login |

Powers: az 1. évad – írta dzsiaj

2015. 07. 21. 15:00 - Írta: vendegblogger

7 hozzászólás | kategória: kritika,

És ezzel a Sony-Playstation le is tudta debütálását a sorozatok világában. Hogy aztán a „nézettség” vagy a minőség révén kérték be a 2. évadot, az jó kérdés. Ha tippelnem kéne, inkább egy harmadik opciót, a presztízst választanám, hiszen hogy nézne ki, ha rögtön az 1. évad után kasza lenne a legeslegelső próbálkozás, ami ráadásul egy kultikus szuperhősös képregényen alapul.

Igen, jól sejtitek, a Powers nem tudott felnőni a várakozásaimhoz, de az itt megjelent posztok kevés számú hozzászólásait olvasva úgy tűnik, a tiétekhez sem. Ami pedig felveti a kérdést: mi a baj a sorozattal? Egyfelől képregényes az alap, ami manapság inkább csak előny, a téma pedig szuperhősös, ami pedig még nagyobb előny, hisz a műfaj rajongótábora finoman szólva sem kicsi.

Amit a szériáról tudni kell: egy olyan világban játszódik, ahol a szuperhősök létezéséhez már rég hozzászoktak az emberek. Sőt, a szuperhősök pont akkora sztárok, mint a filmszínészek vagy énekesek. Köztük is találni „A”-kategóriás hírességeket (mint pl. a Michelle Forbes által alakított Retro Girl), lecsúszott senkiket, és törekvőket, akik bármit megtennének 15 perc hírnévért.

És persze bűnözőket is, mint az Eddie Izzard által megformált Wolfe, a sztori főgonosza, aki történetünk kezdetén börtönben csücsül, mivel több száz hőst és átlagembert evett meg: szó szerint és jelképesen is, különleges erejüket magába szívva.

A főhős, Christian Walker (Sharlto Copley) korábban maga is hős volt, a Diamond fedőnév alatt harcolt a gonosz ellen, ám mivel Wolfe az ő erejét is magába szívta, mostanra kiégett zsaruvá vált, aki a rendőrség Powers Division nevű egységének dolgozik, melynek feladata a szupererőkkel rendelkező gonoszok elfogása. Ami nem könnyű munka, tekintve, hogy az ügyosztályon csak „átlagos”, képességek nélküli rendőrök dolgoznak.

Az alaptörténet nem rossz, a képregény is sikeres, minden adott egy príma feldolgozáshoz, amely azonban megcsúszik a megvalósítás során.

A legnagyobb gond talán az, hogy vagy a Playstation nem szánt elég pénzt a sorozatra, vagy nem a megfelelő szakembereket vették fel, de a Powers nagyon gagyin hat. Bunyó, csatajelenet nem túl sok van, de sajnos azok sem néznek ki jól: a CW-n akkora összegből, amit erre a szériára szánhattak, sokkal különb végeredményt produkáltak volna.

A repülések ábrázolása katasztrofális (konkrétan vágás nélkül végignézzük, ahogy dróton- nyílegyenes pályaíven- végighúzzák a statisztát ütközésig, majd vágás után nyögvenyelősen leeresztik) a verekedéseket utoljára talán egy 80-as évekbeli Dolph Lundgren-akciófilmben láthattuk így megoldva, de a többi különleges effekt nagy része  is elég fejfogós volt. Már amikor nem azzal szúrták ki a szemünket, hogy adott jelenetet nem is láttuk, legfeljebb azt, hogy embertelen mennyiségű vér fröcsög ki egy ajtón.

Persze kinek kell az olcsó szemfényvesztés, ha van egy jó ívű sztori, szintén erős karakterábrázolással megspékelve? Csakhogy a sorozat egyikben sem jeleskedik.

A történetvezetés – főleg az első részeknél – pont olyan zavaros és kaotikus, mint amilyen Wolfe elméje, a karakterek mozgatórugói jó néhány ponton érthetetlenek, ráadásul valahol az évad felénél olyan érzésem támadt, hogy ez nem egy darab történet, ahol különböző utakon eljutunk A pontból B-be, hanem pont olyan, mint egy képregény: 2-3 szám alatt lezárunk egy történetet, majd vesszük elő a következőt, ragasztóként pedig ott vannak a karakterek.

Az évad második felére szerencsére már kap valamilyen ívet a Powers, de koherens egésznek azért nem nagyon tudnám nevezni: viszont legalább érdekes és leköt, amit sok más, sokkal finomabban, a legapróbb részletekig kidolgozott, mégis unalomba fulladó sorozat nem mondhat el magáról.

Az erős karakterábrázolás szintén álom marad: a széria nagy szerencséje, hogy Copley, Forbes és Izzard mentik a menthetőt, de még az ő karaktereik is teljesen sablonosak (kiemelni talán csak a Noah Taylor által alakított Johnny Royalle-t tudnám: hiába volt teljesen kétdimenziós a figura, Taylor nagyot dobott rajta).

A tini szereplők viszont már kifejezetten idegesítőre sikeredtek, különösen Max Fowler szenved, aki bődületesen gyenge a „szerepében.” Ráadásul a karakterizálás kimerül olyan olcsó elemekben, hogy az egyik hősről minden átmenet nélkül kiderül, hogy alkoholista, majd a tizedik részre leteszi az italt.

Amiben a Powers igazán egyedi, az a káromkodások mértéke. Mármint biztos van olyan sorozat, ahol sokkal többet káromkodnak, de itt mindenképp kiemelkedő az egy főre eső „fuck”-ok és „shit”-ek száma, a főszereplő társát alakító Susan Heyward-nak például csak ennyi jut karakterizáció gyanánt.

Hogy miért lehet mégis végignézni – ha néha kissé nyögvenyelősen is – az első évadot, azt röviden azzal válaszolnám meg: baromi jól sikerült felépíteniük ezt a világot. Ez persze elsősorban nyilván a képregény érdeme, de magát a miliőt szépen emelik át a készítők.

Van itt minden: hősök, akik már rég belefáradtak a felhajtásba; hatalomra ácsingózók, akik bármit megadnának azért, hogy legalább egy kis szupererejük legyen; az emberek akik csodálják és félik a köztük járó szuperhősöket, de közben hasznot is húznak belőlük, ha úgy diktálja érdekük. Hatalmas szerencséjére ez már önmagában eladja és kellően érdekessé teszi a Powers-t, még akkor is, ha éppen azon kapkodjuk a fejünket, hogy az első részben még hatalomra ácsingózó senkiből a harmadik részre hogy lesz tévés sztár.

És persze ott van még a történet is, mely hiába váltakozott hektikusan, végig érdekes tudott maradni, és a cliffhanger tükrében izgalmas, vagy annak tűnő dolgokkal kecsegtet a második évadot illetően is. Véleményem összegzéséül az egyik hozzászólást idézném a finálé előtti posztból: „igazából nem értem, miért ennyire alulhype-olt, sokkal rosszabb sorozatok örvendenek lényegesen nagyobb népszerűségnek. Lehet a platform nem volt megfelelő?”

Bár ez szubjektív vélemény (naná!), és bárki rámondhatja bármelyik, általa kedvelt sorozatra, a Powers esetében személy szerint mégis érzek némi létjogosultságot erre a megállapításra. Tipikus popcorn-alapanyag, melynek nem kevés a hibája. Ettől függetlenül, aki szereti a szuperhősös dolgokat, az szánjon rá egy kis időt, és ha nem vár el tőle túl sokat, akár még kellemesen is csalódhat. És ki tudja, a következő szezonra lehet, hogy tanulnak a hibákból.

7 hozzászólás Ne habozz!

Claire8310 - 2015. 07. 21. 17:59

Én egészen kedveltem, a hibái ellenére is, Copley mindig nagyon kedvelhető, Izzard jó őrült figura volt, de őket alapból is szeretem, és hát Johnny Royalle karaktere meg egész jól kinőtte magát, meglepően jó karakter lett. Tetszett. A Hangulata is.

És még úgy meg is ütött a cliffhenger, szóval várom, aztán meglátjuk, de van hova fejlődni, vannak gyermeteg hibái, és hát a speckó effektetek is kilógtak, de annak ellenére tetszett.

alessa - 2015. 07. 22. 00:24

nekem tetszett összességében, mert át tudtam élni a karakterek problémáit, néha lassabb volt de ez nem volt gond szerintem, a történet is rendben van, jól fűzték össze a szálakat a végére…. de igen mégis valami hiányzott ami nemtom talán az egész megjelenítése nem stimmelt? vagy hiányzott a “hangulat”? nem tudnám megmondani :D
de pl most jó hülye hasonlat, de az american horror storyban mindig volt egy nagyon erős bevonzó hangulat, de a történet bukdácsolt egy ideje. itt pont az inverze van.

(bár nekem igazából mind1 a szuperhős témával megvesznek kilóra.)

István - 2015. 07. 22. 14:09

Nekem a nagy része bejött, volt pár unalmas meg túlcsavart része, de ettől függetlenül én élvezetesnek találtam. Tetszett mikor megmutatták hogy a színfalak mögött mennyire megszervezett ez az egész szuperhős-szupergonosz harc, és Wolfe karaktere egyenesen király volt.

Yamagato - 2015. 07. 22. 16:59

Copley + szuperhősök? Egyértelmű, hogy bepróbáltam! Darálva egész élvezhető volt. Ami egyből elriaszthatja az embert az a 90-es évek szintű gagyiság, amit nem értem, hogy gondoltak a készítők…. és ebből még egy évadot? A tini karakterek borzalmasan idegesítettek végig és Callista csak azért volt fontos mindenkinek kezdetben mert…. mert csak, a sztori ezt kívánta meg.
Hatalmas potenciál van ebbe a világba, ami benntartott végig, de sosem sikerült kibontakoztatni. + a pilotban borzalmasan otrombán, az új partneren keresztül (aki semmit sem tudott a szupererőkről, mintha nem is ott élne…) elmondták hogyan működnek a dolgok és slussz, nem pedig szépen lassan adagolták a mitológiát. a legnagyobb baj mégis a koherencia hiánya, random egymás mögé dobált jelentek halmazának érződik az egész, ami mindig kizökkentett. Noah Taylor ellopta a showt Copley elől, mondjuk sokkal jobban kidolgozták a karakterét, nem maradt a kezdeti “ő a villain és kész” szinten. Egy 6/10 simán megvolt az évad a 2.-at is biztosan megnézem egyszer, de vérzik a szívem, mert ez a koncepció, ezekkel a színészekkel 10/10 kellene legyen….

dzsiaj - 2015. 07. 22. 17:28

“Callista csak azért volt fontos mindenkinek kezdetben mert…. mert csak, a sztori ezt kívánta meg.”

És tényleg, ez teljesen ki is ment a fejemből, de igen. Mindenki a kiscsajra vadászott, mindenki őt akarta elkapni/megmenteni, holott nem volt semmi ereje, és egyáltalán semmilyen szinten nem volt különleges. A néző már nyilván tudta, hogy nem véletlenül van a történetben, de a szereplőknek erről fingjuk sem kellett volna, hogy legyen. Kezdő hiba, hogy ami nekem íróként egyértelmű, az a karaktereimnek is az.

H'el - 2015. 07. 22. 17:32

Mikor olvastam a sorozatról felkeltette az érdeklődésemet, nem volt rossz, de olyan jó se mint amilyenre számítottam. A koncepció tetszik, de valamiért nem bántam volna ha kimarad nekem ez a sorozat.

Hiroshima32 - 2015. 08. 24. 23:58

Annyira nincs érdeklődés, hogy ki is maradt az itteni képregénysorozatos megaösszefoglaló posztból.

Ez volt a hetedik képregényes sorozatévad szeptember óta, amit végignéztem, így óhatatlanul is összehasonlításba folyt bele a dolog egyes elemeknél, főleg Royalle és segédje emlékeztetett erősen a SHIELD második évadjának két szereplőjére. Esetükben nekem valamiért jobban jött be ez a fajta ábrázolás a teleportálás és az osztódás során, mint az ottani. A többi különleges effekten tényleg lehet dolgozni.

A sztori túl ráépült a főszereplőre, csak a tinik vonala lépett túl azon, az is csak a következő évadra való építés miatt. Emiatt szinte mindegyik szereplő kétdimenziós lett tényleg, de valamiért ez az egész nyolcvanas-kilencvenes évekbeli hangulat, ami áradt az egészből, megbocsáthatóvá tette az egészet számomra.

Visszatérek a második évadra, de az majdnem biztos, hogy megint dara lesz belőle.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz