Advertisement
login |

Hawaii Five-0: kezdett a 6. évad – írta Pamats

2015. 09. 30. 15:22 - Írta: vendegblogger

16 hozzászólás | kategória: kritika,

Elindult a H50 legújabb szezonja is, ezúttal már a hatodik – elég szép kor ahhoz képest, hogy a hétfőről péntekre való költözésnél sokan a legrosszabbra gondoltak. A legutóbbi évad elég szórakoztatóra sikeredett, voltak benne egészen hangulatos és érdekes részek is, de ha egy akció-krimisorozat ilyen helyszínen játszódik, ez már-már elvárás.

Hawaii Five-0 - 6x01-03

A kezdő epizód nagyjából az évadzáró után veszi fel a fonalat, így az esküvőbe, hogy aztán a nagy vidámság után már kevésbé örömtelien folytatódjon a történet.

A fináléban Gabriel elég keményen fenyegetőzött, az aktuális részben az újdonsült házaspár életét keseríttette meg elég durva módon (nem egy túl boldog kezdet nekik). Nyilván az ő ténykedése még visszatérő elem lesz az évad során.

Hawaii Five-0 - 6x01-02

A heti ügy ezúttal egy vélt, 1800-as évekbeli kalóz rajtaütéshez kapcsolódott, amit láthattunk is egy Pirates of The Carribbean-t idéző nyitányban, meg pár flashback-ben. Persze egy kis kincskeresés is bejátszott, amivel kapcsolatban természetesen Jerry-nek is volt egy-két elmélete, és nem is minden az volt, aminek látszott – kellemes kis ügy volt.

A megszokott átlagszínvonal tehát maradt, és bár semmi kiemelkedőt nem mutatott az 5×01, remélhetőleg ezután is egy élvezhető és akciódús marad a sorozat. A fő összetevők továbbra adottak hozzá: Hawaii remek helyszín, Steve és Danny még mindig húzzák egymást, Jerry jó csapattag, és a H50 kellően könnyed tud lenni a drámai részek mellett is.

Hawaii Five-0 - 6x01-01

Számszerűleg legyen egy olyan 5.5/10 a start, hiszen ha nem is egy világmegváltó sorozat, gondűző kikapcsolódásnak még mindig tökéletes.

16 hozzászólás Ne habozz!

ANOka - 2015. 09. 30. 19:04


Az 5. éveadot is már csak becsületből néztem (szenvedtem) végig, annyira tré/ötlettelen volt.
Így számomra kasza, ezt már el se kezdem.

Piemaker - 2015. 09. 30. 21:04

Szerintem a 4. évadnál sokkal jobban sikerült a következő.Nem voltak olyan nagy hullámvölgyek mint anno.Nálam bőven nézős marad ha idén is legalább a tavalyi színvonalat tartják.

payskin - 2015. 10. 03. 20:16

Sajnos teljesen kiesett a hét, így csak most érek rá elmondani, hogy ez az évadnyitó nem volt valami rózsás. Az elején a kalózos etüd — Klaus Badelt és Hans Zimmer versenyt pörögtek a sírjukban, pedig még meg sem haltak. Te, írjál már olyan karibtengeres zenét, tudod, tü-düdüdü-tü-tü-tü, csak ne ugyanaz legyen, mint a film! Nem hiszem el, hogy ez bárki komolyan gondolta.

És még csak ezután jött a Jó, akkor most mindenki érezze magát jól, rendben? Figyelem, felvétel! Tessék! Életem leghosszabb 5 perc volt, tíz körömmel kapartam az asztalt a We are family ütemére. Ha van valami, amit nem bírok sem filmvásznon, sem képernyőn, az a tettetett jókedv meg a tánci-tánci. Bár Masi Oka jól nyomta. :D

Ezzel el is ment az évadnyitó egy negyede! A többiről csak nagy vonalakban:

– Remélem, nem Gabriel lesz az évad új fő gonosza, mert elsírom magam. Wo Fatben volt valami, Gabriel csak egy sima s!&%#?!j. Kéne inkább valami jó átívelő sztori egy karizmatikus ellenséggel nem pedig egy ilyen pojáca.

– A másik félelmem, hogy Noshimuri életben marad. Szegény szegény Adam, nem is tudom, mikor láttuk utoljára tökös jakuza-főnöknek, már évadok óta csak bujkál, meg őrlődik a múltja és Kono között, jaj, hát most végre eldöntötte, erre hogy járt.

N E M … É R D E K E L !

Értem, hogy kell a szereplőknek valami háttér, hogy ne csak papírmasé figurákként rohangáljanak 40 percig, de ez, hogy mindig kell legyen valakinél valami családi dráma, annyira unalmas már. És aki olvasta az évadot megelőző interjúkat (vagy akár a Sorozatjunkie-t), tudja, hogy lesz még “családi” dráma bőven. Előre sírok.

Konóból is elegem van már. Bár, igazából nem Konóból van elegem, hanem a pocsék írásból. Az álarcos szikés jelenet? Hagyjuk már egymást békén!!!

Közvetítés az írószobából:

– Na, ott tartottunk, hogy ül Kono a székhez kötözve, az álarcos fickó meg az erkélyen gyönyörködik a kilátásban. Hogyan szabadul ki Kono?
– Ööö…
– Pfff…
– Nekem lenne egy ötletem!
– Na!
– Mi lenne, ha az álarcos véletlenül ott felejtené az összes eszközét az asztalon, és Kono elérné valamelyiket és akkor azzal kiszabadulna.
– Hű, ez nagyon jó!
– De várjatok! Csak így simán kiszabadul?
– Nem, nem figyelj, ez marha jó lesz. Mondjuk, Kono így nem látná meg a szikét azonnal, mert valamiért pont nem egyenesen néz. Hanem így balról jobbra szkenneli az asztalt… vágjátok, mintha egy robot volna… és akkor óriási feszültség, meg minden, és túlmegy a szikén!!!!!
– Wow!
– Hűűűű….
– Túlszkennel, értitek? És akkor visszamegy a kamera a szikére.
– Ez állat lesz! És hogyan tovább?
– És akkor nem éri el, mert messzebb van a szék az asztaltól…
– Meg amúgy is le van kötözve a keze…
– Igen-igen… de így megdönti a széket, és akkor pont eléri.
– De, persze ezt nem mutatjuk meg, hadd izguljanak a nézők!
– Viszont az álarcos meg kiszúrja a mozgást, vagy valami.
– Mondjuk ahogy Kono visszaengedi a széket, az koppanjon a padlón, és azt hallja meg az álarcos!
– Igen-igen, ez marha jó!
– És akkor az álarcos odamegy Konohoz, és ő is elkezdi szkennelni az asztalt. És észreveszi, hogy nincs ott a szike…
– Igen… És?
– És akkor Kono felpattan és nyakon szúrja! Kész, vége.
– ÁLLAT!
– Wow!
– Isten császár!
– Hát ez mekkora jelenet lesz!
– Ööö… izé… bocs, de Kono hogy szabadul ki?
– Hát a szikével!
– De azzal nem tud, csuklótól felfelé odakötöttük a kezét a székhez, nem emlékszel?
– Na és? Elvágja!
– Nem tudja elvágni, nem tud csuklóból olyan erőt kifejteni, meg amúgy is valaki vastag hajókötelet írt a korábbi jelenetbe, azt végképp nem tudja így átvágni, főleg ilyen kevés idő alatt.
– MARADJÁL MÁR, FOLYTON KÖTEKEDSZ! AZ EMBEREKET NEM ÉRDEKLI, HOGY EL TUDJA-E VÁGNI, ŐK KONÓNAK DRUKKOLNAK! TÖK JÓ JELENET LESZ! Na, ki írja meg?

És amikor Jerry másodjára is(!) “megfejti a térképet”? Összerakja a keretet, és előadja, hogy a négy sarok a négy irány, és a keret két szembelévő oldalán összeköti a bevágásokat — amiknek abszolút semmi köze nincs az irányokhoz! :D De, hoppácska!, X marks the spot, és képesek még be is forgatni a képet, hogy a hülye amerikaiak megértsék, hol az X. Sírtam. Rosszul bírom, mikor teljesen hülyének néznek.

Na, mindegy, reméljük, a második rész jól lesz. (Vagy lett.)

(Ja, és köszi, Pamats, hogy megírtad. Nagyon hezitáltam, hogy elvállaljam-e, de nem biztos, hogy jól jártunk volna… :P)

Higgins - 2015. 10. 04. 12:19

Nálam ez az év kommentje, payskin!:))Arra a szabadulós jelenetre én is felkaptam a fejem, elég lazára vették!Egy rossz első rész után mindenesetre kaptunk egy sokkal erősebb másodikat.Ezt a szintet kellene tartani a továbbiakban, de valószínüleg jönnek majd az újabb hullámvölgyek.Mondjuk én úgy vagyok ezzel a sorozattal hogy ha egy helikopterről vennék Oahut, senki nem szólna semmit, akkor is nézném:))

Cinzina - 2015. 10. 04. 20:18

Nem vagyok egy nagy kritikus, mert elég elfogultan szoktam sorozatot nézni. De nekem valami hiányzik ebből a Five-0-ból. Nem tudom, egy kicsit mintha leeresztett volna. Steve és Danny húzzák egymást, de már nem azzal a dinamikával, ahogyan tették az elején. A lánykérést is kicsit erőltetettnek érzem McGarrett-oldalról, és már elspoilerezték ezt is, azért csak megvárom, mi sül ki ebből. Az ötödik évad nagy érzelmi dobása nálam az volt mikor kiderült hogy Charlie mégis Danny fia, viszont ez a szál azóta is függőben van, nem értem miért. Ettől függetlenül nézem, mert megszerettem (habár Grovert sehová sem tudom tenni, még annyira sem, mint Jerryt), de nekem az első két évad volt az etalon, meg talán a harmadik évad első fele.

m76 - 2015. 10. 05. 00:05

Nekem is baromira elegem van már kono meg noshimiaszar közös szenvedéseiből, 3 évad óta ez megy, hogy bújkálnak valaki elől. Most is ez a jakuza szál annyira eröltetett hogy fáj. Érted a Jakuza ahelyett hogy arra fordítaná az erőforrásait, hogy elkapja azt a fickót aki meglovasította a pénzüket, ők simán csak trollkodják a töketlen majmot, hogy megfélemlítsék. Aki most már ráadásul rokkant is lett, majd biztosan ő fogja visszaszerezni a pénzt áááá.

Ha ennyire buták ezek a jakuzák akkor nem tudom miért félnek tőlük annyira. A 2. rész utolsó jelenete is milyen már.

DCorp - 2015. 10. 05. 12:12

Sziasztok! :)

Szeretnénk bemutatni a Hawaii Five-0 paródiáinkat! :) Aki szereti a paródiákat, és ismeri a sorozatot, abban reménykedünk hogy értékelni fogja őket. Köszönjük ha benéztek! :)

https://www.facebook.com/hawaiifiveohparodia

A paródiákban elhallatszik káromkodás is, így aki nem szereti azokat, annak nem ajánljuk.

payskin - 2015. 10. 11. 08:47

Háááááát… ez a harmadik rész sem volt valami erős, hogy finoman fogalmazzak. :(

Pamats - 2015. 10. 29. 02:36

Nekem eddig bejön az évad

Szula 25 - 2015. 12. 01. 18:33

Julie Benznek addig örültem míg Chinnel nem kezdték el már az elején összeboronálni. Egyáltalán nem illenek össze de még annyit remélek hogy kiderül róla hogy Gabrielnek dolgozik és ezért nyomul Chinre annyira.

Jobb lett volna ha Steve mellé hozták volna inkább be, vele valahogy jobban össze illenének ha már úgy néz ki hogy Catherinetól végleg búcsút vettek azokkal a vissza emlékezésekkel. Danny jól megfogalmazta Cathrinnek hogy Steve megérdemelné már a boldogságot mindazok után ami vele történt de hát ugye mégis lelépett. Igaz nem halt meg de ilyen vissza emlékezésekkel zárták le a Wo Fat szálat is.

A lényeg hogy még mindig nézős a sorozat arra a 45 percre igazán jó kis kikapcsolódást nyújt még mindig. :)

szotyi - 2015. 12. 21. 19:16

nálam most már kezd betelni a pohár, akkora trágya lett ez a sorozat.

Szula 25 - 2015. 12. 26. 07:41

Csak nekem tűnt fel hogy Danny idén kevesebbet szerepel? 2 részben benne sem volt jó párban meg mintha hátrébb szorult volna nem? Remélem nincs valami komolyabb oka ennek.

payskin - 2016. 02. 14. 12:33

Szula: nincs, megállapodás szerint a családjához megy haza Los Angelesbe, meg intézni a dolgait. Az egész évadra nézve 4-5 részből marad így ki.

Egyébként meg csak azért jártam erre, hogy életjelet adjak ezután a meglehetősen “érdekes”, Anti-Valentin napi rész után, amit, ráadásul, megint a Robotzsaru rendezett. :) Volt benne Lili Simmons is, akiről eszembe jutott, hogy mikor is lesz már Banshee? Meg volt a végén óriásmeglepetés cliffhanger is, hűűű, bizony!

Mondanám, hogy jó volt, de… meh. :P

Szula 25 - 2016. 03. 03. 16:10

6×15:
Abbyről jól sejtettem hogy valami nem stimmel de arra nem gondoltam hogy az FBI besúgója. Chin jól rácseszik a nőkkel. Kettő meghalt a mostani meg ellene dolgozik.

Mondjuk ezzel hogy Danny rájött hogy az FBI kutakodik utánuk csak elkezdenek ők is nyomozni hogy miért is van ez és ki is kezdte.

Ahhoz inkább nem szólok hogy Gabriel eltűnt egy olyan zuhanás után.

e-batta - 2016. 03. 19. 19:34

6×17
Már csak megszokásból nézem, de ez a rész egészen pörgősre sikeredett. Viszont azon gondolkodom, hogy Catherine-t vissza akarják hozni, vagy valami nagyon tragikus véget szánnak neki?

Szula 25 - 2016. 03. 25. 12:44

e-batta:
Ahogy a 3. részben Catherine elment és bevágták a visszaemlékezéseket én most azt mondom hogy tragikus véget fog érni. Kicsit olyan volt mintha Michelle Borthot így búcsúztatnák el a sorozattól. De lehet csak így etetnek be minket és vissza fog térni, aminek én örülnék már csak McGarett miatt is akinek kijárna már a boldogság a sorozatban. Viszont ha netán emlékszel tavaly Wo Fat halála után is ilyen visszaemlékezés volt azzal zárták le végleg azt a szálat és ez miatt is gondolom most hogy Catherine meghal és nem is fogjuk látni már.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz