login |

Orange is the New Black: kezdett a 3. évad

2015. 06. 18. 20:11 - Írta: superpityu

30 hozzászólás | kategória: kritika,

(A Netflix szokás szerint az egész évadot egyszerre tette elérhetővé a neten. Így kivételesen ismét azt kérnénk tőletek, hogy ennél a premierírásnál ne essen szó az egész szezonról konkrétumok formájában, csak általánosan. Amint végignéztük az évadot vagy kapunk valakitől vendégkritikát, lesz évadkibeszélő is.)

Visszatért a Netflix egyik legelismertebb zászlóshajója, immáron a harmadik alkalommal nyerünk betekintést a Litchfield női börtön lakóinak életébe.

Egyfajta szokásnak tűnik már, hogy az évadkezdő epizódok rendhagyóak. A pilot egyértelmű, hogy miért volt másabb, mint a többi, a tavalyi kezdés pedig egészen más irányból közelítette meg az eseményeket, mint korábban. A harmadik szezon kezdése ehhez képest tipikusan hozta a kötelező körös húzásokat.

Bár negatív dolognak tűnik a kötelező körös húzás, de ettől függetlenül kevés sorozat képes ilyen bravúrra, mint OITNB, úgy mutattak meg minden, még egyszer kiemelném, hogy MINDEN szereplőt, hogy senkiből sem éreztem, hogy keveset kaptam volna. Pedig az egyre inkább duzzadó szereplőtábor kisebb félszre adhat már okot a 3. évadban, hiszen láthatólag egy kezdőkaraktert sem szívesen engednének el.

Ezúttal meglepetésre nem egy szereplő köré épült premier, hanem egy témára (jelen esetben ez az Anyák Napjára) húzták fel jó pár szereplő visszatekintését. Maga a téma érthető, hiszen nem egy rab hagyta kint a gyermekét, valamint pár pont édesanyja viselkedése miatt indult meg a lejtőn – ez utóbbi aspektussal pedig nagyon jól bántak a készítők.

Egynek ott van Pennastucky esete, ami inkább volt humoros, majd Nicky visszaemlékezése már egy sokkal mélyebb réteget feszegetett. De ennyivel nem érték be a dolgot, hoztak harmadiknak egy boldog anya-lánya párost is, amivel szállították a szokásos érzelmi csúcspontot. Gondolom, kevés sorozat estében van rossz érzése a nézőnek, amikor meglát egy vicces képregényt – és valahol ebben rejlik az Orange is the New Black ereje.

A premier után nehéz lenne megmondani, hogy merre fog haladni a sztori, mi lesz igazán fontos. Nincs semmilyen kitűzött cél és ami még fontosabb nincs semmilyen kiemelt szereplő. Míg az első évadban Piper szerves részét képezte a történetnek, addig tavaly teljesen elszeparálódott a főszáltól, semmi ráhatása nem volt az eseményekre. Valahol érzem, hogy idén is egyenrangúként fogják kezelni a szereplőket,. Persze biztosan lesz Red, Piper, Alex flashback is, de nyilván húznak meglepőket is, mint tavaly Miss Rosa vagy Ingalls esetében.

És amellett sem mehetünk el szó nélkül, hogy pár kezdőkarakterről még most is alig tudunk valamit. Egynek ugye ott vannak a latin csajok (Flaca, Maritza és Maria), vagy pedig Gina és Norma, vagy éppen a tavaly érkező Brook is megérne egy misét, nem beszélve Boo-ról, hiszen korábban a visszatekintésekkel mindig sikerült valahogy újabb szintre emelni a szereplőket (Poussey és Morello volt eddig a legjobb).

Ezek mellett pedig nem csak a sötétebb foltokat kell mélyíteni, hanem a már ismertebb szereplőket is ápolni kell. Nagyon érdekes lehet, hogy 13 részen keresztül, hogy tudják ismét megoldani, hogy senki se legyen “túl kevés”.

Az évadkezdés amolyan korrekt 7/10, aminél sokkal jobbat is tud az Orange. Az egyetlen igazán nagy bajom a sorozattal hiába igényes, hiába elismert vagy éppen jók szereplői, maga a rendezés nagyon hétköznapi. Nem tudnék egy olyan snittet sem felidézni, ami igazán megmaradt volna és kicsit azért zavaró, hogy nem igazán akarják kihasználni helyszínben lakozó lehetőségeket.

Történetileg két fontosabb vonal látszódik kirajzolódni 1 rész után, az egyik ugye Alex és Piper kapcsolata, ami remélem nem nyomja rá a bélyegét a szezonra, a másik Vee hagyatéka, ami rengeteg bonyodalmat okozhat később. A szereplők és a történet adta lehetőségek miatt remélem azért kilépnek idén is a korrekt zónából és kapunk valami sokkal “narancsosabbat”. Ahogy azt megszoktuk.

30 hozzászólás Ne habozz!

LaCRossE - 2015. 06. 18. 20:21

Én ledaráltam az évadot, és annyit mondok, hogy örülni fogsz egyes epizódoknak, hiszen rengeteg olyan embert kiemeltél, akinél vársz flashbackre, akinek bizony lesz :)

wondorog - 2015. 06. 18. 20:31

Én az évad elején távozó 2 főszereplőt azért sajnáltam, az egyik nagyon nagy kedvencem volt. Lassan tényleg mindenkinek megkapjuk a flashbackjét, viszont nekem már kicsit sok volt, hogy kb. mindenki vagy hippi vagy thug life volt, azért 1-2 elég erősen meglepett.
A végén azért hagytak egy szép cliffet az egyik szereplő sorsát illetően, de szép kerek évad volt megint, kisebb történetszálakkal végigvezetve.
“Trust no bitch”

LaCRossE - 2015. 06. 18. 20:39

Nekem amúgy a 3×07 és a 3×10 volt a kedvencem, ez utóbbiban a jelen történéseivel kisebb gyomros is volt. A 3×06 meg egy érdekes próbálkozás volt, de annyira nem jött be az, hogy arra a szereplőre koncentráltak.

spamdog - 2015. 06. 18. 20:44

Szinte minden háttérsztori kiváló volt. És azért a trigger események is elég nagy húzások, kár hogy kiszámíthatóak.

wondorog - 2015. 06. 18. 20:45

Nekem tetszett a 3×06 bár a flashback vége kicsit csalódás volt, azt hittem kapunk valami nagyobb csavart, ami jobban megmagyarázná a jelen helyzetét, bár így az ő szemszögéből bizonyos dolgok érthetőbbek lettek.

Szaby59 - 2015. 06. 18. 20:51

Én is ledaráltam a hétvégén, hogy aztán megint várjak egy évet :D
Nagyon jó volt ez az évad is.

asdf - 2015. 06. 18. 21:08

SAG foundation
Conversations with Yael Stone of ORANGE IS THE NEW BLACK (Morello)
https://www.youtube.com/watch?v=Rp5IoN1O1zw
(nem lattam meg, nem tudom spoileres-e, de velhetoen nem)

audrey - 2015. 06. 18. 21:59

A pilotot imádtam, a 2. évad nyitányát még jobban, ezt meg kicsit untam. Veszít a sorozat a keménységéből. A naturalista börtönös jelenetek néhol már undorítóak voltak anno, de vagányan őszinték. Ez azzal függ össze, hogy már a komédia kategóriákban indul a sorozat?! A 7. résznél tartok amúgy

Piper szereplését is keveslem. Nekem kimondottan ő a kedvenc karakterem, és sajnálom, hogy elvesztette a főszereplő titulusát.

A negatívumok ellenére szeretem a sorozatot, és alig várom, hogy folytassam, csak előbb még érettségizek egy kicsit.

Adäm - 2015. 06. 18. 22:05

Imádtam, két nap alatt ledaráltam az évadot! Második évad nekem egy kínszenvedés volt Vee miatt – nem szeretem az olyan jellegű konfliktusokat, amit ő szított. Harmadik évadban szerencsére visszatértek az első évad hangvételéhez, és ez nagyon nagyon bejön :)

LaCRossE - 2015. 06. 18. 22:32

Amúgy Piperrel kapcsolatban… nekem ebben az évadban ő volt a kedvencem, voltak elborult pillanatai. :D

wondorog - 2015. 06. 18. 23:07

Az a bugyis monológja az udvaron majdnem felért az előző évadban a “whole other hole” jelenettel.

LaCRossE - 2015. 06. 18. 23:49

Be is teszem az idézetes topikba :) Én konkrétan ott kifeküdtem, mondom kész, ennek teljesen elment az esze. :D

20legendd - 2015. 06. 19. 09:36

Érdekes, nekem eddig simán ez volt a kedvenc évadkezdőm. Sőt, azt hiszem, összességében is elmondhatom, hogy ez volt az eddigi kedvenc évadom.

Soso 3×01-es aranyköpését pedig semmi nem tudta felülmúlni nálam (“This is such a metaphor for their lives”), pedig voltak jó beszólásai idén is dögivel.

Jimbo - 2015. 06. 19. 09:45

Végre, az egyik legjobb sorozat!

Vanda - 2015. 06. 19. 12:53

Én is ledaráltam hétvégén. Állat volt, bár az elsőt nem lehet felülmúlni.
A visszaemlékezések között nálam a második évados Miss Rosa volt a csúcspont. :)

szendroib - 2015. 06. 19. 15:59

Ledaráltam én is, élveztem is, de kicsit erőtlennek tűnt a jó hangulat ellenére. Nem éreztem, hogy tart bárhova is az egész és annyira a vége nem tűnt teljesnek, nem vártam egyből a következő évadot mint korábban.

asdf - 2015. 06. 19. 21:54

Az elso resz szerintem ugyanolyan alibi resz volt, mint tavaly. Kb. semmi nem tortent, es semmivel nem lettunk volna szegenyebbek, ha nem latjuk.

vasas44 - 2015. 06. 20. 11:18

A nyitó epizód nekem csalódás volt. A tavalyi sokkal jobban tetszett. Ettől függetlenül természetesen már ledaráltam az egészet. Az évad közepe is eléggé unalomba fulladt. Rossz érzés amikor az egyik kedvenc sorozatoddal történik ilyen, de mindig bekövetkezik, hogy csökken a színvonal. Ettől függetlenül elégedett vagyok az évaddal, mert nagyon jól megvoltak komponálva a visszaemlékezések, az évadzáró és Chapman pálfordulása pedig azért ütött. Ha lesz kibeszélő majd ott külön kifejtem hogy a vége miért is lett annyira jó :D

Miss Keamy - 2015. 06. 20. 16:17

tetszett az évadkezdés, nem érzek színvonal csökkenést. a tavalyi balhésabb szezon után egy nyugisabb indult. remélem tartani fogja továbbra is szintet. imádom :) (kevesebb piper-alex jelenetet pls)
Red,Morello és Poussey a favoritok továbbra is.

G. - 2015. 06. 21. 22:46

Nekem nagyon bejött az évad lezárása. Maga az évad sem volt rossz, a flashkackek nagyon tetszettek. Én is asszem a kibeszélőre tartom meg a hosszabb gondolataim, addig csak ennyit:
Ez a sorozat még mindig nagyon jó!
G.

combo - 2015. 06. 24. 16:01

Az amerikai fórumokon szidják az évadot, amiért nem történt sok minden, de nekem kifejezetten tetszett. Sőt, ez a könnyedebb hangvétel nekem sokkal jobban bejött, mint a 2. évad a Vee főgonosszal.

Whatever - 2015. 06. 25. 14:25

Úgy látom, én vagyok az egyetlen, akinek rohadtul elege van Piperből, minden téren :D Nekem a sorozat előrehaladtával, egyre unszimpatikusabb a viselkedése

SPOILER:
Alexet visszarángatta a börtönbe, és az első adandó alkalommal meg is csalta.
A másik nagy szívfájdalmam Daya-Bennett szála volt, annyira szerettem őket együtt.
Spoiler vége

Ruby Rose karaktere sem volt különösen maradandó, azon kívül, hogy jól néz ki, kirívóan üres karakter, főleg a többi komplex karakter mellett.

Csilla0422 - 2015. 06. 26. 16:50

Whatever, nem vagy egyedül.

Én is totál értetlenül állok Piper dolgai előtt. Alex visszarángatására azt mondom, hogy még belefér. Így 1-1 lett… Pipert a cselekedetei viszont egyre inkább unszimpatikussá teszik.

Ruby Rose mégis minek kellett? Számomra tök érdektelen volt.

Nagyon várom a 4. évadot, Alex miatt meg különösen…

yuuki - 2015. 07. 03. 22:09

Nekem őszintén már Piper kicsit sok, asszem jobban számolom vissza a napokat a távozásáig, mint ő maga. A harmadik évad összességében nekem simán verte a másodikat, pontosan Vee miatt – mint ahogy írtátok is itt előttem -, ezen viszont minimum annyiszor tudtam hangosan felnevetni, mint az elsőn.
Különösképp egyébként a Boo-Doggett páros az én kedvencem, no meg Morello, Nickyt viszont borzasztóan hiányoltam.
A flashbackek is nagyon a helyükön voltak, akadt egy-két csavar (ld. Leanne), meg pár erős húzás is (Healy meets Jesus).
A negyedik évadtól pedig őszintén szólva azt remélem többek között, hogy Red megfőzi végre a csirkét. :)))

Stefan - 2015. 07. 06. 23:55

Jelentkezem a “megutáltam Pipert” klubba! :D Amennyire kedveltem az első évadban, most annyira idegesít az egész évadban feleslegesnek éreztem..
Eddig ez volt a leggyengébb évad nekem de még így is imádtam és szórakoztatott. :) Nagyon tetszik, hogy egyre több szereplőnek láthattuk a múltját, azért még persze lenne kapásból vagy 5 karakter, akinek nem volt még flashbackje. A latin csajokat egyre jobban szeretem :D Nicky pedig nagyon hiányzott :( Alex továbbra is a kedvencem remélem benne lesz végig a 4. évadban, amit nagyon várok! :) Illetve én bírtam Ruby Rose-t remélem így ő is marad!

Skyroads - 2015. 08. 09. 11:51

Nem nagyon pörög a kibeszélő. Mindenki ilyen gyorsan ledarálta a 3. évadot? :) Én eddig 6 részt láttam. Összességében még mindig nagyon szórakoztató és kikapcsol. Alexet nagyon bírom én is, eddig Ruby Rose-zal sincs bajom. Amit viszont nagyon utálok ebben a sorozatban, hogy már nem először fordul elő, hogy egy általam kedvelt karaktert elvisznek a szigorítottba, és nem látjuk viszont (Nicky). Engem speciel Morello irritál rettenetesen. Pedig régen csíptem őt is, de most már nagyon unalmas, hogy állandóan olyan történetszálat írnak neki, amiben teljesen nevetségessé teszi magát és persze sírás lesz a vége. Akiket szívesen hanyagolnék még, az a két csaj a mosodából, Pennsatucky egykori haverjai. :D

Lily - 2015. 08. 18. 14:13

Ebben az évadban is menők voltak a visszaemlékezések,Normáén jót nevettem,Changet meg sajnáltam.

Én sose kedveltem Pipert,túlságosan számító, aki hol ezzel van hol azzal,már az elején azt láttam hogy csak kihasználja a Larryt,mert kinézi belőle h megvárja, amint akad jobb azonnal leváltja, de azért k van akadva hogy összejött a barinőjével.
Ebben az évadban csak hozza ezt a formát,csak mostmár Alex lett a megunt játékszer. Őt amúgy bírom,jobbat érdemelne.

MRagnar - 2015. 08. 18. 19:58

Jó kis évad volt ez. A 2. jobban tetszett, nem tudom. Valahogy jobban lekötött, bár lehet , hogy az akkori elégedettségem miatt voltak nagyobbak az elvárásaim, mint az első évad után. Nekem ez a kedvenc Netflix cuccom. Tetszik ez a női többség benne, nem lesz csak csajoknak szóló sorozat belőle. Kellemes anyag.:)

Melchi zadok - 2015. 09. 08. 07:11

En untam a 3. evadot. A vege fele mar alig tudtam atragni magam a reszeken.

Sydneyke - 2016. 02. 24. 12:28

Korábban Sophia és Dasha voltak a kedvenc szereplőim.

Most a harmadik éved vége felé járva Doggett lett a kedvencem.
Pipertől hidegrázást kapok.

A latinokon jókat szoktam nevetgélni.
Valahogy ők még mindig szerethetőbb karakterek, mint a fekete csajok.
Ők a Vee-s részeknél elvesztették a szimpátiámat sajnos.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz