login |

Survivor: vége a 30. évadnak

2015. 05. 21. 19:36 - Írta: winnie

21 hozzászólás | kategória: 2014/15 finálék, kritika, reality,

(Aki be akar szállni a jelen még mindig egyik legjobb sorozatába, reality-jébe, stratégiai játékába, az itt talál tippeket, melyik évaddal érdemes kezdeni – a legjobbak tényleg zseniális élményt jelentenek.)

A mostani szezon összességében semmiképp sem a legjobbak közé fog tartozni – nálam. És arra számítottam, hogy a finálé sem lesz túl érdekes, de a francba is, kétszer is felpörgött és kifejezetten izgalmassá vált, szóval erre a záró dupla részre nem panaszkodom, főleg, hogy betették a kedvenc csavaromat is – őszinte meglepetésemre.

A legvégén is hasonló volt a helyzet, csak csordogált a három döntős “kikérdezése”, de azért ott is akadtak jó pillanatok, szóval nem volt gond, a reunion pedig elég rohanós volt, és olyasmire is sor került benne, amire eddig még soha. Hát…, valahol megértem, de nem hiányzott.

A tovább mögött folytatom spoilerekkel, minden más a 31. évadról külön posztban.

Mike nyert. Simán, 6-1-1-re, nem igazán volt apelláta.

Meglepő volt, hogy bevitte magával Carolyn-t, de duplán neki lett igaza, hiszen egyrészt így is nyert, másrészt, mint kiderült Rodney egynél több szavazatot kapott volna.

Amikor Mike döntőssé vált, azt hittem, hogy dögunalom lesz a folytatás és 8-0-0 lesz a szavazás, de a francba is, a Carolyn-os húzással, valamint a tüzeskedéssel azért akadt izgalom a végére. A nagy kérdés csak az, hogy annak ellenére, hogy Mike-nak szurkoltam én is (mindig az underdog, nálam már csak így megy), elgondolkodom, hogy csak azért, mert védettségeket nyert, máris megérdemeltté vált a sikere?

Oké, amíg a nyerő oldalon volt, taktikázott, de utána már csak nyert és nyert, egy fűszálat nem kellett keresztbe tennie social téren, hiszen a kiszavazásokról a többség döntött inkább. (Ugyanez a helyzet Joe-val. Fanfavorit volt meg minden, de azért nem sok mindent csinált, csak nyert és nyert. Persze, mint némelyik korábbi nagy spíler, mint JT vagy Tom.)

Poetic justice.

Nem hiszem, hogy érdemes így a lezárás után a részekről beszélni, csak annyit jegyeznék meg, hogy pacsi a loved one-okért, érzelgős vagyok, szeretem ezeket a pillanatokat.

Közepes, de nem rossz szezon részemről jó győztessel – és abban szerintem is van valami, hogy összességében sok volt a jó játékos (a Játékos), csak éppen mindegyiket pánikszerűen kiszavazták (már az elején a Sárga csajt, például). Ha nem a paranoia működik és összeállnak a “jók”, és inkább kidobálják a resztlit, a Will-eket, akkor nagyon érdekes lehetett volna a végjáték. Viszont így, aki veszélyt jelentett, ment a levesbe – ahogy kell, végülis.

Ketten (Joe és Shirin) ismételhetnek. Nem tudom, hogy mennyire lepett meg, hogy Carolyn nem jutott be (neki szurkoltam elég sokáig, de láttam, hogy sokan nem), de azon mindenképpen néztem egy nagyot, hogy Shirin nem az idegesítőségével tűnt ki a szavazók számára, hanem együtt éreztek inkább vele. Nyilván lehet, hogy jobb lesz, de nagyon nem hiányzott oda. Főleg, hogy a dumája a milliomosságáról tuti azonnali kiszavazást fog érni. Vagy nem.













































21 hozzászólás Ne habozz!

wondorog - 2015. 05. 21. 19:44

Örülök, hogy Mike nyert, izgultam az utolsó 2 immunity-n, hogy megnyerje + Carolynnak is a tűz challange-nél (azt hittem nem húzza meg Mike, mert nem volt sok már hátra a részből, de végül a győztes hirdetését áttették a reunionba).
Dan rohadt idegesítő, amilyen fejeket vágott az utolsó 2 tribalön + a reunionban, Phil jól beszólogatott neki.
Shirinnek örülök, engem a vége felé már nem is idegesített, szerettem az őrült megnyilvánulásait. Abby-Maria viszont meh, a hideg kirázott attól a csajtól, nem villain ő, csak egy irritáló p@csa.

CyClotroniC - 2015. 05. 21. 20:02

Nem akarok nagy szavakat használni, de egyszerűbben nem fogom tudni körülírni a dolgot.

Hosszú idő óta ez volt a kedvenc szezonom (múlt héten leírtam, hogy miért) és a kedvenc győztesen is talán az S16 óta. Tyler (és kicsit Carolyn) drukker voltam, de a játék második felében már nem tudtam nem Mike-nak szurkolni. Ritkán látni ennyire sokoldalú játékot és ennyire szerethető figurát. Egészen példátlan, hogy “hero” játékosnak drukkolok ebben a játékban, de kicsit úgy éreztem az utolsó 8-10 főtől kb, hogy Mike vs Everyone lett a showból és végig a többséget éreztem villainnek, szinte egyöntetűen. Azt hiszem ez mindent elmond Mike karizmájáról meg arról, hogy mennyire szimpatikus arcnak tartom.

Azért továbbra is Parvati a kedvenc játékosom ever, de Mike bizony bekerült nálam a Top5-be úgy, hogy talán ő az egyedüli a kedvenceim között, akik nem a sunyi, intrikus, blindside módszerrel játszottak.

S31-es dologról majd később, de ezt most ki akartam írni magamból még viszonylag frissen.

kiwagyok - 2015. 05. 21. 20:06

Shirin engem meg csak a legvégén kezdett idegesíteni, pont a zsüribeszédnél. Akkor rohadtul megbántam hogy szavaztam rá a következő évadba:-)
Hiányzott a döntősök védőbeszéde. Ez vajon csak idő hiányába maradt ki, vagy tényleg nem is volt. És nem volt visszaemlékezés sem, a régi játékosokra. (és már a Reunion is egyre rövidebb:-))
De szerintem egy jó évad volt, jó játékokkal, jó győztessel. Remélem sosem lesz vége a Survivor-nek:-))

CyClotroniC - 2015. 05. 21. 20:19

Ó és még a tűzcsiholáshoz annyit, hogy egyrészt ennél a jelenetnél (http://i.imgur.com/HITaGjg.jpg) azt hittem, hogy Rodney felgyújtotta magát, másrészt szerintem ez így ebben az 1 órás formában még ártott is Carolynnek, bár nem hiszem, hogy bármi is múlt volna ezen, de tuti nem tette jót az imageének.

winnie - 2015. 05. 21. 20:30

kiwagyok: volt beszed, de kesobb nagyjabol megismeteltek magukat, azt mondta probst, plusz idoszuke gondolom. a tuz is elhizta a solgokat. az egyik challenge elott sem volt atvezetes.

Risi92 - 2015. 05. 21. 21:54

mindent elmondott az évadról nálam, hogy sokkal kíváncsibb voltam az S31 szavazás eredményére, mint a fináléra :D az S25-S29hez képest sehol nem volt az idei szezon, winnie jól írtad, az ígéretes karaktereket az elején kiszavazták, a kevésbé izgalmasak maradtak bent a végére.
Mike megérdemelten nyert, viszont nem érzem igazságosnak hogy Will annyi szavazatot kapott mint Carolyn…
az S31 visszatérőiről lesz poszt?

Natale - 2015. 05. 21. 22:08

JT azért több volt mint egy challenge-király, szociálisan is nagyon ott volt, nem is ment rá soha szavazat, és általában az ő szavazata volt a döntő.

Örülök Mike győzelmének, nekem is nagyon szimpatikus lett a végére, és onnan visszahozni, maximálisan megérdemli. Szerintem ilyen szintű dominancia győzelmet érdemel, legalabbis a legkülönbözőbb műfajú challenge-eket nyerte sorban, ez nyilván célponttá teszi, nem is nagyon lehet nagyon keményen taltikazni. Elképzelni is kemény hogy mennyit nyert volna ha nincs Joe (vagy még inkább ha ő megy Joe helyett, akkor utóbbi mennyire dominált volna).

A 31. évados castból a többség megvan, Abi-Maria légyszives nagyon gyorsan essen ki (egyetértek az előttem szólóval, semmi izgalmas nincs benne, csak rettentően irritáló), és természetesen hajrá Joe és Keith. (Utóbbira nagyon kiváncsi leszek, a múltkor a Reunionon kiderült hogy egy nagyon kicsi taktikazasra volt csak a győzelemtől, hátha most azt is megpróbálja :D)

winnie - 2015. 05. 21. 22:19

“viszont nem érzem igazságosnak hogy Will annyi szavazatot kapott mint Carolyn…”

na, igen. will és rodney bebiztosította magának az egyik kiesése esetében a fix 1 szavazatot a nagy barátsággal:)

CyClotroniC - 2015. 05. 21. 22:20

Az sokkal meglepőbb, hogy a két piros csajnál hogy a francban jött ki az, hogy Rodney nyert volna náluk, ha bejut, de úgy hogy Carolyn volt döntős, úgy legyen inkább Mike. Carolyn és Rodney játéka ég és föld volt.

spy - 2015. 05. 21. 23:38

Szerintem elég kiszámítható volt a dolog, legalábbis nekem. Látni lehetett, hogy Mike fog nyerni, ha tudja hozni az immunity challenge-ket.

Hogy a f***ba(és még sok sípolás) nem bírtak tüzet gyújtani 1 óráig? Rohadtul nem nehéz egy magnéziumrudat használni…

Fragohol1C - 2015. 05. 22. 00:31

Szerintem ez egy átlagosan szar szezon volt túl sok idiótával a finálé környékén. Véleményem szerint Mike megérdemelten nyert, nagy húzásokra nem láttam esélyt ebben az évadban. Sajnos a reunionban túl sok időt pocsékoltak Danre ami totál felesleges volt szerintem, elegendő lett volna az az egy bejátszás, az mindent elmond.

Kíváncsi leszek erre a 2nd chance évadra, van jópár favorit ember, meg van pár akitől a hideg kiráz :D

CotA - 2015. 05. 22. 05:50

Mikenak szurkoltam az évad második felétől és nagyon örülök, hogy ő nyert. Bár ahogy pár zsűritag beszélt komolyan tartotam tőle, hogy esetleg Carolyn több szavazatot kap (Jen előadása után sejtettem már mondjuk h a no collarok együtt fognak szavazni és akkor már csak plusz egy ember kell).
A reunion alatt Jen-ék szerintem csak poénból v szolidaritásból emelték fel Rodneynak a kezüket.
Shirin dead fish beszéde is haláli volt. Igaz h csak kimondta amit mindenki gondolt, de jól beégette Willt a mennyasszonya előtt (bár égett ő magától is eleget).
A challengeben jól teljesítő játékosok kezdenek veszélyeztetett fajjá válni, mindenki rájuk vadászik. Lassan már nekik kell összefogni és kiejteni a bénákat, mielőtt nem késő.
Nagyon élveztem a finálét, a kövi évaddal kapcsolatban meg olyan érzésem van h fel fogja venni a versenyt a 20. szezonnal.

Matee01 - 2015. 05. 22. 14:23

Itthon nem tudom miért nem adják nézhető sorozat volt / lenne mostaniakhoz képest….
Ezt még én is néztem…

menyet - 2015. 05. 23. 19:08

érdekes évad volt, néhány jó tribal councillal és örülök, hogy Mike nyert,
DE
az a raw footage amit mutattak reunionban, egyszerre volt nagyon érdekes és meglepő módon hihetetlen kiábrándító is.
Mindig tudtuk, hogy ott ugrálnak körülöttük az operatőrök, de hogy ennyien egy sima átlagos camp pillanatban, belemászva az arcukba? :)

winnie - 2015. 05. 24. 06:26

nem is az operatőrök jelentik szerintem a sok pluszt, hanem a szerkesztők, akik jegyezetelnek és interjúztatnak.

korábbi dvd-ken vannak egyébként ezekkel kapcsolatban érdekes extrák.

Gumbo - 2015. 05. 24. 12:15

winnie: kedvenc csavarod alatt mit értesz?

nadivereb - 2015. 05. 24. 13:51

Kifejezetten sajnálom, hogy nem volt szorosabb a szavazás. Nem mondom, hogy Mike nem érdemelte meg, de szerintem Carolyn is legalább annyira megérdemelte volna, számomra az ő játéka jobban megtestesítette azt, ahogy egy ilyen törzsben játszani kell a merge után.
Nálam stingray > howler monkey.

tenorx - 2015. 05. 24. 18:45

Fú, Dan szembesítése de megérdemelt volt.

winnie - 2015. 05. 24. 18:49

Gumbo: nem sok volt:) ez is csak “csavar”, idézőjelben. én szentimentális vagyok, szeretem a családtagokat, ha jönnek.

Thomas - 2015. 07. 05. 19:19

Nem volt rossz évad, csak nekem a vége megint érdektelenné vált, miután Sierra kiesett. Mike-ot az elején nagyon megutáltam, amikor elkezdett mindenkinek dirigálni, meg belekötni, hogy ki mit csinál a táborban, aztán miután ezt abbahagyta, végül is semlegessé vált. Az túlzás, hogy szurkoltam neki, a végén már szinte mindegy volt nekem, de legalább végre egy nem teljesen ellenszenves győztes lett.

Sajnos egyre inkább úgy érzem, hogy a Survivor “araynkora” nálam már véget ért. Én ezt a 6. és a 16. évad közé tenném, esetleg még a 20. évadig kihúzható, mert azok még szórakoztatók voltak, és az S19-es Natalie az egyik kedvenc győztesem. De szerintem pont Russell Hantz érkezésével kezdett átalakulni a játék (meg az általam utált hármas döntőkkel), most meg nem mondom, hogy több lett az ilyen nagyképű manipulátor, akiket ki nem állhatok, vagy csak könnyebben adják oda nekik a nyereményt, de az biztos, hogy valami megváltozott. Régen az volt a cél, hogy úgy jusson el valaki a végéig, hogy közben a lehető legkevesebb embert bosszantson fel. Ma már ti is itt a kibeszélőben is folyton csak azt hozzátok fel, hogy ki mennyit taktikázott, és általában a zsűri is csak ezt nézi. Nem mondom, hogy nem kell a taktika, persze hogy kell, csak nagyon nincs az ínyemre, hogy sorban nyernek a szarkeverő típusú, ellenszenves játékosok, régen csak 1-1 ilyen volt, most már szinte minden évadban (jó, most pont nem, de az S21 óta igazán csak Rob és Kim győzelmének tudtam örülni). Tudom, ez egyéni szoc. probléma, csak próbálom megindokolni, hogy miért nem élvezem annyira már a Survivort, mint régen.

Mindegy, a lényeg, hogy végre sikerült felhoznom magam, így ősszel kivételesen megpróbálom hetiben nézni, és aktív ellenvéleményt szolgáltatni a heti kritikákhoz:)

Enzo - 2015. 09. 06. 01:53

Asszem, ez a szezon két dolog miatt marad meg: Mike hihetetlen immunity sorozata, és megérdemelt győzelme + a sok negativitás.
-A Dan-Will-Rodney döntő tényleg rémes lett volna.
-Örültem, hogy végre megint volt firemaking challenge.
-Carolyn-nak sokkal több szavazatra számítottam: ő taktikázott is, +2x is nyert challenge-et, nem bántam volna ha ő nyeri, de Mike is megérdemelte.
-A reunion nagyon összecsapott volt… :/ pedig még random nézőkkel se volt interjú, de kb 2x ilyen hosszúnak kéne lennie….régen emlékszem hogy kb minden játékosnak jutott egy kérdés, most meg talán ha 6-7 megszólalt a 18-ból…a Dan-es rész nagyon hosszúra lett vágva + kicsit a cast bejelentés is.
-Jenn szerintem nem akart jönni még egy évadra, pedig annyira elnéztem volna még :/
-A nyers felvételt nagyon érdekes volt látni, sose láttam még ilyen jelenetet, tök fura hogy ennyi marha sok stábtag ott van, annyira nem gondol bele az ember…

Az s31 véleményem meg inkább nem ide írom, így is hosszú lett…és én is most értem utol a kinti vetítést, mint Thomas…ősztől hetiben!

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz