login |

Bates Motel: vége a 3. évadnak

2015. 07. 15. 21:33 - Írta: Desmond Wallace

10 hozzászólás | kategória: kritika,

A Bates Motel örök ígéret marad? Ezzel a kérdéssel gyakorlatilag el is árultam, hogy sajnos nem varázsolt el kellőképp a harmadik évad. Egyszerűen úgy érzem, hogy ott van a sorozatban az első évadtól kezdve a nagy potenciál, de az alkotóknak csak nem sikerül a felszínre hozniuk a történet velejét.

Nem vagyok tehát maradéktalanul elégedett a látottakkal, de még így is bőven nézős a részemről a Bates Motel, mivel vannak egészen jó pillanatai.

Lassan indult az évad, de aztán a harmadik résztől már hozta azt a szintet, amit elvár az ember. Sajnos a végére ismét jött egy kisebb megbicsaklás a történetben. Az utolsó részeket se bélyegezném rossznak, de azért valami nagyobb horderejű eseményre számítottam, nem pedig egy ilyen klisés megoldásra.

Ha az összképet nézem, akkor talán egy hangyányival jobban sikerült az idei szezon, mint a tavalyi, de így is picit csalódást okozott számomra Norman Bates “karakterfejlődése”. Hiába van pár jó karakter ebben a kisvárosban, ha az írók nem tudják megfelelő tartalommal megtölteni ezt a tíz epizódot. Spoileresen folytatom a tovább mögött.

Természetesen most is az anya-fiú kapcsolaton volt a fő hangsúly, de akadt azért itt más is ebben a tíz epizódban, hiszen a pendrive körül is adódtak bonyodalmak, amelyek miatt fájhatott szegény Norma feje. Annak örültem, hogy most a seriff is kicsit nagyobb teret kapott, de annak már nem, hogy Ryan Hurst csak egy ilyen jelentéktelen figurát kapott az íróktól.

Norman Bates egyre jobban kezdi elveszíteni az önkontrollt, és ezek a jelentek önmagukért beszélnek, mivel Freddie Highmore jól ragadja meg a figura lényegét, szóval semmi kivetnivalót nem találtam a játékában. Ez azért is pozitívum, mert így nemcsak Vera Farmiga alakítását tudom kiemelni a sorozatból.

Az évad végére Bradley is visszatért a szülővárosa, hogy felmelegítse a kapcsolatát Norman-nel, de a karakteren kívül minden néző sejthette, hogy ezzel a hazatéréssel megpecsételődött a sorsa. Sajnos nagyon kiszámítható volt, hogy az ő halálával ér majd véget az évad, de legalább a záró képsorokhoz elég jó zenét kaptunk.

Mindent összevetve, azt mondom, hogy továbbra is jó szórakozás a Bates Motel, de közel sem olyan, mint amilyen lehetne, szóval van némi hiányérzetem. Olyan 6/10-re tudom értékelni a sorozat 2015-ös teljesítményét. Jövőre aztán majd meglátjuk, hogy mennyire hasad tovább Norman elméje.

10 hozzászólás Ne habozz!

Voriss - 2015. 07. 15. 22:35

nálam azért 7/10 a két főszereplő miatt, meg Olivia Cooke akkora eyecandy, h már csak miatta is megéri :D

Lui - 2015. 07. 15. 22:55

igen. ez összefoglalja a lényegeket. Várad a nagy bummot, de egy kis pukkanást kapsz. mint mikor a DJ felpörgeti a zenét, és ahelyett hogy beindulna, leveszi a hangerőt és elkezd ordibálni.

nézős marad, de már lemondtam róla h WTF-szerűen üssön, mint mondjuk egy Banshee.

STT - 2015. 07. 15. 23:10

Hát igen, pedig ennél jobb szereposztás ne legyen egy sorozatban! Szerintem én már csak miattuk nézem.

Poghy - 2015. 07. 16. 01:41

A remek 1. évad szintjét nem ütötte meg ugyan, de az előző évadnál sokkal jobb volt szerintem. A színészi teljesítmények most is elsőosztályúak voltak, és nekem bejött, hogy idén Dylan jobban a középpontban volt, én őt tartom a legérdekesebb karakternek. Nyilván maradok, tudtommal berendelték az 5. évadig, és ha jól keverik a kártyákat az írók, akkor szerintem pont ennyi is van a sorozatban.

Desmond Wallace - 2015. 07. 16. 08:32

“tudtommal berendelték az 5. évadig”

Igen, két évad még biztosan lesz.

Reeka - 2015. 07. 16. 08:47

Nekem bejött az évad, igen, a másodiknál mindenképp jobb volt. Ryan Hurst is jó volt, de szerepelhetett volna többet…
Dylan-nak és Emma-nak én nagyon örültem! :)
Mindenképp nézős marad.

elemerapioca - 2015. 07. 16. 13:30

en csak Vera Farmiga miatt nezem
nincs “hu de jo” erzsem de ez meg mindig egy eros 7.5/10bol

idioty - 2015. 07. 16. 21:14

Szerintem csak nagyon jóindulattal 6/10, én is inkább már csak megszokásból nézem. Nekem már egy kicsit Norman kezd idegesítő lenni, mármint jól játszik a színés, ez nem is kérdés, de mégis olyannyira semmi sem történt vele, hogy már vártam mikor lesz Dylan :D
Egyébként mélységesen is meg lehet ismerni belőle, hogy miért lesz valakiből sorozatgyilkos, de lehet, hogy jobb lett volna azzal kezdeni az első évadot, hogy az egész családját mutatják be apástól együtt és megöli a saját apját, ahol is elkezdődik az igazi “énje”. Ezt lehetett volna tenni kb az évad felére. Aztán a mostani évad vége pedig lehetett volna nagyon max a második évad vége. Tehát kb felére le kellett volna sűríteni az egész sorozatot.
Szerintem ez a legnagyobb baja, hogy lassan halad. Ha évad közben lennének kis ugrások az időben akkor talán jobban be lehetne mutatni a fejlődést és nem is lenne olyan unalmas.
Ettől függetlenül én végignézem a sorozatot, csak akkor nem folytatom tovább, ha még ennél is lejjebb megy a 4. évad.

Eny - 2015. 07. 20. 13:47

en nem panaszkodom. nekem bejon es nem unalmas :)

freestyle82 - 2016. 10. 26. 17:48

Idezet a szinkronbol (s03e04)

“Megis mi oka lett volna a lanynak idaig vezetni azutan, hogy megoltek?”

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz