login |

Hannibal: kezdett a 3. évad

2015. 06. 08. 14:50 - Írta: CyClotroniC

269 hozzászólás | kategória: kritika,

Bonsoir.

Olaszos ízekkel tért vissza a képernyőre kedvenc főzőműsorunk, és hihetetlen, hogy már mennyire hiányzott. Elég sok jó sorozat fut mostanában, de még ebben az erős mezőnyben is bérelt helye van nálam a Hannibal-nek a legjobb 5 között és nemigen tudnék még egy olyat mondani, ami atmoszférateremtésben, stílusban és esztétikában képes megközelíteni Bryan Fuller alkotását.

Az esztétikát egyébként nem csak Hannibal, mint karakter helyezi mindenek fölé, hanem maga a sorozat is és ez hihetetlenül jól áll neki. Leginkább ugyanis ez az egyedi stílus fogja össze az évadokat, így akkor is koherens marad a történet, ha nem egyszer sikerült már megújulnia fókuszát vagy nézőpontját illetően, ami pedig talán még nagyobb bravúr, úgy képes meglepetéseket okozni és lenyűgözni a nézőt, hogy pontosan tudjuk hova fognak kifutni a karakterek.

A készítők az alacsony költségvetésből a sorozat talán legnagyobb erényét kovácsolták és egy olyan (rém)álomszerű világot alkottak meg, ami saját burkában él, egy olyan térben, ahol egyetlen ember képes bárhol művészeti installációként kiállítani áldozatait, ahol áldozat egy vacsora fölött elemezgeti gyilkosának lelkivilágát és gondolkodását, ahol az ember álidentitását nem kérdőjelezik meg, ahol nem görcsölnek kamerákkal, internettel és ahol a modern nyomozati eszközök eddig egyszer sem mutattak túl a kórbonctanon vagy szóltak bele egy kicsit is két kivételes elme pszichológiai sakkjátszmájába.

Ez pedig azért erény, mert a Hannibal mindezek ellenére működik és eszünkbe se jut megkérdőjelezni a logikáját egy percig sem, a kegyetlenségéről nem is beszélve. Nem is olyan rég beszélgetett el röviden az EW Bryan Fullerrel a Game of Thrones sokat támadott jelenetéről, amit bár érdemes elolvasni, de egészen más kezdett el foglalkoztatni a két sorozat párhuzama kapcsán.

It’s only cannibalism, if we’re equal.

Míg a GoT világában a legtöbb esetben a kegyetlenség és a terror főleg fizikai, addig a Hannibal univerzumában az igazi horror leginkább lelki és mentális síkon történik, ami talán a kegyetlenebb a kettő közül, ez az egyedi burok azonban – sajátos álomvilágával és már-már filozofikus párbeszédeivel – simán elveszi mindennek az élét, így sokkal könnyebb csodálni ezt a sötét táncot, mintsem elborzadni rajta.

Ha van epizód, ami ezt tökéletesen bemutatja, az éppen a harmadik szezon nyitórésze, ami ismét egészen új ízeket vonultat fel a Hannibal epizódok étlapján. Az európai környezethez nem csak az olaszos epizódcímek dukálnak, így kapunk némi motorozást a párizsi éjszakában, Firenzét és egy ahhoz méltó reneszánsz hangulatot Dantével, borral és kultúrával.

Amiről viszont szó sem esik, azok a tavalyi finálé túlélői, hiszen egy másodpercet sem kapunk Baltimore-ból néhány flashbacket leszámítva, csupán Hannibalt és Bedeliát követhetjük nyomon, és mivel Dr Lecter szörnyetegét már jól ismerjük, főleg Gillian Anderson kerül a reflektorfénybe, aki meg is hálálja ezt a figyelmet egy olyan eszméletlen jó alakítással, amit talán a The Fall-ban sem láttam tőle, pedig nagyon-nagyon tudom ajánlani minden Hannibal-rajongónak, mert egy olyan sötét, brit-ír thrillerről beszélünk, ami bár realisztikusabb és kevésbé barokkos, mégis gyakran emlékeztetett erre.

A zenesávot eddig minden évben csak dicsérhettük és Brian Reitzell most sem adta alább a szintet. A zene továbbra is zaklatott, helyenként disszonáns, de elhagyja azokat a keleti jegyeket, amivel a tavalyi évad aláfestését főleg az ázsiai filmek párbajaihoz lehetett hasonlítani, bejönnek a klasszikus elemek, főleg vonósokkal, és ne feledkezzünk meg a párizsi motorozás alatti darabról sem, ami egyszerre volt eszméletlenül menő és egészen más, mint a firenzei.

A rendezés, ha lehet, rápakol még egy lapáttal erre a furcsa álomvilágra, de egészen más eszközökkel éri ezt el, mint a Mozart in the Jungle – 1×07 tette azt hosszú snittjeivel. Rengeteg az áttűnés, a montázs, a közeli, a fókuszálgatás, amiért Vincenzo Natali volt a felelős, de beugrik még a szezon során három epizódra a Pan’s Labyrinth Oscar-díjas operatőre, Guillermo Navarro illetve a Game of Thrones Blackwater epizódját rendező Neil Marshall is.

Kétségtelen, hogy egy meglehetősen szokatlan epizóddal nyitotta a szezont a Hannibal, ami helyenként a The Talented Mr Ripley-t idézte számomra és úgysem tűnt kapkodósnak, hogy tudjuk, hogy az eredetileg 3-4. évadra tervezett történetek mind a mostani szezonban fognak majd helyet kapni két kisebb ívet leírva. A szezon első felében Lady Murasaki érkezik majd, míg a másodikban eljutunk már a Red Dragon idősíkjába is.

Az Antipasto tökéletesen ellátta címszerepét és olyan előételként szolgált a szezonhoz, ami garantáltan felkelti az étvágyunkat az idei lakomához is, egyszerre hozva a már jól ismert ízeket, de mégis feldobva valami újjal és különlegessel, ez pedig így simán 8/10, még akkor is, ha Will Graham hiányzott a vacsoraasztaltól.

269 hozzászólás Ne habozz!

tomex29 - 2015. 06. 08. 15:04

Imádom a sorozatot, és szerintem minden perce művészet, de most ez nekem nem jött át… Lehet velem volt a baj.

memcpy - 2015. 06. 08. 15:15

Hatásos volt, de nekem is picit túlzottan meg volt tekerve az egész.

Nikki - 2015. 06. 08. 15:15

Nagyon szeretem én is a sorozatot és vártam is, de valahogy nekem sem tetszett ez a nyitás :/

wondorog - 2015. 06. 08. 15:18

Nagyon jó volt nem hiányoltam egy percig se Will-éket. A flashbackek pedig amikor átváltottak szélesvászonba (főleg a fekete-fehérek), nekem valamiért az Utopia hangulatát is megidézték. 8/10 simán megy tőlem is rá, és talán még szűkmarkú is voltam.

s.cs. - 2015. 06. 08. 15:21

másodjára megnézve én már éreztem ízét. igen ez csak az előétele volt ennek az évadnak, remélem Will Graham már feltűnik a következő részben.

Silas - 2015. 06. 08. 15:25

nekem se jött be annyira a nyitás. meg ez az olaszos szál. Amúgy a lemerülős jelenetben az Gillian? :D remélem nem dublőr.

Claire8310 - 2015. 06. 08. 15:29

Nem volt rosszm de mást vártam talán. az Eddie Izzardos részek tetszettek igazán, nem tudom… annyira nem jött be mint szerettem volna. Pedig imádom a sorozatot.

Kérdés: ki volt írva Zachary Quinto mint mellékszereplő. Ő volt a beteg aki “megtámadta” a doktornőt? Csak kérdem:)
Na majd arra a teljes sztorira leszek igazán kíváncsi.

Gerophila - 2015. 06. 08. 15:29

Ez egy nagyon szépen, igényesen megírt kritika.

Abszolút egyetértek: antipasto epizód, étvágygerjesztőnek tökéletesen megfelelt.

Play - 2015. 06. 08. 15:34

Claire8310: Igen, ő volt az. Nekem is ellenőriznem kellett, de valóban fel lehet ismerni az arcát ha figyelsz :D

bëiz - 2015. 06. 08. 15:34

Én nem dicsérem CyClotroniC-ot mert túlságosan jól ír ahhoz, hogy szüksége legyen ilyen innen-onnan jövő dicséretekre. :P

Dave - 2015. 06. 08. 15:40

Nekem nyitásnak gyenge volt. Fényképészetileg tetszene, de mintha ki akarnák túlságosan “használni” a rémálomszerű világot.
Eddie Izzard viszont ennivalóan jó volt.

bëiz - 2015. 06. 08. 15:42

A rész nekem nagyon tetszett. Láttam, hogy sokan a hét csalódásai közé tették, de nem értem miért. Nekem nagyon bejött, talán az egyik leghangulatosabb Hannibal részt láthattuk. Gillian A. és Mads Mikkelsen páros egy főnyeremény és mind a ketten nagyon jók. Bedelia minden pillantásán látszott a rettegés, hihetetlen jó ez a színésznő, én annak idején, X-Aktákos időkben nem is gondoltam volna ezt róla. Zseni ez a nő (A The Fall-ban is nagyon jó).

Nekem nem hiányoztak Willék sem. Bejött ez az incselkedés a nézőkkel, hogy nem tudjuk ki halt meg és ki él. :)Tőlem a második-harmadik rész is nyugodtan lehet hasonló, ráérünk belecsapni a lecsóba. Pl. Bedelia története nagyon érdekelne, azt remélem kifejtik ebben az évadban alaposan.

Képileg tökéletes volt. Itt-ott olyan mint egy művészfilmesen megkomponált videoklip, de mégsem tolakodó és nem is zavaró, egyszerűen csak gyönyörködtet.

Én a kilenc pont felé kacsintgatok, de OK, legyen nyolc :P

Tso - 2015. 06. 08. 15:54

Nekem sajnos nem tetszett :(
Valahogy nem fogott meg sem a hangulat, sem a képi világ… nem úgy, mint az előző évadokban. Unalmasnak tartottam, pedig a Hannibal nagy kedvencem, de ezzel a résszel mellé lőttek részemről :(

Aredhel - 2015. 06. 08. 16:49

Én csatlakoznék tomex29 -hez. Én is őszinte, elkötelezett híve vagyok a sorozatnak, de valamiért ez a rész nem jött be teljesen. Persze közben próbáltam magamat nyugtatni, hogy okés, az előző évad végén gyakorlatilag lenulláztak mindent, és valahogy csak le kell fektetni az alapokat. És persze ha ugyanilyen marad végig, én akkor is élvezni fogom, de remélem, hogy most ez volt az alapozás, aztán belecsapunk a l’ecsóba :-)

yaze - 2015. 06. 08. 16:49

Még nem tudtam eldönteni, hogy ez ennyire rossz volt, vagy ennyire nem nekem való.

Shuryak - 2015. 06. 08. 17:23

A rész felért egy operatőri tech demóval, de a sok művészieskedés nem jött most be. Kíváncsi leszek, hogy marad-e ez a koncepció az évad további részeire is.

Mordekai - 2015. 06. 08. 17:36

Nekem eddig nagyon bejött a képi világ, de most mintha kezdene giccsbe hajlani. Talán ez az, amit próbáltak előttem is megfogalmazni a kommentelők. Más volt mint eddig.

CyClotroniC - 2015. 06. 08. 17:38

Igazából nem védeni akarom a Hannibalt, mert egyfelől nekem is a Will-Hannibal kapcsolat a legizgalmasabb a sorozatban, ami ugye most nem volt egyáltalán, cserébe viszont Bedelia is egészen érdekes. Ugye tudja, hogy Hannibal mit tett, mire képes, és mégis vele ment. Miért? Van terve a pályaudvarral és a kamerával például? Teóriák, tippek nyilván vannak rá, de ezt még jó lenne kibontani, mert alapvetően érdekes téma, főleg akkor, ha hozzávesszük, hogy milyen fenyegetéseket kapott egy Dante előadás közepette is. Ezen túl nekem rettenetesen tetszett az újfajta, európai környezet (pláne, hogy Firenze eleve nagy kedvencem), szóval jó volt egy kicsit kiszökni a megszokott rendelőből.

Ami lehet, hogy másoknak hiányzik, és igazából engem se zavart, de a hiányát kifejezetten pluszként fogtam fel, az a nyomozás. Nem fogják kivenni a sorozatból, sőt szerintem se lenne szerencsés hosszútávon, de jó volt, hogy most nem bűnügyeztek egy kicsit sem, meg kellett egy kis lelki terror is. :P

A top persze a látvány volt, és bár mondhatni, hogy megszokhattuk már a sorozattól, de most önmagához képest is új volt a sok apró játék, amit beletuszkoltak ebbe a 40 perce a korábbi fináléra visszautaló vér- és vízcseppektől kezdve az éppen felnyíló osztrigán belülről indul a vacsoráig imádtam mindent.

naughtyl - 2015. 06. 08. 17:52

:( és hol van a törölköző nélküli Mads Mikkelsen?

Nagyon jó rész volt.

És annyira hálás voltam, hogy megkegyelmeztek. Nagyon félek és nagyon undorodom az egész sorozattól, de egyszerűen nem tudom nem nézni. Mármint, én nem tolerálom a horrort, sem az ilyen hentelős dolgokat. De tehetetlen vagyok. Fuller és Mikkelsen.
Szégyen, de még a szemememet is van, hogy takarom, annyira nem merem nézni mi történik. És szigorúan fényes nappal nézem.

Gilian Anderson valami elképesztő Mikkelsen-nel együtt. Én nem tudom, ki meg, hogy hozta össze ezt a két embert, de wáów. Köszi. Hipnotikus mind a kettő. Érezni rajtuk az erőt. És én legalább olyan félelmetesnek találom Bedelia-t, mint Hannibal-t. Na meg ez a power play, amit nyomnak.

és akkor még sehol nincs Will. Csodálatos évad elé nézünk.

wovbagger - 2015. 06. 08. 18:22

“Ugye tudja, hogy Hannibal mit tett, mire képes, és mégis vele ment. Miért?”
Valszeg korai erre még választ adni, de a sorozatnyitó rész után egyelőre max annyi az ötletem, hogy a közös múltjuk miatt. Amit most végre nem csak emlegettek, hanem konkrétan meg is mutatták a Bedeliát ért fizikai és mentális támadás utáni percek (vagy óra) képsorait.

Engem ismét lenyűgözött, és igen, hiányzott már a Hannibal. Nekem 9/10, remélem, ilyen marad továbbra is.

Lemoni - 2015. 06. 08. 18:35

Nekem nagyon tetszik az európai helyszín és atmoszféra. A “sötét gót” és “sötét középkor” után felveszem a szótáramba a “sötét reneszánsz” kifejezést is, mert valami iszonyatosan jól összepasszol Hannibal jellemével Firenze. Remek volt az évadnyitó még úgy is, hogy Will (és Winston:) nem volt benne.

Kisaaame - 2015. 06. 08. 18:45

Elsőre nekem is nagyon fura volt, nem is azért mert eltértek az eddigi helyszíntől és a nyomozástól, hanem mert az epizód oda-vissza ugrált az időben, térben és stílusban is. De visszagondolva kellett ez az összevisszaság, hogy érzékeltesse Hannibal hogy érzi magát acting-out után. Szerintem a fürdős jelenet az epizód csúcspontja( najó, közvetlenül Dimond félreértelmezett edéshármasra való felhívása után) és nem csak azért mert Hannibal meztelen testét csak egy stratégiailag jó helyre tett bourbonos pohár takarja ki, hanem mert végre először láthatjuk Hannibált úgy, hogy nem rejti el az érzésiet: dühösen, sértetten és csalódottan.

Én voltam az egyetlen, aki úgy érezte, hogy Bedelia nyerő pozícióban van?Hannibálnak szüksége van rá, és érzelmi terror ide vagy oda, nagyon eltökéltnek tűnik, hogy véghezvigye a tervét, bármi legyen is az!
Ami szerintem amúgy a bosszú lesz! A megöt pácienséről egyenlőre nagyon olyan képet festettek le róla, mint aki erőszakos volt és indulatos de könnyen lehet, hogy egyáltalán nem ez volt a helyzet és Bedelia nagyon is szerette őt.

Szerintem a jövő héttől visszatér a nyomozás és megtudjuk mi történt a túlélőkkel. Már várom!

zolimode - 2015. 06. 08. 18:47

El sem tudom mondani, hogy mennyire vártam a harmadik évadot. Gyönyörű nyár lesz ez :)
Amikor véget ért a rész, az volt az első érzésem, hogy mintha Hannibal és Du Maurier spin-offját látnánk. OK, ez így tök fura, mert hát Hannibal a címszereplő, de azzal, hogy tudatosan kihagytak mindenki mást, ezzel is váratva minket, hogy mi van a többiekkal, ki maradt életben… nagyon jó volt.
Szerintem az évad elején az ő kettejük története lesz kihangsúlyozva, még azt is megkozkáztatom, hogy Willék a második részben sem lesznek benne.
Aztán – nézve a wiki oldalt – a második fele az évadnak már a Vörös Sárkány téma lesz, na ott már biztos szerepelnek majd a többiek is. És ha igazak a rész címek, akkor onnantól elhagyják az olasz címeket is, William Blake Vörös Sárkány festményei adják majd az alapot.
A fényképezés és a zene a szokásos 5 csillag, szóval várós az egész nyár!!!

napocskin - 2015. 06. 08. 18:48

Nem gondoltam volna, hogy ennyi mindenkinek nem tetszett. És nem azért, mert szerintem hihetetlenül gyönyörű volt, és valahogy nem hiányoztak a többiek, különösen, hogy tudtam, hogy úgyis fel fognak bukkanni később.
Egyébként én is úgy vagyok vele, hogy a horrortól irtózom, de itt valami olyan elvont formában van jelen, hogy nem zavar annyira (bár én is inkább behunyom a szemem, mikor valami brutális történik). A lélektani része persze megint más, annál aztán tényleg nincs horrorisztikusabb.
A zene az előző évadokban többnyire inkább zavart – nem is annyira a stílusa, hanem az állandó jelenléte, kevesebb (sokkal kevesebb) is elég lett volna belőle. Úgyhogy most örültem a váltásnak.

A. - 2015. 06. 08. 18:54

Nekem sem tetszett. Ezt már túl elvontnak, sőt elszálltnak éreztem. Nekem semmitmondó volt a rész.

ALDO - 2015. 06. 08. 18:55

Nekem az egész ilyen művészfilmes buziskodás volt sajnos. Az a fajta, amit a nagyokosok szoktak elmagyarázni, hogy miért is vagyok hülye, amiért nem értettem miről szól. Talán meg kéne néznem még egyszer, akkor jobban összeállna a kép.

SPOILER
AZ évad címei viszont érdekesnek hangzanak. A jelek szerint két fő részből fog összeállni a szezon.

teglak - 2015. 06. 08. 18:57

Felemás érzéseim vannak a résszel kapcsolatban. Egyrészt nagyon vártam és jónak is tarom a kezdést, nem okozott csalódást( bár Willt hiányoltam), ugyanakkor most volt egy pillanat a rész közben amikor azt éreztem, hogy a vizuális orgia ami mindig is jellemezte a sorozatot már túl sok.

ALDO - 2015. 06. 08. 18:58

Nekem eléggé művészfilmes ratyiskodás volt az egész, sajnos. Az a fajta, ami majd jól megmagyaráznak nekem, hogy miért is vagyok hülye, hogy nem értem. Talán újra meg kéne nézni.

zolimode - 2015. 06. 08. 18:59

Bonsoir!
El sem tudom mondani, hogy mennyire vártam a harmadik évadot. Gyönyörű nyár lesz ez :)
Amikor véget ért a rész, az volt az első érzésem, hogy mintha Hannibal és Du Maurier spin-offját látnánk. OK, ez így tök fura, mert hát Hannibal a címszereplő, de azzal, hogy tudatosan kihagytak mindenki mást, ezzel is váratva minket, hogy mi van a többiekkel, ki maradt életben… nagyon jó volt.
Szerintem az évad elején az ő kettejük története lesz kihangsúlyozva, még azt is megkockáztatom, hogy Willék a második részben sem lesznek benne.
Aztán – nézve a wiki oldalt – a második fele az évadnak már a Vörös Sárkány téma lesz, na ott már biztos szerepelnek majd a többiek is. És ha igazak a rész címek, akkor onnantól elhagyják az olasz címeket is, William Blake Vörös Sárkány festményei adják majd az alapot.
A fényképezés és a zene a szokásos 5 csillag, szóval várós az egész nyár!!!
A rotten tomatometeren lévő 92% teljesen megfelelő szerintem is.

Benjy - 2015. 06. 08. 19:04

Nem volt rossz premier, de hátast sem dobtam a látottaktól. Gideon-Hannibal jelenetek nagyon tetszettek, Gillian Anderson játéka pazar volt, és az elcsepegtetett infóknak is örültem. Világosabbá vált pár dolog. De valamiért a hangulat nem szippantott be, és néhol kicsit töménynek éreztem a stílust amit a sorozat képvisel. Részemről ez egy olyan 7/10-es nyitás volt, nem volt rossz, de a megtörtént események miatt nem ilyen szolid és visszafogott visszatérésre számítottam.

CyClotroniC - 2015. 06. 08. 19:05

Egyébként szerintem a Hannibal pont az a sorozat, amit nem is kell igazából “érteni”, elég csak “érezni”. Nem feltétlenül fontos neki a logika, de ezt említettem is, viszont az olyan elemeit, hogy Bedelia akkora stresszben van, hogy a kádba merülve szökik el a terrortól, amiben él, vagy az egész Dante előadás, aminek a felét kb Hannibal neki címezte fenyegetésként, rettentően jól megcsinálták.

Viszont egy tény, közel a rajongók fele már soknak találta a látványt, meg furának az epizódot, ami biztosan nem lehet véletlen, mert elég sokan vannak vele így, de ehhez azért nem tudok hozzászólni, mert én nem éreztem ezt töményebbnek, csak a korábbiakkal ellentétben, most éppen stagnált a plot, így csupán a belső vívódásra irányult minden, ami tény, hogy eléggé más.

Mindenesetre most néztem meg a 3×02 promóját és ha valakinek nem jön be ez a vonal, nem kell izgulnia, mert szerintem simán visszatérünk a régi stílushoz már a héten.

Néma Harcsa - 2015. 06. 08. 19:33

Látványilag és atmoszférateremtésben eléggé ott volt, habár itt-ott valóban túltolták egy picit, ahogy az időugrásokat is, de épp a barokkos túlzások miatt volt mindig is barokkos a sorozat, a kicsit csapongó flashbackek viszont más tészta.
Felőlem az egész évadból kimaradhat a nyomozócsapat, Will Graham kevéssé érdekel, bevallom (szerencsére azért már a 2. évadban is visszavettek az egy négyzetméterre jutó sorozatgyilkosok számából), nyugodtan jöhet a több Hannibal és Bedelia európai helyszínekkel.
6,5, az nálam a Hannibal esetében elég szép pontszám.

Snoopyzit30 - 2015. 06. 08. 19:47

Gillian Anderson milyet jászik, óóó. Kérem szépen hol van már az a kis X-files-os fruska?! A közeliken, ahogy mutatják a rettegést az arcán, a legördülő könnycseppek vagy csak simán könnyes szem. Vágni lehet a feszültséget. A vacsora asztalos jelenet, amikor hárman esznek az nagyon jópofa. Viszont a gyönyörű képek és a megkomponált ételkülönlegességek mellett ott van folyamatosan a levegőben a tömény iszonyat, amitől nem lehet szabadulni a sorozat nézése közben.
Nekem tetszett a rész, kicsit talán az időbeli ugrálás volt nekem túlzás, de annak kifejezetten örültem, hogy nem a cliffhanger feloldásáról szólt a nyitórész.

Amador - 2015. 06. 08. 19:59

Érdekes hogy ezzel inkább a kisebbséghez fogok tartozni de nekem is nagyon bejött az epizód, olyan egyedi stílusa és hangulata volt a résznek hogy teljesen magába szipantott, még úgy is hogy igazából nem történt sokminden. Kicsit olyan érzésem volt hogy legszívesebben én is odaültem volna egy pohár borral hallgatni Hannibal és Gideon beszélgetését.

zolkó - 2015. 06. 08. 20:28

“Antipasto is a first light dish that comes before the meal in a proper formal Italian meal.”

Előételnek tökéletes volt, ahogy azt Joey is mondta a Jóbarátokban, a gyomrot is bemelegítjük.

Egyébként volt aki azt várta, hogy ugyanúgy-ugyanott folytatódik, ahol az előző évad véget ért? Azt sejthettük, hogy a túlélők (legyen az bárki is, bár Willt ugye tudtuk egy ideje hogy túlélte), ha talpra is állnak valaha, az nem két hét alatt fog megtörténni. És őszintén szólva az nem is lett volna túl érdekes (számomra semmiképp), hogy a kórházban fekve gondolkoznak azon, hogy hol is rontották el a “taktikájukat”. És ha már Bedelia Hannibal társaságában távozott az évad végén, akkor azt is sejthettük, hogy az ő szerepe is központi elem lesz egy ideig biztosan, megmutatva a motivációját, azt hogy mi köti, vagy vonzza őt Lecterhez.

Firenze csodálatos háttér, én egy picit sajnálom is, hogy kevés volt a külső helyszínen játszódó jelenet (költségvetés). A Danteval kapcsolatos jelenet, ahol Danteról tartott előadást Hannibal a rész csúcspontja volt számomra, Dimmond megjelenésével, és Bedelia hirtelen távozásával.

Egy szó mint száz, nekem változatlanul ugyanaz a minőségi szórakozás volt, mint eddig, és a 8/10 osztályzatot simán megérdemelte az évadnyitó.

Mandaring - 2015. 06. 08. 20:28

ripacskodas felsofokon
rettentoen muveszi, de cseppet sem szorakoztato
raadasul vegtelenul unalmas
a killing se haladt valami gyorsan, de ezerszer elvezhetobb volt
dextert sikerult megemesztenem, es elfogadnom fohoskent, de hanniballal kapcsolatban ez soha nem fog megtortenni
marpedig akkor semmi ertelme nezni, hiszen tok folosleges a 2. evadban azert izgulni, hogy a foszereplo kipurcanjon
kasza

Memari - 2015. 06. 08. 20:41

Gillian Anderson gyönyörűen játszott, s még jobban érdekel, h mi a szándéka vele Hannibalnak és fordítva. A Bedeliaban lévő feszültség folyamatosan éberen tartott, és csak a rész végén jutott eszembe, h hol vannak Willék, nyomozás pedig egyáltalán nem hiányzott. A W-H-B trió történetivel is nagyon jól ellennék.

A látvány, továbbra is nagyon képszerű, bár számomra most túlságosan is az volt, ez egy picit rontott az élvezetből, nagyobb távolságot tudtam tartani a látottaktól, vagy csak hosszú volt a kihagyás és még nem kerültem újra a hatalma alá?

kecskebégető - 2015. 06. 08. 21:17

100/100

Nem volt semmi de tényleg semmi hiba.Szokatlanúl volt a szokásos.

m76 - 2015. 06. 08. 21:28

Hát ez pocsék volt. Random összefüggéstelen jelenetek halmaza amiben történetvezetésnek a csírája sem volt felfedezhető. Simán kihagyható rész. Totál értelmetlenül elpazarolni egy egész részt “hangulatcsinálásra” értelmetlen, mert mire jön a 2. rész úgyse lesz hatása. A rész első 5 de max 15 percében elment volna ez, de így értékelhetetlen számomra. Az ablakon kidobott 45 perc.

deku82 - 2015. 06. 08. 22:14

Másodszor is megnéztem. :)
1-2 nagyon zavaró pont miatt csak 7 pontot kapna tőlem.
Én is úgy érzem, a megszokottnál több volt benne a “művészieskedés”. De az is lehet, hogy nem esett le az összes utalás, amit elrejtettek nekünk.
A színészek már most maxon játszanak, és valóban nagyon erős volt a heti áldozat is. Hasonlóan megkedveltem a karakterét, érdekelne az ő sztorija is.
Hannibál firenzei előadása pedig egy elég csúnya halált elevenített fel bennem a filmből.
Vajon Bedelia miért nem volt a vonaton?

Liu - 2015. 06. 08. 23:18

2x néztem meg, először nagyon nem tetszett, főleg a zene és a “furcsa” hangulat miatt, aztán másodszorra, a “sokk” után már jóval inkább pozitív irányba billen a mérleg nyelve.

Nekem nagy WTF pillanat volt, a “Will nem volt megfelelő” beszélgetésük.
Úgy jött le, hogy az első számú “öribari” (rettegő-csodáló tanítvány?) annak idején Bedelia volt (legalábbis, Hannibal annak szemelte ki), akit ha nincs ló..elven pótolt vagy pótolni próbált Willel.
Erre utal a “résztvevő vagy megfigyelő” jelenet is.

Gillian amúgy egy zseni szerintem is :)
Az a pár olaszul elhangzó szó bevásárláskor és kb. kettő pillantás.
Bevásárol a vacsorához..

Vonatállomás- nem véletlenül néz egyenesen a kamerába :)

Szvsz, természetesen :)

Wellsie - 2015. 06. 08. 23:45

Ha a 3. évaddal kezdem a sorozatot, akkor nagyon sok minderől lemaradok? Vagy jó az is, ha itt csatlakozom be és később darálom az előző évadokat?

Apost - 2015. 06. 08. 23:58

Wellsie: Hát az előző évadok mind jobban kezdtek mint a harmadik, illetve nem sok fordulat van a történetben de azt a párat utólag sajnálnád ha lelőnéd magadnak :)

Meg ez amúgy is az a fajta történet, ahol filmekből már tudod honnan indult és hova tart és pont a megtett út az érdekes…szóval ajánlatos az elejétől :)

Apost - 2015. 06. 09. 00:02

Egyébként nem kötekedésből hanem kíváncsiságból kérdem, hogy milyen gondolat menet mentén ugranád át az első két évadot és kezdenéd a harmadikkal? Máskor is olvastam már ilyen kérdést, de akkor nem gondoltam bele, most meg nem igazán értem. Mármint benne ez az opció fel sem merül.

CyClotroniC - 2015. 06. 09. 00:25

Wellsie: Én nagyon nem ajánlanám, mert rettentően fontosak itt a karakterfejlődések. Nagyon megéri sorban menni, ráadásul csak 2×13 rész volt eddig. Inkább lassan érd be a sorozatot, minthogy felbontsd a sorrendet, tuti rontana az élményen, sőt ez a 3×01 azoknak is zavaró volt, akik sorban nézték, így ezzel kezdeni tuti nem lenne szerencsés :P

Voriss - 2015. 06. 09. 00:52

Nem értem a negatív felhangokat, szerintem gyönyörű volt a fényképezés és nem öncélú. Egy év szünet után már úgy kellett ez mint egy falat kenyér.

Nagyon jók voltak Eddie Izzard filozófikus fejtegetései is, Gillian Anderson pedig szerintem szebb mint 15 évvel ezelőtt simán :)

winnie - 2015. 06. 09. 06:58

“milyen gondolat menet mentén ugranád át az első két évadot és kezdenéd a harmadikkal?”

ezt nem értem. azért, mert valaki nézni akarja, és nincs ideje vagy lehetősége az első kettőre egyelőre. én is ezt tervezem, mondta fuller, hogy rebootként is tekint erre a részre. de megnézem és megmondom, hogy mennyire működik szűzebb szemmel.

Néma Harcsa - 2015. 06. 09. 07:43

Uhh, ez az évadnyitó egész’ biztosan nem igazán ajánlott az előző évadok ismerete nélkül, kezdő Hannibal-nézőknek minimum fejkapkodós és értetlenkedős a túlspilázott időkezelés miatt.
Ha ez rebootnak lett szánva, akkor elég merészen indít újra.

winnie - 2015. 06. 09. 07:52

Néma Harcsa: ezzel nem is tudok vitatkozni, egy néző így gondolja, de ő sem tudja, hogy egy nemnéző mit látna ebben a részben. nyilván mást, de az a más is működhet, egy másféle szinten. szóval benne van, hogy valakit simán beszippant, de természetesen az más élményt fog kapni. de ha élményt kap, akkor nem lesz számára gond, főleg, hogy nem zavarja, hogy mi az, amiről nem tud.

Apost - 2015. 06. 09. 10:31

winnie: Lényegében megválaszoltad a kérdésem.
A te esetedet így most megértem, mert nálad tényleg szempont az idő, de olyannak, akinek az egyetlen célja a sorozattal kapcsolatban hogy élvezni akarja, ott nekem fura gondolat rögtön a közepével kezdeni.
Mármint persze lehetnek esetek, hogy az első x évad gyengébb mint az x+1. De itt ez pont nem ez van.

Nekem mikor új sorozatba kezdtem eszembe sem jutott ugrálni benne, ezért értetlenkedem, de lehet nincs olyan igazi válasz amit keresek :)

CyClotroniC - 2015. 06. 09. 11:49

Ez egyébként részemről tök ugyanaz, mint amikor 10 perc elmegy a filmből és nem vagyok hajlandó bekapcsolódni utána, még ha egyébként racionálisan olyan sok mindenről nem is maradhattam le.

Nyilván vannak olyan sorozatok, amikre ez a példa nem ül, de a Hannibal esetében kb azt érzem, hogy olyan lenne most bekapcsolódni, mintha csatornaváltogatás között ráakadna az ember random A Hét Mesterlövészre azon a ponton, amikor már a faluban vannak és várják a banditákat. Nyilván valamilyen szinten élvezhető az is, de totál más ha nem láttad, hogy a csapat hogy verődött össze, kinek mi a saját története, mit vállal, miért vállal, mit akar legyőzni/bizonyítani vagy egy kicsit is ismernéd a falusiakat.

paranoid android - 2015. 06. 09. 16:20

Érdekes évadkezdés volt, de meglep, hogy ennyi negatív vélemény van, főleg a fényképezéssel kapcsolatban. Én nem éreztem, hogy túlzásba estek volna. Ugyanolyan lebilincselő volt a képi világ mint eddig, ahogy a zene is, sőt talán ez utóbbi még jobb volt most, mint korábban. Az viszont kétségtelen, hogy nem sok minden történt, de ez engem sosem szokott zavarni, főleg ha a cél, éppen az, hogy a karakterek lelki világát térképezzék fel. Ezzel együtt nem vagyok maradéktalanul elégedett én sem, mert ez a lelki feltérképezés Bedelia esetében csak ízelítőnek volt elég, (így nem volt olyan nagy hatással rám a kiszámítható záró jelenet, bár Dimmond halálát sajnáltam, hamar megkedveltem), Hannibalnál pedig nem hozott túl sok újat. Jobban érdekelt volna, ha többet látunk abból a Hannibalból, aki visszaveszi az irányítást, miután látták person suit nélkül, ahelyett hogy a már ismert, összeszedett Hannibalt kapjuk újra. Firenze remek helyszín, kár hogy a költségvetés nem enged több külső felvételt, mert az mindig külön sajátos ízt ad, amikor olyan helyszíneket lát az ember, ilyen megvilágításban, ahol már járt. (A GoT esetében is különlegesebbek számomra a Királyvári jelenet idén, hogy már voltam Dubrovnikban.)

Narvik - 2015. 06. 09. 19:56

Azt tudni, hogy az AXN mikortól adja szinkronosan ?
kerestem, de nem találtam infót.

Miss Keamy - 2015. 06. 09. 20:51

nekem sokkal jobban bejött ez az előzőekkel ellentétben. talán will hiányzott azoknak akik lehúzták. nem éreztem soknak a fényképezést.visszagondolva will szarvasos képzelgéseihez, na az baromi sok volt és nyomasztóbb :) ez inkább felüdülést hozott és kulináros élvezeteket. kivételesen nem kajáltam a rész alatt de megjött az étvágyam :)

Néma Harcsa - 2015. 06. 09. 22:05

@Winnie: akkor szerintem készülj fel egy vizuálisan szépen kivitelezett, eleinte gigantikus katyvasznak tűnő, a végére persze valamennyire letisztuló pilotra remek színészekkel, ami után érdekel majd a 2. rész, hogy végül is összességében mégis mialfszért forgatta ezt le vagy adott erre pénzt bárki :)
Vincenzo Natali munkáit személy szerint bírom (nyilván nem mindet), és ez az epizód teljesen stimmel is a stílusához.
Az időkavarodás az évadok (vagy a könyvek, de azt nem tudom, nem olvastam őket) ismeretében követhető, nélkülük problémás lehet.

pssaci - 2015. 06. 12. 17:56

A sok pozitív kritika miatt szeretném megnézni a sorozatot. Én is így vagyok vele, mint Wellsie kolléga, most kapcsolódnék be. Nincs időm az 1-2. évadra. A 3X01 ilyen szemmel rendben volt, még ha nem is értettem mindent. Viszont annak idején megpróbáltam az 1.évaddal, azt hiszem 1-2 rész erejéig és hát nagyon nem volt ínyemre. Meg láttam a filmeket is, de sajnos azok emléke is a homályba vész. Most a 3X02-t már abbahagytam. Lehet, hogy mégsem nekem való.
Lehet, ha lesz időm megnézem a filmeket, és úgy kezdem elölről a sorozatot. Viszont az érdekelne, hogy nektek nem ég bele a retinátokba egy-két véres-húsos (nem kaja) kép? Na, én ezeket nem bírom, itt viszont nem lehet áttekerni, mert fél pillanat és lemaradsz valamiről.
Meg ugye a képi világ is nagyon fontos, de az már nekem túl sok. Kár, mert érdekel.

Lemoni - 2015. 06. 12. 23:36

Hehe, True Blood és a GoT megedzett vérgőzileg, így a Hannibal-ból a retinámhoz most már csak a művészien megkomponált képek jutnak el, this is their design :)
Ajj, de tetszett ez a mostani rész, pont így képzeltem el Will visszatérését. Imádtam a 2. évad tépelődő Will Graham-jét is, de most itt az idő újra magabiztosabbnak lenni. És a végén az az “I forgive you” nekem azt jelenti, Will elég erősnek érzi magát, hogy ne bosszúból, hanem mentálisan stabilabban szálljon szembe.

Gatts - 2015. 06. 13. 02:03

Ez a 3×02 olyan volt, mint egy 40 perces rémálom. Brutális. Futkos a hátamon a hideg tőle még most is.
Nem tudtam, hova fogják még fokozni a készítők az előző évad elborultságát, de sikerült nekik.
Kíváncsian várom a további borzongást.

A. - 2015. 06. 13. 08:41

Érdekes, ez már tetszett. Úgy látszik Will fontosabb szereplő nekem, mint maga Hannibál. Egy csak Hannibálos, esetleg Hannibal-Bedeliás sorozatot biztosan nem néznék.

Nikki - 2015. 06. 14. 14:12

Nekem a második rész sem volt még z igazi. Talán most meg Hannibal hiányzott..

JoeCole - 2015. 06. 14. 16:30

Az elsőről még most sem tudom eldönteni, tetszett e, de ez a második határozottan nem jött be. Szeretem a Hannibal tempóját, de ez most sokkal lassabb volt az indokoltnál. És talán a sorozat történelmében először: unalmas.

Claire8310 - 2015. 06. 15. 00:11

Nekem is valahogy így van, még nem az igazi. Az Abigail-es dolog kilométerekről érezhető volt (vagy az volt a cél?) és hát még mindig nem derült ki mi újság a másik két haldoklóval, valahogy a nyomozás is hiányzik. Nem tudom, egyelőre nem az én évadom, de várom továbbra is.

boribon13 - 2015. 06. 15. 17:03

végigolvastam az összes kommentet,de nem kaptam választ a kérdésemre(lehet h mindenki másnak minden egyértelmű :D )…nekem teljesen úgy néz ki,mintha ez az egész firenzei szál időben kapcsolódna a 2.évad végéhez,tehát Hannibal mindenkit lehentelt,majd ellépett Firenzébe…de közben úgy tudjuk,hogy az évadban meglesz a Vörös Sárkány storyja…viszont én úgy emlékszem a filmekből,hogy ez a Dr.Fell Firenzében-dolog a vörös sárkány és a bárányok hallgatnak után van időben-tehát itt akkor egy csomó esemény eltűnt(??)…rosszul emlékszem? vagy félreértelmeztem most a sorozat időkezelését?

ALDO - 2015. 06. 15. 20:28

boribon13:

Ez a sorozat egyfajta reboot, ezért nem kell betű szerint venni a filmek és a könyvek eseményeit. Hannibal a bárányok hallgatnakban szökött Firenzébe, a Hannibal is ott játszódik. Ennyi erővel korábban is járhatott a városban.

boribon13 - 2015. 06. 16. 08:59

ALDO:
Köszi,igazából ez nem panasz volt,csak érdekelt,hogy rosszul értettem-e valamit,vagy variáltak. Köszi a választ :)

deku82 - 2015. 06. 16. 13:03

Ahhoz képest, hogy elvileg 2 évadnyi szál van ebbe az egybe sűrítve, nagyon vontatott a cselekmény. A többi OK.

Miss Keamy - 2015. 06. 16. 19:38

csak will nem tetszett. gyengébbnek éreztem az elsőnél. imádom még mindig a hangulatát. kérdezte valaki ezt a sok vért, ömlengést.. lehet abberált vagyok ilyen téren, én nagyon élvezem :D

Néma Harcsa - 2015. 06. 17. 12:20

Fura, nekem az előző kettő évad, az első pedig különösen nem tetszett, nagrészt csupán a vizualitás + Mads Mikkelsen játéka miatt követtem, ebben pedig eddig határozottan javulást érzek két rész alapján, most még Graham sem idegesített. (Persze ha nem látom a korábbiakat, akkor egy kukkot sem értenék belőle.)

fahejember - 2015. 06. 17. 14:41

Mit nem adtam volna a 2. részben csak 10 perc földhözragadt nyomozásért! Én élvezem amikor Will pszichéjében turkálunk de nagyon remélem, hogy nem az egész évad így fog lemenni.

Disman - 2015. 06. 17. 17:28

2. rész is jó lett nagyon, várom a folytatást

noodles - 2015. 06. 17. 18:06

ha ez az olasz nyomozó 20 éve már üldözte hannibalt, fényképe is van róla és hannibal már akkor is level 100-as gyilkológép volt, mondhatni top10-es keresett bűnöző, hogy a fenébe nincs az fbi-nak erről infoja? firenzeből megszökik baltimorba és nem is keresnek egy ilyen pszichopata állatot? meg ez a kriptában bújócskázás is elég vicces volt. persze az 1-2 évad alatt is már simán le kellett volna buknia Hannibalnak

Benjy - 2015. 06. 17. 19:28

Nem az igazi eddig az évad. Nem rossz, de engem a tavalyi történetszálakhoz képest valahogy kevésbé hoz lázba hogy Hannibal és Will hogy dolgozza fel a megtörtént eseményeket. Félreértés ne essék, szeretek elmerülni a Hannibal hangulatában, világában, de egyelőre hiányzik a tavalyi nagybetűs rajongás. Talán az új rész meghozza az én étvágyam is.

coffee - 2015. 06. 18. 08:11

@noodles

Nem nagyon figyeltél. Úgy, hogy az ügyet megoldották. Az olasz nyomozó az egyetlen, akinek meggyőződése, hogy a képen szereplő embert keresni kell.

FBInak? :)

Quantumleap - 2015. 06. 18. 19:22

Én frankón nem értem az átverést. Ha Will csak képzelte Abigailt, akkor az ébredésekor a fekete ápoló kit vezetett be, mint olyat, aki már látni akarja Willt? Vagy ezt is csak képzelte? Ez túl erőltetett nekem.
Megjelent Pazzi felügyelő. Már furdal a kíváncsiság, hogy hogyan végzi majd. Belekkel bent vagy belekkel kint? :O :D

Dark Wolf - 2015. 06. 19. 10:42

Quantumleap: az ápoló mást vezetett be, vissza fognak térni ahhoz a konkrét momentumhoz. Sokkal érdekesebb kérdés, hogy vajon hogyan kell értelmezni azt a jelenetet a második részből, amikor Will és Abigail besétáltak a Cappella Palatinába, és az egyik pap ránézett Abigailre. Jó hosszan kitartott jelenet volt, ahogy néznek egymásra. Ami ugye lehetetlen.

DelMare - 2015. 06. 20. 01:29

fogalmazhatnánk úgy is, hogy Fullerék lazán rámentek a hannibali univerzum Michelin csillagára. egyre kevésbe maintream amit csinálnak (bár eddig is minden volt csak az nem), viszont még több esztétika és művésziesség kerül elénk, és csak REMÉLHETŐLEG agy. (kivételesen, nem szó szerint)

a kérdés, hogy meddig tudnak brutál étvágyat csinálni, a túltolt agymenés helyett.

ugyanis, ha öntörvényűen átesnek a ló túloldalára, és ez most k*rvára benne van lehetőségként, akkor csak egy túljátszott, elvont, értelmetlen baromsággá válik az egész, ahelyett – és én ebben nagyon bízok -, hogy követhetően, okosan, de mégis művészien étvágygerjesztően tolnák a mindfuckot.

én eddig jóllaktam, talán túl jól is, viszont a jövőben sem akarok éhesen bealudni. teljesen megértem a fanyagókat is.

Claire8310 - 2015. 06. 20. 10:43

Hát nem tudom… még mindig nem jön be az évad. Igen gyönyörűen van fényképezve, az nagyon tetszik,de most már a filozófia ami mögötte van mintha átment volna ilyen konyha filozófiába, mikor ilyen mondások mint ez benne vannak:”Betrayal and forgiveness are best seen as something akin to falling in love.”
Azért ilyenkor már ezeket sem nyelem be. Korábbi évadokban nem voltak ennyire… túlírva a szövegek. Aztán Fishburne meg tolt pár közhelyet.
3 rész elment és érdemi történés nem volt, pedig nagyon várom a Vörös sárkány sztorit, meg a nyomozást. De ez így egyre jobban lelomboz… hogy a fél rész azzal megy el, hogy valami lassítva széttörik vagy kifröccsen. Túlzás.

Sajnos én is bealudtam rajta háromszor. Pedig nem győzöm hangsúlyozni, az első két évadot imádtam.

LoGi - 2015. 06. 20. 17:41

+1 Claire véleményéhez :S

Ancsa - 2015. 06. 20. 23:23

Hát nem tudom. Még mindig szívesen nézem, de azért az első kettő évad jobb volt. Ez nekem már túl elvont…
De Armitage miatt nagyon várom az évad második felét!

Erja - 2015. 06. 21. 06:43

Csatlakozom az előttem szólókhoz. Gyönyörű a sorozat, a képek, a hangulat, borzongató. Mégis most először érzem a veszélyt, hogy Fuller átmegy valami nehézkes, tömény, alig értelmezhető és öncélú sorozatvezetésbe. Ne legyen igazam, én is imádtam az első két évadot és alig vártam a legújabb évadot, de ezzel most nehéz mit kezdeni.
Azért nálam továbbra is magasan vezet a sorozat, csak kicsit fel kellene rázni, vagy nem tudom, mit kéne vele csinálni, hogy olyan jó legyen, mint a 2. évad.

A. - 2015. 06. 21. 07:25

3 rész után én is úgy érzem hogy ez nekem túl elvont. Azt hiszem csak akkor folytatom ha a kommentek szerint esetleg visszatér egy átlagos néző számára is fogyasztható irányhoz.

r.zsoofi - 2015. 06. 21. 11:15

Nagyon érdekesen játszanak Will képzeletével, tényleg egy csomó esetben nem lehet tudni, mi a valóság, mi a képzelet, és sztem ezen fog megint hatalmasat nőni vagy elbukni a sorozat. Veszélyes vizekre eveztek, remélem meg tudják lépni én nagyon drukkolok ennek!!

mogyoró - 2015. 06. 21. 14:53

tegnap vitába szálltam a sógorral, állítása szerint ez az utolsó berendelt évad és vsz nem lesz több. Ki tud erről valamit?

Benjy - 2015. 06. 21. 16:37

mogyoró: Nincs megerősítve hogy ez lenne az utolsó évad, és az sincs hogy folytatni fogják jövőre. Egyelőre minden a nézettségen múlik, meg azon hogy ha az NBC elkaszálná lenne-e vevő a sorozatra, aki folytatná.

JoeCole - 2015. 06. 22. 22:31

Igenigen!

A harmadik rész már megvett, kilóra, pedig nem egészen úgy indult: az első tíz perc megint amolyan túlelvont, túlművészeskedős maszlag volt, mint kb az egész második rész.
Aztán viszont helyrejött az egész. Az epizód maradék 3/4-e már színvonalas volt szerintem, és ennek nagyon örülök, mert eddig kétségeim voltak, még a kasza gondolata is bevillant a múlt héten. Most már szó se lehet róla.

Nicetry - 2015. 06. 22. 23:11

Jobb volt ez a 3. rész mint pl. az előző, de számomra még mindig nem…

A sorozat rettentően be van lassulva, a 3 rész alatt alig történt valami érdemleges. A 3. résztől már vártam, hogy beindulnak a dolgok, két résznyi elvontság éppen elég volt így is. Pedig ez volt az a sorozat amit fáradtan is képes voltam nézni, főleg a második évadot, ott szinte mindegyik résznek elejétől a végéig megvolt az az utánozhatatlan feszült hangulata, viszont ez az évad eddig ezt a hangulatot nem hozta meg nálam. Hiába a hátborzongató színvilág, fényképezés, helyszínek, ha nincs ott a mögöttes tartalom.

A reményt a javulásra talán csak a 3. rész utolsó 2-3 perce villantotta fel nálam, amikor Hannibal beszélget Bedeliával, szóval egyelőre nem kaszálom, kiváncsi vagyok a további történésekre, viszont nagyon remélem visszatér a sorozat a régi kerékvágásba.

Kisaaame - 2015. 06. 22. 23:33

Valami nagyon lehetett a levegőben, mert úgy tűnik mások már hallották a kasza hírét. Most viszont már hivatalos: az NBC pár perce bejelentette, hogy elkaszálta a Hannibalt!

Le vagyok sújtva!

Lemoni - 2015. 06. 22. 23:39

And I cancelled NBC!
Remélem, azért a gyors kasza, mert máshol érdeklődnek már utána. Egyszerűen nem tűnhet el a jelenleg legkülönlegesebb, legkreatívabb, legjobb képi világú sorozat! Amazon, help!

Egyszarvu - 2015. 06. 23. 00:34
DelMare - 2015. 06. 23. 01:14

Fuller biztos megharapta a studióigazgatót.

Aredhel - 2015. 06. 23. 12:05

Ezt nem hiszem el. Egyszerűen sokkolt a hír. Remélem valaki felkapja, mert az nem létezik, hogy megszűnjön. Az első 2 évad gyakorlatilag tökéletes volt, akkor most minek kell elkaszálni, ha az előző évadzáró után folytatták. Nem értem.

Aredhel - 2015. 06. 23. 12:07

@Egyszarvu
Köszi a linket. Aláírtam.

CyClotroniC - 2015. 06. 23. 12:55

Imádnám ha menne tovább majd a szezon végeztével, de azért ezt lehetett látni, már az jófejség volt anno szinte, hogy berendelték a 2. szezont, az meg majdnem csoda hogy a harmadikat is, és ha hozzávesszük, hogy ebbe belesűrítették azt a sztorit, amit eredetileg a 3-4. évadra szántak volna, lehetett ezt látni előre. Mindenesetre kicsi de stabil rajongótábora van, a kritikusok imádják, simán megérheti egy streamer cégnek átvenni, az Amazont emlegetik is ugye.

Benjy - 2015. 06. 24. 22:06

Nekem ez a 3×03 viszont már bejött, nem a tökéletes, de kezd kitisztulni a kép.

Abban pedig reménykedem hogy lesz vevő a sorozat a folyatást illetően. Kár lenne egy ilyen remekművet ilyen fiatalon veszni hagyni.

Zoltán - 2015. 06. 26. 11:05

Mikorra várható a magyar a szinkron? Semmit nem találok erről sehol… Nem akarom felirattal nézni, hiányozna Hannibal megszokott hangja… :)

wondorog - 2015. 06. 26. 15:33

Nálam ez a 4. rész iszonyat erős lett, eddig a legjobb, még úgy, hogy Hannibal és Will alig szerepeltek benne. A sorrend viszont furcsa volt, szerintem ennek kellett volna 3. résznek lenni, a múltheti jöhetett volna ezután, mert így nagyon összevissza ugrál időben a sztori.

tomex29 - 2015. 06. 27. 11:10

Nagyon jó volt a 4. rész! De egy picit néha engem is bezavart ez az időben ugrálás…

Claire8310 - 2015. 06. 27. 12:16

Na végre, ez már ténylég jó rész volt. Talán mert minden eddig szereplőt láttunk, és Hannibal sem annyira hiányzott a képből.Igen az idővonal ugrálás érdekes, de szerintem ennek az 1. résznek kellett volna lenni, aztán a többi.

Dark Wolf - 2015. 06. 27. 18:25

Fuller mondta: “We discover in episode 4 what happened immediately after that finale, after we see where the characters have gone. There was something direct and linear that I was resisting — jumping in and doing the obvious thing. It was just a matter of freshening up the narrative in every way into this season. There were certainly voices in the mix that were saying, “Episode 4 is the episode that actually occurs after the finale so let’s make that the first episode.” It was like, “No. We’re doing it this way.””

Rivendin - 2015. 06. 28. 01:09

Azért lehetne már valami történés is. :) A sok lassított makró vérfröccsenés meg képzelgés kezd kissé vontatottá válni így 4 rész után. :)

Dave - 2015. 06. 28. 09:35

Zsinorban a negyedik agyonmakrózott, a történetben szinte semmit sem előrehaladó rész után nem csodálkozom a cancel – en.
A dialógusok ripacs módon mesterkéltek.

kinga - 2015. 06. 28. 11:48

Hát ez a 4. rész…. érdekes, hogy nektek pont ez tetszett, én meg a közepén már majdnem hagytam a francba… ez a rész után szinte örülök a kaszának! Én beérném egy Mads Mikkelsen–es főzőműsorral is, főleg ha így folytatják :P engem speciel a többi karakter nem is igazán érdekel, szóval teljesen kiborított, hogy Hannibal nem jelent meg (max a legelején, minimálisan).

!! S P O I L E R !!
És mi az, hogy az összes meghaltnak hitt szereplőt visszahozták? Ráadásul olyanokat, akik valljuk be, nem nagyon élhették túl normális körülmények között a sérüléseiket (Bella, Chilton?? WTF?). Vagy ezek csak flach back-ek, esetleg képzelgések voltak, amiket én nem vágtam le?
Sírok…

Claire8310 - 2015. 06. 28. 13:02

Na igen! Meg hogy Alana elbotozgat egy minimum gerinctörő zuhanás után… ez engem is kiborzasztott, mert kb. aláássa a 2. évad finálét teljesen. Nem hittem,hogy a Hannibalban kell majd egyszer a “suspension of disbelief”, ilyen mértékben.

Nekem azért tetszett jobban, mert engem amúgy ezek a szereplők jobban érdekelnek, pl. Bedelia totál hidegen hagy.

Dark Wolf - 2015. 06. 29. 21:52

Ahogy az epizód végén Will elvitorlázott, az volt az utolsó békés pillanat.
Viszont aki nem bírt ki 4 résznyi alapozást, ami ráadásul egy ilyen gyönyörű vizuális költemény volt, az meg se érdemli, hogy lássa, ahogy az itáliai fejezet hátralévő három részében totálisan elszabadul a pokol.

roni - 2015. 06. 30. 12:45

Sziasztok! Gagyi kérdés, de mégis feltenném. El lehet kezdeni nézni a 3. évad elejátől vagy mindenképp kell hozzá az első 2 évad? Köszi, ha válaszoltok!

Lumiere1526 - 2015. 06. 30. 12:46

OFF Most láttam, hogy Marilyn Manson is csatlakozott a #savehannibal mozgalomhoz :)

deku82 - 2015. 06. 30. 12:56

“mindegyik résznek elejétől a végéig megvolt az az utánozhatatlan feszült hangulat”
Ez az, amit furcsa módon nekem a 3×04 hozott vissza. Hannibál éppen csak megjelent, a halál szimbóluma, aki mindenkit megcsapott már, akiket most egytől egyig végigvettünk. Szerintem nem zuhan ekkorát a nézettség, ha maradt volna az eredeti sorrend.
Fuller más szempontok alapján döntött, ahogyan vmiért fontosnak érezte azt is, hogy életben tartson halottnak hitt karaktereket.

deku82 - 2015. 06. 30. 12:57

@roni
A korábbiak ismerete nélkül kb. semmit se fogsz érteni. Még így se egyszerű :)

CyClotroniC - 2015. 06. 30. 13:06

roni: Korábban ugyanitt ugyanezt kérdezte valaki, de mindenképpen a legelejétől kezd el. Rettenetesen egyedi sorozat, az elmúlt évek legjobbja, kár lenne csak úgy kihagyni két szezont belőle. Plusz egész ritka az a karakterépítés, amit a Hannibal csinál, kár lenne magad megfosztani ettől.

JoeCole - 2015. 06. 30. 21:24

A harmadik rész után a negyedik is tetszett, szóval én mondhatni megnyugodtam.
Nem hittem volna, hogy ilyen jó lesz az új Mason Verger, remek választásnak tűnik Joe Anderson.
Chilton pedig egy kincs, zseniálisat alakít a színész. Bár ami a karaktert illeti, a motivációja elég furcsa. Végiglátogat mindenkit, mintha az lenne a célja, hogy egy Hannibal-ellenes klubot alakítson.

roni - 2015. 07. 01. 07:41

Köszi a válaszokat!

winnie - 2015. 07. 01. 07:51

(ld. fent – szerintem hitelesebb a válaszom úgy, hogy az előző évadok nélkül láttam a 3×01-et, mint annak, aki látta az egész sorozatot és nem tudja, hogy milyen az előzőek nélkül látni a 3×01-et:)

természetesen, hogy el lehet kezdeni a 3. évadtól, ez nem igaz: “A korábbiak ismerete nélkül kb. semmit se fogsz érteni.” – eleve az évadok egységesek, és a “kb. semmi” nagyon messze van az igazságtól:) az nincs, hogy közel sem lehet mindent érteni, de ráérez az ember idővel dolgokra. főleg annak érdemes elkezdenie a 3. évadtól, akiben felmerül a kérdés, mert annak oka van, hogy felmerül.

persze minden sorozatra igaz, hogy az elsőtől érdemes nézni őket, ez teljesen természetes, de aki így rákérdez, az valamiért kérdezi így, szóval ezért ez a helyes válasz szerintem.

deku82 - 2015. 07. 01. 10:21

@winnie
Ezekszerint láttad a 3×04-ig a részeket, vagy csak a 3×01-et?

kecskebégető - 2015. 07. 01. 21:29

@roni-soha semelyik sorozatot nincs értelme elkezdeni a közepén.
Ha tudod nézni a harmadikat akkor tudod nézni az első évadot is.

noodles - 2015. 07. 02. 16:15

huuu ez a 4.rész baromi unalmas volt, beindulhatna már igazán az évad. az, hogy kb. senki nem halt meg a főbb szereplők közül nagyon gyenge húzás. és mik ezek a párbeszéde te jó ég? mégis kik kommunikálnak így egymással? mint valami színházi darab

Miss Keamy - 2015. 07. 02. 20:51

hannibal nélkül eléggé döcögős volt a 4. rész de ahogy látom a következő részben beindulnak az események. fájó hogy bella és jack sem halt meg a nagy mészárlás következtében csak a kiscsaj. de biztos így akarta fuller.

zolimode - 2015. 07. 03. 18:39

Woow!
Azért az 5. részt odapakolták rendesen. Guillermo Navarro a rendezői székben igen erős.
Csak nekem tűnik úgy, hogy Alana átveszi Clarice Starling szerepét? Már azzal is, hogy az előző epizódban meglátogatta Masont, illetve most Pazzi felhívása is… ezek anno a mozifilmekben Clarice-hoz kötődtek.

JoeCole - 2015. 07. 05. 13:15

Jó volt ez az 5. bizony, a végén ez a ramazuri… kijárt már nekünk :D

Liu - 2015. 07. 06. 08:27

zolimode

Sajnos nekem feltűnt.

(Ne.ne.ne.. )

Skyroads - 2015. 07. 06. 12:40

Valaki írta ezt már korábban kommentben, hogy a produkciónak nincsenek meg a jogai, hogy felhasználják Clarice karakterét. Ez hogy működik? Az összes többi fontos karaktert sikerült megszerezni, csak az övét nem?

Néma Harcsa - 2015. 07. 06. 13:38

A zárójelenetet bszott szépen megcsinálták, a többi pedig nagyrészt az évadtól megszokott, indokolatlanul borult képek váltakozása az indokolatlanul jelentőségteljesnek szánt mondatokkal. (AZ eredeti sztori szálait jól összegabalyították, de az sem baj.)
Tetszik, ez eddig a legjobb évad, nem vicc…

Gatts - 2015. 07. 06. 14:36

3.-én volt hír az oldalon:

“Bryan Fuller tervei szerint Clarice Sterling csak a Hannibal 5. évadjában tűnt volna fel, viszont annak mikéntjéről csak a 3. évad fináléja után tud nyilatkozni.”

Tehát őt is behozták volna a későbbiekben, nem veszi át más a szerepét. Persze mivel az egész firenzei szálat előrehozták (eredetileg a Bárányok hallgatnak sztorija után volt, de itt még a Vörös sárkányt is megelőzi), elképzelhető, hogy Clarice ottani szerepét itt más veszi át. Ettől függetlenül a későbbiekben még megjelenhet, már, ha nem végleges a kasza…

Lamantin - 2015. 07. 06. 17:25

na ez az 5. végre nagyon odatette, főleg a vége.

Dark Wolf - 2015. 07. 06. 21:27

Skyroads: a producereknek az összes Hannibal-regény jogai megvannak, egy kivétellel: A bárányok hallgatnak az MGM-é, és egyelőre ragaszkodnak is hozzá, pár éve azt tervezgették, hogy indítanak egy sorozatot Clarice-szel a főszerepben.

Skyroads - 2015. 07. 07. 10:52

Így már világos, köszi!

Benjy - 2015. 07. 07. 23:13

Ez az utolsó jelenet zseniálisra sikeredett, az utolsó 15 másodpercet leszámítva. Így inkább kicsit keserűbb lett a szám íze.

Miss Keamy - 2015. 07. 09. 19:08

kíváncsi voltam megöli-e jack a végén, aztán az olyan szar megoldás volt hogy így úszta meg, kvázi lábra állt úgy, hogy agybafőbeverte :D na mindegy, szurkoltam hannibalnak :D alana szimpibb lett, hajrá. az meglepett hogy kilökte will-t a csaj a vonatból, wtf?!

Lamantin - 2015. 07. 10. 19:24

6. rész: ez most mi az isten? én vagyok a hülye vagy csak szerintem nincs semmi kohézió a történtek között? mi volt ez a vég? na jó, leszarom

zolimode - 2015. 07. 10. 22:31

Kétszer néztem meg egymás után a 6. részt. Imádtam.
Gillian Anderson, valami elképesztő, hogy mit játszik. Néha már úgy érzem, ellopja a show-t. “You may make a meal of me yet, Hannibal, but not today.”
Pedig a jelenetei mellett olyanok is voltak a mostaniban, hogy néha könnyes lett a szemem.
Spoiler
Will és Hannibal újratalálkozása és párbeszéde a múzeumban és alatta ugyanaz a a zene, amivel elváltak a 2. évad végén. Vagy az ebédlőasztal melletti beszélgetésük…
Alana és Margot pszihedelikus/kaleidoszkóp szex jelenete felejthetetlen.
De ugyanilyen forró volt nekem, ahogy Hannibal a karjaiban tartotta a sebesült Willt, mielőtt nekilátna ahhoz, hogy belemártsa az evőkészletét/fűrészét.
A malacfarmos time-jump fura volt, de gondolom, meg fogjuk kapni a válaszokat (ugráltunk már így is eleget a szezonban, szóval nem meglepő). Pl. Mi lett Jack-kel?

Nem tudom, mi lesz velem azután, hogy úgy néz ki, egyre valószínűtlenebb a folytatás. A héten “csiripelte” ugye Fuller, hogy sem az Amazon, sem a Netflix nem veszi át a sorozatot. Egy olyan audióvizuális gyönyörtől esek el hetente, ami után űr marad majd.

Kisaaame - 2015. 07. 11. 11:55

A románc iránti teljes ignoranciám már már patologikus, de az Uffizis jelenet megdobogtatta a szívemet! Aww…. :D

Aredhel - 2015. 07. 11. 16:08

@zolimode +1

Iszonyat tetszett a rész. Csak azért nem nézem meg rögtön, hogy jobban üssön egy kis idő eltelte után. Én eddig a sorozatig nem voltam vele tisztában, hogy Gilian Anderson milyen szenzációs színész, de le a kalappal. Tényleg majdnem ellopja a show-t, de Will és Hannibal közös jeleneteinél nem lehet semmi sem jobb. Amikor a kép előtt összefutnak, beszélgetnek, meg amikor Hannibal átöleli a sebesült Willt, akkor nekem is megdobbant a szívem.
Remélem nem ez lesz az utolsó évad. Nagy csalódás lenne, ha nem folytatnák ezt a műremeket.

Lamantin - 2015. 07. 11. 17:03

amúgy a rész tényleg nagyon jó volt. csak felidegesített az utolsó pár másodperc. azt ott minek? csak engem zavar? Hanni nagyon művészi meg minden, de már ezt is megteheti? teljesen felesleges, gondolom következő rész végére eljutunk addig, hogy hogy kerültek oda. szóval minek kellett az a végére? nem értem, számomra ez egy teljesen céltalan, idegesítő húzás volt.

ALDO - 2015. 07. 11. 17:25

Ez az utolsó, fejjel lefelé a disznók között elég érdekesre sikeredett. Olyasmit akart sugallni, hogy ugrottak az időben, mert már a fák is havasak voltak, de a pároson ugyanaz a ruha volt és a vérfolt is elég friss volt.
De elvileg a szezon végére már felvezetik a vörös sárkányt is, tehát Masont nagyon hamar takarékra kéne állítani, legkésőbb a 8. részben.

LoGi - 2015. 07. 11. 17:32

Hát nem tudom, én ebben az évadban nem nevezném már annyira audiovizuális gyönyörnek, szerintem az alacsony költségvetés nagyon meglátszik rajta első évadhoz képest viszonyítva.

zolimode - 2015. 07. 11. 18:06

Annyira de annyira reménykedem benne, hogy ma este Fuller bejelent valami pozitívat a sorozattal kapcsolatban a Comic-Con-on!
És nem csak a “Funko” babáik értékesítése miatt mennek el :)

Dark Wolf - 2015. 07. 11. 20:09

ALDO: nem az évad végére vezetik fel a Vörös Sárkányt, az évad második fele maga a Vörös Sárkány lesz.

A rész végén az az időugrás csak minimális volt, és ezért kicsit felesleges is. Mekkora állat lett volna, ha a fejfűrészelésnél fejeződik be a rész, te jóságos atyaúristen. Ehelyett Fullerék “elspoilerezték” az utolsó fél jelenettel, hogy félbeszakítják a vacsorát.
Persze így is pokolian erős és intenzív epizód volt, a vége felé többször is megállítottam, mert már nem bírtam a megterhelést :D

“He’s under the table, Jack.”

Dave - 2015. 07. 12. 09:41

Ez az egész évad kezd messzemenően kiakasztóan idegesítő lenni? Mia szar ez? Mi és miért történik. Azért mert lassítva van és makrózva a fél film még nem lesz jó. Hogyan talált rá a gallériában? Jack miért ment a lakásba a végén? Őrület, több lehetetlenség van már itt mint egy ZS katagóriás scifiben.

Dav3883 - 2015. 07. 12. 12:51

A hogyan talált rá a galériában kérdésre a válasz annyi, hogy Will azért már elég jól ismeri Hannibalt, és mikor beszéltek a szőke nővel, leesett neki, hogy nem hagyta még el a várost. És tudta hol fogja találni, szinte már-már össze van kapcsolva az elméjük.

Jack hogyan találta meg a lakást azt én se vágom, de valószínűleg elmondta neki “Mrs Fell”, csak mi azt a jelentet ne láttuk.. :)

Claire8310 - 2015. 07. 12. 22:13

Az utóbbi 2 részből az egyetlen értékelhető jelenet az volt mikor Jack a bitchslapet osztotta Hannibalnak, ez a mostani rész is tiszta lyuk volt, meg lassítás, meg “valami kiömlik” shot.
Na jó, ha tényleg lesz az a 3 éves ugrás majd évad közben a Vörös Sárkányra, nálam még az mentheti.
Nem mondom hogy többet vártam az évadtól, hanem hogy sokkal sokkal mást. Ez nem talált meg.
Hátha az konvencionálisabb lesz az évad második része, úgy mint az első 2 évad volt.
És ha az jó lesz akkor, még lehet itt a vége Even-Steven, és nem haragban válunk el.

Dave - 2015. 07. 13. 09:59

Én azt se tudtam felfogni, hogy tényleg kiqrta a csaj a vonatból vagy csak behaluzta megint Will.

Lamantin - 2015. 07. 13. 20:02

valószínűleg kikúrta, mert Will tele volt sebekkel. de azért elég hamar odaért a kikúródása után.

Mardred - 2015. 07. 15. 19:16

Dav3883: A “Kihallgatáson” amikor az olasz faszi kérdezte a csajt, akkor jött fel Hannibal másik Palazzo? beli áldozatának a neve, annak a lakásán volt, Crawford onnét következtetett, hogy ott lesz.

Mardred - 2015. 07. 15. 19:17

Viszont… ez most mi itt ez a befejezés? Innétől lesz az időugrás, vagy akkor most feloldják ezt a cliffhanger-t ? (Voltam olyan hülye, hogy megnézzem a Red Dragonos trailert és az eléggé összezavart)

ALDO - 2015. 07. 15. 21:40

Mardred:
Tippre a következő részben a Verger család – legalábbis Mason – megy a levesbe, mint a Hannibal filmben és utána jön a több éves időugrás. A maradék részekben pedig a Vörös sárkányt fogják levadászni, amit simán le lehet zárni az évadzáróban.
Akkor már Hannibal elvileg végig az üvegfal mögött lesz.

Snoopyzit30 - 2015. 07. 17. 19:04

Hát én már nagyon fáradtan álltam neki megnézni a 6. részt, de totál kész voltam. Nekem is már WTF volt az egész rész. Kezdek kiábrándulni a sorozatból. Bár a képi megoldások még mindig bejönnek, a párbeszédek és a történetvezetés már nem annyira. Gillian Anderson viszont zseniális!!!!

Mardred - 2015. 07. 17. 19:46

Aha köszi.

(Ez a “megy a levesbe” nagyon ül. :D)

wondorog - 2015. 07. 17. 20:29

Ez a mai rész még Hannibal szempontból is iszonyatosan beteg volt. Azt sejtettem, hogy a béranya egy koca lesz, de amikor kivágták belőle a halott gyereket… Mason ötlete is, hogy Will arcával egye meg Hannibalt, meg amikor elkezdték felvágni, de bármelyik jelenetet sorolhatnám a farmról. Wergernek most annyi, kíváncsi vagyok Margot-ot látjuk-e még, vagy a Werger bébit. Jöhet a Vörös Sárkány, bár nem tudom hova lehet még fokozni az elborultságot.

Mordekai - 2015. 07. 18. 09:22

‘azzeg, ez a 7. rész… Ez minden idők legbetegebb sorozatának eddigi legbetegebb része. Pont.

Lehet, hogy megérne egy külön posztot az epizód. Ha lesz, majd tegyetek be egy képet Verger-ről, ahogy az utolsó jelenetében véres arccal dühöng a tolószékben. Horrorfilmesek tucatjainak nem sikerült ennyire rémisztő figurát alkotni…

JoeCole - 2015. 07. 18. 20:01

Azt hiszem, nálam a 3×07 viszi az év sorozatepizódja címet.
Ennyire beteg és ennyire zseniális 42 percet… basszus, mennyire hiányozni fog ez az egész.

Joe Anderson fenomenális volt, mint Mason Verger. De a többiek előtt is le a kalappal, egytől egyig.

MRagnar - 2015. 07. 19. 14:26

Eget rengető epizód volt ez.

LoGi - 2015. 07. 19. 20:32

Miért adta fel magát Hannibal vajon? Depressziós lett, hogy Willt már nem érdekelte?

LoGi - 2015. 07. 19. 20:35

Mármint nem gondolom, hogy tényleg ez a válasz :D Amúgy örülök, hogy kicsit vissza fogunk térni a normális világba a sorozaton belül is talán.

Quantumleap - 2015. 07. 19. 20:38

Én egy kissé karakteridegennek érzem, hogy Lecter feladta magát. Bár így alig fog veszíteni valamit a tekintélyéből, lehet, ez volt a cél. Arra kíváncsi vagyok, vajon itt is ráuszítja-e majd Willre Dolarhyde-ot.

KennyVice - 2015. 07. 19. 21:51

Lehet azért adta fel magát, hogy Willel tartani tudja majd a kapcsolatot.

Quantumleap - 2015. 07. 20. 10:04

KennyVice: Azért felesleges, hisz Will mondta, hogy nem akarja látni többet, és nem is akarja tudni, mit csinál. Majd a kényszer fogja rávinni, mikor nyomoznak a Vörös Sárkány után.

Kisaaame - 2015. 07. 20. 13:09

Így a 7. rész után ténleg nem áratana egy poszt! Félidőben vagyunk és a történet egy része most le is zárult, egy érzelmileg fontos fordulóponthoz jutottunk!

A Vergerék képbe kerülése óta tudtam, hogy a végén Hannibal meg fogja menteni Will-t úgy, ahogy a filmben/regényben Clarice-t (igaz arra nem számítottam, hogy szó szerint a karjaiban hozza ki!) és ennek kapcsán valamilyen módon (kisebb áldozat árán) hagyja majd magát elfogni. De hogy konkrétan azért adja fel magát, hogy Will-nek megadja a lehetőséget a kapcsolat újrakezdésére, azt még a legmerészebb álmomban se láttam előre!

Hannibal tudja, hogy beteg gyilkosok egy egész serege kóborol a világban( tudja, mert néhányat ő indított útnak!) tehát jó eséllyel Will-t visszavonza a szakma szépsége( és a vágy, hogy ártatlanokat mentsen meg) onnantól pedig nem kell sok, hogy Will-t egyenesen visszavonzza hozzá. A mai napig homályos, hogy a regényben miért ment el egyáltalán Will Lecterhez segítségért, legalább ez a verzió ad rá egy normális magyarázatot!

mrsparis - 2015. 07. 20. 15:25

Nagyon durva volt ez a 7. rész! Végig olyan feszült figyelemmel néztem és csak követték egymást a betegebbnél betegebb dolgok…
Hogy Hannibal feladta magát, csakis azért lehetett, amit mondott, hogy Will mindig tudja hol keresse, vagyis, hogy “ne hagyja magától megszabadulni” Will-t.
Nekem egy picit az volt furcsa, hogy az egyik pillanatban még épp az agyát akarja szétfűrészelni (nekem egyébként ez volt a legdurvább jelenet, akármekkora pszichopata is Lecter, sosem gondoltam, hogy bántaná Will-t… legalábbis ennyire), a másikban meg ő Will hős megmentője, aki bosszút áll a kis barátjáért. Nem annyira pszichopata húzás.
Nagyon-nagyon várom a folytatást és nagyon remélem, hogy lesz következő évad, mert még mindig ez a legkülönlegesebb, legjobb sorozat, amit valaha láttam, nem lehet vége!!!

genova83 - 2015. 07. 20. 20:52

Viszont Hannibal azt mondta Willnek,hogy:”Szeretném,ha pontosan tudnád hol vagyok és hol találsz majd meg mindig.”
Bízik benne,hogy így Will előbb-utóbb keresi majd,így,hogy a közelében van,mintha bújkálna valahol a világban.

Quantumleap - 2015. 07. 20. 22:40

genova83: Tehát életfogytiglanra ítéli magát, csak hogy Willel kapcsolatban lehessen? Ez nem épp egy zseniálisan őrült elmére vall. Meg lehet nem tenne ilyet, ha tudná, hogy Chilton kezei közé kerül. :O
Amit nem tudok, hogy így a részekből hova lesz majd a gasztronómia? :( Lecter aligha főzhet magának odabent, és Chilton nem hiszem, hogy majd engedi, hogy minőségi étkeket kapjon. :)

ALDO - 2015. 07. 20. 23:36

Én sem értettem Hannibal motivációját. Bár egy ideje a többi szereplő cselekedeteit se nagyon értem. Nekem olyan embernek tűnt, aki csak úgy önként letérdel tarkóra tett kézzel és hagyja, hogy elvigyék. Hiszen, így az életszínvonalát elég nehéz lenne fenntartani. A bárányok hallgatnak beli szökéséig pedig jó pár év el fog telni. Persze lehet arra hivatkozni, hogy Amerikában volt és hirtelen nem voltak nála a hamis iratok és az eltűnéséhez szükséges pénz, meg most már Európában is keresik, de akkor is valahogy eltűnhetett volna. Bár lehet, hogy neki a menekülés és a bujkálás az igazi büntetés, de még mindig jobb mint egy üvegfal mögött ücsörögni életfogytiglan. Arra volt valaha magyarázat, hogy a kegyetlen gyilkosságok miatt miért nem kapott kapásból halálbüntetést?

Quantumleap - 2015. 07. 21. 04:09

ALDO: “Nekem olyan embernek tűnt, aki csak úgy önként letérdel tarkóra tett kézzel és hagyja, hogy elvigyék.”

Ide gondolom, akartál egy “nem”-et második szónak. :)
Azért nem kapott, mert elmebetegnek nyilvánították.

ALDO - 2015. 07. 21. 17:33

Igen, jogos. Kimaradt a NEM szó.

Miss Keamy - 2015. 07. 23. 20:52

úristen, még csak most tekintettem meg a 7. részt. Valaki írjon már róla kritikát pls., nagyon abberált volt. minden percét imádtam. Ahogy feladta magát hannibal, nagyon nem volt hozzá méltó…de biztos will szavai késztették erre.

Babylon2012 - 2015. 07. 25. 22:23

Ez a 3.évad elég gyenge :(de én Szeretem…kár hogy kaszát kapott :(

JoeCole - 2015. 07. 26. 16:03

A 3×08 egyetlen okból nem tetszett: túlságosan hasonlított a Red Dragon filmre. Nem vártam ennyi hasonlóságot.

KennyVice - 2015. 07. 26. 16:48

Pedig pont most indult be az évad szerintem és egyre jobban sajnálom, hogy ez lesz az utolsó.

Quantumleap - 2015. 07. 26. 20:37

Lehet lottóznom kellene, annyira tudtam előre, hogy a záró jelenet Hannibal és Will találkozása lesz az intézetben. :)
Az nekem egyáltalán nem tetszik, hogy Chilton láthatólag tiszteletet mutat Lecter iránt. Meg leül enni vele? Avval, aki “kiveséztette”, és a fejére is maradandó sebeket kapott miatta? Na ne már…
Ezt leszámítva rendben volt az epizód.

zolimode - 2015. 07. 27. 07:09

Úgy tekintettem a hetedik részre, mint egy évadzáró epizódra. Valahogy így kellett volna véget érnie a harmadik évadnak – ahogy Hannibalt elviszik.
A nyolcadik rész már teljesen más volt. Minden(ki) megváltozott. Megértem, miért akarta Fuller ezt két történet szálat két évadba tenni, de gondolom a nyomás már akkor megvolt rajta (NBC), hogy pörgesse a dolgokat… Mindegy, szóval mintha kaptunk volna egy bónusz évadot! :)
Én inkább úgy mondanám, hogy nem a mozifilmhez, hanem a könyvhöz volt meglehetősen hű a nyolcadik rész. Nem tudom rá azt mondani, hogy rossz volt, de érződik, hogy még csak a könyv első cca. 30 oldala került terítékre, tehát alapozás van.
Richard Armitage egyetlen kimondott szó nélkül hozta le Dolarhyde-ot ebben a részben, zseniális volt. A Vörös Sárkány filmet anno nem nagyon szerettem, de Ralph Fiennes remek volt benne. Mégis valahogy jobban borsózik a hátam Richard Armitage-től. Ennek biztos az is oka, hogy a sorozat jóval borultabb, fenyegetőbb.
Jó volt újra látni/hallani a “fényingát” (vagy mi ez?) Will mögött.
A sorozatkészítők megint kacsintottak egyet Kubrick munkásságának. Az első évadban a Ragyogáshoz rendeztek be díszleteket. Most Hannibal cellája hasonlít az Űrodüsszeia végére.
Kíváncsi lennék azért Alana és Margot további viszonyára. Már csak azért is, hogy Katharine Isabelle-t még láthassam.
Végre újra itt vannak Special Agent Jimmy Price és Brian Zeller, vártam már őket! :)

Quantumleap - 2015. 07. 27. 09:10

zolimode:

Azért ahogy Lecter cellája kinéz, én azt finoman szólva túlzásnak tartom. Elvégre mégiscsak elmegyógyintézetben volnánk, nemde? Jóhogy nem kap már masszőrnőket meg lapostévét, és miegymást.

zolimode - 2015. 07. 27. 10:21

Quantumleap:

Engem is meglepett, amikor pár hete láttam Red Dragon-os beharangozót. :)
De azt is gondoltam, hogy biztosan mást akartak csinálni, mint a filmekben látott kőbarlang.

Btw, én arra tettem volna pénzt, hogy az eddigi főzős képsorok a “mindpalace”szerűen fognak visszatérni. Illetve, hogy Hannibal maga köré álmodja/képzeli a világát/szobáját/templomát. Aztán persze minden jelenetben visszacsúszunk a valóságba.

Gatts - 2015. 07. 27. 10:32

Nekem nagyon gyanús, hogy amit Hannibal körül látunk, nagyrészt nem a valóság. Felépített maga köré egy palotát és nekünk ezt mutatják. A Chiltonos vacsora legalábbis nagyon fura. Kizártnak tartom, hogy ilyen kajákat szolgáljanak fel egy elmegyógyintézetben.

Kisaaame - 2015. 07. 27. 19:55

Hannibal csicsás cellájára van egy nagyon egyszerű magyarázat: elég erősen utaltak rá, hogy az elmegyógyintézet vezetése Alanához került. Hogy miért döntöttek Fullerék így és váltották le Chiltont Alanára nem tudom, mert Chiltont imádom, alanát pedig utálom mindenesetre ha így áll a dolog Alana a pozícióját Hannibálnak köszönheti. Leginkább azért mert segített megölni Masont(és ezzel Margot-al együtt gazdaggá tette) másrészt meg tudja, hogy Alana bűnrészes, ezért valamilyen kontroll alatt akarja tartani , nehogy Hannibalnak eljárjon a szája…

Ezért inkább azon van, hogy a körülményei ellenére Hannibal elégedett legyen, ugyanakkor ezzel kicsit megnyugtatja a saját lekiismertét is, mert Hannibal mégis jót tett vele, ő pedig ezzel hálálja meg!

Legalábbis én így erre tippelnék!

Néma Harcsa - 2015. 07. 27. 20:28

8 rész után is sorozattörténelmi értelemben kiemelkedően elvetemült évad, sokat röhögök. Kár, hogy most kaszálják, mire igazán tetszeni kezdett a sorozat. (Az ideális Hannibal-seriest alapvetően valahol a 2. évad és a The Fall között félúton képzeltem volna el, de ezt látván megbocsátom a korábbi bukdácsolásokat.)
Végül is számomra talán a NBC kaszáját is megéri, ha ez volt az ára, hogy leforgassák ezt a mostani arthorror agymenést.

Quantumleap - 2015. 07. 28. 08:03

Kisaaame: Ha így van, akkor nagyon remélem, hogy Alanával történik valami 1-2 részen belül, aminek következményeként ismét Chilton kezébe kerül a vezetés.

deku82 - 2015. 07. 29. 18:30

A 2. évad után semmi extra.
Nem várom igazán már a köv. részeket, és ez a 8. se mutatott különöset. A történet teljesen kiszámíthatóan pergett le, és nem emlékszem már a filmre, de eddig nem nagy szám a vörös sárkányunk se (mint gyilkos). A potenciál megvan a színészben, szóval remélek.

Ancsa - 2015. 08. 02. 18:05

Jó ez nagyon, és Armitage zseniális FD (főleg így, hogy már két részben is láttuk), szóval szerintem tök rendben van! Kíváncsi vagyok a folytatásra…

Ancsa - 2015. 08. 02. 18:08

Mondjuk azért Freddie Lounds visszatérése nélkül kibírtam volna – vakaródznom kell a karaktertől, baromi idegesítő a csaj.

ALDO - 2015. 08. 02. 23:32

Ancsa:
Gondolom majd a Vörös Sárkány levadássza, amikor olyan cikket publikál róla, amivel felhúzza.
Amúgy Bedeila is eléggé eltűnt.

Ancsa - 2015. 08. 03. 07:18

@Aldo: Bedeilának hamarosan elő kell kerülnie, mert ahogy a twitteren láttam Armitage és Anderson eléggé összecimbiztek, ahhoz meg némi közös munka nyilván hozzásegített. Hogy aztán mikor és mennyi időre tűnik fel az majd kiderül…

ALDO - 2015. 08. 04. 10:45

De Anderson most nem az X-Aktákat forgatja és ezért nem szerepel? Vagy párhuzamosan csinálja mindkettőt?

Ancsa - 2015. 08. 04. 10:58

@Also: Ezt még bőven az x-akták előtt befejezték.

Kisaaame - 2015. 08. 07. 13:39

Húha, hiányoltátok Bedeliát, hát most aztán visszatért! Nem is akárhogyan!
Lehet Will élete legnagyobb hibáját követte el most, hogy Hannibal helyett Bedeliának teregette ki az aggodalma okát? Még úgy is, hogy nem mondott sokat, Bedelia elég gyorsan levonta a következtetéseket! Sajnos Will még mindig alábecsüli Hannibal rögeszmés rajongását iránta, így aztán nem is lehet tisztában azzal, hogy Bedelia kb az első évad óta abba a pokolba kívánja őt Hanniballal együtt, amiről azt a hatásos előadását tartotta!

Bedelia végül pontosan azt mondta Will-nek, amit hallani akart, ezzel szerintem ügyesen megalapozta Will bukását majd az évad végén( legalábbis szerintem).

Richard Armitage egyre jobb Dolarhyde szerepében, Zachary Quinto-t öröm volt látni, Rutina Wesley pedig meglepően jó, bár azért néha vannak Tara-flashbeckjeim. Viszont még így is mérföldekkel jobb női karakter Reba , mint Alana!

Richard Armitage és Hugh Dancy között mekkora lehet a különbség magasságban? Csak mert úgy felkapta, mintha egy zsák krumpli lett volna, amikor kihajította a liftből!

ALDO - 2015. 08. 07. 22:50

AZ imdb szerint Hugh Dancy 178 centi, Richard Armitage pedig 189. Egy bő tizes a különbség.

ALDO - 2015. 08. 07. 22:53

Hugh Dancy 178 centi, Richard Armitage pedig 189. Egy bő 10-essel magasabb.

Lemoni - 2015. 08. 07. 23:28

Rutina Wesley szerintem nagyon nem illik ebbe a karakterbe, talán az egyetlen casting balfogása a sorozatnak. Voltak, vannak idegesítő karakterei (Alana, Freddie stb.), de a színésznők maguk jól abban a szerepben, RW meg egyszerűen nem passzol ide, a hiteltelenségével teljesen lerontotta a tigrises jelenetet, pedig az lehetett volna az egyik kedvenc momentumom a sorozatból. Armitage viszont baromi, akarom mondani félelmetesen, sőt vérfagyasztóan jó. Már csak 3 rész…… :'(

zolimode - 2015. 08. 10. 09:02

Szerintem pedig jó Rutina Wesley. De hát ettől szép az élet, hogy másképpen látunk dolgokat, nemde? :)
A tigrises jelenet az egyik csúcspontja volt az epizódnak. Guillermo Navarro remekül rendezte meg. Nagyon nagyon nagyon nem akartam, hogy arra hegyezzék ki, hogy a csajszi megfogja a tigrisnek a…. Ok, hogy a könyvben is benne van, de én ezt sosem éreztem olyan hangsúlyosnak. Enélkül is lejön, hogy egy nő vágyik a dologra. Szerencsé(m)re nem is lett benne. A szexjelenet megint korrekt volt. És az is tetszett, hogy Will már most találkozott Dolarhyde-dal. Jól fel is kente a falra :)
Még 3 rész, nagyon fog hiányozni! Bár ahogy nézem a nézettsége már 1M alá csökkent (USA), lehet a záróra már 500e-en sem maradnak :(

Medeia - 2015. 08. 10. 16:59

Nekem van egy olyan szerencsém, hogy bár láttam a Vörös sárkányt, ez olyan régen volt, hogy egyszerűen nem emlékszem. Pontosabban a végkifejletre nem emlékszem. Tehát friss szemmel nézem a történteket, bár túl sok meglepetést egyelőre nem várok – bár akkor nyilván nem is lenne meglepetés.

Bedeliát imádom, örülök, hogy visszajött. Willel az interakció zseniális volt, ami nagyon hiányzott már, mert a korábbi Will-Hannibal párbeszédek érthető okból elmaradtak, és már hiányzott ez a fajta impulzus. Sajnos az, hogy cuki a kutya meg Hannibal csipkelődik Chiltonnal vagy Alanával, azért nem hozta ezt a vibrálást. Bedelia azonban csodásan belemászott Willbe.

Mondjuk hogy valaki miért akarjon pont vele megbeszélni bármit is… Nem logikus, de hátha van valami rejtett terv mögötte. Addig is élvezem Andersont.

Reba sajnos nem érdekel. Annyira nem, hogy nem is befolyásol, hogy jó-e a színésznő vagy sem. Nem tudom, miért hagy ennyire hidegen, de ez van. Armitage jó, és egyre jobb. Valahogy egyre hatásosabb, epizódról epizódra.

wondorog - 2015. 08. 14. 14:24

Csak engem zavar, hogy lassan Alana teljesen átveszi Chilton helyét? Ezért kár volt Chiltont életben hagyni, pedig nagyon vártam a kis játékát Hanniballal.
Doleyard karaktere viszont egyre jobb, bár kevésnek érzem erre a sztorira a 6 részt, a többi karakter nagyon háttérbe került azzal, hogy őt elég sokat mutatják.

ALDO - 2015. 08. 16. 00:12

Arról volt szó, hogy miért Alana vezeti az intézetet? Mert gondolom Chiltont tisztázták a vádak alól.

Mordekai - 2015. 08. 16. 09:36

Én is láttam a Vörös Sárkány filmet, de ezt egyáltalán nem érzem szerencsének. Kb. mitha ugyanazt nézném még egyszer, nekem most kisebb csalódás, ami most megy. A Verger-sztorival elég kreatívan bántak a készítők, de most csak simán lemásolják a filmet.
És nekem még ez a Vörös Sárkány sem kerek, erőltetett ez a figura, az “eredettörténete” valahogy nem adja. Van egy kis testi hibája + beszédhibás, megnézi a festményt és hopp tudathasadásos sorozatgyilkos lesz? Ez így elég vékony. Meg egy ilyen “szörnyeteg” hangtompítóssal lövöldözik az éjszakában? Eléggé karakteridegen.
Egyébként nagyon szomorú leszek, ha nem lesz folytatás, én már a “Hannibal” film óta várok, hogy befejezzék a történetet. Na persze még legalább 3 évadban. :)

Medeia - 2015. 08. 16. 22:53

A Vörös Sárkány sztori egyelőre tényleg nem fogott meg. Nem tudom, mi a bajom vele, de nem megy. Kifejezetten várom, amikor lemászik – lassítva, mámegin – a színről, és interakcióba kerülnek azok, akiknek a története egyébként történetesen érdekel.

szerintem - 2015. 08. 16. 23:26

nem tudom, mi lehet az oka, de az idougras ota nagy kuzdelem megnezni az epizodokat. valahogy elveszett belole a hangulat, amitol annyira mukodott minden. biztosan az uj helyzet az oka, hannibal korlatozott keretek kozott van, nagyon nehez a dinamikat ugyanugy megoldani es ahogyan probaljak, flashback-ekkel es mindenfele kepzeletbeli helyszinekkel, az nagyon nem mukodik nalam. az egesz megtort, ritmustalan lett, mire rahangolodnek egy jelenetre, ugrunk egyet. a red dragon jelenetek egy fokkal jobban mukodnek, az a tortenet viszont nem erdekel annyira, mint hannibale, sajnos. az interakcio will es hannibal kozott, ami eddig lenyugozott, az most ijesztoen unalmas lett. valahogy sulytalan lett szinte minden, eltavolodtam a karakterektol, mintha az idougrassal tenylegesen elveszitettem volna a kapcsolatot a karakterekkel. nagy kar, remelem, meg helyre lehet allitani valahogy, nagyon szeretnem szeretni a sorozat veget is.

Medeia - 2015. 08. 16. 23:48

Érdekes, számomra Hannibal interakciói még mindig érdekesek, majdnem kizárólag azok érdekesek mindössze az időugrás óta. De ez a súlytalanság és eltávolodás nálam is fennáll.

Ami hiányzik például, az Will vívódása. Eddig a vonzás és taszítás egyaránt küzdött benne, de a Nagy Szakítás jelenete óta lezárta azt a fejezetet. Ami remek és egészséges dolog nyilván, csak számomra kevésbé érdekessé teszi a karakterét.

Quantumleap - 2015. 08. 18. 22:11

Én azt várnám, hogy Alana a büntetés részeként passzolja át Hannibalt Chiltonnak.

Voriss - 2015. 08. 19. 00:18

nemtom mit fanyalogtok, messze a legbetegebb és leghorrorabb sori jelenleg ez az éved. A fényképezés meg külön zseniális továbbra is.

zolimode - 2015. 08. 19. 20:03

Én sem értem, mi a nagy fanyalgás tárgya…? Várható volt, hogy a Vörös Sárkányos részek már nem fognak eltérni annyira a könyvtől. Még így is van, ahol Fuller a maga útját járja.
Inkább örüljünk, hogy még van két rész – már csak két rész – ebből a szépségesen beteg sorozatból.
Tök jó parás volt, amikor Dolarhyde betört Mollyékhoz!
Mondjuk az, hogy Chiltonnak mi lesz a szerepe, vagy az, hogy mit terveztek neki, számomra is talány… egyelőre nagyon parkolópályán van.

Quantumleap - 2015. 08. 20. 05:04

zolimode: Következő részben szerepelni fog. Akire én még kíváncsi vagyok, az Freddie Lounds, hogy a Sárkány könyvhöz és filmhez képest itt vajon mi lesz vele.

Dav3883 - 2015. 08. 21. 15:12

Hát megcserélték őket, Chilton szívta meg. De marha jó volt, már csak 1 rész és vége :( viszont utolsó rész címe: A bárányok hallgatnak :) ki mire tippel, hogy lesz vége a sorozatnak? szerintem a címből adódóan Hannibal megszökésével.

Quantumleap - 2015. 08. 21. 16:19

Dav3883: The Wrath of The Lamb = A bárány dühe
Nem hiszem, hogy megszökne. Nyilván úgy fejezték be, hogy egy esetleges folytatás esetén be lehessen szőni A bárányok hallgatnak storyline-t. Márpedig Clarice-nek Lecter az intézetből segít(ene).

ALDO - 2015. 08. 21. 23:17

Szerintem sem fog megszökni. Unalmas lenne, ha a következő évad megint arról szólna (szólt volna), hogy üldözik.
Bár itt a Hannibal idővonala megelőzte a Vörös sárkányt és a Bárányok hallgatnak-ot, de ha tervezték volna az utóbbi feldogozását is, akkor Clarie-nek az üvegfal mögül segített volna. Az meg megint olyan lenne, mint a mostani, a vörös sárkány hajsza. Szóval nagyon kíváncsi vagyok mi lett volna a 4. szezonban.

Dav3883 - 2015. 08. 22. 21:28

Sorry, egy magyar oldalon láttam először, azért hittem. Eléggé elvannak tájolva akkor. Meg így a rész megnézése után érthető, hogy a cím Will-re utal, tehát valószínűleg nem lesz itt semmiféle szökés már, csak lezárják a Red Dragon etapot.

Quantumleap - 2015. 08. 23. 09:08

Vajon Chilton még ezt is túléli?

Claire8310 - 2015. 08. 23. 11:19

Na ez egészen zseniális rész volt, még az a fekete humora is meg volt, ami már hiányzott, nagyon erőteljes rész volt!

KennyVice - 2015. 08. 23. 23:25

SPOILER ALERT!

Túlélte szerencsétlen Dr. Chilton, csak ugye tükörbe nem néz egy darabig annyi bizonyos.

Kálmán - 2015. 08. 24. 01:43

úristen. MADNESS. végre egy olyan Hannibal részt, ami miatt szeretjük/szerettük ezt a sorozatot!

Medeia - 2015. 08. 25. 16:46

Szegény Chilton, komolyan: túlélte a belezést, arclövést, égetést, az ő érdekében remélem, hogy nem lesz negyedik évad.

Quantumleap - 2015. 08. 25. 18:51

Medeia: Az nagy poén lenne, ha Chilton ebből az állapotból -amennyire csak lehet- felépülve kapná a kezébe az intézet vezetését, és vele a hatalmat Lecter fölött. :)

Darude-Sandstorm - 2015. 08. 25. 20:19

@Medeia: A szájleharapást kihagytad. :D

Medeia - 2015. 08. 25. 21:29

Nagyon tipródok, hogy toporogva várjam az utolsó részt, vagy utáljam, hogy vége lesz.

Amennyire idegesített Freddie egyébként korábban, ebben az évadban én annyira élvezem, ahogy pimaszkodik Willel. A “black box, a big one, you’re welcome”, a “murder husbands”, a “small I bet” mind aranyat ér.

Medeia - 2015. 08. 26. 22:06

Megjelent a finálé promója.

Jézusom.

Dav3883 - 2015. 08. 28. 00:15

kissé máshogy fognak alakulni a dolgok a filmhez képest úgy érzem :)

egy igazi szakember - 2015. 08. 28. 09:34

Ezeknél a jewllywoodi vér fertőzötteknél senki sem tudja jobban ábrázolni a pszichopatákat, elképzelhetően közel állnak hozzájuk, hogy ennyire hitelesek ezekben a témákban.
Épp elméjű ember számára meglehetősen visszataszító az egész beteg évad.
Van aki szereti, élvezze.

Dave - 2015. 08. 28. 12:05

Végiggyűrtem magam a finálén.

Szavakba megint nem tudom kifejezni mennyire irritáló idiótaság volt ez a rész és végig ez az évad. Mazohista vagyok, hogy néztem. Mi és miért történt?
– Milyen titkosszolgálati cuccot említett Will?
– Nyomkövető vagy akármi semmi?
– Comb megint vacsorára?

https://imgflip.com/s/meme/Jackie-Chan-WTF.jpg

Agyfasz komolyan mondom. Persze a szokásos lassított közeli fényképezéssel ment a parasztvakítás. Színészek királyak, de a forgatókönyv. És megint ezek a prózai párbeszédek, amik a világon nincsenek. Nem tudom a cancel előtt csinálták ezt így meg, vagy már utána, de áh soha többet se remake ebből se más.
Peace

CyClotroniC - 2015. 08. 28. 12:27

Dave: Na de az első szezon óta ezek voltak a legjellemzőbb pontjai, ami szerintem abszolút erény és nem hiányosság. A Hannibal egyik legnagyobb pozitívuma, hogy annyira saját világban él, hogy itt nem foglalkoznak semmilyen rendőrségi technikával, trükkel, kamerákkal, internettel, ettől lesz az egész ennyire emberi és elegánsan egyszerű. Ha behoznák ezeket az eszközöket és a modernitást, elveszítené az egész sorozat azt az intimitást, ami igazán naggyá teszi. Nyilván nem jöhet be mindenkinek, mert rétegsorozat, de legalább hű volt magához végig.

Dave - 2015. 08. 28. 12:49

Nyilván nem jöhet be mindenkinek, mert rétegsorozat, de legalább hű volt magához végig.
– egyet kell evvel értsek.

zolimode - 2015. 08. 28. 14:02

Nehezen tudom értelmezni az előttem lévő kritikus hozzászólást. Az utolsó rész csillagos 5-ös, sőt csillagos 10-es volt. Akinek meg nem tetszett a sorozat, az ne nézze, vagy minek nézte? Annyi más sorozat létezik, amit még nézni lehet…
Elképesztően hiányozni fog! És még mindig bízom benne, hogy valaki felveszi a 4. évadtól. Ha mégsem, akkor is örömmel fogom majd mindig visszanézni. Bluray-en bezsákolva, 39 résznyi gyönyör!

Ja és már sokszor leírtam, de Gillian Anderson annyira szép, hogy lassan belezúgok :)

Dave - 2015. 08. 28. 14:08

zolimode: mondom azért néztem, mert mazochista vagyok. :D
A 4. évad első része úgyis arról szólna, hogy SPOILER esnek le lassítva a szirtről és közben homoerotikusan dörgölőznek egymáshoz mindenhol. :D:D:D:D

zolimode - 2015. 08. 28. 14:19

Dave: És Te azt nem néznéd szívesen? :D:D:D

Viccet félretéve, hagytak benne cliffhangert, szóval, ha valaki felvenné a sorozatot, lehetne folytatni!
Így legyen!

És remélem, abban Gillian-hez is dörgölőznek majd, legalább annyira, mint a The Fall sorozatban! :D

Dave - 2015. 08. 28. 14:22

Te kis huncut :D

Scully amúgy tényleg jobban néz ki lassan mint az X aktás időszakában. Fél lábbal már a playboyban a helye.

zolimode - 2015. 08. 28. 14:26

Hát én most nézem újra Full Hd-ben az X-akták első évadját… hát… ott nem tudnék belezúgni Scullyba.

De ez már egy másik topic.

Dark Wolf - 2015. 08. 28. 16:42

Nem hittem volna, hogy ezt valaha leírom, de nem akarom, hogy folytatódjon a sorozat, mert ez a befejezés ANNYIRA TÖKÉLETES VOLT, úristen. Komolyan, ennél jobban egyszerűen sehogy nem érhetne véget a két főszereplő közös története, mint így. Ez a tökéletes vége az útnak.

Dark Wolf - 2015. 08. 28. 16:52

Kicsit azért sajnálom, hogy még volt bónuszjelenet, és nem az egészen elképesztően nagyszabású zárójelenet volt az, amivel itthagyott minket a sorozat.

Ettől függetlenül cliffhangernek semmiképp nem lehet nevezni a credits utáni jelenetet, nem változtat semmit a zárójelenet által bemutatott lezáráson. Bedelia annyira biztos volt benne, hogy Hannibal eljön érte, hogy ő maga készítette el a vacsorát. Ennyire mélyre lökte őt is az őrületbe a Hanniballal töltött idő.

MRagnar - 2015. 08. 28. 17:50

Reccs…. összetört a szívem, s így is marad, ha egyszer ebből nem lesz folytatás. Mondjuk bízok benne, pár év múlva akármi is lehet. Nekem tetszett a 3. évad is, nem értettem miért kellet az eredeti 4. évados tervben lévő vörös sárkány dolgot behozni, eddig a részig. Noha így is érezhető volt benne ez az összevonunk 2 évadot dolog. Ha szigorú akarnék lenni akkor 9-es az évad. De szarok rá és 10, mert imádtam azért, minden hibája ellenére is. Az egyik örök NAGY kedvencem marad, a saját elitem része. Ez a rész és a félévadi zárás is 10/10. Mostantól az lesz a rémálmom, hogy nem fut többé a rémálmom.

Lemoni - 2015. 08. 28. 22:20

Ha Chilton mindent túl tudott élni, kutya kötelessége ugyanez a két főszereplőnek is! Atya ég, mekkora finálé! Nem akarom felfogni, hogy nem lesz már több ebből a vizuális orgiából :(

Mordekai - 2015. 08. 28. 22:45

Erős csalódás a finálé. Will és Hannibal kapcsolatából sikerült egy ilyen giccsesen túlművészieskedett pózolást csinálni a végére. És az a zene amit a nagyjelenet alá vágtak… borzalmas nagy kapufa és teljesen kilóg az eddigi stílusból.

Most már nem is vagyok benne biztos, hogy ezt így folytatni kellene. És ez bizony szomorú, mert az a 2,5 évad nagy kedvenc volt. És nekem rohadtul lenne még igényem a Hannibal történet lekerekítésére. Vagy csak ezt az elcseszett brománcot kellene hanyagolni.

Medeia - 2015. 08. 28. 22:50

Én is kába vagyok még tőle. Óriási volt a finálé. Annyira, hogy akár azt is megbocsájtom, ha nem folytatják – nagyon jó lezárást adtak a történetnek.

ALDO - 2015. 08. 28. 23:25

Már az évad elején, kb. a harmadik rész környékén bejelentették a kaszát. Kíváncsi vagyok, hogy eredetileg is ez lett volna az zárójelenet, vagy átdolgozták egy kicsit. Bár elég derekasan küzdöttek, hogy átvegye egy másik csatorna és egy lezáró filmről is pletykáltak.
A szerencsétlen, agyonégett Chilton volt a legijesztőbb látvány az egész epizódban, de talán még a komplett sorozatban sem sokkal brutálisabb dolgot mutattak, pedig nem nagyon finomkodtak. Egy arrogáns szemétláda volt, de ezt akkor sem érdemelte meg.

Dav3883 - 2015. 08. 28. 23:56

Igen, ez engem is érdekelne, hogy volt idejük még átírni a évadzárót, vagy eredetileg akarták ilyenre. Ha folytatódna a sorozat akkor még innen is lenne visszaút nekik az életbe, de ne legyen… EZ ÍGY VOLT TÖKÉLETES! Bedeila utolsó jelenete kellően szürreális volt, ahogy várta Hannibalt… úgy látszik a tippem, hogy “megszökik” bejött, bár kicsit átvitt értelemben és nem egyedül. Willnek ezt az arcba kapott késdöfését fájt nézni komolyan. Nagyszerű zárás volt, hiányozni fog az egész atmoszférája a sorozatnak.

Save yourself, kill them all! :)

Medeia - 2015. 08. 29. 01:50

Bedelia teljesen kész van. Az epizód elején elképesztő volt látni azt a mindig hiperhiggadt, hűvös, fegyelmezett nőt ilyen idegesen ficeregni. Anderson nagyon jó, amellett, hogy gyönyörű. Amilyen fölényes volt az évad közepén Willel, az hogy elolvadt mostanra, és csak szimplán félt attól, amit ez a “kis ember” rászabadít.

Jack pedig, komolyan, valaki vegye ki a kezéből az FBI csoportvezetést, mert ekkora egy dumb f*ck legyen valaki, hogy még csak tétován is eszébe jut, hogy jó ötlet lenne Hannibalt kiengedni… Mizumono is jól sikerült, érdemes próbálkozni Hannibal kiiktatásával.

Alana – Chilton jól látta, és jó későn – egész jó kis Hannibal-epigon lett. Ha elnézed az első évadot, Alana édes ruhácskákban, kibontott hajjal, természetes arccal, szenvedélyesen beszélget. Most merev, aszimetrikus a frizurája, szigorú (gyakran kockás) kosztümjei vannak, és kultiválja a fine dining-ot. De legalább volt esze időben menekülni.

tomex29 - 2015. 08. 29. 06:42

Valamiért azt hittem nem lesz lezárva. De ezt így nem is lehet folytatni. Lezárva, elvarrva minden.
10/10
És a zene is jó a záró jelenetben. Óriási volt az egész!!!

Quantumleap - 2015. 08. 29. 08:03

Katartikus egy lezárás volt, nekem tetszett. A sorozat művészieskedő stíluságoz abszolúte passzolt. Nem is tudom, örülnék-e, ha folytatnák.
A stáblista utáni jelenet viszont egy nagy f*szság. Majd valaki levágja a saját lábát térdből, úgy hogy nem vérzik el, és még meg is süti magának. Na persze… [fejfalbaver]

tomex29 - 2015. 08. 29. 09:52

Nem számítottam rá hogy ez ilyen szinten le lesz zárva. Kicsit hiába is vártuk h valahol folytatódjon a sorozat szerintem így.
Brutális volt. Megkellett néznem 2* egymás után, pedig ilyet nem szoktam csinálni. A zárójelenetet pedig vagy 10*! A zene is nagyon jó, pontosan ettől lesz még betegebb az egész jelenet!
Sajnálom hogy vége, de viszon kerek egész történet lett!
10/10

Mizumono - 2015. 08. 29. 10:01

Szerintem nem Bedelia vágta le a saját lábát. Nekem teljesen úgy tűnt, hogy be van gyógyszerezve a nő. Másfelől még plusz két teríték van az asztalon, ami nekem arra utal, hogy mindketten túlélték az ugrást és elkapták Bedeliát. Ami lássuk be logikus is lenne annak fényében, hogy a rész közepén Will megfenyegette a nőt, hogy jobb ha pakol mert újra veszélyben van az élete.

Medeia - 2015. 08. 29. 11:03

Meglehetősen ambivalens a befejezés, én sem vagyok – közel sem – biztos abban, hogy meghaltak, és abban sem, hogy Bedelia egymagában borult össze. Nem zárom ki, de szerintem túlélték. És Bedelia sem vágta le a saját lábát, kezelte a rettenetes csonkolást, majd féllábon produkált egy ilyen vacsorát.

Quantumleap - 2015. 08. 29. 11:34

Mizumono: És egy törés és karcolás nélkül túlélték a zuhanást, hogy utána futhassanak Bedeliához lábvacsorát készíteni. Ezt te sem gondolod komolyan, ugye?

daaavid - 2015. 08. 29. 11:40

Bedelia szerintem nem maga vagta le a labat, kizart ,hogy sajat maga miutan levagta meg elkesziti…

MRagnar - 2015. 08. 29. 11:48

A láblevágás lehet időugrás. A zuhanás után lehet akár hetekkel is szerintem.

Medeia - 2015. 08. 29. 11:53

Ne felejtsük el, hogy ez a ház Hannibalé. Ismeri. A környéket is. A gyilkosságot Francis filmezni akarta, el is indította a kamerát – fogalmunk sincs, mit vesz. Azt sem zárom ki, hogy a látványos, közös halál a kamerának szól. Gyakorlatilag megbeszélték Willel, borral a kézben, hogy Hannibalnak meg kell halnia, vagy annak úgy kell tűnnie, és mi lehetne meggyőzőbb egy önfeláldozásnál. Will pedig azt mondta, hogy talán csatlakozik, mert nem biztos, hogy meg akarja menteni magát. Egy szép, közös, látványos, eljátszott halál, ami után leléphetnek a következmények elől.

Nem mondom, hogy így történt, de így is történhetett.

Mizumono - 2015. 08. 29. 11:56

Szerintem a láblevágás hetekkel a zuhanás után történt. Nyilván nem fognak épp bőrrel elsétálni, egy ekkora zuhanás után. Nem azt mondom, hogy egyértelműen túlélték a zuhanást, de szerintem az asztalos jelenet éppen erre utal. Meg őszintén elég valószínűtlen, hogy Bedelia levágja a saját lábát, majd egy ekkora trauma után még el is készíti.

Quantumleap - 2015. 08. 29. 12:01

Lehet, hogy Jack kattant be, és vágta le, és sütötte meg Bedelia lábát. :O :D

Dark Wolf - 2015. 08. 29. 12:36

Úristen, ezek a kitekert elméletek… Tudtam, hogy ilyen faszságokat fog szülni a bónuszjelenet, ezért is volt kár beletenni.

Medeia - 2015. 08. 29. 12:46

Dark Wolf, igazad van, végtére is a kitekert plot teljesen idegen lenne a Hannibaltól :)

Aredhel - 2015. 08. 29. 15:31

Zseniális volt. Nem is találok szavakat.

Dark Wolf - 2015. 08. 29. 15:35

Ilyen gagyi dolgok méltatlanok lennének a sorozathoz. Mindenáron bele akartok magyarázni valamit a plusz jelenetbe, pedig inkább a zárójelenettel kéne foglalkozni, ami egy megrendítő erejű konklúziója annak, amit 3 évad alatt láttunk. Will végül együtt gyilkolt Hanniballal, ezzel átadta magát a sötét oldalának, ami ellen az egész sorozat folyamán küzdött. Viszont nem akart így élni, és ebből a halál volt az egyetlen kiút.

Elkaszálták a sorozatot, Fuller díszcsomagolásban átnyújtotta nekünk a tökéletes lezárást, fogadjuk inkább el.

Medeia - 2015. 08. 29. 17:19

Dehogy akarunk belemagyarázni mindenáron valamit :) Nekem az úgy tökéletes, ahogy leírtad. De – mit van mit tenni – az agyam működik, jár, történeteket talál ki, valószínűeket és nem valószínűeket egyaránt. Sok-sok lehetséges és lehetetlen olvasata van minden történetnek. Shakespeare darabjait sem csak egyféleképpen értelmezik, játsszák, sőt, már ő másokét értelmezte, írta újra. Nem hiszem, hogy az én korlátolt fantáziám méltatlanná tenne arra, hogy néző, befogadó legyek.

winnie - 2015. 08. 29. 20:57

tomex29: nincs lezarva, csak olyan szinten, mint korábban. nyilván folytatni akarták, folytatni tudtak volna:)

bvr - 2015. 08. 29. 21:51

A díszletek, a fényképezés végig gyönyörű volt, meg persze szeretem ezeket a színészeket. Ezért néztem. Viszont a többi aspektust tekintve sokkal több bajom volt ezzel az évaddal mint a korábbiakkal.

(és ennél a sorozatnál, a korábbi évadokban, kifejezetten szerettem a “heti ügyeket” Hannibalon kívül nem tudtak annyira érdekelni a pszichopaták hogy részeken keresztül nézzem őket, de egy-egy rész pont elég volt arra hogy valamilyen elszállt őrült ötlettel előálljanak Fuller-ék, és valamilyen elképesztő absztrakt artisztikus módon bemutassák. _Számomra_ a Vörös Sárkány is az elején izgalmasabb volt mint ahogy teltek a részek)

Összességében meg felejthetetlen ez a három évad, (audio)vizualitásban, atmoszférateremtésben leginkább, a fő karakterek is nagyon bejöttek, kíváncsi is lennék/lettem volna milyen évad következne, de lehet hogy nem baj hogy vége.

nevermind - 2015. 08. 30. 00:40

Várom a finálé kritikát.Magas labda a Sherlock-Moriarty párhuzam (reichenbach fall), kíváncsi vagyok az itteni ítészek mit hoznak ki ebből, bár szerintem 10/10 volt, néha eltakartam a szemem.

Medeia - 2015. 08. 30. 09:24

A script részlet megjelent a gag real-lel együtt. Nem Bedelia volt a házigazda. https://41.media.tumblr.com/ae8ecfac545032cf71e0a9ea3510a5d1/tumblr_ntvl9uHiIJ1qkegzvo1_540.png

Quantumleap - 2015. 08. 30. 16:51

Medeia: Szerintem ez semmit nem bizonyít.

Piligrim - 2015. 08. 30. 16:54

az évad egyetlen negatívuma az hangulattörés a közepén, de teljesen megbocsátható, hiszen két történetet is kaptunk – időszűke miatt – üresjáratok nélkül. az olaszországi bujkálás és a red dragon történés is zseniális volt, előbbi művészeti ereje, utóbbi a két fő karakter újra találkozásának és red dragon megjelenésének köszönhetően. a lezárást illetően szerintem izgalomban és minőségben felért az előzőekhez, ráadásul egy szószerinti cliff hangert is kaptunk. szerintem az eddigi legjobb évaddal búcsúzott a sorozat és látva az utolsó képkockát, lehet, hogy ezt itt lenne a legjobb befejezni. nálam ez 10/10, úgy mint a második évad :)

Medeia - 2015. 08. 30. 17:44

Quantumleap, persze, hogy nem. Még ha valódi is. De ha megint valaki meg akar győzni, hogy a látottak csak egyféleképpen érthetők – épp a Hannibal esetén, amelyben folyamatosan váltogattuk a valódi, a szimbolikus és a látomásos képeket, és a valódiakról is sokszor derült ki, hogy valami egészen mást lepleztek – én megint csak vállat vonok. Jó. Értsd úgy. Többnyire én is azt teszem.

Tod - 2015. 08. 30. 18:33

A script részlet a lentiek alapján nagyon is igaz.

Röviden: nem önként szolgálta fel saját magát és nem lehet tudni, ki a hentes/szakács.

Speaking of Bedelia, the series’ final image isn’t them going off the cliff, but Bedelia waiting to serve a guest who is never going to come. How did you decide that was the image you wanted to end it on.

Bryan Fuller: Well, that’s a really interesting interpretation of the scene. You think she cut off her own leg and is going to serve it to somebody?

She seems as if she is throwing a dinner party.

Bryan Fuller: (laughs) No, that’s our little nod to the audience that perhaps Hanibal could have survived that cliff dive. She’s sitting at the table with her leg on the table and she’s looking absolutely terrified, and she grabs the fork and hides it under her napkin and waits for whoever’s going to return. This woman still has some fight in her. We don’t know if Hannibal is indeed serving her her leg, or is it Hannibal’s uncle Robertus, or Lady Murasaki, or is it Will Graham?

So it was just your tease for the possibility of more?

Bryan Fuller: Yes. But I love your interpretation! (laughs) I love the thought that she’s thinking, “Fuck! I cut off my leg for no reason!”

Well, you left a lot of ambiguity about how much control Hannibal did ultimately have over her, how much she had figured out how to survive being with him, whether she had been infected with his particular brand of madness.

Bryan Fuller: I love that you have that interpretation. Part of me doesn’t want anybody to know my confirmation of that and just see what people would think in reaction to that interpretation.

http://www.hitfix.com/whats-alan-watching/hannibal-creator-i-wanted-to-be-sure-we-had-an-ending-for-the-story/single-page

Medeia - 2015. 08. 30. 18:39

Na ez az. Fuller is szereti, ha a nézők saját interpretációval fordulnak a sorozathoz. Nyilván van saját véleménye, üzenete, de a stáb és az írók mindig is élvezték, ha sokféleképpen értelmezhetők a karaktereik, motivációik, eseményeik.

Lamantin - 2015. 08. 30. 21:24

most komolyan, szerintetek Hannibal öngyilkos lenne? szerintem nem. még mondta is a részben, hogy az öngyilkosság ellenség, ha jól emlékszem. és lehet hogy akár egy évvel később történt a zárójelenet. nem tartom valószínűtlenebbnek az az esés túlélését, mint azt, hogy Bedilia levágta térdből a saját lábait, aztán még ilyen puccosra összehozott mindent teljesen egyedül, aztán ott ül.

Dantes - 2015. 08. 30. 21:28

Évek óta ez volt a legostobább sorozatlezárás.
Csak címszavakban: A Vörös Sárkány lemészárol egy rakás rendőrt, mert akkora nagy harcos. A Terminátor nem volt ilyen profi…akadálytalanul lelövi az ügynököket, rendőröket. Fú.
Hannibal átlőtt belső szervekkel bunyózik. Meg se kottyan neki.
Will meg szanaszét szurkálva.
Ja…de Chilton doktor és mindent túl él…ezen már hangosan nevettem.

és a végére…a keresztül lőtt Hannibal és Will leugranak mint Sherlock, de nyíltán túlélik, és nem törődve holmi vérveszteséggel kiúsznak az óceánból…
és lábvacsorát rendeznek.

Na a saját lábát vágta le teória…meg végképp röhejes.

Ilyen jelenetek, a rémes ZS kategóriás filmekben szoktak lenni.
Mint a Film+-on láttam egyszer egy sokadik Láncfűreszes filmet…ott is lelövik levágják leszúrják…de fel kell azért. Meg ravaszdi módon a végén csak ott lesz a gyilkos valahol…szánalmas.

Mondom úgy, hogy szerettem ezt a sorozatot. És a színészek, a látvány a fényképezés, tényleg zseniális. Az 10/10
A forgatókönyv? Fos/10

Dantes - 2015. 08. 30. 21:36

Még annyit, a saját lábát főzte dologhoz….hát nooooormális? Akinek ez eszébe jutott? Tessék reggel kipróbálni, reggelit csinálni , megteríteni, szépen öltözni. Fél lábon ugrálva! Mankó bot miegymás nélkül!

Megfőzte a saját…

Aha. Örkény novellája jutott eszembe…

,,Özv. Kovács Lőrincné óbudai nyugdíjas az este rósejbnit sütött vacsorára. Alighogy az elsőt megette, gyomrához kapott és meghalt. A boncolásnál a rósejbnin kívül egy csokor hóvirágot, egy OTP-kölcsönnel vásárolt KIJEV fényképezőgépet és a Rozsdatemető c. regényt találták meg az idős asszony gyomrában. Az orvosok véleménye szerint ezek az oda nem való tárgyak is szerepet játszhattak Kovácsné szerencsétlen halálában.”

davicsomor - 2015. 08. 31. 10:28

@Dantes
Az egész sorozatra nagyon jellemző volt a szürrealitás, erre az évadra különösen, nem érdemes benne a logikát keresni, ez teljesen másról szól szerintem. Itt két ember elképesztően elvont viszonya van előtérben, és ha ez megkívánja, hogy teljesen képtelen dolgok történjenek azért, hogy ez kibontakozhasson, legyen úgy! Imádtam az egész sorozatot, és ez a végső vérfürdő, majd az ugrás tökéletes lezárása volt az egésznek.

Quanton - 2015. 08. 31. 12:13

Ki a pénisz kezdte el ezt “a megsütötte a saját lábát teóriát”? Jézusom gyerekek! :D
Egyébként szerintem is felesleg volt aza a jelenet már a végére.
De amúgy nagyon jól zárták le! Mert zárásnak is jó, de azért mélyen ott rejtőzhet egy lehetőség is, egy esetleges folytatásra.
Ki kéne harapni a torkát annak aki kaszálta ;)

Medeia - 2015. 08. 31. 12:49

Hugh Dancy interjú-részlet, csak hogy egy korábbi kérdésre is választ adjunk:

Where in filming were you guys when you found out the show was canceled?

We had finished. We’d wrapped and left. So the finale was written, discussed, and performed, and put together before the show was canceled, so there was also a very clear idea for — believe it or not [Laughs] — what another season might look like.

somi - 2015. 08. 31. 22:42

Hát nagyon remélem, hogy nem folytatják, szerintem így volt tökéletes lezárás, nem igazán látom, hogy innen hova tovább. Számomra ez volt a kedvenc évad, jobban szeretem a karakterek belső vívódását inkább előtérbe helyező történetet (persze szórakoztatott az első évad brutalitása, nem tagadom). Bár a vörös sárkány kaphatott volna több időt, még 1-2 gyilkosságot a nyakába adhattak volna, mert szerintem úgy kicsit nagyobb súlya lehetett volna, most csak készen kaptuk a gyilkosságokat. Megnéztem volna a sárkányt, ahogy lemészárol egy családot teljes valójában (nem Will szemein keresztül). Will-Hannibal kapcsolatából ennél többet nem lehet kihozni, ha folytatnák teljesen érdektelenné tennék az évad végét, és túl nagy csalás lenne, mármár marvel style (és nem akarom, hogy minden finálé után úgy álljak fel, hogy úgyis túlélték, majd következő évadban kimagyarázzák). Meg amúgy is szeretem a tragikus végkifejleteket.

torjack - 2015. 09. 01. 19:29

Ó, én tudtam volna folytatást. A zuhanást Will csak haluzza. Hannibal visszakerül a ketrecbe, miközben Will teljesen bekattan és azzá a szörnyeteggé válik, amitől mindig is félt. Hannibal az új évadban egy új, zöldfülű ügynöknek osztogatna tanácsokat, egy bizonyos Clarice Starlingnak. Kettejüknek kellene elkapni Buffalo Willt. Vagyis Billt. Izé. :D

Bedeliából “természetesen” már Will csemegézett.

Miss Keamy - 2015. 09. 01. 21:50

elérzékenyültem a végére..szavakat nem találok, csodálatos sorozat végét megélni :( jó azért a six feet under-en bömböltem szóval nem meglepő :D viszlát hannibal, imádtalak! 10/8

Miss Keamy - 2015. 09. 01. 21:52

ja és várjuk az évadzáró írást. remélem több is lesz :)

Asami - 2015. 09. 01. 23:28

Muszáj volt parkolópályára tenni, mert Fuller az Amerikai Isteneket fogja csinálni. Szóval lehet, hogy később még folytatódik. De most már Clarice jönne, ő meg kit érdekel?

Trader - 2015. 09. 04. 12:26

Nálam erös 2/10 volt ez az évad. Ennél rosszabb sorozatott régen nem kinlodtam végig.
Hihetettlen, hogy egy ilyen jó történetröl ilyen gyenge sorozatot készitettek. Amilyen jó volt az elsö évad annyira unalmas , sokszor már idegesitöen elvont lett a végére.

Casque - 2015. 09. 04. 23:03

Zseniális évad, zseniális, katartikus befejezéssel…

Az 1. évadban nekem már “too much” volt a sok heti ügy…(ki nem állom az NCIS) aztán szépen kellett összeállni a kép, viszont akkor meg a túl sok látomás zavart…aztán ahogy a 2. évad-ot lezárták , csak ámultam.

A 3. nálam még inkább rápakolt..nagyon szépen építkezett…az a fényképezés, a stílus, higgyétek el, ha megtehetitek..élvezzétek ki full HD ben nagy képernyőn…totál máshogy jön át az érzés mint pl. egy laptopon nézve…

Nekem egyértelműen a nyár élménye!

Ezekért az élményekért érdemes Junkienak lenni :-)

Erja - 2015. 09. 05. 08:39

Most végeztem az évadzáróval, de nem találok szavakat … Számomra 10/10, végre egy sorozat, ami méltóan tud búcsúzni…
Will átengedte magát a sötétebbik oldalának és nem tudott ezzel élni, valamint azzal, hogy Hannibal a világra szabadul, így hát a halált válaszotta, számomra ez derült ki a részből, így kerek és tökéletes, bár szomorú.

Snoopyzit30 - 2015. 09. 07. 16:17

Nálam a leghullámzóbb színvonalú sorozat, amit valaha láttam. A 1/10-10/10-ig minden volt. Rengeteg izgalmas pillanatot szerzett, de néha már túl sok volt. Amire biztosan sokáig emlékezni fogok azok a vizuális megoldások és a zene kombinációja. Néha hangulatot csinált, aztán meg hangulatot rombolt. Szeretem a hullámvasutat, szóval soha rosszabbat, de egyenlőre – mivel tetszett a lezárás – nem fog hiányozni.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz