login |

Suits: vége az 5. évad első felének – írta kateelee

2015. 09. 04. 15:20 - Írta: vendegblogger

19 hozzászólás | kategória: kritika,

Natale írt a Suits idei évadkezdésről és teljesen egyetértettem vele. Nem indult valami jól az 5. évad, de a vége felé egyre jobbá vált. Még mindig nem az a szint, amit megszoktunk, vagy amiért megszerettük a sorozatot, de messze jobb, mint az előző szezon. Többek között azért, mert a karakterizálás került előtérbe.

Suits - 5x10-05

Spoilerekkel folytatom a tovább mögött.

Végül csak lezárták azt a titkárnős szálat és meg jól is jöttek ki belőle, mert Harvey új titkárnője Gretchen egy új színfoltot adott hozzá a palettához. Gretchen-nél a kevesebb több, Donna nekem néha már túlságosan sok, pedig a legelején még ő volt az egyik kedvenc karakterem, de a sok kotnyeleskedése elvitte egy negatív irányba.

Suits - 5x10-01

Egyszerűen neki kell mindig a legjobbnak lennie, ő tud mindent, nála nincsen lehetetlen – Rachel álom esküvője és a Plaza Hotel -, s ez idővel az agyára megy az embernek. A karaktere nálam például már átlépte azt a szintet, amit meg lehet emészteni, ami anno szerethetővé tette.

Harvey pánikrohamai és a terapeutája végre előhozták előbbi emberi oldalát is,  Dr. Agard személyében ellenfelére talált, minden egyes képernyőn töltött idejüket élmény volt nézni. Üdítő volt látni, hogy Harvey tetteinek igenes vannak következményei és ezért felelősséget kell vállalnia. Kíváncsi vagyok tartják-e ehhez magukat az írók.

Suits - 5x10-02

Végre elkapták Mike-ot. Valahol elégedettséget okozott az utolsó percekben, mikor megbilincselték, ezt már rég meg kellett volna lépniük. Nem tehettek más, ideje volt elkerülni állandó ismétlést, s azt, hogy a probléma teljesen súlytalanná váljon Ráadásul Mike és Rachel magánélete már rég nem adott semmi pluszt a sorozathoz, inkább csak a játékidőt vették el mástól. (Tartok tőle, hogy ennek a drámának még így sincs vége…)

Trevor pár pillanatra való vissza hozatala nagyon érdekes volt. Tetszetős volt, ahogy ismét szembe került Mike karakterével, csak míg az elején Mike „képviselte” a jó fiút, addig most csavartak az írók egyet a felálláson, hiszen Trevor az évek során rendbe hozta az életét és törvénytisztelő családos ember lett. Valamint végre valaki megmondta a frankót Mike-nak Claire-en és a papon kívül.

Suits - 5x10-04

Jack Soloff-fal egyszerűen nem tudok mit kezdeni, és fogalmam sincs, hogy melyik oldalon áll. Viszont Louis-ban kellemesen csalódtam, sok szerencsétlenkedése után végre megemberelte magát. Épp ideje volt. Remélem, nem építik le ismét a karaktert.

Most már csak arra vagyok kíváncsi, hogy 1.) mennyire borul a bili – remélem teljesen, de nem valószínű -, 2.) kit visz magával Mike a süllyesztőbe – Jessica-ra mostanában nagyon rájár a rúd -, 3.) ki dobta fel Mike-ot – most már arra a pontra jutottunk, hogy elég sokan tudják a nagy „titkot” -, 4.) mit tud Hardman Soloff-ról.

Suits - 5x10-08

Összességében a nyári etapra 7,5/10-et adok. Mindenképpen várom télen a folytatást, elkél már ennek a sorozatnak ez a képzeletbeli újrakezdés. Bízzunk benne, hogy élnek az írók a lehetőséggel és végre lezárják a Daniel Hardman-es bosszú szálat is.

19 hozzászólás Ne habozz!

energy - 2015. 09. 04. 15:54

Én örültem volna, ha nem tartoztatják le, és véget ér a sorozat. Jól lezárhattak volna mindent. Részemről vége.

LaCRossE - 2015. 09. 04. 16:02

Ha levonjuk a pontszámodat a 10-ból, akkor pont kijön az enyém. :) 2,5/10 Asszem nálam megérett a kasza.

Tragikus félévad volt, ahol az írók a karaktereket kényükre-kedvükre dobálgatták, hol épp ilyen, hol épp olyan szerepbe taszítva őket. És a készítők minket is ilyen helyzetbe hoztak, amikor már éppen kezdtem volna látni a fényt az alagút végén, sikerült felrobbantani azt a k-rva alagútat.

A finálé flashbackjeiből max. a kisgyerek-Mike-os rész tetszett, a többi nagyon gyenge próbálkozás volt, és nem hiszem el, hogy fiatalítás címen ennyit tudtak összehozni, mert ez így egyszerűen szánalmas. Emellett viszont tőlem dícséretet érdemel az utolsó Mike-pap jelenet, azért az szép volt szerintem.

Ahogy már a másik kibeszélőben is írtam, Mike letartóztatása megnevettető volt. Rendkívül olcsó húzás, bármikor máskor jobb lett volna, ha letartóztatják (őszintén, már sokkal hamarabb meg kellett volna tenni). Így olyan hatása van a dolgoknak, hogy nem tudtak mit kitalálni, de mindenképp hatalmas csattanóval akarták zárni a részt. Hát sikerült, de nálam teljesen hitelét vesztette a sorozat.

Donna, a mindenható már engem is kezd fárasztani. Kb. úgy építették le és utáltatták meg velem a karaktert, mind Felicityt az Arrowból. A kevesebb néha több, szokták mondani, ők viszont már nagy túlzásba estek Donnával, aki lassan már isteni szinten nyomja az ipart és mindig mindent mindenkinél jobban tud.

Louis karaktere kezd végre normalizálódni, de hányszor is láttuk már ezt megtörténni? Ebben az évadban is megtörtént, hogy amikor már felvett volna egy normálisabb fonalat a cselekedeteinek sora, akkor nyomott egy hatalmas bullshitet és kifordult magából. Hát köszönöm, de jobb lenne, ha Rich Hoffman mielőbb elszabadulna végre innen és helyet kapna egy normálisabb sorozatban.

Ezek fent mutatják azt is, hogy a sorozat már rég nem képes megújulni, minden téren szinte ugyanazt játszák el: túlhúzzák az összes szálat, összes szereplőt, mindent az ég világon. Önismétlés dögivel. Új történetszál nincs, mert nem tudnak kitalálni új, érdekes szereplőket, helyette visszahozzák a régi gonoszokat. Akik összefognak. Tiszta olyan, mint a Justice League és Injustice League. Csak a Suitsnak rohadtul nem áll jól.

Mint mondtam, valószínű kasza ez így nálam, nagyon nem várom a következő féletapot.

LoGi - 2015. 09. 04. 16:27

Én azt is eltudom képzelni, hogy Mike-ot nem azért tartoztatják le mert jogot gyakorol engedély nélkül, hanem valami ügy alatt csinált valami csúnyát, és kaptunk egy nagy kamu cliffet.
Nincs kedvem hosszan indokolni az okát, de nálam a finálé és a félévad is egy 5/10-et érdemel, szerintem érdemi változás nem történt a 4. évad óta minőség terén.

mikkamakka - 2015. 09. 04. 16:34

talán a szünet alatt meggondolom magam de nálam kasza
nem is vesztegetek rá több szót mennyi minden idegesít benne
logi: egyböl azt gondoltam h valami más miatt tartóztatják le

Raziel Anarki - 2015. 09. 04. 16:42

csak h legyen “ellenvélemény” is akommentek közt:
én maradok, nálam eddig kerek 7/10 ez az etap, továbbra is az egyik kedvencem :)
(bár a mike-rachel nyálazástól én is kivok, tessék a businessre fókuszálni)

LaCRossE - 2015. 09. 04. 17:14

LoGi: elvileg interjúban azt nyilatkozták, lebukott, és ez az oka a letartóztatásának.

Why was now the right creative time for Mike to be arrested?

We decided either at the end of season four or maybe the beginning of season five. Enough people have found out Mike’s secret — we go to that well a lot to keep people from finding out. At some point we thought that instead of having another person find out, we wanted him to be found out. It felt like the right thing to do; you can only keep this thing under wraps for so long. When we started Suits I had no idea how long it would go or how it would end. But in retrospect I probably thought its ending would be Mike being discovered, maybe five years in. So we’re five years in. Let’s have him be discovered and push on through and figure out what happens after that.

Piszkosfred - 2015. 09. 04. 18:39

Szerintem is sokkal jobb ez az evad, mint az elozo. Ott majdnem kaszaltam, de most maradok, tetszik megint.

Szerintem a pap dobta fel, legalabbis nekem az az erzesem. Regen nem tette meg, pedig emlitette, hogy lehet jot tett volna Mike-kal; cserebe most lebuktatta, bar az idozites nem volt valami jo. De aztan siman lehet, hogy tok mas volt, tenyleg eleg sokan tudjak mar.

Myhy - 2015. 09. 04. 18:56

Sima 8/10. Maradós, gyakorlatilag teljesen jól egyensúlyoz a karakterdráma és a szituációs feszültségek között. Amikor már éppen azt kezdtem volna érezni, hogy leült a sorozat, akkor jött Lois és meglittelte az egész helyzetet. Szóval jó.

VanillaSky - 2015. 09. 04. 20:27

Nálam is hosszú ideje lengett már a kasza, végre lesújtott. Hiteltelenné vált a sorozat, egyszerűen már nincsenek ügyek, az ügyfeleket arra használják, hogy egymás kicsinyes világába gázoljanak. Persze a kötelező megtámadtad a házamat, családomat, kutyám kölykét maszlaggal.

Amit pedig az írók Littel műveltek az megbocsáthatatlan, egyszerűen Harvey “badass” Specter talpnyalója lett. Harvey most szeret/most nem szeret/most haragszom rá/most kedvelem. Ez megy végig. Mike nem változott legalább semmit, őt mindig is rühelltem:)

moony - 2015. 09. 04. 22:18

sima 8/10, ha nem több. imádom, hogy minden rész feszült, és hát a karakterek…röviden tömören szerintem még mindig zseniális. az egyik favoritom az összes minden közül, amit nézek.

Brynden Rivers - 2015. 09. 04. 22:38

Olyan mintha két sorozatot néznék egyszerre:

– az egyik a rendes Suit, mint a pszichológus-jelenetek, Mike-Harvey búcsú stb. ez 7/10

– a másik meg valami önkoppintás, mintha valaki jegyzetelt volna az 1-2. évad alatt és próbálná utánozni, ami csak 3/10, de ebből 2-szer annyi van

Átlag: 4/10

Ez az évad talán kicsit jobb volt mint a 4., de már mivel nincs remény arra hogy a minőség ugrásszerűen javuljon, ezért nálam is

kasza

ZergeN - 2015. 09. 05. 00:23

elég kommersz és logikátlan ez az évad is eddig, egyetlen értékelhető rész Mike elkapása

emeric - 2015. 09. 05. 09:00

Ami bennem felmerült: jó régóta csal már Mike, de senkinek eszébe sem jutott, hogy elvégezhetne levelezőn valami szutyok jogi egyetemet. Nem Harvard, de már meg lenne ennyi idő után a doplomája… voila, problem solved.

paqqq - 2015. 09. 05. 10:57

Mindig érdeklődve olvasom a Suits kommenteket.
Nem futottam még bele, talán sehol máshol ennyi dühös véleménybe. Nem egyszerűen “nem tetszik” hanem zsigeri gyűlölet süt a legtöbből. Ezt nem tudom, hogy mivel érték el a készítők, de érdekes. Mintha mindenkinek lenne egy elvárása, hogy melyik szereplő mit csináljon, hová fejlődjön.
Én a magam részéről maradok. Lehet, hogy az is szerepet játszik, hogy nincs időm nagyon új dolgokat bepróbálni. Ezért maradnak a bevált sorozatok, agyradírnak…

És akkor a Suits:
Bizonyos szempontból furcsa, kettősség jellemzi. (szerintem)
Egyrészt nagyon bírom a fényképezését, a képi világát.
Főcím nálam all time top 3.
Casting ritka jól eltalált. Persze tudom, ez vagy az sokakat irritál, de jó arányban vannak a jó és az “érdekes” arcúak. Csajok rendben vannak.
Alap szitu jól ki volt találva.
De.
Nekem úgy tűnik mintha egyszer lett volna pénz a produkcióra és azóta abból kell megoldani mindent.

Írók? Egyszer már megírták, a többit elmaszatolják a gyakornokok.
Színészek? velük már leszerződtünk, új ide nem fér be.
Ne adj isten egy húzó név állandóra, vagy legalább visszatérőnek? Na azt soha.
Helyszín? Elég az a négy-öt ami már megvan 5 éve.
stb.

Szóval szeretem de megértem, hogy mások miért dühösek rá.
Ha rajtam múlna:
Szerelmi szálak max 10%. Mike diplomáján átlendülni.
Több ügy, több tárgyalóterem, több badass megoldás, több haverpoén…
őőőőőőő
Basszus már megint Boston Legalt csinálnék egy sorozatból. :D

JokeRoLL! - 2015. 09. 05. 13:35

Szerintem (is) a pap dobta fel!
Nekem semmi bajom a sorozattal így én tuti maradok…. Gondolom megint Január végén adják majd le a maradék 6 részt, hogy jövő nyáron jöhessen a hatodik évad!

Antunes Coimbra - 2015. 09. 05. 22:12

7/10. Engem végig lekötött, nem idegesített Donna sem. Bár most hogy itt többen megemlítik…de nem, akkor sem. Jó ez úgy ahogy van. De ez a Mike gyerek igazán megérdemelne egy pofánverést a sumákolása miatt. Kétlem, hogy bekasztliznák csalásért, pedig jó lenne. Gőzöm sincs mi lesz ebből, kíváncsian várom a folytatást.
De ha nem kapna 6. évadot, azért nem dőlnék a kardomba.

nix - 2015. 09. 06. 06:08

Jack Soloff nagy titka az lesz, hogy ő sem végezte el az egyetemet.

JokeRoLL! - 2015. 09. 06. 14:01

Antunes Coimbra már bejelentették a 6. évadot…

tonyS - 2015. 09. 24. 04:16

Véleményem szerint is egész jó lett az 5. évad, 7.5-8/10. DE!!! Sokan el vannak Harvey pszichológusos jeleneteivel (más helyen is olvastam).Engem ezek a jelenetek szinte már felháborítottak! Véleményem szerint ezt a “The Sopranos”-ból (Maffiózók) koppintották. A viták, amik Tony és Dr Melfi között zajlottak le meghatározóak voltak. Ezzel ellentétben ami Harvey meg a pszichológusa (nem is jegyeztem meg, hogy hívják) között van, nagyon gyengére sikeredett. Szerintem az írok kínjukban nem tudtak jobbat kitalálni. És nagyon fura számomra, hogy ezt más nem vette észre (lehet azért, mert a Sopranos-nak még 2007-ben vége lett).

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz