Advertisement
login |

Survivor: kezdett a 31. évad

2015. 09. 24. 18:35 - Írta: winnie

28 hozzászólás | kategória: kritika, reality,

Nevezzük all star-szezonnak? Vagy kvázi all star-nak? Ezúttal ugyanis nem nagy nyerteseket és jól szereplő figurákat hívtak össze, hanem olyanokat, akik inkább veszítettek, vagy korán kizúgtak. És nem is “hívtak össze”, hanem a nézők választották ki őket, igaz némelyik játékost elnézve, nem tudom, hogy mi vezérelte egyesek voksát. (Shane, szipp!)

20 játékossal tehát Kambodzsában lódult neki a Second Chance-alcímet viselő évad, ráadásul rögtön egy ismerős, hajót lerabló feladattal (szia, Pearl Islands!) – persze mindezt csak 8,5 perc áttekerhető visszatekintés után. Ha ez utóbbitól eltekintünk, akkor viszont nem volt semmi gond a résszel, sőt, remekül kezdődött a szezon.

Survivor-31x01-03

Anno én a 7. évaddal kezdtem a Survivor-t és a nyolcadik szezon rögtön all star volt, amit nagyon érdekes volt nézni olyan szemmel, hogy szinte senkit sem ismertem belőle. Nem tudom, hogy most hány új néző van, de nekik ismét csak eléggé más élmény lehet, amit valamennyire én is át tudok érezni, mert a korábbi terveimmel ellentétben az első 2 évadot még mindig nem pótoltam, így 3 játékost én is most látok először. Közülük kettő pedig azonnal meg is ragadt bennem.

Survivor-31x01-23

A játékosok ismerete pedig azért is lehet érdekes, mert izgalmas látni, hogy ki az, aki ugyanazt hozza, mint legutóbb, és ki az, aki megváltozott, sőt, utóbbiak között is van, aki “őszintén” másmilyen, és olyanok is, akik erővel kényszerítik magukra a változást, hogy aztán persze a valódi énjük előmásszon.

Survivor-31x01-24

A tovább mögött spoilerekkel folytatom.

Vytas esett ki. Ismét nem volt tisztában azzal, hogy jön le a viselkedése, amiben nem tudom, mennyi manipuláció volt, és mennyi személyiség, de nagyot koppant. Főleg azt nézve, hogy egy alfahímet zavartak el elsőre, amihez nagy bátorság kell.

Survivor-31x01-00

Az elején még nagyon sokan vannak, sok minden történik, és a készítők hiába emelnek ki pár fontosabb szálat, ezeket nem tudom végigvenni, úgyhogy következzék pár bullet point abból, ami leginkább megmaradt bennem. Legalábbis legjobban, mert abszolút élvezetes volt a kezdés, egy unalmas pillanat sem volt benne. Oké, csak akkor, amikor Wu-nak kellett beszélni.

  • A legfontosabb: le a tömeges vezetéknév-használatokkal! Egy játékosnál elmegy, de itt már nem csak Andrew meg Kelly (vagy Kelley, meg nem nézem!) kapott, de még Terry is. Meg Varner.
  • Az első challenge az 1×01 első sorversenye volt. Ez remek húzás. Még akkor is, ha látszott rajta a kor, hogy mennyire gagyi. (Komolyan, a kötözgetést mutatják percekig?)

Survivor-31x01-27

  • Az idol elsőre csak jópofa ötletnek tűnt, de nagyon jól működött challenge közben, ahogy Kelley végig azt leste, hogy mikor nyúlhatja le. (És milyen lehetett azoknak a játékosoknak, akik a tévében szereztek erről először tudomást!)
  • Szegény Fishback Stephen, most megint megmutathatja. Szerintem direkt kiszúrtak vele Mark Burnett-ék. (És végre sikertelen idolkeresés is volt.)
  • Érdekes volt látni, hogy a régiek mennyire küszködtek a visszaállással. Főleg Jeff, aki nem tudom, hogy mennyire lesz spíler (nem nagyon?), de anélkül is érdekes volt őt nézni.

Survivor-31x01-09

  • Joega, persze.
  • Instant tribal? Gonosz dolog. De jó húzás, eddig miért nem volt gyakrabban?
  • Woo, basszus, Woo! És ezzel a fogalmatlansággal lehet, hogy megint elmegy a döntőig.
  • Abi Maria-t még két részen át szívesen elnézem, ahogy szenved az elnyomott személyiségével, de tovább nem szeretném.
  • Kíváncsi vagyok, hogy ki az, aki taktikai megfontolásból “rejtőzködik“.

Survivor-31x01-20

Favoritom egyelőre nem nagyon van, csakis a múltjuk miatt Spencer, Ciera vagy Andrew felőlem nyerhet, de remélem, hogy nemsokára játék alapján is tudok majd voksolni valakire. Oké, Stephen jöhet. Még nem játék alapján, mert nem csinált semmit, csak szűkölt (de legalább átlátta a helyzetet), de mindig is underdog-párti voltam.

Survivor-31x01-01 Survivor-31x01-02 Survivor-31x01-04 Survivor-31x01-05 Survivor-31x01-06 Survivor-31x01-07 Survivor-31x01-08  Survivor-31x01-10 Survivor-31x01-11 Survivor-31x01-12 Survivor-31x01-13 Survivor-31x01-14 Survivor-31x01-15 Survivor-31x01-16 Survivor-31x01-17 Survivor-31x01-18 Survivor-31x01-19  Survivor-31x01-21 Survivor-31x01-22 Survivor-31x01-25 Survivor-31x01-26  Survivor-31x01-28 Survivor-31x01-29 Survivor-31x01-30 Survivor-31x01-31 Survivor-31x01-32 Survivor-31x01-33 Survivor-31x01-34 Survivor-31x01-35 Survivor-31x01-36 Survivor-31x01-37 Survivor-31x01-38

28 hozzászólás Ne habozz!

Marco Materazzi - 2015. 09. 24. 19:08

Abi-Mariaból nekem 1 rész is sok volt. Amúgy érdekes kezdés volt, szerintem Spencer nem fog eljutni sokáig, hamar rájönnek, hogy nagy fenyegetés, de szurkolok neki. Joera szintúgy kíváncsi leszek most meddig húzza, de szerintem megint nem túl sokáig. Amúgy érdekes, hogy a férfi karakterek mennyivel szimpatikusabbak most nekem, lányoknál egyedül Ciera és Kelley aki szimpi, többiek már ránézésre sem azok.

Risi92 - 2015. 09. 24. 19:27

jaj istenem de vártam már ezt a napot :D a 20ból 17játékosra szavaztam szóval Kimmin, Woon és Keith-en kívül mindenkit szerettem a maga évadjában.

a részről én is csak brainstorming-féle módon írnék:
-imádtam hogy mutatták a teljes introt
-Kelley nagyon ügyes volt, kb jobban izgultam hogy sikerül-e megszereznie az idolt, mint a csapat védettséget.. és imádtam a gonoszkodós confessionaljeit. tudtam, hogy ezt a lányt vissza kell szavazni, remélem sokáig elmegy
– az, hogy Abi ezt túlélte, nem tudom, hogy sikerült, de számomra hihetetlen :D én neki is drukkkoltam anno a philippenes-nél szóval :D engem nem zavar, csinálja showt
-hatalmas pirospont a vágásért, minden szereplőnek volt confessionelje, senki nem maradt ki
-mindkettő csapat nagyon szimpatikus, igazábol mindkettőnek drukkolok :D
-az új zenék a tribalnél viszont nem tetszettek

Fishback szerintem sem fogja sokáig húzni, talán 1-2 részt adok neki… talán Kass eshet ki előbb, de ha Abinek sikerült bent maradnia, akkor Kassnek sem lehetetlen.

összevéve imádtam a kezdést

CyClotroniC - 2015. 09. 24. 19:37

Furcsa úgy all-star évadot nézni, hogy a felhozatal jó harmada ismeretlen vagy elfeledett számomra. Közülük amúgy Kass és Spencer érdekes, miattuk lehet hogy megnézem az S28-at.

Egyébként durva, hogy kb egy vokson múlt, hogy bejöjjön minden kívánságom. Abi-Maria sajnos nem esett ki elsőnek (francba), viszont összeállt a Joe-Jeremy-Keith-Savage broliance, akiknek már most szurkolok nagyon, pedig általában a villain csajoknak szoktam, de itt bennük azért van potenciál bőven. Meg mellesleg az ő csapatuk ismertebb a számomra és jóval szimpatikusabb is.

Az idol twist érdekes volt, az bejött nagyon.

Egyelőre még nagyon-nagyon Kumbaya a szezon, de ha egymásnak esnek, fasza lesz ez.

Gumbo - 2015. 09. 24. 21:34

Én annyira reméltem, hogy Abi-Maria türtőzteti magát, mert alapvetően jó lenne…

Most egyelőre sajnálnám, ha bárki kiesne :D

marcilu - 2015. 09. 24. 21:35

Nagyon tetszett.
– A régi Kelly szimpatikus, kár, hogy most a vesztes lóra tett.
– Az ő tribe-jából amúgy Spencer, Shirin (imádom!) tetszik, meg érdekes volt Jeff erős kisugárzása a tribal-on, ami a rész közben abszolút nem volt jelen.
– Másik Kelley idol-sztorija tökéletesre sikerült, boldogok lehettek a készítők.
– Másik törzsben Tasha és Jeremy a favoritjaim.

Egyedül Phei-Gee évadját nem láttam, de Jeffre, Kimmire és Ericára egyáltalán nem emlékszem, pedig láttam őket.

Csigu - 2015. 09. 24. 21:56

Amúgy az megvolt, amikor Kelly beszélt az elején a csónakban, akkor második vágás Stephen-ről már a tribe kendőjével a fején történt, pedig akkor még nem is kapták meg őket? : )
Nekem nagyon bejött az első rész, alig vártam már. Bejövős az idol dolog is egyelőre.

Rodney - 2015. 09. 24. 21:59

Huh, ezt már nagyon vártam és nem csalódtam! Remek kezdés, sok érdekes karakter, kiváló operatőri munka, jó vagy legalábbis jól alakult ötletek.

Különösen érdekes ez a kettősség, ahogy az átlagnézőnek beadják, hogy mindig igazságérzete legyen, így most egyetért azzal, hogy a furcsán viselkedő Vytas essen ki a növekedni akaró Abi helyett, holott valójában csak az történt, hogy Shireen hónapokkal ezelőtt kiválasztotta, ki essen ki, a magát megjátszó Varner már a játék kezdete előtt összeállított szövetségét használva ezt megvalósította. Ettől függetlenül azért örülök, hogy Vytas esett ki, korábban sem bírtam.

Arra kíváncsi lennék, hogy a másik csapat részén is ott volt-e az idol a challenge alatt. Lehet, hogy valaki csakúgy véletlenül megtalálja, vagy a másik törzsből mutogatnak neki sunyiban. Hasonlóan, mint a JT-Russel idol-csere a 20. évadban.

Lana - 2015. 09. 24. 22:41

Rodney: Biztosat még senkitől sem hallottam, de Josh Wigler, aki a helyszínen készített interjúkat azt mondta egy podcastban, hogy úgy tudja, csak, akkor teszik be az idolt a challengbe, ha valaki megtalálta a hozzá való clue-t.

Sajnálom Vytas-t nagyon bírtam a blood vs waterben, ahogy kidumálta magát 2x is amikor mindenki ellene volt. És gondolom, hogy egy all star seasonben nem a non stop jógázás miatt szavazták ki, hanem mert threat volt.

És szegény Stephen… végig féltem, hogy ő lesz az első, aki megy. Egy tribe swap eléggé jól jönne neki, addig meg hátha megússza tribal nélkül.

Amiens - 2015. 09. 24. 23:25

A het Survivoros idezete szamomra Jeff Varnertol jon, aki ayt mondta a musorrol, hogy: Survivor it’s not a mid life crisis, but it’s a a mid life quest.”

Szerintem ebben a szellemben fog t0vabb jatszani, s egyre jobban aktivizalodni. Szerintem egy megkerulhetetlen jatekos lehet ebben az evadban.

polovcev - 2015. 09. 25. 00:41

Nekem is bejött. Kicsit olyan érzésem volt, mint amikor az ember előveszi egy régi kedvenc sorozatát és sorra bukkannak elő az emlékezetes események, karakterek, meg néhány azóta messzebb jutó színész.
Az instant kiszavazás- bár azért csak bealkonyult- érdekes húzás volt, bár meglátásom szerint nagyobbat ütött volna, ha nem a harmadik napra esik az első verseny.

El Diablo - 2015. 09. 25. 03:23

Nem létezik idegesítőbb ember a világon Shirin-nél! Pont ideális Survivor social gamer. :)

Riggins - 2015. 09. 25. 03:25

az 1×01-ben nem ez volt pontosan a feladat. A Quest for fire után nem volt jailbreak, szóval nem mutogatták a rúd szerelést.

Viszont az naplemente közben zajlott, sokkal menőbb volt, annak ellenée, hogy Jeff még néma volt, csak zene ment alatta.

nadivereb - 2015. 09. 25. 10:52

Abi engem az első évadában sokkal jobban irritált, itt nem zavar. Talán azért, mert pont azzal a Peih-Geevel akadt össze, akit egyszerűen nem értek, hogy miért akart bárki is benn látni (a másik ilyan Monica, vele is csak többen vannak).
Shirint pedig még mindig nem bírom elviselni. Ja, és hjrá ChaosKass! .d

Gumbo - 2015. 09. 25. 16:01

Peih-Gee valamiért nekem tök szimpi (underdog fan vagyok)
Monica-ra én még emlékeztem is…Ő volt anno az egyetlen a törzsében, aki csinált valamit és próbált játszani.

kardigán - 2015. 09. 25. 16:32

“A legfontosabb: le a tömeges vezetéknév-használatokkal! Egy játékosnál elmegy, de itt már nem csak Andrew meg Kelly (vagy Kelley, meg nem nézem!) kapott, de még Terry is. Meg Varner.”

meg Fishbach :)
speciel Varnernek tökre ez volt a neve világéletében, ugyanúgy, ahogy Savage-nek is, szerintem még Terryvel is előfordult anno (ahogy Boston Robot is gyakran hívja Jeff Marianonak) – pont erre utalt Cochran az első évadában azzal, h szeretne vezetéknéven szerepelni, Jeff mindig úgy hívja az összes kedvencét (Ozzyt nem, mert neki Lusth a vezetékneve :)), és most nagyon sok Jeffkedvenc bekerült

“Instant tribal? Gonosz dolog. De jó húzás, eddig miért nem volt gyakrabban?”

ez csak járulékos következmény volt – eredetileg a challenge-et rakták estére, hogy jobban mutasson, és emiatt nem nagyon volt idő tribal előtt szünetre, és úgy voltak vele, hogy ha már így alakult, ez milyen jó twist.

@CyClotroniC – nagyonnagyon javaslom a 28at, tök jó évad volt (annak ellenére, h kb senkit nem kedveltem), és ez volt az, amitől elhitték a producerek, hogy szabad visszatérő játékosok nélküli évadot csinálni, mert az is lehet jó (a One World ugye nem nagyon jött össze)

@marcilu – Erica nincs, ki az az Erica :D

“holott valójában csak az történt, hogy Shireen hónapokkal ezelőtt kiválasztotta, ki essen ki, a magát megjátszó Varner már a játék kezdete előtt összeállított szövetségét használva ezt megvalósította. Ettől függetlenül azért örülök, hogy Vytas esett ki, korábban sem bírtam”
ezzel kicsit az a bajom, hogy ez ugyanúgy szerkesztett információ, a játék előtti interjúkból meg Vytas mostani szövegeiből jön, de ez semmivel sem nagyobb igazság. mindenki abszolút játszott már egy hónappal azelőtt, hogy bekerült és iszonyúan ki volt találva minden interjú.
plusz Varner éppen nem azzal a szövetséggel szavazott, amit játék előtt kialakítottak (eleve nem szabad túl nagy hangsúlyt fektetni az ilyenekre, Arasnak is volt egy nagyon tuti pregame-alliance-e, és azt rontotta el, hogy nem figyelt oda közben, hogy létezik-e még)
Vytas ezt túltolta, elhitte, hogy ő egy hatalmas nőmanipulátor, és elkezdte ezerrel azt nyomni, ami legutóbb bejött (csak legutóbb egy csomó középkorú nőnél, akikkel előtte már lelkizett sokat a múltjáról,most meg szimplán egy hatalmas creep volt. nincs olyan editing, ahol ne lenne nagyon kínos az a mondat, hogy “Abi, how is your body”)
bennevan persze az is, hogy threat, de közben abszolút adott rá okot, hogy ez legyen, Shirinnek nagyon jó a beszélőkéje, de ha Vytas nem tolja túl, sokkal nehezebb dolga lett volna.

nadivereb - 2015. 09. 25. 16:35

@Gumbo: underdog az Stephen. Vagy, ami azt illeti, Abi. Peih-Gee és Monica szerintem simán jellegtelen, az előző évadjaikban is azok voltak és most is azok. Ahogy Woo is, de ő legalább szórakoztatóan tökhomály. :D

Risi92 - 2015. 09. 25. 19:46

Monica volt az az egyedüli a Samoa-s évadban aki Laura-n kívül próbálta kigolyózni Russelt, nem nevezném jelentéktelennek, bár nem ő volt a főszereplő az tény :D szerintem most majd meg fogja mutatni mit tud, interjuk alapján ígéretesnek tűnt :D

Enzo - 2015. 09. 25. 20:47

Hű. Fura nem darálva nézni, most értem utol a showt…és most várni kell majdnem 1 hetet :(
Oké, pontokba szedve megyek én is:
-Abi pontosan ugyanolyan borzasztó, mint anno, remélem gyorsan kiejtik.
-Vytast kidobni tényleg merészség volt, oké, marad még némi alfahím a törzsben, de meglepett hogy rögtön 6-an ellen voltak.
-Az instant tribalt tényleg többször kéne elsütni, néztem rajta nagyot :O (mondjuk Spencernek volt egy confessionalja utána, amikor zuhogott az eső, szóval azért nem egyből tribalra mentek, vagy nemtom ez hogy van)
-Fura, hogy az instant tribal miatti kevés taktikázás nem hozta azt, hogy legalább 3, vagy 4 játékos kap szavazatot.
-Vezetéknevek használata:
Hát ha már a két Kell(e)y W…worth-t sikerült egy törzsbe rakni (-.-), akkor meg is értem, hogy hazsnálják. Savage-nél meg Fishbach-nél jól is hangzik, Jeff-nél meg Terry-nél kevésbé.
-Szintén jó ötlet volt a first ever challenge-dzsel kezdeni, még ha nem is volt annyira látványos.
-Ez a “HII elrejtése a challenge-eken” dolog először különösnek tűnt, de zseniálisan jól jött ki. Kelley anno az évadában nem volt szimpatikus (főleg apja miatt), de most nagyon megkedveltem, az idolkeresős jelenetei marha jók voltak, a hátranézegetés, és a legizgalmasabb pillanatban behúzás…az meg 10/10 :) még ilyet!
-Fishbach nagyon fura karakter, az eredeti évadát nem láttam, remélem hogy nem lesz annyira outsider, hogy gyorsan kiszavazzák, kíváncsi vagyok, mi rejlik benne. Lehet, a másik csapatban pl Spencerrel jól működne.
-A régiek tényleg csak kapkodták a fejüket, az vicces volt, Jeff Varner jó arc, meg érdekes hogy micsoda előretervezés ment (Shirin dumája, meg hogy Varner fia mondta neki hogy Spencerben bízzon)
-winnie, eléggé nem szereted Woo-t, úgy látom ;) :DDD
-A #JOEGA meg amikor Savage mesélte hogy a lányai hogy ráizgultak Joe-ra, az hatalmas volt. Szegény Joe, a merge után nem sok esélyt jósolok neki, max ha olyan challenge beast módban megy, mint legutóbb Mike.
-Egy érdekes kérdés:
az Aras-on keresztüli Terry-Vytas szövetség mintájára lehetne egy Laurán keresztüli Ciera-Monica alliance is? (“anyuddal játszottam anno” jeligére? :D bár, franc emlékszik, hogy anno s19ben mennyire voltak jóban…)

FrankLuck - 2015. 09. 25. 20:59

Hú, nem tudom, hogy csak ki voltam már éhezve vagy csak nagyon jó volt, de nagyon jó volt. Nekem tán négy ismeretlen van, de nagy gondom nincs egyikkel sem.
Woo + Keith nekem a fő büntetés, de valahogy kibírom őket.
A ‘Savage lányai’-témán visítottam :D

Thomas - 2015. 09. 25. 22:11

Itt vagyok én is, életem első hetiben követett Survivor évadánál! Remélem, tudom majd tartani a tempót:)

– Az egyik törzsben Ciera, a másikban Kelley a kedvencem, ez biztos:) De nekem mondjuk semmi bajom Abi-Mariaval, épp azért szurkoltam az ő törzsének az immunity-n, nehogy bajba kerüljön:) Vytas kiesése tökéletes, ennél jobban nem is kezdődhetett volna az évad számomra:)

– Winnie: “8,5 perc áttekerhető visszatekintés” – nem mondanál ilyet, ha HD-ben néznéd!:) Én éppen hogy tátott szájjal néztem végig ezt, mert máskor is baromi látványos tud lenni a Survivor, de ez a rész valahogy még több gyönyörű vágóképet és beállítást tartalmazott, ez a bevezető meg olyan volt 1080p-ben, mintha egy filmből vágtak volna be jeleneteket, hihetetlen szép! Biztos, hogy megnézem még egyszer:)

– Nekem amúgy semmi bajom Woo-val, a saját évadában is bírtam:) Akikre egyáltalán nem emlékeztem, az Stephen és Monica, a többiek nagyjából megvoltak. Risi92, biztos, hogy Monica is kapott confessionalt? Én éppen rá lettem volna kíváncsi, és bosszantott, hogy nagyon nem mutatták:)

– Szerintetek létezik, hogy nem látta meg senki Kelley idolját? Én azért szurkoltam, nehogy megpróbálja kiszedni, mert olyan nagynak tűnt a csomag, hogy ha a ruhája alá rejti, akkor is észre fogják venni, hogy van ott valami. Még néztem is, amikor a végén a szőnyegen állnak, hogy senki sem kukkantott-e le a hátsójára :D

– Júj, ez a Joega dolog nem esett le közben, csak most, hogy láttam így leírva:)

Enzo:
– Szerintem csak felvettek ezt-azt a verseny után, és megvárták, míg besötétedik, de ugyanúgy nem hagyták, hogy egymással beszéljenek, mint amikor egyik helyszínről a másikra sétálnak. Másképp nem lenne értelme.
– Engem is meglepett, hogy nem kaptak többen szavazatot! Ebből is látszik, hogy nem csak a tanács előtt szokták megbeszélni, hogy mi a terv, hanem már itt is megtörtént hamarabb, csak nem vágták be konkrétan nekünk. Én amúgy arra számítottam, hogy vagy nagyon vegyes lesz, vagy mindenki Abire szavaz.
– Azon én is jót röhögtem, hogy Savage lányai rákattantak Joe-ra, meg hogy Jeff fia mondta, hogy bízzon Spencerben. Hát ezt nagyon benézte szerintem:)
– Én nagyon nem emlékszem arra a Laura-Monica évadra, hogy ők mit alkottak ott, de bármi lehet:)

Enzo - 2015. 09. 25. 23:28

Thomas:
-Igen, ez lehetett egyébként… hm tényleg, a tribalnak mindig sötétben kell lennie
(kivéve ha Brandon Hantz idegbeteg barom üzemmódba kapcsol, ugye :D)
-Szerintem egyébként simán lett volna többfelé oszlás a szavazatoknál, csak most véletlenül pont kijött a lépés, hogy Abi idegesíti a népet, Vytas meg a csajokat.
-s19: hát, az tényleg Russell-show volt, szóval én se emlékszem Monicáékra…(helyette mondjuk sokkal szívesebben elnézném s22 Stephanie-t :) de volt confessional-ja, arra emlékszem)
-idol: szerintem simán, mert Kelley-nek megvolt az az előnye, hogy SENKI nem tudta (elvileg), hogy most challenge közben van idolkeresés, ergó tuti nem számítanak arra, hogy vki keresi/lesz nála – és amikor elvette, akkor senki se látta, azt direkt figyeltem.

És még eszembe jutott: már majdnem azt hittem, hogy kihagyják a szokásos epic “39 days, 20 people, 1 SURVIVOR!” jelenetet, de aztán szerencsére volt, csak később, mint szokott.

Risi92 - 2015. 09. 26. 00:51

Thomas: igen, amikor hozták a treemailt, mondta hogy nagyon fél mert ő a legkisebb a csapatban ami miatt már samoan is majdnem kiszavazták az elején:D nem volt valami jelentőségteljes confessional azt hozzátenném :D

winnie - 2015. 09. 26. 04:38

““8,5 perc áttekerhető visszatekintés” – nem mondanál ilyet, ha HD-ben néznéd!:) ”

persze, azok jók voltak, és meg is néztem, csak a sok flashback nem biztos, hogy sok újat mondott a fix nézőknek.

Thomas - 2015. 09. 26. 22:13

Tényleg, már emlékszem Monicának arra az egy mondatára! Remélem, most nem ő lesz az, akit soha nem mutatnak:)

De nem csak lányok szavazták ki Vytas-t, szerintem meg volt ez beszélve, én legalábbis rögtön sejtettem, hogy Terry meg Kelly szavaz vele és Woo-val. Ők már eléggé összeálltak, és arra számíthattak, hogy Jeff és Peih-Gee is velük lesz.

A kezdésnél engem a flashbackek sem zavartak, jó volt feleleveníteni őket. És egy háttérképtémára elég szép képet lőttem ebből az egy részből, voltak klassz vágóképek is:)
https://www.dropbox.com/sh/tclp84wjlq0suvt/AAAkrl8QhOXWs1kTjNsyUINPa?dl=0

winnie - 2015. 09. 27. 15:22

thomas: zavarni engem sem zavartak, megnéztem őket egy nappal korábban, de másodjára már tekertem őket, amikor a teljes rész jött. viszont semmi pluszt nem adott, szóval, ha kaptunk volna 8 percet a részből, az jobb lehetett volna.

Enzo - 2015. 09. 27. 22:13

Thomas: szépek a hátterek.
Erről eszembe jutott, hogy valami őrült, akinek sok ideje van, összevághatná a valaha volt összes Survivor részből a természeti (állatos-növényes-naplementés-tájképes-stb) snitteket :) (az mekkora meló lenne…)

Thomas - 2015. 09. 28. 01:49

winnie: ja tényleg, Te láttad a bevezetőt korábban is, én direkt nem néztem meg, hogy majd ráér, ha elkezdem:)

Enzo: huhú, főleg amikor letöltöttem HD-ben vagy 8 évadot, hogy felhozzam magam:) sajnos azokat már letöröltem:) a 16. évadtól van értelme, előtte a 4:3 SD-ből nem mutatna valami jól:) van snitt azért, ami ismétlődik szerintem, van hogy szoktam képeket csinálni, aztán akkor vettem észre, hogy pl. ugyanazt a majmot mutatták többször is, bár nem teljesen ugyanazt a felvételt:)

winnie - 2015. 10. 07. 20:33

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz