(A másik pilotkritikánk itt olvasható.) Azt hiszem, azoknak, akik tévéznek már egy ideje, elkerülhetetlen a The Grinder és a Grandfathered összehasonlítása. Mindkettőben tévés szépfiú tér vissza, és az egyikőjük komolyabban veszi a témát. Hiába bírom Stamost, a The Grinder jobban sikerült.

A történet szerint egy jogászcsaládból származó férfi sok évig játszott tévés ügyvédet, most hazatérve szülővárosába besegít a családi vállalkozásba. Diplomája nincs, na de mit választanátok ha épp megállna a szívetek: a melletted levő asztalnál egy nem orvos ember idegen legyen, vagy Noah Wyle, aki legalább évekig játszott orvost. Pontosan!

A dinamikát a helyzethez az említett színész öccse fogja adni, akinek van diplomája, kívülről fújja a törvényeket, csak épp az önbizalma nincs meg a munkához. Tetszett, hogy a testvérek hiába gondolkoznak bizonyos módon egymásról, a másik képességeit valamennyire már most elismerik.

Meg az is bejött, hogy végig egy hangulatot vittek. Bár 22 részen át kicsit sok lenne, hogy mindenki élteti a Grindert alakító Rob Lowe-t a sorozaton belül, viszont itt nem volt hangulatváltás. Bár akadtak érzelmek, de nem próbálták meg túldramatizálni őket, és dramedyt csinálni.

Lowe mellett amúgy még a fatert alakító William Devane marha jó, aki örömmel fogadja az életükbe változást hozó, de közben a saját útját kereső fiát. Fred Savage öccsként pedig…, hát kicsit idegesítő, de nyilván direkt, viszont legalább jól alakít.

Míg a Grandfathered-ben nem érzek annyi lendületet (persze majd meglátjuk), addig itt kíváncsi lettem a folytatásra. Na meg Rob Lowe mindig jöhet. Mondjuk 6/10, de a The Grinder-nél több esélyt érzek a felfelé változásra.