül, aztán hátha találok valami remekbeszabottat, amiben csalódhatok! :D

winnie - 2015. 05. 13. 20:01

elkon: a last man a csatorna legsikeresebb komediaja. ebben nincs semmi relativ. nem hittek volna, hogy ekkora siker lesz.

bëiz - 2015. 05. 13. 20:09

3 részig bírtam ezt az izét. Rájöttem, hogy egyáltalán nem tud szórakoztatni, úgyhogy könyörtelenül lendült a kasza. A kritikát és a kommenteket elnézve jól döntöttem.

spamdog - 2015. 05. 13. 20:26

Olyan volt a sorozat, mint egy orosz dash-cam felvétel, először vicces de sokadszorra már inkább fájdalmas.

engé - 2015. 05. 13. 20:34

Azt hittem, hogy kitartok legalább az első évad végéig, de egyáltalán nem tudtam leküzdeni az utolsó pár epizódot. Repetatív, és végtelenül unalmas lett, teljesen megalázva az alaphelyzetet és az évad első pár részét. Semmi köze a posztapok műfajhoz, mert az egészben kb. annyira van jelentősége a dolognak, mint a pucér szomszédnak a Jóbarátokban.

Egyáltalán nem nehéz amcsi tévében csalódni, de azért ez egy olimpiai rekord volt. Várom inkább Forte következő projektjét, jöjjön bármikor is.

Zizi - 2015. 05. 13. 22:54

ááá, nagyon sok pilot részt és sorozatot láttam az évek során, de soha semmiben nem találtam még ilyen unszimpatikus véglényt, mint ez az “eredeti” Will.

ha tényleg ő lenne az utolsó ember, akkor inkább kívánnám a Föld pusztulását…

a sorozatról: kitartottam, mert sajnos ez jellemző rám, hogy ha valamit elkezdek, akkor igyekszem befejezni is, de ez…
mondjuk ha őszinte akarok lenni, akkor úgyis megnézem majd a 2. évad első részét, de ha az újoncok jók lesznek akkor 100 %, hogy kaszálni fogom, és nem pazarlom erre az időmet.

Zizi - 2015. 05. 13. 23:46

bocs, Phil

zero - 2015. 05. 14. 08:45

öhhmm…bevallom engem nagyon szórakoztatott az egész.
Persze, hogy szinte minden karakter és helyzet erőltetett volt. Tele volt logikátlansággal, igen.
Én kicsit Office szemmel néztem, azt hiszem.

noodles - 2015. 05. 14. 09:15

amikor bejött a 2. faszi ott kaszáltam. addig se volt túl jó de érdekelt az alap sztori miatt. idegesítő, nem vicces, unszimpatikus szereplők. ha ezekből csak az egyik van meg már akkor baj de így meg aztán…..

geri173 - 2015. 05. 14. 19:30

Én is másra számítottam és csalódtam, de utána mégis megtetszett valamiért. 7/10

sepörd - 2015. 05. 14. 20:57

elgondolkodtam hogy miről is szólt ez az évad, nézzük:

-Phil dugni akar, ezért összeházasodik Carollal
-jön a szőke csaj, Carol leszarva, Philnek ő kell
-nem dughatja meg a szőke csajt mert ott van Carol
-mire Phil végre megdughatná a szőke csajt, jön Todd, így megint nem sikerül neki
-jön 2 új csaj, akiket szintén meg akar dugni, és megint nem sikerül neki, mert egy hazug gyökér.
-jön az újfiú, egy kigyúrt ezermester, akivel viszont minden csaj dugni akar, már Todd is le van szarva, hát még Phil
-Phil féltékeny lesz Carolra, (a kigyúrt faszinak nyilván Carol kell) akit pár résszel ezelőtt kidobott ugye, már vele is beéri.
-Philt a nagyfiú kib@ssza a sivatag közepére, a többiek valamiért ezt jó szemmel nézik, Carol viszont követi.

és mit kap aki végigszenvedte ezt a szart. hát kezdődik minden előlről :D mondjuk most ez jól jön, mert ez ez a koncepciónem tudom mi akart lenni.

és mindezt olyan nulla karaterekkel, hogy nem igaz. plusz volt egy soha nem látott módon idegesítő csaj, meg egy hatalmas nagy balf@sz. és mi szükség volt a koros nőre meg a barátnőjére? miért volt az újfiú neve szintén Phil Miller? mi volt az az utolsó jelenet? hagyjuk. egyébként én a vége felé már altatónak használtam, szerintem volt hogy vagy 3-szor elaludtam egy részen.

csizo - 2015. 05. 15. 06:19

Kiváló sorozat, rengeteg poénnal.
Teljesen jól rólunk (emberekről) szól és a kapcsolatainkról. Mondjuk kell hozzá valamennyi élettapasztalat és belelátni magunkat ismerőseinket.

Enzo - 2015. 05. 20. 20:29

Soha életemben nem kaszáltam még sorozatot. Tényleg soha, az Under the Dome, a V és sok más is kibírta. De ennek nem térek vissza a második évadjára, az tuti, majd elolvasom max.

Az első rész még tetszett, a 2.-3.-4. elfogadható volt, azon kívül a 9.rész, meg a finálés cliffhanger aminek valami kis pozitívumot tudnék beírni, de azon kívül retttttttenetesen kínos és erőltetett, nem tudom hogy az egész évadban elmosolyodtam-e 3x összesen, borzalom, én még ilyet nem láttam. Na és hát szembemegy a címével, de ez a legkisebb hibája. Hogy ezt hogyan kellett volna, azt többen leírták fölöttem, kb ami a trailerben volt, az volt az összes értékelhető dolog az egészből.
4/10-et adnék rá nagyon jó szívvel.

Xtian - 2015. 10. 13. 22:05

Nem láttam trailert, nem néztem pilotot így nem voltak prekoncepcióim!
Így viszont nálam 10/10, biztos bennem van a hiba de Phil kreténsége nekem vicces.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz