login |

Star Trek: The Animated Series – írta Eloise

2015. 11. 24. 14:50 - Írta: vendegblogger

5 hozzászólás | kategória: animáció, kritika, ,

Valószínűleg nagyon kevesen ismerik Magyarországon ezt a sorozatot, hiszen a Star Trek: The Animated Series-t egyetlen magyar csatorna sem adta még. Az eredeti széria után játszódó animáció 1973-ban indult és két évadot ért meg. Szombat reggelente került adásba gyermekműsorként.

Star Trek Animation Series-2

Nyilván a mai fiatalok a kivitelezést elég ósdinak találnák, nekem viszont nagyon tetszett a hagyományos rajzfilmtechnika. Ami nagyon pozitív volt, hogy a szereplők felismerhetőek lettek, hiszen a készítők próbálták minél jobban visszaadni a színészek vonásait próbálták. Ráadásul Chekov kivételével minden karakter visszatért, és az eredeti színészek hangján szólalt. Más kérdés, hogy időnként eléggé érezhető, hogy nem hivatásos szinkronszínészekről van szó, hisz néha olyan érzésünk van, mintha egy szöveget olvasnának fel, és a kép a hanggal sem mindig van teljesen szinkronban.

Az alkotók igyekeztek kihasználni, hogy több lehetőségük van, mint egy élőszereplős sorozatnál. Lett például két új szereplő. Arex, aki triexian, azaz három lába és három keze van, és navigációs tiszt a hajón. Illetve M’Ress, aki pedig kommunikációs tiszt, mégpedig caitian, mely faj leginkább egy oroszlánhoz hasonlít. Emellett itt jelenik meg először a holofedélzet, mely fontos szerepet fog kapni a későbbi sorozatokban.

Star Trek Animation Series-3

A gyerek célközönségnek megfelelően a történetek nagy része jóval gyermekibb, időnként kissé bugyuta. A The Lorelei Signalben (1×04) például, egy csapat női szívja el a felderítő férfi tisztek erejét, és a legénység női tagjainak kell őket megmenteni. Egyes epizódok pedig a korábbi sorozat eseményeire épültek, ilyen volt például a More Tribbles, More Troubles (1×05) vagy a szintén kissé butácska Mudd’s Passion (1×10). Azlrt akadtak nagyon jól megírt történetek is. A többséghez hasonlóan, nekem is a Yesteryear (1×02) tetszett leginkább, melyben Spock visszautazik az időben és megmenti gyermekkori önmagát.

Viszont a csak hat részes második évad összes darabja jól sikerült, itt találtak rá a készítők a sorozat igazi hangvételére. (Ha ebből az évadból is ki kellene emelnem egy részt, akkor az az első lenne, melyben Spock megbetegszik, és a kapitány Dr. McCoy-jal próbálja az életét megmenteni. Közben persze kapunk néhány viccesebb Spock – Dr McCoy-vitát.)

Star Trek Animation Series-1

Összesen 22 huszonnégy perces epizód készült el a Star Trek: The Animated Series-ből. Míg az első évad 16 részt kapott, a másodiknak már csak 6 rész jutott. Ettől függetlenül a sorozat szakmai sikereket tudhatott magának, hiszen 1974-ben Emmy-díjat nyert a legjobb gyermekműsor kategóriában.

A holofedélzeten kívül mást is átemeltek az animációs sorozatból az utódokba. Itt hangzott el például először, hogy Kirk középső neve Tiberius. A már említett “Yesteryear” epizódból Spock néhány dialógja át lett véve az első „reboot” filmbe, emellett a mozis változathoz hasonlóan ebben a sorozatban is gúnyolják a fiatal Spockot származása miatt.

Bár az animáció sok szempontból nem éri el az elő szereplős sorozatok színvonalát, összességében én még se bántam meg, hogy végignéztem. Az eredeti sorozat hangulatát teljesen sikerült visszaadni. Voltak jól sikerült epizódok és akadt egy-két nagyszerű is. Emellett, annak ellenére, hogy nem ezen a sorozaton nőttem fel, kicsit újra gyermeknek érezhettem magam.

5 hozzászólás Ne habozz!

Fody - 2015. 11. 24. 20:32

Elékszem rá, anno Sky One adta, kb 6 éves lehettem 90-91 táján, eredetit se ismertem anno nemhogy ezt, de az animációra emlékszem, h fura volt, azóta se néztem utána, h ilyen régi darabról van szó.

Khaal - 2015. 11. 25. 00:23

Én még valamelyik német adón láttam, a történetekre már nem emlékszem, de a párbeszédek zseniális voltak (persze itt befigyelhet az idő és az emlékek megszépülése). Már régóta eszemben volt hogy újra kellene nézni angolul, kíváncsi vagyok mennyire tért el az eredetitől a német szinkron.

Ace - 2015. 11. 25. 12:50

Az egyetlen ST sorozat amit még nem láttam. Talán egyszer majd pótolom.

Andro - 2015. 11. 25. 17:29

Ezt látnom kell!

Papa - 2015. 11. 25. 20:51

Nekem nagy ST rajongóként nem tetszettek a korábbi univerzummal szembemenő dolgok, amik főleg a technoblabla – kitalált fizika terén voltak. Azóta is a fejemben ragadt a counter clock incident c. epizód ennek ékes példájaképp (hja, a rebootban is ezeket utálom legjobban). De amúgy ez is nézhető sorozat, rajongóként meg pláne.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz