login |

Pilot: The Last Kingdom

2015. 10. 31. 15:56 - Írta: Desmond Wallace

52 hozzászólás | kategória: Anglia lecsap, kritika,

Na, akkor kezdjük meg az elmaradt írások pótlását, mégpedig a BBC Magyarországon forgatott történelmi sorozatával, amiből már 3 részen vagyunk túl, de egyelőre csak a pilot alapjairól írnék bővebben, a többit majd később. (A sorozat egyébként Bernard Cornwell regényciklusát (Angolszász históriák) dolgozza fel.)

Akinek kevés volt eddig három évadnyi Vikings, annak a The Last Kingdom lehet az új kedvence, mivel a sztorija eléggé hasonlít a History Channel sorozatához, csak itt kicsit más szemszögből mutatják be az eseményeket. Közös pont még az is, hogy itt is van Ragnar, bár nem ő a The Last Kingdom főszereplője. 

The Last Kingdom 1×01

A történet a 9. század utolsó harmadában játszódik, a helyszín pedig a mai Anglia, ami akkoriban még nem volt egységes királyság. A vikingek megszállják a sziget jelentős részét, a hódításnak pedig csak Wessex áll ellen.

A történet középpontjában egy szász fiú, Uhtred áll, akinek a szemszögéből megismerhetjük ezt a szász-viking konfliktust. Konkrétumokba most nem szeretnék belemenni, legyen elég annyi, hogy a pilot szépen elindítja az eseményeket, és jól mozgatták a karaktereket.

The Last Kingdom 1×01

Az első 55 perc eléggé meggyőző volt. Nem minden sorozatnak sikerül a pilot során rendesen bemutatnia a karaktereket, de itt emiatt nem kell aggódni. A főhős mellett megismerhettük a legfontosabb figurákkal, elhelyezték őket a sakktáblán, ráadásul a színészi alakítások is elég erőteljesek voltak.

Mindenképp pozitívum, hogy egy még egy rendes csatára is futotta a költségvetésből, ráadásul nem csak a vizuális megjelenítés volt rendben, hanem még a zene is eléggé fülbemászóra sikeredett. Szóval gyakorlatilag minden szempontból megállta a helyét ez a pilot, hozta azt, amit ebben a műfajban hozni

The Last Kingdom 1×01

Az alapozás olyannyira jól sikerült, hogy túlzás nélkül mondhatom, egy rész alapján beszippantott a The Last Kingdom világa, és ha a folytatás is hasonló színvonalat képvisel, akkor egy újabb jó kis történelmi sorozattal gyarapodhat a kedvenceim listája.

Egy erős 7/10-et mindenképpen megérdemel az 1×01. Remélem, lesz, aki megnyugtat, hogy a következő két rész sem marad el ettől.

52 hozzászólás Ne habozz!

- 2015. 10. 31. 16:06

Akkor megérte várni rá <3

monti - 2015. 10. 31. 16:18

Nekem is eléggé tetszett a pilot, azért joval lájgtosabb mint a vikings meg persze kivéve hogy valahogy senki nem használ íjakat :-D pedig így már a utolso 5 percben lelehetett volna zárni a sorozatot
Na mindegy ezenkivül jo volt.
Annyiban más a következő részek menete hogy inkább átmennek A hős legendája tipusba

clegane - 2015. 10. 31. 16:53

nekem is nagyon kellemes meglepetés a sori, egyre jobban tetszett az eddigi 3 rész.

Desmond Wallace - 2015. 10. 31. 16:54

“inkább átmennek A hős legendája tipusba”

Óóóó, hát anno a Seeker miatt kezdtem blogolni.:)

ayren - 2015. 10. 31. 18:25

Most akkor ez a Ragnar az a Ragnar? Bár gyanús volt, hogy itt is van egy Ubba, aki R. egyik kisfia a Vikingekből. És ez a sorozat néhány évtizeddel a Vikingek utolsó évada után játszódik, mert ugye Nagy Alfrédot (aki még nem Nagy Alfréd) felnőtt férfiként emlegetik.

Qedrák - 2015. 10. 31. 18:44

Én olvastam a Saxon storiest, és kicsit aggódtam amiatt, hogy majd jól elszúrják a filmvásznon, de egy nagyon kellemes csalódás eddig.

Rammschein - 2015. 10. 31. 18:59

Én a könyvsorozatot 3 részig olvastam, de valahogy a 4. félbeszakadt, mert nem kötötte le a figyelmem eléggé, és már nem tartogatott annyi izgalmat sem számomra, de emlékeim szerint a sorozat eléggé jól követi a könyvet eddig. :)

Amador - 2015. 10. 31. 19:38

Én most olvasom az 1. könyvet, történelmi regények rajongóinak nagyon ajánlom.. ha be lehetne szerezni, de sehol nem lehet, antikváriumből sem, csak könyvtárból tudtam kivenni.

A sorozat egyenlőre képes tartani azt a magas szintet amit a rajongók elvártak, és ez nem kis dolog. Engem szintén meglepett hogy kenterbe veri a Kurt Sutter által rendezett Bastard Executionert, holott én azt hittem az lesz a sikeres és a Last Kingdom a bukás.

Lemoni - 2015. 10. 31. 20:29

Kiesett az emlékezetemből, hogy nálunk forgatták, így jól meglepődtem a stáblistán, ez most dicséret tőlem, mert teljesen hiteles minden helyszín, nem úgy, mint pl. a Tyrant-ben. A történet jó, hús-vér főhős, intrikák, vér, mocsok, hangulat. Bridát viszont ki nem állhatom, hogy a karakter vagy a színésznő hibája, még nem tudom. Az eddigi három rész simán hozta a 7/10-et, tehát marad nézős végig.

Tusika - 2015. 10. 31. 23:26

Én elsősorban könyvolvasó vagyok, és csak másodsorban sorozatfüggő, éppen ezért nagyon féltem tőle, hogy az egyik kedvenc könyvsorozatomat teljesen értelmezhetetlen formában adják vissza a képernyőre.
És nagyon boldogon kijelenthetem, hogy nem így történt. :) A történetvezetés szinte teljesen megegyezik a könyvekével és csak minimális eltérés tapasztalható, a főbb történetszálak és karakterek a helyükön vannak, és csak a megfilmesítésből adódó rövidítések találhatóak meg.
Én egy kicsit összecsapottnak éreztem az első részt, túl gyorsan történetek az események, és pont azon gondolkoztam h ez mennyire érthető a könyvet nem olvasók számára, bár kritika alapján felesleges volt aggódnom. :)
A második és harmadik részt ilyen szempontól összeszedettebbnek éreztem, és reményeim szerint ez így is marad.
Alapvetően a színészekkel sincs gond (a problémámat a végén kifejtem majd) Ubba egyértelműen telitalálat! Tökéletesen hozza a megzakkant istenfélő ugyanakkor félelmet nem ismerő pogány harcost. Komolyan élvezet volt nézni a jeleneteit.
(Egy kis kitekintés a Vikingek felé: Ubba Lothbrokson a Vikings beli Ragnar Lothbrock fia, és talán nem számat nagy spoilernek de majd a testvéreit is látni fogjuk.)
Bridával nincs semmi gond, az ő előtörténete és motivációi nem fértek bele az első részbe, ezért érezhető kicsit furának és indokolatlanul dühösnek a karakter.
És most rátérek a legnagyobb bánatomra a főszereplőre. Az a baj h magamban már kialakítottam egy képet Uthredről és ez a kép semmiben sem egyezik meg az Uthredet játszó színésszel. Udtred szőke (ennyek szerepe van, de gondolom h az is spoiler lenne) és ez a lányos szabályos arcocska… eh na mindegy. Tudom h ez nem a színész hibája (aki alapvetően hozza amit kell) de ez akkor is csalódás. Még ha ez az egyetlen hiba is egy jó könyv jó képernyős változatában. :)

Liu - 2015. 11. 01. 10:34

Egyik kedvenc könyvsorozatomból kèszül(t) ès voltak fèlelmeim. Eddig alaptalanul. Pozitìvumok /negatívumok (spoiler mentesen)

+
-Könyvhű-nem csak a törtènet,nèhol a párbeszèdek is át lettek emelve a könyvből.Az alapanyag pedig pompás
-Zene
-Jelmezek


-Brida-nekem èpp,hogy kívül-belül nem el3ggè Bridas.Jelleme a könyvben azèrt badassabb.
-Uthred szőke :D
-Gyors tempó- Uthred vívódása a 2 (3-4-5)oldal közt nem elèg hangsúlyos.

Mindent összevetve elègedett vagyok,a Hóhèrka plusz AHS melletti 3. heti nèzősöm perpill

Drunken Whaler - 2015. 11. 01. 13:28

Nem ismerem ezeket a regényeket, de a sorozat beszippantott. A Vikings-et is nézem és azt is imádom. A két sorozatot viszont nem hasonlítanám össze. Nekem ez természetesebbnek tűnik, mint a Vikings, amit kifinomultabbnak neveznék. Örülök, hogy van ilyen is, olyan is.

juhaszvik - 2015. 11. 02. 09:17

én még csak a pilotot láttam, és be kell vallanom, hogy a sorozatról úgy két hónapja hallottam először, és akkor belekezdtem a könyvek olvasásába (most olvasom a negyediket). eddig tetszik (nem a legjobb, de teljes mértékben leköt), így kíváncsian ültem le a sorozathoz.
és nem tudom: jó a képi világ, egyszerű megvalósítás, de nekem mintha túl kapkodós lett volna. illetve a főszereplőt még szoknom kell, de nem a hajszíne miatt :)

clegane - 2015. 11. 02. 11:08

a pilot tényleg nagyon kapkod, de a többi résznek jobb a tempója.

Benzin - 2015. 11. 02. 11:51

Kardozós-d#gós zsánerbe’ ez most a legjobb, főleg, hogy ebben a kategóriában más nincs is.

A pilot ütött. Volt csata, vér, ármány és szerelem, udvari intrika és megkaptuk – ennek főleg a csajok örülhetnek – a kötelező bociszemű hair-metálos főhőst is. Megismerhettünk továbbá néhány ősi dán népszokást, például frissen adoptált gyermeket hídról folyóba hajítani, mindezt lóhátról indítva.

David Dawson Alfrédja pazar és Thomas W. Gabrielsson főgonosza (Guthrum) is kiváló alakítás.

A party animal trónörökös nagyjelenetén zokogtam egy negyedórát:
Felébred félrészegen a disznóólban, elrakja a miújságját, közben a vályúnál a lotyója mossa a csunyáját, majd lép kettőt és nyakon öntik egy veder sz#rral, aztán úgy ahogy van, megy a palotába intrikálni. Excellent. sötét középkor : DD

Blobov - 2015. 11. 02. 12:33

Nekem a 3. rész kicsit laposabb volt, amolyan semmi nem történt benne igazán. Elmismásolták benne a csatát, nem jött át annyira Brida és Uther érzelmi csatája sem, úgy laposka volt az egész. De a 4. rész kárpótolt, remek volt Alfred vs. Uther jelenet, az ifjabbik Ragnar & Uther jelenetek (azaz a viking féle tommorrow we die mekkora életérzést jelentenek).

Ráadásul a könyvet is elkezdtem, jól össze is zavarodtam ma benne, mert tegnapi rész ugye a viking flotta érkezésével ért véget, erre a könyvben még (jó 5 évvel korábban játszódva) csak az angol flotta támadja épp a vikingeket (Uther itt még kölyök).

Sawyer - 2015. 11. 08. 19:00

Hááát, többet vártam… a Vikingsből az első évadot láttam, de nem fogott meg (pedig imádom az ilyen témát), egyszerűen nem érdekelnek a karakterek, és szinte látom, ahogy a sok statisztának fogalma sincs arról, éppen mit keresnek a háttérben, egyszóval hiteltelen rendezés.

SamCarver - 2015. 11. 08. 19:29

Az 5. rész most szerintem nagyon a helyén volt. Már csak a fiatal Odda kapja meg ami jár neki. Igazán felnégyelhetnék.

hamupipacs - 2015. 11. 16. 02:12

Nem olvastam a történetet, így nem tudom, hogy mi történik a feleségével. De úgy szeretném, ha nem a szokásos collateral damage lenne.

Érdekes, hogy a dánsága pont a hitében, a kereszténység elutasításában jelenik meg a legmarkánsabban. 11 éves volt, amikor hozzájuk került. Ha nem is kapott nagyon vallásos nevelést, a mindennapokat átitató elemek, ünnepek már beépülhettek.

Benzin - 2015. 11. 16. 11:59

Na most akkor van itt egy viking, gondos apa, szerető férj. Azonban főfoglakozását tekintve mégiscsak kalandozni, beleket ontani szeret leginkább. Nosza el is lovagol messze idegenbe, ahol azután megigézi egy egzotikus/mágikus pogány királynő. Hazatérésekor a régi asszony szomorúan obszerválja, hogy apunak bizony új csaja van, régi viking szokás szerint kivágja hát a disznóólba és csomagolni kezd.

Sörösló legyek, ha ezt a fordulatot nem láttam már egy másik vikinges sorozatban :D

Morgana - 2015. 11. 19. 00:05

Igyekeztem nagyon csöndben lenni eddig a sorozat hibáival kapcsolatban, alapvetően azért, mert nagyon szerettem volna kedvelni a sorozatot, de ez egyre nehezebb.

Svennek nem a másik szemét verték ki?

hamupipacs – 2015. 11. 16. 02:12
“Érdekes, hogy a dánsága pont a hitében, a kereszténység elutasításában jelenik meg a legmarkánsabban. 11 éves volt, amikor hozzájuk került. Ha nem is kapott nagyon vallásos nevelést, a mindennapokat átitató elemek, ünnepek már beépülhettek.”
Az alapok, a külsőségek (gondolok a keresztelés magyarázatra). Ha van erőssége a sorozatnak szerintem éppen az, hogy egyik hitben sem tudott megerősödni, vagy mondjuk úgy egyiket sem tudta magának érezni, mert a kereszténységnél az egyház (illetve annak pénzéhes képviselői és a hatalommal való összefonódása taszítja), de a családi/nemzetségi/törzsi intrikák miatt a többistenhit sem ad számára megnyugvást (aminek szép példája a nagy harcos és családjának bukása egy gyáva áruló tettének eredményeként). Plusz látja, hogy a kettő végül is összekapcsolódik, akár “angol”, akár “dán”, ha a cél azonos (megölni őt mindenáron) egyik kutya, másik eb. Végül már csak egy dologban hisz, a saját és megalkuvást nem ismerő belső értékrendjébe, ami viszont állandó konfliktusba kerül mindkét hitvilág emberi/világi/társadalmi megjelenésével. De ezt a problémát már a világirodalom ezernyi módon megpróbálta bemutatni/feloldani, sikertelenül. Sajnos sem a karakterek, sem azok színészi megvalósítása nem a legjobb ebben a sorozatban. Megvárom az évad végét, de, ha nem győznek meg valami remek újdonsággal, részemről kasza.

Benzin – 2015. 11. 16. 11:59
Igazad van. :-) Inkább a másikat nézem.

Benzin - 2015. 11. 20. 10:19

Morgana:
Annyi bizonyos, hogy a csillagszemű főhős nem a tenger sok eszével tűnik ki.

Liu - 2015. 11. 22. 13:50

Benzin, még jó, hogy a drága Bernard bácsi a regényben előbb megírta , mint a forgatókönyv írók a vikingsben :P

Amúgy Mildrith simán visszaszerezhette volna, ha, pl amikor kettesben vannak azt mondja, hogy, hát igen, ejnye-bejnye, Alfrédunk tényleg megalázott téged – dánok közt ennél kevesebb megalázásért ölnének-
vagy, ha pl. nem keresztelteti meg a gyereket, ahogy Uthred kérte.- ez a könyvben jobban átjött.
Iseult hatalma, helyzete, élettel telisége miatt jóval vonzóbb, mint az asszony- de főleg az az előnye Mildrith-szel szemben, hogy nem keresztény.

Az Iseult-tal való együttlét főleg dac a kereszténységgel ( feleség, Alfréd) szemben.

***

Így, lassan féltávnál azt kell mondjam, Uthred casting mégsem bődületes félre-casting.
A színész elég jól hozza a kis macskajancsit, akit néha tényleg péklapáttal lehetne ütni- akárcsak a regénybeli verziót.

Alfréd színész pedig szvsz Alfréd volt előző életében.

Benzin - 2015. 11. 22. 21:52

Liu
Ez nekem új infó, de majd jövőre beírom a Vikings kibeszélőbe is :D

Qedrák - 2015. 11. 24. 08:40

Kissé lemaradtam a sorozattal, úgyhogy meg is kérdezem: tulajdonképpen az első évad egyben feldolgozza az összes könyvet? A legutóbbi részben, amit meg tudtam nézni, már A fakó lovasból voltak jelenetek.

szpojleres mókus - 2015. 11. 24. 19:29

Hol vannak nálunk ilyen mocsarak?

clegane - 2015. 11. 25. 22:23

mókus: jó kérdés, talán a Tisza-tónál vagy a Fertő-tónál.

amúgy szerintem még így 7 rész után is kiváló a sori így hogy nem olvastam a könyveket, remélem a finálé se hagy majd kívánnivalót.

clegane - 2015. 11. 25. 22:26

Liu: hogyhogy féltávnál? csak 8 részes az évad.

sehrezad - 2015. 11. 26. 10:24

Valóban, a Tisza-tónál mindenképpen vannak. (De a Tisza árterében még mindig lehet találni máshol is.)

Morgana - 2015. 11. 26. 12:53

Qedrák – 2015. 11. 24. 08:40
A kérdéseidre a válaszok (szerintem):
Nem.
Igen.
:-)

clegane – 2015. 11. 25. 22:23
“amúgy szerintem még így 7 rész után is kiváló a sori így hogy nem olvastam a könyveket, remélem a finálé se hagy majd kívánnivalót.”
Mivel korábban már olvastam a magyarul megjelent 6 kötet, annyira nem vagyok elragadtatva a sorozattól. Nem mintha a könyvek szerkezete, stílusa a szerző rajongójává tett volna (dagályos és időnként túlzottan romantikus, lehet eredetiben jobb, de sajna az angol tudásom kevés ahhoz, hogy eredeti nyelven olvassam), csak szeretem a történelmi regényeket és erről a korszakról nem sokat tudok. Szóval alapból érdekelt, bár időnként nem sok választott el attól, hogy földhöz csapkodjak valamit, vagy abbafejezzem az olvasását. A sorozat viszonylag jól hozza a humort, de a szarkazmust nem, a fő karakterek erősségeivel kapcsolatban eddig még hiányérzetem van, Alfred mondjuk OK, de Uhtred nem annyira.

Remélem én is, hogy a végére meggyőz, érdemes tovább néznem.

Morgana - 2015. 11. 26. 13:33

Benzin 2015. 11. 16. 11:59
“Hazatérésekor a régi asszony szomorúan obszerválja, hogy apunak bizony új csaja van, régi viking szokás szerint kivágja hát a disznóólba és csomagolni kezd.

Sörösló legyek, ha ezt a fordulatot nem láttam már egy másik vikinges sorozatban :D”

Liu – 2015. 11. 22. 13:50
“Benzin, még jó, hogy a drága Bernard bácsi a regényben előbb megírta , mint a forgatókönyv írók a vikingsben :P”

Ja.
Csakhogy ez ott a viking erkölcs, itt meg a keresztény erkölcs része. Ott is, itt is nem igazán elfogadott a házastársi hűtlenség. Csakhogy a Vikings-nél a szerelem, szeretet (tkp. az egymás iránti megbecsülés, összetartozás az erősebb), a The Last Kingdomnál az egyház merev dogmái (függetlenül a szeretet és egymás iránti megbecsülés, az egyén döntési képességének lehetősége) parancsa. Éppen ez a két sorozat közötti különbség.
:P
Ezt jól példázza, hogy a “The Last Kingdom”-ban a feleség klastromba vonul, míg a “Vikings”-ben nem vonul a hátérbe (sőt, eszében sincs), hanem független “törzsfőként” vállt-vállvetve egymást megbecsülve és értékelve tovább harcolnak. Ennek szép példája a Ragnan koporsója melletti jelenet, ahol Lagertha elmondja, mindig is szerette és szeretni fogja Ragnant. Ez egy teljesen más értékrend és ez az ami a ‘Vikings”-ben vonzza Athelstant.
:P

Morgana - 2015. 11. 26. 14:02

Nem mellesleg ez csak egy kis része annak, hogy a “Vikings” inkább vonz, mint a “The Last Kingdom”.
:-)

clegane - 2015. 11. 26. 15:17

Morgana: jó, dehát a Last Kingdom se pozitívumként kívánja bemutatni a kereszténység dolgait, sőt ellenkezőleg, szóval emiatt éppen akár az is tetszhetne.

biztos jobban látszanak a hiányosságai a könyvhöz képest, szerencsére nekem így nem tűnik fel, hogy nem olvastam.

Qedrák - 2015. 11. 26. 17:28

@Morgana:

Köszi, akkor óvatosan kell néznem, mert még nem végeztem az összes könyvvel. :D

Morgana - 2015. 11. 27. 10:15

“clegane – 2015. 11. 26. 15:17
Morgana: jó, dehát a Last Kingdom se pozitívumként kívánja bemutatni a kereszténység dolgait, sőt ellenkezőleg, szóval emiatt éppen akár az is tetszhetne.”
Persze, hogy nem pozitívumként mutatja be, elvégre mindent Uthred elmesélése/visszaemlékezése formájában mutat be és Uthred megmarad pogánynak, aki sehogy sem tud azonosulni azzal, hogy az egyház nem enged “semmi” örömöt, csak sanyargatás és követelés…, plusz az egyház mohósága. Ugyanakkor bemutat néhány tisztességes, elhivatott és néhány nagyon is kritikus és jó humorú egyházfit. Lesznek még ezzel kapcsolatban – remélem ebben is követik majd a regényt – nagyon jó jelenetek.

Csak annyit szerettem volna mondani, hogy a Vikings Athelstanja is látja a különbséget (bár nem foglalkozik az egyházi szervezettel és annak hatalommal való összefonódásával és ez nem is csoda, hiszen korábban játszódik és szó sincs államalapítási tervekről se) és elgondolkodtatja a hasonlóság (Gondolok itt pl. az esküvői jelenetre). Plusz látja, a Vikingek hitvilága ősibb, mint a számára olyan fontos bibliai, főként újszövetségi szövegek.

Ami mindkettőben azonos az a pogány rómaiak által hátrahagyott építészeti alkotások csodálata.

Morgana - 2015. 11. 27. 11:13

“Qedrák – 2015. 11. 26. 17:28
@Morgana:

Köszi, akkor óvatosan kell néznem, mert még nem végeztem az összes könyvvel. :D”

Most ugye a Fakó Lovas (2. könyv) kb. jó felénél tartanak, gondolom a kötet végével fejezik be az évadot. Vagy sem, hogy csigázzanak kicsit. Meglátjuk.

Brynden Rivers - 2015. 11. 30. 11:54

A 8. rész volt az évadzáró?

Blobov - 2015. 11. 30. 14:04

@Brynden Rivers: Igen. Mondjuk amennyi fő karakter meghalt, kíváncsi leszek, lesz-e folytatás.

clegane - 2015. 11. 30. 21:59

nekem hozta az évadzáró amit vártam, összességében nagyon fasza sori szerintem, remélem lesz folytatása.

Benzin - 2015. 12. 01. 08:25

Hát ez géniusz volt.

Amikor robban a feszültség, a csata a tetőponton, na pont akkor üzen a stáb büfé, hogy kész a pizza és a gulyás. Mára ennyi gyerekek, üvölti a rendező és mindenki elmegy ebédezni. Utána már csak deus ex machina narrálja le a konklúziót a csillagszemű.

Menjenek már…

clegane - 2015. 12. 01. 14:58

a csúcson kell abbahagyni XD
gondolom így is a költségvetés határait feszegették ennyi csatajelenettel.

Benzin - 2015. 12. 01. 17:12

clegane – 2015. 12. 01. 14:58

Vidáman vagyok ezzel a sorozattal, ez az incidensen is inkább nevettem, mint bosszankodtam, főleg a csatatéren rohantában kimerevített Alfrédon :D

Lemoni - 2015. 12. 01. 22:09

Most komolyan, ellovagoltak a naplementébe? Ez a fantáziátlanság azért fájt. Amúgy az évad második fele jobb volt, mint az első.

Morgana - 2015. 12. 02. 10:51

Csak eljutottak a 2. könyv végére. :-)
Sok mindenben eltértek Bernard Cornwell könyveitől, de részemről egyáltalán nem bánom. A karakterek élesebbek lettek, jobban kidomborodott a beteges, ambiciózus, manipulatív és briliáns elme Alfred és szilaj, inkább érző, szerethető, ösztönös katona és vezér Uhtred közötti különbség és a kölcsönös egymásrautaltság, majd valamiféle tisztelet. mint Bár néhány igazán vicces és jó humorú karakter kimaradt, de végül is a műfaj sajátságai miatt kellett is az egyszerűsítés. A könyv is a sorozat is történelmi fikció nekem ezek a fő karakterek jobban tetszenek. Egészében véve nagyon jól sikerült sorozat lett, sajnálnám, ha nem lenne folytatás. Akiket az első néhány rész elkedvetlenített sajnálhatják.

clegane – 2015. 12. 01. 14:58
Egyetértek. Figyelembe véve, hogy ez egy alacsony költségvetésű sorozat, jól oldották meg a csata jeleneteket, nekem speciel tetszett a rendezés, a statiszták mozgatása (beleértve a racka juhokat, mangalicákat és szürke marhákat :D) és az operatőri munka is.

Az utolsó részben éreztem egy kis rendezői megingást, gondolom senki sem tudja lesz-e 2. évad.

Benzin – 2015. 12. 01. 08:25
:-)
Lemoni – 2015. 12. 01. 22:09
A regényekben is ezt teszi. Megmenti Alfrédot (majd utódját) és Vessexet aztán ellovagol. Már csak ilyen (elvégre a harcias dánok nevelték fel), nyughatatlan katona, keresi a bajt, bosszút akar állni….Nem való neki a béke, a könyvtár és a papok zsolozsmái.

Lemoni - 2015. 12. 02. 12:07

Morgana, nincs azzal gond, hogy továbbindult, hiszen mondta is előtte, hogy a célja még mindig visszaszerezni a birtokát. Csak a záróképet utáltam, a naplementébe lovaglást, ez annyira elcsépelt már, mint ahogy a földrajzi vagy történelmi témájú dokumentumfilmek végét is mindig naplementével zárják.

Morgana - 2015. 12. 02. 14:55

“Lemoni – 2015. 12. 02. 12:07
Morgana, nincs azzal gond, hogy továbbindult, hiszen mondta is előtte, hogy a célja még mindig visszaszerezni a birtokát. Csak a záróképet utáltam, a naplementébe lovaglást, ez annyira elcsépelt már, mint ahogy a földrajzi vagy történelmi témájú dokumentumfilmek végét is mindig naplementével zárják.”

:-)
Nem mondtam, hogy nem utálom, csak azt, hogy értem.
Plusz, tegyük hozzá, hogy ez bár BBC (és kaptak hideget rendesen, amiért eltértek a regényektől), de azon belül ez egy BBC Amerika sorozat és bármennyire is nem tetszenek egyes részei, de próbálnak az amerikai közönség kedvére tenni, mert e nélkül a nézőszám kb. nem elegendő egy sorozat fenntartásához és nem élne meg egy sorozat sem. Nekem sem tetszik, hogy az amerikai nézők értetlensége, történelmi merevsége (tudatlansága), sztereotípiái határoznak meg bármit, és ez végső soron (mint általában) a minőség rovására megy, de kénytelen vagyok elfogadni, mint kényszerűséget. Sajnos mi, európaiak (kivéve a történelem kutatóit) sem tudunk túl sokat erről a korról, annak ellenére, hogy Alfréd volt az első, aki kvázi megszállottan ragaszkodott a dokumentáláshoz. Ő egy rendkívül lenyűgöző, látnoki szintű terveket megvalósítani szándékozott egyéniség és – mivel a tények hiányosak – kevés történelmi fikció foglalkozik vele. De egy izgalmas személyiség, aki nem véletlenül kapta az utókortól a “Nagy” jelzőt a neve mellé. Egyszóval élvezem. Élveztem a regényeket, de – csak ismétlem önmagam – a sorozatot bizonyos szempontból még inkább. Közelebb áll az – éppen a regények miatt hála az internet adta lehetőségeknek – Alfrédról alkotott saját képemhez.
Bár lenne hasonló sorozat Nagy Károlyról (Ha Merle a “Francia historiák”-ban mert volna visszanyúlni addig!), vagy, hogy maradjunk magunknál valaki filmre merné vinni Szt. István történetét: Harcát koppánnyal és most nem egy rockoperára gondolok, annak ellenére, hogy nagyon is fontos kérdéseket feszeget. Ha igen és aztán (feltéve, hogy nem egy honfoglalás típusú baromságot vezetnének elő) lenne öldöklés rendesen, ahhoz képest ez babazsúr.
Bocsi, a gyerekemnek anno vettem egy törikönyvet, ahol párhuzamosan mutatták be, egy adott időszakban (pl. évszázadban) mi is történt a világban (Európa-Ázsia-Amerika-Afrika). Jó volt, érdekes volt, de a miérteket az sem fedte fel. Ez egy kísérlet és én nagyon tisztelem mind az író szándékát, mind a sorozatbeli megvalósítást.

Desmond Wallace - 2015. 12. 04. 21:44

“valaki filmre merné vinni Szt. István történetét”

Ott vannak a Hunyadi-regények. Azokból remek sorozat lenne.

zagloba - 2015. 12. 06. 03:24

Morgana:
“Nekem sem tetszik, hogy az amerikai nézők értetlensége, történelmi merevsége (tudatlansága), sztereotípiái határoznak meg bármit, és ez végső soron (mint általában) a minőség rovására megy, de kénytelen vagyok elfogadni, mint kényszerűséget.”

Ne haragudj , de amit írtál, inkább az a sztereotípia.
Ez a buta amerikaiak – művelt európaiak/magyarok-dolog.

Egyrészt Amerika nélkül némileg szegényebbek lennénk sorozatok tekintetében.
Másrészt merjük-e azt mondani, hogy mi európaiak, és benne magyarok oly nagy tudói lennénk a történelemnek? És különösen mi magyarok valóban olyan rugalmasak volnánk?
Hm.

És persze: lehet-e, szabad-e ennyire általánosítani?
Persze konkretizálhatunk is, ha összehasonlítjuk ezt a sorozatot a legutóbbi magyar történelmi üdvöskével, a “kiváló” Kossuthkiflivel…

Töri szakos vagyok, tudom miről beszélek.

A sorozatról: nagyon jó arányban találta el a feszültséget, akciót, humort. A történetvezetés fezes, nem nagyon voltak üresjáratok.

A szereplők egysíkúak, még a mellékszereplők is megkapták a maguk egyedi vonásait /pl. Storri, vagy Asser/.
Külön öröm, hogy pl. a dánok sem egyszerű fosztogatóbanda lett, és a szászokat sem csak szentekként ábrázolták.

A látvány /beleértve a csatákat is/ igen jól sikerült, kihozták a maximumot, úgy vélem.

Egyszóval az év egyik kellemes meglepetése. Nagy negatívumot nem tudok említeni.
Hogy a könyvhöz képet mennyi a eltérés nem tudom, de nem is izgat.

Aki egy izgalmas, fordulatos történelmi sorozatot keres, az meg is találta.
Több hasonló kellene.
Várom a folytatást!

zagloba - 2015. 12. 06. 03:25

zagloba:
“A szereplők egysíkúak, ”

Mármint “nem egysíkúak” természetesen.
Korán van, na!

vismajor - 2015. 12. 07. 00:53

Sziasztok! Nem tudom, jártok-e még erre. Én most végeztem ki a sorozatot. Regényolvasóként már a promóplakát kiverte nálam a biztosítékot, ahogy arról egy régebbi hír alatt panaszkodtam. De ezen sikerült felülemelkednem, és egy egészen jó kis sorozatot kaptam ajándékba. A főhőst alakító színészre nem lehet panasz, jól hozta a nyegle, öntelt, meggondolatlan, de bátor és jószívű harcost. Azért ha valaha újraolvasom a könyvet, megpróbálom kitörölni a képét és helyére visszabiggyeszteni azt, amit Bernard bácsi szavai rajzoltak meg anno a fejemben.
Izgulni is tudtam helyenként, mert bizony eléggé megkoptak az emlékeim a cselekményszálakat illetően.
Mielőtt beleszaladnék abba, hogy mi volt jobb meg rosszabb a regényhez képest (főleg a karakter-színész témában lennének nem annyira lényeges észrevételeim), visszafogom magam, egyetlen egy dolgot kivéve. Nekem nagyon hiányzott Iseult jövendölése, hogy Uthred jövője a Nap, ő pedig a Hold szülötte. Nekem ez nagyon hiányzott kettejük jeleneteiből. Persze gondolom ezt azért hagyták ki, mert ha a sorozatot kaszálják, akkor értelmetlen lett volna egy ilyen jövendölést bent hagyni a történetben. Tovább nem részletezem, mert az már spoilernek minősülne.
És egészen jól működtek a helyszínek. Még a ronda őszies-télies időben felvett képek is jók voltak, sikerült egy kicsit albionira venni a hangulatot. Rendesen bejárhatták kicsi hazánkat a forgatás során.
Magyar szemmel kissé mókás volt magyar tarkát, szürkét látni a sötét középkori Angliában, de hát ez csak nekünk, magyaroknak tűnik fel (engem csak megmosolyogtat, de nem különösebben zavar), a világ többi részét abszolúte nem érdekli.
A csatajelenetek is jók voltak. A pajzsfalat képileg nehezebb volt ábrázolni, nem egy látványos dolog. Valahogy talán még lehetett volna fokozni, mennyire rohadtul nyomasztó, lélekölő és kegyetlen, de az utolsó részben fontosabb volt a cselekmény szempontjából, ahogy főhősünk átszaladt egyedül rendet vágni a dánok közt :)

Desmond, írod, hogy a Hunyadi-regényeket kellene megfilmesíteni. Hááát. Persze, iszonyú jó alap lenne egy történelmi sorozathoz, de amíg ez a sorozat csak minket, magyarokat érdekelne, addig inkább ne készüljön el… De tényleg, kell nekünk még egy Honfoglalás, Sacra Corona, Hídember? Pláne sorozatban? A Kossuthkifliről nem tudok érdemben nyilatkozni, mert azt nem láttam, a regényt se olvastam. De amíg egy olyan értékes anyag, mint a Hunyadi-ciklus nem HBO vagy legalább BBC minőségben kerül feldolgozásra, addig ne is kerüljön feldolgozásra. Inkább mindenki olvasson könyvet és vetítse le magának :) És ha már valaki komolyan elgondolkodna a megvalósításon: ki lenne Hunyadi? Hirtelen nem jut eszembe magyar színész, akinek kapásból kiosztanám a szerepet. Akkor most importáljunk egyet külföldről? Franco Nero se nagyon vált be. Egyébként sokszor elmélkedtem, ha mi lennénk “A” világhatalom, akkor most Game of Thrones helyett Kárpáthia lenne, és VIII. Henrik meg Vikingek helyett Hunyadi. És teszem hozzá, nem járna rosszabbul a világ, legalábbis sorozatok terén :)

Vissza az eredeti témához. Most nézem, imdb-n 8,6 a sorozat értékelése, az utolsó rész 9,7. Azért ennyire nem érzem erősnek, de a 8 pontot mindenképp megérdemli. Viszont ezek szerint kialakult egy rajongótábor, “kemény mag”. Más meg nem nagyon nézi… De talán így bízhatunk benne, hogy lesz folytatás.

Qedrák - 2015. 12. 09. 15:26

Még olvassuk, igen. :)

Nekem a sorozat nagyon tetszett, és elég komoly előnye a korábbi, hasonló darabokhoz képest, (pl. a Pillars of the Earth, vagy a World witout End), hogy sokkal feszesebb volt a tempója. (Hogy egy példát mondjak: Alfréd fél könyvnyi dekkolása a mocsárban kimaradt a sorozatból, amit annyira nem bánok).
A színészek közül Alfréd marha jó volt, és a főhősnek is meg lehetett bocsátani a lányos arcot. Nekem is kicsit kevés volt Brida, valahogy vadabbnak képzeltem el, de Iseult a könyvbéli karakterhez képest sokkal sótlanabb volt. (Már nem emlékszem pontosan, de nem úgy volt a könyvben, hogy a látnoki képessége független volt attól, hogy Uthred éppen mit csinál vele, és csak akkor veszett el, amikor megkeresztelték?). Fehérlovas Svent is lecserélték Scorpára, ami nem volt annyira gond, csak kár, hogy a történetszálát átírták. A mellékszereplők közül Mildrith, Aethelwold, Leofric egészen jót alakítottak, szerintem.

Amit kicsit hiányoltam:
– Steapa figurája
– Uthred és Leofric portyájának rövidre szabása
– hiányoltam belőle, hogy Uthred vívódik a két oldal között

Ledita - 2015. 12. 11. 14:21

Tetszett az évad, a szereplők ügyesek voltak és örültem, hogy a viking inváziót egy másik intelligens sorozatban is végigkövethetjük, csak most épp (inkább) a másik oldalról. :)
Ami egyedül zavart picikét, az a főszereplő castingja volt, pedig nincs kifogásom a szép arcú, hosszú hajú férfiak ellen. :D Talán nem volt elég karizmatikus a színész?!

@zagloba: Teljesen egyetértek veled! :)

Nem tudjátok, hogy esetleg adják-e majd a hazai csatornák a sorit? Megfertőztem apumat a Vikingekkel és elvonási tünetei vannak. :D Csak sajnos nem hajlandó feliratosan nézni a mozgóképes alkotásokat, és az új Vikings évadra is várni kell, szóval gondoltam, hogy addig esetleg The Last Kingdom-mal mérsékelném a szenvedését. :D

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz