login |

Bloodline: az 1. évad – írta gevin

2015. 08. 17. 19:30 - Írta: vendegblogger

18 hozzászólás | kategória: kritika,

Jogosan tehetném fel a kérdést, hogy Ben Mendelsohn hol volt ezidáig, de az olyan volna, mint Tom Hardy korai éveiről beszélgetni. A lényeg, hogy itt van (Starred Up) és sikeresen prezentálja, hogy a jó karakterszínészeknek bizony jó sorozatokban a helye – vagy legalábbis a jelenlétük egyedülálló.

A Bloodline egy fülledt, családi emlékekbe ragadt bűnös mocsár, amelyben emberek hazudják magukat szemrebbenés nélkül tisztának. Egy család, amelynek titka Florida Keys legszebb nászutas homokján mos partot újra és újra, addig míg vérré nem válik.

Bloodline-1

Adott négy Rayburn-testvér (Ben Mendelsohn, Kyle Chandler, Linda Cardellini és Norbert Leo Butz), akik közül három élvezi a paradicsom nyújtotta életvitel örömeit, és a számkivetett, a fekete bárány, aki most hazalátogat. Az indok: a szülők 45. házassági évfordulója.

De a három testvér csupa ambivalencia. Testvérükként szeretik Dannyt (Mendelsohn), ugyanakkor rettegnek is tőle, hogy ezúttal milyen bonyodalmat cipel magával keserű, drogoktól tépázott múltjából. És megvan az okuk rá. Danny hazatér, az idő múlásában elhalványodott emlékek pedig egyre frissebbek, élénkebbek és ezáltal fájdalmasabbak lesznek mindannyiuk számára.

Bloodline-2

Igazából a Netflix az új HBO – erre jó lesz, ha mindenki szép lassan rádöbben. A “tévécsatorna”, ami nem játszadozik pupillatágító cliffhangerekkel hétről hétre, hanem egy-az-egyben kiadja a sorozatok évadjait. Modern, gyors, minőségi. A Bloodline egy olyan csiszolatlan, érdes ékköve a csatornának, amelyet bizony elkerült a hype napfénye, jogtalanul.

A cselekmény egy borzalmasan lassan hömpölygő folyam, amelynek azonban végül minden egyes apró, de annál effektívebb darabkája a helyére kerül a forró, tengerparti hotel hatalmas árnyékában. Minden flashback egy mementó, egy heg a karakterek lelkén, amely egyre amorálisabbá teszi őket. És végül kiderül, hogy talán nem is az a legromlottabb a négy testvér közül, aki minden baljós jelet meghazudtolóan annak tűnik. A sebek ugyan összeforrnak, de be nem gyógyulnak teljesen.

Bloodline-5

A helyszín atmoszférája felfűti a néző ereiben a vért. Florida Keys partjai lenyűgözőek, békések, nyugtatóak. A koktélt szürcsölgető szerelmespárok között azonban valami olyan sűrű, sötét, kínzó emlék kulminálódik, amire az ember nem is gondol.

Hiszen ki hinné, hogy a paradicsomban felnőni nem lehet felemelő? Ki gondolná, hogy a fullasztó hőségben, a lenge ingek és az erős italok kikapcsolódásának függönye alatt egy ember életének drámája húzódik, amely éket ver az egész család közé. És bizony pont ez a kettősség az, amely kiemelkedően expresszívvé, karizmatikussá emeli a Netflix sorozatát.

Bloodline-3

Ben Mendelsohn karrierjének leghálásabb szerepe egyben egyik legemlékezetesebb alakítása is. Dühtől, bosszútól fűtött lénye csak úgy izzik a képernyőn, megbénítva mindenkit maga körül. Ő maga az egyszemélyes, emocionális, égető bosszú. A családi terhet, a le nem mosható skarlátot hurcoló gyermek, akit felemészt a múlt.

Céljai mind az utolsó, végbeteljesítő epizódig homályosak, tisztázatlanok, ugyanakkor erkölcstelenek. Ő az élő bizonyíték arra, hogy a család nem mindig véd meg, a család nem mindig áll mögötted, és gyermek fejjel mindez később végletes lehet.

Bloodline-7

A háttérben húzódó nyomozás (amit a rendőrként és apaként remekül alakító Kyle Chandler vezet), amely illegális bevándorlás megalapozott gyanúját kelti, a piti bűnözés, a helyi maffia bevonása, a fiatal, házasság előtt álló lánytestvér viszonya végül mind-mind egy olyan nagy, minden szálat egymásba futtató végkifejlethez vezet, amely izgalmas, veszélyes, sorsszerű.

Bloodline-8

Egyetlen hátránya a Bloodline-nak, hogy olykor-olykor azt az érzetet kelti, hogy maga az alapanyag nem tart ki 13 részen keresztül. De ez legyen a legnagyobb negatívuma. 8/10

18 hozzászólás Ne habozz!

Eny - 2015. 08. 17. 19:49

gyonyoru leiras. teljesen egyezek.
a sori is magaval ragadott, daralva neztem, igaz most nemreg juliusban.
a Danny karaktere tetszett a legjobban,persze fokent az alakitasa miatt..
csak ajanlani tudom.

MRagnar - 2015. 08. 17. 19:59

Szeretem ezeket az új HBO mondatokat.:D Sportban is, az új xy. Ha xy-hoz mérünk valamit, az azt mutatja, hogy xy jobb. Mondjuk ezek a mondatok így tisztelet teljesnek hatnak xy felé, noha nem akarnak azok lenni. A Netflix nagyon jó, sok nagyon jó sorozatuk van és lesz is. Az HBO azért más tészta szerintem. Olyan értelemben, hogy sokat köszönhet nekik a sorozatok világa, sok minden miattuk lett ma olyan, amilyen. Persze ők is köszönhetnek másnak legalább annyit, és így tovább a múltba. Csak ha jön az új a régi feledésbe merül. S amíg yx olyan akar lenni, mint xy, még ha xy ma nem is olyan fényes, mint régebben, addig xy marad az igazi. Mondjuk valószínűleg egy barom vagyok, de biztos vannak akik értik mit akarok, s vannak akik más csatornához viszonyulnak így, mint én.

winnie - 2015. 08. 17. 20:33

ez off, nem akarom ebbe az irányba elvinni, de a netflix kábé akkora reform, mint a hbo, már akkor is, ha csak a sorozatfogyasztási szokásokra tett hatását nézzük. az pedig, hogy nem szólnak bele a készítők dolgaiba, pedig nagyon durva.

viszont, főleg jövőre, kőkeményen hígulni fog a kínálatuk a plusz 15 új sorozattal. mondjuk ez nem hígulást jelent, hanem csak sokszínűséget.

sehrezad - 2015. 08. 17. 22:01

“a fiatal, házasságban élő lánytestvér” – Úgy rémlik, hogy nem volt az házasság.

Az egyébként kiderült pontosan, hogy miért (kinek) küldözgette Danny a borítékokat (ráadásul mások nevével)?

gabgab - 2015. 08. 17. 22:55

nehezen vettem ra magam, hogy belekezdjek, de nem bantam meg
a 8/10 tolem is jar neki

Gevin - 2015. 08. 17. 23:17

sehrezad: jogos. Pont házasság előtt álltak, my bad, sorry.

Persze, hogy kiderült! Nem nézted végig az évadot? Az utolsó részben teljesen egyértelművé válik, sőt ki is térnek rá.

winnie leírta amit én akartam, de amúgy én nem jelentettem ki és nem is tenném, hogy egyik csatorna rosszabb vagy jobb e, mint a másik. Mindkettő minőségi és mindkettő reformot hozott bizonyos értelemben.

Reeka - 2015. 08. 18. 08:14

Szuepr kritika! Idei egyik kedvencem, eszméletlen hangulat, nagyon jó színészek és alakítások, nagyon tetszett a sorozat!

clegane - 2015. 08. 18. 08:17

helyenként kifejezetten unalmas szerintem, de Mendelsohn simán elviszi a vállán

sehrezad - 2015. 08. 18. 09:03

Gevin: végignéztem, de számomra nem volt egyértelmű a dolog, vannak hézagokat, amiket nem tudok kiegészíteni…

Gaabor - 2015. 08. 18. 12:53

Remek sorozat, a kritika tökéletesen visszaadja az én véleményemet is. Nekem: 8,5/10

Számomra csak az a kérdés, hogy Mendelsohn karaktere nélkül mit tud mutatni majd a 2. évad.

Miss Keamy - 2015. 08. 18. 13:30

továbbviszik mendelsohnal nem? leszerződött.

több írást kérnék tőled gevin, szenzációs ahogyan a sorozat is gratula :) az emlékek visszatértek, 1 hónapja végeztem a darával. 10/9 az eleji lassúság miatt vontam csak pontot.

Ewe - 2015. 08. 18. 14:33

Ben Mendelsohn az isten, nem ertem miert kyle chandlert jeloltek vmi dijra, mindent ugyanugy jatszik el.
Dannyt vegig futi a bosszu, de pont az a lenyeg h a csalad (es a nezo) erre csak aprankent jon ra, mert brutalisan manipulalja az egesz bandat.
Nemtom hogy oldjak meg a masodik evadot, de nelkule nem lenne uaz.
Re netflix: megvaltoztathatja az irast h nem feltetlenul kellenek a brutal cliffhangerek, uakkor egy egyszerre kitolt sorozatnak sose lesz akkora hype-ja mint egy hetinek, mert teljesen kiktatja a varakozas elmenyet, a fanfictionozest es ugy altalaban csokkenti a mediajelenletet.
Meg egyszer: BM 4 president!

winnie - 2015. 08. 18. 17:36

itt minden színész nagyon jó volt. vagyis majdnem minden, de már a pilotírásnál is írtam, hogy nagyon erős ebból a szempontból a bloodline. nyilván mendelsohn szerepe hálásabb, mint chandleré, de mindkettejük kapott emmy-jelölést. (nincs olyan, hogy “valami díj”, mert szinte egyik sem érdemel említést, csak az emmy. összevetni a kettőt sem érdemes, mert külön kategóriában vannak és adott esetben az is lehetne korrekt döntés, ha mendelsohn mondjuk nem kap jelölést, mert van 5 jobb nála, míg chandlernél nincs egy jobb sem a kategóriájában.)

Donfranko - 2015. 08. 18. 17:47

Valahogy elsikkadt eddig ez a sorozat, mindenképp kipróbálom.
A kritika is jó volt, bár nekem néhol kicsit émelyítő (nem találtam jobb szót).

Marci - 2015. 08. 18. 18:00

Imádtam.
De félek, hogy az lesz ezzel is, mint az Orange-dzsel. Azt is anno két éve betegen daráltam le, és idén tavasszal a Bloodline-t is. Zseniális volt az első évad az Orange-ből, de aztán egy évre rá képtelen voltam nekiállni a második szezonnak, mert már túl sok idő telt el és olyan sok minden történt az első évadban, hogy úgy lett volna korrekt, ha újranézem, de lusta voltam. Aztán most, hogy kijött a harmadik, még mindig csak az első évadot láttam.
Ez a bajom a Netflixszel, hihetetlenül jó sorozat a Bloodline, de már most is csak nagyjából emlékszem, mik történtek. Egy év múlva ki tudja, mire fogok. Ráadásul ezek hosszú részek és türelem is kell hozzájuk.
Remélem, nem leszek lusta jövőre. :D

Gevin - 2015. 08. 18. 19:15

Donfranco: emelyito? :) ezt fejtsd mar ki lecci!

Lemoni - 2015. 08. 18. 21:56

Az egyik legjobb idei újonc sorozat, Ben Mendelsohn pedig az év felfedezettje nálam (Rami Malek a másik) :)

Erja - 2015. 08. 19. 07:43

Gevin, nagyon jó lett az írás, köszi, így felidéződött bennem az eddigi legjobb nyári daraélményem. Nekem nagyon tetszett a Bloodline, nem tűnt vontatottnak, bár néhol tényleg lassú volt, de azzal sem volt baj. Igazából a sorozat egy, a végletekig eljutott ember drámája, aki kifordul önmagából. Nekem különösen a Kevin-t játszó színész Norbert Leo Butz játéka tetszett, még sosem hallottam róla, mégis, amit letett az asztalra, nem volt semmi.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de nem adjuk ki senkinek)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz