login |

The Last Ship: kezdett a 2. évad

2015. 06. 29. 18:37 - Írta: winnie

64 hozzászólás | kategória: kritika,

The apocalypse is here. It’s been here for a long time.

Jó nyaruk lesz a posztapokaliptikus sorozatok rajongóinak, az egyszer biztos. Vegyük először például a The Last Ship-et, amely visszatért, hogy megmentse a halálos vírus által kiirtott emberiség túlélőit.

Ha azt írtam, hogy nem kicsit meglepődtem az Under The Dome 3. évadját nyitó dupla epizód koncepcióján, ugyanis startnak nem ilyet vártam volna, akkor ez igaz a The Last Ship 2. évados debütálására is. Gondom az Under The Dome-résszel sem volt, a The Last Ship-é meg még kifejezetten be is jött (persze nem hajletevősen), de azt hittem, hogy a premierből kiderül az, hogy mi várható a 2. évadban. Nos, ez nem derült ki, cserébe kvázi egy tévéfilmes lezárást kapott az első szezon.

Persze lehet, hogy csak én vagyok maradi az elvárásaimmal, miszerint jó lenne a visszatérő vagy az utolsó esélyt adó nézők számára valami iránymutatást adni azzal kapcsolatban, hogy mi várható az új szezonban, hogy érdemes-e kitartani a sorozat mellett, mert ha nem, akkor azzal saját létét is veszélyeztetheti a sorozat. De persze, ha abból indulok ki, hogy én is maradtam a 2×03-ra, hogy végre kiderüljön, hogy mi lesz az új sztori, akkor nincs jogom kritizálni a készítők lépését.

A 2×01-02 tehát abszolút az első szezon elvarrásának tekinthető, tipikus akciófilmként működött ez a másfél óra, amelyben a Nathan James legénysége megpróbált kikászálódni szorult helyzetéből. Ennek megfelelően a tempóval semmi gond nem volt, bár igazán lehettek volna fantáziadúsabbak a lövöldözések, mert a legtöbb csak annyiból állt, hogy egy-egy random statiszta folyton a “jó” katonák tűzvonalába ugrott meghalni. (A “beszélgetünk, elénk ugrik az ellen, lelőjük, tovább beszélgetünk”-megoldás kifejezetten feleslegesnek is tűnt.)

Az akciózás közben persze láthattuk, hogy milyen hátborzongató dolgokat művelnek Olympia-ban (pont azt, amit a fináléban is sejthettünk), kár, hogy a válogatott durvulások mellé három szálon is gyerekekre építettek hatásvadász jeleneteket. Pedig a gyerekekkel nem lett volna gondom, és aláírom, tényleg hatásosak voltak a jelenetek, de így, egyszerre nagyon manipulatívnak tűnt. (A hazafias, hősies lózungok viszont továbbra sem túlzóak, ennyi a minimum egy efféle közösség részéről.)

Hiába volt azonban teljesen rendben a nyitány, maximális hatást a karakterek miatt nem ért el nálam. Most derült ki ugyanis, hogy a sok mellékszereplő zöme teljesen közömbös számomra, a többségre szinte nem is emlékeztem az 1. évadból – nyilván ez az én kritikám inkább, nem vagyok überrajongó, de most ez kifejezetten hangsúlyos volt, és a rész közben visszatérő emlékek sem változtattak sokat ezen. (Nyilván Eric Dane és Adam Baldwin megvolt, és az itteni Pope is jó arc, de a többiek… Esetleg a Master Chief.)

Pozitívum, hogy a halálos vírus 1. évadban kikísérletezett ellenszere nem tűnt el, megmaradt, így meglepetésre a sorozat ezzel a szállal le is számolt, nem a gyógymód kereséséről fog szólni az idei szezon. Mint írtam, a 2×03-at is megnéztem, de a röhej az volt, hogy ott is csak minimális időt kapott az idei konfliktus felvázolása, köszönhetően annak, hogy a készítők bevállaltak egy nem túl mozgalmas, de annál érzelemdúsabb részt.

És ezért a vállalásért mindenképpen jár a pacsi, hiszen nem követték a klasszikus tévés dramaturgiát, nem álltak elő újabb élet-halál szituációval, nem ugrottak pár hónapot az időben, hanem megmutatták az események szerves folytatását, ahogy beindítják a szárazföldi folyamatokat, s időt szakítottak a dilemmákra és csendesebb pillanatokra is.

Tetszett, teljesen rendben volt a The Last Ship idei kezdése, szerintem (egy ideig?) megint maradok a sorozattal, hátha ezúttal érdekesebb sztorikkal fognak előállni, mint tavaly, az idei konfliktus is talán izgalmasabb, mint a tavalyi, az oroszokkal. Kérdés, hogy túllépnek-e a szimpla hajóelfoglalós és kissé repetitív szárazföldön csatázós megoldásokon?

64 hozzászólás Ne habozz!

dzsiaj - 2015. 06. 29. 19:02

Áhá, akkor egy kötelességgel kevesebb:) Tudom, h olcsó kifogás, de magam is a 3. részt vártam volna a “kritikával”, hogy kiderüljön az irány.

Btw sok helyütt pont ugyanazt szándékoztam írni (90 perces akciófilm, általam totál elfelejtett karakterek).
Annyit mindenképp hozzá kell tenni, hogy Jack Benderrel nagyot húztak a készítők, kíváncsi lennék, h egy kevésbé tehetséges rendezővel lett volna-e ennyire korrekt a nyitó duplaepizód. És ha már Michael Bay is producerként “jelen van”: helyenként teljesen korai Bay-film érzéseim voltak a pilot közben.

cart - 2015. 06. 29. 19:42

Nekem még mindig kedvenc, -űr- csatahajós, -űr-tenger, világvége. Míg nincs valami über sci-fi hajóval, szerethető kapitánnyal marad ez :D
A kapitány, a number one, a dokinő, a zsoldos és a főgépész maradt meg, de menet közben a terhes csaj, szuperkatona csávója, és a kis noob tengerészek, ja meg a fekete szakács is beugrott.
Én mondjuk fognám a hajót, és áttenném walking deadbe, mit lépnéne ott :D
Amúgy az első kettő csatái elég okésak voltak, a Dark Matter 4-5 statisztás “ostroma” nevetségesen gyenge ez mellett (okés, nem értek a költségvetésekhez, mint egyszerű néző jeleztem).

Pocok - 2015. 06. 29. 19:43

Én ezt most nem értem. És akkor most mi lesz?
Ez sokkal jobban elment volna az első év évadzárójának.

DarylD - 2015. 06. 29. 20:03

Az évadnyitó után elkaszáltam, karakterek nem érdekelnek, akciófilmeket nem szeretem, b kategóriás posztapok sorozatokból millió van. Az 1. évadot végignéztem, az se volt a nyár újonca, de adott egy kis pluszt a zárt közösség, hogy egy hajón játszódott tulajdonképpen az egész. Most ez a felállás ugrik, és távozok én is.

winnie - 2015. 06. 29. 20:08

“Én ezt most nem értem. És akkor most mi lesz?”

a szekta belengette, hogy fáj a foga a hajóra. gondolom, ez lesz a fő konfliktus. a másik szál pedig az elnök (vagy ki) üzenetében emlegetett network izé lehet.

esztike - 2015. 06. 29. 20:46

Én manapság nem nagyon találok olyan sorozatot, ami lekötne, mert utálom a sablonos történeteket, eredetit meg már szinte lehetetlen kiötleni. Nekem egyik nagy kedvencem volt az 1. évad, szeretem a hajón játszodó filmeket és végig minden rész fent tudta tartani az érdeklődésemet. Amikor lattam a finálét, hogy leszállnak a hajóról és a szárazföldön folytatják kissé megilyedtem. Reméltem, hogy a 2 évad elején lerendezik és visszamennek. Ez így történt, szóval nekem tetszett, várom, hogy hogyan tudják folytatni, fent tudja-e tartani az érdeklődésem a továbbiakban is. Szerintem még bőven van lehetőség a sztoriban.

winnie - 2015. 06. 29. 20:53

esztike: ha valaki olyat ír, hogy nem talál sorozatot, akkor az nem _keres_ sorozatot. ha megnézed, hogy a csak idén bemutatott 162 új sorozatból hányat néztél meg, akkor szerintem érted, mire célzok. (ha 50-100-at, akkor mea culpa, de a felmérésünk alapján az átlagolvasó 10-nél kevesebbet próbál be egy évben. és még az 50-100-asok is csak a felénél járnak a kínálatnak.)

“eredetit meg már szinte lehetetlen kiötleni.”

eredeti ötlet dögivel van. idén is rengeteg eredeti ötlettel rendelkező új sorozat volt – csak az elmúlt 11 napban 4 ilyen újonc volt. tényleg csak keresni kell. (nyilván az újak között vannak sabolonosak, de mint a the last ship (ami ugye könyvalapú, ráadásul vírusos, posztapokaliptikus és utolsó hajós sorozatok is voltak már), azok is bejöhetnek.)

esztike - 2015. 06. 29. 21:25

Winni: Honnan tudod, hogy nem keresek? Naponta rákeresek egy csómó új sorozatra a neten, de alig talalok olyat, ami akár csak az 1. részre lekötne, ami meg esetleg leköt az általában egy kis idő után kimúlik. Igaz, hogy elég sajátságos az ízlésem, nem mindent kedvelek.

winnie - 2015. 06. 29. 21:36

nem tudom, csak rámutattam, hogy ki tudod számolni, hogy mennyit nem láttál. tippre, mint mindenki más, nagyon sokat. ezzel mindenki így van. sorozat mindig van, csak idő nincs rájuk – aki nem talál, az (és most akkor helyesbítek) nem jól keres.

(míg az eredetiség nem ízlés kérdés, az van sok. az, ami tetszik, annak megtalálása viszont tényleg csak merítés kérdése. bármilyen ízlésre lehet találni jó dolgokat, ld. a the last ship a tavalyi év legnépszerűbb új kábelsorozata volt, így ennyiben nem sajátságos, de persze egy s)

Roxi - 2015. 06. 29. 21:37

Az első rész kissé unalmas volt,a második felében az akciók tetszettek.Azt hittem tovább maradnak a szárazföldön,de gyorsan visszatértek a hajóra.A színész aki a Lostban a füstszörny volt(bocsi,de az itteni neve nem ugrik be)kaphatott volna több szerepet is.

esztike - 2015. 06. 29. 21:42

Meglehet az a baj, hogy túl sok filmet és sorozatot nézek, és mindig eszembe jut, hogy “ezt már láttam abban és abban”. Csak azt tudom megnézni amit megtalálok a neten és azért a felirat se árt, főleg, ha nem angol nyelvű sorozatról van szó. Amúgy most leginkább európai meg sötet hangulatú nyomozós sorozatot neznek szívesen. Nemreg fejeztem be a Sense8, a Kingdom, a Galavant c. sorozatot, ezek pl tetszettek végig.

Lajosék a másodikról - 2015. 06. 29. 21:55

Nem néztem meg a függvénytáblában, mennyi a hulla égéshője, de azért rohadt nagy cápaugrás volt ez az egész.

Valahol a kutya ott van elásva, hogy látványos haditechnikai pornót nem lehet a hadsereg támogatása nélkül csinálni, ha viszont támogat a hadsereg, akkor ez lesz belőle.

A dramaturgia jó negyedszázados lemaradásban, halál felesleges és hatásvadász jelenetek mértani pontossággal ötpercenként.

Viszont szitkomnak egyre jobb, kétszer is nagyon röhögtem a 2×01-en: egyszer amikor a kapitány halottnak tettette magát a platón, pedig senki se látta (biztos gyakorolt), másodszor meg amikor berontottak a Man in Black főhadiszállására, amit természetesen senki nem őrzött.

Hiroshima32 - 2015. 06. 29. 23:08

Nekem bejött a dupla évadnyitó, annak ellenére, hogy lényegében az első évadot zárta le. Várom a folytatást.

Llew - 2015. 06. 29. 23:49

Engem is meglepett a kezdés lezártsága, hogy képzavarral éljek. Viszont tetszett amit láttam. Teljesen jó ez a kis könnyed, hősies akciózás. Nem hiányzik, hogy nem fognak egy fél évadot olimpyai politizálással, meg partizánkodással tölteni. Egyedül Titus Welliverért kár.

monti - 2015. 06. 30. 00:08

Elég jó volt a kezdés, én is maradok továbbra is.

Mityu - 2015. 06. 30. 20:10

Nekem a 2. rész közben olyan érzésem támadt, hogy a 24 óta nem láttam ilyen jó akciósorozatot. A néhol sablonos húzások mellet is. Biztos csak a rendezés volt jó.

Roxi - 2015. 07. 03. 21:41

A 3.rész nem volt annyira mozgalmas,annál inkább lelkizős.De legalább belengettek egy szálat ami alapján a következő rész nem ilyen lesz.

Timea - 2015. 07. 03. 23:08

Első évadot izgatottan lestem. Ezt a második évadot az első tíz percben elkaszáltam 😔 szerintem ez elárul mindent!

Rettus - 2015. 07. 04. 13:39

Most vagy a citromos sör volt sok, vagy tényleg nem volt a dupla nyitóban “USA zászló érzelmes hans-zimmer zenére”?

_Peter - 2015. 07. 04. 20:53

Timea – 2015. 07. 03. 23:08

Akkor lehet nekem viszont újra neki kéne futnom. Első évad fájt, már nem is emlékszem mikor hagytam abba.

Rettus – 2015. 07. 04. 13:39

Nem volt? És olyan nagy elismerő összenézések sem? Ó tényleg adnom kellene még egy esélyt akkor. :)
Rhona Mitra kommandózik már? Ő kéne a Walking Deadbe egy ütős karakternek, a régi Lara Croft szerelése csak megvan még.

Adreee - 2015. 07. 05. 19:11

Teljesen rendben van eddig ez az évad is, habár az “amerikaiak vagyunk, mi vagyunk a jók, mi vagyunk a világ megmentői” szellemiséget továbbra is igencsak túlzásba viszik néhol.. (Leginkább a 3. részben, a két gyerek viselkedése kapcsán éreztem irreálisan eltúlozva ezt a patriotizmust. Számomra teljesen életszerűtlen, hogy az apokalipszis kellős közepén a két, édesanyját éppenhogy elvesztő kisgyerek egyetlen könnycsepp nélkül jóformán hadba küldje az apját, ahelyett, hogy a nyakába csimpaszkodva, kétségbeesetten kérlelnék, hogy maradjon velük. Kizártnak tartom, hogy ilyen korú gyerekekben ennyire éljen a hazafias szellem és ilyen könnyen lemondjanak az amerikai társadalom és a világ megmentése érdekében a saját vágyaikról, még ha nyilván a neveltetésüket nagyban meghatározta az apjuk hivatása) Egyébként jók az akciójelenetek, és tetszik hogy kifejezetten érzelmes részek is vannak benne, valamint a kapitány és a legénysége közötti kapcsolat is szépen ki van dolgozva. Szerintem eddig tartja az első évados színvonalat..

winnie - 2015. 07. 06. 23:56

adree:

“habár az “amerikaiak vagyunk, mi vagyunk a jók, mi vagyunk a világ megmentői” szellemiséget továbbra is igencsak túlzásba viszik néhol.. ”

mint írtam, ezt nem lehet túlzásba vinni (pl. a patriotizmust, de a családi kötelékeket és a szerelmet sem), de ők nem a világot mentik, hanem a hazájukat, nem? meg aztán, ha más nem, a világvége veszélye azért igencsak összehozza az embereket.

a gyerekek katonacsaládban nőttek fel, az anyjuk ezerszer beléjük nevelte, hogy miért látják keveset az apjukat (gondolom), a gondolkodásuk is így alakult. s bár lehet, hogy nem minden gyerek mondaná azt, amit a lány (az öccse például nem), de tuti, hogy akadnak olyanok, akik igen. sokan. az, hogy itthonról, egy semmilyen szempontból sem armypozitív országból mit tartunk kizártnak, nem hiszem, hogy bármit is jelentene – akkor már inkább az íróknak hiszek és nem annak, amit én gondolok vagy tartok elképzelhetőnek:) (ez valahol annak az ellentetje, hogy valaki egy Wire-írásnál leírja, hogy reális a sorozat, pedig nyilván fogalmas sincs arról, hogy mi a helyzet a baltimore-i alvilágban.)

winnie - 2015. 07. 06. 23:57

egyébként ezt az 1. évaddal ellentétben továbbra is tudom nézni, a 2×04 megint furán csendes volt, és utána akcióztak egyet, más semmi. valahol nagy üres az egész, de végülis kellemes.

monti - 2015. 07. 07. 15:30

negyedik rész nagyon pöpec volt, szerepelt az a uj fegyver is amivel sarok mögül islehet lőni :-D

Gedeon74 - 2015. 07. 07. 21:18

A 4. rész rendben volt, még az akció közben használt fordulórugás is elnézve. Nem bánom, hogy a jóarc Tex mellé behoztak még két badass figurát. (Nem jöttem rá, rá kellett keresnem, hogy az izraeli csajszi a Gang Related-ből volt ismerős.) Eddig összességében szerintem hangyányival jobb, mint az előző évad volt. Ja, semmi extra, de olyan kellemes. Első számú heti bambulósom jelenleg.

Roxi - 2015. 07. 07. 22:20

Jó kis akciódús rész volt,tetszett.De női nézőként kicsit hiányolom,hogy az első évadban többször is belengetett Tex-Dokinő-Kapitány háromszögről idén még nem esett szó.

_Peter - 2015. 07. 08. 12:36

Visszatértem. Az ostromnál volt baj bőven, de aztán kihajóztak és egész korrekt pillanatnyilag. Lapos és üres, de 40 fokban bambán nézni nem kell gondolkozni rajta. A két új katona akciózása is feldobta.

_Ra_ - 2015. 07. 09. 20:17

4. rész nagyon állat volt. Na vajon vizeseknek van atomjuk? D:

cart - 2015. 07. 10. 22:11

Egyszerűen imádom a sorit. Teljesen star trek (tudom 1000* leírtam már :D), csak hajókkal és világvégén. Lehetne több hajócsatázás is. De jó, hogy azért, hogy új fajta harcmodort is láthatunk (amikor a hajó ágyúi segítik a “gyalogosok” harcát.
Állat az egész sorozat.

Bencebence - 2015. 07. 12. 16:41

Milyen gyakorisággal jelenik meg uj rész?

Roxi - 2015. 07. 14. 21:35

Hetente.

Dob - 2015. 07. 31. 09:21

Ez az utóbbi rész (7-es) elég jó volt és pörgős. Szerintem, hogy most már nem a gyógymódot hajtják nagyon jót tett a sorozatnak

Roxi - 2015. 08. 04. 21:46

A 8. viszont elég költséghatékony rész volt.Duma-duma-duma.

Gedeon74 - 2015. 08. 05. 23:57

Emlékszem, hogy az első évadban ezek az akciómentes részek elég laposra sikerültek, de most még ez a nyolcadik rész is simán elment, annak ellenére, hogy viszonylag gyorsnak tűnt az átfordulás, na meg hogy USS Nathan James a végén a nyáltengerre is kifutott egy cseppet. Btw, Tom Chandler for President!

Roxi - 2015. 08. 15. 13:23

Ahhoz képest,hogy a 3. évad berendelésnek elég sokan örültek a kibeszélő nem nagyon pörög :( Pedig most újra egy akció dúsabb részt kaptunk.A végén killer dokinővel :)

sledge - 2015. 08. 18. 10:26

Noa, eddig jó. Kifejezetten élvezetes a 2. évad, van benne rendesen történés, jó, h lesz 3. évad is. A nyári sorozataim közül egyértelműen ez lett a legjobb, látszik, hogy tanultak az első évad hibáiból.

Llew - 2015. 08. 19. 20:39

Sokkal jobb, mint az első évad. Pörgősebb, a cél sokkal megfoghatóbb, átélhetőbb, jó az ellenség, klassz akciók, szimpatikus új szereplők.

kilincs - 2015. 08. 20. 05:20

Nagyon jó sorozat. Nekem az első évad is tetszett, de a második valamivel jobb.
Nem tudom, hogy vagytok vele, de a kapitány kezd egyre unszimpatikusabb lenni. Egy szerencsétlen, teljesen alkalmatlan elnöknek keményen nyal, míg az emberiség fő megmentőjét törvény elé vitetné, mert megölte azt aki miatt majdnem kihalt az emberiség. Ez aztán a logika.

Sunyi - 2015. 08. 20. 23:16

Szerintem is jó kis sorozat de teljes mértékben egyet értek kiincs vélményével…

winnie - 2015. 08. 21. 04:48

a való világban élünk. van egy törvényes elnök. és egy gyilkos. hol számít az, hogy milyen az az elnök? mindegy, hogy szereted vagy sem. ha elnök, akkor elnök és mit számít, hogy milyen ember a gyilkos és, hogy kit ölt meg? ölt.

még, ha nem is nézem, hogy az illető egy katona, akinek eleve adott az értékrendje, a fenti kérdés nem is kérdés. belül lehet, hogy ezt vagy azt gondol, de katonaként eleve nem tehet mást.

aztán lehet, hogy másképp fog gondolkodni idővel, de ezen kiakadni…, nem tudom.

Gedeon74 - 2015. 08. 21. 05:23

Azért Chandler is gondolkodott rajta, hogy túllépjen-e, túlléphet-e a dolgon, de ha valamikor igazán, akkor egy anarchiába fordult világban kellenek az értékek, az igazodási pontok, hogy egyáltalán esély legyen arra, hogy valaha is visszaálljon a rend. Nyilván ez a mozgatórugó az elnökkel kapcsolatban is. Korántsem biztos, hogy normál helyzetben rá szavazott volna, de jelenleg ez is egy kapaszkodó. És akkor hozzá lehet tenni igen, hogy ráadásul katona.

kilincs - 2015. 08. 22. 11:43

Persze, hogy számít az, hogy milyen ember a gyilkos, és hogy kit ölt meg. Gyilkos és gyilkos, gyilkosság és gyilkosság között óriási a különbség.
A katonai értékrenden pedig felül kell emelkedni, hogyha a világ sorsa a tét. Ezzel nem azt mondom, hogy az elnököt figyelmen kívül kell hagyni, mert ő szükséges ahhoz hogy ne legyen anarchia.
Azonban a világ megmentője attól jóval többet érdemel, mint ahogy most bánnak vele.
A kapitány tényleg nem fél attól, hogy az az ember akinek ennyit köszönhetnek, fogja magát és megsemmisíti az összes kutatást és a továbbiakban nem segít egy szebb világ megteremtésében, mert rá semmi jó nem vár abban a világban.

winnie - 2015. 08. 22. 20:59

nem kotozkodes, nyilvan, de most megneztem a reszt es az irok igen kemenyen rafekudtek a miertekre, meg a pro es kontra ervekre. viszont gyilkos es gyilkos kozott nincs nagy kulonbseg a torveny szemeben, mindkettoert jarhat halalbuntetes. sok helyen csak azert nem jar, mert meg az allam sem engedi meg maganak, hogy oljon

a kapitany is elismeri az orvos erdemeit, de igaza van, hogy nem a szemely dont arrol, hogy mi a helyes. kell valami zsinormertek, es ez a kapitanynak ugye az emlegetett code. szive szerint szerintem elnezo lenne es meg fog oldodni a helyzet, de nem teheti meg, hogy kivetelt tesz, mert annak nem lenne jo uzenete, s ilyen alapon mas is elvarhatna tole, hogy kegyelmet kapjon adott esetben.

kilincs - 2015. 08. 23. 23:54

Természetesen nem tehet kivételt, mert aláássa a saját tekintélyét vele. Nehéz helyzetben van, visszanézve a részt tényleg nem ő a hibás. Az első tiszt megjegyzése és a legénység egy részének hozzáállása a dologhoz a probléma forrása.
Ellehetett volna intézni a dolgot annyival, hogy hisznek a doktornő hazugságának és formalitásból levezényelnek egy vizsgálatot, aminek nem az a célja hogy bebizonyítsa annak bűnösségét. Őszintén miért fáj a legénység egyes tagjainak az, hogy Niels halott? Miért kell olyanokat pletykálni, hogy a vezetőség parancsára lett megölve? Ennyire hülyék, nagyon jól tudhatnák hogy egy ilyen dologgal nehéz helyzetbe hozzák a kapitányukat, akinek nem marad más választása, hogy törvény elé vigye az ügyet.
Azonban továbbra is tartom magam ahhoz a véleményemhez, hogy egy ilyen megváltozott világban már nem 100 százalékosan érvényesek a régi törvények, egy kicsit rugalmasabbnak kell azoknak lenni.
Hiába mondja azt a kapitány, hogy a törvények dolga eldönteni, hogy mi a helyes, mert az nem minden esetben teljesen igaz.
Törvénytelen volt önkényesen megölni a gyilkost? Igen.
Helyes volt? Igen.

winnie - 2015. 08. 24. 04:36

“Helyes volt? Igen.”

épp erről szólt a rész. hogy nem döntheti el az ember, hogy mi a helyes. eleve hogy lenne helyes egy gyilkosság? scott megöl ezek után még valakit, mondjuk az orvostársát. és azt mondja, hogy az is helyes volt szerinted. mi lenne a különbség? ugyanúgy meg lehetne indokolni. ez az, amiért semmi értelme azt mondani, hogy “jó, őt nyugodtan megölheted”. “meg őt is”. mert “helyes”.

embert ölni sosem helyes. annyira nem korcsosulhat el a világ. maximum a túlélés szempontjából előnyös, hasznos.

a törvények egy ilyen világban nyilván központilag nem érvényesek, nincs aki betartassa őket – de itt pont lehetőség van a betartatásra, egy olyan mikroközegben játszódik a sorozat, ahol érvényesek lehetnek a törvények.

és attól még az ember ember marad. a the walking deadben is, még az 5. évadban is van ember tud valami xy karakter és nem öl embert. még akkor sem, ha megölte az egyik barátját. és utána őt is meg akarta ölni. az embert többek között ez teszi emberré.

“Őszintén miért fáj a legénység egyes tagjainak az, hogy Niels halott? Miért kell olyanokat pletykálni, hogy a vezetőség parancsára lett megölve? ”

?? nem fáj. a többség örül. ott “köszöngették” a dolgot. legbelül büszkék a kapitányra, hogy meghozta a döntést, hogy kiadta a kivégzési parancsot, és örülnek annak, hogy nem nekik kellett megtenniük. ők tudják, hogy mi a helyes, tudják, hogy kell viselkedniük, de azt is tudják, hogy a szívük mélyén, hogy éreztek, hiába próbálták elnyomni ezeket a gondolatokat.

a kapitány sem bánkódik a dolog miatt, talán még örül is, de tudja, hogy mi a kötelessége. hogy mit kell tennie.

Roxi - 2015. 08. 24. 14:35

Nehéz ügy ez.Igazából nem volt muszáj megölnie a kutatásához,tehát valahol élvezetből is tette.Viszont a mi viszonylag békés,hétköznapi világunkban és sokszor lehet hallani,egy gyilkosra,hogy ő is ugyanazt érdemelné,mint amit az áldozatával tett. Így nincs csodálkozni való azon,hogy az ő túlélésért harcoló világukban,egy olyan embernek aki milliók halálért felelős,valaki azt kívánja,hogy ő is szenvedjen .És tesz is érte.

kilincs - 2015. 08. 24. 14:57

Embert ölni nem helyes, de Niels a tetteit követően nem volt embernek tekinthető. Egy normális társadalom az ilyen egyéneket kitaszítja maga közül és tesz róla, hogy ne tudjon ilyet újra elkövetni.
Ahogy írod, annak ellenére hogy senki sem mondta ki, de a nagy többség egyetértett abban hogy nem maradhat életben, így már nem tekinthető egy ember döntésének az, hogy mi a helyes.
Egy másik ember megölését (pl. orvostárs) pedig nem lehetne semmivel sem megmagyarázni, de Niels esetében nem is lett volna szükség magyarázkodásra.

Szerintem ez a kapitány részéről mindenféleképpen rossz döntés volt (annak ellenére hogy nem igazán tehet mást), mert nem harapom meg azt a kezet amelyik enni ad nekem.
A döntése (fenyegetése) még akkor sem lenne elfogadható, hogyha már minden vírussal kapcsolatos dolog megoldódott volna.
Egyébként hogyha már ott van a fedélzeten az a “kemény kezű” elnök, akkor akár rögtön elnöki kegyelmet is adhatna neki.

kabuki - 2015. 08. 24. 19:33

Egészen érdekes vita bontakozott ki itt, ami azt is mutatja, hogy a sorozat – kicsit váratlanul – de belement egy olyan morális kérdésbe, amit én a magam részéről nem vártam tőle, ami egyébként nagy pluszpont. Ha megengeditek, elmondanám a véleményem.

Először is leszögezném, hogy érzelmileg valóban azt a reakciót váltotta ki belőlem is Chandler döntése, hogy “na, menj már a fenébe, a pasi kiirtotta az emberiséget nagyjából, te meg elítéled azt, aki megmenti a maradékot?”. De aztán végiggondoltam racionálisan. Egy ilyen, tényleg minden korábbi helyzetet felülíró, a teljes korábbi rendet romba döntő helyzetben valóban nem az a leghelyesebb döntés, ha ragaszkodunk a valaha volt rend utolsó, végső határaihoz? Mi a civilizáció, a klasszikus értelemben vett civilizáció legalapvetőbb értéke? Hogy ne ölj. Erre nincs kifogás, nincs mentség, kizárólag az önvédelem. Beszélhetünk erről jelen esetben? Nem. Azt hiszem, mindenkinek ismerős az Isten-szindróma kifejezés. Talán nem túlzok, ha azt mondom, Rachel ennek egy viszonylag enyhébb változatában szenved (már Quincy is utalt rá az első évadban), amit úgy gondolom, semmi más nem tud ellensúlyozni, mint az, hogy rákényszerítik arra, hogy belássa, nem áll Isten felett, hogy nem dönthet egyedül senki sorsáról, nem döntheti el egyedül, mi helyes és mi nem. Gondoljunk bele, hova vezethetne ez. Értem és megértem a motivációját, de amit tett, az akkor sem bocsánatos bűn.
Chandler döntése egyértelműen a racionális ész döntése volt és helyes. Megtehette volna, hogy idomul a helyzethez és rábólint. Megtehette volna, hogy úgymond Isten katonájaként elítéli és ledobja a hajóról, de azzal meg ugyanazt tette volna, mint Rachel. Ehelyett azt tette, amit egy civilizált embernek és katonának tennie kell: közölte, hogy majd az arra hivatott bíróság dönt, ha még létezik ilyesmi. Mikor kellett volna jobban ragaszkodnia a maradék értékrendjéhez, ha nem ekkor?

Bocs a hosszúért, de a felvetett kérdés eléggé elgondolkodtatott :)

kilincs - 2015. 08. 24. 22:45

Tényleg ellehet vitatkozni arról, hogy bűnös vagy ártatlan, hogyha bűnös akkor mennyire az, vagy hogy helyesen vagy helytelenül cselekedett.
Azonban tegyük fel, hogy elveszítik a harcot és ebben közrejátszik ez a hercehurca is. A világ a “kiválasztottak” szektájának köszönhetően visszasüllyed a középkorba. Akkor majd verhetik a mellüket, hogy mi minden helyzetben emberek maradtunk, mert nem voltunk hajlandóak kompromisszumokat kötni jelentéktelen dolgokban.
Szerintem a doktornő semmit sem veszített az emberségéből a gyilkossággal.

Llew - 2015. 08. 26. 21:32

Ne már, pont a kemény kiscsajt veszítjük el. Így is alig van női szereplő.

Roxi - 2015. 08. 27. 21:45

Azért kíváncsi lettem volna,hogy jutottak le az olajfúrótoronyról és hozták le a sérülteket.

Crias - 2015. 08. 29. 16:39

Ravit mégis minek írták ki?
Bezzeg a kis köcsög Millert nem bírják kiírni annyira irritáló a feje valami tinivigjátékból rémlik talán az idióta feje… :D

Llew - 2015. 08. 31. 19:51

Bár még nincs vége az évadnak azt kell mondjam ez a tengeralattjáró-hajó bújócska nagyon jó volt. Különösen, hogy előbbiek nem csak katonailag jelentetek veszélyt.
Innen nem várok nagy cliffhangert a végére, hiába kell még visszatéríteni az elveszett honfitársakat.

Benzin - 2015. 08. 31. 22:04

@Roxi:
Deus ex machina. Csoda történt :DD

Benzin - 2015. 08. 31. 22:20

2×12 ütött, mint a buszkerék.
Szonár-szkennelés és Kobra-team csúcsrajáratva.

Chandler kapitány a sonar-off alatt a tudatalattijával pingelte a tengeralattjárót és olyannyira szigorúan nézett, hogy félni lehetett, tekintetével elgörbíti az a hajó orrán az acélt.

A gonosz meglakolt, remélem a szezonfináléban kapunk egy skiccet a 4. szezon sötét erőiről

wovbagger - 2015. 09. 01. 18:28

Az első évad uccsó két-három része nagyon rossz volt, így minimális elvárásokkal vágtam bele a második szezonba. De nem bántam meg: feszes lett, és részről részre izgalmasabb, az évad második felétől már határozottan vártam a heti részt.

És ahogy előttem Benzin is mondta: az S02E12 kemény lett, mint a vídia. Most már csak arra vagyok kováncsi, mi lesz az évaszáróban?

winnie - 2015. 09. 01. 20:46

en 4 resz utan kaszaltam az elso szezont, de a masodikra maradtam, ez mindent elmond. es az utobbi ket resz tenyleg nagyon eros volt. uhh.

kilincs - 2015. 09. 04. 04:26

Ez a rész valami kegyetlenül jó volt. Nagyon hangulatos volt amikor két szonározás között néma csendben az irányító fülkéből csak a hajó elejét és a tengert lehetett látni, vágni lehetett a feszültséget.
A kapitány nagyon kemény volt az egész akció jelenet alatt, az első tiszt is jó nyomta a parton, Texnek is jár a pacsi a gyönyörű fejlövésért.

Llew - 2015. 09. 07. 22:47

Nyomtak még egy kis akciót, de kb erre számítottam. Kicsit túl lett happy endezve. Na jó a vége nem, az elég csapnivaló lett. Konklúzió: egy dugás néha életet menthet.

Benzin - 2015. 09. 07. 23:12

A szomáli partoknál lepukkanó magyar teherhajóról és legénységéről szóló fairytale megható volt, köszönjük USS Nathan James :DD

Isteni évad volt!

kilincs - 2015. 09. 08. 03:20

Elég jóra sikerült a befejezés is, várom a következő évadot.

Lehet, hogy csak én látok bele ilyet, de ez a magyar történet nem egy beszólás volt Magyarországnak a bevándorlókkal szembeni álláspontja miatt?

Llew - 2015. 09. 08. 08:01

kilincs
jóval hamarabb forgatták, mint hogy az aktuális politikai helyzethez passzoljon

kilincs - 2015. 09. 08. 09:54

A forgatás idején én is elgondolkodtam. Azonban az aktuális politikai álláspont igazából hónapokkal ezelőtt is ugyanez volt.

Roxi - 2015. 09. 09. 21:20

Szerintem csak te látod bele.Ezt hónapokkal korábban forgatták.Akkor még nem beszélt erről az egész világ,főleg az USA nem.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz