login |

Emmy 2015 – A díjazottak

2015. 09. 21. 05:31 - Írta: winnie

29 hozzászólás | kategória: díjátadó, hírek,

Ejha, ahogy olvasom, az elmúlt évek legjobb Emmy-díjátadóján vagyunk túl, már ami a műsort illeti. Akkor lehet, hogy rászánom a reggelemet vagy délelőttömet, ha tudom.

human ismét liveblogolt, én pedig szokás szerint, mintegy váltásként jövök a nyertesekkel, és a hírrel, miszerint a Game of Thrones rekordot döntött, ugyanis az 5. évadjával 12 Emmy-t szerzett egy évben, márpedig ilyesmire még egy sorozat sem volt képes, a csúcsot a The West Wing tartotta 9 díjjal. (A GoT a 8 “technikai” díj mellett ma 4 “normál” elismerést is bezsebelt.)

Hogy mennyire nagy szám a 12 díj, azt mutatja, hogy az eddigi 4 szezon sorban 2, 6, 2 és 4 Emmy-t kapott. És ezzel egyébként a GoT összesen 26 Emmy-vel rendelkezik, és holtversenyben az első helyre került az összesített Emmy-győzelmek számát tekintve is a Hill Street Blues-szal és a The West Wing-gel.

Az HBO egyébként marha nagyot kaszált idén, hiszen a Veep a komédia kategóriát tarolta le részben a 4. szezonjával (kritikánk), míg az Olive Kitteridge (kritikánk) a limitált sorozatosat – egy fricskával az Emmy-re gyártóknak, klasszikus minisorozatként. (A tévéfilmek között múlt héten pedig az ugyancsak Bessie-é lett a fődíj.)

Nyilván említésre méltó, hogy sok másik nagy búcsúzó, Emmy-t sosem nyerő színésszel (vagy sorozattal) ellentétben Jon Hamm nyolcadjára végre behúzott egy Emmy-t a Mad Men-ért (érdekesség, hogy 2008 óta nem csak 8 legjobb főszereplői jelölést kapott, hanem 3 vendégszereplőit is, sőt, 4-szer producerit is), míg a legnézettebb komédiák (Modern Family, Th Big Bang Theory) díj nélkül maradtak.

És mindenképp fény lehet ismét az alagút végén, hogy 3 színésznő is kapott díjat országos sorozatból (Mom, American Crime, How To Get Away…), de a Netflix és az Amazon is örülhetett.

A tippversenyünket Adam9465, aky, csb és menka nyerte 7 találattal.

Legjobb dráma: Game of Thrones

Legjobb komédia: Veep

Legjobb színész (dráma): Jon Hamm (Mad Men)

Legjobb színésznő (dráma): Viola Davis (How To Get Away with Murder)

Legjobb színész (komédia): Jeffrey Tambor (Transparent)

Legjobb színésznő (komédia): Julia Louis-Dreyfus (Veep)

Legjobb mellékszereplő (dráma): Peter Dinklage (Game of Thrones)

Legjobb mellékszereplőnő (dráma): Uzo Aduba (Orange Is The New Black)

Legjobb mellékszereplő (komédia): Tony Hale (Veep)

Legjobb mellékszereplőnő (komédia): Allison Janney (Mom)

Legjobb reality-verseny: The Voice

Legjobb talkshow-szerűség: The Daily Show

Legjobb szkeccskomédia: Inside Amy Schumer

Legjobb minisorozat: Olive Kitteridge

A legjobban megírt epizódok (dráma/komédia) a Game of Thrones – 5×10 és a Veep – 4×10 voltak, rendezésben a Game of Thrones – 5×10 és a Transparent – 1×08 vitte el a pálmát.

A limitált sorozat kategóriában a legjobb férfi főszereplő Richard Jenkins (Olive Kitteridge) lett, míg a legjobb női főszereplő Frances McDormand (Olive Kitteridge). A mellékszereplő díjakat Bill Murray (Olive Kitteridge) és Regina King (American Crime) kapta, az írói és rendezői Emmy-t pedig ugyancsak az Olive Kitteridge.

Ezek voltak az idei jelöltek, itt meg megtekinthetőek a múlt heti “kreatív Emmy-győztesek” a vendégszereplőkkel, animációs sorozatokkal és egyéb díjakkal.

29 hozzászólás Ne habozz!

LuPuS - 2015. 09. 21. 06:01

Nos én az alvásnak szenteltem mindent ,de majd valahogy összekapirgálom a fontosabb pillanakat.

2 találatom lett volna az most jól fizet ?

winnie - 2015. 09. 21. 06:39

nemt’om, nekem 5, pedig most nem tudományos alapon mentem neki. pedig a hat is meg lehetett volna, csak utólag változtattam.

Cyrax - 2015. 09. 21. 08:04

Jon Hamm nyerésének nagyon örülök, így igazságos, hogy a végén is megkapja a Mad Men a neki járó figyelmet. :)

American Crime-ban pont Regina King volt legkevésbé szimpi, de legalább valamit bezsebelt a sorozat.

winnie - 2015. 09. 21. 08:06

annyira jó alakítások voltak abban a sorozatban – az övé másféle volt, de őt szeretik, nagyobb név, mint richard cabral. mondjuk nekem benito martinez volt minden szinten a favoritom.

szerintem - 2015. 09. 21. 08:43

regina king a southlandert nagyon megerdemelte volna, ugyhogy en orulok, hogy elismertek a teljesitmenyet, igaz, ezt a sorozatot nem nezem.
ha mar tulertekelt sorozatok (volt egy ilyen kerdes par hete), akkor a game of thrones iden bizonyitotta, hogy tokeletesen illik ebbe a kategoriaba szerintem.

winnie - 2015. 09. 21. 08:56

lehet benne valami, de azt azért érdemes közbevetni, hogy a got aztán hozza azt a szentháromságot, sőt, a szentnégységet, amit tényleg kevés sorozat tud: közönségsiker, kritikai siker, szakmai siker + a negyedik nyilván az utóbbira rímelő “a színészek és sorozatírók is ezerrel nézik”-komponens. mindig érdekes hallani, hogy a sorozatos írók a nerdist podcastjében milyen sorozatok nézőinek vallják magukat, és a GoT-t szakmai szempontból mindig dicsérik.

a minap damon lindelof nyilatkozta azt, hogy ““As someone who makes television, I watch that show and I do not know how they do it,” + “When I was watching [episode 8] “Hardhome” this season, I was just like, “That’s one of the most excellent hours of television I’ve ever seen. It’s excellent for different reasons than ‘The Suitcase’ episode of Mad Men is excellent, but it’s just amazing.”

Ripazha - 2015. 09. 21. 08:57

Na lett négy találatom, kicsit reménykedtem hogy változatosabb lesz, ezért nem is akartam trónolni, gondoltam hátha most csavarnak a dolgon. Egyedül Ben Mendelsohn volt akit szándékosan raktam be, őt kicsit sajnálom, megérdemelte volna.
De összességében nem nagyon lepett meg az idei év.

tobias88 - 2015. 09. 21. 09:17

“míg a legnézettebb komédiák (The Big Bang Theory) díj nélkül maradtak.”

Na végre. Mondjuk amíg a nézettség nem csökken, addig az írok nem nagyon fognak változtatni azon a borzalmon amit a sorozattal művelnek

drx - 2015. 09. 21. 09:23

Én nem tippeltem, hogy kik lesznek a befutók, mert úgysem követem az összes jelölt sorozatot, így nem tudnék korrekt lenni, de azért azt sajnálom, hogy Tatiana Maslany nem nyert, ugyanis már három éve bizonyítja, hogy mennyire őstehetség. Nagyon örültem volna, ha nyer, de igazából már annak is nagyon örülök, hogy végre idén kapott jelölést.
Hátha jövőre összejön. ;)

Malachi - 2015. 09. 21. 09:58

örülök a GoT tarolásnak, kijárt nekik. bár érdekes, hogy éppen idén, amikor kezdtek megoszlani a vélemények a sorozatról. teljes Emmy lista nem lesz?

Snoopyzit30 - 2015. 09. 21. 10:04

Legjobb minisorozat az Olive Kitteridge??? Jézusom! A benne szereplő színészeket szeretem, de ez a sorozat egyszerűen nézhetetlen.
Nagyon szorítottam The Honourable Woman-nek. Nem is értem.
Viola Davis színésznőt is bírom, de Claire Danes a legrosszabb Homeland epizódban is lejátssza Viola Davist-t szerintem.
John Hamm-nak meg csak úgy utánadobták a díjat a sok évi mellőzés után. Idén tuti Bob Odenkirk-nek adtam volna.
Game of Thrones-t és Veep-et nem nézek, így egyértelmű, hogy nem tudom őket összehasonlítani. Biztos jók, csak az én érdeklődési körömön esnek kívül.
A Transparent díjainak viszont nagyon örülök!
Ha Uzo Aduba az Orange is the New Black 3. évadjáért kapta a díjat, akkor annál az alakításnál a 2. évadbeli alakítása szerintem jobb volt, viszont a jelöltek közül még mindig ő érdemli meg a legjobban.

Snoopyzit30 - 2015. 09. 21. 10:06

Még valami. Ben Mendelsohn-t miért nem díjazták?! Szintén érthetetlen.

winnie - 2015. 09. 21. 10:12

“teljes Emmy lista nem lesz?”

ezeket a díjakat osztották ki tegnap. a múlt hetieket linkeltem.

winnie - 2015. 09. 21. 10:13

Snoopyzit30: aduba a 2. évadért kapott díjat.

jtb - 2015. 09. 21. 11:19

Gyors összefoglaló részemről:

– Az HBO elképesztően legyalulta a többieket az estén, idáig életük estéje volt. Nem feltétlenül jogtalanul.

– Allison Janney díja volt csak kifejezetten ellenemre, a többivel meg voltam elégedve.

– A mini supp actress és a drama lead actress kategóriák elképesztően erősek voltak, comedy lead actress is elég jó csapat volt, élmény volt látni.

– Amy Poehler ugyan most tényleg nem érdemelt díjat, de azért mégis szomorú hogy soha nem nyert a Parksért, sőt az is hogy a Parks soha nem nyert semmi nagyot (még akkor sem amikor azért valóban jobban megérdemelte volna mint más jelöltek), de legalább JLD ellenében maradt díj nélkül nem úgy, mint Steve Carell Jim Parsons ellenében.

– A legjobb jelölt fosztotta meg a trónjától a Modern Familyt, ami egyébként csak a MÁSODIK kábeles vígjátéksorozat győzelem volt ever (Sex&City-2001). Armando Ianucci szerencsére még távozása előtt kapott olyat amit megérdemelt.

– Tracy Morgan!!!

Nagyon jól szórakoztam, jobban mint tavaly, és több díjjal értek egyet mint tavaly, egyelőre bejön az új rendszer. :)

CyClotroniC - 2015. 09. 21. 11:42

Röviden akkor:

Andy Samberg jó host volt, de a rövid díjátadásából az jött le számomra, hogy John Oliver még szuperebb lehetne, bár valszeg sosem kap lehetőség, mert minden network csatorna próbálja majd “házon belül” megoldani a dolgot.

Ha már Oliver, bármennyire is bírom, azért örülök, hogy a leköszönő évben Jon Stewartékat újra elismerték több kategóriában is.

Az HBO tarolt ugye, az Olive Kitteridge sajnos nem volt meg, így pozitív/negatív érzelmi kötődés hiányában kicsit azt kívántam bárcsak ömlesztve kapták meg volna a díjaikat vagy valami. Sok a műsor közepén a mini kategória, ehelyett szívesebben látnám az élő showban a legjobb animációt, operatőri munkát vagy zenét, amiknél az átadás körítésével is lehet kreatívkodni.

A GoT díjaival nincs bajom, noha idén megtréfáltam, mert azt hittem, csak Lena Headey nyer, erre pont ő nem nyert, ami SHAME. Kicsit ilyen “kijárt már nekik” érzésem volt, mert Dinklage-nek idén volt a legkisebb tere nagyot játszani, tavaly például volt egy durván jó epizódja legalább, amit beadhatott. Fura, hogy rendezés terén a finálét dobták be, nem a Hardhome-ot, az sokkal hangulatos lett, de hát feltehetőleg a finálé sárkánya Emmy-barátabb, mint az undead-sereg.

A lényeg, hogy három esélyes volt az este azzal, hogy lehetett volna belőle Mad Men búcsú, Better Call Saul üdvözlés és a GoT elismerére 5 év után, de mivel Mad Ment nem néztem és anno kapott már bőven díjat, a Better Call Saul meg valahogy lekerült a BB-hype farvizéről az akadémiánál, így alapvetően ki vagyok békülve azzal, hogy a GoT rétegműfajként meg tudta vetni a lábát, ami korábban több klasszikusnak sem sikerült. Minimum precedensnek szuper.

A komédiák teljes öröm. Kikopott végre a Modern Family rajongás, ráadásul nagyon jó helyre irányult át, mert a Veep és a Transparent szuperjó, sőt a legjobbak között vannak a komédián belül. Az külön öröm, hogy még a rendezést és az írást is úgy osztották el közöttük, ahogy azt illett, így Iannucci és Solloway is kapott díjat.

Persze mindig lehetne minden egy kicsit jobb, például ha Nathan Fieldert jelölnék színészként vagy ha a The Leftovers női mellékszereplői (főleg Carrie Coon) nem lettek volna 100%-ig mellőzve az HBO sikerek ellenére, de összességében én évek óta most vagyok a legelégedettebb.

unrealnoise - 2015. 09. 21. 11:45

Nagyon nem tetszik, de ez van.

Idegesítőbb, mint az Oscar, ha fut egy sorozat, sokszor sorban az nyer mindent.

Jó a GOT, ahogy Jon Hamm is, de ennyire nem. Nincsenek színek, nincsen semmi.

A Mad Men nyögvenyelős, erőltetett menet lett a végére szerintem, a GOT-ban meg van pár írói hiba, húzás vagy szimplán érdekesség, amelyek mellett nem tudok szó nélkül elmenni, szóval szerintem ez az évad sem volt semmi extra.

Ben Mendelsohn iszonyat megérdemelte volna, erre ki nyer megint?

Peter Dinklage

Fantasztikus. Komolyan, így belegondolva, hirtelen, egy komoly jelenete nem ugrik be az évadból, amikor tényleg már ledöbben az ember, vagy csak folyamatosan mosolyog a látottak miatt. Ezt Ben pedig szállította idén.

clegane - 2015. 09. 21. 12:25

egen Dinklage bármelyik korábbi évadban kellett volna, mert akkor örültem volna neki, így én is csak morgok Mendelsohn miatt.

juhaszvik - 2015. 09. 21. 12:54

clegane: PD már nyert korábban is (2011-ben).

Adam9456 - 2015. 09. 21. 13:13

Most néztem meg a díjátadót, és szerintem nagyon jó volt, főleg a tavalyinál szerintem jobb volt a műsor. Nekem bejön Andy Samberg humora és stílusa, vicces volt.
Az HBO tarolt, Wow!
Én összességében elégedett vagyok az idei díjazottakkal, el sem hiszem, hogy 7-et eltaláltam. A Game of Thrones és a Veep is nagyon megérdemeltek majdnem minden díjat, szerintem mindkettő kiemelkedő sorozat a maga műfajában.
Olive Kitteridge-t láttam, eléggé sötét hangulatú, de elgondolkodtató kis minisorozat, nem vitatkozok a győzelmükkel.
Én mondjuk Uzo Aduba és Peter Dinklage helyett másoknak adtam volna -Lena Headey és Jonathan Banks jobban megérdemelték volna de ennyi.

clegane - 2015. 09. 21. 13:22

juhaszvik: ja? akkor pláne nem kellett volna most.

amúgy Banks hypeját se értem, birom én is, de különösebben nagy színészi alakításra nem volt szüksége a BCS-ben.

crabman - 2015. 09. 21. 14:10

valahogy éreztem, hogy a Mad Men nem kapja meg, mégis beírtam, utolsó év, hátha, így lett 6 találatom. Jon Hammnek viszont feletébb örülök.

Eny - 2015. 09. 21. 14:11

Tatiana…:(

sepörd - 2015. 09. 21. 19:23

nagy baj nincs a listával, kivéve Dinklage, de az nagyon mellé ment. korábban még azt mondom oké, akkor meg nem díjazták csak egyszer. de ez baromság, egyszerûen nem õ volt a legjobb, közel sem, bárki megmondja. Banks tuti jobb volt, Mendelsohnt csak egy részben láttam, de már abban jobb volt. azt már nem is mondom hogy én lehet Ecclestone-nak adtam volna a Leftoversért, õ még jelõlést sem kapott. szóval ez a kategória teljesen komolytalan lett idén.

HoC - 2015. 09. 21. 19:28

Semmi extra nem volt Viola Davis-en kívül.

Csigusz - 2015. 09. 21. 19:53

Hát… innen is látszik, amit korábban írtak, hogy ez a díj kicsit olyan, hogy kit nyomnak, meg valami felsőbb irányítás is belenyúl…

Aminek egyértelműen örülök az Jon Hamm díja (mégha kicsit tényleg olyan szaga is van, hogy csak kötelezőből kapta) valamint a Veep tarolása – meg az, hogy az országos rutin-sitcomok idén távol maradtak a díjaktól.
A GoT túlértékelése számomra vicc, és Viola Davis alakításáért sem adtam volna szobrot.

CyClotroniC - 2015. 09. 21. 20:01

Csigusz: korábbi években nem sok díjat kapott a GoT, simán az is benne van, hogy idén tűnt el először a Breaking Bad a közeléből. Meg ez mindig olyan izé, hogy a Veep is jó, Jon Hamm is szuper, de a másik fele már összeesküvés, ilyen erővel lehetnek azok is azok.

aky - 2015. 09. 21. 20:30

Akkor a tavalyi második hely után idén sikerult idén az elso…a GoT elso helye meglepett, nem számítottam rá, annak meg kifejezettem orulok, hogy a komédia kategóriát a Veep nyerte, és nem a Modern Family vittem a díjat újból. Ha jól emlékszem, akkor egy évvel ezelott pont ezen ment el az elso hely. Dinkagle megérdemelte a gyozelmet, jól játszik, bár én is azt éreztem, hogy az idei évadban kevesebb teret kapott mint korábban. És szerintem annak az ideje még nem jott el, hogy a Better Call Saul egy csomó díjat zsebeljen be, de egy két éven belul ;)

Steven Great - 2015. 09. 22. 00:57

Na a Veep nagyon megérdemelte, és Jon Hamm is. Jó volt ez. Bár a spoilerek nem hiányoztak abból a montázsból… Túl sok sorozattal vagyok túl sok évaddal lemaradva.

Egyedül Clive Owent hiányoltam a jelöltek közül. A The Knick-ben zseniális mit hozott. Talán majd jövőre.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz