login |

Comic Con-előzetes: Colony

2015. 07. 19. 10:22 - Írta: winnie

12 hozzászólás | kategória: video,

Mondtuk már, hogy a USA csatorna stílust váltott? Már tavaly a Satisfaction sem volt annyira tipikus, de idén jött a Dig, amit sokan szerettek, a Mr. Robot, amit még többen imádnak, és a személyes favoritom, a Complications. Mi jöhet még ezek után?

Naná, hogy egy idegeninváziós sorozat. A kormányrúdnál Carlton Cuse (szokás szerint társkészítő), a főbb szerepekben pedig Josh Holloway, Sarah Wayne Callies, Peter Jacobson, Amanda Righetti, Tory Kittles, Alex Neustaedter és Gonzalo Menedez. (Ráadásul a pilotot az amerikai tévésorozatos rendezővé átalakuló Juan José Campanella rendezte, aki anno a Szemekbe zárt titkokat is készítette.)

Közeli jövő, megszállt Los Angeles, a középpontban egy házaspár törekvései a fiuk visszaszerzésére. A csavar pedig annyi, hogy nem csak a földönkívüliek vannak az emberek ellen, hanem azon emberek is, akik elfogadták az új világrendet és az idegenek mellé álltak, s fellépnek a lázadók ellen. És a volt FBI-ügynöknek úgy nyílik esélye arra, hogy elérje célját, hogy együttműködik az új kormánnyal. A tovább mögötti 3 perces előzetesből még sok minden más is kiderül.

12 hozzászólás Ne habozz!

soliduss - 2015. 07. 19. 10:49

Hát. Sci-fi ufók nélkül? Emberi ellenfelek ellen pár futirisztikus betéttel?

Fenntartásokkal kezelem, de 1 rész megér.

LaCRossE - 2015. 07. 19. 11:17

Engem nem zavar, hogy nem lesznek benne mutatva az ufók, ha úgysem arra koncentrálnak, és semmit nem adna hozzá a történethez, hogy lássuk is őket.

LaCRossE - 2015. 07. 19. 11:19

Ja, egyébként az USA ezzel a stílusváltásával az a csatorna lett, ahol most a legnagyobb arányban nézem a sorozatokat csatornaszinten.

A másik olyan csatorna, ami egyre több nézős sorozatot hoz számomra, az az MTV. Eddig csak az Awkward és a Teen Wolf, de a Scream meggyőzött, és jön még a The Shannara Chronicles is, ami elég durván nézett ki.

rohir - 2015. 07. 19. 11:25

LaCRossE: teljesen igazad van, de akkor kategoriat tevesztett.
Ne scifi legyen, hanem csak pl mystery.
(Elnezve ezt a trailert, meg a torekvest se latni arra, hogy nagyon scifi kontosbe rakja, inkabb dramanak akarja eladni, amivel nincs is baj de akkor…)

LaCRossE - 2015. 07. 19. 11:38

Szerintem az lenne igazán baj, ha az előzetes is azt sugallná, hogy ez kőkemény sci-fi. Nem hiszem, hogy ember előzetes megnézése nélkül, csupán leírás alapján belenéz bármilyen sorozatba, így aztán végképp nem értem a kategóriát tévesztett kommentedbe. Emlékeim szerint nem nagyon reklámozzák a sorozatot sci-fiként. Idegenimnvázió? Igen. Leírják bárhol, hogy sci-fi lesz. Nem emlékszem ilyenre.

rohir - 2015. 07. 19. 11:46
Drake - 2015. 07. 19. 11:50

Így elsőre nézősnek tűnik…csak Sarah Wayne Callies miatt vannak fenntartásaim..egyszerűen irritál az a nő,de ha a többi rendben lesz,akkor maradok.

Bence - 2015. 07. 19. 12:12

Nagyon kis bénának tűnik, pilotot talán bepróbálom

LaCRossE - 2015. 07. 19. 14:46

ronir: akkor hadd linkeljek én is:
http://www.spoilertv.com/2015/02/colony-ordered-to-series-by-usa-network.html

Az, hogy egy oldal idióta, és kikiált egy sorozatot sci-finek, az nem azt jelenti, hogy sci-fi lesz. Te azt róvod fel hibának egy sorozatnál, amit a készítők vagy a csatorna ki sem jelentett: nevezetesen, hogy ez egy sci-fi sorozat lesz. Azok miatt, akik tévesen azt hitték eddig, hogy ez sci-fi lesz (holott ismétlem, mutass olyat, ahol ki lett jelentve konkrétan a készítők részéről, hogy ez az lesz), most elkezdtek bőgni, hogy ez minden, csak nem az. Még jó. Nem is készült annak.

LaCRossE - 2015. 07. 19. 14:48

Még valami: azzal nekem nincs bajom, ha ez valakinek nem nyerte el tetszését, de ilyen “kategóriát tévesztett”, meg “ez nem is sci-fi ufók nélkül” szöveggel felesleges előhozakodni.

rohir - 2015. 07. 19. 16:56

LaCRossE: nem egy link volt hanem 3 és hivatalos comic con oldalrol is… csak ki lett valamiert moderalva.
Puszi a hasadra:)

LaCRossE - 2015. 07. 19. 17:22

Akkor linkeld be újra. Mert most még mindig azt tudom mondani, amit eddig is: mutass már nekem egy olyan mondatot, ahol a készítők vagy a csatorna (nem pedig egy tévés blog, vagy akármi) sci-fiként hivatkozik a sorozatra!

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz