Advertisement
login |

Mom: kezdett a 3. évad

2015. 11. 21. 14:41 - Írta: human

14 hozzászólás | kategória: kritika,

Mint tavaly, úgy idén is megkapta az esélyét a Mom. Na, meg mert próbálunk kompletisták lenni, és annyi rajongója van a sorozatnak, hogy 0 vendég akart írni róla. Ami elsőre durva volt, hogy mennyire nem emlékeztem senkire a főszereplőkön kívül, pedig láttam vagy 10 részt eddig a sorozatból.

mom-s3-1

A legdurvább azonban még mindig az számomra, hogy mennyire nincs poén a sorozatban. Vagyis inkább úgy mondom, hogy ami van, az olyan, mintha alánevetés nélküli dramedybe illene. Komolyan, például a premierben valaki halálos beteg, és valami szörnyűt tett az egyik karakterrel: “on the bright side, she’s dying.” És a közönség elkezd kacagni.

Igazából az egész premier, sőt, a második részt is, amit megnéztem félig, ilyen szomorú. Továbbra is sírnak, és elég komor témákkal foglalkoznak, és nem csak a leküzdött alkoholizmussal. Mindezt elvileg sitcomként eladva, ennek megfelelő díszletek és bevilágítás között. Elképzelem, ahogy valaki leül csütörtök este (a The Big Bang Theory és a Life in Pieces után) mondván “jöhet a könnyed kikapcsolódás, meg egy kis nevetés”, és megkapja a Mom-ot.

A fentiek ellenére is furcsa, hogy mindeközben Emmy járt az egyik szereplőnek: legjobb mellékszereplőnő (komédia): Allison Janney (Mom). Ha mindezt Nurse Jackie-s kivitelezésben adnák elő, még megérteném, de így…

mom-s3-2

Nyilván nem térek vissza, nem nézem innentől. Pontozni sem tudom igazán, mert konkrétan lehúzott a premier. Ami egy komédiánál nem biztos, hogy erény.

14 hozzászólás Ne habozz!

Deny - 2015. 11. 21. 15:14

Én nagyon szeretem. Egyébként úgy tűnik, pont a komolyságában rejlik a sikere titka. Mindegyik fórumon ezt vélem látni. Azért vannak benne “klasszikus” szitkom poénok is, nem csak ilyen fekete/morbid poénok. A 3. rész például már könnyedebb volt.

Sokak szerint ez a CBS legjobb szitkomja, és el tudom hinni. Mondjuk a 2 Broke Girls egy cseppet közelebb áll a szívemhez az elborult humora miatt, de a Mom egyértelműen a close second. A karakterek zseniálisak, ugyanígy a színészek. Nem véletlen Janney Emmy-díja egyébként. Olyanokat alakít néha, hogy kiráz a hideg.

Bogyó - 2015. 11. 21. 15:33

Én elkezdtem nézni még 2 éve, akkor annyira nem jött be, 5-6 rész után már valahogy nem is nagyon jutott eszembe megnézni. De pont most a héten jutott eszembe, hogy vajon mi lett evvel a sorozattal. Volt egy kis időm, újrakezdtem. Most nagyon tetszett, hamar le is daráltam az egészet, a színészek nagyon jól alakítanak, főleg Allison Janney.

Balumedve - 2015. 11. 21. 16:09

Ennek a sorozatnak nagyon jól áll a komolyság, eleve olyan élethelyzetekkel és problémákkal foglalkozik, melyeket nem lehet/szabad állandóan elviccelni. Viszont az a kevés morbid humor is kell bele, hogy ne legyen olyan lehangoló a végeredmény.
Nem mondom, hogy helyet kap a top 10-es listámon, de az egyediségével elnyerte a tetszésem.

Marci - 2015. 11. 21. 16:12

Én is szeretem a Momot, számomra újszerű egy olyan sitcom, ami sok szempontból nagyon régimódi és mégis komoly témákat tálal. Nálam működik, sokszor pityeredtem már el rajta és én szeretek elpityeredni dolgokon. :D

Eny - 2015. 11. 21. 17:27

en is szeretem..egyike a keves komediaknak,amit vegig tudok nezni. nekem is Allison Janney jateka a legmeggyozobb. mar a Masters of sex-ben is meggyozott,igaz ott teljesen mas a szerepe.

“Get off that cross. we need the wood!”

Paladin - 2015. 11. 21. 17:41

Nekem is favorit.
Eleinte még a bejáratottabb, klisésebb megoldások felé ment, de ahogy eltolódott a hangsúly e felé a komolyabb, dramedy-sebb hangvétel felé, szerintem sokkal jobb lett.

mogsta - 2015. 11. 21. 19:20

nagyon bejön a szarkazmus ami árad belőle, komoly dolgokkal lehet a legjobban viccelődni

ragnar - 2015. 11. 21. 19:39

Szerintem is az egyik legjobb sitcom :)
Elég sokat nevetek rajta. Szerintem is a színészek nagyon jól alakítanak benne, főleg Allison Janney.
Nálam benne van a top3 sitcomba: TBBT, Mom, Modern family

Nagyné Nagy Judit - 2015. 11. 21. 20:03

Én két hete találtam rá a sorozatra.A 9. résznél tartok,de eddig nagyon tetszik!

bela43nj - 2015. 11. 22. 19:32

nálam simán veri a már fáradt big bang theoryt.sokkal többet nevetek rajta.

human - 2015. 11. 22. 20:56

a big banget nálam is veri, de ez nem sokat jelent azért :)

jinjang - 2015. 11. 23. 09:30

Én is nézem, és tetszik. Az élet nehéz dolgait pont humorral vegyítve lehet a legőszintébben és legelviselhetőbben bemutatni.

winnie - 2015. 11. 24. 07:34

“nálam simán veri a már fáradt big bang theoryt”

igen, ezt én is néztem:) az ég meg kék. úgyis mostanság írok komédiarangsort, a tbbt 47. körül van, a mom pedig majdnem top30, szóval naná, hogy veri.

Krisztian - 2017. 09. 03. 12:35

Én a tavaly kezdtem el nézni, azóta láttam már angolul, franciául és magyarul az eddig megjelent részeket. Nálam 100%, hogy ez a legjobb szitkoktól, amit valaha is elkezdtem nézni. Láttam mar a TBBT, 2 Broke Girls és a Modern Family-t is, de sajnos azok mind elvesztettek azt a varázst, amivel az elején elindultak! Nálam marad a Mom az abszolút favorit ezután is.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz