login |

House of Cards: a 3. évad – írta hurka

2015. 08. 23. 21:40 - Írta: vendegblogger

28 hozzászólás | kategória: kritika,

Bruzsy az évadnyitós kritikában nagyon jól fogalmazta meg a House of Cards harmadik évadjával kapcsolatban felmerülő legfontosabb kérdéseket: egyrészt, hogy a hatalom megszerzését vagy megtartását szórakoztatóbb nézni, másrészt, hogy vajon kapunk-e elmélyültebb karakterdrámát ebben az évadban.

House of Cards-1

A tovább mögött spoilerekkel folytatom.

Előbbivel kapcsolatban nekem is meg voltak a magam kételyei, kicsit korainak éreztem, hogy már a második évad végén gyakorlatilag felért a csúcsra „hősünk”, bár azért hamar tudatosították bennünk, hogy Underwood elnök úr hatalma korántsem korlátlan vagy masszív. Hiszen az USA vezetéséhez kissé súlytalannak bizonyuló Garret Walker megüresedő helyét átvevő Frank még alig helyezte magát kényelembe az ovális irodában, már is a következő választásra kell gondolnia.

Hatalmából egy elkapkodott, talán kissé kétségbeesett projektre (America Works) futja azért, de ez is, mint minden lépése csak a hatalom bebetonozását, megszilárdítását szolgálja. Frank tehát még távolról sincs ott, ahol lenni akar.

House of Cards-4

A sorozat tehát ebben a tekintetben nem változott óriásit, viszont más tekintetben mindenképpen megújulás előtt állt, amit többé-kevésbé sikerrel hozott is. A hatalmát a pénzre alapozó Raymond Tusk jelentette űrt egy másik méltó ellenlábassal töltötték be, aki ellenben sok tekintetben emlékeztet Underwoodra.

A Lars Mikkelsen által alakított elnök ugyanis hasonló lelketlen manipulátor, mint maga Frank Underwood, akinek az emberéletek és az elvek (ami a homoszexualitás témája kapcsán domborodott ki leginkább) feláldozása semmit sem jelent.

house of cards-3

Doug szálán már kevésbé sikerült előre lépni, a Rachel utáni nyomozás, a jótékonykodó barátnő és a hackersrác közjátékaival elég feledhető volt, de legalább egyszer és mindenkorra sikerült lezárni ezt a fillerjellegű szálat.

Arra mindenesetre jó volt Doug idei történetszála, hogy megértsük, bizonytalankodás ide vagy oda, Doug Stamper sosem lesz a bátyjához hasonló Average Joe, ő bizony Frank Underwood kezét fogja markolászni annak későbbi bukásakor is, annak ellenére, hogy láthattuk, akár lehetne is alternatívája az életben. Ellenben Jackey-vel és Remy-vel, akik képesek voltak kilépni Frank bűvköréből, de ez a szál is leginkább csak tölteléknek tudható be az évad igazán fontos történéseihez képest, így a lényegre is térek.

house of cards-2

Hatalmi huzavona, orosz konfliktus, kampány, politikai örökség ide vagy oda ugyanis, ennek a szezonnak a központi szála a Bruzsy által a kritikában megpendített karakterdráma és az elnöki pár házasságának válsága volt.

Az évad csúcspontjait egyértelműen azok a jelenetek jelentették, melyekben külön-külön vitattak meg párkapcsolati témákat harmadik személyekkel, vagy ők maguk estek egymásnak. Mindenesetre a sorozat nagyon okosan futtatta ki a szálat a kapcsolat mélypontjáig, amelyet az évad utolsó mondata jelentett.

I’m leaving you.

Persze nem kellett túl vehemensen a sorok között olvasni ahhoz, hogy tudjuk, mire megy ki a játék, de az Underwood házaspár kapcsolatának mélységeiben való elmélyedés így is kimondottan élvezetes volt. Claire vakmerő politikai ambíciói nyilvánvalóan a kezdetektől terhesek voltak Frank számára, többször választania is kellett felesége és a politikai érdekek között, és, hogy végül mi mellett döntött, azt hiszem keveseket lepett meg különösebben.

Holott a Paul Sparks által alakított íróval (hoppá, még egy érdekes karakter) folytatott beszélgetéseiből kiderül azért, mennyire nem közömbös Frank számára a first lady.

House of Cards-2

Claire két jelenetét (vagyis inkább jelenetsorát) emelném ki továbbá, mely számára és számunkra is rávilágított kapcsolatuk valódi jellegére és problémáira. A moszkvai börtönben meghurcolt melegjogi aktivistával folytatott beszélgetés kétségkívül elültette a kétség csíráit a házasság működőképességével kapcsolatban, az ebből következő diplomáciai ballépésével pedig elvesztette Frank bizalmát.

Az ezt követő acsarkodás a repülőn ráadásul olyan remekül sikerült, hogy elég nehéz eldönteni pontosan melyik idézetet is másoljam ide belőle:

– I should’ve never made you ambassador.
– I should’ve never made you president.

A másik pedig a kampánykörút során a random anyukával folytatott eszmecseréje, mely világossá tette, Claire és Frank ugyanazzal a problémával küzd, mint millió hétköznapi pár: valójában már csak egy utód tartja össze őket, kényszerből vannak együtt. A különbség csak annyi, hogy ez az utód – ha magát az elnökséget vesszük csak – rövidebb életű egy egészséges gyermeknél, viszont sokkal nehezebb és hosszadalmasabb „megcsinálni”. Ez a párhuzam már csak azért is kézenfekvő, mert politikai karrierjüket (és örökségüket) egy ponton később Frank is a gyermeküknek nevezi.

House of Cards-3

És így jutottunk el a finálé utolsó perceihez, melynek végső nagy vitajelenete és benne Frank monológja feltette az i-re a pontot. Ez az a pont, amelyet már például a The Sopranos vagy a Mad Men klasszikus vitajeleneteiben többször is átélhettünk: a hiperfeministának nem nevezhető férj végre felfedi lapjait, a nő tudomására hozva annak alávetettségét.

Well, here is the brutal fucking truth. And you can hate me, you can be disgusted, you can feel whatever it is you wanna feel because frankly, I’m beyond caring. But without me, you are nothing.

Azt pedig mondanom sem kell, hogy egy ilyen monológ keveseknek áll jobban, mint a zseniális Kevin Spacey-nek. Mindenesetre, kapcsolatuk úgy tűnik, egy minden eddigit alulmúló holtpontra jutott, bár nyilván a következő évadokban még változhat ez, de ez az a pont azt hiszem, amiből már aligha lehet sértetlenül visszajönni.

Idő kérdése volt ugyanis, hogy Frank hűvös, politikusi pragmatizmusa mikor fogja arra a szintre taszítani Claire-t, amikor már nem tud több piszkos kompromisszumot benyelni és forradalomra vágyik, ahogyan arra ideiglenes „cellatársa”, Carrigan ráébresztette.

– It’s all or nothing.
– That’s not how politics works.
– But it’s how revolution works!

house of cards-1

Összességében tehát egy újabb nagyon magas színvonalú és tartalmas évadot tudhatunk magunk mögött, melyben sikerült kellő teret adni a karakterdrámának. A készítők tudatos építkezése mindenképpen dicséretet érdemel, valamint az olyan okos metaforák és párhuzamok, mint amilyen Frank Underwood és a vihar esete volt, és a már említett gyermek-örökség párhuzam.

Részemről 9/10 mondjuk, mert voltak azért töltelékek szép számmal, de a sorozat eddigi talán legmélyebb szezonjához érve azt hiszem, mindenképpen indokolt valami magas pontszám.

28 hozzászólás Ne habozz!

Mardred - 2015. 08. 23. 21:59

Ez nálam simán átvezető szezon volt, az igazi “durvulás” majd csak most következik.(Na jó, a Petrovos részek elég erősre sikeredtek, a két “gonosz” között ég és föld a különbség még így is, hogy tudjuk Underwood se fél bemocskolni magát.)

NPeete - 2015. 08. 23. 22:04

Kicsit sajnálom, hogy csak most készült/került ki kritika az évadhoz, sajnos már a főbb mozzanatokat leszámítva elfeledkeztem a dolgokról. Azonban határozottan emlékszem még olyanokra, hogy nekem az első két évad sokkal jobban tetszett, jobban feküdt nekem a hatalomra jutásért folytatott harc. Ezen felül egy csomó szálat (főként az íróét) kicsit feleslegesnek, ugyanakkor nagyon idegesítőnek is találtam. Meg ahhoz képest h Frank mekkora manipulátor, és korábban hogy “látta” előre a dolgokat, most mintha egyszerűen vak lett volna az egész évad alatt végig – vagy csak képtelen elismerni, hogy néha veszíteni is kell.

Csiki - 2015. 08. 23. 22:23

Nekem is valahogy jobban passzolt az első két évad. Egyrészt mert Claire-t valahogy az elejétől fogva nem kedvelem, másrészt mert azokat daráltam, így nem tűnt fel annyira, ha sokat szerepelt az elnökasszony… Majd ha időm engedi és újranézem egyben az évadot lehet változik a véleményem, de ettől függetlenül Spacey játékát még mindig baromira élveztem :)

bëiz - 2015. 08. 23. 22:29

Nagyon jó évad volt, imádtam! Petrov nagy figura, de Claire és Frank kapcsolatán volt a hangsúly. (Ezért kellett az író karaktere is egyébként) Sokan kritizálják ezt az évadot (más fórumokon) de meg kell védenem. Nagyon jó volt, még mindig magas minőségű. Egyetértek a kritikával: 9/10

idioty - 2015. 08. 23. 22:29

A hatalmi harc tényleg kevesebb volt, mivel már feljutott legfelülre. Kicsit kevesebb volt az előre megmondom mi lesz jelenet, viszont ez másban volt jó ez az évad. Nekem is legalább 9/10. Bár őszintén Doug esete már kicsit idegesített.

Lezu - 2015. 08. 23. 22:32

Korrekt kritika. Köszi!
Nekem az évad során rendkívül idegesítő és hiteltelen volt Claire (figyelembe véve a korábbi évadokat). Korábban ő is Frank méltó párjának tűnt a tekintetben, hogy mennyire rideg módon (vagy csak látszólag?) képes a “politikai” célokat a személyes érzések fölé helyezni. Sokszor csak másodhegedűsként asszisztált Frank mellett, de az ő éleslátása és politikai képessége is kellett Frank és így kettejük sikeréhez. Ugyanakkor ebben az évadban olyan banális diplomáciai hibákat követett el (lásd az említett oroszországi sajtótájékoztatót, avagy kb. az ENSZ-ben a legtöbb lépését), amelyet egy ilyen utat bejárt és a csúcsra ért ember nem követ el. Így számomra teljesen megölték az ő karakterét. Persze elképzelhető, hogy csak túl nagyban folyik már neki a játszma, vagy tényleg a lelkiismeretére hallgatva ennyire 180 fokot fordult, de ilyen szinten ez elég olcsó megoldásnak tűnik…
Illetve azért ne menjünk el Heather Dunbar és Frank pincés jelenete mellett sem :) “So you’re finally one of us.”
Nálam simán verte az orosz elnökkel való pincés jelenetet.

Qedrák - 2015. 08. 23. 22:52

A kritikával nagyrészt egyetértek, nemrég daráltam le én is a harmadik évadot, és Frank Underwood nagymonológja a végén, amit a feleségének lenyomott, miközben úgy világították be a kamerák, mintha maga az ördög beszélt volna, tényleg egyfajta csúcspont volt.
Az is igaz, hogy az évad erre a kapcsolatra helyezte a hangsúlyt, én szinte a legvégéig nem értettem az író karakterének funkcióját, holott ő csak katalizálta a meglévő feszültségeket. Cserébe viszont Underwood ellenfelei kevesebb játékidőt kaptak, ami főleg Petrov esetében nagy kár, hiszen szinte minden percet ellopott, amit a képernyőn tölthetett. És megemlíteném azt is, hogy Dunbart is egész jól felépítették, hogy a tiszta szívű reformátor szándék hogyan mocskolódhat be a végén mégis.
Egy ponton azonban vitatkoznék: szerintem Doug szála igenis sokatmondó volt, és örülök, hogy végül nem halt meg. Lássuk be, hogy ő megpróbált mindent, a gyógytornásza szinte felajánlott neki egy viszonyt, a bátyja egy normális családi életet, Dunbar pedig egy hasonló munkát, mint amit addig csinált. De mindegyikkel kudarcot vallott, vagy nem merte elvállalni, éppen azért, mert az alkohol iránti függőségét csak egy másik függőséggel tudta lecserélni, ez pedig Underwood kiszolgálása. A végén egy pillanatra csodálkoztam is, hogy Rachelt (és nem Christinát! – bocs, de ezt elírtad a szövegben :P) elengedi, de aztán gyorsan pontot tett az ügy végére.

Amit még szerintem érdemes kiemelni: a harmadlagos karakterek villámgyors cseréjét, amit egyszerűen nem tudok hova tenni. Az előző szezonban valamennyire belengették az Ayla nevű riporternő személyét, erre most simán kiteszik a Fehér Házból, hogy Kate Baldwin jöjjön a helyére. De akkor miért voltak vele eddig jelenetek? Ugyanez a helyzet Mendozával: az egyik percben még a republikánusok nagyhatalmú whipje, a következő részben már sehol sincs. Értem, hogy ez a politika és csatolt részeinek a tünékenységét van hivatott ábrázolni, de ezen a módon én kissé öncélúnak érzem ezt.

sevenside - 2015. 08. 23. 23:08

szerintem borzasztó unalmas évad volt, a közelében nem volt az első kettőnek. egyedül Petrov szálát tudtam élvezni, Doug szenvedésénél meg többször is ki akartam kapcsolni. gyenge 5/10

Kálmán - 2015. 08. 23. 23:44

Meglepett a sok negatív kritika az évadról (leginkább régebbi postokban), de ezzel teljesen egyetértek, jó kis írás, jó kis évad.

szpojleres mókus - 2015. 08. 24. 00:18

Szerintem pedig 6 per tíz maximum.
Teljesen ellentétes karaktereket mutattak be, mint az első két évad során.

Az első két évadban két leketlen szörnyeteget ismertünk meg, akik a hatalom érdekében mindent megtesznek, és nem érdekli őket hogy mit kell érte tenni, ha kell gyerekeket is esznek miatta.

Itt meg kapunk egy megrendült underwoodnét (aki képes volt szerelmét és barátját földbe döngölni), aki mentálisan összeesik egy meleg srác miatt, és elkezd moralizálni világkörüli botrányt kreálva putyinnál. Ezt sehova sem tudtam tenni, mert ez a karakter eddig nem volt ilyen, 99%-os változás rögtön. Ugyanez történt a feketeruhás hajú nővel is (már nem emlékszem a nevére) aki azért ment elnökjelöltnek hogy segítse Underwoodot, előző évadokban is egy szörnyeteg, most meg megrendül mert a tv vitába beleozta a családját az ellenfélnek.

Az évad eleje jó, Putyint alakító színész játékát élveztem (borzalmas ilyet leírni, de a forgatáskor a pussy riot volt az eggyetlen hír oroszországgal szemben, nagyon sajnálom hogy nem az ukrán háború érdekesebb lett volna), az évad felére azonban az egész átugrik arra, amit utálok a 21. századi sorozatgyártásban – a karakterek közötti érzelmi dráma, és a sírás.

Minket, legalábbis engem nem az érdekel, hogy mi van doug lelkivilágával, mi van underwood és underwoodné lekivilágával, putyin úgy akarja underwoodot tönkretenni hogy éket ver közte és a felesége közé, hanem a POLITIKAI CSELSZÖVÉSEK érdekelnek amik híressé tették a sorozatot. Itt kaptunk egy american worksöt és annyi volt. Hol maradtak a mesteri húzások, mint például amikor underwood tönkretette az előző elnököt?

ehh….

gyenge, nagyon gyenge.

Shed - 2015. 08. 24. 01:43

A három évad leggyengébb tagja. Hiteltelen volt Claire. Mikor a saját cégébe felvette pl. azt a terhes csajt, akkor simán zsarolta, egy ismeretlen meleg faszi miatt meg könnyezik?
20 éve házasok,végig gátlástalan volt Claire is, most meg pálfordulás? Nem volt felépítve sztem, nem tetszett.
Voltak jó részek. Pl. az ügyész csaj korrumpálódása az elnöki székért vagy az orosz elnök, de összességében az első két évad jobb volt.

Zagrebacka Macka - 2015. 08. 24. 07:08

Szerintem is gyengébb volt, mint az előző évead… ami nem azt jelenti, hogy nem nézném még mindig szívesen, csak, hogy más lett.
Viszont nem lepne meg (mivel egy csomó dolog az összefoglalóból -köszi! ;-)- szintetizálódott bennem, ha a mostani évad tkp csak egy átvezetés volt ahhoz, hoyg Claire legyen a következő évad demokrata elnökaspiránsa…. praktikusan ugyanaz születne meg, amit Frank képvisel, de ugyanabban a köntösben, amit Heather mutatott az elején (magyarán nőies érzékenység mögé rejtve a zsebFranket)
Az ötletet alátámaszthatja, hogy annyi valós szál volt eddig a sorozatban, ami teljesen emlékeztet a valóságra (megint csak olcsó poén a Petrov/Putyin dologra gondolni), majd pont Clintonékat nem fogják belevenni :-D
Szóval a Heather, mint elnökaspiráns és az elhagyás szálak kettőse után nem tudok másra tippelni, mint erre…
Ez a szinte közhelyes fordulat akár jó s lehet, ha Frank, hogy a partvonalon maradhasson, kénytelen beállni Claire mögé. Mert olyan persze már volt, hogy ő volt a valós hatalom az elnök mögött, de olyan nem, hogy az az elnök pontosan tisztában volt azzal, ki áll mögötte/mellette… (szvsz ezzel a fordulattal akár Frank is könnyebben fog szemétkedni, könnyebben tud elkövetni keményebb dolgokat (mint, ami a gyilkosság volt), mert lássuk be, elnökként kicsit felpuhult az ördögisége, túl sok oldal közt kellett lavíroznia, és túl sok veszteni valója volt. De talán First Gentlemanként visszakaphatjuk a régi Franket.

n4nom4n - 2015. 08. 24. 09:43

Lehet, hogy hajszálnyival gyengébb volt, mint az első kettő évad, de még így is agyonver nagyon sok sorozatot!
Szerintem

lostfanka - 2015. 08. 24. 10:24

Ez volt a leggyengebb evad, de igy az egyik legerosebb sorozat ez. En nem mondanam hogy Claire hiteltelen lett volna. O is megprobalt elore lepni es nem cska arnyek maradni, aztan Frank siman bealdozta az elso alkalomnal, radasul ugy hogy hulyere vette. Itt persze hogy elromlott a bizalom kettejuk kozott. Eros evad volt ez, de inkabb csak egy felvezetes a kovetkezo kettohoz.

Gevin - 2015. 08. 24. 12:33

“Hol maradtak a mesteri húzások, mint például amikor underwood tönkretette az előző elnököt?”

Miért, mit gondolsz mivel tette tönkre? Azzal, hogy beférkőzött az érzelmeibe, hogy eljátszotta a barátját, hogy addig ápolgatta a lelkét míg az teljesen elhitte neki, hogy benne meg lehet bízni, mert még a leghatalmasabb embereknek is szükségük van egy barátra. Jól át is lett baszva.

Ha nem szereted a drámát, a karakterek közötti érzelmek kibontását, akkor nem is igazán értem minek nézel sorozatokat. Pláne DRÁMASOROZATOT.

fannia - 2015. 08. 24. 12:38

Claire változásában szerintem nagy szerepe volt a gyerek utáni vágyának is. Rájött, hogy a “gyerek” mégsem igazán az ő gyereke és akart egy igazit, de nem jött össze. Ez a pár lépés a valódi anyává válás útján, hogy megszületett benne a vágy, elment a nőgyógyászhoz majd csalódott, megszelídítette és ezért is vált érzékenyebbé.

Brynden Rivers - 2015. 08. 24. 13:01

Nekem az American Works, a elnök felesége meg a Pussy Riot miatti balhé már túl irreális volt. :/

Ezek, meg a többiek által leírt hibák miatt 6/10

Brynden Rivers - 2015. 08. 24. 13:02

*az elnök feleségéből nagykövet lehet

ilyen egyszerűen nincs

fm! - 2015. 08. 24. 13:12

Jó volt az évad, de nekem évadonként csökken a pontszám, 9/10-ről indult, ez már csak 6/10. Többször abbahagytam menet közben, belepörgettem néha az unalmas(nak tűnő) részeknél.

Erika - 2015. 08. 24. 14:16

más, de nem rosszabb, mint az első két évad.
az első kettőben a csúcsra jutás izgalmas küzdelmei, a harmadikban a csúcsra jutott pár érzelmi viaskodásai.
claire hol szerethető, hol nem, de mindenképpen elgondolkodtat – próbálod értelmezni a tetteit. az én értelmezésem: nem tudott behódolni. egyszerűen nem az a személyiség. és ami még rosszabb az ő szempontjából: többé már nem is tudott felnézni a férjére, ez neki óriási tusa volt. sem férfiként, sem támogatandó elnökként, partnerként. és ő egyszerűen nem ilyen. viaskodott magával, mérlegelt, és végül döntött. nagyon élvezetes volt ez a pszichodráma.

Kissur - 2015. 08. 24. 16:03

Tényleg ennyire jó az évad? Pedig nekem elvette a kedvem az évadnyitó kritikája és csupán 3 részig jutottam, holott az előző 2 szezont faltam és daráltam.

bëiz - 2015. 08. 24. 16:11

Kissur, ha 3 rész nem győzött meg, akkor ne folytasd. Pláne, hogy a 3. rész az egyik legjobb epizód ever (Petrov látogatása, vacsi, estély, csók) ;)

bëiz - 2015. 08. 24. 16:12

Azt mondtam már, hogy Lars Mikkelsen zseniális? :D

patrickburnsred - 2015. 08. 25. 20:48

elképesztően erős évad volt, spacey játéka az utolsó jelenetben pedig mindent felülmúlt eddig a sorozatban…. ez az ember elképesztően tud.

viszont ha a kósza hírek igazak, – ez persze csak egy pletyka valamelyik hírportálról, amelyiknek a nevére már nem emlékszem – akkor negyedik évadban állítólag Frank új riválisa egy ő hozzá és Clairehez hasonló pár lesznek (persze fiatalabb kiadásban), ha ez (is) lesz, akkor gondolom elképzelhető, hogy a hasonlóság(ok) és a saját maguk tükörképei újra összehozzák őket és az első két évadhoz hasonlóan, egymást erősítve, együtt gázoljanak át az újabb problémákon.

Tiger205 - 2015. 10. 26. 10:40

A “Doug” vonal nem csak hogy unalmas, de nagyon idegesítő is volt a végén már.. azért az egyik legfontosabb rész felét elvenni azzal, hogy a csávó kocsikázik a lepukkant van-nal :(

Snoopyzit30 - 2016. 03. 14. 09:09

Mikor várható az új kibeszélő?

annak5604 - 2016. 03. 21. 19:31

Én csak most pótolom be ezt az évadot, de “ide a rozsdás bökőt”, hogy a készítők tanulmányozták a magyar politikai helyzetet/miniszterelnököt.

David - 2016. 08. 20. 13:56

hát ez iszonyú gyenge évad volt és részemről a sorozat is kasza!

Az első évad zseniális volt, a másodiknak az eleje annyira nem tetszett (a szarakodás a hackerrel meg ahogy eltette láb alól a kiscsajt), de utána beindult, de ez…
Alig bírtam végignézni, engem ez a sok lelkizés egyszerűen nem érdekelt. Mégha csak valami mellékszál lett volna, nem is lett volna vele bajom, de hogy az eddigi politikai ármánykodás helyett ez lépett elő fő szállá…

Doug szenvedése is végig idegesített, a fejemet fogtam, mikor kiderült, hogy életben maradt.

Ja, és eddig nem volt bajom azzal, hogy Frank egy geci, de itt végig ELLENE DRUKKOLTAM. Asszem, ez mindent elmond erről az évadról.

A folytatást majd max. elolvasom, de nem akarok még egy évadot végigszenvedni, annyi időm nincsen

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz