login |

Marvel’s Jessica Jones: az 1. évad

2015. 11. 27. 21:55 - Írta: superpityu

86 hozzászólás | kategória: kritika,

Smile!

A Marvel első női szuperhősös próbálkozása jött, látott és győzött. A Netflix-es Jessica Jones a Daredevil által kitaposott ösvényen folytatja az útját, tehát aki olyasmi, könnyedebb szórakozást fog várni, mint amilyet a filmek, vagy esetleg az Agents of SHIELD nyújtanak, az lehet, hogy csalódni fog.

jessicajones

A Jessica Jones nem jobb vagy rosszabb, mint a Daredevil, cserébe viszont sokkal másabb és még darkosabb, mint az elődje. Míg ott rengeteg volt az akció és a verekedés, addig itt a főhős leginkább pszichikailag van megterhelve. A másik karcos eltérés a két sorozat között, hogy a főhősök szinte ellentétei egymásnak. Míg Matt Murdock szeretne segíteni az embereken, a múltjából nyer erőt, addig Jessica Jones menekülne a sorsa és múltja elől, amely a legnagyobb terhet jelenti az életében.

Ahogy human is jelezte a pilotkritikánál, olyan volt ez, főleg az elején, mintha nem is az 1. évad lett volna. Rögtön mélyvízbe dobták a nézőt a főhős kapcsán, szép komótosan ismertetik meg velünk Jessica múltjának darabjait, amelyek az alkoholizmusba és az emberek iránti bizalmatlanságba üldözték, ráadásként pedig még PTSD-ben is szenved a főhős.

purple man

A sorozat legjobb húzása, hogy az ellenségnek nincs arca, bármelyik utcasarkon belefuthat, hiszen Kilgrave semmit sem intéz saját kezűleg. Ezt az egész folyamatot pedig sikerült olyan jól szemléltetni főleg az elején, hogy néhol én is kissé beleéltem magam ebbe a helyzetbe.

Mivel női főszereplős sorozatról, ami ugye a Marvel első ilyen próbálkozása, nem volt meglepő, hogy odafigyelnek, próbálnak maradandót alkotni. Ennek ellenére mégsem gondoltam, hogy Jessica mellett több épkézláb női karaktert sikerült képernyőre vinni. Nem is tudom, melyik sorozat tudott mostanában ennyi komplex női karaktert felsorakoztatni, mint most a Jessica Jones tette – sokat jelentett, hogy a készítő is nő volt, a korábbi Dexter-showrunner Melissa Rosenberg, aki már jó pár éve tervezte képernyőre vinni a történetet.

trish

Valószínűleg az is tudatos döntés volt, hogy a fő rosszfiú, Kilgrave kivételével a többi férfi szereplő kispadra lett ültetve.

Még Luke Cage is meglehetősen keveset szerepelt, sőt a Jessica-val közös jeleneteiben sem volt túlontúl domináns, viszont kaptunk róla annyi infót, hogy még kíváncsibb legyek majd a saját sorozatára, ami ezt fogja követni jövőre. De Will és Malcolm is végig megmaradtak a segítő vonalon, még ha az előbbi a végjáték előtt kapott is egy izgalmas mellékszálat.

jessicajones

Jessica egy nagyon szépen felépített karakterré vált, érdekes volt látni, hogy miután a kezdésben a PTSD teljesen rányomta a bélyegét a tetteire, addig a végjátékra egyre többször láthattuk a benne lakozó hőst. Igaz hatalmas árat kellett azért fizetnie, hogy eljusson erre a szintre. És Krysten Ritter az előzetes fenntartásaim ellenére bőven jobb volt, mint vártam.

Más kérdés, hogy Kilgrave nem egy összetett figura. Igaz, hogy félelmetes ellenség, de fasorban sem volt a Daredevil Kingpin-jéhez képest. Egyértelműen a Jessica iránti megszállottsága hajtotta végig, a célja elérése érdekében pedig bárkit képes volt feláldozni. David Tennant pedig lubickolt ebben a szerepben, mintha valami jutalomjáték lett volna számára Purple Man eljátszása.

jessicajones

A két főszereplő mellett a többiek sokszor csak asszisztáltak, de Trish így is kiemelkedett közülük. Bár a családi száláért nem voltam annyira oda, csak azt nyomatékosították vele, hogy nem egy nyámnyila karakterről van szó, hanem egy talpraesett, ambiciózus nőről, aki méltó partnere lett Jessicának a végére. Az pedig csak hab a tortán, hogy Rachael Taylor még sosem volt ennyire jó és szerethető.

Kilgrave legyőzése mellett a többi szálban akadtak unalmas pillanatok. Hogarth leszbikus kalandjai például abszolút hidegen hagytak, ebben pedig az is benne, hogy ő volt a legantipatikusabb karakter az egész sorozatban, ahogyan Malcolm és a terápiás csoport sem volt túl izgalmas. Viszont az éppen behozott szuperkatona(?) szál hiába volt néhol idegesítő, mégis fenntartotta az érdeklődésemet.

bscap0162

Hope kálváriája viszont tényleg megérintett, abszolút ő volt az egész történet a katalizátora, nem csak az elején, de a legvégén is az ő döntései miatt tudott Jessica túllépni a félelmein és azzá a hőssé válni, akire szüksége volt az embereknek.

Leginkább a flashbackek semmilyenségét éreztem negatívumnak, fájt egy cseppet. Bár az 1×08-ban látott visszatekintéseknek bőven volt súlya, de többi, ami Trish-hez és az anyjához kapcsolódott, elég unalmasra vagy feleslegesre sikerültek.

hope

Bár az első évad alapsztorija le lett zárva, elég sok olyan szálat vezettek már fel, amelyek érdekes alapot adhatnának egy esetleges 2. évadnak. Igaz, hogy annak idején ebből is csak 1 évadot terveztek, de a Daredevil olyan visszhangot generált, hogy abban az esetben sikerült egyezségre jutni a Marvellel és berendelni a folytatást, igaz más showrunnerrel.

Elméletileg a Jessica Jones-ra is ugyanez a sors várhat, és tekintve azt, hogy a kritikai visszhang ugyancsak pozitív és a Netflix kaszálási szokásai még mindig ismeretlenek, így reménykedhetünk a folytatásban. A kérdés ismét csak a színészek szerződése lehet.

clairetemple

A rengeteg pozitívum ellenére egy hajszállal jobban tetszett a Daredevil annak idején, pedig a Jessica Jones karakterei jobbak, sőt végig volt narrálás, ami ugyancsak sok pluszt nyújtott a megítélésben. Valamint főcím tényleg zseniális lett, minden rész elején berántott.

Összességében a 8,5/10 jár az évadra, egyértelműen ez jelenleg a Marvel legizgalmasabb és legsötétebb tónusú próbálkozása. Remélhetőleg továbbiakban is ugyanilyen szinten folytatják a Netflix-es sorozataik, mert a sok popcornos, szuperhősködős sztori mellett bőven elférnek ezek a komorabb történetek is.

smile

Ja, és hiába emeltem ki én is, hogy olyan mintha mély vízbe dobták volna a nézőt, a záró képsor szépen rá is cáfol erre:

Alias Investigations, how can we help?

86 hozzászólás Ne habozz!

LaCRossE - 2015. 11. 27. 22:01

Imádtam az első évadot, teljesen egyetértek veled mindenben, így felesleges lenne újra leírnom. Egy dolog viszont zavart a Jessica Jonesban, a zenét egy picit túltolták néha, valahol kifejezetten zavaró volt az egyébként eléggé tetszetős, jazz zene.

LaCRossE - 2015. 11. 27. 22:02

(zárójelben megjegyzem, hogy iszonyatosan durva volt ez az év, JAWS-on kapásból idei újonc sorozatoknál csakis Netflixes sorozatot fogok jelölni, szerencsétlen Mr. Robot ki is kell, hogy maradjon)

Benjy - 2015. 11. 27. 22:04

Én nagyon élveztem, de miután elfogták Kilgravet, kis visszaesést éreztem. Ott kellett volna lezárni, mert ami utána jött csak időhúzásnak éreztem. Ami még nem tetszett, hogy idővel a noir hangulatból jelentősen visszavettek, pedig szerintem pont ez adott egy kicsit különlegesebb “színt” a kezdetekben. Ami még csalódásként ért, hogy nem volt katarzis a fináléban. Mármint érzelmileg. Tudom hogy Kilgrave megölése nem hozta vissza azokat, akik meghaltak miatta, de nem arra számítottam hogy a depresszív, sötét hangulat az utolsó másodpercekig kitart.
“Maybe it’s enough that the world thinks I’m a hero. Maybe if I work long and hard, maybe I can fool myself.”

mattkirby - 2015. 11. 27. 22:12

ez a csávó a broadchurchből? lehet megnézem életem első marvel cuccát.

Neoprimitiv - 2015. 11. 27. 22:30

Nekem jobban bejött, mint a Dardevil, viszont aki “szuperhősös” sorozatot várt, az szerintem hatalmasat csalód(hat)ott.

Hiába vannak Jessicának ténylegesen emberfeletti képességei, a vakon is nyolc embert lepofozó, a péppé verésből is pikk-pakk visszatérő Daredevil fényévekkel “szuperebb”. Minimális módosítással a JJ teljes története (mármint a rá vonatkozó része) a képességei nélkül is működött volna, hiszen az, hogy nem kell neki álkulcs egy lakathoz, az azért nem akkora truváj.

Viszont nekem pont ezért tetszett jobban, mint a DD. Az látványos volt, nagyon erős hangulata volt, de nekem a (végül is) legyőzhetetlen, nulláról százra két másodperc alatt visszatöltő szuperhősök nem érdekesek. Alighanem ez az oka, hogy a Flash-Arrow-Supergirl vonulatból is csak a pilotokig jutottam el. A JJ-ban végül is normál embereknek kellett megküzdeniük egy emberfeletti problémával. Ebben ráadásul Jessica szuperképességei szinte semmit sem számítottak, mert Kilgrave ereje nem fizikai volt.

Az azért levont az élményből, hogy néhányszor (pl. a 8. részben) Kilgrave nagyon képregényesen (értsd: hülyén) úszta meg a dolgot. A végső leszámolás megoldása is a diliházas viccet juttatta eszembe a káddal meg a vödörrel, de sajnos az a fehér holló, ha egy sorozat értelmesen tudja életben tartani a főgonoszt a fináléig. De ezekkel együtt is hozta a promók után nagyon megemelkedett elvárásaim szintjét, szóval csak így tovább.

LoGi - 2015. 11. 27. 22:33

mattkirby: igen ő az

A kritika azon pontjához, hogy mennyire más Jessica és Daredevil karaktere: utóbbi ugye magasan képzett harcos, Jessica meg itt is abszolút ellentétje, csak kocsmai bunyó szintjén tud verekedni az erejét kihasználva :D

Daredevilt az ismert karakter miatt nagyon vártam, ezt a sorozatot pedig a Daredevil minősége miatt vártam nagyon, és nem csalódtam. Remek karakterek és színészek voltak, sztori is volt elég jó.

Második évadra remélem jók az esélyei a pozitív fogadtatást miatt, hiszen a történetbe igen erősen elhintették ezt a “szuperkatonás” szálat, amely lehetne a kövi évad témája.

LoGi - 2015. 11. 27. 22:41

Neoprimitiv: pedig pont a JJ-ben volt sztem jobban meg a szuper erők faktor. DD-ben Matt ereje az igazából csak, hogy nagyon jó érzékei vannak (hallás, szaglás, valamilyen látás, stb), a többi csak harci kiképzés és gyakorlat, ő is sérül ugyanúgy. Az viszont igaz, hogy Jessica nem sokra ment az erejével Killgrave ellen.

Érdekes lesz majd pont az általad említett indok miatt, hogy Luke Cage története hogy lesz érdekes, hiszen őt valszeg egy pisztoly lövés nem nagyon fog érdekelni, és a JJ-ben kb ugyanolyan erőt mutatott, mint Jessica, bár erről nem igazán ejtettek szót valamiért.

Lemoni - 2015. 11. 27. 22:43

Pedig annyira biztos voltam benne, hogy ez az újabb képregényes cucc is a kukában végzi nálam nagyon gyorsan! Aztán ehelyett daráltam, mint a kisőrült. Megfogott a hangulata. És a gonosza. A várost/ emberiséget/világot/univerzumot megmentő szuperhősöktől már viszketést kapok, így üdítő változatosság volt a személyhez kötött megszállottság. Sokkal fenyegetőbb, nyomasztóbb, hogy tudod, magad vagy a célpont és miattad hullanak mások. Ráadásul mentálisan sem vagy jó állapotban és hiába van különleges képességed, másnak is van. A karakterek jók, 2-vel nem voltam kibékülve, a szóf*só, idegesítő lánytestvérrel, illetve katona Sampsonnal, aki azért nem tetszett, mert ugyan megvolt a testi felépítése, de a színésznek olyan bamba arcberendezése van, hogy teljesen hiteltelenné tette ebben a szerepben. Krysten Ritter nevét ismertem, de még nem láttam semmiben, szerintem nagyon jól megoldotta a feladatát. Rachael Taylort most sem tudtam megkedvelni, de legalább nem volt rossz. David Tennant viszont zseniálisan hozta ezt az elmeroggyant figurát, remekül játszott a nézői szimpátiával, utálattal. Nem tudnék elképzelni nélküle 2. évadot, pedig örülnék, ha folytatnák. De vésztartaléknak amúgy is ott van Luke Cage, megkedveltem ezt a drabális alakot.

Shalafi - 2015. 11. 27. 22:45

Smile!

clegane - 2015. 11. 27. 22:56

nemtom, szerethető cucc mert van sok érdeme, de nagyon erőltetett és plothole-okkal teli a cselekmény, gyakran kasza környékére idegesítettek a hülyeségei.

Lajoska67 - 2015. 11. 27. 23:44

Meg voltam győződve, hogy 10 részes lesz, mint a Marco Polo, és a 8. megnézése után látta meg, hogy 13. Ez azért érdekes, mert 8 részig nagyon tetszett, de akkor eltörhetett valami a szerkesztőknél, mert onnantól teljesen értelmetlenül csavargatták a történetet.

Nagyon nem hiányzott az a plusz 3 rész szerintem, 10 részbe bele kellett volna férjen az egész. Mivel logikátlanságból meg erőszakból igen sok volt alapból is, így aztán végképp túltolták a dolgot. Igazán kár volt ezért.

Az elejétől érthetetlen, hogy miért nem lőtték ki egy távcsöves fegyverrel messziről altató lövedékkel messziről a főellenséget. De ha már nem, legalább ne tették volna nevetségessé a sztorit azzal, hogy az évad 2. felében majdnem minden részben elszalasztják Kilgrave elfogását.

Ezen kívül tetszett, nagyon eredeti volt, tényleg érdekes, gonosz gonosszal, nyomasztó volt eléggé, nagyon jó volt a főszereplő. Az mondjuk elég primkón ostoba volt, hogy folyamatosan azzal fikázták, hogy semmi hősiesség nincs benne, és csak a saját érdekét nézi, amikor egész idő alatt ismeretleneket húzott ki a szarból.

Remélem folytatják. De mindennel együtt tény, hogy a Daredevil letisztultabb volt, “szuperhősösebb” volt, és a pozitívabb kicsengése miatt az valamivel jobban tetszett.

Dregnarr1 - 2015. 11. 28. 00:33

Remélem, hogy 40 évadon keresztül menni fog, hogy Krysten Ritter még véletlenül se tűnjön fel más sorozatban.

Lantaar - 2015. 11. 28. 00:49

Nekem nagyon tetszett a sorozat (mondom ezt eléggé elfogultan, mert nagy Marvel rajongó vagyok). Szerintem teljes egészében hozta az eredeti képregény hangulatát (a töménytelen mennyiségű káromkodást leszámítva). Voltak benne dolgok, amik erősebbek voltak az eredetiben, pl. Jess és Killgrave múltja nekem egy kicsit erősebb volt a képregényben, máskor csak jól felnevettem egy képregényes utaláson (amikor Cage először benyögi a sweet christmast ott borultam). Amikor Willnek mwg a kezébe nyomja a doki a piros, kék, fehér pirulákat, ott eléggé megdöbbentem, ahogy összeállt a kép, hogy ki is ő, teljesen wáratlan és meglepő volt. A vége meg a karakterhez illően keserédes lett szerintem (bár azt vártam, hogy Killgrave kinyírja az idegesítő ikercsajt, annak ellenére, hogy pont ugyanolyan zseniálisan utálható, mint mondjuk Umbridge a Harry Potterben).

Lilith - 2015. 11. 28. 01:05

@mattkirby
ez a csávó a broadchurchből? lehet megnézem életem első marvel cuccát.

Ja,az.Meg a Ki,vagy doki?-ból tizeske.

Ha választani kellene JJ és DD közöt ,az utóbbira esne a választásom.Meg is indoklom miért.Nem tudtam átérezni sokszor JJ gondolatmeneteit,tetteit mintha ide-oda rángatták volna.Nagyon ritkán sikerült elcsípni oylat amivel egyet éreztem volna.Kilgrave-vel sokkal jobban tudtam azonosulni és Luke-kal.Meg ne kérdezzétek miért. :D

blueberry - 2015. 11. 28. 02:24

Jaj de örülök, hogy ma végeztem a sorozattal a kritika kikerülése előtt, mert annyira megmelengette a szívem Claire feltűnése, itt pedig jól el lett volna lőve nekem a dolog…
Számomra a 9. rész volt a csúcs. Annak ellenére, hogy kifejezetten lassú, építgetős volt a sorozat, ott konkrétan éreztem, hogy egyre gyorsabban dobog a szívem. Nagyon nem örültem Kristennek, de igen hamar meggyőzött.
Most arra vagyok kíváncsi, hogyan kerül majd hozzám közel egy Luke Cage sorozat. Mint mellékszereplő itt nagyon tetszett, de még nem látom főszereplőként. De végtére is… Netflix. Csak nem csalódhatok.

monti - 2015. 11. 28. 07:35

Remek és zseniális sorozat.

Happy Zoidberg - 2015. 11. 28. 11:07

Jó volt. Döcögős, de jó.

N - 2015. 11. 28. 11:27

engem nagyon érdekelne hogy mire fel Fisk isteni magasztalása… ha valaki le tudná írni annak nagyon örülnék :) mert szerintem ő valahol nagyon félre lett írva az írószobában, azzal az értelmetlen szerelmi szállal túlságosan újra akarták írni a karakterét ami viszont teljesen összeegyeztethetetlen az eredetivel karakterrel, aki egy psychopata… de még itt is azt látom hogy ő van dicsérve és Kilgrave milyen egysíkú karakter volt… miért? :D

Dantes - 2015. 11. 28. 11:44

Az tényleg egy érdekes kérdés, vajon Luke Cage sorozata milyen lesz? A kocsmatulaj karakter érdekes meg minden, de hát sebezhetetlen. Nehéz izgulni egy sebezhetetlen emberért. Mit tudnak majd ebből kihozni?
De a Jesica Jones-ból se hittem hogy valami jót hoznak ki, és mégis fasza lett. Szóval most már bizalmat szavazok nekik.

danNN - 2015. 11. 28. 13:18

Ahh, én kaszáltam. Unalmas, gagyi, butácska. Nem is értem ezt a kurva nagy hypeot.

Eny - 2015. 11. 28. 13:19

ez az elso Marvel sorozat,amit vartam es kivantam is megnezni,ahhoz kepest,h nem vagyok oda a szuperhosos sorikert es mondhatom nem ert csalodas. kedvenc karakterem viszont Trish volt..JJ is nagyon jo karakter volt, Kilgrave ugyszinten(en is a Broadchurchben figyeltem fel ra)

Neoprimitiv - 2015. 11. 28. 13:32

Dantes: ha önálló (JJ nélküli) évadot akarnak neki, márpedig úgy tudom, erről volt szó, akkor szerintem az inkább előzmény lesz.

superpityu - 2015. 11. 28. 13:40

Ha jól tudom Rosairo Dawson szerepelni fog a Luke Cage-ben is, sőt minap volt casting hír arról, hogy claire temple anyja is szerepelni fog. Szóval nem hiszem, hogy előzménysztori lesz.

superpityu - 2015. 11. 28. 13:48

N: Fisk nem magáért tette amiket csinált. Először ugye az anyja miatt keveredett gyilkosságba, majd a jelenben mindent megtett, hogy elnyerje Vanessa kegyeit. Ettől függetlenül egy pszichopata volt, de mégis sokkal összetettebb volt a karakter. Az sem utolsó dolog, hogy több emberrel is együtt tudott dolgozni, sőt ugye wesley nagyon közel is állt hozzá. És most tök mindegy milyen a képregényben, itt a sorozatban nem merült ki annyiban, hogy gonosz. Viszont Kilgrave nem tudott túllépni a problémáin, nem is mondom, hogy ez kellett volna. Hiába voltak durva húzásai nem volt akkora tekintélye, mint Fisknek.

szpojleres mókus - 2015. 11. 28. 13:58

Nagyon meglepődtem z íráson és a többiek reakcióján. Első hat rész elment, utna mintha nem tudtak volna már mit kezdeni vele.

Azt hiszem a negyedik részben elkapják a gonoszt, (nem nagyon értettem mi az értelme ilyen hamar elkapni, semmi feszültséget nem éreztem, mert tudtam hogy ilyen hamar nem kaphatják el, háta van még a fél évad), amatőr módon nem találják meg a jeladóját jó.

Utána végre megint elkapják, de egy okos nő akit new york legjobb ügyvédjének konferálnak fel, elhiszi, hogyha kiszabadítja a mumust az önként és dalolva segít neki, ezért kiengedi.

Utána vééégre megint elkapják, de az őrült szomszédasszony meglátogatja a tanácsot, és elhatározzák hogy megtámadják jessicát irgumburgum és kiszabadul.

A néger drogos srác reakciója meg erre az egészre értelmetlen volt.

ahh

Utána Hope megöli magát, mert akkor Jessica megöli a mumust. Azelőtt az oké volt, hogy számtalan embert megölt Killgrave stb., de már hope élete is a lelkén szárad, IRGUMBURGUM most már megölöm.

Olyanokat meg hogy Luke túlél robbanást, lehetetlen megsebezni, akkor egy shotgun lövés miért viszi halál közeli állapotba nem nagyon értettem meg. Meg azt sem, hogy miért nem használtak egyetlen egyszer sem füldugót Killgrave ellen.

Nézhető, de közel sem volt olyan jó minőségileg mint a Daredevil. Férfi létemre kimondom, nem vagyok meleg, de ha láttam Charlie Coxot (hatalmas szívfájdalom hogy nincs a civil war filmben) ahogyan eljátszotta a vak ügyvédet belemeregett a geek szívem mennyire kitünő színész erre a karakterre. Itt amikor láttam Rittert kb. az az érzés fogott el, hogy szerintem 3 hete nem mosdott, és a ruháit sem mosta ki.

Killgravet én elrendeztem volna 4-5 résszel, utána legyen nyomozás, felvezetés a következő évadra. Ez így gyengus volt.

Neoprimitiv - 2015. 11. 28. 15:01

superpityu: ha viszont nem előzmény lesz (nem kell nagyon sokat visszamenni, csak a JJ előtti időkre), akkor Jessica hiánya lesz érdekes, legalább is a képregényhez képest.

Fisk vs Kilgrave: Kilgrave nem is törekedett tekintélyre. Még a pilot utáni poszthoz írtam, hogy Fisk nekem is érdekesebb, mert az öncélú pszichopatákat, gonoszokat fantáziátlannak érzem (írói oldalról), de Kilgrave tényleg egy külön kategória volt. Nekem maga a karakter képessége is zavaros (ha csak mások akarata felett tudja átvenni az irányítást, akkor hogyan tud elfeledtetni dolgokat, amikor az emlékezés nem akaratlagos, stb.), de alapvetően a sorozatban egy unatkozó, hisztis gyerek szintjén állt. Az Tenantot dicséri, hogy egy rémisztő képességű, de teljesen öncélú figurából egy emlékezetes gonoszt csinált.

szpojleres mókus: “Itt amikor láttam Rittert kb. az az érzés fogott el, hogy szerintem 3 hete nem mosdott, és a ruháit sem mosta ki.”

Akkor jól játszott, mert ez a “mindenki le van szarva, legfőképpen saját magam” hangulat volt a karakter egyik alapja. Ettől nem lett szeretni való, de nem is ez volt a cél. Nekem üdítő változatosság volt a világmegmentő, küldetéstudatos egobajnokok helyett.

Lilith - 2015. 11. 28. 15:05

@Eny
ez az elso Marvel sorozat,amit vartam es kivantam is megnezni,ahhoz kepest,h nem vagyok oda a szuperhosos sorikert es mondhatom nem ert csalodas.

Örülök,hogy végül tetszett.Még a végén a többibe is bele fogsz kóstolni ha így haladsz :D

Eny - 2015. 11. 28. 15:25

@ Lilith – hat biztos,mert a Daredevil is tavaly ota a listamon,de meg nem szantam ra idot..ami kesik,nem mulik.csak most eppen a Sense 8 c. sorit nezem/daralom

Béla bácsi - 2015. 11. 28. 15:48

“Nem is tudom, melyik sorozat tudott mostanában ennyi komplex női karaktert felsorakoztatni, mint most a Jessica Jones tette”
Mondjuk egy másik Netflixes sorozat, az Orange is the new black :D

Alterego9 - 2015. 11. 28. 16:05

Béla bácsi: Meg persze akkor már ott a Sense8 is, változatos női karakterekkel, meg általában kihangsúlyozott változatossággal csak nem egyedül a nőkre kihegyezve.

superpityu - 2015. 11. 28. 16:51

az oitnb jogos, nekem azóta még az orphan black jutott az eszembe, ahol ennyire erősek a női karakterek.

lothor - 2015. 11. 28. 16:54

Mikor lesz nézhető a sorozat Magyarországon Winnie?

LP - 2015. 11. 28. 17:55

@Neoprimitiv:
“Nekem maga a karakter képessége is zavaros (ha csak mások akarata felett tudja átvenni az irányítást, akkor hogyan tud elfeledtetni dolgokat, amikor az emlékezés nem akaratlagos, stb.”

minden áldozata emlékezett, hogy mit tett, egyszerűen csak nem náluk volt a kontroll

meetmesumwhere - 2015. 11. 28. 18:03

Legszarabb netflix sorozat amit valaha néztem, szuperhős ugrabugra ide-oda, egyszerűen nem tudom megérteni a nagy éltetését a sorozatnak.
Daredevil jóval koherensebb és folyamatosabb cselekménnyel bírt mint ez a logikátlan döntésekkel/jelenetekkel telepumpált, vergődős katyvasz, s bár az is kezdett sok lenni 10. rész után, még mindig nézhetőbb volt mint ez a 4. részt követően.

audrey - 2015. 11. 28. 18:34

Ez az első képregényes sorozatom. Talán éppen az miatt maradtam a pilot után, hogy ez nem az a tipikus szuperhősös cucc, nincsenek jelmezek se például.

Krysten Ritter-nek jól állt a főszerep, eddig én mindig csak ilyen idióta barátnő szerepben láttam. Trish nagyon jól kiegészíti, a végén bejött, hogy együtt mentek a “harcba”, és Jessica nem hősködött egyedül.

Hope halála rázott meg a legjobban (pedig ez a mind controlling elég csúnya halálokat okozott), az ő szála volt a legnyomasztóbb az egészben.

Simpson idegesített egyedül, örültem is mikor jól elverték.

És bár ez így szépen véget ért, nem ártana egy 2. évad sem.

Sawamara - 2015. 11. 28. 19:20

Nem sebezhetetlen Luke Cage, csak a bőre sérthetetlen kb.

De ha megnézitek a Jessica Jonest, ez ki is derül ám, hiszen majdnem meg is halt Luke az agyra ért erőhatások miatt. Szóval félnivalója lesz neki is.

Piszkosfred - 2015. 11. 28. 19:28

Szuper volt, csak igy tovabb. 9/10-et siman adok az evadnak, par honap mulva pedig ujranezem. Persze, volt egy-ket gyengebb jelenet, de az egesz hangulata boven karpotolt ezekert.

Amugy szerintetek Trishnek lesz valami kepessege a bogyotol, vagy az csak egy minden kovetkezmeny nelkuli temporary esemeny volt? O nagyon orulne neki :)

Neoprimitiv - 2015. 11. 28. 20:59

LP: nem, pl. a rendőrörsön, miután Jessica megpróbálta lecsukatni magát, az volt az utasítás, hogy mindent felejtsenek el, ne is emlékezzenek arra, hogy ők ott voltak. Ez – szerintem – némileg szembe ment az addigiakkal.

LP - 2015. 11. 28. 21:28

ott nem azt mondta, hogy mindenki kezdjen el nevetni, az egész csak egy vicc volt?

edg - 2015. 11. 28. 23:03

Hm, 2 rész után továbbnézem. Eddig tetszik. Őszintén szólva, ha teljesen “szuperhőstelen” lenne, jobban örülnék, de így is jó.
Szerintem DD-nél sokkal jobb. Azt egy rész után tettem a gagyikukába. Nekem túlontúl műanyag volt.

Ennél a sorozatnál már tudtam, mire számítsak. És pont azt kaptam: színes, szórakoztató amcsi pudingot sok nagyon szép nővel. (A főszereplőnőt kivéve, aki egy volt osztálytársamra emlékeztet, aki ráadásul pasi. :D)

Neoprimitiv - 2015. 11. 28. 23:45

LP: Igazad van, sőt azt is mondja, hogy csak a biztonsági kamerák felvételét tudja töröltetni, az emlékeket nem.
Mégis, egy komplett rendőrőrs sem volt elég bizonyítéknak, hogy Kilgrave tényleg képes manipulálni embereket. Viszont fináléban a rendőrök manipulálása elegendő volt Jessica elengedéséhez. Valamelyik része a történetnek sántít. Tartok tőle, hogy már a születésnél (a képregényben) is csak átsiklottak ezen, nem a sorozat készítőit hibáztatom érte, de jó lett volna, ha a forrás szembeszökőbb hibáit megpróbálták volna korrigálni.

nadivereb - 2015. 11. 29. 13:13

@edg: hát a JJ nálam nagyon-nagyon nem a “színes, szórakoztató amcsi puding” kategória. Az nálam a Flash, meg az Agents of SHIELD. Sőt, még a Walking Dead is. Persze mindenkinek más az ingerküszöbe, de azért ne ezzel reklámozd másoknak, mert becsapod őket.

Egyébként szerintem különösen azért fontos ez a sorozat, mert amellett, hogy baromi jól van megcsinálva, kifejezetten sokrétegű és meglepően pontos elemzést ad a párkapcsolati erőszakról, a kontrollról és a kontrollmániáról és a traumák feldolgozásáról. Gyakorlatilag minden karakter traumatizált, és mind máshogy reagálja le ezt, de mindegyik reakció teljesen logikusnak és reálisnak érződik.
Biztosan újranézős. És Emmyt neki, sokat.

garcon - 2015. 11. 29. 15:35

Imádtam <3 !

Neoprimitiv - 2015. 11. 29. 18:10

nadivereb. Az biztos, hogy a JJ közelebb áll egy pszichothrillerhez, mint a színes, szórakoztató pudinghoz.

Soha nem fog kiderülni, de kíváncsi lettem volna rá, hogy vajon ha a Netflix-Marvel hype miatt nem irányul rá ekkora figyelem és szuperhős történet helyett “csak” egy Kilgrave képessége az irreális vonal benne (rajta kívül az összes többi szuperképesség minimális munkával kihagyható lett volna), akkor ugyanez a történet, ugyanezekkel a szereplőkkel mekkora visszhangot kapott volna?

zolee - 2015. 11. 29. 19:00

az első fele nagyon jó volt, a végére viszont egyszerűen meguntam, a történetből eltűnt a rejtély, a gonosz kicsit banálissá vált, Jessica pedig egy rakás szerencsétlenséggé. Egyébként a drogos szomszéd karakterét ki ölhették volna, ő volt a legbénább az egészben. 6-7 részes mininek tökéletes lett volna, nem értem miért 13 rész volt.

Peet - 2015. 11. 29. 19:59

De miért játszik benne Csiszár Jenő? :))) Mindig ő jut eszembe ha Kilgrave megjelenik. Na mindegy, ettől még egész jó, látszik hogy a Marvel igyekszik megágyazni az Inhuman vonalnak. De szupererőnek szerintem ennyi kevéske a Bosszúállókhoz képest, mégis jön a Civil war-ban, meg maj a New Avengersben is – nyilván elvileg. A nagy Marvel univerzumban mindenkinek megvan a helye, a komolyabb hősökről már sok bőrt lehúztak (és még sokat le is fognak).
Mindent összevetve: én egy Marvel sorozatban drámázás helyett a rendkívüli tehetséggel bíró szereplők akcióit szeretném látni, szóval ez kedvenc nem lesz, de ha üresjárat van (Agents of SHIELD, Agent Carter stb.) spinoffok között, jöhet ez is.

superpityu - 2015. 11. 29. 20:46

Peet: dehogy megy a civil war-ba, az infinity war-ban tűnhet majd fel, ha igazak a hírek. addig csak saját sorozat lehet plusz a defenders. ha addig nem változik semmi sem. a szupererőhöz pedig annyit, hogy black widow és hawkeye sima emberek, akik ki lettek képezve. jessica igaz nincs kiképezve, de emberfeletti ereje van, és pár életet megmenthet az ugrásaival. arról nem is beszélve, hogy még simán megtanulhat jobban verekedni, mondjuk daredeviltől, vagy éppen trish is mutathat neki pár fogást.

superpityu - 2015. 11. 29. 20:48

Neo: szerintem semmi gond nem lenne a jessica nélküli Luke évaddal. Ha jól tudom, akkor neki idő kell még, mire megbocsájthatja a történteket. Kilgrave ki is hangsúlyozta, hogy már nem pár óra kell neki, amíg elmúlik az irányítás hatása, így pedig nem Luke kért bocsánatot, hanem Kilgrave adta a szájába a mondatokat. bár szerintem az évad végén majd felbukkanhat jessica, de hamarabb nem hiszem, hogy várni kellene.

Toma - 2015. 11. 30. 01:08

Végig néztem sajnos nem hozta a Daredevil szintjét 6/10 es popcorn szórakozásnak elment az évad de a másodikra ha lessz tuti nem fogok időt áldozni. Az egész Killgrave szál olyan volt mint a rétes tészta, tulnyújtott, a vége pedig túltömött. Tris volt az egyetlen szerethető karakter számomra. A főhős pedig kifejezetten irritált néhol. Vizuálisan legalább rendben volt, szép beállítások és elképzelésekkel. A zene is egy üde szinfolt volt a sorozatban.

A kis Daredevil crossover-ért megérte a végéig kitartanom jöhetne már a 2. évadja.

winnie - 2015. 11. 30. 04:59

“A nagy Marvel univerzumban mindenkinek megvan a helye,”

ezt el lehet felejteni főleg olyan cuccok esetében, amik még nincsenek is bejelentve. ha valakinek ugyanis más lesz állása, akkor hiába akarnák őket filmekbe vinni – nem lehet sok évre előre tervezni, ha több platformot néznek. arról nem is beszélve, hogy most jönnek a nagy fejcserék a marvel univerzumban, mert elkezdik elveszíteni a színészeket az alapszerződések lejártával, és sokan nem tudják továbbvinni a karaktereiket.

Neoprimitiv - 2015. 11. 30. 07:43

Superpityu: lehet, nem vitatkozom előre, látatlanban. A JJ nekem amúgy sem a marvelségétől volt jó, hanem önmagában, sorozatként, szóval ezek után Luke Cage-től is erre számítok.

Brynden Rivers - 2015. 11. 30. 13:07

Kilgrave egysíkú karakter? Ne már.

Atipikus reálisan ábrázolt gonosz, akinek nincsenek nagy tervei, csak észrevétlenül akar élni a maga (másokra nagyon káros) módján.
Jól párbaállítható Jessica-val ezért is volt szerintem (is) a 8. rész a legjobb a sorozatban.

A “gonosz banalitása” kifejezés nem tudom menynire ismert. Kilgrave pont hogy sokkal realisztikusabb, mint egy hiper-komplex gonosz karakter.

Lehet az a baja sokaknak ezzel a sorozattal, hogy túl komoly témákat érint, és nem annyira szórakoztató.
És pont ezért szerintem minőségibb, mint a DD, bár valamivel egyenetlenebb a szerkesztése, íve.

nadivereb írta le jól:
“kifejezetten sokrétegű és meglepően pontos elemzést ad a párkapcsolati erőszakról, a kontrollról és a kontrollmániáról és a traumák feldolgozásáról. Gyakorlatilag minden karakter traumatizált, és mind máshogy reagálja le ezt, de mindegyik reakció teljesen logikusnak és reálisnak érződik.”

Brynden Rivers - 2015. 11. 30. 13:10

Utóirat:

A JJ hatására (végre) elkaszáltam a Flasht. És lehet a SHIELD-et is (bár Coulson-Daisy jó karakterek)

Most hogy a JJ mellé rakom őket olyan óvodásnak tűnik mind2 :)

bikkbakk - 2015. 11. 30. 16:11

A Daredevilt másfél rész után abbahagytam, annyira untam, ezt egyben néztem végig egy éjszaka.

fv - 2015. 12. 01. 16:03

Van benne Daredevil-crossover? Fenébe, pedig most akartam elkaszálni…

Nekem 6 és fél rész után olyan, mint a Légy jó mindhalálig, hogy annyira béna a főhős, hogy bármi rossz történik vele, azt érzem, hogy megérdemelte.

Hamlet is addig gondolkodott, hogy mi tévő legyen, amíg végül mindenki meghalt. Remélem, itt is ez lesz. :-D

Neoprimitiv - 2015. 12. 02. 06:40

fv: nem Dardevil-lel van a crossover, csak a sorozattal – csak szólok, mielőtt hiú reményeket táplálsz.

fv - 2015. 12. 02. 13:44

Neoprimitiv: Köszi! Akkor kasza. :-)

edg - 2015. 12. 02. 17:45

nadivereb: Bocs, nem értek egyet. :)
Attól még, hogy egy képregényből készült sorozat célközönsége nem a 10 éves amcsi korosztály, hanem a 14, nem fogom agyba-főbe dicsérni és belelátni mindenfélét, ami nincs ott.
Kicsit úgy érzem, mintha mindenki lejjebb adná a mércét csak azért, mert a sorozatok nagy része tiniknek készül.

Félre ne érts, szerintem sem rossz sorozat ez, de semmiben sem kiemelkedő. Max. abban, hogy nézhető.

sehrezad - 2015. 12. 03. 14:04

Eléggé rendben volt ez, bár történetalakulás érdekében beiktatott logikátlanságok, amiket többen írtak, tényleg feltűnőek voltak, még ha nem is zavartak túlságosan.
Én akkor ráncoltam kicsit a szemöldököm, amikor Jessica engedi be Kilgrave szüleit a cellába, tárva a nyitva az ajtó pár másodpercig, Kilgrave meg csak néz rájuk, mint borjú az újkapura, ahelyett, hogy utasítaná valamire, pedig akkor még nem derült ki, hogy kialakult a rezisztencia.
Trishnek meg azt mondja Kilgrave, hogy “put a bullet into your head”, erre megpróbálja főbelőni magát, de már kifogyott a tár. Utána szerez még golyót, de ott már nem jut eszébe a korábbi lehetőség, csak veri a fejébe befele a golyót :) Kissé vicces volt ez is, és sok hasonló volt, de nem bosszankodtam ezek miatt igazából, csak feltűntek. Valójában egy ilyen típusú szuperképességnél, mint ami Kilgrave-nek van, szinte lehetetlen 13 részen át fenntartani a hibátlanságot, hogy még rendes sztori is legyen.

mSO - 2015. 12. 04. 21:49

“az emlékezés nem akaratlagos”
Honnan veszitek, hogy az akarat fölött vette át az irányítást. Azt emlegették, hogy mind control, nem azt, hogy will control. A mind fogalmába beletartozik az emlékezet is.

“Olyanokat meg hogy Luke túlél robbanást, lehetetlen megsebezni, akkor egy shotgun lövés miért viszi halál közeli állapotba nem nagyon értettem meg.”

A bőre áthatolhatatlan, de azért vegyük számításba, hogy egy golyóálló mellényben is lehet súlyos bordatörést szenvedni. Na itt most a koponyájára mértek elég durva erőhatást, amit ugyan külsérüléssel megúszott, de iszonyú agyrázkódást és kitudja mit szenvedett el. Gondolom van regenerációs képessége is, mert helyrejött, miután a doki leszívta a szemén át a felgyűlt folyadékot.

Poghy - 2015. 12. 11. 03:16

Az első 6 rész után úgy gondoltam, hogy van kraft a sorozatban. Sőtét tónus, fordulatos nyomozós dolgok, képregényvilág, stb. Aztán részről részre csökkent a lelkesedésem, egyes karakterek olyan bután kezdtek el viselkedni, mint a föld, és a 10. rész környékén kishíján elkaszáltam. De úgy voltam vele, hogy akkor már végignézem. Az utolsó rész után, azt kell hogy mondjam, a 0/10-et sem éri el ez a retek, még csak köszönőviszonyban sincs a pontozási skálával.

Nem szoktam ilyen kirohanásszerűen sorozatokat fikázni, de ez most tényleg betette a kaput.

Kezdjük azzal, hogy a Carrie Ann Moss által megformált ügyvédnőről sütött, hogy minden cselekedetét az önzőség irányítja, ehhez nem kell túl jó emberismerőnek lenni, hogy feltűnjön. Ehhez képest Jessica őt bízta meg a legfontosabb feladatokkal, vakon bízva benne, ennél sötétebb már nem is lehetne főhősnőnk. Persze az említett ügyvédnő sem volt valami fényes elme, amikor Kilgravenek segített, tudhatta volna, hogy mi vár rá. Apropó Kilgrave, ő sem volt egy “criminal mastermind”, de ezt tudjuk be a megszállottságának. Patsy sem egy jó reklám a szőkenős viccek ellen, amikor elkezdte lőni a golyóálló üveget, ami hogy-hogynem mégsem volt golyóálló, és talán ő maga sem tudja, hogy mit várt Kilgrave elszabadításától.

De ezek felett elnéznék és megadnék egy kegyelem 3/10-et a sorozatra, csakhogy itt van még Jessica. A Marvel első nagy női HŐSE. Aki előre eltervelt szándékkal, hidegvérrel megölt egy embert. Aztán még csak a felelősséget sem vállalta érte, a büntetést is elkerülte a kamuzással meg kussolással, na igen, ilyen egy igazi női marvel HŐS. Kedves kislányok, ha eddig nem volt példaképetek, mert mindegyik szuperhős fiú volt, nesztek itt egy női karakter, talán majd vele tudtok azonosulni!

Szánalom a köbön, és akkor még enyhén fejeztem ki magamat.

Dantes - 2015. 12. 12. 11:59

Poghy : Te bizonyára az életben mindig jó döntést hozol, és ésszerűen döntesz, nem csinálsz ostobaságot, nem bízol meg olyan emberben akiben nem kéne, nem dőlsz be hazugságnak, stb. Magyarán nem hibázol.
Ez tök jó lehet. De általában az emberek az életben hibáznak, rossz döntéseket hoznak.

Nos ebben a sorozatban is ez van, Jessica, rossz döntéseket hoz, aminek megvannak a következményei, és szenved is miattuk rendesen.

Másfelől nos igaz hogy női Marvel hős, de ez jelenti azt messze ,hogy példaképnek kell lennie, sem azt hogy pozitívnak kell lennie. Épp ellenkezőleg, egy anti-hős, aki bár a jó érdekében, de morálisan megkérdőjelezhető, rossz dolgokat tesz. Épp ettől emberibb.

Spoiler!!

Nyilván te mindig vállalod a felelősséget ,és örömmel vonultál volna börtönbe Jessica helyében, miután az megölte a nemezisét.

Poghy - 2015. 12. 13. 00:11

Dantes:

Itt most nem rólam van szó, nyilván mindenki hibázik, még a fikcionális karakterek is. Viszont ha valaki nem húz meg egy határt azzal, hogy nem öl, azt én nem “hibának” hívnám. Antihősnek se mondanám a főszereplőt, antihős szerintem az, akiről az elejétől kezdve látja a néző, hogy a saját, erősen megkérdőjelezhető értékrendje szerint hozza meg a döntéseit, mint pl. Dexter a Dexterből, vagy Klaus az Originalsból. Jessica ezzel szemben végig próbál a hősies úton maradni, azonosulni tud vele a néző.

A legnagyobb gondom azzal van, hogy még csak a megbánás apró szikráját sem mutatja, így a sorozatnak kb. az az üzenete, hogyha másképp nem megy, akkor a gyilkolás a helyes út. Végülis megmentette a világot Kilgravetől, más meg nem számít ugye?

Claire8310 - 2015. 12. 13. 00:15

Most fejetem be, nagyon tetszett, én meg pont úgy vagyok vele, hogy egy hajszállal jobban bejött mint a DareDevil, a neonoir miatt valószínűleg, és a Trish- Jessica- Kilgrave karakter hármasnak. Iszonyatjó hangulata volt, fú, ebből is jöhetne a kövi évad. Nagyon bejött.

poohtheone2 - 2015. 12. 20. 22:52

Érdekes sorozat, de nagyon lassan indul. Amely részekben nem szerepel Tennant, az kb kuka is. Kb elvitte a hátán az egészet.
Sok felesleges mellékszállal húzták az időt, hogy meglegyen a 13 rész. pl. Fenti szomszéd ikerpár, szuperhősgyűlölő nő, Trinity szerelmi élete, Luke majdnem teljes szála.

1×08 volt a csúcs.
Aztán, amikor már másodszor szökött meg Kilgrave hála Patsy-nek főleg, onnantól esett a színvonal. Még el is kapta Jessica a lakásán, de megint megszökött…Túltolták ezt a sok szökést.

Marianna - 2015. 12. 25. 21:45

Pont a mai nap fejeztem be az 1. évadot, hát mit mondjak? Számomra a jelenlegi legjobb képregénysorozat, persze, annyira nem az, de mégis. Jessica Jones karaktere rohadt jó, Krystenről nem feltételeztem volna, hogy ennyire jól elkapja a karaktert. Tetszik az út, amit bejár, hogy lényegében egy emberi roncs, aki csak el akar bújni. Végül még is vállalja önmagát. Azért itt komolyan foglalkoztak a PTSS-vel. Trisht is imádtam, hogy egy erős független női karakter. Az is nagyon tetszett, hogy végre itt van valaki, aki nem a világot akarja megmenteni. Leginkább Kilgravet ala David Tennantet imádtam, talán az is közrejátszott, hogy darálom a doctor whot. Egyszerre imádom, rettegek tőle, utálom, és elkerülném a francba. Tényleg látszott rajta, hogy imádta, amit csinált. Egyedül a vörös hajú mellékszereplő csajszi irritált nagyon. A legtöbb mellékkarakter teljesen oké volt. A kedvenc részeim 1×08, 1×09, 1×10, 1×11. Nekem jobban tetszik, mint a Daredevil, valahogy ez jobban betalált.

ender1112 - 2015. 12. 26. 13:37

Szerintem is ez a legjobb szuperhirós sorozat jelenleg. A networkosok eléggé gyerekesek, talán a korhatár miatt, a Daredevilt meg meguntam a folytonos bunyó miatt. Szóval, folytatást a népnek :)

ender1112 - 2015. 12. 26. 13:50

Poghy: méghogy Jessica a megbánás legapróbb szikráját sem mutatja? Szinte másról se szól a sorozat, mint hogy folyamatosan megbán dolgokat, amiket tett…
És igen, ha csak így tudta megállítani Kilgrave-t, akkor így tudta; mint ahogy a rendőrök is simán lelőnek valakit, ha kell…

stray - 2015. 12. 28. 14:23

csak halkam megjegyezném, hogy a Marvel első női főszereplős sorozata az Agent Carter volt

szabot85 - 2016. 01. 02. 14:35

csak egy kérdés : mit keres Jessica hálójában Egon Schiele ?

Mordekai - 2016. 01. 03. 21:48

Nehezen szántam rá magam, de ledaráltam én is és nem bántam meg. Pedig eddig tudatosan kerültem a szuperhős-vonalat és úgy általában Krysten Ritter látványától is kiráz a hideg. Még csak nem is hasonlít a képregénybeli figurára.

Ha viszont ez volt a cél, hogy egy ilyen unszimpatikus, flegma, unott figurát hozzanak, akkor tökéletes választás volt. Ezzel a porcelánbabába oltott kígyóarccal nem nehéz ezt előadni. Ellenben a mozgása meg olyan, mint akit örökre felmentettek tornából, a bunyóknál volt sok ilyen rossz értelemben lányos mozdulat, az a futás meg egy vicc.

Végül a darkos noir hangulat és a mindcontrol-os főgonosz kezdett el érdekeleni és ezek miatt daráltam le.

A cellás rész után valóban túltolták az egyébként okos történetet, volt logikátlanság is elég, meg unalmas mellékszál és a katarzis is elmaradt a végén, de összességében korrekt munka volt. 10/7

Anthonz - 2016. 01. 07. 13:05

2 vagy 3 részt néztem meg, de elvesztette az érdeklődésemet. Jessica csak emózik, piálás ezerrel, ész semmi, nekimegyek ököllel a mind controlos arcnak, majd csak lesz valami, látom hogy sokan dícsérik de nem érzem megalapozottnak. Ha egyszer rávenném magam a folytatásra lehet jobban bejönne, de ha ennyire kell erőltessem, akkor inkább nem.

Szula 25 - 2016. 01. 11. 09:12

Nekem egy valami nem tetszett a sorozatban az a Jessica és Luke közti kémia. Nem ismerem annyira a képregényt csak annyit tudok róla hogy köztük komolyabb dolgok is vannak de itt ez a két színész között egyáltalán nem volt meg. Krysten Ritter a sok vígjátékos szerepe után kiválóan hozta ezt a szerepet de Mike Colter nekem valahogy olyan semmilyen volt mint Luke Cage engem még nem győzött meg. Szerintem egyáltalán nem illenek össze a színészek. Lehet azért mert Ritter olyan kis törékenynek tűnik Colter meg ugye az a nagydarab kigyúrt fickó, nem tudom.
Amúgy a képregényben is ilyen szembeötlő a különbség köztük??

Többen felhozták Rosario Dawsont én mintha itt azt olvastam volna hogy a Daredevil 2. évadára állandó szereplővé léptették elő. Persze ettől még benne lehet majd a Luke Cageben is.

emese - 2016. 01. 18. 13:39

Így 6 rész után, kb félidőben már ideje, hogy valami véleményfélét formáljak. Látom, hogy ez nem örvend olyan egyértelmű elismerésnek, mint a DD, és szerintem ennek jó oka van.

Kezdjük a főhőssel: Jessica olyan karakter, akivel egyáltalán nem lehet szimpatizálni. És ez nem csak a PTSD eredménye. A flashbackakből kiderül, hogy Kilgrave előtt sem tudott mit kezdeni magával; a szülei meghaltak, Trish befogdta, és onnantól kezdve tengett-lengett. Már akkor is ivott, szarkasztikus volt és cinikus, öntelt és pöffeszkedő. Végülis Kilgrave-vel semmit nem vesztett, sőt, talán nyert is: végre lett valami homályos célja az életben.
Nem segít, hogy a színésznő aki játssza, nagyon unalmasan alakítja a figurát. Ugyanaz a fa-arc eddig 6 órán át.

Kilgrave: a legérdekesebb karakter, de alig láttunk eddig belőle valamit. Mindig amikor már épp azt hinném, hogy mostmár rendesen behozzák szereplőnek, egyszer csak eltűnik.

Törtnetvezetés: abszolút egyenetlen és logikátlan. Mintha lennének ügykezdemények részenként, de ezek csak szkeccsszerűek, logikátlanok, inkább hátráltatják mint segítik a történet kifejtését, és valószínűleg a kutyát sem érdeklik. Sem Antoine (vagy mi a neve?) megtalálása, sem a drogos szomszéd srác.
Apropó, innen tudtam meg, hogy a kemény drogokról egyszerűbb lejönni, mint a cigiről. Csak elhatározás kérdése… ahhhhhaaaaaa. Plz, ez bullshit!

Egyéb szereplők: nagyjából egyik sem érdekli az embert és mint csak elnagyolt vázlat. Jerry a legirritálóbb, mondjuk én mindig utáltam Carrie-Ann Moss-t. Plusz, a leszbikus kapcsolat az nem egyenlő a férfi-nő kapcsolattal azzal a különbséggel, hog két nőről beszélünk, akiből az egyik herét növeszt. Márpedig itt így ábrázolják, vagyis az írók itt is kispórolták a háttérkutatást. Talán Luke az egyetlen aki némiképp érdekli a nézőt.

Lehet, hogy vannak kiszólások, amelyek a képregényt ismerőknek izgalmasak és viccesek, de ez azoknak, akik nem olvasták a Marvel MAX-ot, abszolút elsikkadnak.

In sum: a DD-hez képest csalódás, rosszabb írás, rosszabb szereplők, rosszabb kameramunka, rosszabb rendezés. Arra is képtelen a sorozat, hogy két rész között fenntartsa az érdeklődést. Nagyjából csak azért nézem végig, hogy megtudjam, mire jutnak Kilgrave-vel (sajnálom, hogy ennyire nem használják ki Tennantet eddig, hátha később). Semmi értelme a második évad berendelésének, főleg ha már érdekes főgonosz sem lesz.

Ezek után az is kérdéses, hogy a Luke Cage-sorit egyáltalán elkezdem-e majd nézni.

bëiz - 2016. 01. 22. 13:34

Attól tartok, már senki nem fog idetévedni, hogy elolvassa a kommentem, de talán ez nem is olyan nagy baj.

8 részen vagyunk túl és azt kell mondanom, hogy nekem egyáltalán nem tetszik. Nem is tudom megmondani, miért verekedtük át magunkat ideáig. Az unalmas nem megfelelő kifejezés ide, mert tulajdonképpen nem unalmas. Érdektelen? Azt hiszem ez a jó szó ide, igen: érdektelen. Mégpedig rendkívüli módon.

Az ügyvédnő szála egyáltalán nem hat meg és egyáltalán nem érdekel.
A legjobb barátnő/mostohatestvér szála egyáltalán nem érdekel.
A kommandós rendőr vonal szintén egyáltalán nem izgat.(A rendőrsrác roppant mód irritál.)
Luke Cage szála teljesen hidegen hagy (ezek alapján el sem kezdem majd az ő szériáját).

Szerintem ez a sorozat egy gyenge eresztés.

Az első pár epizódban úgy beszélgettek Kilgrave-ről, mintha mindenki ismerné. Nem is tudom mihez hasonlítani… mintha gyurcsányoznék vagy orbánoznék. Nem arról beszélek, hogy “becsöppentünk” a történet közepébe (azzal nincs semmi baj, és lehet ezt nagyon jól csinálni), hanem arról, hogy egyszer látott utca emberétől is simán megkérdezték, hogy ezt meg ezt Kilgrave tette?????? Biztos Kilgrave volt!!!! Az utca embere meg a nézővel együtt csak kamillázik, hogy ez a hülye p*csa meg ki/mi a fenéről beszél vajon?

A történetvezetés hektikus, béna, átgondolatlan.

A főszereplőtől egyáltalán nem vagyok elájulva. Szerintem nagyon gyenge (pedig alapvetően birom Krysten Rittert). Morcin néz, meg “hű de keményen beszól”, de szinte értékelhetetlen a játéka.

A forgatókönyv szerintem katasztrófális. (Megint csak oda jutunk, hogy “érdektelen”.)

összességében nevetéges az egész, életidegen döntésekkel, béna fordulatokkal, többségében átlagos vagy gyenge színészekkel.

Mondok azért pozitívumokat is, rögtön hármat:
1. David Tennant szerintem magasan (úgy értem: magasan-magasan, tehát nagyon-nagyon magasan) kiemelkedik ebből a gárdából. Ezt csak a játékára alapozom, túlzottan nem ismerem őt, a Dr. Who-ból egyetlen részt sem láttam és nem is érdekel.
2. Érdekes volt a weird felsőszomszéd szál: a szerelmes, nyomi srác és az idegesítő nővére. Még nem láttam végig a sorozatot, de többet is kihozhattak volna belőlük.
3. Kilgrave képessége, gonoszkodása néha ötletes.

Én ezt a sorozatot nem ajánlanám senkinek. A DD-től sem voltam elájulva, de azért azt kihoztam egy 7/10-re (ami elég jó értékelés), a JJ-nek viszont nem tudok 4/10-nél jobbat adni, és csak azért nem 3, mert David Tennantnak adtam egy pontot.

bëiz - 2016. 01. 22. 13:36

Na írtam egy hosszút és elveszett. :)

Akkor most csak annyit, hogy egyetértek emesével.

emese - 2016. 01. 31. 22:20

@bëiz: de én olvastam :)
Na, eljutottam 8. részig, és most megint nem érzem, hogy folytatni akarom. Egyszer már jártam így, 2 rész után felfüggesztettem, majd hetek múlva tértem vissza. Most megint ez. Mondom én, nem tudja fenntartani 2 rész között az érdeklődést.

Enzo - 2016. 02. 07. 00:56

Jó volt ez, megvolt a saját egyedi sötét hangulata, életszerű beütésekkel és minimálisan kellő misztikummal mellette. Néhány epic cliffhanger, tonnányi remek idézet, és az egyik legnehezebben legyőzhető főgonosz evör, ráadásul David Tennant parádés alakításában. A legjobb rész? Hú, az 1×01, 1×04, és a 8.résztől a végéig az összes. Na jó, le tudom szűkíteni kettőre: az 1×09-10 volt a csúcspont nálam.

Én arra számítottam, hogy itt a kommentekben tükröződik valamennyire a sorozat elismerése, erre mindenki fikázza orrba-szájba, mi van??

Vödör - 2016. 02. 07. 20:30

Négy rész után kaszáltam. ez egy női sorozat nőkről nőknek, annak minden előnyével és hátrányával. Sajnos, ellentétben az Orange is the new black-kel, itt főleg a hátrányokból kapunk…

winnie - 2016. 02. 07. 20:43

vödör: pedig a fentiek pont azt mutatják, hogy nem női sorozat és nem csak nőknek. ennél több bizonyíték nem is kell.

Peter_Wiggin - 2016. 02. 15. 17:29

winnie: pedig van valami Vödör véleményében, tegnap fejeztem be a JJ-t és az első 7 rész szerintem feminista propaganda a javából a tökös női karakterekkel, a lúzer, pszichopata férfiakkal (kivéve Luke Cage, aki meg kábé bármelyik huszon-harmicas nő nedvesálmából van összekalapálva).

Szóval szenvedtem vele rendesen, szerencsére az utolsó 6 rész már jobban össze volt rakva, de a Daredevilhez képest ez eléggé mehhhh…

Csigusz - 2016. 02. 17. 22:15

Nem tudom mennyire jött volna át valójában a sorozat, de mivel a megjelenése óta csak brutális hype-al találkozik az ember, így ennek fényében valami ilyet is vár… hát ez a DD bokájáig nem ér fel. Értem én, hogy noir meg ptsd (mert számtalan írásban a szánkba lett rágva) de ez többnyire “vergődésként” jött át a képernyőn. Aztán azon is gondolkoztam, hogy miért irritálnak a női karakterek, de ez biztos nem ‘sovinizmus hiszen az OITNB-et imádom, de itt mindenki kiakasztó volt: idegesítő bnő, jégkirálynő ügyvéd de azért a ‘pc’-jegyében legyen már leszbi is, kattant szomszéd, gonosz trish-anyu. Jessica képessége se volt tisztázva, néha áthajít embereket falakon, de ugyanakkor le lehet ütni egy lapáttal, aztán meghajlítja a széklábat!?
Luke is ez alapján dögunalom volt, és semennyire nem tud érdekelni a saját sorozata. De, hogy írjak pozitívumot is (nem sok volt) az Tennant játéka, bár ha valakitől tőle ezt látatlanban is elvártam, ő a hátán el tud vinni bármit. Az intro is jó volt szvsz. 3/10, never again

lumiere - 2016. 03. 16. 19:25

Kritikával abszolúte egyetértve, azzal kiegészítve, hogy engem nem csak, hogy nem érdekelt Hogarth irritáló mellékszála, de konkrétan áttekertem minden egyes leszbikus csajos, veszekedős részt…bahhh
Illetve nekem a flashback-ek jobban bejöttek mint @szuperpityunak :)
Nálam külön jó pont, hogy nem klasszikus szuperhős a sorozat, és ez a noir hangulat…wow nekem nagyon ütött és hiányzott már egy ilyen sorozat.
David Tennant eddig is nagy szerelem volt, ezután meg még inkább. :D Amit írtál, hogy “lubickolt a szerepében” abszolúte lefedi a helyzetet. 3 kedvenc jelenetem van tőle (egy nem jut eszembe): Az egyik amikor Jess “hozzá költözött” és vacsoránál megivott hirtelen egy üveg bort. Az ahogy K. nézte annyira vicces volt, vagy amikor azt hitte Hogarth kiengedi majd a börtönéből :D Hihhhetetlen figura ez D. T. ;) :D
Krysten Ritter: hát sosem bírtam valahogy, és látom meg tudom, hogy mi mindent tett le ebben a sorozatban, de továbbra is irritál egy picit.
Luke sztorija viszont nem érdekel…A színész sem jött be, a sztori sem.
Simpson meg…konkrétan először azt hittem, hogy ő az Amerika Kapitány… :D
Még 4 rész van hátra, tudom mi lesz a vége, de kíváncsi vagyok hogyan “sikerül”

lumiere - 2016. 03. 30. 09:34

Na most hogy már láttam és le is ülepedett bennem, pont az az utolsó 4 rész volt igazán unalmas szerintem, amire a többiek is utaltak…Kár, mert tényleg jó út volt. De David Tennant akkor is zseniális <3
Na és most akkor a Daredevil következik. :)

emese - 2016. 04. 21. 02:00

Végre végignéztem, a 8. rész után még 2-t láttam, aztán megint több hét szünet. Végül a 11-13 ledarálva egyben. És kb itt volt az, hogy nem untam, hogy amint az egyik rész véget ért, érdekelt a folytatás.
Tennant nagyon jó volt a szerepben, kár, hogy ilyen egyértelműen kinyírták. Luke Cage nem érdekel (ennyit arról, hogy női nedvesálomból jön…), Hope-ot nem bírtam, Jessica a végére lett elviselhető. Trish bejött, és a szuperkatona vonal érdekelne még. Ezért esélyes, hogy belenézek a második évadba, hiszen erre viszik majd el szerintem.

Összességében, a Daredevil azért fényévekkel jobb ennél, mind a 2 évad. Ez nekem olyan 6,5/10.

jerrycomovie - 2016. 04. 23. 00:17

Simpson szuperkatonája eszméletlen figura. Két embert ráküldenek, hogy visszavigyék a dokihoz, erre bedob két pirulát – gondolom olyan sokat elhozott, hogy soha többé nem menne friss adagért, hisz erre célozgatott, amikor nem akart visszamenni – majd miután beüt a cucc, hátrafordul és lelövi a két embert.
Mi van?

Azt sem értettem, hogy amikor egyértelműen mondja a kék pirulát, majd kidobja az ablakon, Jones miért nem kereste meg később, miért hagyták azt a doboz gyógyszert a levegőben lógni? – Leesni…

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz