login |

Once Upon a Time: kezdett az 5. évad

2015. 09. 29. 21:43 - Írta: superpityu

371 hozzászólás | kategória: kritika,

I will never embrace the darkness.

5 év bizony szép kor, a Once Upon a Time pedig ennyi idő alatt rengeteg történetet dolgozott fel, alakított át hol jobban, hol rosszabbul. A brutális mennyiségű kontent miatt pedig az OUaT kábé a végtelenségig húzható lehetne. Idén egyelőre úgy tűnik, ismét szabadabb kezet kapnak az írók, hiszen úgy látszik, hogy nem egy közelmúltban bemutatott mozifilm sikerét akarják meglovagolni.

ouat

Bevallom, hogy meglepődtem rajta, hogy nem Hamupipőke-központú évad elé nézünk, hanem inkább tovább bővítik az eddig ismert világot és idén Camelot hőseit (és Meridát, aki már be is mutatkozott) vehetjük jobban szemügyre.

Kisgyerekként mindig imádtam ezeket a történeteket, és nem volt akkoriban annál kisebb álmom, minthogy én is a kerekasztal egyik lovagja legyek. (Nem fogjátok kitalálni, hogy kiből nem lett lovag…, főleg nem Camelotban.)

– She’s still good.
– I hope so. It’s not like she rode off on a unicorn. She got sucked up by a vortex of evil.

ouat

Az 5. évad premierje lefekteti az évad alapjait, de leginkább azzal foglalkozik, hogy a tavalyi cliffet okosan oldja fel, meghagyva a reményt a nézőnek, hogy a sötétség legyőzhető. Közben pedig olyan eszeveszettül jó utalásokat és hiányokat pótolnak be, amiktől kis híján kiugrottam a bőrömből. (Belle rózsája, az utazás a tornádóban, mindkét pillanat kihozta belőlem az örömködő gyereket.)

This rose is now linked to your Beast, Belle.

ouat

A kezdés eléggé be is jött, főleg az első fele, ahol úgy repkedtek az egysorosok Regina és Zelena szájából, hogy többször meglepődtem rajta, hogy miket tolnak itt a színészek. Rebecca Mader állandósítása talán az egyik legjobb húzása a sorozatnak az utóbbi időben, hihetetlen jól hozza a figuráját, nem is beszélve arról, hogy mennyire kellett a megjavuló gonoszok mellé egy utánpótlás.

Viszont a rész végi csavar kimondottan zavart. Nagyon kényelmes húzásnak tartom, még akkor is, ha tudom, hogy ebből a felállásból már jöttek ki nagyon jól készítők. De részletesen folytatom a tovább után, spoilerekkel.

Azt gyorsan le is szögezném, hogy a két fejes Kistis and Horowitz baromi rendesek voltak Jennifer Morrissonnal. Nem dobták be azonnal a mélyvízbe és csináltak belőle egy lelketlen gonoszt, hanem minden jel arra mutat, hogy szépen lassan kapjuk meg a Sötét Úrnő születését. Ez az irány pedig nagyon tetszik, mert jó lesz látni Emma vívódását, plusz így Rumple is jelen maradhat még jó ideig.

ouat

Please go. You’re ruining my chi.

Igaz, a 2. évadban még kisebb fejtörést okozott mindenkinek, hogy portálokat nyissanak meg, azóta pedig kiderült, hogy minden vacak segítségével tudnak átjárni egyes világok között. Ez tényleg nagyon mókás, ha visszaemlékszünk, mennyit szenvedtek régen a babokkal, most meg már kedvükre szaladgálnak mindenfelé.

Szóval a szereplők jó része eljutott Camelotba, még olyanok is, mint Granny és Leroy, ami elég nagy WTF. Azt is láttuk, az Excalibur és a tőr összeköttetésben van. Valamint a rész elején gondolom, Merlin ugrott be a kicsi Emma mellé a moziban. Egyébként az a jelenet is baromi jó volt, ahogy nézték a mesét.

ouat

Enough, you’re gonna embarrass yourself… Ohh… And waste our time.

Viszont a zárás, a 6 hétnyi időugrás kicsit kihúzta a gyufát. Nem is maga a szerkezet a gond, hanem, hogy megint a memóriatörlést használták a karaktereken.

Miért??

Igazán egyszerű és kényelmes módja ez a konfliktusgenerálásnak, és tudom, hogy az Óz-évad nagyon jól jött ki abból a buliból. De elég kellemetlen feszengés fogott el, amikor kiderült, hogy mi adja megint a problémát.

ouat

Látjuk, milyen keretet kap most az évad, az is kiderült, hogy Regina már nem képes fekete mágiát használni (a jelenet, amikor hadonászott a pálcával valami zseniális). Gold még nem ébredt fel, és tippre ők ketten fogják megállítani majd Emma őrületét, amit vélhetően rászabadít jövő héten Storybrookra.

A rész vége, mint írtam, fájt, de még mindig kellemes heti 40 percet jelent a Once Upon a Time.

371 hozzászólás Ne habozz!

sinyster - 2015. 09. 29. 22:05

A végén Mary Margaret meg is szólal hogy “elvesztettük az emlékeinket. megint?” és hát ezt tényleg nem kellett volna elsütniük. Megint.

snowyfairy - 2015. 09. 29. 22:08

De örültem, hogy nem egyből egy velejéig gonosz Dark One-t kapunk, hanem szépen (remélhetőleg) fel fogják építeni a gonoszsàghoz vezető utat. Hàla égnek itt nem lebegtettek be mindenféle jelenetet, hogy mi történt abban a hat hétben velük. (pl: A Teen Wolf 5. évados kezdése) Merida nekem idegesítő volt, pedig mesében bírom. A mesés szimbólumoknál én is meghatódtam. :)
Már annyi minden van a sorozatban, àtértelmezve, kibővítve, hogy a klasszikusokról néha elfeledkezem.
Ez a Camelot-os dolog érdekes lehet, csak ne rontsák el.
Amúgy, ha jól emlékszem Lancelot szerepelt a 2. évadban vagyis Cora vette fel az alakjàt. Meg volt valami gyógyító tó. Jó régen volt. :D

Szaby59 - 2015. 09. 29. 22:17

Nekem sem tetszett viszont ha ez az ára annak, hogy hamarabb kapjunk a Dark Swanból akkor felőlem jöhet + flashbackekkel mutathatják mi ment félre, valahogy “izgalmasabb” így.

Capri - 2015. 09. 29. 22:53

Nagy erejű átoknál gyakori mellékhatása lehet a memóriatörlés.Ha akarja, nem akarja a gonosz, aki átkot használ.

Capri - 2015. 09. 29. 22:56

Ez az évadnyitó nem rossz.

Észrevettétek a törpét (Hapci?), aki serif lett? Rajta van a piros dzseki, ami Emmának is van ilyen. :)
Ez jó poénos utalás az 1.évadra.

Qedrák - 2015. 09. 29. 23:53

Nekem vegyes érzéseim vannak a szezonnyitóval és a várható ötödik évaddal kapcsolatban. Az utolsó jelenetsor nélkül is egy kellemes részt láthattunk, felsorakoztatva az összes állandó és az újonnan érkező vendégkaraktert.
Mivel én is imádom Zelena őrült karakterét, ezért csak csatlakozni tudok a kritikához, hogy ha megfelelő mennyiségű állandó szereplést kap, az csak lendíteni fog a sorozaton. Kicsit sajnálom, hogy a végtagos jelenete nem volt véresebb és drámaibb, (oké, tudom ez nem az a sorozat és nem az a csatorna, de akkor is). Nekem Meridával nem volt semmi gondom, már a mesében is egy rendkívül idegesítő kamaszlány volt, elhiszem róla, hogy egy idegesítő felnőtt nő lett belőle. :D Csak a színésznő hangja lehetne kicsit magasabb, de ez már tényleg csak szőrszálhasogatás.
Az is kiderült számomra, hogy a jégvarázsos félévadot alighanem a csatorna nyomta le a készítők torkán, mert az ottani történetek kb. semennyire nem fognak idén hasznosulni. No és látható, hogy a sorozat kapcsán feladatot váltottak, és már inkább a meglévő nézőket akarják majd megtartani, és nem újakat toborozni a mozifilmek adaptálásával. Jönnek vissza a régi karakterek, jön Ruby, jön Mulan, gondolom akkor jön Aurora és jönnek mások is a sorozat mitológiájából. Csak attól félek, hogy pont emiatt az évad önismétlővé válik, amit az első részben máris alátámasztanak egy memóriavesztős körrel. További aggodalmam, hogy ennyi szereplővel megint olyan kapkodás lehet, mint a negyedik évad második felében. Egy aggódós 7/10 nálam a nyitány, még bármerre eldőlhet az OUaT, reméljük, hogy csak javulni fog.

Platschu - 2015. 09. 30. 00:17

Szerintem az egyik legjobb évadnyitó volt, amit az OUAT hozott.

A tőr és az Excalibur közötti kapocstól tiszta libabőr lettem, mert erre a csavarra nem gondoltam. Hihetetlen ötletes az íróktól, hogy ilyen régi elemeket is tudnak ebben az évadban szó szerint “ötvözni” az újakkal.

Rebecca Mader zseniális. Hihetetlen jól hozza a figurát és az idén végre normálisabbnak is tűnt, mert most tényleg csak el akart menni és a gyerekének élni. Erre Regina ebbe is belerondít, tehát már-már igazságtalanságnak éreztem, amit az epizódban műveltek vele. Én a helyében lerágnám a kezem, ha már kést nem adnak neki, aztán utána megint összeillesztheti… ;)

A Dark Swan nagyon tetszik, bár az félvállról visszanézés kicsit röhejes volt, mert lehetett látni az extra szemhéjat, amit makeupként felraktak Jenniferre. A fagyos-ősz hajából meg aztán a Frozenes félévad ugrott be. Határozottan tetszik az átalkulás.

Merida is tündéri volt a skót akcentussal. Vajon összehozzák Mulannal? Én ezt várnám a már belengetett leszbi kapcsolattól az évadban, hiszen Aurora elvileg foglalt.

Ötletes volt Rumple megmentése is gonoszként, bár erről a megoldásról kicsit a FarScape ugrott be, ahogy ott meg Scorpie maradt meg a főszereplő fejében.

Ami igazán negatív dolog, az a memóriatörlés. Megint.

Platschu - 2015. 09. 30. 00:23

Még egy hozzáfűznivaló, ami nem tetszett:

A tavas helyszín. Nem igaz, hogy ilyen kevés vancouveri területre kapnak forgatási engedélyt, hogy ha előtte tudtak helikopteres / drónos felvételt készíteni a hegyekről, akkor utána megint annál a tópartnál lyukkadunk ki, amit már a Peter Pan, illetve a Wonderland spinoff kapcsán is párszor elsütöttek. Lehet bennem van a hiba, mert az SG-1-Atlantisz vagy a Hercules-Xéna esetében is egy idő után már minden bokrot és fát megismertem a tisztásokon, mert akármilyen szögben mutatták, attól még fel lehetett ismerni több epizódban ugyanazokat a helyeket. :D

garcon - 2015. 09. 30. 00:27

Nagyon jóó rész volt !!
Jennifer Morrison- Nagyon-nagyon jó volt, remek színészi játék volt a részéről!!!! Vette az akadályt nagyon erősen szerintem !
Regina-t csak is imádni lehet <3

elemerapioca - 2015. 09. 30. 01:13

ehmm Jennifer Morisson nem olyan jo szineszno hogy ezt a szerepet hiba nelkul eljatsza. Nem is tudom, nagyon jol nez ki meg minden de a szineszi kepesegei hat.. ize… kozepes…

Cyrax - 2015. 09. 30. 08:10

Szerintem epic volt megint és továbbra is a kedvencem! Azt gondoltam, hogy majd meg fogjátok szólni Jennifer színészi kvalitásait, mint általában, de szerintem rendben van.

Azért a Brave csak 1 évvel a Frozen előtt volt, így némi lovaglás így is van, bár sokkal természetesebbnek tűnik Merida karakterének behozatala. A második félévadra jöhet Hamupipőke, aztán majd Maugli a Dzsungel Könyvéből, mint a Disney következő nagy dobása. :D

Az 1989-es mozis jelenet a The Sword In The Stone-nal vicces volt, már megérte a nyáron bepótolnom azt a filmet. :)

Roxi - 2015. 09. 30. 08:23

Nekem annyira nem jött be,de a rész zárása ígéretes volt.Azt hittem az egész évad Camelotban játszódik,aminek örültem is,meg nem is.Mert Gold ugye Storybrooke-ban maradt,így kimaradt volna.Az ugrással viszont visszatértek mindannyian oda. Így Camelotot csak flashbackben kapunk.

Nézőke - 2015. 09. 30. 09:48

..azért Jennifer védelmében, amikor tépelődött a kövek között Meridával, Rumple meg osztotta az észt hátulról, akkor az számomra elég meggyőző színészi játék volt…

a toll meg.. mindig is idegesített a gyerek,de most egy kanál víz is elég lenne…

Lily - 2015. 09. 30. 10:43

Azt hittem,kaszálni fogom. Fel voltam készülve,higy csalódás lesz ez az évadnyitó,és egy komoly problémat fél rész alatt elintéznek,ahogy szoktak.
De már az első öt percben lesett az állam, és így hangosan felkiáltottam,hogy “komolyaaaaan?”
A megint elveszítetük az emlékinket blabla tényleg nagyon uncsi, ezek már lassan nem emlékeznek semmire, oda fogunk jutni hogy azt se tudják kik ők :D
Ettől függetlenül megint pofátlanul berántott ez a sorozat.

Qedrák - 2015. 09. 30. 11:29

@Cyrax:

Egyelőre kivárok Jennifer Morissonnal kapcsolatban. Ugye a sorozat kapcsán többször is elhangzott, hogy tele van középszerű színészekkel, és csak kevesen tudnak kiemelkedni közülük, JM pedig nem őket erősíti. A mostani részben is hozta a kötelezőt. A végén a Dark Swan jelmezes jelenetében pedig tényleg vészjósló volt, talán jobban is áll neki ez a karaktertípus, de majd meglátjuk, hogy mit hoz. Ha jó szerepet írna neki, akkor végre kihozhatja magából azt, ami tud.

Gate - 2015. 09. 30. 18:48

Jó rész volt összességében, tetszett maga a történetvezetés és érdekes az új storyvonal, DE. Jennifer Morrison alakítása az utolsó pár percben szerintem csapnivaló volt. Én nagyon bíztam benne, hogy felnő majd a feladathoz és nem is akarom leírni pár perc alapján de nagyon nem tetszik, hogy ilyen teljes mértékben érzelemmentesre vette a figurát. Pláne Rumple Dark Oneja után akin mindig látszott, hogy élvezi az egészet, élvezi az erőt, a hatalmat és jót szórakozik az egészen. Nem mondom, hogy ezt kellett volna lemásolni, jó dolog ha a karakter változik de miért kellett ilyen érzelemmentes fapofával előadni az egészet? Vehették volna kicsit őrültre vagy anarchistára csak könyörgöm valami személyiséget adtak volna neki mert ez így tragikus volt.

drowe - 2015. 09. 30. 19:46

szerintem eddig ez volt a leggyengébb évadnyitója a sorozatnak, a memóriavesztés meg végképp kicsapta a biztosítékot. miért kellett megint ezt csinálni? az összes évad arról szól hogy elvesztik a memóriájukat aztán meg valahogy visszakapják. elsőre tök jó volt, már halál uncsi. meg ez az átjárós dolog it mi már???
volt 1-2 jó jelenet, nem mondom, de összességében irtó nagy csalódás volt a rész

Csilla0422 - 2015. 09. 30. 22:07

Én nem ezt a lovat akartam. Annyira csalódott vagyok, hogy ekézni sincs kedvem. Ha Lana Parrilla nem nyűgözne még mindig le, ha Rebecca Mader nem lenne ennyire zseniális és Robin nem lenne jóképű – már nem nézném. Az összes pasi töketlen lett, Húkk meg kifejezetten nőies amióta Emmaval van. Eh, szóval…

Platschu - 2015. 10. 01. 09:04

A Dark Swant eleve azzal kellett volna felvezetni, hogy az anyját vagy Hookot nyírja ki a kocsmában. Az sokkal sokkolóbb lett volna, mint Hapci átmeneti kővé változtatása. Biztos rossz Emma vérnyomása Dark Oneként és nem bírja a zavaró elemeket. :P

Nikki - 2015. 10. 01. 11:42

Nekem nagyon tetszett, erős kezdést láthattunk. Egyedül ugye a memóriavesztéssel nem vagyok én sem kibékülve, de ami még ennél is jobban zavar, az az utolsó pár perc volt, melyben Emma-t hiteltelennek találtam gonosz szerepében. Igyekszem nem rögtön leírni őt, ugyanakkor szerintem a színésznő tehetsége sem bírna el egy másfajta gonoszt, csak ezt a hideg, érzelemmentes, s talán csalódott, megkeseredett Dark One-t.

anneshirley83 - 2015. 10. 01. 12:37

Engem ez a rész többször meglepett, jó értelemben. Rég élveztem ennyire. A memóriavesztéssel úgy vagyok, hogy még mindig jobb, mint az átkok, meg különben is kábé hozzátartoznak a csomaghoz, mint a Bond filmekhez a Bond lányok.

Morisont meg kb két perc után ne írjuk le, pláne, hogy még azt sem tudjuk, mi történt, ami kihozta Emmából.. Lehet, hogy ahhoz passzol. Most kicsit Narniás Fehér boszorkányos.

zso - 2015. 10. 01. 19:23

Ez volt az egyik legjobban várós sorozatom most ősszel, de én kicsit csalódott vagyok a kezdésben. Ez a sokadik memóriavesztés nekem már túl sok volt… Mikor néztem, arra gondoltam, hogy na neee, már megint?! Az ilyen esetek után viszont jól szokták felépíteni, hogy kicsit adagolják a jelent és közben azt is, ami a memóriakiesés alatt történt, így talán ennyi a mentségük. Remélem most is jó lesz a folytatás :)
Zelena karaktere tényleg nagyon jó, és jól jött Regina helyett a gonosz a sorozatba, de egyszerűen nem tudok napirendre térni afelett, hogy mennyire erőltetett volt a visszahozása a sorozatba. Ráadásul Zelena most tök bénának tűnik ahhoz képest, hogy a 3. évadban egy nagyon erős ellenség volt, akit alig tudtak legyőzni.
Ginnifer Goodwin terhességét beírták sorozatba, és ennek az eredménye lett a pici Neal, de hogy ezzel csak annyit tudtak kezdeni az írók, hogy néha feltűnik valakinek a kezében egy bebugyolált csecsemő, ez nagyon gáz szerintem. Sok szituban teljesen el is felejtkeznek a babáról. Ráadásul a sorozatban valószínűleg nem 1 év telt el, de azért annál szerintem több, hogy még mindig pólyás csecsemő legyen…
Persze ezek ellenére még mindig nagyon várom hétről-hétre az új részt :)

Zora - 2015. 10. 03. 17:18

5×01

Hát, ez fura volt. Ez a 6 hét emlékezet-kiesés… De azért jó volt.

Zora - 2015. 10. 03. 17:25

” elemerapioca – 2015. 09. 30. 01:13
ehmm Jennifer Morisson nem olyan jo szineszno hogy ezt a szerepet hiba nelkul eljatsza. Nem is tudom, nagyon jol nez ki meg minden de a szineszi kepesegei hat.. ize… kozepes… ”

Nekem is ez a véleményem. Az elején, mikor vívódott, akkor fantasztikus volt! Szinte levegőt sem vettem, annyira nem tudtam, hogyan fog reagálni.
A végén, mikor Sötét Úrnő lett, akkor nem volt jó. Nem volt hiteles.
De, persze, majd meglátjuk.

eLaNoR - 2015. 10. 03. 19:27

Egyelőre nem is tudom hova tenni, hogy már megint előráncigáltak egy emlékezetkiesést… Nem lehetett volna ezt úgy, hogy ők emlékeznének legalább rá, csak mi nem látjuk? Ráadásul egyelőre nem túl bátrak Emma gonosszá tételében sem, mert még semmilyen végzetes hibát nem követett el, csak kivetkőzött magából. Azért bízom benne, hogy ez meg fog változni még. Ezt leszámítva tetszett a rész, és a rész végi csavar is. Már-már kezdtem húzni a számat a nagy happy endre amikor Hook kezét megfogta, de aztán helyretették a dolgokat. Amúgy egészséges öniróniájuk van, lásd Snow beszólását az emlékezetükre :D Meg jó csavarok vannak, a törött Excaliburral teljesen felcsigáztak. Meg Regina trükközése is jó volt. Összességében nyitánynak nem volt rossz, de azért remélem, az évad összeszedettebb lesz ennél a résznél.

Platschu - 2015. 10. 03. 23:16

Azt mondtam már, hogy azon kaptam magam, hogy Zelenának szurkolok? Iszonyat jó a színésznő és a karakterében is ott lobog az őrület, de alapvetően most is átverték, miközben most tényleg csak le akart végre lépni. Kíváncsi vagyok, hogy belőle mit hoznak ki, de remélem nem lesz jó útra tért boszi ő is. Vagy majd ellopják a gyerekét és törlik a memóriáját? Tehát kíváncsian várom, hogy Camelotban mit fog kavarni, de a csapattal együtt tért vissza, tehát nem is nyuvasztották meg a többiek. :)

Csypi - 2015. 10. 05. 12:52

Nem volt rossz az évadnyitó, de Jennifer Morrison olyan csapnivalóan rosszul alakította a gonoszt, hogy az bődület. Remélem felnő a feladathoz és javul a játéka. Robert Carlyle nélkül nem sokat érne a sorozat. De az előző évadokat szerettem, úgyhogy maradok és adok még esélyt nekik. 6/10-es rész volt részemről.

Platschu - 2015. 10. 05. 12:55

5×02

Alakul a történet, bár ez a bálos nyáltenger már kicsit sok volt (pláne a zene hallgatásos jelenettel), de szerencsére utána már felpörögtek az események és legalább az évad is tart valamerre.

Ugyanakkor Henry és a kis barátnője… Na ne. Erre senki nem kíváncsi! :S

LaCRossE - 2015. 10. 05. 13:20

Nem volt rossz, de néhány jelenet olyan kínos volt, hogy legszívesebben elfordultam volna (Henry és a kis barátnője, a Charming-Regina tánc). Ja és rájöttem, hogy Robin nem más, mint egy biodíszlet. Aki néha hülye értetlen fejeket vág, meg elrabolják, meg megsebesül, meg meg kell menteni… komolyan, mint Elena a TVD-ben.

Jackdaw - 2015. 10. 05. 14:01

Mi vagyunk a galaxis őrzői…..

Platschu - 2015. 10. 05. 15:37

Igen, ezt elfelejtettem én is írni nagy izgalmamban, hogy pofátlan lenyúlták az ötletet a Galaxis Őrzőiből. Aztán jött még valami Kharon szerű alak is, mint alvilági révész… Jaj.

Camelotnál is érdekes, hogy Merlin fává változott és mivel Kuka is követte, így valószínűleg Merlin átkozta meg a várost. Azt persze nem értem, hogy arról volt szó, hogy a határvonalon túl nincs mágia, de az átalakulás mégis megtörtént.

Camelotban is elvileg nem lehet mágiát használni (Merlint is valaki megátkozta / semlegesítette valaki?), akkor a drágaköves GoPro mégis mi volt?

Még a múltkori rész kapcsán is eszembe jutott, hogy arról volt szó, hogy Zelena a saját szívére védő varázslatot tett már nagyon rég óta. Ehhez képest akkor mi volt a megfagyás a 4. évad első felében? Mert lehet most vissza kell keresnem, hogy is volt, de akkor az ál-Marion ezért nem halt meg?

Henry meg a telefonja… Jaj. Továbbra is rém idegesítő karakter. :(

Viszont jó ötlet volt Regina átöltözése. Hehe. A fekete sokkal jobban passzol hozzá. :)

S ha már biodíszletek. A város többi lakója ilyenkor ül a verandán és nézi az utcát? Tehát mit csinál Red, Maleficient, dr. Whale vagy éppen a kiszabadított Tükör? Egy ilyen veszély esetén az írók is úgy tesznek, mintha sose léteztek volna, aztán utána random módon előkapják őket a kalapból… :S

LaCRossE - 2015. 10. 05. 16:12

Hát igen, sok szereplőt nagyon elegáns módon elfelejtenek, de Robin azért rosszabb, mert őt próbálják relevánsnak mutatni, közben meg csak annyit csinál, hogy néha Reginát biztatja vagy pedig hülye fejet vágva feltesz egy hülye kérdést.

wondorog - 2015. 10. 05. 16:56

Nekem az a baj,hogy eddig Arthur is kb. egy Robin 2.0, bár az utolsó jelenetük Guinevere-rel kicsit biztató volt, remélem érdekessé teszik őket.

LaCRossE - 2015. 10. 05. 19:35

Az a helyzet, hogy Rumple/Mr. Goldon kívül nem nagyon van szimpatikus férfi (fő)szereplő, aki normális lenne. Charming még mindig egy idióta a feleségével együtt, Hook-ot teljesen kiherélték, Robin Hood átment egy bamba bámészkodóba, akinek az arckifejezésénél csak a megszólalásai ostobábbak…

Van még valaki más egyáltalán?

LaCRossE - 2015. 10. 05. 19:36

A szimpatikus nagyon rossz szóhasználat a fenti kommentemben, inkább mondjuk azt, hogy elviselhető/szerethető.

wondorog - 2015. 10. 05. 20:43

Teljesen egyetértek Hook végre visszanöveszthetné a tökeit, a többiek menthetetlenek (még Grumpy néha adja a humort, de ennyi).

Platschu - 2015. 10. 05. 21:28

Henry meg még csak most növeszti… :P

Alapvetően az a probléma, hogy van a sorozatban jó pár boldog párocska és az írók nem igazán mernek feláldozni senkit sem, mert ez egy családbarát program és nem a Trónok Harca. Viszont valahogy csak ritkítani kellene, mert néha úgy érzem, hogy egymástól is elveszik a játékidőt.

Red Fairy - 2015. 10. 05. 21:29

S05E01-02

Alakul a buli :) Kezd izgi lenni, tetszik amit eddig láttam. Úgy érzem, kicsit lassan indul, de határozottan megnyerő ez az irányvonal :)

Henry szerelmi szálára mondjuk nem vagyok kíváncsi, de legalább jó zenét választottak azokhoz a – számomra nem kívánatos – jelenetekhez.

Robin Hoodot nem tudom hova tenni, minek van egyáltalán benne? Regina-hoz valami tökösebb pasi illene. Vagyis, mint pasi oké, de nem igaz, hogy nem tudnak neki normálisabb jeleneteket írni!?

Hooknak meg mi az a lobonc a fején? Storybrookban nincs fodrász? Arról nem is beszélve, hogy a heréit is visszaragaszthatnák, lassan egy szinten van a brazil szappanoperák női főszereplőivel, annyit rinyál a “szerelem nevében”.

Az idiótákkal kivételesen nincs bajom. Nekem bejön az Emma féle Dark One, és good Regina is. És örülök, hogy a Rumple-féle Dark One is feltűnik hébe-hóba :)

Qedrák - 2015. 10. 05. 21:57

Robin tényleg olyan lesz, mint focipályán a szögletzászló. :D
Tartok tőle, hogy a másik idénre állandósított szereplő, Zelena sem fog túl sok szerepet kapni, ha mostantól Camelotban néma szolgálót kell alakítania. :)

A rész maga nekem annyira nem jött be, a cgi még mindig halál béna, a középkori bálozásra ellőtték szerintem az éves költségvetésüket, viszont azt nem tudom elvitatni, hogy a hangulatteremtés megvolt, és Regina megmentősködését is szorgalmasan építgetik.

Amúgy Arthurék sem sokat mondtak el Merlin próféciájáról, ami kissé gyanússá teszi őket, nem hiszem, hogy van szereplő a jelenlegiek között, aki a teljes igazságot mondta volna el Camelotban és utána. :)

Lily - 2015. 10. 05. 22:28

A szerelmi szálakat mindig szépen felépíti a sorozat,aztán ha összejönnek,bummm- unalmassá válnak. Mind Hook,mind Robin ,szegény töketlenek.
Nekem giccses volt ez a második rész, főleg a táncolás,meg Henry,ezt se gondolták át, lehetett volna felépíteni, nem csak “legyen má ennek is egy nője,adunk egy random csajt,örüljön”.
Mondjuk még kihozhatnak ebből egy ilyen Rómeo-Júlia sztorit, de biztos nagyon kínos lesz.
Mikor jön az a rész, amikor Gunievra lelép Lancelottal???

wondorog - 2015. 10. 06. 00:40

Lancelot elvileg halott, Cora mondta még a 2. évadban, amikor felvette az alakját, vagy azóta szerepelt a jelenben? Én csak a cold openes flashbackben emlékszek rá.

Platschu - 2015. 10. 06. 00:53

Én mondjuk azt tudnám feltételezni, hogy Merlin rájött arra, hogy az Excalibur nincs teljesen Arthúr kezében, aki cserébe némi fekete mágiával lerendezte őt és fává vált. Az új átok valószínűleg kardfüggő lesz, mert lehet a határvonal utáni varázs is azért alakult így, mert Emma elhozta az Excaliburt.

Regina még mindig lehet Maab, míg Emma a Tó tündére, tehát kíváncsian várom, hogy a mondakör további elemeit hogyan építik be a történetbe.

Ami még zavart, hogy ahhoz képest, hogy Merlin az Író(k) fölött álló varázslónak lett leírva az előző évadban, mégis rejtőzködik, le van győzve stb. Esetleg még az lehetne a csavar, hogy ő is Dark One lesz. :D

Roxi - 2015. 10. 06. 21:35

Oké,hogy Rumpi néha feltűnik,de remélem Goldot sem csak díszletnek szánják.Lassan felébredhetne már.
A medálos srácnak azt hittem varázsereje van,erre hamar kiiktatták.

Gery89 - 2015. 10. 06. 23:23

Én nagyon féltem a folytatástól, de kellemeset csalódtam, jöhet az évad.

Cyrax - 2015. 10. 07. 08:36

Red Fairy: Mi volt a zeneszám címe?

Rebecca Mader állandósítását én nem értem, de ezt tavaly már eljátszottuk Michael Socha-val is, alig volt jelenete az évad során…

Red Fairy - 2015. 10. 07. 20:19

@Cyrax: Yazoo – Only You

Zora - 2015. 10. 11. 13:53

5×02

Hát, valahogy egy helyben topog…
Az meg még komikus is volt, mikor felsorakoztak a Fúriánál, mint egy körjátékban…
Ha Percival az Elvarázsolt Erdőben volt, hogy került Camelotba?

Ja, és Emma egyre jobb gonoszként.

Platschu - 2015. 10. 12. 12:25

5×03

Ez már egész jó volt és a történet is ment előre szépen. Az idióták férfi fele legalább kapott egy kis epizódot végre. Bár azt mindig elfelejti, hogy nem nagyon kellene hősködnie, mert ha egyszer valami nem jön be, akkor Mary Margaret is meghal vele együtt a szívelfelezés miatt. :S

A főtörténet is szépen alakul és volt egy-két fordulat, amire tényleg nem számítottam. ;)

Jackdaw - 2015. 10. 12. 12:37

Na mégiscsak került bele egy varázsbabos szenvedés :D

Artúr karaktere egész érdekessé kezd válni; a rész elejénél már sejtettem, hogy mégse olyan jó fiú, de egyelőre úgy tűnik, gonoszt se akarnak csinálni belőle, ami mindenképpen pozitív. Végre valaki, aki egy problémára nem megrántja a vállát, hogy “úgyis én vagyok a hős, majd lesz valami”, hanem hozza a nehéz döntéseket.

Platschu, biztos vagy benne, hogy mindketten meghalnának? Vagy csak én nem emlékszem jól? Bele se gondoltam, hogy mi lehet, bár amúgy számomra érthető, hogy David szeretne elérni valamit az életében. Még akkor is, ha a színész rendkívül faarccal és gyerekesen adja elő.

(Mennyivel jobban meg lehetne írni ezeket a karaktereket… De tudom, mindig csak a negatívum.)

Platschu - 2015. 10. 12. 13:08

Akik igazán rosszul vannak írva a történetben, azok a törpék. A múltkor a határvonalas hiszti is kritikán aluli volt, pláne úgy, hogy értelmetlenül feláldozták egy társukat. Most pedig ahogy berohantak a rendőrőrsre! Jaj, csak úgy fogtam a fejem, hogy dramaturgiailag totál rosszul volt beállítva és előadva a jelenet.

Az már egy dolog, hogy nem ártana egy biztonsági kamera már ahhoz a cellához, hogy végre tudják követni, hogy kivel mi történik ott.. Zelena “halála”, most Arthúr mesterkedése, azelőtt az Emma-Rumpi-Regina hatalmi villongások. Szóval logikátlan.

A rész egyetlen pozitívuma Zelena volt a számomra, erre Regina ennyire lenne “jó”? Na ne már… Simán el fogja venni a gyerekét és törli a memóriáját. Közben meg nincs benne gonoszság és csak light magicet tud már használni. Könyörgöm, az írók ilyenkor mit csinálnak? Legyenek már egy kicsit következetesebbek.

Hook hajója meg önjáró lehet, ha randi közben kihajóznak. Azért ciki lett volna, ha mindketten fává változnak, mert átlépték a határvonalat… :P

Qedrák - 2015. 10. 12. 21:32

Wow, tetszetős rész volt, csel a csel mögött, mint az első évadban. :)
Nekem még az is feltűnt, hogy az eddigi részekben több statisztát használtak, mint egy egész évadban. :P
Egyedül az fájt egy kicsit, hogy Josh Dallas mennyire középszerű színész, pedig ez a rész köré épült.

Jahm, és a saját fejüket és kezüket visszarakó lovagokról nekem a Gyalog-galopp híres jelenete jutott az eszembe, szinte már vártam, hogy felajánlják a döntetlent. :)

Platschu - 2015. 10. 13. 15:02

Nem beszélve arról, hogy egy mágiahasználót magukkal hozva simán megszerezhették volna a gombát sokkal könnyebben. Így is kiépít egy rozoga mólót egy gomba miatt? Mert ha még egy lehetetlen helyre nőtt volna a természetben és ez benne a kaland, hogy onnan hogy szerzik meg, de így hogy valaki csapdát állítva kirakja egy kis szigetre? Szóval az egésznek nem sok értelme volt, még ha egész kis látványosan is oldották meg.

Qedrák - 2015. 10. 13. 16:54

@Platschu:

Amúgy eszembe jutott, hogy a sheriff irodájában tuti volt kamera, mert Zelena halála után meg is nézték a felvételeket, de Rumpi mágiával törölte őket. Kérdés, hogy Artúr hallott-e a modern technikáról. :)

Capri - 2015. 10. 13. 22:07

Ami modern technikát illeti, Robin Hood és Hook kalóz csevegnek 1 kicsit a okostelóról és az ultrahangról is. :)

Qedrák - 2015. 10. 13. 23:14

Apropó, el is felejtettem felvetni, hogy ha visszahozzák Mulant, akkor őt vajon Meridával fogják összehozni? :)

Cyrax - 2015. 10. 14. 08:22

Qedrák: Majdhogynem a nyakamat tenném rá, hogy ez lesz a felállás. Merida, csak úgy mint Elsa, a rajzfilmben “kétes identitással” rendelkezik és nyilván ezt fogják meglovagolni.

Jackdaw - 2015. 10. 14. 09:52

Én azt is el tudom képzelni, hogy a készítők egyszerűen elfelejtették, hogy be van kamerázva az iroda…

Én is Merida/Mulan szálra tippelek, bár elég szomorú, hogy aki nem konvencionális hercegnő, az legyen meleg is, legjobb sztereotípia.

Roxi - 2015. 10. 14. 20:13

A legjobb,hogy Gold végre magához tért.A legrosszabb,ha most majd Emma bábként tudja irányítani.
Az a kígyóméreg valami varázsszer is volt,hogy a holttest eltűnt?

Platschu - 2015. 10. 14. 22:11

kb. 99%-ra mondanám a Merida-Mulan lehetséges párosítást, amit már hetekkel ezelőtt mondtam. Még esetleg Red jöhetne szóba, de neki volt palija.

Qedrák - 2015. 10. 19. 22:00

Ez az Avalon homokja bizonyára valami taktikai atomfegyver, hogy mindenki azt akarja használni. :)

Meridát kicsit sajnálom, szegényt beharangozták ilyen meg olyan hősnőnek, erre az első részben Emma majdnem kinyírja, ebben be van zárva, meg palotapincsit játszhat a Dark One-nak. Nem mutat túl jól egy hősnői CV-ben. :D

sherlock20 - 2015. 10. 20. 14:37

Én most másodjára kaszáltam a sorozatot. Eddig az évad kb semennyire se köt le…

Roxi - 2015. 10. 20. 21:40

Kicsit sok volt Arthurból,meg Camelotból.Mire végre Storybrooke-ba értünk,vége is lett a résznek…

Platschu - 2015. 10. 22. 20:05

Majd mindjárt pótlom a lemaradást, de nem sok jót sejtett, ha csak ketten szóltatok hozzá a heti részhez. Mindenki a feliratra vár vagy annyira rossz volt?

Zora - 2015. 10. 22. 20:30

Hát, azért nem volt rossz. Csak nincs igazán miről írni…

Qedrák - 2015. 10. 22. 23:55

Egyrészt mindenki a feliratra várt, másrészt ez pont egy olyan rész volt, ami szerintem nem igazán kibeszélhető.

Idiótáék voltak amúgy a főszereplői ennek az epizódnak, és úgy tűnik annak rendje és módja szerint át is verték őket. :D

Platschu - 2015. 10. 24. 00:42

5×04

Egész jó kis epizód volt, nem is tudom, hogy miért írtátok le ennyire.

Az idióták története egész fordulatos volt, ahogy Artúrral oda és vissza átverték egymást. Szegénykém egy csöppet megszállott lett, biztos a kóros szexhiány tette ezt vele. Emmának dettó erre lenne szüksége az epizód tanúsága szerint. Ahogyan Henrynek is. Szóval mindenki szexeljen és a sötétség eloszlik. :P

A fűben növő rózsa egész érdekes volt. Azt hiszem a botanikusok ott kezdtek el zokogni és nem feltétlenül örömükben. -.-

LaCRossE - 2015. 10. 24. 13:27

Platchu: vááá, fúj, ezt a Henrys dolgot inkább meg sem hallottam.

Platschu - 2015. 10. 24. 22:38

Egy részt tuti beáldoznak a férfivá avatásának… :)

Noximilian - 2015. 10. 26. 01:22

Nabakker… felzárkóztam az új évad részeivel és hát nem tudom, hogy ez eddig hogy nem tűnt fel senkinek (vagy csak ez már olyan apróságnak számít a sok következetlenség mellett, hogy említésre sem méltó?) de a készítők tényleg azt se tudják mi után mi következik…

Van az a “nagyon” régi eseménysor, amikor Lancelot meg Guinevere elmennek… és találkoznak Rumpelstiltskinnel? Hogyan? Mégis hogy? Emma születésekor elcastolják a dark curse-t, aztán (ha jól rémlik akkor) 28, azaz huszonnyolc évig tengődnek időhurokban Storybrookban, hogy aztán Emma jöjjön, és helyrerázza a kisvárost, és akkor a négy évadnyi eseményeket még számításba se vettük, szóval mondja már meg valaki, hogy hogy a viharba játszódhat az a rész öt évvel ezelőtt??? Rumplestiltsin a neves bicskájával együtt akkor már rég Mr. Goldként várt az átok megtörésére, szóval ja, a forgatókönyvírók kaptak egy böszme nagy fekete pontot.

Assa - 2015. 10. 26. 09:37

@ Noximilian

Én is ezen töprengtem, hogy mégis mihez képest, hogyan jön ki az az öt év?

Esetleg úgy működhet, ha azt a 28 évet nem számítják bele. Szóval a “most”-hoz képest mínusz az, ami az átok megtörése óta eltelt (az mennyi? három év kb. a New York-i hónapokat is beleszámítva?), a 28 év nem játszik*, és mínusz még annyi (két év nagyjából), ami a szóban forgó öt évhez hiányzik.

Mert abban a 28 évben náluk se telt az idő, nem? Ugyanúgy időhurokban voltak, mint Storybrook lakói.

Platschu - 2015. 10. 26. 11:37

5×05

Idióták kikapcsolva. Tökéletes kezdés.

Na ráhibáztam Henryvel kapcsolatban. A lány apja legalább kicsit helyre tette. -.-

Emma most speciel tényleg jót tett egy rossz árán, erre ezért büntetik. Ami logikátlan, hogy honnan tudta előre, hogy Regina könnyei nem lesznek elegendőek a varázshoz? Mert ő a lányt már a randi előtt lerendezte, miközben Reginával még csak később mentek oda a fához.

Már két rész óta nem volt Zelena. Grr…

Merida és Rumplestilkin viszont meglepően jó páros lett. Határozottan tetszik az a szál, hogy visszaadja Rumpi bátorságát.

Qedrák - 2015. 10. 27. 09:45

Ami az időhurkot illeti: Guinevere és Lancelot tőrös kalandja biztosan az átok előtti időből van. Ugye a királynénál ott volt az a kesztyű, amit Rumpi megszerzett, és ami akkor került elő, mikor Belle-t a Sötétség Királynői a negyedik évad felénél látott flashbackben elrabolták.

Zelenát én is hiányolom. :)
Újfent sikerült egy olyan állandó szereplőt hozniuk Ruby és Will után, akinek nem tudnak értelmes szerepet kitalálni. Az, hogy Regina lenémítja, mint valami haszontalan táskarádiót, és néha ott van a háttérben, kissé kevés. Ennél még a biodíszletté vált Robin is többet szerepel.

morrigan - 2015. 10. 27. 14:49

Jelentkezzen az aki, annál a sornál hogy “Dark One elpusztítottad az egyetlen nőt akit szerettem”, – elpusztítottad, nem megölted – felordított: klisé! Az egész jelenetről messziről szaglik a maszkos kiléte. Azért remélem nem ezt lépik meg, de sajnos elég nagy rá az esély.

Assa - 2015. 10. 27. 15:01

@ morrigan

Nagy összeget mernék tenni rá, hogy pontosan AZ lesz a naaagy fordulat a maszkosnál. :-/
A “Klisé!” nálam is megvolt.

Cyrax - 2015. 10. 27. 16:05

De Merlin nője mennyi relevanciával fog bírni a jelenben?

Az nagyon gáz, hogy Rebecca Mader a félévad felénél tartva alig szerepelt, semmi értelme ebben a sorozatban új állandó szereplőket felvenni…

slp - 2015. 10. 27. 17:23

Én csak azt nem értem (lehet hogy mondták, csak nem jegyeztem meg) hogy mi Emma motivációja? Oké hogy ő a dark one, de minek akar akárkinek is ártani, amikor mindenkivel jóban volt régen..?

Red Fairy - 2015. 10. 27. 17:59

Nekem most olyan “langyosnak” tűnnek a részek, nem igazán tudnék mit hozzáfűzni.

Viszont egy dolog megfogott: Henrynek milyen mobilja van, hogy még mindig bírja szuflával? :D Mármint ott Camelotban. Zenét játszik rajta, meg filmet nézne, meg ha jól gondolom nem is két napja vannak ott . . . Rég le kellett volna merülnie :D Ha meg tegyük fel lemerült, hol tölti fel? Camelotban nem hinném, hogy van konnektor :D

Qedrák - 2015. 10. 27. 18:06

Arra gondoltok, hogy esetleg Merlin csaja volt a maszkos Dark One? Bevallom, hogy nekem annyira nem egyértelmű az emlegetett fordulat. :)

Platschu - 2015. 10. 27. 19:23

A Merlin “csaja” elvileg a legendát követve Nimue. Ha egy kicsit jobban belenyúlnának még a mitológiába, akkor esetleg Maab csinálta ezt vele. Annyi bizonyos, hogy a fa már Arthúr gyerekkora óta ott állt, tehát azon se lepődnék meg, ha esetleg Rumpi cseszett volna így ki vele. Ugyanakkor hogy tudott a moziban megjelenni Emmának, ha be volt zárva?

Red Fairy : az anyja varázsol neki egy villámot és azt belevezette. :P Legközelebb azt fogod megkérdezni, hogy mikor fogyott el a WC papír? :)

Azért az se felejtsük el, hogy a múlt évados író témával azért elég magas labdát dobtak fel a készítők. Hiszen akkor a hős viselkedik a megírt szerepe szerint vagy a szerep idomul a hős döntéseihez? Ezen a problémakörön elég hamar átléptek… :S

Assa - 2015. 10. 27. 20:19

Merlin a moziban: ha fizikailag kiszabadulni nem is tudott a fából, az ereje segítségével más módon kommunikálhatott emberekkel. Arthurral is pl. Az nem lehet, hogy csak Emma érzékelte a jelenlétét?
Vagy olyasmi a magyarázat, mint T. H. White-nál, hogy Merlin visszafelé éli az életét, másként érzékeli az időt, és az események sorrendjét, és így figyelmeztetheti Emmát, mielőtt egyáltalán csapdába esne.

A kard szerepe miatt tippelek inkább Nimuéra, mert az hozzá kötődik (bár igaz, Merlin “csaja” lehetne Morgan Le Fay is). Akár még az is kiderülhet, hogy ez a Merlin-féle Dark One az első a sorban, és ők törték el valahogy, valamiért a kardot. (Vagy nem? Volt a Dark One eredetéről valami korábban? Nem emlékszem.)

morrigan - 2015. 10. 27. 21:19

A Dark One ok eredetéről a 4. évad végén az inas regél valami olyasmit, hogy a sötétség el akarta nyelni a világot és ezért Merlin egy lélekhez kötötte amit a tőrrel lehet irányítani. Az én elméletem, hogy a sötétség – abszurd módon -, az Excaliburba volt bezárva, és mikor az eltörött kiszabadult, megszállta azt a maszkosat és Merlin ezután alkotta meg a tőrt.

Platschu - 2015. 10. 27. 21:38

Azért Merlintől az is merész, hogy kapcsoltan egy halálos varázslattal szúrja bele az Excaliburt a kőbe. Ez annyira nem rá vall.

morrigan - 2015. 10. 27. 21:44

Nana, azért Merlin se volt valami szép lélek, mármint a legendák szerint. Ott van pl. az a bizonyos kerekasztalnál lévő üres szék amit annak a lovagnak tartottak fenn aki megszerzi a Szent Grált, ha nem ő ült bele, a delikvenst a szék elnyelte és csak egy halom csont jött vissza (mondjuk ez ebben a sorozatban nem így lett kibontva). Vagy ott van az egész alakváltoztató mizéria Utherrel. És még sorolhatnám.

Roxi - 2015. 10. 28. 08:15

Egynek elment,de sokat nem tudok írni róla.Talán annyit,hogy nem örülök enne a szívkitépős fordulatnak.Már kezdtem örülni,hogy nem erőltetik a tiniszerelem sztorit,mert az érzés egyoldalú,erre tessék.

Capri - 2015. 10. 28. 17:04

Tiniszerelem cuki, a randi kínos.

Violet bájos kiscsaj. :)

Más: Arra gondoltam, h Dark Emmának talán kivette saját szívét, eldugta valahol, hasonlóan Corá-hoz. Erősebb a gonosz oldala, mint hitte. Mint 1 Star Wars- fordulat: könnyebb a sötét oldalhoz csábítani/vonzódni, mint maradni a világos oldalhoz, az csak könnyedebb érzés.

Platschu - 2015. 11. 02. 11:26

5×06

Ez egész érdekes és izgalmas kis epizód volt, mivel három karakterre is szépen rágyúrtak az írók. Tetszett a filmezés is, hogy végre tényleg kimentek a természetbe forgatni. :)

Cyrax - 2015. 11. 02. 18:56

Az évadnyitó óta a legjobb rész. A Brave-t nem ismerő nézők most biztos hátrányban voltak. És végre egy Rebecca Mader jelenet, aki highlight, mint mindig!

anneshirley83 - 2015. 11. 02. 19:07

Nem láttam a Brave-et, de nem annyira éreztem hátránynak.

naughtyl - 2015. 11. 02. 21:12

most már poénból mennek rá az írók, hogy Charming meg Snow nem, hogy hülyék, hanem cirkuszban kéne mutogatni őket kategória legyenek?
peeerszeee, hagyjuk magára Artúrt, alig kúrt át minket, minden alkalommal, mikor csak lehetősége adódot rá.
Nekem annyira nem jött át ez a Brave dolog. Frozen atmoszférája, meg karakterei jobbak voltak, szerintem.

Qedrák - 2015. 11. 02. 21:27

Remek rész volt!

EdR-ről bebizonyosodott, hogy tud ő színészkedni, ha hagyják, és nem csak biodíszletként használják. És végre nem akkora holdjárókat raktak a lábára, mint szoktak. Merida pedig kifejezetten bájos volt a flashbackekben, már persze a maga módján.

Zelena két jelenetén pedig lehidaltam. Emlegeti a hagymakarikákat, és erre a nővér brokkolit hoz oda neki, meg csak biokaját ehet, Regina utasítására. Óriási volt! :) Persze eddig ő az egyetlen karakter kb. az egész stroybrooke-i csapatban, aki nemet mondott a Dark One-nak. Lehetne több Emma&Zelena jelenet, mert ketten nagyon jó párost alkottak.

Capri - 2015. 11. 02. 21:28

Brave rajzfilm nagyon jó sztori. Ajánlom.

Dunna - 2015. 11. 03. 10:43

naughtyl

Ha jól tudom akkor ők nem emlékeznek arra, hogy mennyiszer kúrta át őket, elfelejtették mi történt a másik világban, nem? :D

Platschu - 2015. 11. 03. 11:02

Ami a részben nem tetszett : Henry feje. Kb. úgy sétált be a kriptába, mint akit megerőszakolt Violet az utolsó pár órában. Oké, ki van borulva Emmára, de ez túl volt instruálva….

A Brave sztori… Végül is egynek elment, de skótok az erdőben. Minden szomszédos királyság egynapi járóföldre van?! Legalább írtak volna valami olyasmit, hogy 2 hét múlva… Pláne az is fura, hogy senkinek nem tűnik fel Belle eltűnése, hogy a mágiahasználók utánuk teleportáljanak.

Mi értelme volt a törpéket és Grannyt is magukkal vinni Camelotba, ha az ég világon semmi szerepük nincs már részek óta?! Ők is a díszlet része lettek, mint Robin Hood vagy Hook. :S

Zelena király, mint mindig. Gondolom majd az évad második felében lesz aktív, ha esetleg addigra a bébi megérkezik.

naughtyl - 2015. 11. 03. 13:42

@Dunna:
jah tényleg. de őket már ez sem menti meg! :)

Henry mindig minden formájában túlzás.

Igazából Hook meg Robin is klasszikus női szerepet játszik. Vagy csak a baj van velük vagy éppen kapóra jönnek, mert mindenki hótszerelmes.

amúgy gondolom Merida haja paróka volt?! ritkán látni ennyire élethű parókát, nagyon tetszett. amúgy is kevés a göndör haj.

Bellenél meg már látszódik a jövevény, plusz valóban elhagyták a szokásos sztriptíztáncosnős cipőket.

Qedrák - 2015. 11. 03. 14:13

@naughtyl:

Az szerintem nem paróka. Ha megnézed Amy Manson neten fellelhető fotóit, akkor a haja ennyi göndör loknival van tele, és csak meg kellett növesztenie egy kicsit.

Roxi - 2015. 11. 03. 21:29

Az évad eddigi legjobb része volt.Persze biztos azért is,mert kevés Snow volt benne,de sok Rumple :)

Platschu - 2015. 11. 03. 22:18

Spoiler?

Vajon akkor Nimue a maszkos Dark One? Ő lenne az első Dark One és ezért nem tudta Merlin legyőzni, mert még mindig szerelmes? Ám ha ő volt a Dark One, akkor utána miért is mondott volna le a hatalomról és ruházza át másra a képességet?

Őszintén szólva nem egyértelmű, hogy Emma gonosz vagy sem. A videóüzenetből most azt hihetnénk, hogy ő támadta meg Merlint, de erről nem vagyok meggyőződve. Lehet Nimue és Arthúr összejátszanak, bár az okokat csak találgathatjuk. Tehát Emma ugyan törölte a többiek memóriáját, de lehet éppen ez kellett Nimue meggyengítéséhez is, hogy elfelejtsék. (Mint Maabot a Hallmark féle változatban).

S itt jön be még akkor az is, hogy Nimue = Maab = Tó tündére? Annyira nem vagyok képben a mondakörrel, mert én elsősorban a fent említett Hallmarkos változatot ismerem. Vajon Merlint bebörtönözte a fába, míg Nimuet a barlangba? Ez megmagyarázná, hogy a mágia két ellenpólusa miért semlegesítette egymást. De ha ez igaz lenne, akkor még Rumplestilskin és Emma is csak kispályások ebben a kettőjük között dúló évezredes csatában.

Másik gondolat, ami még felmerült bennem. Hogy vajon Merlin jövőbelátó képességének lehet-e köze Rumplestilkinéhez? Vajon így segítette őt megtalálni Emmát?

Cyrax - 2015. 11. 04. 08:16

Egyébként mikor kezdődik a tippelde a következő félévad koncepciójáról? Talán csak a Beauty & the Beast jön, mint új Disney film tavasszal, de az itt folyamatos szál, a Dzsungel Könyve meg ráér még a következő évadra. :)

Platschu - 2015. 11. 04. 08:28

The Beauty and the Beast? Minek? Rumpi és Belle alkotja azt a párt a sorozatban. :)

Cyrax - 2015. 11. 04. 09:00

Pont ezt mondtam, hogy az folyamatos szál, így nem lesz majd utánfutózás az aktuális Disney reboottal. :) Hamupipőke film volt év elején, talán őt szedik elő?

Qedrák - 2015. 11. 04. 09:05

Szerintem Herkules és Megara jön. :)
Olvastam, hogy a készítők pokolként emlegették a következő évadot, ahhoz pedig kiválóan illene ez a két karakter.

@Platschu: Rumpi jövőbelátó képessége szerintem nem Merlintől ered, hanem onnan, amikor átvette egy időre a Faun labirintusából a sorozatba áttévedt jósnő képességeit, aki a szemét a tenyerében hordta.

Assa - 2015. 11. 04. 09:52

@ Platschu

“Nimue = Maab = Tó tündére”

Nimue (vagy Viviane meg még egy sor névváltozata van) = Tó Hölgye

Ő ejti fogságba Merlint egy fában vagy más változatban sziklában, miután Merlin beavatta a mágia titkaiba (és beleszeretett).
Mab a tündérkirálynő egyik lehetséges neve. (Shakespeare nyomán terjedt el, elvileg.) Másik karakter, és nem tudom, mennyire része eredetileg a mondakörnek. Morgan Le Fayjel/Morganával szokták rokonítani. De régen olvastam már erről, ködösek az emlékeim.

Cyrax - 2015. 11. 04. 10:08

Hercules-szál jó lenne, reméljük bejön a tipp! :)

superpityu - 2015. 11. 04. 11:15

legkésőbb a 100. részben kiderül, hogy merre viszok a szálakat, de tegnapi casting hír alapján szerintem is esélyes a hercules.

anneshirley83 - 2015. 11. 04. 15:15

Valószínű Herkules + Pokol ( már a készítők is utaltak rá)

senki60 - 2015. 11. 04. 19:09

Nem olvastam el minden kommentet, de csak számomra hasonlít nagyon arcra Merlin és Charming?:D

anneshirley83 - 2015. 11. 04. 20:27

@senki60

Hát, eddig nekem nem jutott eszembe. :)

horakeni - 2015. 11. 04. 20:46

@naughtyl

Parókája van, instagrammra rakott fel képet ahogy azon a fejbábun van:D

Platschu - 2015. 11. 04. 22:44

Qedrák: Köszi, arról a szálról elfeledkeztem. Így is már úgy túl van komplikálva a családfa is, hogy lassan mindenki mindenkinek a rokona. :)

Qedrák - 2015. 11. 05. 09:59

@horakeni:

Tényleg feltette az instagrammra a parókát, úgyhogy ezt jól benéztem. :D

naughtyl - 2015. 11. 05. 11:44

teljesen lemaradtam ezzel a Herkules dologgal.
Imádom a Disney féle mesét. a legalulértékeltebb darabjuk. szóval az jöhet.

én a színe miatt gondoltam, hogy paróka. ilyet nem lehet festeni. köszi, hogy megerősítettétek! és továbbra is szuperül néz ki.

amúgy az is jó ötlet volt, hogy Snow esetében elhagyták azt a parókának nevezett valamit.

bocsika, de ha már ennyire elmerültünk a hajakban, nekem nagyon bejön Hook picit hosszabb haja. olyan szexi, bele lehet simizni.

@senki60
nekem inkább Lewis Hamilton ugrott be, és nem örültem, mert az én esetemben, ez nem bók. és nem örvendetes.

anneshirley83 - 2015. 11. 05. 12:16

@naughtyl És Hooknak a kócosság sem árt. :)

Roxi - 2015. 11. 05. 20:31

Egyetértek,engem is Merlin Lewis Hamiltonra emlékeztet.

Zora - 2015. 11. 08. 10:26

5×06

Merlin hangpostája… :-DDDDDDDDDDDDDDDDDDD

Platschu - 2015. 11. 09. 13:36

5×07

Megkockáztatnám azt a kijelentést, hogy ez nem csupán az évad legjobb, hanem talán az egész sorozat legjobb része volt. Wow.

Szaby59 - 2015. 11. 09. 14:33

Jaj… Pont arra az idiótára kellett nekik Zelenát bízni :D :D

Platschu - 2015. 11. 09. 15:34

Végre aktív szerepe is volt és nem is okozott csalódást. :D

Platschu - 2015. 11. 09. 15:58

A végén azért volt egy kis hiba, amikor a két markolat egymás irányába néz a kezében, de a kard már jól áll össze… :P

Cyrax - 2015. 11. 09. 18:53

Szerintem pedig gyenge epizód volt. Merlin karakterének felvezetése félrecsúszott, a nagy csavart többen kitaláltátok előre és őt alig ismertük meg, máris sajnálni kellett volna? Plusz a sok Merlin kamerában nézés máris sokkal jobb fénybe tette Jennifer Morrison sokat kritizált színészi kvalitásait. :D A “varázslóknak öregnek kell lenni” poént meg a jelenben már eljátszotta egyszer.

A Dark One-ok története meg most magyarázatra szorul, főleg mert Merlin keverte az 500 meg 200 éveket szerintem, az utóbbi két évszázadban meg olyan sok Dark One volt, akik megjelentek? Eddig úgy tűnt, hogy Rumple elég sokáig viselte ezt a címet…

Platschu - 2015. 11. 09. 19:57

Fogjuk fel, hogy egymást is lemészárolták a Dark Onek és Rumpi volt az egyetlen, aki bebiztosította magát a jövőbe látással. :)

Qedrák - 2015. 11. 09. 21:38

Szerintem nem volt rossz epizód, a tinglitangli felvezetés és a kiszámítható fordulatok ellenére sem.

Az nálam is plusz pont volt, hogy kidomborítják, hogy Zelena és Idiótáék nem egy ligában játszanak, de azért nem egészen volt világos nekem, hogy Arthur miképpen és mikor esküdött össze vele, és hogyan szedte le róla a varázstalanító karperecet.

Amúgy, ha a Dark One-k ennyire csereszabatosak, akkor Merlint is le lehetett volna cserélni az évszázadok során egy Light One-ra. És tényleg úgy néz ki a színész, mint Lewis Hamilton. :)

Hanadix - 2015. 11. 09. 21:44

Amúgy is kezdett már idegesíteni ez a film/sorozatbeli bárki bármekkora és bármilyen ütést kap bárhol a fején, az egyből elájul dolog, de az, hogy Zelena kb csípőn rúgja Mary Margaretet, az meg elterül és elveszti az eszméletét az végleg kicsapta a biztosítékot nálam. :D Jézusom, egy kicsivel azért lehetne okosabban írni.

Meg a másik, hogy miközben a csávó éppen kinyírta Merlin szerelmét, kb 50x tudott volna valamit csinálni a nagy varázsló. Még el is engedte a csajt, mielőtt leszúrta, de az csak állt és nézett, néha látszik hogy annyira nem tudnak mit kezdeni a mágiával az írók, simán megmenthette volna. (az meg a másik hogy kapott egy szúrást amiből kifolyt 3 csepp vér, de azért 3 mp múlva bele is hal, nehogy esetleg mágiával meg lehessen gyógyítani) Az ilyen hülyeségek már nagyon zavarnak őszintén szólva.

Platschu - 2015. 11. 09. 22:45

Úgy tűnik, hogy akkor egyedül maradtam a véleményemmel. :(

Zelena karperecét bárki levehette szerintem, csak ő saját magának nem. Mondjuk ennyi fegyverrel a kastélyban simán találhatott volna egy kardot, amivel megint lecsapja a saját karját, ahogy a cellában is megtette.

Az idióták pedig idióták is maradnak. Ők is, ahogy Hook és Robin csak biodíszletek, mert itt gyakorlatilag csak a mágiahasználók érnek valamit.

Capri - 2015. 11. 09. 23:22

Szerintem is ez az évad legjobb epizódja lett.

Csakhogy kissé összekavart az idővonalak, utólag lehet rájönni az események sorrendjére. pl. Merlin 1000 évvel ezelőtt lett mágus, de Nimue-nek mondta h ő 500 éve él és varázsol. Ez lehet egy kis baki.

Zelena néma szolgálólányt alakít, de Arthur-nak megmutatja a karperecet(elég rámutatni), és Arthur-nak máris megvan a terve vele.Bármikor találkozhatnak, amikor a többi szereplő máshol jártak.

Platschu - 2015. 11. 09. 23:54

Elég volt Zelenának, ha leírja. Az még nem volt megtiltva…

Azt sem értettem, hogy a kis szolga srác lesz a későbbi tanítvány? Vagy több is volt neki ennyi idő alatt? Mert ha ugyanaz volt fiatalon, akkor őt mágiával tartotta életben? Egyáltalán számít ez a mesevilágban?

Vajon a Prométheusz szál emlegetése már valóban a Herculesnek is szólna? Az is ötletes volt, ahogy a romok még romosabbak lettek az idő múlásával, szóval legalább erre figyeltek.

Szaby59 - 2015. 11. 10. 08:39

! MEGA SPOILER !

Amit eddig tudni lehet az évadról:

1. 5×11, it seems is when Emma Swan returns to herself. Aka no longer the dark one.
2. It also seems Hook dies in 5×11, thus why everyone seems to be going to the Underworld to find and rescue him. (Since apparently some of you cannot comprehend this, HOOK ISN’T ACTUALLY DYING)
3. No, Emma Swan isn’t dying. That’s a pretty obvious one.
4. Since Rumpel is minus his cane, I assume he’s back to being the dark one or somehow got magic, etc.
5. Camelot arc is done in 5×11.

Ha az Underworld igaz 99% hogy Hercules lesz a következő sztori.

+ a 100. részre jó páran visszatérnek valamilyen formában: Robbie Kay (Pan), Giancarlo Esposito (Sidney Glass/A Tükör), Barbara Hershey (Cora)

Cyrax - 2015. 11. 10. 09:16

Mondjuk nem akkora spoiler egyik se, nagyjából lehet számítani rájuk. A két utóbbi visszatérőnek viszont nagyon örülök. :)

Qedrák - 2015. 11. 10. 12:40

Amúgy a visszatérő szereplőkről lehetett tudni régóta, a Junkie napi hírsalátájába Winnie mindig kirakta az OUaT-os visszatérő szereplőket. :)

Ami pedig közös ezekben a karakterekben, hogy mind halottak, szóval a következő félévad az alvilági bolyongás lesz.

Szaby59 - 2015. 11. 10. 23:23

+ jön Cruella is.
Most már 100% az alvilág.

Most jut eszembe az 5×02-ben is kisebb utalás volt rá a csónakos “figurával”:

http://s26.postimg.org/xskcxfw1l/ouat.jpg

http://postimg.org/image/y6lox1g51/

Várós :D

anneshirley83 - 2015. 11. 11. 10:23

Mondjuk arra nem emlékszem, hogy Sidney meghalt volna…

Cyrax - 2015. 11. 11. 16:17

Viszont pont Michael Raymond-James maradna ki a szórásból?

anneshirley83 - 2015. 11. 11. 16:24

Neal csak nem került a pokolra?
Jöhetne még Graham (bár ő sem pokol-esélyes) és Ingrid.

Cyrax - 2015. 11. 11. 16:26

Jogos, egy pillanatra azt hittem, hogy bármilyen halott karakter visszatérhet. :)

anneshirley83 - 2015. 11. 11. 17:15

Esetleg Milah?

Assa - 2015. 11. 11. 18:04

A görög alvilág nem egyenlő a pokollal, mindenki oda kerül. (Aztán az alvilágon belül esetleg lehet Tartarosz vagy Elízium az ítélet.)
Szóval elvileg nem kell pokol-esélyesnek lenni ahhoz, hogy valaki a régi karakterek közül felbukkanjon.

anneshirley83 - 2015. 11. 11. 20:48

Akkor Grahan jöjjön csak vissza. :)
A készítők eddig mindig “hell”-t emlegetnek, meg azért árulkodó, hogy csak csak gonoszokat jelentettek eddig be visszatérőként.

Roxi - 2015. 11. 11. 21:36

A szolga kis srác az nem Arthur volt?
Egyébként olyan közepes rész, volt már ennél jobb is az évadban is.

anneshirley83 - 2015. 11. 11. 21:56

Eltűnt az előző kommentem, nem tudom, miért.

A kissrácból az a szakállas öregember lett.

anneshirley83 - 2015. 11. 11. 23:07

Bocsánat a dupláért, de:

Adam Horowitz twittere:

#OnceUponATime timeline clarification — there was an error on a title card Sunday. It should’ve read “500 years earlier” not “200” sorry!

Noximilian - 2015. 11. 11. 23:51

Mikor Nimue megjelent Emmának és Merlin elkezdi mondani, hogy mikor Dark One lett azzal megölte a nőt akit szeretett, komolyan vártam, mikor teszi hozzá, hogy “What I told you was true. From a certain point of view.” Végül is az is Disney tulajdon már :D

Amúgy meg azon gondolkozom, hogy ha tényleg Hercules jön a félévadra, akkor mekkora királyság lenne ha sikerülne beszervezni Kevin Sorbo-t… mármint most komolyan, csak szerintem lenne ez zseniális húzás? :D

Qedrák - 2015. 11. 12. 10:15

Jogos az ellenvetés, Sydney nem halt meg, utoljára akkor láttuk, amikor a Hókirálynő kiszedte a tükörből. Viszont, ha őt leszámítjuk, akkor a többiek (Pán, Cora, Szörnyella) tényleg halottak, szóval jöhet az alvilág Herkulesékkel. :)
Esetleg a záró epizódban Zelena világra hozza Hádészt, hogy igazán felpörgessék a következő félévadot.

anneshirley83 - 2015. 11. 12. 10:56

“Esetleg a záró epizódban Zelena világra hozza Hádészt.” :D :D :D

De azt hiszem, másért mennek.

Roxi - 2015. 11. 13. 21:08

Noximilian,húú tényleg,egy olyan évadot is megnéznék,mely egy messzi-messzi galaxisban játszódik :)Elvégre a sikert meg kell lovagolni.

Platschu - 2015. 11. 16. 12:34

5×08

Az évad egyre jobb és jobb. Minden a helyére került szép lassan, ahogy a főszálat kibontották. Nem hittem volna, hogy meg tudnak lepni az írók ennyire, de csak sikerült. :D

5×09

Amennyire jó volt az előző két rész, ez olyan kis felesleges bónuszkörnek tűnt. Három női karakter összemesélve, akiknek nem igazán van közük egymáshoz. Ráadásul még Zelenából is komplett hülyét csináltak, mert ez a kis kudarc annyira nem rá vall. Aztán Red és Mulan elvonul és diszkréten elhintették, hogy majd összejönnek. Szuper.

anneshirley83 - 2015. 11. 16. 13:12

Engem úgy sikerült meglepniük, hogy azt hittem, értem a spoilereket. :D Csak néztem.

Igen a 2. rész filler volt, de annyira örültem Rednek, hogy nem érdekelt. :)

Platschu - 2015. 11. 16. 14:02

Én nem olvastam spoilereket és imádom azt a fajta meglepetést, amikor én is amatőr íróként gondolkodva próbálom kitalálni a rész történeti csavarját, erre az írók még tesznek rá egy lapáttal és olyasmi történik, amire egyáltalán nem számítottam. Itt is már-már felállva éljeneztem örömömben, mert ez tényleg ötletes volt.

Szándékosan nem akartam még leírni a rész meglepetését, úgyhogy estig várjunk vele. Zelenát imádom, mert mostanában neki írják a legjobb egysoros beszólásokat. :D

“Ohhh… I suppose it is not the Dark one anymore, is it more like the Dark ones.”

Bár már ez is spoiler, de legalább izgulhatnak a többiek, hogy mi is történt. :D

anneshirley83 - 2015. 11. 16. 14:33

Csak láttam egy nevet egy kardon. De totál másra gondoltam. Kb szöges ellentétre.

Cyrax - 2015. 11. 16. 19:35

Meghan Ory csak úgy ragyogott a képernyőn, annyira jó volt viszontlátni! :) Nem jött be a tippünk a párra ezekszerint, bár Merida továbbra is férj nélkül van.

Amúgy a Brave-es banya miatt hagyták ki a sorozatból a The Sword In The Stone-os Madam Mim-et? Elég jó karakter lett volna.

wondorog - 2015. 11. 16. 20:40

Azért remélem azt megmagyarázzák, hogy Hookon eddig miért nem jelentkeztek a “Dark One tünetek”. Ami még furcsa volt, hogy Emma Camelotban nem csillogott, amikor ezüstté vált a haja (Whale-től jó volt a beszólás a hajra egyébként), pedig anno a kiadott sneak peekben (vajon az benne lesz egyáltalán, vagy csak hangulatpromó volt), amikor Emma Rumple cellájában volt, a bőre is szürkébb volt, mint Nimuenak vagy Rumplenek.

Qedrák - 2015. 11. 16. 20:57

Nekem nagyon tetszett mindkét epizód, még ha a második tényleg egy filler lett. Jahm, és végre használják Zelenát is, nem csak biodíszlet, mint Robin. És az egyik pillanatban még ő a vezéráldozat, a következőben meg kiszúr mindkét zordonnal egyszerre. :D

Az 5×08-ban azt nem világos nekem, hogy akkor Hook végig a Dark ones volt? (Szokni kell még ezt…) És erről hogy-hogy nem tudott? Azért csak feltűnt volna neki, hogy megszaporodnak a fejében a dolgok.

Az 5×09-ben pedig az tetszett, hogy elég érzelmesre vették az egész epizódott, és a mellékkarakterek is jók voltak, főleg Fergus meg a boszorkány a Brave-ből. (Bár amikor előhúzta a szerződést, akkor azt hittem, hogy átalakul valamelyik Dark One-ná :P). Én inkább Mulannak örültem, mint Rednek, ráadásul azt, hogy előhúzott a zsebéből egy varázsbabot, az mennyire béna visszahozatal volt… (Na jó, Zelenáét nem übereli). Meg nem volt arról szó, hogy akkor a storybrooke-iak visszamennének az elvarázsolt erdőbe, ha tudnának? Az a bab pont elég lett volna. :D

Qedrák - 2015. 11. 16. 20:58

@wondorog: az csak hangulatpromó volt, a készítők azt nyilatkozták, hogy nem lesz benne.

Platschu - 2015. 11. 16. 20:59

Nekem az tetszett, hogy kapásból feketébe fordul a ruhája is a mezőn, amint megcsinálta a varázst.

Riitus - 2015. 11. 16. 22:30

SPOILER

Valaki magyarázza már el légyszives ezt a Hook- Dark One dolgot.. Nem annyira világos, h ő most miért az meg mi az, hogy eleve ő is Dark One.

Köszi :D

Platschu - 2015. 11. 17. 02:19

Merlin helyett rátette a nevét a kardmarkolatra, így kvázi belőle is Dark One lett. Mivel utána törölte az emlékeit, így Hook ezt nem tudta Storybrookeban. Viszont amikor öngyilkosságot kísérelt meg, akkor Emma ezért mentette meg, nehogy lebukjon, hogy Hook is kvázi halhatatlan lett.

A megoldás lehet az lesz, hogy mindkettőjük átadja a Merlin-Arthúr vagy Merlin-Nimue vagy Arthúr-Guinevere párosnak vagy csak szimplán megsemmisítik a kardot.

A Meridás rész underworld utalása is lehet már a köv. félévadnak szólt. Remélem ilyen mágikus világ lesz, mint a Valhalla.

Qedrák - 2015. 11. 17. 09:09

A Meridának adott ale szerintem is szerephez juthat még a következő részben. :)

JH94 - 2015. 11. 17. 13:43

Spoiler

Eléggé ledöbbentett a Hook Dark One dolog. Szuper húzás az írók részéről. Amúgy szerintem addig nem lett Dark One Hook, amíg a kard eggyé nem vált. Mert ő az Excalibur részt kapta, szóval lehet, hogy ő Light One?
A Meridás rész nagyon jó volt. Szinte a mese elevenedett meg. Jó színészeket választottak.
Mulan milyen dekadens lett. Nekem nem hiányzott. Ellenben Ruby és Dr. Whale. Kár, hogy más sorozatban szerepelnek a színészek.

malom - 2015. 11. 17. 13:57

Az, hogy Nimue az első Dark azt nem értem, azt sem, hogy miért maradt meg Merilinnek a varázsereje, ha megcsinálta a kardot.

Ez a Meridás rész csapnivalóan szar volt.
Hook, mint a másik Dark One egy merő vicc.
Zelena egy vicc.

Nem is értem miért nézem még a sorozatot :)

Cyrax - 2015. 11. 17. 15:53

malom: Tarts ki, hátha az évad második fele jobban fog tetszeni, ennél a sorozatnál ez a jó dolog. :)

Dunna - 2015. 11. 17. 19:47

Ha most Hook azért nem tudta h ő is Dark, mert egy felejtő bűbáj volt rajta, akkor Emma-ra is egy felejtő bűbájt kéne dobni és meg lenne oldva a probléma…. XD Bár Gold is emlékezett hogy ő a Dark One- ha ilyen egyszerű lenne legyőzni őket…- mikor Regina átkozta meg az első évadban őket.
Akkor most Merlin is Dark One volt? Emma akkor inkább magát áldozta volna fel Merlin helyett… jó nagy **** :D

Platschu - 2015. 11. 17. 21:07

Az még nem dőlt el egyértelműen, hogy Merlin meg is halt-e a folyamattól vagy csak kiszívták belőle a gonoszságot. Bár már az is necces volt, ahogy Zelena egy kis pöccintéssel a kard szolgájává tette, de ugyanakkor zseniális húzás is az íróktól. Ennél jobban már csak azt a jelenetet bírtam, amikor Pan Peter személyazonossága kiderült a 3. évadban. :)

Vajon Hook miért nem érezte meg a kard egyesítését is? Egyáltalán most akkor lesz varázstudása is? Ha nincs tőr, akkor egyáltalán lehet őket (Dark Onekat) befolyásolni?

Art3mis - 2015. 11. 17. 21:21

Mintha Emma említette volna Arthurnak, hogy mivel a kard és a tőr már egy, nem lehet őt/őket befolyásolni.

Capri - 2015. 11. 17. 21:34

Zelena babája született, akkor hol van a kis Neal baba?

5×08-as rész az évad legjobbja is, benne hatalmas meglepetéssel.
5×09-es rész csak 1 kellemes rész Meridával. Mivel láttam az animációs rajzfilmet, Brave, a bátor minden szereplőjét eltalálták a sorozatban. Medve fafaragó boszit nagyon eltalálták!Pont olyan, mint 1 anim. rajzfilmben.

Ami Zordonokat illeti, az már tudomány…Elméletek gyártása…

Dr.Whale hajszínére jó beszólása volt :D

Platschu - 2015. 11. 17. 21:53

Alakítsák vissza Szent Grállá a kardot és csíny letudva. :)

Cyrax - 2015. 11. 17. 22:23

Capri: Gondolkoztam, hogy vajon a Brave-t nem ismerők kevésbé élvezték az 5×09-et, mert elég sok utalás volt rá.

Capri - 2015. 11. 18. 09:37

Platschu: Harry Potter-es csíny letudva? :P

Ellátogatnának a Harry Potter-es varázsvilágában OUAT?
Henry vagy Emma említette már Harry Potter-t a sorozatban. Tudom, h nem valószínű h lesznek sorozatban, ha ők is angolok.

Ha már Brave, mindössze annyit írtam, hogy nagyon jól sikerült a szereplők megformálása. Merida apja óriási alkatú a rajzfilmben.

Ha nem ismerik Brave-t, nézzék meg, ez nem tipikus mese. Felnőtt fejjel is nyugodtan nézhető. Ajánljuk.

Yoohaj - 2015. 11. 18. 14:19

Capri: “Ami Zordonokat illeti, az már tudomány…Elméletek gyártása…”

Ezt pontosan hogyan is értetted? :)

Jackdaw - 2015. 11. 19. 12:02

Ruby annyira szép.

Nem láttam a Brave-et, csak nagyjából tudom, miről szólt a film, egyáltalán nem hiányzott, érthető volt minden. Mostanra már az is, hogy Macintosht miért egy “szexi” színész játssza, hahaha :P

Hookon azért nem látszódtak a Dark One tünetek, mert már így is elég sötét… wow, ezt először nem átvitt értelemben gondoltam, de tulajdonképpen :D

Roxi - 2015. 11. 20. 21:26

Tulajdonképpen most miért volt dupla rész?Ezen a hétvégén nem lesz?

Cyrax - 2015. 11. 21. 10:03

Nem lesz most az American Music Awards miatt.

Gondolom azért volt dupla rész, mert december közepén már nem akarnak új részt adni, így a 11 részt 10 hétre kellett besűríteni.

Yoohaj - 2015. 11. 23. 17:02

Ha az alvilágba eljutnak akkor szerintetek az Olümposzhoz is?
Vagy az inkább csak flashbackekben lesz bemutatva?

coco - 2015. 11. 23. 17:07

Engem az zavar most az 5.évadban , hogy kicsit súlytalanak érzem Emmát mint Dark One. Nem látom benne, hogy ő most tényleg olyan gonosz és kegyetlen lenne. Kb ugyanaz mint eddig csak más a ruha meg egy kicsit fagyosabban hozza a karaktert és ennyi. Örülnék olyannak, hogy ha egy szereplő meghalna már a sok közül, vagy kicsit Emma kegyetlenebb lenne azokkal akik szeretik őt. Kicsit kapufának érzem ezt a Emma most a sötét oldalon van…

Platschu - 2015. 11. 24. 15:35

De hát ellenállt a sötétségnek, mert kisebb botlások ellenére kordában tudta magát tartani. Ezért a Dark Onek között is ő inkább Light One. :D Ám mivel nem ragadta el a hatalom és a gonoszság, ezért is tudott olyan dolgokat véghez vinni, ami korábban minden más Dark Oneon kifogott. A kardot és a tőrt egyesítette, függetlenítette magát, így ha nem jött volna közbe a Dark One 2, akkor arra használja kvázi semlegesként az erejét, amire csak akarja.

Most meg majd gondolom Hookkal kell megvívnia, aztán majd az egészet átpasszolják vagy valakinek vagy ha megnyuvasztják Hookot, akkor örökös nélkül a kard ereje is semmivé foszlik. De akkor utána nem lesz több szívkitépés? Semmi gonoszság és boldog hippi város lesz Storybrooke?

Nekem még mindig az sántít, hogy Merlin az Íróhoz képest gyengének tűnt. Tehát a tavalyi Írónak sokkal nagyobb hatalma volt, mint neki, erre Henryvel szanálták azt a szálat. Mindenki azt várta, hogy tyű majd az Író(k) fölött álló Varázsló majd tuti milyen tápos-mákos karakter lesz, erre csak elátkozott mágiahasználó, akin szerintem Regina vagy Rumpi is túltett a korábbi évadokban. Nem tudom, én ennél többet vártam tőle. :S

Cyrax - 2015. 11. 25. 09:08

Az egész Merlin karakter gáz lett, a színészválasztás is. Szerencsére Arthur-t jól összerakták.

Capri - 2015. 11. 25. 14:11

@Yoohaj – 2015. 11. 18. 14:19

Capri: “Ami Zordonokat illeti, az már tudomány…Elméletek gyártása…”

Ezt pontosan hogyan is értetted? :)

Kifejtem bővebben: amikor ezt gépeltem, kissé kapkodtam.

Emma és Hook, akik egyszerre 2 Zordon létezik. Ilyen még nem volt a Zordonok történetében. Akkor ebben az esetben a Zordonok mágiája hogyan működik? Ez már mágiatudomány.

Hook-nál nem vettünk észre a “tüneteket”. Talán a köv. részben tudjuk meg többet. Hook csak türelmetlen, kissé agresszívebb lett, mindenképpen meg akarta tudni az igazságot, h mi történt Camelot-ban, az elmúlt 6 hét alatt. Csak a jelleme megváltozott.

Szaby59 - 2015. 11. 30. 14:09

Ez bizony egyre jobb lesz! Kíváncsi vagyok mit hoznak ki a sok dark oneból.

Cyrax - 2015. 11. 30. 16:27

A végső jelenet volt a legjobb, Merlinért meg abszolút nem kár. :) De valahogy nem pörgött eléggé ez a rész, a jövő héten meg már le is zárják ezt a sztorit…

Roxi - 2015. 12. 02. 08:06

Hookban sokkal több potenciál lenne Dark One-ként,mint Emmában.Remélem egy darabig meghagyják ilyennek és nem Emma cukifiúja lesz.

Lily - 2015. 12. 03. 12:28

Gondolom a készítők is megkapták,hogy Hook növessze vissza golyóit,mert már nem szexi, megoldották!
Komolyan,egy rész és lezárják? Nagyon szeretnék megint egy összecsapott megoldást, amiben 10 perc alatt megoldják amin részeket szenvedtek.

Platschu - 2015. 12. 07. 10:54

Egyben néztem meg az utolsó két részt. Amennyire jók voltak az előző részek, ez az évadzáró nagyon gyenge volt. :(

Már az előző évadban is azt éreztem, hogy a Sötétség Királynői sztoriból nem tudtak egy félévadot megtölteni, ezért kellett behozni az utolsó 3-4-5 részre az Írót. Most pedig szanálták a teljes Arthúr szálat és Hook vs Emma csatározásba ment az évad. Hook is most kap jellemépítést, bár feltételezem az apját viszont fogjuk látni a következő részek valamelyikében.

Zelenával és pláne Golddal is csináltak egy hátraarcot az írók. Megint ugyanazokat a köröket kezdjük el futni és megint kidobták az egész jellemfejlődést, amit eddig apránként építgettek. Így is lassan már üres közhellyé kezd kopni ez a jó vs. rossz elleni harc, mintha az életben is így lehetne köpönyeget forgatni… Tudom, hogy ez csak mese, de mostanában elég ingatag lábakon kezelik, hogy hihető is legyen.

Ennek ellenére izgatottan várom a folytatást, de óriási hiányérzetem maradt, mert Arthúr se bűnhődött meg, illetve nem zárták le normálisan ezt az egész Avalon történetszálat. Mert mire végre megörültem, hogy az Excalibur is megsemmisült, erre kiderül, hogy Gold a “hőssé” válása ellenére is tartogat még meglepetéseket. Szóval ez így nem jó és a rajongók hülyének lettek nézve.

S a folytatás? Oké, Emma lemegy az Alvilágba, de minek kell ehhez még több ember életét kockáztatni?

Szaby59 - 2015. 12. 07. 11:28

Nekem sem tetszett, Zelenánál már mérges voltam, de részben érthető volt. Gold viszont teljesen karakteridegenen viselkedett, bár még őt is valahogy meglehet érteni, hogy évtizedekig volt Dark One, ami mindenképp nyomot hagyott benne… A legjobban viszont Hook utolsó percben történt visszatáncolása idegesített, olyan műbalhé volt az egész.
Az új sztorit mindenesetre várom.

Cyrax - 2015. 12. 07. 16:13

Ez nagyon nem volt ütős, még normális cliffhanger sem volt, talán most először nem várom tűkön ülve a folytatást (csak annyira, hogy milyen új karakterek és történetek lesznek).

Hook nagyon jó volt, és szerintem Jennifer Morrison most sem alakított rosszul és tetszett a visszaváltozása, de az összes többi csak ugyanazon körök futása megint…

JH94 - 2015. 12. 07. 20:51

Ez a téli finálé nem volt jó. Alapjában véve eddig ez az éved sem szól semmiről. A főszál legalábbis nem. Kicsit hagyhatták volna tovább ezeket a Dark One-os dolgokat kibontakozni. Túl gyors volt. Ezek után nem tudom, hogy nézem-e a 2. felét. :(

Annie - 2015. 12. 07. 21:38

Ritkán kommentálok, de most rohadtul felhúzott ez a rész. Ez így mi? Nagyon elegem van már ebből a Once Upon A C(R)aptain Swanból. Nem érdekelnek senkit, elnyomják az összes karaktert, állandóan meg kell menteniük valamelyiket. Én hatalmasat csalódtam az írókban is, jól pofánb.szták Rumple jellemfejlődését. Egyfolytában ugyanazokat a köröket futjuk. Nem lesz ebből 6. évad…

10/-2…

Qedrák - 2015. 12. 07. 22:00

Nekem is elég vegyes érzéseim vannak a félévados zárással kapcsolatban. A sorozat írói nem először bénáznak el befejezést, és ez most sem ment túl jól, bár volt már ennél rosszabb húzásuk is.
Az egyik bajom, amit már más is említett, hogy nem volt lezárva az évad, nem kaptunk cliffhangert sem, csak egy bájos tavon elvonulást a ködbe, de ugyanazzal a felállással, amivel a Sötétség Királynői epizódokat elkezdték.
A másik gondom, hogy az Arthur-történet félbemaradt. Kb. ott hagytuk abba, hogy Merida fogadkozott, hogy bosszút áll Athuron, és snitt, vége. A következő részekben fel sem bukkant, és az sem tűnt fel senkinek, hogy egész Camelot most ott van Storybrooke-ban.
Bevallom, hogy sokakkal ellentétben nekem Hook nem tetszett Dark One-ként, JM most kivételesen nem okozott csalódást, ő sokkal jobban hozta le a szerepet, csak közben kiderült róla, hogy annyira mégsem Dark One, ami meg az írók hülyesége.
És még mindig túl sok az állandó szereplő. A negyedik évadban Will-lel nem tudtak mit kezdeni, el is tűnt, idén egyetlen másodpercet sem szerepelt. Most Robinnak nem találtak szerepet, de Belle és Zelena is keveset volt képernyőn. Utóbbi részeken keresztül történő néma szolgálólánnyá lefokozása… Bezzeg, amikor a falhoz válogatta a tapétát, vagy Regina búcsúztatója a szivárvánnyal mutatja, hogy sokkal jobban kihasználhatták volna a karaktert.

Capri - 2015. 12. 07. 22:44

A félévados rész teljes egészében nem jött be nekem, összecsapott lett, olyan szokásos ismerős karakterek ismert jellemei…

Szóval a legjobb pillanat: Gold ravasz.

Legjobb idézet: “Gina! Robbie!” – Zelena (mi legyen a Zöldi babájának neve? Pisztácia?)

Az is tetszik Emma visszaváltozása

Legjobb alakítása: Hook utolsó mondatai Emma-nak és percei, és ahogyan alakított.

Platschu - 2015. 12. 07. 23:03

Akkor nem csak én háborodtam fel. Az előző évadokban is voltak pár részre kibontott ötletek, amelyek akár megértek volna egy hosszabb kibontást vagy akár egy fél évadot. Ilyen volt az időutazás vagy amikor a Jókból rosszak lettek. Ezt meg most ugyanolyan stílusban jól összecsapták.

Belle is totál kiakasztott a részben ezzel a szeret-nem szeret-szeret nyűglődéssel, bár ez a Killian-Emma kapcsolatra is igaz. Inkább idegesítő ez már, mint jópofa.

Az előző részben egyébként nagyon nem tetszett, ahogy Zelena tenyészkanca szintre lett degradálva Regina által. Oké, nem volt etikus a feleség képében rámászni Robinra, de attól még ő az anyja. Erre kapásból elveszik, feltételeket szabnak, láthatást megkérdőjelezik. Ez nem volt igazán etikus eljárás, bármennyit prédikál. Aztán ezt ellenmondást az írók azzal próbálták feloldani, hogy óóó hát Zelena egyébként is pszichopata egy csöppet, tehát így is, úgy is ártana a babának. :S

Lily - 2015. 12. 08. 12:47

Nagyon mérges vagyok.
Nagyon.
Miért kell mindent így összecsapni,5 perc alatt megoldani, alig volt Emma dark one, és Zelenát megint eltüntetik, Gold fejlődése megy a kukába ahogy írták többen, nem tudnak mit kitalálni már.
Ugyanazokat a köröket futjuk újra meg újra, Gold megint hazudik Belle-nek, Emma megint megment valakit, a gonosz egy csapásra eltűnik pedig részeken keresztül nem tudtak mit kezdeni vele, Hook majd megint papucs lesz, Gyagyáék meg még mindig unalmasak,Henry irritáló, elég uncsi.

Cyrax - 2015. 12. 08. 14:02

Elég egyöntetűek most a vélemények. :( Nem baj, márciusra igyekszünk ezt elfelejteni és hátha meglepnek minket. :)

anneshirley83 - 2015. 12. 08. 14:26

Jaj, de vegyes ez így…

Gold pálfordulás Vol 10. A rész eleji Hook/Gold beszélgetésből lehetett sejteni, hogy valami lesz, de ez… És akkor Belle most vissza és tuti még terhes is lesz… Bár sokat nem lesznek együtt.

Camelot száll a készítők szerint direkt nincs lezárva, majd ha visszajönnek a pokoljárásról. (Vagy elfelejtik)

Hooknak kéne találni középutat az apagyilkos és a pincsikutya közt, de mindentől függetlenül szerintem Colin O’ Donoghue hatalmasat alakított az utolsó három részben.

Yoohaj - 2015. 12. 08. 14:34

Merlin az Alvilágban lehet-e? (Mivel ő alkotta meg az első Dark Onet.)

Yoohaj - 2015. 12. 08. 15:12

És ezt meg miért csinálta Rumple?
(Majdnem teljesen befeketítette a szívét a sötétség.)

Yoohaj - 2015. 12. 08. 15:28

Végül még arra lennék kíváncsi, hogy az a régi jóslat még mindig érvényben van?
Vagy azt már elfelejthették?

anneshirley83 - 2015. 12. 08. 16:59

Melyik? A “boy will be your undoing”?

Yoohaj - 2015. 12. 08. 17:21

Igen az!
Lehet, hogy még előjön?

Szaby59 - 2015. 12. 08. 18:11

Artúrékkal amúgy mi lett ? :D
Valahogy elfelejtkeztek róluk…

anneshirley83 - 2015. 12. 08. 18:15

@Szaby59: Elvileg még lesznek, lásd fentebbi hozzászólásom.

senki60 - 2015. 12. 08. 18:47

srácok, ezzel mi lett? teljesen kihagyták a történetből végül?

https://www.youtube.com/watch?v=_5pikkhTQMc

Platschu - 2015. 12. 08. 18:56

senki60: ez nekem is eszembe jutott. Biztos nem passzolt bele Emma félresikerült Dark One karrierjébe, hogy a nézők ne forduljanak ellene. Szóval ebből is látszik, hogy nem is tudták igazán, hogy mit akarnak még az írók sem. Az előző évadban felvezették, hogy tyű de magába szívta a gonoszságot, aztán még Dark One is lett, erre most az évad végére kiderült, hogy ténylegesen talán csak pár dolgot gonoszkodott és hogy ő még mindig a Light oldalon áll. Szóval egy vicc volt ez az egész történet és mondandó ezáltal. :S

anneshirley83 - 2015. 12. 08. 19:51

Erről a jelenetről megmondták, hogy csak teaser és nem lesz benne. Hooknál is volt ilyen.

mitsesejt - 2015. 12. 08. 22:28

hát azért elég komikus, hogy mindent feláldozóan harcolnak az alvilágba kerülés ellen, aztán önként besétálnak…

Eszter - 2015. 12. 08. 22:36

Captain Swan-ből már nekem is nagyon elegem van… Emma teljesen értelmetlen karakter lett az egész hülyeség miatt (valóban Once Upon a Hook lett a sorozat).

Egyébként meg Belle is mit szaladgál vissza Goldhoz, mikor az előző részben szépen megmondta neki, hogy ez az, hogy most normálisan viselkedik, meg beszélőviszonyban vannak (és Belle hajlandó segíteni) nem jelenti azt, hogy minden el van felejtve – az meglepően realisztikus húzás volt, ehhez az egész True Love maszlaghoz képest; erre tessék.. (SPOILER: Jó, oké, tudom, kellett a kibékülés, hogy lehessen baba az évad második felében, de most komolyan, olyan nagy dolog lett volna bő ruhákat adni EdR-re? Vagy akkor már inkább kiírni addig, amíg nem szül, aztán visszahozni jövőre? De nem, pont az kell ide, még egy baba, mikor az eddigiekkel se tudnak mit kezdeni. SPOILER VÉGE)

Regina is tök haszontalan volt a végén, Gold meg már nevetséges (BÁR legalább megint Carlyle játssza a Dark One-t, az azért nem baj.)

Yoohaj - 2015. 12. 08. 23:21

Tehát mi a véleményetek a kérdéseimről:
1.Merlin az Alvilágban lehet-e? (Mivel ő alkotta meg az első Dark Onet.)

2.És ezt meg miért csinálta Rumple?
(Majdnem teljesen befeketítette a szívét a sötétség a múltkor. BÁR az valóban jó, hogy megint Carlyle játssza a Dark One-t)
Amúgy ezért nem jött volna jól egy úgymond hangosabb kiborulás Emmától?

3.Végül még arra lennék kíváncsi, hogy a “boy will be your undoing” hogy ez a régi jóslat még mindig érvényben van-e?
(Vagy már csak simán elfelejtették?) (Ha igen akkor itt végülis Henryről van szó?)
(Vagy máshogyan kell értelmezni és Arthur is szóba jöhet esetleg?)

Platschu - 2015. 12. 08. 23:25

Egyébként arról is nagyvonalúan elfeledkeztek, hogy Robinnak van egy kisfia is, tehát Regina immáron 3x mostohaanya lett. Ezért nem is értem, hogy miért volt ez a kirohanás Zelena ellen. :S

Yoohaj - 2015. 12. 08. 23:27

3.Ez kétesélyes mert még az is felvetődött bennem, hogy: Neal áldozata nem annulálhatta magát a jóslatot?

Roxi - 2015. 12. 09. 07:34

A készítők jól kicsesztek velünk idepakolták az évad legjobb részét aztán várhatunk márciusig a folytatásra..
Azt nem értem,hogy Emma ilyen light dark one volt? Hook azt csinált vele amit akart,Nimue is simán harcképtelenné tette.
Rumpi meg megint ellopta a showt. :) Azt hiszem erre kevesen számítottak.
Annak mondjuk nem örülök,hogy végre kibékült Belle-el,erre megint átverte Őt is. Először nem értettem,hogy akarja titokban tartani,amikor a fél város tudja,de így,hogy mindenki elkísérte Emmat talán egy darabig menni fog neki.

Ancsa - 2015. 12. 11. 07:17

Nekem az jutott eszembe, hogy Goldnak honnan van a tőre? Nem úgy volt, hogy azt egyesítették az Excaliburral? Mert a részben végig teljes volt a kard, ahogy láttam.

Mit néztem be???

Yoohaj - 2015. 12. 11. 20:36

Nem ugyanaz? Amúgy, ahogy Emma “eltakarta” Killian (Hook) nevét úgy Rumple is “eltakarhatta” az ismét félbetört kardot. Igaz?

Yoohaj - 2015. 12. 11. 20:39

Lehet, hogy még egyszer egyben lesz majd a kard és akkor kell majd Emmának békén hagynia, Merlin jóslata szerint? Mivel a cameloti szál még nem zárult le ugye! Csak az alvilág után fog folytatódni.

Yoohaj - 2015. 12. 11. 20:50

Lehet, hogy még egyszer láthatjuk majd egyben a kardot, és akkor kell majd Emmának békén hagynia, Merlin jóslata szerint? Mivel a cameloti szál még nem ért véget! Csak az alvilági szál után fog folytatódni.

Zora - 2015. 12. 14. 20:29

5×11

Hűha! Erre nem számítottam!
Mikor Emma visszaváltozott, nagyon jó munkát végeztek a sminkesek, mert nagyon szép és nagyon fiatal lett, a Darkos énjéhez képest.

Yoohaj - 2015. 12. 16. 18:59

Amúgy ha megkaptad azt a jelet azzal együtt is vissza lehet térni az Alvilágból? Vagy azzal együtt már nem?

heidfeld - 2016. 03. 05. 22:42

Szeretem ezt a sorozatot, a rengeteg gyengén-közepes színész ellenére. Az alkotók nagy Lost-rajongók lehetnek, mert rengeteg hülye ötletük van:(alvilág, Camelot, Jégvarázs stb)
Dr Whale, Mulan, Ruby alakítói viszont jó színészek, öröm látni őket. Jennifer Morrison, Colin O’Donoghue, Robert Carlyle jó közepesek. Rebecca Mulder és Amy Manson (Merida) zseniálisan szuper.
Nagyon zavaró, hogy a férfi karaktere többsége ‘melegre’ van írva. Viszont nagyon jót tenne a sorozatnak, ha a negyedik évad végén behozott csaj, vagy az apja bosszút állna az elátkozásért, így pár rossz színésztől szabadulhatnánk.

rhaena - 2016. 03. 12. 20:26

Heidfeld, az alkotók nem nagy Lost-rajongók, hanem maguk a Lost megalkotói… :D
Egyébként mi az, hogy “melegre van írva”? Azt ne mondd, hogy az érzelmek kimutatása egy férfinál meleg dolog, mert kardomba dőlök…

swford - 2016. 03. 14. 07:59

Na ezt nevezem én jó résznek. Ez volt az igazi 100. rész nekem. Hello Cruella!

Szaby59 - 2016. 03. 14. 11:39

Ez a Hercules-Megara szál elég soványra sikerült. Ott már csak fogtam a fejem, hogy Snow ismeri már vártam mikor kerül ki valami rokoni kapcsolat, de szerencsére nem így lett. Bailee Madison még mindig 100x elviselhetőbb mint a vén Snow…
Hádésszel viszont úgy néz ki végre kaptunk egy igazi rohadékot, egyelőre a színész is jó választásnak tűnik.

swford - 2016. 03. 14. 12:30

Kedvencem volt, hogy Hercules megkérdezte Snowt, hogy tud titkot tartani. Oh, igen. Ő arról híres. :)

Platschu - 2016. 03. 14. 15:02

A Cruella-Henry párbeszéd volt a rész csúcspontja. Olyan dumákat kapott, mint Zelena. :)

Csak én éreztem úgy, hogy amikor Hercules megcsókolta a tini Snowt, hogy liliomtiprás? Te jó ég… A lány egyébként meglepően jól játszott és az évek alatt ő is szépen felcseperedett. Még mindig emlékszek az alakítására a Kellékfeleség című filmből.

swford - 2016. 03. 14. 15:21

Én féltem Greg Germann Hadesétől, de tegnap jó volt. Remélem nincs a közelben koedukált mosdó, és nem fog elkezdeni énekelni. :)

Qedrák - 2016. 03. 14. 17:11

A Herkules-szálat tényleg gyorsan letudták a mai résszel, nekem például tetszett az a néhány kikacsintás, amit a rajzfilm felé tettek meg a készítők. (pl. Regina ugyanúgy Wonderboynak nevezi Herkulest, ahogy Megara a rajzfilmben).

Viszont ami nagyon-nagyon nem tetszett: Megara egy cinikus és belevaló csaj volt az eredeti történetben, aki nem félt Hádészt is kiosztani. Itt viszont egy sápítozva menekülő szerencsétlen lányt alakítottak belőle, aki azt sem tudta, hogy jobbra vagy balra szaladjon. Tudom, hogy még a részen belül is egy másodrendű szereplő volt, meg ez amúgy is amolyan továbbgondolása a sztorinak, de akkor is…

senki60 - 2016. 03. 14. 18:19

swford!

Megelőztél :D

Azt a párbeszédet jelölném a hét szövegének :D

(nem tudom eldönteni, hogy az írók feledékenyek, vagy ezt komolyan gondolták, hogy szándékosan beleteszik :D )

Roxi - 2016. 03. 14. 19:43

Herkules jónak tűnt,kár,hogy csak egy részt kapott.

Cyrax - 2016. 03. 14. 20:14

Én meglepődtem, hogy Hercules és Megara csak ennyi volt, de aztán visszakerestem a casting hírt és akkor már lehetett tudni. De akkor kellenek még új karakterek, mert anélkül ez most így elég unalmas lesz. Hades eddig rendben van, Cruella persze még mindig üt, de nem hiszem, hogy ő sokáig szerepelne.

Platschu - 2016. 03. 14. 20:42

A “befejezetlen ügyről” egyébként nekem mindig a Casper című film ugrik be. Remélem Cruellát sem így fogják legyőzni, hogy csak simán elmondatják vele, hogy neki nincs befejezetlen ügye. ;)

heidfeld - 2016. 03. 14. 23:35

Rhaena Természetesen egy férfinak is ki lehet mutatni az érzelmeit, néha ki is kell.. DE: Itt erősen túlzásba esnek alkalmanként, feszegetve a határokat.
Korrigálom véleményem ezzel a “többsége melegre van írva” dologgal. Inkább úgy tűnik számomra, hogy szinte minden kapcsolatban a nők dominálnak. Különösen Emma és Hook esetében gondolom ezt. Persze lehet magyarázni, hogy Emmának nagy az ereje, a fia érdekeit is nézni kell( aki egyre idősebb), meghalt nagy szerelme, stb, de kb az van, amit ő szeretne. Lehet, Hook egykori énjének tetszik ez, de több száz éves kalóz személyisége a kukában landolt.. Ha nem vagyunk egyenlőek egy kapcsolatban – nem sokat ér.
Tudom, hogy a Lost-alkotói írják. Annyit talán fejlődtek, hogy itt nem titkolják még egymás előtt is mit akarnak, mi értelme az aktuális résznek.. “Lost” -nak semmi értelme nem volt. Egy volt barátnőm nagyon szeretett volna rájönni az értelmére – Neki sem sikerült, bár két diplomája van. Ja és Rebecca Mader, nem Mulder. Bocs..

Qedrák - 2016. 03. 15. 13:57

Valami nem az igazi:

kétszer is kint van oldalt az OUAT, és az első félévados kibeszélőt hozza be, de legalább át lett húzva onnan az összes komment. Ez direkt van? :)

swford - 2016. 03. 15. 15:18

Kezd a kibeszélő alakulni. Kettő van oldalt és az 5A kibeszélője, de legalább a mienk. :)

Cápi - 2016. 03. 15. 15:47

Öhhhh Platschu, te tisztában vagy a liliomtiprás fogalmával? :S Mert szerintem nagyon nem…

Ez a Herkules-Megara szál is valami fájóan vérszegényre sikerült… Ha már Disney szereplőkből építkeznek az írók, ugyan lehetett volna már annyival karakterhűbb, hogy nem egy állandóan sikoltozó meg rémült fejet vágó kiscsajnak írják.

Cuzammen olyan összecsapottnak érződik az egész számomra. Mikor például Snowék lakásában ráuk támadt Cerberus, elteleportálhattak volna a vérbe, de nem, szaladnak, hátha utoléri őket a dög. Értem én, hogy mutogatni kell a CGI blökit, de ezek annyira félmegoldások. Cora meg csak random tologatja valahol a lisztes talicskát és kész? Mikor meg Herk és Megara elhagyta az alvilágot, az óra összesen egyet kattant, holott pont egy hete mondták, ha egy lélek elhagyja a helyet, az óramutató tovább lép egyel. Ezek az apró figyelmetlenségek annyira elszomorítóak, hiányzik az az érzés, hogy tényleg törődnek az írók a sorozatukkal.

Platschu - 2016. 03. 15. 15:57

Még mindig két kibeszélő van, de mintha idekerültek volna az új 5×13 hozzászólások is. :)

Cápi: Végülis 1999-ben született, de sokkal fiatalabbnak néz ki. A lényeg, hogy nem passzolnak össze… Hercules lesmárolja Hófehérkét. Bár ebben a sorozatban már nem kellene ilyen dolgokon fennakadnom. :P

Cápi - 2016. 03. 15. 16:28

Egy szimpla csók akkor sem liliomtiprás, azért ennyire butaságot ne írj már. Kis Snow kb. 14-15 éves, Herkules meg nem nézett ki többnek kb. 20-nál -szerintem-

Qedrák - 2016. 03. 15. 16:47

Cápi: Megarát illetően egyetértek, mint azt fentebb is írtam, viszont az óra kettőt megy tovább, csak két különböző órával demonstrálták a dolgot.

naughtyl - 2016. 03. 15. 20:22

hát ez meg miféle Herkulesnek nevezett vicc volt. mi volt ez a srác? max 20-nak néz ki, szerintem is.
Szegény lány meg Hannibal után itt is csak terrorizálva volt és ez lett volna a híresen menő Meg. na nee. és nagyon hasonlított az Aurórát alakító csajra, először azt hittem ő az.

a felnőtt színészek sem brillíroznak,(tényleg kifejezetten szörnyű a többség:), de a kis Snow szerintem egyenesen tűzrevaló. természetesen Henry társaságában.

amúgy érdekel mi lesz ebből az alvilági bóklászásból. valami jó kis Rumple és Hádész jelenet meg jöhetne már.

Skyroads - 2016. 03. 15. 20:32

Én azon csodálkozom, hogy Mary Margaretnek miért csak most jutott eszébe, hogy Snow jobb fej, mint ő. Ezután elfelejthetjük a manófrizurát és a tanítónénis öltözködést is vajon? :D
Egyébként valóban tele van a sorozat sajnos erőltetett megoldásokkal. Ez a “mindent vissza lehet csinálni és mindenkit vissza lehet hozni a halálból” már nagyon sok lesz. Cruella a csúcs… Kiderül, hogy a toll élő dolog, ezért most feltámasztjuk egy vonással. Nagyon kár ezekért.

Cápi - 2016. 03. 16. 23:48

Qedrák: melyik volt a másik óra?

Sasha86 - 2016. 03. 17. 18:10

Hát ez harmatgyenge volt! Ez mi volt? Nekem a múlt heti visszatéréssel nem volt bajom, átlagos, erősnek mondható rész, ami megalapozta az évad második felét. De ez….. most komolyan, Herkules végre egy ígéretes szereplő, még arra is figyeltek, hogy a meghalásáról szóló jelenetet direkt árnyalják meg Megaráét is, erre bumm, mind a kettő átsétál az Olümposzra. Én naivan azt hittem, lesz ebben is csavar, hogy ő is csak látogatóban van itt lent, de ez! Mintha a nagy kidolgozásban elfáradtak volna az írók, és összecsapták volna, hogy mehessenek aludni. Megara meg sikongatott kettőt meg rebegtette a pilláit aztán ennyi, nagyon súlytalan. Zelena sehol,talán Cruela ért valamit, Robint péklapáttal verném szét, hogy mi ez a semmi amit ügyködik ebben az évadban (is). Hádész meg az Olümposz remélem jobban kibontódnak, mert ez így rémes, a végén én az órát nem is figyeltem, akkor már nagyon dühös voltam, kis Snow meg a nagy pubertás alatt elfelejtett színészkedni vagy eddig is csak aranyos volt nem tehetséges? Jobbat gyerekek, ez nem színvonal!

Qedrák - 2016. 03. 17. 18:59

Cápi: A Storybrook főterére ledőlt óra mutatója ment egyet, majd a következő jelenetben Hadész órája kattant még egyet, és akkor láttuk meg alatta Hookot.

heidfeld - 2016. 03. 17. 19:17

A kis Snow és Hádész ért valamit a részben. Sajnos csak a szokásos szint. Mary Margaret és a férje mehetne babázni, legalább nem szörnyülködnék annyit..Merida és Mulan miatt még nem kaszálom, de nagyon érik..

Cápi - 2016. 03. 17. 20:16

Qedrák: kössz, az nekem teljesen kimaradt.

szelesmalom - 2016. 03. 20. 22:01

5×13 ?

folytatódik a nagy fostengerhullámzás.
komolyan mondom, nézem a részt és így:
ezki?
ezmi?
marmegint rinya!
miabudoskurvaeletez?
ezmarmegintittvan!

Hadesz? rézkalapáccsal verném szét a fejét.
de csak hogy tovább tartson..

2 pozitívumot tudnék kiemelni:
Szörnyella jeleneteit.
a 3 fejű kutyát!

azt legszivesebben ráengedtem volna az ifjú Hófehérkére, hogy kibelezzék mint a büdöscsirkét.
Herkulessel együtt!
Aztán a felnőtt Hófehérkére is ráengedném..
Aztán arra a Megara nevű őstulok picsára.

swford - 2016. 03. 21. 05:45

5×14
Rumple túlteljesített. Simán csinálhatott volna feledős varázslatot Milahnak, de nem, ő nem. Már hallom Belle és közte lévő következő párbeszédet. R: Megváltozom. B: Utoljára megbocsátok.

Cyrax - 2016. 03. 21. 06:53

Ismét Cruella jelentette a legjobb dolgot az epizódban. Jövő héten jön a sokadik Hook flashback?

Platschu - 2016. 03. 21. 12:13

5×14

Ez egész jó kis rész volt. Jó volt látni a BSG-ből Aaron Douglast (Galen Tyrol). Úgy tűnik egy idő után minden vancouveri színész szerepelni fog a helyi produkciókban. :D

Szóval visszatérve a részre. Rendesen megvariálták ezt az élet-halál témakört és nagyon jó, hogy a sorozat mitológiája tovább bővült.

Azért az kemény beszólás volt, amikor a mama realizálta, hogy Emma lefeküdt a szeretőjével és a fiával is. Mondjuk annyira nem figyeltem, de azért Henryt még igazán bemutathatta volna neki, ha már az unokája…

Platschu - 2016. 03. 21. 12:27

Az is látványos lett volna, ha Milah beleesik a folyóba, erre egy fénysugár bevilágít a barlang tetejéről és a lelke felszáll a folyóból.

Henry is aktiválhatná magát, hiszen bármikor szó szerint egy tollvonással módosíthatná az erőviszonyokat Underbrookeban. Találóan vicces ez az angol név. :)

Így is Snowwhite védett karakter, mert Daviddel közös a szívük. Szóval ha ő lelép, akkor Snow is meg van mentve. Erről pedig Hádésznak azért illene tudni.

Cyrax - 2016. 03. 21. 13:41

Igen, az a beszólás vicces volt. Henry nem szerepelt az epizódban, legalábbis nekem nem rémlik. :) Mitológia ide vagy oda, sajnos én azt érzem, ugyanazokat a köröket futja a sorozat…

Platschu - 2016. 03. 21. 13:49

A második hozzászólásomat elnyelte a rendszer, mert magamra reagáltam. Tudom, a hangok, a hangok… Remélhetőleg winnie visszarakja. :)

Pár további gondolat
– Robinnak sem volt túl sok értelme van ebben a formában, mert nem hogy biodíszlet, de már bionak is alig mondható kellék
– Zelena sem kapcsolódik a főszálhoz
– Emma sem beszélte még meg Cruellával a felindulásból elkövetett gyilkosságot
– kicsit nevetséges, ahogy nem tudták megszerezni Robbie A. Kayt (Pán Péter) több részre, erre hagynak egy cetlit… Az IMDB szerint még lesz az idén

Qedrák - 2016. 03. 21. 23:46

Azért az mekkora szöveg volt, mikor kiderült, hogy Emma előbb Milah fiával, majd volt szeretőjével volt együtt. :D Még mindig van öniróniája az íróknak, ez jól mutat a sorozatban.

Cyrax: Henry volt, de csak cameózott. ;)

Cyrax - 2016. 03. 22. 08:09

Platschu: Szerintem Robbie A. Kay fel volt sorolva az elején a vendégek között, így meg is lepődtem, hogy nem volt látható…

Platschu - 2016. 03. 22. 09:00

Igen, ezt én is láttam. Felolvasta a levelet Rumplenek… Ez volt a szerepe. :P

heidfeld - 2016. 03. 23. 16:56

Nagyon tetszett három dolog: Ahogy ‘Rumpi’ bemutatta a két nőt egymásnak. Ahogy ‘ Rumpi’ meggyőzte Milah-t, hogy ne vigyázzon a gyerekekre: “Ők már halottak..”. És Hádész biliárdozott:D.. Többi nagy nulla, még szegény Hook ‘sérülései’ is bénák.

Roxi - 2016. 03. 24. 20:13

Ejj,ejj Rumple…. De hát akkor szép az élet,ha zajlik. Ez a Hádész viszont néha hasonlít Bruce Willisre.

Platschu - 2016. 03. 25. 09:05

Ennyire kicsi az érdeklődés a hazai rajongók között is? :( Vagy a blog más szekciójában kommentelnek? Mert akkor
úgy tűnik a mi “nézettségünk” egyenes arányban van az amerikaival. Lehet jobb is lenne, ha az 5. évad végén abbahagyták volna sorozatot, mert ezzel a nosztalgikus félévaddal szép köröket leírhatnak még az írók, de a téteket nem lehet már hová emelni. Legyőzik Hádész, kvázi a halált, akkor utána mi jön?

A három sírkő egyébként tuti azért lett így kiválasztva, mert így Henry a nagymamája és a két anyukája miatt triplán is érintett, szóval tuti valami óriási marhaságot fog leírni a papírra…

Cyrax - 2016. 03. 25. 13:34

Sajna nincs sok kibeszélni való a mostani epizódokban… Őszintén, én legjobban arra vagyok kíváncsi, hogy a jövő évadban milyen új karakterek lesznek… :(

swford - 2016. 03. 28. 09:28

5×15
Jó rész volt. Costas Mandylor is szerepelt benne, és rá kellett jönnöm, hogy kicsit sok időt töltött a plasztikai sebésznél.

Cyrax - 2016. 03. 28. 20:59

Zelena 4 részen át nem szerepelt de gondolom a következőben lesz. Viszont ez már hivatalosan is “Once Upon A Time” betegség. Valakit megtesznek állandó szereplőnek, majd valahogy nem sikerül benne lennie az évad jelentős számú részében, így a következő évadra eltűnik…

Qedrák - 2016. 03. 28. 22:22

Hát igen, Robin is állandó szereplő, de megeszem a kalapom, ha ötnél több mondata volt. Belle-nek nem különben, és akkor emlékezzünk meg Rubyról vagy Willről, akik szintén állandóak voltak.

Egyszerűen túl sok az állandó szereplő, meg minden félévadban felhúznak kb. három visszatérő szereplőt, akiknek az állandóakkal azonos mennyiségű szövege van, nem csoda, hogy nem tudnak némelyik karakterrel mit kezdeni.

Platschu - 2016. 03. 29. 01:02

5×15
Ez nem volt izgalmas vmár megint. Liam kinyírta egy komplett hajó legénységét, majd utána bocsánatot nyer? Aztán kemény 5-6 fő játszotta a legénységet, akik kb. x száz éve miatta szenvedtek odalent. Ez a megvalósítás már-már Honfoglalás szintű gagyi, de tételezzük fel, hogy a “jó” matrózok már rég továbbléptek.

Henry is tinédzser betegségben szenved. Jaj. Azt hittem, hogy már felvilágosító órát tart majd neki a nagyapja vagy ad neki egy Playboyt vagy esetleg Cruella férfivá avatja. :)

A rész egyedüli igazán pozitívuma az utolsó 15 másodperc, ahogy végre összemesélték Hádészt és Zelenát. Itt volt az ideje, hogy kezdjenek valamit vele. Ahogy írtátok a többiek is csak lebegnek a nagy semmiben és nem tudnak semmit kezdeni velük. Vagy néha azt érzem, hogy egyszerre forgatnak részeket és így a szereplőgárda egyik fele itt, a másik meg ott szerepelhet.

Szóval ez a félévad eddig eléggé gyenge lábakon áll és nem is csoda, hogy a nézők is elpártolnak. Nem rosszak ezek a sztorik, de úgy hozzák és nyúzzák a fő szálat.

Hol van pl. Merlin? Neki nem kellene lent lennie? Vagy a Jégkirálynő? Ő is továbblépett?

Qedrák - 2016. 03. 29. 08:20

@Platschu: az hagyján, hogy kevesen voltak, de lelkesen vitték magukkal a botokat meg a zsákokat, amelyekkel elrabolták a Jones fivéreket, bár ezek szerintem nem minősülnek kötelező viseletnek a mennyországban. :)

Cyrax - 2016. 03. 29. 08:28

Azt már megbeszéltük, hogy Jégkirálynő nem lesz, mert neki nincs befejezetlen dolga. :)

heidfeld - 2016. 03. 29. 10:09

Jobb volt ez a rész, de nagyon alacsonyan volt az előzők szintje.. Túl sok a szereplő. Rettenetesen unalmas karakterek túl sokat szerepelnek. Sokkal érdekesebbek jóval kevesebbet, vagy több részben egyáltalán nem. Hiába rendelték be a 6. évadot nem hiszem, hogy 22 részes lesz. Radikális változások kellenek.

Cyrax - 2016. 03. 29. 10:16

heidfeld: Miért ne lenne 22 részes? Pont ez a sorozat, ami meg tudja oldani a 2×11 részes félévaddal ezt a problémát. Az tényleg kérdés, hogy jövőre lesznek-e hosszú szünetek az ABC sorozatoknál, de szerintem pont a Once Upon A Time az, ahol ennek fenntartása indokolt lehet, mivel két külön blokként megy a sztori immár harmadik éve.

swford - 2016. 03. 29. 11:22

Robin lett az állandó, de többet szerepel benne Cruella. Bár ahogy olvasom Robin nem sokáig fogja húzni. Mondhatjuk azt, hogy a Belle-t alakító színésznő a szülés miatt szerepel keveset, de ő tavaly is csak aludt.

Platschu - 2016. 03. 29. 12:17

Nekem nincs bajom ezzel a félévados megoldással, csak néha még a saját félévadjukon belül is kompletten témát váltanak. Most meg jött ez a múltidéző félévad, ahol őszintén szólva egyáltalán nem érdekelt Liam története. Minek kellett erre részt áldozni? Alig volt köze Hookhoz is a morális dilemmán túl, hogy akar-e még élni és a példaképe jó-e vagy rossz. Hádész is minek mentette volna meg őket kb. 200 évvel ezelőtt? Semmi oka nem volt rá, mert a hajó enélkül is elsüllyedhetett volna és a lelkeket megkapja. Lassan még kiderül, hogy szándékosan háborúkat robbant ki fent, hogy legyen lent pár szolgája. :)

S ha már Hádész. Amennyire profinak volt beállítva az elején, most kezdik eldegradálni egy komplett idiótává, aki azt sem tudja, hogy mi történik körülötte. Liam nagyjeleneténél elég furcsán kanyarították az írók a forgatókönyvet. Már azt vártam, hogy Gollam is be fog még ugrani egy körre.

A rész másik pozitív meglepetése Henry volt, aki végre elmondta az igazat a családjának. Csak azt nem értem, hogy milyen jogon szól bele Emma lelkivilágába, mert ő tudtommal nem nagyon panaszkodott Cruella megölése miatt. Ráadásul innen hiányzik egy Emma-Cruella találkozás és jelenet, mert ha haragban válnak el, akkor lenne értelme Henrynek ilyeneket beszélnie.

Hál’ Istennek köv. héten visszatér a kedvencem és talán még van esély, hogy ez a félévad is megint emelkedni kezdjen, mert most egyelőre szép lassan süllyed, akár Liam (lélek)hajója.

swford - 2016. 03. 29. 12:39

Most olvastam, hogy a következő évadban lehet hogy Jekyll és Hyde lesz.

Cyrax - 2016. 03. 29. 15:12

A két testvéres castingre gondolsz? Mert már a Grimm-tesók is szóba kerültek.

swford - 2016. 03. 29. 15:35

Cyrax
Pontosan. A Grimm is jó lehetőség, de a Jekyll és Hyde is. Most forgatják a finálét. Sean Maguire meg nem forgat velük.

Platschu - 2016. 03. 29. 20:47

Remélem nem lesz igazatok, mert nekik nem sok közük van a Disney mesékhez és még csak nem is passzolnak bele a tündérmese témakörbe. A Grimm vonalat a másik konkurens sorozat miatt sem hiszem, hogy nagyon erőltetni kellene.

Yoohaj - 2016. 03. 30. 01:19

” Platschu – 2016. 03. 25. 09:05

de a téteket nem lehet már hová emelni. Legyőzik Hádész, kvázi a halált, akkor utána mi jön? ”

Ez engem is érdekelne, egyrészt, hogy mi jöhet még hádész legyőzése után, tehát, hogy van-e még nála is gonoszabb karakter a Disney Mese univerzumban?

Ha van erre ötletetek kérlek soroljátok fel a “jelentkezőket” tehát, hogy kit lehet nagyobb tét legyőzni még a halálnál is a Disney Mese univerzumban?

Illetve még az is érdekelne, hogy szerintetek elképzelhető-e a közeljövőben (Szörny Rt-Szörny Egyetem) világban játszódó félévad?

Yoohaj - 2016. 03. 30. 01:47

És két kérdésem lenne Rumpleről is:

1.Talán a végére tehát tényleg az utolsó évad végére tartogatnák Rumplet (mint “főgonoszt”) főgonoszként legyőzését? (talán ezért “is” kellett az íróknak “visszasakkozni” zordonnak?)

2.Még érvényben lehet-e az a régi prófécia, hogy Rumplenek fiú lesz a veszte? Vagy ez már az első átok megsemmisülésekor Rumple “akciójánál” amikor leszúrta a tőrrel Pánt, vagy amikor elvesztette a zordon címet és az Emmához került már akkor érvényét vesztette ez a régi prófécia? Illetve ha még mindig érvényben van akkor Henry -ről szólhat valóban ahogy sejtették vagy a Hádészos fejleményeket figyelembe véve inkább Rumple második gyerekéről? Vagy az írók egyszerűen csak elfelejtették a dolgot?

Roxi - 2016. 03. 30. 07:44

Sok Henry,Rumple semmi,szabad-e locsolni?
Az előző rész elég jó volt,de ez megint nem ütött annyira.A Hook tesók sztorija annyira nem hozott lázba.

Platschu - 2016. 03. 30. 08:12

A próféciák mindig úgy alakulnak, ahogy az írók akarják. Egyike a legértelmetlenebb metaplotnak, hiszen ilyen semmiből elővett marhasággal kell az ismeretlen, eddig átlagos életet élő főszereplőt a néző előtt is sosát beteljesítő – lehetőleg pozitív – főhőssé avanzsálni. De ez a mesei elem működött a Mátrixnál, a Star Warsnál vagy a Harry Potternél is. ;)

LaCRossE - 2016. 04. 04. 13:29

Egyre jobban kezdem unni ezt a sorozatot, elkezdtem gondolkodni az újbóli kaszán.

Szaby59 - 2016. 04. 04. 14:12

Na és így kell elk*rni Hádész karakterét…

Platschu - 2016. 04. 04. 15:38

Én még mindig jól szórakoztam rajta, bár…

A helyzet még javulhatna, ha Zelena = Perszephon, mert akkor be lehetne még csempészni egy kis mitológiát ide. Tetszett a Hádész-Zeusz és a Zelena-Regina párhuzam is. Rebecca Mader megint lejátszott mindenkit a képernyőről, már-már túlzás is volt itt-ott. Ugyanakkor az ő karaktere legalább olyan értelmetlen köröket fut, mint Rumple. Jó, rossz, kicsit megjavul, kicsit gonoszkodik, aztán megint jobb, megint rosszabb. Döntsék már el, hogy mit is akarnak. Legalább Robinnak is odaszúrt, hogy a gyerekük helyett fontosabb volt az alvilágba lejönni.

A Henryt játszó srác megint kritikán aluli színészi kvalitásokat mutatott fel. Erre felrohan a szobájába… Micsoda sztori.

De ugyanilyen hülye maradt szegény Belle is. Elszalad a városba, majd onnan erdőbe?!?!?! Ki írt ilyen baromságot most komolyan… Legalább a Rummples beszélgetésnél észnél volt és Rumpi meg olyan amatőr módon mesélte el a legsötétebb titkait, hogy tényleg az írók megérdemelnének egy citromdíjat. A nagy ellenállása is kíváncsi leszek, hogy meddig tart majd, mert úgy is megbocsát neki mindig mindent.

Ki maradt még ki? Ja igen, Hádész. Teljesen logikátlan, amit vele csinálnak. Táppos-mákos alvilági úr, erre szerelmes lesz? Itt legalább adtak Zelenának egy kis logikát, hogy nem rohan a karjaiba, mert tudja, hogy át fogja verni.

S vajon mit akarnak az időutazással? Szanálják az egész sorozatot? Vagy ez már a 6. évad metaplot előkészítése? Hádész kiszabadítja a Titánokat?

swford - 2016. 04. 04. 17:10

Ez a Belle és Rumple féle kapcsolat egyre szörnyűbb. A pasi azt mondja, hogy hé, minek változzak meg, hiszen igazából te sem akarod. Belle jobbat érdemel.

Edrick - 2016. 04. 04. 18:44

Húha, azt hittem, többet kell majd olvasnom, de úgy tűnik, nem nagyon pörgött a kibeszélő. A félévad első részét láttam, a másodikat is, de utána kezdtem elkönyvelni, hogy ebből hosszú idő után ismét évad végi dara lesz. Szerencsére, vagy nem szerencsére, most (értsd: ma egyhuzamban) sikerült megnéznem az eddigi részeket. És elég vegyesek az érzéseim. Nem leszek rövid.

A problémám magánál az alvilág koncepciónál kezdődik. Nekem ez valahogy inkább purgatórium, mint alvilág, mert vannak jók és rosszak egyaránt. A túlvilág kifejezés lenne a legjobb. Mindenki eleve egy befejezetlen dolog miatt érkezik ide, és ha azt letudta, feljebb mehet, és végre békére lelhet, ugye? Tehát ez nem jó-rossz alapon szerveződő alvilág, ahogyan azt én józan paraszti ésszel elképzelném. Ha mondjuk Cora befejezné a dolgát, ő is feljebb jutna? De ő gonosz. Vagy ez úgy működik, hogy attól függetlenül, hogy valaki milyen volt életében, jó vagy rossz, feljebb juthat, tehát még a gonoszoknak is jár a boldog “befejezés”? :) Ide akarnak kilyukadni, vagy csak én nem értem nagyon? Ha valaki lejjebb jut, azt értem, onnan nincs kiút. Furcsa kérdés: ha a toll, miután eltörte Henry, lejutott ide, és most elkezd vele írogatni, és beteljesíti befejezetlen dolgát (mert ugye azért van itt), akkor a toll mágikusan átmegy egy jobb világba? :D Mert akkor volt toll, nincs toll, ha beteljesítette, felvinni már nem tudják magukkal az élők közé, nem? De ugyanilyen alapon Hádész tönkre is tudja tenni azzal, hogy bedobja a tűzbe. És még egy: ki dönti el, hogy kinek mi a befejezetlen dolga? Honnan tudja az illető saját magáról, hogy mi az, amit még meg kell csinálnia? Vagy ezt csak úgy érzik maguktól, hogy “márpedig nekem ezt kell tennem, és felmehetek” alapon?

Lehet, hogy furcsán hangzik, de én Hook helyében nem vacilláltam volna, hogy kiknek a neve kerüljön a három sírkőre: Snow, David, Robin. Előbbi kettővel még próbálnak valamit kezdeni a készítők, de sokszor érzem feleslegesnek és erőtlennek, ők tényleg mehetnének babázni, egy szép halállal az évad végén. Robin persze, kell, hogy Regina boldog legyen, de inkább legyen boldog valaki mással, mint egy biodíszlettel. Ott áll, és nem csinál semmit. Ha feltűnik néha egyáltalán. Jó, a tegnapi részben szerepelt a gyermek miatt, de ennyi.
A flashback-ekkel vagyok néha még bajban. Számomra már csak akkor érdekesek, ha van valami mondanivalójuk, vagy elvarrnak vele egy rég elfelejtett szálat, vagy ha közvetett/közvetlen hatásuk van a fősodor eseményeire. De nem akkor, ha ugyanazt látjuk már századszorra is. Mert például a herkuleses résznél megint csak azt éreztem, hogy Regina és Snow mesevilágbeli küzdelme már a könyökömön jön ki. Most is, mint már annyiszor, beleraktak még egy új karaktert, mert ugye ő szerepel a jelenben is, ezért kell a múltba is, de ettől függetlenül nekem nem adott hozzá semmi pluszt. Időkitöltést legfeljebb, olyan nagyon erőltetett módon. De mondjuk ha vesszük Rumpelt, akkor az ő múltbéli szálát szépen összekötötték a jelennel. És még élveztem is, de ennek lehet köze ahhoz, hogy az ő karakterét szeretem, Snow-ét meg egyre kevésbé.
Rumpelről csak annyit, hogy bármennyire is elnézem nekik, meg bármennyire is szeretem a karaktert, amikor megint sokadjára húzzák meg, hogy lépjen a barátai ellen, akkor felmerül bennem a kérdés, hogy tényleg nem tudnak neki mást adni? Tudom, hogy a vérében van, sőt, a lételeme a sötétség, de kezd fárasztó lenni a hátbatámadás is, meg az, amiről tudom, hogy utána jön majd Belle és közte. Pedig közben átéreztem a drámát, mert egy valamit piszok jól csinálnak a készítők: valahogy mindig elérik nálam, hogy a köpönyegforgatásának mégse legyen teljesen lerágott csont érzése. És ez egy nagy piros pont. Mert közben tudom, hogy – bár tegnap elmondta, hogy megzsarolták, és végre nem volt titkolva az évad végéig a dolog – Belle megint megbocsát majd neki, még akkor is, ha megint kihisztizi előbb magát, és elküldi, de utóbb megbocsát neki, és Rumpel majd megint a többiek ellen tesz valamit, és Belle majd megint.. és ez így megy körbe-körbe. Amíg végre egyszer boldogan élnek, és meg nem halnak.

Magával a történettel nincs bajom, nekem még a jones-fivéres rész is tetszett, jobban le tudott kötni, mint a herkuleses. Hádésztól először féltem egy kicsit, de az egy dolog, hogy Greg Germann lubickol a szerepében, látszik is, hogy van benne potenciál. Meg tetszik, hogy azért neki is építenek valamilyen hátteret, most éppen Zelenával érzelmit. Emellett olyan igazi genyának tűnik, de sajnos azért komikussá válik, amikor csak úgy elvégzik az emberek a befejezetlen dolgaikat, és szépen otthagyják az alvilágot. De valahogy élvezet lesz látni, hogy majd mindenki otthagyja. Kíváncsi leszek, hogyan győzik le.

Cruella és Zelena üde színfoltot hoznak, de sokszor pedig teljesen el vannak hanyagolva, pedig több mint jó karakterek. (Azt nem tudom eldönteni, hogy Zelena lesz majd Perszephoné, vagy Cora? Mert a név alapján lehetne Cora, de simán lehet, hogy csak meg akartak vezetni, ráadásul szerintem Cora a tegnap említett megkínzott személy.) Henry története, ami elindult Cruellával tetszett, és szépen összemosták a főtörténettel, de ott Henry mint egyén számomra meghalt. Nem tudok róla jót mondani, hiába szeretnék.

Összességében érződik, hogy ez a sorozat már megfáradt. Tudnak még jókat húzni, de már korántsem annyit, vagy inkább olyanokat, mint korábban. Ezért is félek egy kicsit a hatodik évadtól. Ez az etap még úgy indult, hogy Emma sötétségével, meg a mágia eredetével szerintem szép lezárást lehetett volna kanyarintani, de most már egyáltalán nincs meg ez az érzés. Viszont a hatodik évaddal lehetne egy méltó lezárást csinálni. Ha minden jól megy, én akkor is itt leszek, és addig is igyekszem visszacsempészni hetinézősbe.

Cyrax - 2016. 04. 04. 19:05

Annak ellenére, hogy a félévad legjobb része volt számomra a legutóbbi, sajnos egyetértek az előttem szólókkal. Ez egyfajta “ABC betegség”, a sorozataik elfáradnak és ugyanazokat a köröket futják, sajnos be kell látnom, hogy ennyire futja tőlük.

Ja és persze, hogy Cora volt a megkínzott személy, mivel ő az egyetlen, aki tudja, mikor szülte meg a lányát. :)

Roxi - 2016. 04. 04. 21:37

Én pedig most érzem azt,hogy végre Rumple és Belle révbe érhet.Mert Rumple nem hazudott, egyenesen megmondta a gyerek oda ígérést,meg az újbóli Dark one dolgot is. És azt is megmondta,hogy jobb ember lett Belle által,de jó sosem lesz.És valóban Belle ebbe a Rumpleba szeretett bele,tehát fogadja el végre,hogy ő ilyen. Vagy mehet valami Charming féle jófiúhoz.

Hádésznál meg nem tudtam eldönteni,hogy valóban szerelmes-e(lehet szíve az alvilág úrának)? Vagy csak trükközik Zelenával.

Platschu - 2016. 04. 04. 21:42

Most olvasom, hogy Cora tényleg Perszephoné a görög mitológiában. Bár ezt tuti nem tervezték meg előre 5 évvel ezelőtt. Ilyen erővel akkor lehetne Zelena Hádész lánya is, de akkor az egész múltbeli Cora flashback értelmét vesztené. Így is aggódtam, hogy akkor vajon Zelena babájának is nem Robin, hanem Hádész lesz-e az apja, de szerencsére ezt már nem sütötték el, hiszen a Marion testben kamatyolt Robinnal. Örülnék, ha Zelena megtalálni a lelki békéjét és lehet ott is marad Underbrookeban, de ettől még hidegvérű sorozatgyilkos ő is, akár csak Rumple vagy Regina. Az írók pedig hajlamosak erről megfeledkezni és beadni a nézőknek, hogy nekik is jár a megbocsátás. Ezért is kellene már egy Cruella-Emma jelenet, ahogy Corának is találkozni kellene Zelenával, hogy elvarrják a múltbeli sérelmeket.

Qedrák - 2016. 04. 04. 21:49

Nekem a rész tetszett, a történet sem volt rossz, de van valami, ami szerintem nem az igazi, ez pedig az, hogy Hadészt elkezdték leépíteni. Pedig volt stílusa, hozta az intellektuális főgonoszt, a színész is tökéletes a szerepre, néha jobb volt, mint Rumpi a legszebb napjaiban, de ez az érzelmi szál, főleg a legvégén, kilógott az egész karakterből. Persze kíváncsi vagyok, hogy hova viszik így, de szerintem rossz utat választanak.

Platschu - 2016. 04. 04. 23:43

Tuti az alkotórészek miatt csinálja. Bármilyen nőt megkaphatna élve vagy halva (ebbe talán most ne gondoljunk bele), már éppen egy zöld boszorkány kellene neki.

anneshirley83 - 2016. 04. 05. 01:25

Az oké, hogy mi (jó, én meg még páran :) ) megszabadulnánk páran Snowéktól, Robin meg enyhén felesleges, de az azért enyhén vicces gondolat, hogy Hook felírta volna a sírkőre a szívszerelme szüleit. :)

swford - 2016. 04. 05. 06:57

Én pont az ellenkezőjét látom Rumple-Belle kapcsolatában. Mindig azt mondta neki, hogy igen megváltozom, szeretnék megváltozni, meg akarok változni. Most meg közli vele, hogy bocs de én mindig is imádtam ezt a dolgot, és igazából sohasem akartam megváltozni. Vagyis kapcsolatuk egész ideje alatt hazudott neki.

heidfeld - 2016. 04. 05. 19:27

Nézhető rész volt, de nem a történet miatt. Rebecca messze a legjobb színész a sorozatban. Félelmetes, hogy ‘rutinból’ milyen zseniális. Greg Germann is remek, de legyenek bármilyen szuperek ez a ‘első látásra szerelem’ nem volt hihető. Mondjuk személy szerint addig nem hittem az ilyesmiben, amíg velem is megtörtént.. De én csak egy átlagos fickó vagyok, aki szereti a Pepsi Max-ot, nem 1 ISTEN, alvilág ura…
Túl sok szereplővel nem tudnak mit kezdeni az írók. Snow-ék feleslegesek. de Regina is csak akkor érdekes, ha gonosz. Azért azt nem bánnám, ha a félelmetesen rossz színészek távoznának!
Ha Hádész vörösbe és angolba akar beleesni, legyen Emily Beechem /Into the Badlans/. Engem teljesen elbűvölt. Ja , Aurora is itt szerepel.

Roxi - 2016. 04. 06. 18:48

“Vagyis kapcsolatuk egész ideje alatt hazudott neki.” Pont azért írtam,hogy most végre őszinte volt. Nem akart másnak látszani,mint amilyen.

Platschu - 2016. 04. 06. 22:16

Abba sem gondolt ám bele, hogy ő halhatatlan, míg Belle halandó. Milyen életük lenne így? Vagy majd végignézi a következő 10 generáció felnövekvését?

Roxi - 2016. 04. 07. 11:51

Ebbe Hook se nagyon gondolt bele.

bellarea - 2016. 04. 07. 15:58

Oroszlánkirály mesét még beleszőhetnék egy félévadba :D persze nem oroszlánokkal, hanem mondjuk egy királyi családdal, akiknek oroszlán a címerük vagy valami :”D Scar pedig elég jó lenne főgonosznak, mert hát mégiscsak megölte a saját testvérét, ebben a sorozatban a család mindenkinek szent :D szóval lenne még ebben potenciál.
A mostani részek annyira nem fognak meg, túl sok a szereplőnk, szelektálni kéne, és főszálakra koncentrálni. Észrevettétek, hogy Emma ahhoz képest, hogy elvileg fő-főszereplő, alig szerepel? Van pár rész, amiben megy a szála, de egy csomóban meg csak cameózik lassan.

Cyrax - 2016. 04. 07. 17:48

Szerintem azért szerepel kevesebbet, mert az előző évad túlságosan körülötte forgott. Most próbálnak a többiekkel is foglalkozni, persze kevés sikerrel. Elvileg jön majd egy fontos Emma flashback rész nemsokára.

Az Oroszlánkirály-szál szintén egy lehetséges tipp a sok közül az évad végén érkező testvérekre…

Platschu - 2016. 04. 08. 00:05

Szerintem a köv. évadban megint lehetne egy átok, amikor mindegyik állatként tér magához. Így megkapnátok az Oroszlánkirályt / Dzsungel könyvét / Némó nyomában is egybe gyúrva. Vagy esetleg fordítva? Amnéziás emberekké alakult állathősök? Jaj, nem ezt a memóriatörlést már csak nem dobják be újból… :)

Én mondjuk még egy Szörny RT. specifikus OAUT részt néznék meg, de ez nem fog megtörténni. Pedig akár az is lehetne egy mágikus világ. ;)

bellarea - 2016. 04. 08. 10:07

azt, hogy állatokká változzanak, nagyon nehéz lenne megoldani, egy rakás szereplő van, állatokkal pedig egyáltalán nem egyszerű dolgozni, nem véletlen, hogy majmokon és kutyákon kívül nemigen állhat más állat egy sorozat középpontjában, ezek idomíthatóak, de nem hiszem, hogy egy oroszlán ezer örömmel eljátszaná pl. Hookot :D átcsapna természetfilmbe a dolog :D
szóval akkor az Oroszlánkirályos ötlet nemcsak az én fejemből pattant ki, ez megnyugtató.

Platschu - 2016. 04. 11. 13:41

5×16

Ilyen kis szolid Belle epizód volt. Nem igazán különleges vagy érdekes. Viszont a végén sikerült meglepniük azzal, amit tett. Belle meséjében még az érzem kicsit falsnak, hogy tudtommal ő sose volt hercegnő, de ez már az előző évadokban is kicsit sántított.

Aztán az epizód végi csavar… Erre ment ki az epizód harmada? Emma lelkizésére és hogy felvezessék Rubyt? Jaj istenem, illetve Hádészom, ennyire nem volt mivel megtölteni ezt a részt? :S

Rebecca Madder megint szenzációs volt. Nem tudom, hogy smink, szemcsepp vagy kontaktlencse vagy szimplán tehetség, de amikor ott ült kisírt szemekkel az étteremben, akkor még én is megsajnáltam. Nagyon jó színésznő.

swford - 2016. 04. 11. 14:42

Nem tudom mi zavar jobban Belle karaktere vagy a színésznő maga. Idegesít. Az viszont érdekes, hogy Emma és Hook kapcsolata az egyik ‘legegészségesebb’ mostanában a tévében.

Platschu - 2016. 04. 11. 17:14

Nincs vele nagy baj, csak idegesítően naív és jóhiszemű. A részben is kirobbant egy háború, de ő legalább egy lelket megmentett. Aztán utána már nem számol a következményekkel, hogy vajon a csatákban hány civil áldozat is lesz.

Cyrax - 2016. 04. 11. 18:21

Az epizód vége nem annyira volt csavar, mivel ki volt írva előre Meghan Ory neve és hiába vártam őt felbukkanni 40 percen át… :)

Qedrák - 2016. 04. 11. 21:18

Nem volt rossz rész, nekem még az is eszembe jutott, hogy hátha Belle-t azért kímélték meg a negyedik évadbeli jeleneténél az ogrék, mert megmentett egyet közülük. Viszont továbbra sem vagyok meggyőződve arról, hogy EdR jó színész lenne, pedig most neki kellett volna a hátán vinnie az epizódot.

Az pedig tényleg vicces, hogy a másik szálat Ruby érkezésére hegyezték ki, egeret vajúdtak a hegyek. :)

Roxi - 2016. 04. 11. 21:22

Na végre egy jó rész.Sok Belle-Rumple.Henry és Robin meg sehol.Még sok ilyet.

heidfeld - 2016. 04. 12. 10:58

Az ogre jól volt megcsinálva, Hook a kampóval igazította meg a haját. Kb. ennyi.. Ezen a csatornán hajlamosak év közben törölni sorozatot. Ha ez jövőre megtörténik a készítők csak maguknak köszönhetik.
Valahogy kitartok, de nagyon remélem, hogy a következő évadban Lily bosszút áll a társaság többségén! Nagyon megérdemelnék…

Platschu - 2016. 04. 18. 13:44

5×18

Az írók trükkösen megváltak a két terhes színésztől. Bravó. Mondjuk Bellért nem is kár, mert már az agyamra ment az okoskodásával…

Mulan megint hoppon maradt, ami nem fair egyáltalán. :(

S ha van ilyen mágikus cippelő, akkor azt miért nem vette el tőlük Hádész? Mi akadályozná meg Rubyt, hogy egyesével oda-vissza ugrálva a három sírköves hősön kívül mindenkit hazavigyen? Teljesen logikátlan.

swford - 2016. 04. 18. 18:36

Olyan régen aludt Belle. :) Érdekes rész volt. Persze nem értem, hogy most már 5 perc ismeretség után lehet TLK (True Love Kiss). Régen azért jelentett valamit. Az meg vicces, hogy néhányan, hogy ki vannak akadva. Ki azért mert nem Emma és Regina csókolózott, mások meg azért mert ez egy családi show.

Platschu - 2016. 04. 18. 18:52

Az nem érdekelne, hogy leszbi csók volt, mert a Xéna óta elég felvilágosultan állok a témához. Red simán lehetne biszex, aztán a magánügye hogy melyik nemet választja. Mulan karakterének őt szántam és nem ezt a jött-ment Dorothyt…

Belle meg alszik. Azért poén lenne, ha 500 év múlva felkelne, már csak Rumpi és a félvér leszármazottak élnek. Majd ártatlan szemekkel megkérdezi, de hát hogy? Rumpi meg simán benyögi, hogy “császármetszés”. Ennyit a hülye ötletéről. :D

Cyrax - 2016. 04. 18. 18:53

Elég jó rész volt végre. :) A leszbikus párt tudtuk egy ideje, de jött benne a csavar. Mulan-nek még ott van Merida is. :)

Roxi - 2016. 04. 18. 21:43

Azt hiszem nálam ez volt az OUAT mélypontja.Piroska és Dorothy,mint leszbikus pár…

Capri - 2016. 04. 18. 22:19
Platschu - 2016. 04. 18. 23:02

Most miért? Egy Rumpi-tőr párosításnak jobban örülnétek? Hol van az megszabva, hogy egy tárgyba nem lehet szerelmes egy ember? Ráadásul most Belletől is bármikor elveheti, ha már úgy is fallikus szimbólum az életében… :D

Azt is bírtam a részben, hogy eszük ágában nem volt Henryt hazapaterolni, mert ő aztán tényleg felesleges. Bár most kvázi tévéként bekapcsolhatja Storybrooket a könyvben.

swford - 2016. 04. 19. 06:32

Nem értem a ‘felháborodást’ a Dorothy/Red csók miatt. Már a második évadban ott volt Mulan és a viszonzatlan szerelme Aurora iránt. Azt sem értem, hogy ezek az emberek nem néznek sorozatokat. Az ABC eddig is tele volt ilyennel.

Cyrax - 2016. 04. 19. 08:09

Így van, az ABC brandjéhez tulajdonképpen ez hozzátartozik és egyáltalán nem “tolakodóan” volt prezentálva.

Qedrák - 2016. 04. 19. 08:36

Nekem semmi gondom nem volt ezzel a megoldással, kicsit számítottam is rá, mikor beharangozták Dorothyt, mint Óz birodalmának szabadságharcos karakterét, csak abban tévedtem, hogy azt hittem, hogy Mulannal fog összejönni.

Amúgy csak én reménykedtem abban, hogy Gyagyáékat kiírják a sorozatból? David távozásának örültem volna, mert Josh Dallas annyira semmilyen, hogy fel sem tűnne, ha hiányzik, erre őt még lent hagyják, és Snowt küldik el. Reginából lassan egy szentbeszédeket tartó pap lesz, ha így folytatja, és mintha Zelenának is felkínálnának egy hasonló utat.

Cyrax - 2016. 04. 19. 09:36

Szerintem benne van, hogy az egyik meghal, aki inkább Josh Dallas lesz, volt egy-két beszólás is, hogy “mindig visszatérek” meg ilyenek. Plusz valamiért a pilot óta még mindig Ginnifer Goodwin kapja a “top billing”-et, azaz őt írják ki először a színészek közül. De muszáj lenne felrázni valahogy a történetet, mert amúgy mindig ugyanoda lyukadunk ki, hogy van egy aktuális “még gonoszabb gonosz” akit legyőznek és jöhet a következő…

Platschu - 2016. 04. 19. 10:57

Elfelezték a szívét, tehát nem halhat meg…

Roxi - 2016. 04. 19. 11:29

Ezt nem tudom honnan veszed. Azt is írta valaki,hogy nem hagyhatja el csak egyikük az alvilágot mégis megtörtént.

Platschu - 2016. 04. 19. 12:11

Elfelezte a Snow a szívét és azzal mentette meg Davidet. Ha egyikük meghal, akkor a másik is meghal. Éppen ezért kvázi védett karakterek, mert mindkettőt csak nem írják már.

Bár itt lehetne a csavar, hogy Davidnek hiányzik Snow, ezért megöli magát, hogy Snow lekerüljön hozzá az Alvilágba. Ja, hogy ez családbarát sorozat? Oké-oké, csak beindult a fantáziám. :D

Zelenából is megint egy amatőr libát csináltak. Az a boszi, aki levédi a szívét, hogy-hogy nem védi le a mágikus cipellőjét mások varázslataitól? Már a Merlines történetszálban is iszonyú gagyi módon nyomták le az erdőben és a Meridás részben is. Itt is a húga lerendezte egy legyintéssel, hogy nem megy sehová és ennyi?! Aztán meg ő maga is tipródik, hogy akkor gonosz legyen vagy sem… Nah… Döntsék már el! Így is megint nem tetszett, hogy a gyerekével zsarolják, mintha Robin annyira tökéletes apa lenne. Lehet, hogy lökött és félig őrült a Zelena karakter, de ettől még az ő gyereke és nincs joguk eltiltani tőle. Ezen egy kicsit jobban megrökönyödtem, mint azon a bizonyos csókon. Szvsz.

JH94 - 2016. 04. 19. 12:59

Végre megint eltűnt egy kis időre Belle, Emeli de Ravin színészi játéka nem túl jó. Most hogy nem lesz, talán Rumple végre gonoszkodósba vált. Valakinek annak is kellene lennie, mert Hades egy kész vicc. Ez a vízbe dobálás nem túl komoly. Mindenkit nem dobálhat a vízbe mert nem lesznek akkor az Alvilágban alattvalói.
Szerintem Zelenát csak felakarja használni, hogy az Olümposzt leigzáhassa vagy mit akar…Kezdem is sajnálni Zelenát, mindenki csak fenyegeti.

bellarea - 2016. 04. 19. 13:13

A sorozat első perceit végigimádkoztam, hogy kérlek, ne legyen lezbikás szál, ne legyen lezbikás szál, úgy szeretem ezt a sorozatot, ne legyen már. De ha már lett, akkor jól is megcsinálhatták volna. Mikor Mulannal volt ilyen helyzet, teljesen természetes volt, valahogy Mulan férfias-harcos jelleméből egyenesen következik, plusz azok csak ábrándok voltak, semmi konkrét nem történt. Na, most fogták a kezdetekben tök csajosan öltözködő, kisminkelt Rubyt és ráerőltették a totál szürke Dorothyra, akiről semmit sem tudunk, és nem is nagyon tették őt érdekessé. Ez így nem jó. Mintha direkt beleerőltették volna a leszbi szálat. Egyébként meg szerintem a legtöbb nézőjük nő, azoknak meg inkább a meleg szálak tetszenének (Hook-Charming) x”D Belle meg egyszerűen hülye volt, nem tudom, minek írtál bele a színésznő terhességét, ha kb. már most elmegy szülni, vagy mit csinál? A szerepe szerint meg sehol sem jár a terhességben.

Cyrax - 2016. 04. 19. 16:03

Azért az is szerepet játszik a leszbikus szál beleírásában, hogy az utóbbi években voltak olyan Disney hősnők, akiknél “benne van a pakliban”, lásd Merida és Elsa. És hát ezzel végre le lehetett zárni Ruby sokévados hánykolódását, megkapta a happy endingjét.

swford - 2016. 04. 19. 16:21

Arról ne is beszéljünk, hogy a SwanQueen rajongók nem jöhetnek azzal, hogy az LGBT mozgalomnak nincs képviselője a sorozatban. Bár ők nem erre számítottak. Igaz ezt az Emma-Regina szexuális bizsergést nem értem. Nem látok semmit. És ha csak forgatásik képet lát az ember láthatja, hogy a két színésznő mennyire rühelli egymást.

Qedrák - 2016. 04. 19. 16:34

swford:

Ez nekem új. JM és Lana Parilla utálják egymást?

swford - 2016. 04. 19. 16:39

Qedrák
Lehet, hogy nem pontosan utálat. De ha nézel forgatási képeket, akkor süt róluk valami furcsa hangulat. Majd tedd mellé a Josh Dallassal vagy Colin O’Donoghueval készült képeket és látod a különbséget.

Platschu - 2016. 04. 19. 16:51

Alfa-female cicaharc megy valószínűleg kettőjük között, magyarul nem tudják eldönteni, hogy melyikük a női főszereplő. Én nem szoktam sűrűn forgatási képeket nézni, de pár videóba belekattintottam és láthatólag jól érezték magukat.

swford - 2016. 04. 19. 16:54

Platschu
Azért érződik rajtuk valamiféle távolságtartás. De ez csak fotók alapján mondom.

heidfeld - 2016. 04. 19. 19:05

Ez a rész olyan rosszul volt megírva, hogy még Rebecca Mader sem tudott vele mit kezdeni. Szerény személyemet ilyenért Klug tanárnő csúnyán leszidott volna, az egyes beírása mellett – 10 évesen.
Hogy Dorothy és Red ilyen könnyen szerelembe esett? Van, hogy alig tudsz valamit a másikról, de nagyon vonzódsz hozzá. Gondolom ez a melegeknél is hasonlóan működhet. Azért én maradnák a barna/ szőkés-barna hajú, zöld szemű lányoknál, ha vonzódásról van szó…
Messze Mulan a legszimpatikusabb karakter. Remélem többet is fog szerepelni. Erősen vitatnám, hogy viszonzatlan lenne Auróra iránti szerelme, de utóbbi helyzete roppant bonyolult.
Felőlem Belle, Regina,Snow meg a férje, Henry, Robin mehet a levesbe, de ez e kiherélt Hook is kiábrándító, a régi énje sokkal jobb. Jöhet Mulan, Merida, Zelena, Dr Whele minden mennyiségben! Ja, utóbbi másik szériában van a tündérrel együtt. Pár részre ő is jöhetne!

Yoohaj - 2016. 04. 20. 22:31

Arra lennék kíváncsi, hogy ott lehet e az alvilágban az excalibur másik része? (mint a toll)

Platschu - 2016. 04. 25. 17:10

5×19

Egy kicsit kínlódva volt beleékelve ez az egész múltbeli testvér szeretet, de végre előrébb léptünk a Regina-Zelena fronton.

Így is megint sérelmeztem, hogy az írók a kedvük szerint erősítenek fel mágiahasználókat. Most is Zelena egy kis amatőrnek tűnt Cora mellett, míg őt meg simán a malomból kimentették… Aztán még bűnbocsánatot is nyer. Hajaj.

A másik szálon David ikertesóját Jamest olyan idiótán rendezték le. Nem volt jó egyszerűen. Olyan összecsapott és mesterkélt volt, ráadásul a megoldás az előző részben is szerepelt. Mostantól mindenki a folyóban végzi majd?

Cruella találkozása Emmával is már-már karikatúraszerű volt. Egy pofon? Ennyi? Ennél többet vártam tőle.

És a végére megint elpazarolták Pánt egy jelenetre. Megint csak hajaj.

Cyrax - 2016. 04. 25. 20:37

Én is éreztem, hogy kicsit erőltetett volt a flashback, de a jelen szempontjából tényleg haladás. Barbara Hershey mindig kiváló, de kár, hogy nem a fiatalabb verzió volt megint, jobban beleillett volna és hát a lányok nem voltak annyira idősek még. Azt hittem, ő nem a fénybe fog távozni, elég gonosz volt (nem miatta vesztette el Regina a szerelmét?) dehát ez egy családi sorozat és még a gonoszok is megjavulnak. :)

Qedrák - 2016. 04. 25. 22:07

Szerintem nem volt annyira vészes rész, az idei felhozatalból pedig minden ellentmondása ellenére az egyik legjobb. (Oké, tudom, ez nem feltétlenül dicséret).

Egyedül az irányban kételkedem: tulajdonképpen Zelenából egy jó boszorkányt akarnak faragni az írók? Mert akkor nem sok potens gonosztevő marad a végére, főleg, ha még vissza is jutnak Storybrooke-ba.

Platschu - 2016. 04. 26. 10:31

Nagyon úgy néz ki. Rumpinál pedig nem tudják eldönteni, hogy mit akarnak, de látszólag most megint gonoszkodik. Legjobb az lenne lehet, ha ő és Hadész helyet cserélnének. Rumpi vagy az apja maradna az alvilág ura, míg Hádész is fent élhet Zelenával. De itt tuti lesz még valami csavar, tehát Hádész vagy elárulja vagy átveri, mert egyszerűen az ő karaktere nem működne Storybrookeban.

Roxi - 2016. 04. 26. 20:54

Cora függetlenül attól,hogy végül összehozta a lányait nem érdemelte volna meg,hogy a fényre jusson.És ha még Hádesz is pozitív lesz akkor tényleg nem marad senki gonosz oldalon.

heidfeld - 2016. 04. 27. 10:19

Sajnos ott tartunk, hogy Hook is élő díszlet, bár az írók áltat kiherélt énje sem sok vizet kavart… Talán még Caligula is felbukkan az alvilágban, majd a fénybe láp tovább, pedig furább gazember nem volt a történelemben..
Lassan Zelenából is szentet akarnak csinálni. Ehhez képest monacóiaknak szíriai letelepedést kínálni határozottan jó ötlet..Rebecca Mader zseniális színésznő, de láttam Aisling Francicosi-t ‘ The Fall’-ban, így nehéz döntés lesz az’év színésznője’ kettőjük között.

JH94 - 2016. 04. 28. 22:17

Sajnos kezd átmenni a sorozat cuki Disney hercegnős, rózsaszín felhős mesévé.
Túl sok a passzív szereplő. Furcsa, de úgy tűnik, hogy nem igen akarnak lelépni az alvilágból az élők, csak úgy vannak és néha megmentenek 1-2 lelket vagy beledobják őket a “Sztüx vizébe”. Mintha abba is beletörődtek volna, hogy hármuknak a neve a sírkövön van. Persze magyarázhatjuk ezt azzal is, hogy az Alvilágban nincsen remény stb.
Corának frankón nem a Mennybe kellett volna kerülnie.
És a legszebb facepalm pillanat természetesen a Zelena-Regina roppant logikus megbocsájtás volt. Remélem az évadzáró tele lesz majd minden jóval(vagy rosszal), hogy maradjak a 6. évadra, mert ez így kevés.

Roxi - 2016. 04. 30. 10:17

Mintha azt mondta volna Hádesz,hogy mostmár mindenki neve a sírkőre került.Hogy többet ne tudjanak csere-berélni.

anneshirley83 - 2016. 04. 30. 13:40

Bizony, most mindenki neve sírkövön van.

Qedrák - 2016. 05. 02. 20:55

Ez a rész az utóbbi idők egyik legjobb epizódja volt, néhol már-már az első évadra emlékeztetett. Kár, hogy ennyit kellett rá várni.

heidfeld - 2016. 05. 03. 20:04

Végre jó rész volt, de az évad első felében volt jobb.
Ettől függetlenül ez az évad nagy csalódás.

Roxi - 2016. 05. 03. 21:11

Szerintem is jó rész volt.Akkor most Hooknak ennyi volt?

heidfeld - 2016. 05. 03. 22:33

Szegény Hook. Csak halvány klónja volt régi önmagának. Kb. ott volt vége, amikor Nagyinál bénán próbálkozott Csingilingnél. Még jó, hogy a szigeten simán megvolt neki.. Na, az a Hook volt az igazi.

pearl - 2016. 05. 04. 05:03

Na most szomorú vagyok és mérges. Hook!Nem hiszem el, hogy nincs lehetőség visszahozni. Csináljanak valamit, mert Hook nélkül nem érdemes nézni. Szegény Emma.

swford - 2016. 05. 04. 05:54

Mindenki nyugodjon meg! Hook rendben lesz. Nem akarok spoilerezni, de pár kattintással rá lehet keresni, hogy nem jár olyan rosszul. Valójában nem neki kell aggódnia.

LaCRossE - 2016. 05. 08. 01:20

Van egy olyan érzésem, hogy én az évad végén megint kaszálni fogom a sorozatot, ahogy a 2. évad végén is tettem. Akkor azért, mert borzalmas volt, most azért, mert az egész olyan érdektelenségbe fulladt nálam, egyszerűen leszarom, mi történik a szereplőkkel.

Annie - 2016. 05. 09. 06:10

Én nagyon nem vagyok a kaszálás híve, csak olyanokat kaszálok, amiknek a nézése tényleg fizikai fájdalmat okoz és már több, mint egy éve nem néztem belőle egy részt sem -és igazából nem is nagyon szeretem kioffolni a már elkezdett sorozatokat- de most ezután a rész után nagyon elgondolkodtam, hogy egy életre kaszálom ezt a sorozatot.

Ami jelenleg folyik, az több, mint gáz. Minden, ami nem Captain Swan, tönkre van téve. Lehet, hogy Robin is csak egy biodíszlet volt, de Reginának fontos volt és b.szki, volt két gyereke.

Fúj, gyomorforgató, amit Kitzowitcz csinál ezzel a klassz sorozattal. Remélem a 6. évaddal kaszálják -és ez szomorú, hogy én, mint hatalmas rajongója a sorozatnak ezt mondom…

Szaby59 - 2016. 05. 09. 14:18

+1 Hooknak halottnak kellett volna maradnia, de most megint Regina szívta meg az egészet.

swford - 2016. 05. 09. 16:56

Ha Hookot megakarták volna ölni akkor már megtehették volna. Háromszor halt meg az utóbbi 22 részben. Rumple és Charming nem halhat meg. Rumple az egyik alapember, ha David meghal, meghal Snow is. Colin népszerű, nagyon. És ő az egyik tagja a Once egyik eladható termékének.

Mizumono - 2016. 05. 09. 17:30

Elég összecsapott és rosszul megírt rész volt. Remélem, nem ezzel a fordulattal akarták elérni, hogy Regina újra gonosz legyen. Viszont, ha mégis meglépik újra az Evil Queen vonalat, akkor lehet kaszálom a sorozatot, mert elég volt Rumple szenvedését nézni a jó és a gonosz oldal között.

LaCRossE - 2016. 05. 09. 17:44

Wow, ez mennyire undorító egy húzás volt, hogy Hookot feltámasztották, közben meg Robint kinyírták, megint hadd szenvedjen mindenki, kivéve Captain Swan. Nem szerettem Robint, biodíszlet volt, ráadásul amikor meghalt, olyan ostoba fejet vágott, hogy meg kellett állítanom a videót, hogy röhöghessek egy jót, de ez így nagyon ócska és gyomorforgató volt.

Egyre inkább érik bennem a kasza gondolata.

Roxi - 2016. 05. 09. 21:35

Sajnáltam Robint,de nem maga miatt,hanem Regina miatt. Ő nagyon megérdemelte volna a boldogságot és megint elvették tőle. Én is nagyon remélem,hogy nem akarnak megint gonoszt faragni belőle. Hook halála kézenfekvő lett volna,ez nagyon a semmiből jött.

Qedrák - 2016. 05. 09. 21:39

Szerintem viszont egészen jól és következetesen megírt rész volt. Ha elé tesszük a többit, akkor látható, hogy Zelena és Regina kapcsolata végig azon építkezett, hogy előbbi meghozza a mai döntését, és lezárták Arthur szálát is.

Persze mindez nem jelenti azt, hogy amit láttunk jó, vagy pláne tökéletes lett volna: biztos voltam benne, hogy az írók nem merik Hook-ot kiiktatni, pedig ha az az utolsó jelenet nincs, akkor kapott volna egy rendes eltávozást, és Emma karaktere is egy újabb kihívást. Persze a marketingszempontok erősebbek voltak, ezt el kell ismerni.

Amúgy a sorozat jövőjére nézve szerintem árulkodó jel, hogy az elvarratlan szálak egy jelentős részével most végeztek, (id. Henry, Hook-tesó, stb.), szóval ha van a fejükben valamiféle nagy befejezés, akkor lassan ráfordulnak a célegyenesre.

Skyroads - 2016. 05. 10. 09:26

Még soha nem néztem sorozatot kizárólag azért, mert magas benne az eyecandy-faktor. De most itt tartok. Szomorú.

heidfeld - 2016. 05. 10. 11:10

Ez a rész annyira volt átgondolt, mint az Észak Koreai gazdaságpolitika..Arthur, Merida honnan került elő? Soha nem derül ki. Hook meg olyan szánalmas, hogy magam végeznék vele, megszabadítva szenvedéseitől..
Amy Manson-t nagyon kedvelem, nagyon tehetséges. Hihetetlen skót akcentusa van. Nagyon sajnálom, hogy Emma Gaulfield csak villanásnyi időt kap, pedig nagyon jó színésznő.

Matt - 2016. 05. 10. 11:41

Szerintem nem volt olyan rossz rész. Bár Hádészt elég könnyen eltették láb alól. Jó lett volna az ő múltját is bemutatni egy sajátos módon és nem csak elmesélni, hogy mi történt vele régen.
Robin nem nagy veszteség, mert borzalmasan idegesített, viszont Reginát nagyon sajnálom. Ez eléggé szemét húzás volt vele szemben. Hook meg eléggé nyámnyila, az lenne a legjobb ha visszatérne a régi énjéhez.
Szörnyellának meg a Vak boszinak nem nagyon voltak jelenetei az évad 2. felében, mégis ezek a jelenetek dobták fel a sorozat epizódjait. remélem még viszont látjuk őket. Én örülnék egy Vak boszis háttértörténetnek illetve Szörnyellával kapcsolatban még mindig vannak kérdések, amik megválaszolásra várnak.
Remélem a 6. évadra változtatnak, mert ez az 5. évad borzalmasan gyenge.

swford - 2016. 05. 10. 16:34

@heidfeld
Merida és Arthur SB-ban voltak. Már a téli fináléban elmentek volna, de kivágták a jeleneteket. Volt háborgás, főleg a Meridat játszó színésznő részéről, így megígérték, hogy visszahozzák őket.
Nem volt olyan vészes a rész. Robint felesleges volt állandónak tenni, úgy járt, mint Will.
Hook marad. Colin talán a legnépszerűbb karakter.

heidfeld - 2016. 05. 11. 01:46

Akár 6 részt is kivághattak volna az évadból.. Kedvenc karakterem volt Hook, de ez csak egy szánalmas klón. Mivel nem egyenlőek Emmával a kapcsolatban, ez nem lehet tartós.. Szegény kalóz ki lett herélve.
Lily jöhet a hatodik évadban, és szabadítson meg minket rengeteg tehetségtelen színésztől, unalmas karaktertől.

JH94 - 2016. 05. 12. 23:35

Éppen azon gondolkoztam, hogy mi lehet Arthurral, meg a nagy Camelot-os terveivel, erre az írók meglépik ezt a dolgot. Nekem az jött le belőle, hogy nem tudtak mit kezdeni a karakterrel aztán valahogyan ki kellett írni. Ez az 5. évad nem igazán jól van felépítve. Így visszaemlékezve az elejére, azért mentek Camelotba, hogy Hook-ot megsebesítse az Excalibur majd meghaljon és az Alvilágban kalandozzanak. Persze univerzum tágításnak okés, hiszen már tudjuk, hogy van Alvilág. De lassan elérünk a káoszba is, a sok flashback flashblackével és stb.

DarkEagle - 2016. 05. 14. 16:42

“Mivel nem egyenlőek Emmával a kapcsolatban, ez nem lehet tartós.. Szegény kalóz ki lett herélve.”

Hát nem tudom de szerintem pont azok a kapcsolatok nem tartanak sokáig amiben ugyan olyanok a társak. Tudod, Yin-Yang elmélet. :D Bár Hook meg Emma nem különbözik annyira szerintem.

Mondjuk az évadot én teljesen máshogy építettem volna fel. Ahogy fentebb is írták az egész arra ment ki hogy Hook meghaljon és mehessenek az Alvilágba. De csinálhatták volna azt is hogy Merlin és Emma titkos terve az hogy megakadályozzák Hádész belépését az élők világába ezért Emma eljátssza hogy milyen gonosz, ami ugye sikerült alapból is (megjegyzem baromi jól állt Jennifernek) aztán megakadályozhatták volna a szerelmesek összejövetelét valahogy Emmának meghagytam volna a DO erőt mert baromi badass szerintem. :D Rumpiból meg már épp elég volt maradhatna sima ember mert így is jó csapattag lehetne a tudásával. Kicsit unalmas már hogy mindig gonosz de közben mindig a nőjét akarja menteni. Egyébként pont vele csinálhatták volna azt hogy meghal, lekerül az Alvilágba Hádész átveszi felette az irányítást és feljön az élők közé és akkor mehetne a harc. Vagy valami ilyesmi. Kevésbé lett volna erőltetett és a felesleges szerelmi dráma is elmaradt volna.

Mert hát tudtommal Hádész járt-kelt alapból is a világok közt a mesében, Herkules dettó szóval jöhetett volna ő is figyelmeztetni az embereket. No mindegy. Remélem a kövi évadot jobban összerakják. Így egyben lezavarva ez az 5 évad jó volt de hetiben tuti zavaróbb lett volna. :D

swford - 2016. 05. 14. 18:11

Az érdekes és vicces, hogy néhányan ki vannak akadva, hogy Emma és Killian csókolóztak Robin sírja mellett. De az nem zavarta őket, hogy Robin és Regina egy kriptában szexeltek.

Platschu - 2016. 05. 14. 20:23

A Lannister családban sem akadnak fenn ilyeneken. :D

DarkEagle - 2016. 05. 14. 21:47

Milyen igaz. Egyébként szerintem a kripta ami gázosabb nem a csók egy temetőben. :D Egyébként én inkább azt nem értem miért baj hogy ők együtt vannak. Mármint Killian meg Emma. Jók együtt és ők is megérdemlik a boldogságot. Hook sosem volt az az igazi gonosz tuskó csak sodorta az élet ahogy Emmát is pl. Csak egy biztos pontra volt szükségük és most meg is van. Az ő úgymond párfordulása nem zavaró, ellenben ahogy fentebb írtam Rumpi nagyon is zavaró. Jól jönne már egy TÉNYLEGES gonosz a sorozatba aki nem csak azért gonosz mert jót akar vagy mert bántották. Nem tudom ki hogy van vele de baromi unalmas hogy minden gonosz azért gonosz mert szar élete volt. Nem valami példaértékű egyébként azt sem, bármennyire szeretem Regina karakterét, hogy 100 ezreket tett el láb alól és mégis várja a boldog befejezést. Ahogy azt is rühelltem hogy az anyja is átkerült Olimposzra vagy ki tudja hová. Ha valaki akkor ő nem érdemelte meg a megváltást.

Egyébként pont ezért nem jó hogy csak némileg merítenek a mesékből mert így nem marad senki igazán gonosz és mint az látható idővel kifullad a sorozat.

Épp most olvastam egy interjút Jennifer nyilatkozta hogy szívesen látná Mary Poppinst is pl a sorozatban de az ilyen karakterekkel az a baj hogy nem gyakorolnak nagy hatást a sorozatra mint pl Pán Péter ugye, így hamar kifullad a sorozat. Hiába a sok fun karakter ha nincs nagyszabású gonosz. A sorozat már nagyon epizodikus lett és tényleg csak darálva érdemes nézni mert hetiben elég gyatra.

És ha ez nem lenne elég most egy tini kezében van a világ sorsa aki mindig is idegesítő volt. Henry ugye. Most hogy ismét író lehet a szerelmi drámája miatt ki tudja miket fog csinálni.

swford - 2016. 05. 15. 10:46

Egyetértek azzal, hogy Hook/Killian sohasem volt igazán gonosz. Bosszút akart állni, de amint találkozott Emmaval már ez a dolog nem számított. Pont erről szól egy kapcsolat, hogy változol közben. Jól kiegészítik egymást.
Az sem világos, hogy itt sokan írják, hogy milyen baj, hogy Hook változott. De ugyanezeknek az embereknek az is a probléma, hogy Rumple nem változott. Most akkor mi van?
Őszintén szólva én nem sajnálom Robint. Az volt az érzésem, hogy azért kellett, hogy Regina ne legyen egyedül. De Sean Maguire nem volt nagy szám. Nem egy Colin vagy Robert szintű színész.

swford - 2016. 05. 16. 10:37

Érdekes. Kicsit skizofrén. Regina nem annyira erős, hogy le tudja győzni saját rosszabb énjét? Hogy lett belőle kettő? Akkor Hookból, Snowból is kettő van? Vagy csak az írók így akarták megoldani, hogy ne húzzák le Regina fejlődését a wc-n? Rumple csak ennyire képes? Henryt legszívesebben megpofoztam volna. És Violet miért úgy öltözik, mint az 50-es években? Ja, és Roland miért nem maradhatott a húgával? Jól meglenne Neal és Zelena gyerekével, őket sem látják többet a szülei.
Értem, hogy az Evil Queen visszatért, neki van Hook mellett a legnagyobb rajongótábora. Hiába a fenyegetés és a hiszti, amit produkáltak, meghozta az eredményét.
De úgyis elintézik ezt a történetszálat 5 rész alatt, hogy utána valami egészen más legyen a végén.

Szaby59 - 2016. 05. 16. 13:20

Nem volt rossz a finálé, Henryt szokás szerint nyakon vágtam volna, de amúgy elment.
Érdekességképp a Penny Dreadful is épp Dr. Jekyll karakterét hozta be a mostani évadban, ott pont ennek a szérumnak a kifejlesztésén dolgozik bár ott egyfajta betegségnek/őrületnek nevezi a “gonosz” személyiséget.
Örülök, hogy nem dobták el Regina karakterét, de azért az Evil Queent is láthatjuk teljes pompájában :D
Érdekes évadnak ígérkezik, kíváncsi vagyok kiket hozott magával Mr. Hyde :D

DarkEagle - 2016. 05. 16. 17:38

@swford: Minden embernek két személyisége van a valóságban is. Oké vannak a betegebb egyének akik már tényleg skizofrének de az most mindegy. :D Reginából nem lett kettő csak a szer egyszerűen szétválasztotta a két személyiségét. Engem ez a fordulat nem lepett meg kicsit sem de persze ettől még örülök mert nem kevés színt vihet a sorozatba hogy visszatért a Királynő, VISZONT, nem tudom ki hogy van vele de ez elég nagy baki is. Mármint Regina kitépte a szívét majd elporladt. Akkor mégis hogy a viharba tudott életben maradni? Gondolom ez a jövő zenéje lesz de tippre azért mert egy szíven osztoznak ugye Reginával hiszen egy személyről beszélünk csak két személyiség.

Ergo a Gonosz Királynő elpusztíthatatlan. :D

Henry-t én is nyakon vágnám. Állandóan hősködni akar de bele se gondol a tetteibe hogy mit csinál utána meg ő oktatja az embereket a szökőkútnál hogy milyen fontos a mágia. Előtte meg adta a menőt a bige előtt hogy ő biza elpusztít mindent. Mert ugye varázslat nélkül nem halnak meg emberek, nem lehet szar életük stb. Tipikus kamasz gondolkodás, szóval ha úgy vesszük nagyon jól hozza a karaktert a csávó. :D
Egyébként @swford: Violet nem öltözködik úgy mint az 50-es években. Mai napig hordanak ilyen hosszú kabátot. :D Renget fiatal és idősebb nőn látni ilyen ruhát. Plusz ugye Camelotban nőtt fel szóval ja. Egyébként nekem a csaj nem jön be, mármint aranyos, nem így értem de valami nem stimmel vele.

Jekyll és Hyde jók lettek de azért most már tényleg kereshetne más szerepet Sam Witwer mert állandóan ő játssza a “nagy gonoszt” minden sorozatban. :D

Viszont ezzel a fordulattal, hogy elvileg hozta magával a pajtásait érdekes dolgok elé nézünk és ha jól muzsikál jövőre a sori akkor még kinéz neki pár évad. Gondolom most van a tarsolyban elég sok karakter, hiszen áthoztak párat. És ezzel talán meglépik azt is hogy nem csak Disney karaktereket hoznak be a sorozatba. ami azért nem rossz ötlet, mert elég hamar kifulladna a sorozat.

Ősszegésében nagyon jó finálé volt csak Henry nem kellett volna, minden egyes jelenete annyira erőltetett volt hogy szó nincs rá. :D

Cyrax - 2016. 05. 17. 09:25

A Grimm tesók és Oroszlánkirály teóriák nem jöttek be. :)

És akkor el is szakadtunk a Disney filmektől egy időre? Muszáj volt screencapot csinálnom arról, amikor először mutatják az új realm-et, tiszta Final Fantasy! :)

Evil Queen újjáéledése miatt meg talán vége is lesz a félévados szerkezetnek, ez a finálé is elszakadt már az előző száltól és eléggé megágyazott az új évadnak, eddig mindig csak a cliffre maradt ez a dolog. Valószínűleg ma este már ki is derül, hogy nem két félévad lesz (bár én továbbra is azt vallom, hogy ez az egy sorozat profitált a téli szünetből).

Szaby59 - 2016. 05. 17. 13:15

Remélem marad, viszont ha nem akkor remélem utolsó évad lesz és szépen lezárnak mindent.
+1 Tényleg itt működik a legjobban az évad/félévadok közötti szünet, ok van cliff, de az aktuális sztorit mindig sikerül lezárni, most még szépen sikerült bevezetni a következő évados sztorit is kicsit olyan mintha a 6×01-02-t láttuk volna :D

Roxi - 2016. 05. 17. 21:31

Jó volt ez az évadzáró.Nagyon jól megoldották,hogy Regina karakterfejlődése se menjen a kukába,mégis visszatérjen a Gonosz királynő. Gold meg vajon hová került? Azt hittem ezt is belengetik,de semmi.

Yoohaj - 2016. 05. 17. 22:59

Lehet pont azért kellett ez az egész Jekyl/Hyde világába történő kiruccanás mert valóban a 6. lesz az utolsó évad és az utolsó évadban végül végleg legyőzik Rumplet és az Evil Queent?

Yoohaj - 2016. 05. 17. 23:08

Amúgy én még egy lehetőségnek gondoltam a Notre-Dam-i toronyőr és Shrek felbukkanását is.

És még régebben egy olyan gondolatom is volt, hogy talán a végefelé feltámasztják Danielt, vagy előkerül egy hasonmása az egyik párhuzamos világból. De most valószerűbbnek gondolom a teóriámat Hook feltámasztása és Robin megsemmisülése után.

wondorog - 2016. 05. 17. 23:15

A könyvben amit Henry talált volt egy Don Quijote sztori is (szélmalom háttérben tuti az volt), na azt megnézném, a többit nem igazán tudtam kivenni, majd lehet visszanézem.

DarkEagle - 2016. 05. 17. 23:56

“Lehet pont azért kellett ez az egész Jekyl/Hyde világába történő kiruccanás mert valóban a 6. lesz az utolsó évad és az utolsó évadban végül végleg legyőzik Rumplet és az Evil Queent?”

Kétlem. Most elég sok új történetet belengettek ezzel az új könyvel szóval ha jól muzsikál a sori jövőre akkor nem hiszem hogy megállnak a 6. évadnál. SŐT! Van bőven kraft még a sorozatban csak ki kell aknázni.

Cyrax - 2016. 05. 18. 10:54

wondorog: Az Entertainment Weekly oldalán megtalálod a belengetett sztorikat.

Szula 25 - 2016. 05. 20. 07:26

Nem nagyon emlékszem a régebbi évadokra de Henry nem volt még gonosz a sorozatban nem? Valamilyen szinten már mindenki megtapasztalta a sötétséget de ő még nem ugye, de javítsatok ha tévedek.

Qedrák - 2016. 05. 21. 09:26

Szula 25:
Nem, Henry még nem volt soha gonosz, csak szimplán idióta. Az viszont elég gyakran. :)

Roxi - 2016. 05. 21. 16:31

De egyszer volt valami olyasmi, amikor testet cserélt Pán Péterrel.De a színészpalántának nem nagyon ment az alakítás.

Zora - 2016. 05. 21. 21:17

Elég sokan húzzák lefelé a Henry-t játszó színészt…

Azért azt nem szabad elfelejteni, hogy egy 10 évesnél még nem lehet tudni, hogyan fog játszani 15 évesen. Anno ő még kis aranyos, cuki kisfiú volt, később derült ki, hogy nincs tehetsége.
A válogatáson jól mellényúltak, de hát ritka az olyan szerencse, mint a Medium gyerekszereplőinél, ahol 3 – vagyis 4, az ikrek miatt – nagyon jó gyereket találtak, akik 7 éven keresztül (3, 8, 13 évesen kezdtek!) remekül teljesítettek.

Persze, a forgatókönyvírók is kitalálhatnának egy olyan történetet, ahol a gyerek arca megváltozik, mert ebben a mesevilágban ezt meg lehet tenni.

(Bár a Bones-ban simán lecserélték a 15 évest egy másikra.)

Szóval, szerintem gondoljatok erre, ha a színészt szidjátok.

heidfeld - 2016. 05. 22. 08:33

Nem lett volna rossz ez a évadzáró, de két baromság gallyra vágta. Hogy vegyünk komolyan halálokat, ha most A Gonosz Királynő, előzőleg a kalóz “távozik”? Teljesen komolytalan, szánalmas, ha mese is…
A szökőkutas-jelenet meg teljesen ciki volt, nincs rá jobb szó. Apróságként megjegyezném, hogy senki nem videózott a telefonjával..
Az elfeledett mesehősök érdekesek lehetnek, de nagyon nem valószínű, hogy hetiben nézzem ezt a zuhanó szintű zagyvaságot.. De nézném, mert még mindig jó lehetne, csak iszonyú sok borzalmas “színész” kap rengeteg jelenetet-érdemtelenül. Mulán és Lily érdekel, meg az újak. Már Hook sem, mert egy madzagon rángatott bohócot csináltak belőle az alkotók.
3 pótolt sorozat került nálam hetibe, és még van 2+5 újonc, így ez nem fog beférni hetibe. Kár, mert szerettem, de nem én tettem tettem tönkre.

Yoohaj - 2016. 06. 22. 01:21

heidfeld amúgy melyik az a 3 illetve 2+5 sorozat amit nézel helyette? ;)

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz