login |

Broen: vége a 3. évadnak

2015. 12. 09. 22:11 - Írta: Desmond Wallace

28 hozzászólás | kategória: Európa is létezik, kritika,

Elég sok dicsérő jelzővel illetem már ezt a remek skandináv krimit, és a 3. évad után se nagyon kell kritikusabb hangot megütnöm, hiszen semmit sem csökkent a színvonal. Hiába maradt átmenetileg dán kolléga nélkül Saga, az S3 elején jött Henrik, és talán még jobb is lett ez a páros, mint a Saga-Martin volt.

Bron 3×10

Ez a szezon se egy szimpla gyilkossági ügyet kínált fel a nyomozóknak, és majdnem egészen a végkifejletig érdekes volt ez a nyomozás, de a lényeg most is a főszereplőkben rejlett. Hiába jött szinte részenként egy-egy új hulla, a személyes drámák sokkal jobban áthatották a mostani sztorit, de ez pont így volt az előző évadokban is, és talán ezért is annyira üdítő színfolt a Broen/Bron.

Bron 3×10

Az újonc Henrik se egy problémáktól mentes figura, és Saga sem az az egyszerű eset, akit most látványosan akartak a mélybe taszítani az írók, Sofia Helin pedig köszönte szépen a lehetőséget, és újra bebizonyította, hogy mennyire kiváló is ő. Egyszerűen félelmetesen jól alakította ezt a malmői nyomozónőt, aki – betegségéből adódóan – teljesen máshogy viszonyul embertársaihoz. Le a kalappal előtte!

A dán Thure Lindhardt sem maradt le mögötte, bizonyította be, hogy – az egyébként szintén kiváló – Kim Bodniát sem lehetetlen feladat pótolni, így pedig minden adott volt a minőségi szórakozáshoz.

Bron 3×10

Egyetlen helyen tudok csak belekötni ebbe a tíz részbe, ez pedig az ügy kifuttatása. Az utolsó két epizód  után maradt bennem némi hiányérzet, és ez bizony a nyomozás sara. Egyszerűen elmaradt a katarzis, és az alkotók nem tudtak egy olyan zseniális végjátékot felmutatni, mint két évvel ezelőtt, bár azt nem is nagyon lehetett überelni.

A tovább mögött spoileresen folytatom az értékelést.

Szóval egy picit úgy érzetem, hogy túl csavaros nyomozást ötlöttek ki az írók, s végül ezek a szálak kicsúsztak a kezeik közül, és ez egy hangyányit rányomta a bélyegét a befejezésre. Emilről ugyan korábban elterelték a gyanút, de én nem dőltem be ennek a félrevezetésnek, és a nyomozás kifuttatása nem lett számomra annyira érdekes. Persze megismertük Emil motivációit, de ennél valami ütősebb megoldást vártam.

Bron 3×10

Talán az írók is érezhették, hogy nem az igazi a végjáték, és így gyorsan el is kezdték felvezetni a folytatást, hiszen erről szólt a 3×10 második fele. Előtte persze az összeomlás szélére sodorták a két remek főszereplőt, a színészek pedig éltek is lehetőséggel, és jelezték, hogy helyük lenne a 2015-ös JAws mezőnyében.

Igazából tehát csak a nyomozás miatt éreztem cseppet kevesebbnek az utolsó két részt, de az is igaz, hogy az évad nyolcvan százaléka igen magasra tette a lécet. Folyamatosan uralkodott a nyomasztó hangulat, a magánéleti szálak pedig olykor a nyomozást se hagyták érintetlenül, amelyek még az érzelmektől szinte teljesen mentes Sagát is kizökkentették a különös kis világából.

Bron 3×10

Komolyan mondom, hogy a fináléban a szívem szakadt meg ezért a karakterért, pedig ennyire azért nem szokott mélyen érinteni, ami a képernyőn zajlik. Sofia Helin viszont annyira hitelesen tálalta Saga összeomlását, hogy fokozott figyelemmel éltem meg a vonat érkezését.

Szerencsére a vonat – vagy inkább az írók – nem gördítettek akadályt a folytatás felé, így talán bízhatunk benne, hogy hamarosan újabb fejezetet ismerhetünk meg a Broen-ből.

Bron 3×10

Minimum egy erős 8/10-et tudok kiosztani, vagyis az  bérelt helye lesz az év legjobbjai között, valószínűleg ezzel nem csak én vagyok így. Összességében A híd harmadik szezonja is kiállta a próbát, és túlzás nélkül állíthatom, hogy a legnagyobbak között a helye. Utánozhatatlan hangulat, egyedi karakterek, és kiváló színészi játék, amihez még hozzájön az írók kimagasló munkája.

28 hozzászólás Ne habozz!

pehnemer - 2015. 12. 09. 22:37

Egyetértek, unikum ez a sorozat, várom a folytatást! Azért a végén a “foghatod amig élsz” mondat elképsztően durva volt, simán a hónap dumája!

Diapolo - 2015. 12. 09. 22:49

Vártam már, mert az első 2 évad is nagyon tetszett, van valami különleges benne, ami beszippantott. Henrik nagyon jó szerepet kapott és jól is játszotta. Sagát nem is tudom leírni, ugyanazt hozta, amit eddig, hatalmas színésznő. Nálam a Broen az év sorozata, egyetlen egy sorozat sem tudott ennyire lekötni és szórakoztatni, mint ez. Remek munka, várom a mielőbbi folytatást!

orseeter - 2015. 12. 09. 23:05

Egyszerűen fantasztikus volt ez az évad is. Abszolút egyetértek a leírtakkal. Nálam is a vége kicsit lezáratlannak hatott, de a karakterek és a hangulat egyszerűen elviszi az egész sorozatot. Az egész magával ragadó, hatalmas élmény az biztos. Nálam a hét fénypontja volt mindig. Nem gondoltam volna, hogy találnak még egy olyan jó és érdekes párt Saga mellé, de Henrik karakterét nagyon eltalálták. Várom a folytatást !

_Peter - 2015. 12. 09. 23:42

Óriási kedvencem, megfoghatatlan a hangulata. Sofia Helin minden díjat megérdemelne a játékáért, Henrik karaktere és a színész is remek. Két rész után le is söpörték az aggódó kérdést, hogy Martin nélkül mi lesz a Broennel. Fantasztikus sorozat. 9 pontos évad, egyet levonok a túl szövevényes és erőltetett bűnügy miatt. Így is tökéletes mert én a hangulatért és a két nyomozó története miatt vártam minden héten, sötétben egy bögre teával hogy jöjjön Saga Norén, Länskrim Malmö. Hozta a formát. Jól eltalálták a sötét ügyek és sok gyilkosság közben hogy részenként 2-3 óriási humorbombát is ledobtak Saga beszólásaival. Nem is érdekelt igazán ki a gyilkos. Minden más kriminél ez hiba lenne, a Broennél nem számít. És az egyik legszebb jelenet volt amikor Saga összetörve lefeküdt Hans üres ágyára, Henrik meg leült mellé a székre hogy vele legyen miközben neki is szüksége volt Sagára. És a végén ahogy álltak a síneknél, mondhatni egymást mentették meg. Annyira erős jelenetek.

Rubber Duck - 2015. 12. 10. 00:45

Nekem úgy tűnt, nem igazán tudtak mit kezdeni a gyilkossággal. Miért volt benne a vlogos nő? Mi volt a célja a gyógyszergyáros nő és fiúja történetének? Ezek hogyan kapcsolódtak az eseményekhez? A közepe táján mintha belezavarodtak volna ebbe a szálba. A másik negatívum a svéd rendőrfőnöknő -egyszerűen annyira furán nézett ki, annyira merev volt, hogy nem bírtam elviselni a képernyőn.

A sorozat szerintem is nagyon jó egyébként, 8/10

Rubber Duck - 2015. 12. 10. 00:47

Ja igen, még annyit, hogy az elején, amikor a dán műgyűjtő megbízza a fiatal párt valamilyen áru elhozatalával -az a szál se lett elvarrva, pl. nem derült ki, hogy a dílert, akitől Henrik az anyagot vette, ki s miért lőtte le?

noar - 2015. 12. 10. 00:48

Remek évad volt ez is, pedig mindenki (köztük én is) retteghetett, hogy mi lesz a lényegi résszel, a karakterdrámával Martin nélkül, de probléma nem volt az biztos, sőt.
Azt, ahogy az új főszereplőtársat behozták az első részekben az írók, azt tényleg tanítani kéne.

Desmond Wallace - 2015. 12. 10. 06:40

“A másik negatívum a svéd rendőrfőnöknő”

Őt én se csíptem. Valóban nagyon furcsa volt.

eszemix - 2015. 12. 10. 07:38

A Rubber Duck által felvetett kérdéseken én is filóztam. Itt a nyomozás közben felvetett szálak vezettek a semmibe, de egyébként az ügy megoldódott, míg a második évad végén én vártam volna folytatást.
Egyébként Henrik és Saga baromi jók együtt. Nem vártam volna Kim Bodnia távozása után, de ők ketten még jobb páros talán.

Nimand - 2015. 12. 10. 09:07

** S2 spoiler **

Na, azért a bioterroros túlzás után még ez a rendkívül szövevényes -és igazából feleslegesen túlbonyolított- gyilkosságsorozat sem tűnt túl elrugaszkodottnak

** S2 spoiler vége **

Jó volt, na, csak csatlakozni tudok a többséghez.

YouTube-on keressetek rá a “Saga Norén Show”-ra (nem tudom, lehet-e ide linkelni), Sofia Helin megnevettet mindenkit pár perc erejéig.

Hegedda - 2015. 12. 10. 09:40

Nagyon jó sorozat a Broen/Bron, én a mellékszereplőket is kiemelném, valahogy úgy csavarják, hogy a mellékszereplők karakternek kibontására is jut némi idő, nem csak “díszlet”-nek vannak ott.
A Saga Noren Show, talán nem off : https://www.youtube.com/watch?v=ZJ4bMOU23D0

Svédül van, de egyszerűen így is átjön Sonja Helin zsenialitása.

lusty - 2015. 12. 10. 10:56

Tudja valaki, hogy mikor szinkronizálják legalább a 2. évadot?

Dhomasson - 2015. 12. 10. 12:10

Ez az év számomra minden idők legerősebb sorozatos esztendeje. És így tartom a Broent az év legjobbjának. Fantasztikus volt minden téren. Nálam 10/9,5. Negyed pontot a tablet-lopásos rész miatt, negyed pontot pedig az ügy katarzishiányos lezárása miatt vonok le.

Okulva a korábbi évadokból én darálva néztem, így minden tiszta volt. Szerintem simán konzekvens volt végig a történet, nem maradt lezáratlan szál. A red herringek nyilván nem tartoznak az ügyhöz, de igazából azokra is kaptunk választ. Illetve egy rendőrségi nyomozás az ilyen, hogy néha olyan szálon indulnak el, aminek aztán semmi köze az ügyhöz. Killingben hány ilyen volt..

De egy-két konkrét fenti kérdésre válaszolva: a gyógyszergyáros csaj és a fiúja sztorija nem csak a szoc.munkás férj halála miatt volt egy félrevezető szál, hanem Tinát így tudták gyönyörűen az ügyhöz kapcsolni. Pont az ilyenek miatt gondolom, hogy fantasztikus aprólékossággal volt kitalálva a sztori.
A díler pedig maga mondta, hogy túlterjeszkedett, ezért vadásznak rá. Nincs semmi köze az ügyhöz, lelőtte egy rivális banda.
A vlogos csaj takarítója pedig egy “másoló” volt, aki így akart “bevágódni” a nőnél. A fő ügyet hátráltatta, de meg lett oldva.

ALDO - 2015. 12. 10. 12:21

Nálam a Broen lett minden héten a legvárósabb sorozat, második helyre szorítva a Fargót. A szövevényes ügy és a komor hangulat mellett nekem mindig a két főszereplő közti kapcsolat volt a sorozat lényege, ezért eleinte aggódtam, hogy mi lesz Martin nélkül, de ha jobban belegondolunk az ő szála eléggé lezártnak tűnt az előző szezon végén.
Henrik legalább olyan jó volt, sőt talán még jobb is. Érdekes, hogy a 2. évad végére kis túlzással a világot kellett megmenteni és talán ki sem derült, hogy ki áll az ügy mögött, mégis könnyebben következő volt.
A 3. évad fő szála – talán mert heti nézős volt – néha kissé zavaros volt. Nagyon sok karaktert és mellékszálat dobtak be, amik ha nem kapcsolódtak az ügyhöz, szinte egyik percről a másikra el is haltak pl. a nő, aki viszonyt folytatott a sráccal, vagy az író, aki megölte az apját.
Talán egy hétvégi darálásnál világosabb lesz és jobban összeáll. Színészi teljesítmény és karakterépítés szempontjából viszont minden elismerést megérdemel. Remélhetőleg lesz negyedik évad és 2017-ben legalább ennyire jó szezont láthatunk.

Rubber Duck - 2015. 12. 10. 14:07

Köszönöm a válaszokat! Lehet, hogy darálva jobban kijött volna a kérdéses szereplől célja és értelme, én hetiben néztem, mellette több másik sorit is, így nehezebben állt össze a nyomozás szála -ill. ahogy írtam, bizonyos részekre nem találtam meg a választ, de így már érthető.

emoken - 2015. 12. 10. 20:20

Nálam abszolút 10 pontos a 3. évad. Vagy inkább 11 pontos. Komoly elvonási tüneteim vannak amióta leadták az utolsó részt is…

Szerintem _egyértelműen_ Henrik az igazi Saga mellé (és nem csak “talán”). Hihetetlenül jó színész Thure Lindhardt, az arcjátékát érdemes megfigyelni, csodákra képes. Nem, nem vagyok elfogult :-)))

Amivel engem képesek voltak a képernyő elé szögezni, az a kettőjük közötti különleges kapcsolat, ami a feltétlen _elfogadásra_ épül. Mindjárt linkelek némi interjúanyagot is ehhez kapcsolódóan…

“Nagyon sok karaktert és mellékszálat dobtak be, amik ha nem kapcsolódtak az ügyhöz, szinte egyik percről a másikra el is haltak pl. a nő, aki viszonyt folytatott a sráccal, vagy az író, aki megölte az apját.”

Mindkét karakter ill. szál kapcsolódott az ügyhöz. Claes (apagyilkos író, előadó) leleplezését, letartóztatását viszont hiányoltam.

Viszont kérek némi felvilágosítást:

1) “gyógyszergyáros csaj” – az miből jön le, hogy ezzel foglalkozik? Ugyanis a 17 éves sráccal viszonyt folytató nő az Ekdahlshus nevű cég friss igazgatója (=készházakat készítenek, adnak el)…

2) “foghatod amig élsz” – ez melyik jelenet, ki mondja és mikor?

(Felirat vagy szinkron a forrás?…)

Magyarázat: én svédül, eredetiben néz(t)em a sorozatot, ott ilyenek nem voltak :-) Nem vágom pontosan, ti hol és milyen verzióban láttátok…

emoken - 2015. 12. 10. 20:51

A fentebb ígért Saga & Henrik interjú (angol felirattal):
https://www.youtube.com/watch?v=-OXVKkGK4lc

+1 bónusz, szintén Saga és a 3. évad viszonyáról:
https://www.youtube.com/watch?v=SFnQBnvh8oE

VanillaSky - 2015. 12. 10. 21:39

Jawson nehéz helyzetben leszek. A Leftovers meg ez is megérdemelné a legjobb dráma díját (persze a Bron mehet majd nem amerikaiba is), de ettől függetlenül a főkategóriában is megérdemelné, persze az hbo remekműve is. A többi a nyomukban sincs!

Dhomasson - 2015. 12. 11. 00:30

emoken!

Természetesen az Ekdalshusos nőről van szó, csak a fentebbi komment miatt írtam válaszként én is “gyógyszergyárosnak”.

A “foghatod amíg élsz” mondat a gyilkosunk szájából hangzik el, mikor átadja Freddinek a csecsemőt a “művének” befejezésekor. Legalábbis a magyar feliratban így szerepelt.

emoken - 2015. 12. 11. 10:57

Dhomasson, köszi a kiegészítést!

Az ominózus mondat (és az azt követő) ez volt eredetiben:

“Håll honom så länge du är vid medvetande. Sen släpper du honom väl.”

azaz

“Tartsd addig, amíg magadnál vagy. Utána úgyis elengeded.”

Ugyan nem teljesen ugyanaz, mint a fentebb említett, de tényleg nem volt rossz verzió az sem :-)

Amúgy meg egyetértek veled, hogy ez az évad fantasztikus volt minden téren… a forgatókönyvet is tanítani lehetne filmművészeti egyetemeken.

Desmond Wallace - 2015. 12. 11. 17:27

Jobban átgondolva, kevés az a 8/10, mert ha a 2. évadra 8,5/10-et adtam, akkor ez is ér annyit, mivel semmivel se volt rosszabb.

Elar - 2015. 12. 13. 20:32

Már említettem más commentben is, de itt is.
szerintem simán mehet a 10/10
Persze volt benne néhány nem tökéletes dolog, de bőven tökéletes.
A 3. szezonban is ki tudnak találni új, nem erőltetett dolgot. Szerintem ez egy remek teljesítmény. Nincs izzadtság csak egy jó történetmesélés.

Peterdi - 2015. 12. 26. 15:06

1. évad – 10/8
2. évad – 10/9
3. évad – 10/8

Több epizód volt a harmadik évadban, ami az én véleményem szerint bőven 10/9 volt, de maga az évad végül nem érte fel összességében ezt az értéket. (Ez persze nem jelenti azt, hogy egy 10/8-as sorozatévad ne lenne zseniális. Mert az.)

Ancsa - 2016. 01. 04. 23:32

Nah, most jutottam hozzá, hogy ledaráljam.
Odáig vagyok meg vissza!
Tartottam tőle, hogy Martin nélkül nem lesz az igazi, és őszintén, amikor megláttam azt a sharpei képű nőt, akit elsőre Saga mellé adtak, hát majdnem lelőttem a felvételt, annyira gáznak éreztem. De aztán vettem egy nagy levegőt, kitartottam, és milyen jól tettem.
Anyám borogass, a srác aki Henrik-et játssza! Nagyon tud! És a karakter is kellően “zűrös” Saga mellé, tökéletes páros. Nagyon jók együtt. Kicsit paráztam, hogy az írók képesek, és valamiért kivonják Henrik-et az egyenletből, és megkönnyebbültem, hogy nem tettek ilyesmit.
(Saját tapasztalat: darálva az igazi, gondolom hetiben nem jönnének át így az összefüggések).
Szóval jöhet az S4, engem megvettek kilóra, ismét.

lumiere - 2016. 03. 24. 22:12

Szerintem is zseniális! Ráadasul nekem jobban tetszett, mint a 2. évad, mert annak sem a nyomozós sztorija nem jött be, sem úgy un bloc az evad. Ha rangsorolnom kéne, amkkor nalam: 1. s03
2. S01
3. S02
Ezekkel a melléksztorikkal sem volt gondom, sőt én élveztem, néha jobban, mint a nyomozást. De nekem azzal sem volt gondom, mert oké nyilván rájöttem ki a gyilkos, de a miért ugye mindig erdekesebb. Jó hát nem volt egy nagy durranás, de úgy gondolom nem is maga a sorozatgyilkosság volt az elsődleges.És az egész olyan hatással volt rám, ami már nagyon régóta nem volt! Szóval hibátlan nnna! Henrik-Saga lehengerlő páros, csak (és itt

most SPOILER jön)
de Hansot nagyon sajnáltam…:((
És ha már úgyis spoiler, a papot miért is ölte meg? Tudom, hogy melegeket adott össze, de már nem emlékszem mi volt nála a konkrét ok…
Spoiler vége

Szóval ertékelés nálam 10/10 és asszem ilyet még egy sorozatnak sem adtam sosem…na jó a klasszikusokat leszámítva, de az most nem számít. :)

lumiere - 2016. 03. 24. 22:19

Ja és még egy SPOILER
En is elbizonytalanodtam Saga-val együtt, hogy most akkor ő ítélte meg rosszul a húga halálát meg hogy az Anyja tényleg olyan gonosz-e és basszus tényleg az volt…hihhhetetlen volt ez a megbizonyosodás!
Áh kesz tök zseniális, nem bírok vele betelni…:)

Borzaskutya - 2016. 03. 28. 16:57

Én is azok közé tartozom, akik Martin hiányában aggódtak a sorozatért, ám pozitívan csalódtak.
Most kíváncsian várom a 4. évadot, mert a 3. zárása szerintem több kérdést nyitott ki, mint az tipikus, és ezeket bizony nem illik lezáratlanul hagyni.

ramicic - 2016. 08. 02. 11:07

A legjobb skandináv sorozat. Hogy miért hatásos, az nem megmagyarázható. Talán Sophia játéka miatt, ahogy keveredik benne profizmus, a hidegség, a sérültség, az érzéketlen szexualitása és az ebből adódó, hol megejtő, hol vicces jelenetek… Külön humor forrása végig a dán ás svéd mentalitás közötti különbözőség. A svédek finoman lenézik, és hülyének tartják a túlérzékeny dánokat. Thure Lindholm (Henrik)és természetesen Kim Bodnia is elismert színészek Dániában. Alakításuk ennek megfelelő. a dán filmgyártás.. usque 25 színészből áll, ők szerepelnek minden filmben, így a mellékszereplők is mindig nagy nevek. A sori mind 3 évada magával ragadó.. bár általában utólag már nem emlékszem a gyilkosokra, viszont súlyos képekre az évadokból igen. Mint pl: Az első évadban a vérátömlesztéses jelenet, vagy Kim jelenete a feleségével, és jelenete az Öresund alatt. És,amit a cikk írója is kiemelt.. Saga összeomlása, és jelenete az üres ággyal. A folytatás is hasonló lesz.. reméljük.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz