login |

Pilot: butiquehotel.hu

2015. 10. 27. 21:04 - Írta: Desmond Wallace

9 hozzászólás | kategória: hazai termék, kritika, pilot-mustra,

Magyar sorozatból nem született túl sok az elmúlt években, de talán idén megindult egy kis előrelépés ezen a téren, hiszen 2015-ben eddig három újoncot (Kossuthkifli, Egynyári kaland, Ketten Párizs ellen) is láthattunk, és most debütáló butiquehotel.hu már a negyedik a sorban. Az RTLII újoncával viszont nem ér véget az új hazai termékek sora, hiszen még idén érkezik az Aranyélet, a Válótársak és a Csak színház és más semmi.

Mennyiségi szempontok alapján tehát nincs rossz éve a hazai sorozatokra vágyó nézőknek. A minőség már más kérdés.

butiquehotel.hu 1×02

Az biztos, hogy nem a butiquehotel.hu lesz az év legjobb magyar sorozata, mivel a kezdés a nem túl magas elvárásaimat is bőven alulmúlta. (Már az gyanús volt, hogy őszig semmit se lehetett tudni róla.) Akinek túl sok a szabadideje és túl sok minőségi sorozatot néz, az bátran tehet egy próbát a ezzel a komédiával (nagyon gáz ez a cím!), de egyébként kár az időt pazarolni rá.

A történet annyi, hogy egy fiatal nő (Fekete Réka Thália) kap a nagybátyjától egy szállodát, amit igyekszik beindítani. Ehhez kell a személyzet, akik az állandó szereplők lesznek a sorozatban, valamint kéretlenül ugyan, de beállít anyuci (Hernádi Judit), aki mindent jobban tud a lányánál.

butiquehotel.hu 1×02

Csak 23 perces volt a pilot, de még ennyi idő alatt is folyton csak az unalom tört rám, a poénokra pedig nem volt jó hatással a nyári szárazság, mert a patakokhoz hasonlóan, a humorforrás is elapadt valahol a forgatókönyv első oldalain. Ezt Huszár Péternek köszönhetjük, aki úgy írta meg ez első két részt, hogy tényleg egy valóban vicces pillanattal nem tudott megörvendeztetni – komédiát tippre tíz évvel ezelőtt láthatott utoljára.

Pedig a szereplőgárda ígéretes volt, az említettek mellett még Reviczky Gábor és Székhelyi József is nagy név a szakmában, de ők sem tudnak mit kezdeni a kapott anyaggal. Az 1×01 óra a második rész is lement, és talán éreztem egy pici fejlődést (van honnan, mivel a pilot nem volt jobb 2/10-nél, pedig az ilyen alacsony pontszám ritka nálam), de ezzel sem értünk sokat.

butiquehotel.hu 1×02

Két rész alatt nulla poén, a pilotban ránk borítanak egy rakás karaktert, hogy egyik megismerésére se jusson elég idő, a sorozat pozitívumait inkább a képekkel próbálom szemléltetni. Nem viccelek, egyes jelenetek annyira rosszak voltak, hogy már nekem volt kínos nézni, pedig nem The Office-szerű kínos humorral operálnak. A prímet pedig a roppant “szellemes” szójátékok vitték. Ezekkel általában nem lenne bajom, de itt annyira túltolták őket, hogy az már fájt.

A Pasik óta nem próbálkozott az RTL szitkommal, a butiquehotel.hu pedig egy roppant vérszegény kísérlet, amit talán nem véletlenül száműztek szerda este 10-re, ráadásul a nem túl nézett RTLII-re. Egy rész esélyt kap még tőlem, de azt ne kérdezzétek, hogy miért.

9 hozzászólás Ne habozz!

engé - 2015. 10. 27. 21:46

Én már a legelső promó alapján eldöntöttem, hogy az egész cucc úgy ahogy van radioaktív.

Mikor szívódik már fel ez a rohadt beidegződés, hogy a magyar humornak minden áron színpadinak kell lennie?

Jesustomer - 2015. 10. 27. 23:21

Pedig azt hittem belenézek mert Hernádi, Reviczky, pláne Gesztesi nagy húzó név nálam (jó mondjuk mindezt színházban) de lehet mégse teszem meg.
Viszont ami még érdekel és nem fogom előre elolvasni a kritikát róla az a válótársak. Sthol most kaphat új esélyt azoktól az emberektől akik megutálták (köztük én is) és azért egy kicsit de csak tényleg egy kicsit ígéretes számomra. Mondjuk látszik már a promokban is,hogy tipikus magyar sorozat és nagy esély van arra h elrontják de bizakodó vagyok mert szeretném hinni, hogy tudnak a magyarok is jó sorozatot csinálni a bk és a jóban rosszban után is (és senki ne mondja h rossz mindkettő mert a “fél ország ” nézi de legalább a barátok közben van némi potenciál az elmúlt évben )

Dean - 2015. 10. 28. 07:46

Na, végre egy előzetes a Válótársakhoz. Az előzetes alapján szerintem rohadt jó lesz. Nekem nagyon adta. Reméljük, hogy nem szúrják el, és vicces lesz. :D

Dean - 2015. 10. 28. 07:53

Ehhez a nem is tudom minek nevezzemhez pedig nincs mit hozzáfűzni. A magyar sorozatgyártás legalja.

Pudli - 2015. 10. 28. 09:15

Én is feladtam màr a promo láttán, elvette a kedvem, hogy egyàltalán belenézzek.

Yetti - 2015. 10. 28. 10:10

Nem bírtam végignézni az első részt. Míg nem volt internet még elment Hernádi, Bajorral és Gálvölgyivel, csak azóta eltelt 15 év és más távlatok nyíltak meg a sorozatok világában. És sajnos a többi színésznek sem sikerült egy életszagú jelenetet sem produkálnia.

Alexforever - 2015. 10. 28. 10:45

Ez egyáltalán nem jött be nekem se.Kemény 5 percig bírtam nézni :D Pedig nagyon reménykedtem benne, hogy olyan jó lesz, mint anno a Pasik című sorozat volt, főleg, hogy Hernádi Judit is szerepel benne.

nfsu17 - 2015. 10. 28. 10:49

Az első rész nekem tetszett, a 2. nagy része inkább nem.
3. részre még kap esélyt.

Doriangray - 2015. 10. 29. 23:13

Hernády, Reviczky? ohóóóóóó, hát én ezt simán kihagyom.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz