login |

Pilot: Zoo

2015. 07. 02. 22:00 - Írta: human

26 hozzászólás | kategória: kritika, pilot-mustra,

A CBS nyári B-sorozata azoknak, akik már unják az Under The Dome-ot. De szó szerint, mivel igazából nem is biztos, hogy valami járvány sújt le az állatokra, hanem sokkal elszálltabb high conceptről van szó.

Szóval a történet szerint az állatok úgymond fellázadnak az ember ellen. Nem kamuzok. A pilotban oroszlánok gyilkolásznak embereket, összefogva, intelligensen. Mivel ez hosszú távon nem lenne nagy ellenfél az embereknek, így ha jól vettem ki, akkor egyértelműen az egész állatvilág lesz ellenünk.

Egy, az előbbi eléggé képtelen ötlet. Ha valóban ez a helyzet, akkor nagyon elszállt összeesküvés elmélet, amit azért egy tudós látott előre. Kettő, sajnos az elszállt alapot kicsit gagyi alszálakra bontották, amikben azért hullanak az emberek, hiszen nyár van és popcorn kell.

Az egyik legfőbb probléma, hogy valójában két sorozatot nézünk egyként eladva. Az egyik Afrikában, Botswanában játszódik, ahol a vadon ugye túlerőben is lehet esetleg, a másik pedig egy nagyvárosban. Ez utóbbiban egy újságíró és egy állatpatológus nyomoz az ottani fura esetek ügyében – ez vezet a legviccesebb cliffhangerre.

Tehát van a két szál, ami biztos összejön valahogy az évad végére, de magukban valahogy mégsem erősek. A vadonban életben maradósnál nincs igazi feszültség, az újságíró első nyoma pedig… Á, meghagyom arra, ha véletlen megnézitek.

A megvalósítás olyan CBS-szintű. Az biztos, hogy egész sok állatot használtak a pilothoz, nem is nagyon próbálkoztak CGI oroszlánokkal, de a rendezés meg a fényképezés sajnos tipikus tévés középszer. Ahogy az alakításokra is maximum ennyit tudnék mondani. Na jó, Billy Burke, mint állatpatológus, valljuk meg, egy kicsit Under The Dome-os húzás.

Pontszámilag 5/10 megy részemről a kezdésre, el nem tudom képzelni, hogy ezt valaha is folytatnám. Nem igazán rossz, de nem is annyira komolyan vett rossz, ami vicces lehetne. Szóval afféle igazi középszer, aminek a kihagyása senkit nem vághat padlóra.

26 hozzászólás Ne habozz!

winnie - 2015. 07. 02. 21:56

Full popcorn állatos móka, pilotnak teljesen korrekt, még akkor is, ha nem pilot alapján rendelték be. De tény, hogy csak alapozás, ebből még nem derült ki, hogy mit fognak csinálni amellett, hogy összehozzák a két külön szálat. Erre is behúznám a tipikus 6/10-nél jobbat simán, ami akkor 6,5/10, mert mostanság már a hetesek is rajzanak tőlem.

Viszont Billy Burke minden idők leghiteltelenebb fullkocka, szociálisan awkward állatgeekje. Próbálkozik ő derekasan, de…

DennyKeh - 2015. 07. 02. 22:27

Nekem ez volt a várva várt sorozat, amit a trailerek óta vártam. Nem mondom azt, nem tudom! azt mondani, hogy nem tetszett. Alapból állat fan vagyok, erre még Afrika is rátett, plusz engem az afrikai szál sokkal jobban vonz, mint a nagyvárosi.

Számomra nagy élvezet volt a pilot (látszik, hogy nem vagyok kritikus), tőlem kap egy 8,5/10-et, reménykedek, hogy ezt a sorozatot nem kaszálják el 1 évad után, hanem rendesen kibír 3-4 évadot, mert szerintem simán ki lehetne hozni belőle. :)

ALDO - 2015. 07. 02. 22:27

“az állatok úgymond fellázadnak az ember ellen”

Na kb. ez a mondat vette el a kedvemet az egésztől.

Lemoni - 2015. 07. 02. 22:42

A nagyvárosi szál nagyon gyenge, a történet és a karakterei, szereplői is. Az afrikai jeleneteket megmenti a táj, az egzotikum, de a menekülő szőke maca kb. Phoebe Tonkin-szerű “tehetség”. Ha nem lennének a Ray Donovan, Hannibal, Mr. Robot és hasonló penge nyári sorozataim, talán nézném a Zoo-t, de az említettek és még néhány másik annyival magasabb szintet képviselnek ehhez képest, hogy magam előtt égne a képes felem, ha ennyire alább adnám.

winnie - 2015. 07. 02. 22:45

ALDO: a sorozat alapsztorijában van benne, hogy az állatok furán viselkednek és embereket kezdenek ölni.

kisanna - 2015. 07. 03. 08:11

popcornnak elmegy, de nem kell túl komolyan venni!

Sancho Pansa - 2015. 07. 03. 08:20

Nyugodtan komolyan lehet venni, mert a téma elég komoly. Az, hogy a sorozat mennyire lesz az, majd kiderül. De az biztos, hogy ha az ember komolyan veszi, akkor sokkal, de sokkal hatásosabb a Zoo is. Persze kinek milyen élmény kell.

nfsu17 - 2015. 07. 03. 09:26

Ha már állatos a téma és írtátok, hogy nincs benne cgi vagy éppen nem sok, akkor mindenképpen ajánlott megnézni a következő dokureality műsort: Zoltán, a farkasember.
Bemutatja, hogy kell farkasokkal dolgozni filmforgatások alatt nem cgi farkasokkal.
És magyar az úr.

Balumedve - 2015. 07. 03. 09:58

Enyhén furcsa ez a koncepció. Az állatvilágnak nem lenne túl sok esélye az emberiség ellen. Egy két falvat biztosan legyűrnének, de egy városi betontengerben erős hátrányból indulnának, még ha tényleg minden állat be is kapcsolódna a harcba. A legnagyobb kárt azzal tehetnék, ha mindannyian kipusztulnának, még a méhek is, ami nagy élelem hiányt eredményezne, de még akkor is túlélné egy rakás ember.

Így látatlanban is annyit elért már a sorozat, hogy elgondolkozzam rajta, ezért kap tőlem egy esélyt. Kíváncsi vagyok, hogy miként akarják ezt a harcot megvalósítani.

human - 2015. 07. 03. 11:30

lehet nem is lesz igazi harc, csak a pilotban történtek alapján tippeltem erre.

Marcipáncica - 2015. 07. 03. 13:24

Kicsit elmorfondíroztam, hogy akarom-e én ezt nézni. Pusztán a történések miatt, ugyanis az esetben ha egy állatok vs. emberek helyzet állna elő én teljesen biztosan az első csoportnak drukkolnék…. :/ Remélem nem erre fut ki a dolog, mert egyenlőre nem igazán értem hogy mit akarnak ezzel a sztorival kezdeni.

dismay - 2015. 07. 03. 13:26

azert a vege a kurva sok macska a fan nagyot utott:) gyerek megnezte 1x-er loopolva.:) es errol almodott:)

winnie - 2015. 07. 03. 13:27

ezen én is elgondolkodtam. mert úgy gondoltam, hogy nem fognak benne állatokat öldösni (itt sem történik ilyesmi, de látunk két halott oroszlánt a boncasztalon), de démonizálni sem, szóval nem feltétlenül fognak az állatok sem direktbe ölni.

de ha ilyen szabályokat állítanak fel, akkor mi lesz a sorozatban?:)

bélabá - 2015. 07. 06. 21:50

Szerintem átterjed emberekre. Másképp unalmas lenne.

horakeni - 2015. 07. 11. 12:46

Háát.. érdekes. Biztos megnézem majd a többi részt is, de voltak benne furcsaságok/hülyeségek bőven pl a főszereplő 12 éve van Afrikában, de azért belebámul az oroszlán szemébe, oroszlánok nem másznak fel a fára, zsákmányt se viszik fel mint a leopárdok.

kisanna - 2015. 07. 14. 11:12

valaki mondja már meg, hogy ez az oroszlánok fára másznak-dolog ez így létezik?! én halálra röhögtem magam, de persze nem értek hozzá.
(de attól még bármit elhiszek.)

horakeni - 2015. 07. 14. 17:20
Saibinu - 2015. 07. 15. 15:17

Jó középszer ide, jó középszer oda. Három rész után, nekem eddig tetszik.

cart - 2015. 07. 20. 14:22

Most nem értelek titeket. A sori arról szól, hogy az állatok furán viselkednek. Az oroszlánok fára másznak, ami fura, mert nem szokta – nagyon. De ez a lényeg a sorinak, hogy furán viselkednek :D Mintha egy sci-fiben fura lenne, hogy rossz a dátum, mert nem 2015-van, hanem 2500 :D

winnie - 2015. 07. 21. 18:06

ezen én is csak néztem:) ez a sorozat lényege, hogy furán viselkednek.

Rettus - 2015. 07. 27. 18:29

És itt Európában mi lesz? Megtizedelik az emberiséget a széncinkék?

Nemrég olvastam egy magyar etológustól, a kutya, mint faj evolúciós szempontból csak nyer azzal, hogy úgymond “csatlakozik” az emberhez. Miért támadnának ránk? Nagyon “nyári” ez az alapsztori :D

Mondjuk tényleg nyár van

Saibinu - 2015. 08. 01. 01:03

Azért itt is akad néhány “veszélyes” állat. Róka, farkas, medve, hiúz, sakál, majom, vaddisznó (ha akarja le tudja harapni akár lábadat is, az agyara meg aranyos lukakat képes fúrni az ember bőrébe.) Azért csak ne becsüljük le az európai állatokat, ha sorozat írói beakarják őket durvítani.

Csak úgy megkérdezném mondjuk ezer vagy ötezer széncinke ellen egymagad hogy védekezel nyílt területen? Lehet, hogy egy széncinke sem csinál komolyabb kárt az emberben, na de egy egész raj?

Ismered azt a mondást, hogy a “A holló vájja ki a szemét!”?
Na… szóval, tessék csak komolyan venni azokat a dühös széncinkéket! :D

winnie - 2015. 08. 01. 07:15

“Miért támadnának ránk? ”

épp erről szól a sorozat. ezt magyarázza.

Rettus - 2015. 08. 02. 23:00

@Saibinu:

https://www.youtube.com/watch?v=4igkGoBFd_M

Ne is mondd, már rettegek az utcára menni : D

Rettus - 2015. 08. 22. 11:59

És akkor ezernyi patkány lejön az emeletről a földszintre. Lifttel :DD

Amúgy Billy Burke egyre jobb, lehet szóltak neki, vegye már komolyabban a szerződését, a szezon elő felében simán “kiröhögte” a csetlő-botló kollégákat

Rettus - 2015. 09. 02. 22:21

1×10

Az eredeti forgatókönyvet nyilván lerakták Koko gorilla elé, akinek a jelbeszédéből azt átrakták szuhaélire és úgy adták oda a lobotómia műtétjéből lábadozó rendezőnek. A Muppet-show végefőcímét idézve: szakértő, az nem volt.

Köszönjük figyelmüket, visszakapcsolunk a Zeneakadémia Nagytermébe!

Kasza

Ide írd


kötelező

(kötelező, de nem adjuk ki senkinek)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz