login |

Gravity Falls – írta Villám

2015. 11. 23. 14:50 - Írta: vendegblogger

12 hozzászólás | kategória: ajánló, animáció, kritika,

(Azt hiszem, hogy a kasza alkalmából, épp itt az ideje, hogy kirakjuk ezt a régóta sorban álló vendégírást, de terveink szerint a sorozatzáró után még vissza fogunk térni a Gravity Falls-ra – winnie)

Waiter, give me a glass of the cheapest, most expired apple cider you’ve got.

Vegyünk, egy kis adag kalandot egy kis adag feszültséget egy jó nagy adag rejtélyt, ezekkel egyenértékű mennyiségű humort, majd adjunk hozzá egy hangulatos kis városi környezetet, és élvezzük a végeredményt, amit Gravity Falls-nak neveznek, vagy magyarul Rejtélyek városkájának (kivételesen jó összefoglalja az egész sorozatot a magyar cím jár a pacsi).

Egy újabb Disney-animációról van szó, ami inkább szól tiniknek és vagy felnőtteknek, mintsem gyerekeknek, de első pillantásra könnyen elveszik a többi 10 éveseknek szánt termék közt. Ebből kifolyólag (tálán) nem annyira ismert, mint ahogy azt megérdemelné, pedig ha az ember egyszer rá kap…

Gravity Falls-4

Na de ne siessünk előre ennyire, first things first azok számára, akik nem ismerik a sorozatot: adott egy ikerpár, Dipper és Mabel Pines, akik a nyarat nagybátyjuknál Stannél töltik egy poros és elfeledett kis városkában, mely a Gravity Falls névre hallgat. Az ikrek segédkeznek nagybátyjuk boltjában, a Mystery (S)hack-ben, ahol is Stan mindenféle bóvli ál/kamu paranormális relikviával próbálja megszabadítani az arra tévedőket a pénzüktől.

A várossal már első ránézésre sem volt minden rendben, de amikor Dipper talál, egy rejtélyes naplót hirtelen mindennek több értelme lesz. Gravity Falls valós paranormális lények és események központja, amiről furcsa mód senki sem akar, vagy nem tud tudomást venni.

Gravity Falls-9

Dipper és Mabel felhasználva a naplóban szereplő információkat próbálják megoldani a felbukkanó problémákat (amiket néha ők maguk okoznak), miközben észre sem veszik, hogy egy sokkal nagyobb rejtély közepébe csöppent bele. (Segítségükre van még a (S)hack mindenese, a kissé naiv Soos, és a pénztáros lány Wendy.)

Az alapkoncepció első olvasatra talán kicsit soványnak tűnik, azonban a kivitelezés már nagyon nem az.

Thirty long years and it’s all let up to this. My greatest achievement! Probably should’ve worn pants

Alapvetően a “furcsa” jelző az, ami eszembe jut a sorozattal kapcsolattal, de még véletlenül sem negatív értelembe. A Gravity Falls próbál egyedi lenni, miközben azért igyekszik beolvadni az átlagba. Próbál izgalmas és félelmetes lenni, miközben egyensúlyoz a humor és a rejtély optimális adagolása közt.

Gravity Falls-8

Ennyi mindennel egyszerre zsonglőrködni általában tuti recept a katasztrófára, de érdekes mód itt zseniális módon működik az egész. Főleg, hogy az első pillanattól kezdve úgy van megtervezve sorozat, hogy rögtön megragadja és meg is tartsa az embert, még azt is, aki nem akar befizetni több részre.

A tovább mögött folytatom a részletekkel, a karakterekkel, és azzal, hogy miért is annyira eltalált a sorozat – természetesen mindezt spoilermentesen.

A főcím az egyik legjobb, amit valaha láttam animációs sorozatban. A zene telitalálat sejtelmes egyszerű, de fülbemászó, a képi világ, ami mögötte megy gyönyörű, és hacsak egyszerű dolgokkal is, de előre vetíti az alatta a 40 másodperc alatt a sorozat stílusát. És maguk a részek ontják magukból a sejtelmes és csalogató hangulatot miközben egyre jobban elmerülnek a lényegi dolgokba.

Az elmerülésben nagyon sokat segít a képi világ is, ami igen szép, és abszolút nem a mostanában divatos stílust képviseli, inkább a Disney hőskorát idézi. Nincs elnagyolva vagy leegyszerűsítve, minden rendesen meg van rajzolva, ráadásul a háttérben folyó dolgok is maximálisan ki vannak dolgozva, ami manapság a nagyon ritka kategóriába tartozik.

Persze attól, hogy szép a sorozat még nem jelenti azt automatikusan, hogy jó is. De szerencsére az alapsztoriba fektetett munka többszörösét fordították a történet, illetve a világ kidolgozásába. Ez a sorozat is azon kevesek közé tartozik, ami okosan és gondolkodva lett megtervezve, ügyelve arra minden részletnek meglegyen a maga helye, szerepe, és persze hogy a köztük lévő kapcsolat is értelmes legyen, nem pedig kényszer szülte.

Gravity Falls-10

Ennek köszönhetően egy-egy rész sokkal, de sokkal több információt tartalmaz, mint az első nézésre feltűnik. Rengeteg utalás, rejtett üzenet, és nagyon sok olyan háttérben futó esemény van, ami a később visszaköszön, és amire az ember ösztönösen azt mondja: “Á, ezt csak most rakták ide, kizárt, hogy régebbi részben így benne volt”, pedig ez a helyzet.

(Nem egyszer jártam már így, hogy visszanéztem a kapcsolódó korábbi epizódot, és ott virított a háttérben a szóban forgó dolog. Persze a fő szál is abszolút érdekes és magával ragadó, ezért is nehéz az ilyeneket rögtön észrevenni, szóval akinek ez sikerül, az előtt emelem kalapom.)

Ettől függetlenül nem zúdítanak ránk hatalmas információmennyiséget egy-egy rész során, ami lényeges, azt apránként adagolják, felépítve ezzel a nagy felismeréseket; a rejtett/háttérdolgok egészen addig, míg előtérbe nem kerülnek, csak elméletek gyártásra és találgatásra szolgálnak. (Egyébként kvázi lépcsőszerűen van felépítve a sorozat, minden egyes megismert, nagyobb hangsúllyal bíró információ csak új alapot jelent a következőhöz, legyen az akármennyire is nagyszabású, vagy ütős.

Gravity Falls-3

Hm, it seem like the kind of thing that responsible parents wouldn’t want you to do… Good thing I’m an uncle. Avenge me kids! AVENGE MEEE!!

Persze a Gravity Falls-ban nem csak a rejtélyeken van a hangsúly, a humor is erőteljesen jelen van. A sorozat tele van olyan beszólásokkal, hogy azt még 80-as évek akciósztárjai is megirigyelnék, emlékezetesek és nagyon szórakoztatók ezek a dumák. Ez a humor tölti meg még jobban élettel a sorozatot, maximálisra növelve a néző élvezeti szintjét.

Az már tényleg csak hab a tortán, hogy a karakterekre is nagyon odafigyeltek a készítők, ami egyaránt igaz a fő- és mellékszereplőkre is. A városlakók pontossal beillenek a Gravity Falls-os összképbe, szerethetők, kissé nagyon furcsák, és egyiknek-másiknak van néhány csontváz a szekrényében – van, akinek szó szerint is.

Gravity Falls-1

Alex Hirsch-nek sikerült egy organikus kisvárosi közösséget teremtenie, annak minden előnyével és hátrányával, ami csak rátesz még egy lapáttal a város, már amúgy is furcsa természetére. Ráadásul Hirsch mer játszadozni a mellékszereplőkkel, gyakran velük dobja fel, vagy lendíti előre az eseményeket. És még csak nem is néhány kiemelt figurával, a város lakóinak nagy többségét folyamatosan szerepelteti.

Persze a legnagyobb hangsúly a főbb szereplőkön van, akik nagyon jól működnek együtt a többiekkel, mindegyik egyedül is megállná helyét egy külön sorozatban, aminél több nem is kell. Azonban ezek a karakterek korántsem tökéletesek, mindegyiknek megvan a maga erőssége és gyengéje. Így együtt viszont nagyon jó kiegészítik egymást, és mindegyik abszolút szerethető.

The Mystery Shack is now closed, everybody out! I will not hesitate to use the hose on the elderly!

Vegyük kezdésnek Stant, a megtévesztés nagymesterét, vagy ahogy mások ismerik, „a mocskos csalót, aki ellopta a pénzemet”.

Kevés erőráfordítás – nagy haszon – ezen elv alapján él Stan. Bár kívülről egy lelkiismeretlen kősziklának tűnik, aki a saját anyját is eladná némi pénzmagért cserébe, de ha mélyebbre tekintünk, egy gondoskodó nagybácsit találunk, aki mindent megtenne (és meg is tesz) azért, hogy megvédje a családját – és nem csak a vér szerintit. Más kérdés, hogy bármilyen bizonyítékot is mutat neki az ikrek Gravity Falls furcsaságairól, ő látszólag nem hisz nekik.

Gravity Falls-6

Alapvetően Stan az, aki a legtöbb emlékezetes egysorost ellövi, ezzel nagyon közel jár a sorozat legviccesebb szereplője címhez. Sőt a legtöbb dolog, amit csinál, az önmagában is nagyon vicces, de amikor a helyzet megköveteli, igen komoly ellenfélnek számít. Hiába tűnik, elsőnek negatív figurának, pár perc után megszereti az ember, s idővel még meg is érti.

Ha már az előbb említettem a legviccesebb szereplő címet, akkor az mindenféleképpen Mabelnek jár. Nem ismerem megalkotásának körülményeit, de telitalálat lett ez az eszement, őrült, kis… Nos, nem zseni, de valami hasonló. Mabel örök optimista állandóan fülig ér a szája, mindenki kedvét képes földobni, és többek közt önjelölt divatikon.

Komolyan mondom, minden másodperc, amit a képernyőn tölt, tömény humorforrás, némelyik megnyilvánulásától az ember menten lefordul a székéről a nagy röhögésben. Amikor pedig szomorú és sebzett, nos, akkor vele együtt búslakodhatunk.

Gravity Falls-5

Mabel igyekszik segíteni Dippernek a napló dolgaival, és persze sokszor ő húzza ki testvére fejét az összeesküvés elméletek közül, nehogy megbolonduljon. Nagyon empatikus, és természetéből fakadóan megbízik mindenkiben, és próbál mindenkit jobb kedvre deríteni.

Grunkle Stan, no! You can’t put Waddles outside. There’s predators! And barbecuers!

A sorozat másik erős női karaktere Wendy, a pénztáros lány, Dipper nagy szerelme. Ő a menő tinilány, aki mindenhez kellő lazasággal áll hozzá, és próbálja Dippert „átlagos városi tini” programokba bevonni. Még akkor is, ha ebben a városban az átlagos nem épp jelenti azt, amit megszokhattunk. Annak ellenére kedvelhet, hogy csak a sorozat záró szakaszában kezd igazán kibontakozni, előtte inkább mellékszereplő státuszban volt, ami abszolút nem von le a coolságából.

Gravity Falls-2

Aztán itt van nekünk még Soos, aki sorozat Micimackója, és nemcsak az alkata miatt. Kissé naiv, jólelkű, akiben megbízik, azt vakon követi bárhova, és ebből fakadóan a végletekig lojális.

Ő segít a legtöbbet az ikreknek, már csak azért is, hisz közelebb áll hozzájuk minden szinten, mint mondjuk egy vele egykorúval. Ő oldja a feszültséget vicces beszólásaival vagy cselekedeteivel, amiről azt hinné az ember, hogy igazából fölösleges, hisz humorforrásnak ott van Mabel, azonban amit ketten együtt művelni tudnak, az haláli.

Végére hagytam Dippert, aki a komoly, ésszerű egyén a bandában – legalábbis ő komolykodik igazán. Attól a pillanattól kezdve, hogy megtalálta a naplót, igyekszik mindent kideríteni róla, és várost körül ölelő rejtélyről is.

Gravity Falls-7

Dipper nem valami kolosszális zseni, csak az átlagnál kicsit okosabb srác, aki hajlamos néha a dolgokba túlságosan is belemerülni. Mabelel ellentétben kissé zárkózott egyén, és nem is annyira vicces, de neki is van jó néhány emlékezetes pillanata. Hiába keveredik mindenféle bajba, amit legtöbbször ő maga okoz, nem fél beismerni azt, ha hibázik, sőt, tanul is hibáiból, s képes újult erővel ismét neki futni bizonyos dolgoknak. Nagyon bátor és erős kis karakter hiába tűnik gyengének és törékenynek.

Gah! Hot Belgian waffles! Wait, I’m alone. I can swear for real! SON OF A…

Egy animáció esetében a képi világ és a sorozat minősége mellett rendkívül fontos, hogy az adott szereplőnek épp ki kölcsönzi a hangját. Szerencsére odaadással és odafigyeléssel válogatták a szereplők hangjait is, amik az első pillanattól kezdve természetesnek hatnak, és tökéletesen illenek az adott karterhez.

(Ez igaz az állandó- és vendég hangokra is. Előbbiek Kristen Schaal, Jason Ritter és a készítő, Alex Hirsch, míg utóbbiak közt a veteránok mellett jó néhány érdekes választás is akad. A teljesség igénye nélkül megszólal a sorozatban: Nathan Fillion, Neil deGrasse Tyson, Linda Cardellini, Mark Hamill, J.K. Simmons, Patton Oswalt, Larry King, T.J. Miller.)

12 hozzászólás Ne habozz!

Rammsch31n - 2015. 11. 23. 15:38

Köszi, élvezetes írás, ha lesz időm, adok neki egy kis esélyt! :)

Lori - 2015. 11. 23. 16:11

hat nagyon jo kis animacio ajanlom mindenkinekn ugye magyarul most ter vissza a 2×12 resszel ami szamomra csalodas volt a 11 reszhez kepest ami 10-es volt de nm volt rossz. Ajanlom minde3nkinek!!!

Lori - 2015. 11. 23. 16:11

hat nagyon jo kis animacio ajanlom mindenkinekn ugye magyarul most ter vissza a 2×12 resszel ami szamomra csalodas volt a 11 reszhez kepest ami 10-es volt de nm volt rossz. Ajanlom mindenkinek!

Happy Zoidberg - 2015. 11. 23. 16:18

Az egyik legjobb sorozat, amit valaha láttam. És mindjárt vége! :/

Dregnarr1 - 2015. 11. 23. 16:21

Végre egy aranyosan, és nem, szedett-vedetten, undorítóan, gusztustalanul vagy groteszkül megrajzolt animáció. Beteszem a nézősök közé.

DJackson - 2015. 11. 23. 16:38

Én is csak ajánlani tudom mindenkinek! Nagyon hangulatos, szerethető kis sorozat, tele kreativitással. Meglepően élvezhető felnőtteknek is!
Egy hónapja belenéztem a hype miatt, aztán pár nap alatt ledaráltam az összes eddigi részt. Nem gondoltam volna, hogy ennyire tetszeni fog! Nagyon sajnálom, hogy vége.

Alterego9 - 2015. 11. 23. 17:07

Én nagyon élvezem a mostani rajzfilm-reneszánszt, a Steven Universe és az Adventure Time mind hatalmas kedvencem lett idén, az MLP-t meg már régóta nézem, de ez most valahogy egész rejtélyes módon nem fogott meg az első kb. öt rész alapján.

Még úgy sem, hogy tudom hogy később majd jobban kibontakozik a háttértörténet, ez a többinél is erősen jellemző trend manapság, de azokat valahogy az elején is nagyobb élvezettel néztem, a poénokon nagyobbat nevettem, a szereplőket jobban szerettem.

Kár, mert egyébként az írónak igaza van, tényleg mindent jól csinált a sorozat.

CyClotroniC - 2015. 11. 23. 17:16

Nálam simán 8/10-es sorozat van, a nyaram kvázi animációs darákról szólt és míg épp mostanában döntöttem úgy, hogy a We Bare Bearst elengedem, addig ez hatalmas kedvenc lett.

A jelenlegi nézősek közül (My Little Pony, Steven Universe, Star vs the Force of Evil és a Gravity Falls) ennél érzem azt, hogy ezt bárkinek merném ajánlani, mert már a pilotnál meg lehet szeretni, hiszen egy rohadt nagy kaland az egész, amellett hogy okos és szerethető is.

A lényeg, hogy akinek fáj, hogy nincs egy igazán jó, könnyed, rejtélyes, sodrótempójú kalandsorozat a tévében, az feltétlenül próbálja be, mert dehogy nincs, a Gravity Falls az.

enbe - 2015. 11. 24. 17:20

Zseniális sorozat, már az első résszel magával ragadott, de végleg a második évaddal sodort el, mely szerintem a pozitív értelmű elborultságban nagyon odatette magát (pl. a pónis rész…:D ). Nagyon kíváncsi vagyok az utolsó részre, sajnálom, hogy vége, de ahogy a tumblr-en is megfogalmazta Hirsch, ez így van rendjén.
(A hangok közül Nick Offermant dobnám még be a kalapba, kellemes meglepetés volt.)

Noximilian - 2015. 11. 25. 15:42

Messze az egyik kedvenc sorozatom… Ennél előrelátóbb sorozat állítom nem létezik sem a rajzfilmes, sem az élőszereplős választékban. Minden apró részlet, minden elejtett szó, minden, de tényleg MINDEN utal valamire, és te jószagú, azt a rejtélyt amit köré kanyarítottak azt tanítani kéne.

Arról nem is beszélve, hogy olyan megoldásokkal van tele a sorozat, hogy az ember esze megáll… az egyik legnagyobb fordulat a sorozatban például olyat lép, ami majd’ minden más szériában lecsapja a biztosítékot, mert annyira klisé és olcsó húzás, de itt olyan szépen volt felvezetve, annyi helyen voltak rá ügyesen elrejtett utalások, hogy a közösség már réges-rég rájött, mire adásba került – és ezzel kiölte a negatív érzések utolsó maradékát is a koncepcióból – ééééés ez az, amiről spoiler nélkül nem is tudok többet írni, de aki látta, tudja mire gondolok :D

Vááá. Nem is értem mit keres egy ilyen sorozat a mai Disney amúgy kritikán aluli kínálatában.

Amúgy meg király lett volna még egy évadot hozzárakni. Meg lehetett volna oldani, és azért mennyire zseniális lett volna a sorozat lemezes kiadványát úgy megcsinálni, hogy egy-egy évad egy 1-2-3 számmal ellátott journal dizájnnal rendelkező dobozba kerül :D

mogsta - 2015. 11. 25. 21:24

Belenéztem és ígéretes, de most per pillanat már így is Kristen Schaal túladagolásom van (Bob’s Burgers, Last Man on Earth) úgyhogy talán majd később.

yoda2000 - 2017. 07. 09. 16:16

Én most bukkantam rá a sorozatra és 33 éves fejjel vigyorogva ültem végig 2 nap alatt az egészet. Nem vagyok nagy rajzfilmes de ez messze veri a most futó népszerű élszereplős sorozatok többségét. Imádom. Angolul kezdtem el de pár rész után magyar szinkronnal folytattam és ezen a téren is hibátlan. Le a kalappal a szinkronrendező meg színészek előtt. Főleg Mabel magyar hangja tökéletes.. megtriplázza a karakter cukiságfaktorát, jobb mint az eredeti :D

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz