login |

Leltár 2015/III.: az év harmadik három hónapja

2015. 10. 16. 21:30 - Írta: winnie

39 hozzászólás | kategória: a hét kérdése

(Korábbi leltárposztok: 2014/I., 2014/II., 2014/III., 2014/IV., 2015/I., 2015/II.)

Itt a szokásos, negyedéves leltáros bejegyzésünk, ami arra jó, hogy mindenki lássa, hogy a többieknél mi ragadt meg nézős sorozatként az újoncok közül, és ezek alapján esetleg tippeket szerezzen. Mert az egy dolog, hogy a pilotkritikából (plusz kommentekből) kiderül, hogy valami jó vagy nem pár ember szerint, de egy 10/10-es első rész után is jöhet pár epizóddal a kasza – ld. az országos újoncok közül sok pilot tetszett, de összesen alig ragadt meg valami közülük.

Ezúttal kis késéssel teszem fel a kérdést, így az országos újoncok is játszanak, 3 rész után sokan tudtak ítélni – tehát július és szeptember közötti premierekre kérdezünk rá. Első számolásra az elmúlt negyedévben 73 újonc sorozat került bemutatásra, szóval aki nem talált néznivalót, az ne a sorozatokban keresse a hibát, hanem abban, hogy esélyünk sincs mindet bepróbálni, hátha rálelünk a legjobbakra.

Az elmúlt 3 hónap több, mint 70 ÚJ sorozata közül nálad melyek kerültek be a nézősök közé?
(Nem csak a legjobbak érdekelnek, hanem minden, amit megtartottál, ami nézős lett.)
(Az elmúlt hónapok premierjeinek listája lejjebb)

Lássuk, hogy ki mit fedezett fel és tartott ki mellette a negyedév kínálatából? Részemről 11 nézős új sorozat lett az elmúlt negyedévben és 15 kaszált. A nyaram inkább a futó sorozatok nézéséről ás utólagos darákról szólt, nem annyira az újakról, de majd most azokkal is felhozom magam.

Nálam nézősök lettek: The Jim Gaffigan Show, Impastor, Sex&Drugs&Rock&Roll, Public Morals, Blunt Talk, Fear The Walking Dead, Life in Pieces, Limitless, The Player, You, Me and the Apocalypse, The Grinder,

Akad pár még amit mindenképp el kéne kezdenem, mert már nagyon érdekel: Partners in Crime, Show Me a Hero, Narcos, 800 Words, Modus, Les Mystères du Lac,

Ezeket voltam kénytelen kaszálni: Mr. Robinson, Difficult People, Kevin From Work, Documentary Now!, The Carmichael Show, Minority Report, Blindspot, The Muppets, Scream  Queens, Rosewood, Heroes Reborn, Blood & Oil, Quantico, Grandfathered, Code Black,

De a fentieken kívül, a teljesség igénye nélkül még olyan premierek voltak, mint Lego Star Wars: Droid Tales, Talia in the Kitchen, The Spoils Before Dying, Glitch, Muff & Stuff, The Outcast, Tut, Gamer’s Guide to Pretty Much Everything, We Bare Bears, Life in Squares, SouthBeach, Bunk’d, Significant Mother, Alvinnn!!! and The Chipmunks,  Born Again Virgin, Club de Cuervos, Sneaky Pete, Casanova, Project Mc², Ties That Bind, Mountain Goats, Top Coppers, Fried, The Trials of Jimmy Rose, Pickle and Peanut, Cradle To Grave, Boy Meets Girl, Hand of God, Marvel’s Guardians of the Galaxy, An Klondike, Doctor Foster, Game Shakers, This Is England ’90, Peter Allen: Not the Boy Next Door, The Bastard Executioner, Moonbeam City, Midwinter of the Spirit, Clean Break. Danger Mouse, Adam Ruins Everything, Marley’s Ghosts,

Ha valami kimaradt volna, szóljatok. Előfordulhat.

39 hozzászólás Ne habozz!

Dr. Agy - 2015. 10. 16. 21:51

Nézős: FTWD, Limitless, Life in Pieces, Narcos, Blindspot (utóbbinál nagyon rezeg a léc)

Megnéztem a pilotot, de nem tetszett: The Player, Scream Queens

Norbi - 2015. 10. 16. 21:54

Lehet hogy off, csak meglattam nalad a nézősök között.
Public Morals sorsa mikor derul ki? Neki se merek állni darálni amig nem tudom h nem lesz e kasza..

Skate - 2015. 10. 16. 21:56

Nézősé vált: Sex&Drugs&Rock&Roll, Fear The Walking Dead, Limitless, The Player, Blindspot, Hand of God, Marvel’s Guardians of the Galaxy

Pilot után kasza: Impastor, Scream Queens, Blood & Oil, Quantico

Pilot megvolt, kérdőjeles: The Muppets, Heroes Reborn

Bepróbálásra vár: The Bastard Executioner

Lemoni - 2015. 10. 16. 22:04

Nézős:
The Player – Heroes Reborn (egyelőre még, de nagyon rezeg a léc) – Hand of God – The Bastard Executioner

Kasza:
Blindspot – Scream Queens – Rosewood – Blood & Oil – Quantico – The Spoils Before Dying (ez nagy csalódás volt, mert az első évadot imádtam) – Tut – Limitless

A be nem próbáltak között nem találtam olyanokat, amelyek érdekelnének és később esetleg darálnám.

Cyrax - 2015. 10. 16. 22:07

Grandfathered & Scream Queens az egyedüli nézősök.

szerintem - 2015. 10. 16. 22:09

73 sorozat – egyet sem nezek ebbol

harom var arra, hogy beprobaljam: narcos, scream queens (bar lehet, hogy ebbol semmi nem lesz, olvasva a kritikakat) es az an klondike.

CyClotroniC - 2015. 10. 16. 22:11

Nem sok jött be sajnos:

– Show Me A Hero
– You, Me and the Apocalypse
– (The Grinder) – tölteléknek kellemes, de semmi extra

Amiket szívesen kipróbálnék majd:

– Narcos
– Sex&Drugs&Rock&Roll

Volt több kasza is, de a legnagyobb csalódás a Scream Queens volt, attól elég sokat vártam és sajnos nagyon mellément :(

CyClotroniC - 2015. 10. 16. 22:17

Ja meg hát a “TitansGrave”, év egyik kedvence, bár az eléggé határon volt, lehet, hogy az előző csomagban lenne a helye.

m76 - 2015. 10. 16. 22:46

Nézős lett: The Player

Még nem tudom: Hand of God

Kaszáltam: Blunt Talk

Esetleg bepróbálom: Limitless

LoGi - 2015. 10. 16. 22:55

Nézős: Limitless, The Grinder, Narcos, Heroes Reborn

Várólistára már felkerült: Fear The Walking Dead, You, Me and the Apocalypse, Impastor

0 kasza.

PTOBI - 2015. 10. 16. 22:57

Nézősök lettek:
– Heroes Reborn
– Limitless

Amiket meg szeretnék tekinteni, amint lehetőségem nyílik ezekre:
– You me and apocalypse
– River
– Minority Report
– Blindspot
– Life in pieces

Kaszáltam:
– Quantico

DarylD - 2015. 10. 16. 23:32

Nézős lett:
– Impastor
– Fear the Walking Dead
– You Me and the Apocalypse
– Show Me a Hero
– Scream Queens
– The Muppets
– Lego Star Wars: Droid Tales
– Tut
– We Bare Bears

Kasza is volt pár, igazán a Bastard Executionerben és a Narcosban csalódtam, azoktól többet vártam. Bepróbálni mást már nem nagyon tervezek.

tomazo - 2015. 10. 16. 23:47

Nézős lett:
– The Player
– Scream Queens
– You, Me and the Apocalypse
– Heroes Reborn

Kaszáltam:
– Blindspot
– Limitless
– Fear the Walking Dead
– Minority Report
– Quantico

C-DEF - 2015. 10. 16. 23:58

nézős:
Scream Queens
Impastor
Sex&Drugs&Rock&Roll
The Grinder
Grandfathered
Heroes Reborn
Quantico
The Player
Limitless

kasza:
Tut
We Bare Bears
Cradle To Grave
Hand of God
The Bastard Executioner
Moonbeam City
Rosewood
The Carmichael Show
Minority Report
Blindspot
Show Me a Hero
Narcos
Blunt Talk
Public Morals
You, Me and the Apocalypse

Kissur - 2015. 10. 16. 23:59

Mivel finnyás vagyok nagyon, ezért csak a The Player lett hetiben nézős, a FTWD-ből meg van még 2 rész. A Blindspot meg idegesített, pedig sok potenciál volt benne.

Zizi - 2015. 10. 17. 00:18

Nálam kb. semmi sem lett nézős, a szeptember-októberben indult újoncokról pedig még nem tudok nyilatkozni… bár ha jobban belegondolok, akkor ott sem fog sok megmaradni.

Flanker - 2015. 10. 17. 00:27

Nézős lett: The Player. Igaz, mást időhiány miatt be se próbáltam :)

Enzo - 2015. 10. 17. 04:14

Nézős: FearTWD, Heroes:Reborn, Scream Queens, Blindspot (utóbbi lehet hogy átvedlik darálóssá)

tomex - 2015. 10. 17. 07:53

Nézős: Quantico
Kasza: Heroes Reborn, Blindspot, The Muppets, Scream Queens.

nagylord - 2015. 10. 17. 08:18

Nézős lett a Limitless, a Blindspot és The Player, bár mind olyan hogy nem szakadok meg a követésükért, néha kaszaszinthez tartanak, de eddig megúszták.
Instant kasza lett azonban a Quantico és a Rosewood. És azt hiszem, hogy további bepróbálások nem várhatók.

Eny - 2015. 10. 17. 09:54

nezosok :
-impastor
-we bare bears(a 17ik resz abszolut aranyos volt,majd elolvadtam)
-show me a hero
-fear the walking dead
-grandfathered
-the grinder
-blood & oil is(de csakis az eyecandyk miatt)

varolistan :
-narcos
-hand of god
-scream queens
-the bastard executioner
-you,me and the apocalypse
-Sex&Drugs&Rock&Roll

kasza 0.el sem kezdem,ha nem kelti fel az erdeklodesemet ..
lemondtam az elkezdeserol: limitless,blindspot

ahk - 2015. 10. 17. 10:07

Nézős:FTWD,You,me and the apocalypse,The muppets,Quantico,Limitless

Kérdőjel:Heroes:Reborn,Scream Queens(itt kicsi az esély)

Kasza:The Grinder

stargatelost - 2015. 10. 17. 10:32

Nézős:
– Fear The Walking Dead
– Limitless
– You, Me and the Apocalypse
– Scream Queens
– Heroes Reborn
– Marvel’s Guardians of the Galaxy

Kasza:
– The Player
– The Grinder
– Quantico

marsters - 2015. 10. 17. 10:48

Nézős:
Fear The Walking Dead
Narcos

Nincs kasza mert a listából egyenlőre még nem tartok ott hogy elkezdjem de egyszer utol érem majd magamat és ezek lesznek tervben:

The Bastard Executioner
Grandfathered
Heroes Reborn
Minority Report
Blindspot
The Muppets
Scream Queens
Documentary Now!
Life in Pieces
Limitless
The Player
You, Me and the Apocalypse
The Grinder
Impastor

Hiroshima32 - 2015. 10. 17. 10:49

Ez nyugis negyedév volt újonc szempontból.

Nézős: Sex&Drugs&Rock&Roll

Terv: An Klondike, The Bastard Executioner

Vanda - 2015. 10. 17. 10:56

Narcos abszolút nézős, nagyon bejött. Ezen kívül Scream Queens, de ezzel inkább csak szenvedek.

Gedeon74 - 2015. 10. 17. 11:42

Nézős:

The Player
The Muppets

Bár nincs nagyon már hetiben kiadó helyem, de még bepróbálásra vár:

The Grinder
Grandfathered
The Bastard Executioner

pearl - 2015. 10. 17. 11:43

Nézős lett: Fear TWD egyértelműen, Heroes:Reborn, Blood and oil tetszett a pilot és hát Don Johnson. Tut. Túl sok nem hozott lázba az újabbak közül. A vélemények alapján belenézek az An Klondike-ba, mivel a Klondike-ot szerettem.

rapator - 2015. 10. 17. 11:43

Nézős maradt: Limitless, Fear The Walking Dead, Blindspot, Heroes Reborn. De a Heroesnál már nagyon érik a kasza és a Blindspot is kezd közeledni hozzá.
Jaa meg nézem a Hand of God-ot bár ott lemaradásban vagyok, valszeg majd dara lesz.

Kasza lett a Minority Report és a Blunt Talk. A Quanticot meg el sem kezdtem a kritikákat olvasva.

markvido - 2015. 10. 17. 12:05

nézem (vagy már befejeztem):
Narcos
The Player
The Bastard Executioner – rezeg kicsit a léc
FTWD

Más újonccal nem is próbálkoztam, így kasza sem volt.

Thomas - 2015. 10. 17. 14:01

Nézős: The Muppets, Blood & Oil

Nem döntöttem: Limitless (2 részt láttam, nem nagyon szeretnék nyomozóst nézni, de ez egész jópofa, talán valamire jó lesz, mondjuk tableten nézősre)

Kasza: Minority Report, Blindspot, Scream Queens, The Player (ebbe igazán csak belenéztem, nem nagyon volt hozzá kedvem)

Bepróbálásra/darára vár: Sex&Drugs&Rock&Roll, Fear The Walking Dead, Heroes Reborn, Code Black

juhaszvik - 2015. 10. 17. 14:53

én még nagyon az elején járok a negyedévnek, szóval inkább csak nézelődni jöttem, hogy olvasgassam, mit néztek. amik nálam fenn akadtak a rostán (nézős):
Impastor, Best time ever with NPH, de ezek még igen csak kis merítésből születettek.
Hétfőn államvizsgázok, valamikor utána tartok egy pilóta napot, amik biztosan be lesznek próbálva: The Bastard Executioner, Narcos, The Grinder, The Muppets, meg ami még eszembe jut. darára félretéve (barátokkal, kibeszélős): FTWD, Heroes reborn.

jessm - 2015. 10. 17. 16:46

nézős: Quantico, Scream Queens, Limitless, Vixen ( nem tudom, hogy a web series ér-e)

kérdőjeles (pilot megvolt): Muppets, Heroes Reborn

kasza: Crazy ex girlfriend, Code Black

próbára vár: Blood and Oil, Documentary now

leslieb - 2015. 10. 17. 16:52

nézős:

– Fear the Walking Dead
– Limitless
– Quantico

még nézem:

– Blindspot
– Heroes Reborn

kasza:

– Minority Report

Balumedve - 2015. 10. 17. 17:40

Nézős:
– Impastor
– Fear The Walking Dead
– Limitless
– You, Me and the Apocalypse
– Narcos

Nézem, de nem biztos, hogy eljutok az évadzárókig:
– The Grinder
– The Player
– Heroes Reborn

Pár rész után kasza:
– Minority Report
– Blindspot
– Scream Queens
– Tut
– Significant Mother
– The Bastard Executioner

Desmond Wallace - 2015. 10. 17. 18:32

Nézős:
Fear the Walking Dead
Blindspot
Limitless
The Player

Érdekel, de még nem láttam:
Tut
The Bastard Executioner

zolkó - 2015. 10. 17. 18:40

Nézős:
– Sex And Drugs And Rock And Roll
– You, Me and the Apocalypse
– Life In Pieces
– The Player
– Limitless
– Narcos
– Public Morals
– Show Me A Hero
Kasza 2-3 rész után:
– Fear The Walking Dead
– Blindspot (2. részt kb 15 percig bírtam, ott kasza)
– Blunt Talk
– Impastor
Pilotkasza:
– Quantico
– The Bastard Executioner
– Minority Report
– Heroes Reborn
– Scream Queens
– Casanova

A többi még csak bepróbálás szintjén sem mozgatott meg.

Llew - 2015. 10. 17. 20:13

Gyakorlatilag nem kezdtem el az őszi szezont. Igazából mindenből kiábrándítottak a kritikáitok. És belegondolva jó ideje egyre kevesebb sorozatot próbálok be.

Ami új becsúszott az a Fear The… végignéztem, de nem biztos, hogy a S2-nél ott leszek, illetve a Marvel’s Guardians of the Galaxy amit nézek.

pytta - 2015. 10. 17. 21:10

Most újakra nem nagyon van időm. Amire azt mondom, hogy nézős, az is csak “talán nézős”, mert még csak egy részt láttam belőle. Ez a Moonbeam City.
Ami viszont biztos kasza egy rész után, az a Show Me a Hero. Tudom, mini meg minden, akár végig is nézhetném, de ha valami ennyire nem fog meg egy rész után, arra kár több időt pazarolni.

Bepróbálásra vár még a This Is England 90, amit akármilyen is lesz, végignézek, már csak azért is, mert az összes előzményét és végignéztem, és össz 4 rész, tehát kvázi egy hosszabb film.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de nem adjuk ki senkinek)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz