login |

The Mindy Project: kezdett a 4. évad

2015. 09. 17. 18:32 - Írta: superpityu

2 hozzászólás | kategória: kritika,

Tavaly a FOX elkaszálta, a Hulu pedig megmentette The Mindy Projectet, nem is akárhogy egy gigahosszú 26 részes 4. évadot bekérve (ami ugye 2×13 részt jelent).

Szerencsére a The Mindy Project nem járt rosszul az új “csatornával”, történetileg ugyanott folytatták ahol a 3. évad véget ért, ráadásul a részek hossza növekedett, és néhány apró kreatív újítást is kaptunk a premierben. Mivel új csatornáról volt szó, így a kezdés kicsit megpróbált a friss nézőknek is kedveskedni, amihez egész érdekes módot választottak.

mindy

Talán emlékeztek, hogy a The Mindy Project a FOX-os pályafutása alatt sosem volt olyan sorozat, amit be tudtunk volna skatulyázni, nem lehetett ráhúzni sem a párkapcsolati, sem a munkahelyi, sem a haverszitkom jelzőt. Igaz, tavaly már erőteljes főszál volt jelen, ami miatt megerősödött a párkapcsolati vonal, de a 4. évad kezdése nem feltétlenül akarta ezt az utat folytatni.

Meglepetésre a tavalyi cliff feloldása mellett, behozták a “Mi lett volna, ha..?”-megoldást, amivel sikerült megmutatni az új nézőknek, hogy milyen is volt a sorozat kezdetekor a két főszereplő. Bár kissé szabados lett a dolog a használata, hiszen Mindy sokkal felületesebb volt, mint korábban, de mégis tetszett a megoldás, láthattuk honnan és hová érkeztek a karakterek.

mindy

Látványos változtatások nem nagyon tűntek fel, talán kicsit másabb lett a rendezés, de semmi olyan nem történt, ami számottevő lett volna. Viszont a narrálás mennyiségileg még több lett mint korábban, ami egy kicsit mellément. Bár simán benne van, hogy a rész szerkezete miatt támogatták meg ezzel a premiert és a később visszacsökken, mert nem volt feltétlenül jó húzás, hogy a Manhattan Love Story hangos gondolatos megoldását használták agyon.

Kicsit remélem, hogy a következő rész ismét olyan lesz, mint korábban, mert ugyan tele volt tipikus Mindy-s húzásokkal, de eleve negatívum, hogy csak Mindy, Danny és Morgan volt jelen az állandó szereplők közül. Plusz volt Joseph Gordon-Levitt is, jelezve, hogy itt egész jó vendégszereplők szoktak jönni.

mindy

Részemről egy gyenge 7/10 azért reppen az évadkezdésre, mert van bennem némi elfogultság és simán benne van az alaphelyzetben, hogy sokkal jobb lesz az S4, mint az eddigi évadok. És persze azt sem feledem, hogy ez a sorozat tényleg az, ami ritkán hagyott eddig lógva. Hulu ide vagy oda, eddig nem nagyon látni komolyabb változást, ami nem baj.

2 hozzászólás Ne habozz!

carpediem - 2015. 09. 18. 09:44

Szerintem az egyik legjobb rész volt, simán elment volna finálénak is! Romantikus és vicces is, de szépen adagolva. Azért mellékszerepelőknél ne feledjük, hogy 4x01ben láttuk még Freida Pinto-t és a TBBT Kunay Nayyar-at azaz Raj-t:)

blueberry - 2015. 09. 18. 12:55

Igen, már Kunal Nayyarnál is nagyot néztem, hogy két ismert vendégszereplő is van, erre megjelent Freida Pinto is.
Egyébként én sem láttam nagy változást a csatornacsere ellenére, mondjuk azért az kicsit még mindig érdekes, hogy az első évadban elég sokat szereplő Jeremy-t ennyire parkolópályára tették. Pedig szerintem lenne potenciál a karakterében, régen Danny-vel igazán jó jeleneteik voltak.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz