login |

Fargo: vége a 2. évadnak

2015. 12. 18. 21:40 - Írta: CyClotroniC

46 hozzászólás | kategória: antológia, kritika,

It’s worth mentionin’, you know, in the spirit of full disclosure.

Érdemes talán a Fargo második szezonjának és annak fináléjának értékelése előtt azzal kezdenem, hogy Noah Hawley sorozata az első szezonjával tavaly toronymagasan a kedvencem volt, és bár a minőségre most se lehet egyetlen szavunk se, bizony sok nézővel ellentétben nálam a folytatás nem hozta azt a varázslatot, amit az első évad nyújtani tudott.

fargo01

Ebben persze a puszta ízlésen túl sok minden benne lehet. Egyfelől párhuzamosan futott a The Leftovers második évadjával, ami nálam idén minden más sorozattal feltörölte a padlót, aztán ott van az is, hogy ezt hetiben néztem darálás helyett, ami valahogy kevésbé intenzív élményt képes nyújtani. Leginkább talán mégis arról lehet szó, hogy a túlságosan sok karakterből gyökerező, egyszerű, de annál elemibb üzenetet prédikáló történet kevésbé támaszkodott egy-két fontosabb szereplőre, mint azt az első szezon tette.

Bizonyos értelemben éppen az első évad volt az egyszerűbb, az idei pedig a grandiózusabb és merészebb kaland, mégis pusztán a jó és a rossz harcáról szóló előd közelebb állt hozzám. Lester, Malvo, Molly és Gus története végig tele volt szívvel, szerethetőséggel és több játékossággal, mint amit idén a szerteágazóbb történet, a több karakter és a 70-es évek megengedett.

Így az év végi toplistázáshoz közeledve fel is merül bennem ilyenkor, hogy előrébb valóbb-e a makulátlan profizmus akkor is, ha hiányzik az érzelmi kapocs, mint egy olyan sorozat, mint mondjuk a Sense8, ami minden igényessége ellenére egészen más művészeti szinten mozog, mint a Fargo, viszont telibe találtak nálam egyes karakterei vagy történetszálai, és bármennyire is fura dolog, de talán éppen ez a teljesen szubjektív kötődés az, amit a legjobban tudunk értékelni vagy hiányolni.

fargo02

Azt azért szögezzük le, hogy a Fargo második évadja így is ott van az év 5 legjobb sorozata között, a külföldi kritikusok közös toplistáját idén sokkal nagyobb fölénnyel és lazábban nyerte meg, mint tavaly és ahogy olvasom a véleményeket, inkább az az általános vélekedés róla, hogy ezzel a szezonnal sikerült túlszárnyalni a tavalyi teljesítményt is, így ezen a fronton a véleményem abszolút kisebbségi.

Egészen az utolsó három epizódig úgyis voltam vele, hogy míg a tavalyi etap emlékezetes karakterekkel vívta ki a rajongásomat, addig az idei inkább emlékezetes jelenetekben jeleskedett és főleg a szezon közepén éreztem ennek a “titkos fűszernek” a hiányát. A helyzet viszont az, hogy a Blumquist-ékra koncentráló 8. résztől az idei szezon is nagyon a helyére kattant nálam.

fargo11

Képesek voltak úgy megoldani a sokat emlegetett leszámolást, hogy maradéktalanul kiszolgálja a saját maguk által feltornászott elvárásokat, de mégis csavartak egy váratlant az egészen, egy olyat, amit nagyon nagyon kevés sorozat tud csak megengedni magának, majd utána karcolás nélkül megúszni azt a rajongóknál.

Az meg tényleg csak a hab a tortán, hogy a szuper, erdei házikós, 8. epizódra még rá is tudott tenni a finálé és talán a szezon legjobb részével sikerült így leköszönniük. Nem csak hogy elegánsan zárta le a fontosabb szálakat, de szorosabbra fűzte a kapcsot az első évaddal is, megkaptuk a nagy tanulságokat, és ugyanolyan könnyedséggel sziporkázott Hawley a dialógusokkal, ahogyan azt tavaly is tette.

Mindent összevetve a Fargo a jelen sorozatkínálatának egyik legjobb, kötelező darabja, aminek mindkét szezonját bátran merem ajánlani, mert rendkívül egyedi, könnyen befogadható és egészen ritka, hogy a filmművészet és a szórakoztatás ennyire laza könnyedséggel egymásra találjanak.

fargo04

Az utolsó három epizóddal fel is jött nálam az összpontszám 9/10-re, noha az első szezont továbbra is jobbnak tartom. Ha viszont már elmaradtam a heti kibeszélőkkel a szezon közepétől, most pótolnám ezt a tovább mögött, spoilerekkel, mert van ám bőven mit kivesézni.

Ahogy olvastam a kibeszélőt, nem aratott osztatlan sikert a Fargo fináléja mindenkinél, de én mindenképpen szeretnék beállni az éltetők táborába, mert ritkán kap egy történet ennyire ízléses és önmagához hű lezárást. Bármilyen béna jelző is lesz, de éppen azzal ütött nálam nagyot az utolsó egy óra, hogy végtelenül Fargos volt.

fargo05

Számomra a Fargo világának egyik legfontosabb eszenciája éppen a igaz történetes nyitó monológ kettősségében rejlik. Az eddigi két szezon történetében ugyanis talán az a legmenőbb, hogy amellett, hogy végtelenül abszurd döntéseket, karaktereket és fordulatokat tartalmaz néhol, abszolút hihető és emberi az egész.

Nyilván nem az UFO-cameora gondolok itt, de simán elhiszem minden banális fordulatát, azt hogy valóban van egy kisvárosi fodrász csaj, aki rosszkor van rossz helyen és ha becsapódik a helyi maffiacsalád legkisebb csemetéje a szélvédőjébe, akkor hamarabb cselekszik önfejlesztő magazinos tanácsok, mint józan ész alapján, ezzel magával rántva mindenkit a véletlenek kaotikus spiráljába.

fargo06

De hát mi lenne tökéletesebb a fölösleges erőszak bemutatására, mint néhány esetlen döntés, hiba vagy egy-két véletlen által formált történet, mint visszatérő vendég az írói eszköztárban?

Ha a Gerhardt családot nézzük, tulajdonképpen szinte senkivel sem a Kansas City maffia végzett. Floyd és első szülött fiacskájának hatalmi harcát Hanzee rendezte le, a családfő halála Simone lelkén szárad, az övé pedig Bearén, míg az egész folyamatot elindító éttermi lövöldözésért is a családi értékeknek való görcsös megfelelni akarás volt a felelős, szóval ha úgy vesszük éppen ez a büszkeség okozta Gerhardték vesztét.

fargo07

Mike hiába jött ki a két fél csatározásából győztesként, rendkívül ironikus és a maga módján elszomorító jövőképpel kellett szembenéznie miután alaposan meglapogatták a hátát, és kvázi jutalomként elindították a fehér galléros bűnözés pályáján előléptetés gyanánt.

Királymonológ ide vagy oda, trón helyett csak egy forgószéket kapott, ami legalább annyira kedvesség és kegyetlenség egyszerre, mint, amit ő is gyakorolt korábban, arról nem is beszélve, hogy ezt jóformán már az is előrevetítette, amikor lekéste az egész vérengzést a motelnál.

fargo08

Ha már Palindrome a záró epizód címe, nem lehet elmenni amellett, hogy a nyitórészben fagyasztóba pakolt hulla után szegény Ed is ott végezte. Ha van amit sajnálok az az, hogy nem tették központibb figurává Ed és Peggy párosát, így a 8. epizódig vagy döntően külön-külön mozogtak vagy csupán elkerülte őket a veszély, míg el nem fogyott a szerencséjük. Bizonyos szempontból ők adták nekem a legtöbbet idén, mert Lesterhez hasonlóan ezen a szálon volt a leginkább játékos a sorozat és itt jött ki főleg az a fajta fekete humor, amit a Fargoban annyira lehet szeretni.

Naná, hogy az ő történetük is keresztezte az irónia tanösvényt, hiszen sosem került sor a leszámolásra Hanzee-val, Ed-del csupán egy kósza golyó végzett, Peggy pedig újraélhette a kabinban is látott háborús filmjét, ha hallucinálva is.

fargo09

A kor egyébként nagyon fontos a Fargo idei szezonjában, hiszen tényleg mindenen ott a nyoma a vietnami háborúnak és ha túllépünk az anekdotákon, akár beleláthatjuk ezt a két család harcába egyfajta háborúellenes allegóriaként, ha úgy tetszik.

Nyilván ez nincs egyértelműen kimondva, de számomra bőven van értelme az egésznek és talán az sem véletlen, hogy az események ennyi háborús történetet és példázatot hoztak a felszínre sok karakterből, de leginkább Lou-ból, és ugyanúgy magával rántanak az események megannyi ártatlan embert is, akiknek amúgy tényleg semmi közük az egészhez.

fargo10

Talán rétegvélemény lesz, de éppen Hanzee működött számomra a legkevésbé idén, nem igazán tudtam drukkolni neki, ahogy ellene se. Még csak azt se mondom, hogy a motivációja zavart volna, vagy hogy nem tartanám karakterhűnek, hogy belőle hozták ki az első évad egyjelenetes maffiafőnökét, egyszerűen csak nem volt olyan szórakoztató, mint Malvo, vagy olyan rejtélyesen félelmetes, mint mondjuk Anton Chigurh.

Persze nem csinálhatunk mindenkiből Malvo-t vagy Mike-ot, de automatikusan elvárásokat támaszt, ha amúgy ilyen kaliberű, emlékezetes karakterek is rohangálnak más szálakon a sorozatban.

fargo03

Ellenben a Solverson család körül minden tökéletesen sikerült. Úgy érzem, hogy nem csak, hogy rendkívül szerethetőre írták őket, de benne volt minden olyan elem a családi életükben, ami teljes mértékben passzolt ahhoz a Lou-hoz és Moly-hoz, akit az első évadban megismertünk.

A finálé tele volt nagyszerű párbeszédekkel, elég csak Mike történetére vagy a Peggy-Lou beszélgetésre gondolni, viszont a szezon főbb eseményei által egyáltalán nem érintett Betsy abszolút felnőtt ehhez a szinthez pusztán pár sorral, ahogy helyre tette az egész szezon során példaként emlegetett Camus-t.

– Camus says knowin’ we’re gonna die makes life absurd.
– Well, I don’t know who that is. But I’m guessing he doesn’t have a 6-year-old girl.

fargo12

A remek párbeszédek mellett, amit nagyon imádtam a lezárásban, az Hank kutatása volt, amiről kiderült – amit szerintem jó páran sejtettünk már eddig is, hiszen a Fargo-ról van szó -, hogy semmi köze nincs a földönkívüliekhez.

Azt persze nehéz lett volna kitalálni előre, hogy pontosan miről is van szó, de Hank törekvése arra, hogy alkosson egy univerzális nyelvet, nagyon elegáns írói húzás volt. Így visszatekintve, még inkább felértékeli Hank és Mike korábbi találkozását, amiből mindketten simán élve sétáltak ki, hiszen meg tudták egymással kulturáltan tárgyalni a dolgokat, és egy olyan világban, ahol apró véletlenekből, félreértésekből vagy a vállapon hordott több csillagból burjánzik el sokszor a vérontás, tényleg nem lenne rossz, ha mindenki meghallaná a másikat, bármilyen naiv jövőkép is ez.

fargo13

Ami pedig az UFO-t illeti, nos…

It’s just a flyin’ saucer, Ed.

De tényleg, mi más lenne? Bevallom őszintén, hogy jómagam sosem vettem komolyan ezt az elemet, végig érezni lehetett, hogy poénból volt benne, így annál ideálisabb húzást el sem tudok képzelni, hogy amellett döntöttek, hogy megjelenjen, majd Peggy egy vállrándítással elintézze az egészet.

Nem hiszem, hogy érdemes lenne nagyon értelmezni a szerepét a történetben, hiszen mindig a legabszurdabb jeleneteknél kaptunk belőle ízelítőt, így simán betudtam annak, hogy az emberi természet nagyobb furcsaságokat képes generálni, mint egy repülő csészealj. Ha úgy tetszik, itt kicsit mi nézők vagyunk az UFO, akik elképedve szemlélik az egész történet alakulását és a sorsok egymásba fonódását, mintha csak egy hangyafarm életét figyelnénk, csupán jóval kevesebb szervezettséggel és jelentősen több elbaltázott döntéssel övezve.

fargo14

It’s Rapid City all over again!

Nem kell megijedni, Peggy hamar kiverte Ben fejéből, hogy még egy lépéssel visszaugorjunk a múltba, így a folytatás pár évvel az első szezon után, annak főbb karaktereinek komolyabb bevonása nélkül fog majd játszódni, tehát ismételten új színészgárdát és történetet kapunk.

Noah Hawley már el is kezdett írni, de csak 2017 első felében láthatjuk majd, hiszen hóban szeretnénk ezúttal is forgatni, így meg kell várniuk a telet, addig pedig kihasználják az időt és csak az írásra koncentrálnak. Ismét másfél év telik majd el tehát a következő szezonig, de elnézve az eddigi két évad minőségét, azt hiszem abban egyet érthetünk, hogy erre biztosan megéri majd várni. You betcha.

fargo15

46 hozzászólás Ne habozz!

edg - 2015. 12. 18. 23:07

Ez egy jó cikk volt. Ahogy maga a sorozat is. Nekem jobban tetszett, mint az első évad és a 8. rész tényleg az abszolút csúcs volt. Nagyon jól összerakták, a zene is passzolt, izgalmas volt végig.
A Leftoverst nem nézem, de mivel annyira dicséritek, lehet adok neki még egy esélyt, anno az első pár részt megnéztem, de nem nyűgözött le, alig történt valami.
Szóval nálam a Fargo vitte pálmát a idén.

Egyébként eszembe sem jutott, hogy az öreg dolgozószobájában lévő jelek az ufokkal függenének össze, azt hittem simán kezd megbuggyanni. (beteg a lánya, a háború hatásai, etc.) Meglepett, hogy értelmet tudtak neki adni.
Hanzee nálam is a kérdőjel volt. Akár meg is halhatott volna, nem érdekelt, csak egy pszichopata bérgyilkos, indiánkorrektség ide vagy oda.

ldani7492 - 2015. 12. 18. 23:36

Elsőre zavart az UFO a “This is a true story…” dolog miatt, de kis gondolkozás után szerintem egészen zseniális.

Hogyan máshogy lehetne rekonstruálni egy igaz történetet, mint a szemtanúk beszámolója alapján? És ha belegondolunk, nem is annyira abszurd dolog az, hogy 1979-ben egy amerikai kisvárosban az emberek azt mondják, hogy “ja, repülő csészealj volt, én láttam”. (Ráadásul tegyük hozzá a dologhoz, hogy az ominózus jelenethez tényleg egy megtörtént ufóészlelős ügyet vettek alapul).

deku82 - 2015. 12. 19. 00:45

Nekem pont a 9. és 10. rész rántotta vissza a sorozatot a “mindenek feletti” szintről. Abban egyetértünk, hogy az 1. jobb volt.

Degausser - 2015. 12. 19. 11:58

pont az utolsó rész volt a leggyengébb sajnos, viszont ami Mike-kal történt az valami iszonyat zseniális. az egyik kedvenc jelenetem lett a teljes évadból mikor berakják abba a doboznyi irodába.

Rammschein - 2015. 12. 19. 12:04

A vége nem szólt akkorát, de hát azt a 8. részt nehéz is lett volna überelni! :)

CyClotroniC - 2015. 12. 19. 12:07

Érdekes, hogy sokaknál pont a finálé nem működött. Nálam pont ez hozta azt, amit végig az egész szezonban hiányoltam. Azért voltak itt fasza párbeszédek: Mike a Gerhardt házban, Peggy és Lou a kocsiban, Betsy és Noreen, stb… Kicsit a tavalyi Gus és a szembe szomszéd jelenetet idézték az adakozós sztorival.

Csak kíváncsiságból, akinek ez pont nem jött be, miért nem? Éppen a tempó és a tanulságok/párbeszédek miatt, vagy hiányérzet maradt vagy esetleg nem örültetek egy-két írói döntésnek?

Rammschein - 2015. 12. 19. 12:14

Persze, ott is voltak jó párbeszédek, mi tagadás… de én azt vártam, hogy valahogy még rátesznek egy lapáttal, ehelyett olyan tipikus Fargósan fejezték be…nem gond, mert az évadból túl sokat nem vett el, csak ja, maradt egy kis hiányérzet nálam. :)

baggio - 2015. 12. 19. 13:33

CyClotroniC, szerintem nincs ebben már semmi különleges, egyszerűen a mai filmek és sorozatok a folyamatos katarzishoz szoktatják a nézőket, ahol az első nagy durranást nemcsak újabbaknak, hanem az előzőeknél nagyobbaknak is kell követnie (és mikor ezt beírtam, még nem is olvastam Rammschein kommentjét…)

KC - 2015. 12. 19. 13:53

Srácok, valaki tudna adni egy működő rss linket az oldalhoz?

bazs1 - 2015. 12. 19. 15:38

Nem szokott ilyen történni velem, de sikerült úgy végig néznem a második évadot hogy csak a finálé közben esett le hogy Lou AZ a Lou és Molly AZ a Molly :D

9/10-et adnék rá én is, de lehet csak azért, mert már nagyon magasan van tartva a léc (Leftovers, Affair stb.)

Szvsz csak színészi alakításokban volt fikarcnyival erősebb az első évad, minőségben ugyanott, hangulatban meg kinek-melyik :)

adamlyon - 2015. 12. 19. 16:02

nekem jobban tetszett, mint a második évad. peggyt az első résztől kezdve imádtam, vártam, hogy mikor kapja meg azt a részt, amikor kiteljesedhet, erre ott volt az egészen zseniális 8. rész.
a leszámolás után én nem számítottam nagy fináléra, számoltam, hogy hány karakter maradt meg, szóval gondoltam, hogy esetleg egy-két szálat elvarrnak, de nagy csavarra már nem (meg nekem tetszik az ilyen amúgy is. pl the americans 3×10-es konyhai jelenete simán lehetett volna egy 3×13-as cliffhanger is, de az meg olyan olcsó megoldás lenne…)
az ufo se zavart, 1. részben is volt egy repülő csészealj, de ott mégse borult ki senki :) (bár akkor még nem volt 100% biztos, hogy az…mondhatni az ufo volt a katalízis, ami elindította a sorozatot, a kis gerhardt figyelmét is az vonta el, aztán hopp, a nagy leszámolásban is hozott egy fordulatot).
lou családja miatt nyilván nem kellett aggódnunk, tudtuk, hogy kinek milyen sors jut. viszont örültem, hogy betsy halálát nem kellett végignézni. talán ott is ez az elv működött, tudtuk, hogy mi lesz, most minek. a többi szereplő sorsa viszont ismeretlen volt. nyilván ironikus, hogy a hentes meghal a fagyasztóban…és igazából hiába volt kedvencem peggy, nem éreztem azt, hogy jajjj ne mááár ne menjen börtönbe, eddig is megúszta….ed halálával tényleg takarhatatlan volt az addigi önzősége. viszont ha mindketten túlélik…ed még halála előtt szakított peggyvel, de gondolom akkor peggy bűntudat nélkül szárítana hajat kaliforniában. szóval a lou-peggy jelenet is egészen zseniális volt, ami talán rádöbbentette az aktualizált leányzót tetteire:) hanzee-vel én se tudtam mit kezdeni, így az se zavart, hogy átváltozik egy első évados karakterré, akit szintén agyonlőnek. végül is, ilyen ez a fargo, a rosszak csak megkapják a büntetésüket. az utolsó jelenet is nagyon szép volt, tetszik, hogy a film és a 2 évadzáró így össze van hangolva.
így nekem a vége se rontotta el az összképet, kirstennek díjakat, 2017-ben meg újabb fargot:)

edg@tuta.io - 2015. 12. 19. 20:01

CyClotroniC: Egyszerűen picit unalmasabb volt az utolsó két rész, mint a korábbiak.

bélabá - 2015. 12. 19. 20:39

Szerintem nem lehetett az uccsó előtti részt überelni, de nem is kellett, jó hogy az utolsó rész egy csendesebb lezárás volt.

Összességében egy nagyon nagyon magas szintű első évadot sikerült megfejelni.

Nagyon kevés sorozat képes erre.

paranoid android - 2015. 12. 20. 02:50

Megint fantasztikus élményt nyújtott a Fargo, viszont a finálét én sem szerettem igazán, sőt kifejezetten underwhelming élmény volt. A lezárást megelőző két rész tökéletes volt, egy olyan zseniális pillanatba csúcsosodva ki (az UFO megjelenése), hogy elég magasra tette a mércét számomra. Erre a fináléban mintha elengedték volna az eddig kézben tartott fonalakat, annak érdekében, hogy okosak legyenek. Számomra túl fargósak akartak lenni, túl sokat időztek azon, hogy az életben maradt karakterek sorsának iróniáját az arcunkba lebegtessék, így érzelmileg sokszor üresnek éreztem; a Solverson család jeleneteit kivéve.

De evezzünk pozitív vizekre, hisz egyértelműen az dominált az évad során. Pl. a kedvencem, az UFO.
“Ha úgy tetszik, itt kicsit mi nézők vagyunk az UFO, akik elképedve szemlélik az egész történet alakulását”
Számomra pont azért ütött az a jelenet, mert nem azt éreztem, hogy az a céljuk a készítőknek, hogy azonosítsák a nézőt egy ilyen idegen perspektívával, hisz a mozgókép befogadása sokkal erőteljesebb bevonódást követel, mintsem egy érzelemmentes vizsgáló tekintetet, amire asszociáltam az UFO látványakor. Hanem ehelyett teljességgel kirántott a jelenetből az UFO megjelenése, és hirtelen külső szemlélő lettem. Csak arra a pillanatra azonosultam az idegen nézőponttal, amitől sokkal hangsúlyosabbá vált az értelmetlen erőszak visszataszító volta, hisz egy perccel korábban érzelmileg még én is benne voltam.
Persze nem csak erről szólt az UFO, remekül építették fel az évad során, ahogy Camus-t is, hogy Peggy “It’s just a flyin’ saucer” beszólásával találkozzanak. Meg persze azon is érdemes elgondolkodni, hogy mint jelent az, hogy a tétlen vizsgálódása ellenére többször is változtatott az események kimenetelén.

Hanzee pedig nekem jobban tetszett, mint Mike. Én sem drukkoltam neki, vagy ellene, mert ugyan egy meglepően tragikus karakter volt, node mégis csak egy tömeggyilkos. De épp a tragikussága emeli ki a Malvo, Anton Chigurh sorból, akik egy megállíthatatlan(nak tűnő) erőt testesítettek meg. Hanzee-vel épp ezt a fajta karaktert, illetve az ilyen karakterhez fűzött elvárásokat sikerült lebontaniuk. Ő is hasonlónak indult, legalábbis így gondolhatta a néző, erre mélységet és múltat adtak neki, és kényszerítették a nézőt, hogy a tettek mögé nézzen, és meglássa az embert.

Bituz - 2015. 12. 20. 10:38

Nekem sajnos ezek a hosszú,metaforikus monológok nem igazán jönnek be. Földhözragadt, gyakorlatias gondolkodásom miatt nem is értem őket, és azon veszem magam észre, hogy nem is figyelek oda. My bad…

Tiger27 - 2015. 12. 20. 11:59

Spoiler!

Hanzee az elso evadban kinek a karaktere volt mas arccal??

CyClotroniC - 2015. 12. 20. 12:27

Tiger27: SEASON 1 SPOILER:

A maffia főnöké, aki halat evett az 1×06 legelső jelenetében, majd később miatta ment Malvo szétlőni a teljes irodát. Ő az, ha így jobban beugrik:

http://media.vanityfair.com/photos/566f8eac3da6b2362869da6f/master/w_900,c_limit/milo-trippoli.gif

Aredhel - 2015. 12. 20. 14:03

Nekem ez az évad még jobban is tetszett az elsőnél. Kb. az 5. rész környékétől volt mindig olyan érzésem a megnézésük után, hogy ez az év egyik legjobb sorozatepizódja, aztán jött a jövőhét. Néha úgy nevettem, hogy folytak a könnyeim. Valahogy a “rosszak” érdekesebbek voltak, és komplexebbek idén. Persze ott volt Malvo, őt nem lehetett felülmúlni, de itt nem is ez volt a cél. A maffia szál, Mike Milligan és az idióta Gerhardok, megtetézve a Blumquist házaspár szerencsétlenkedésével sokkal kiszámíthatatlanabbá és összetettebbé tette az egész történetet. És bejött a Solverson féle szűkszavú, hozzáértő, macsó stílus is. És az UFÓ teljesen lenyűgözött. Szeretem az abszurd humort :-)

Bazsi - 2015. 12. 20. 14:43

Nekem is tetszett ez az évad, egyértelműen top 3 idén, de ez se hozta az első évad szintjét a leftoversel együtt, viszont annál sokkal jobb volt!
Összességében egy nagyon ütős első évad után mindig nehéz még jobbat csinálni, lásd True Detective, vagy Leftovers, de a The Affairt is ideírhatnám.
Viszont tényleg imádtam ettől függetlenül is az egyik nagy kedvencem volt idén.
Lesz 2015 legjobb sorozata poszt? vagy top3? Azért oda simán beférne!

xpr - 2015. 12. 20. 16:03

Nálam végül felkerült ez az évad az előző két rész miatt az első évaddal egy polcra.

sziki - 2015. 12. 20. 16:58

Remek volt, de tényleg. A lezárás már nagyon Nem Vénnek Való Vidékes volt. Egy csomó jelenttel. Csodálom, hogy senki nem hozta itt fel ezt.
Coen tesók a kedvenceim és a Fargo ilyen jellegű adaptálása remek ötlet volt. Pokolian izgalmas és hűűh, azt, hogy a fickó bekerült egy irodába, azért az kicsit erős lett a végére. Azt, hogy Betsy pedig rendes gyógyszert kapott, az igen jó hír. Mellesleg egy gyönyörű színésznőről van szó!

hszilard76 - 2015. 12. 20. 20:05

Minden idők 10 legjobb sorozata között van a második évad! Persze csak nálam…

sheva83 - 2015. 12. 20. 21:17

Összességében nekem is tetszett az évad, az elsőt is felülmúlta, viszont a finálé után nekem is kicsit hiányérzetem van.
Ami viszont érdekes volt, hogy amit Lou mesél Peggynek az autóban, a vietnámos helikopteres sztori, az tényleg megtörtént, láttam egy dok.filmben, szóról szóra meséli el.

CyClotroniC - 2015. 12. 20. 23:04

sheva83: Az első évadban is volt ilyen sztori, gyakorlatilag amikor Coenék ugyanezt a true story gaget eljátszották a filmben, akkor pontosan ennyire vonatkozott, egy előadott kis sztorira, mint ahogy itt is a helikopteres. Ez egyébként szerintem tök jó játék a valósággal és az abszurditással.

ombre - 2015. 12. 20. 23:22

Hanzee akkor kivel is találkozott a végén? Önnön magával az első évadból?
Mike Milligan társa a Som Lajos kit lőtt le abban a házban aki az ezüstöket pakolta?

CyClotroniC - 2015. 12. 20. 23:26

ombre: Csak egy Kansas Citys kisvezetővel, nem első szezonos önmagával. Mike meg egy Gerhardt henchmant, volt korábbi epizódokban is a srác.

ender1112 - 2015. 12. 21. 11:56

Nekem is ez az évad volt a jobb, már csak azért is, mert sokkal jobban hasonlított a története a mozihoz + az ufós jelenetek és a Blomquist házaspár önmagában is vittek mindent. Malvo-Hanzee összehasonlításból is Hanzee jön ki jobban, lévén emberibb és érthetőbb a karaktere; egyedül az utolsó résznél volt hiányérzet, ott a történet -nyilván szándékosan- túlságosan normális volt :)

holloway - 2015. 12. 21. 14:50

az feltűnt valakinek h kirsten dunst megkorát játszott.
amúgy felszedtek egy pár kilót. ő is, meg a férje is, aki sokkal slankabb volt a breaking bad nácijaként. legalább 20 kilót felrántott a csávó. de kerstin sem panaszkodhat, neki is feljött v 6-8 kiló.

Néma Harcsa - 2015. 12. 21. 19:54

9,5/10-es évad, ráadásul minden szempontból bátrabb és több rétű, mint az első. (@sziki: többek közt annyi Coen-utalással volt megpakolva minden epizód, hogy jómagam inkább szóvá sem nagyon tettem azokat, csak néha.)
Camus pedig nincs helyre téve Betsy által, maximum a filozófia általában, mint fölösleges okoskodás, mivel Noreen nem fejezte be a könyvet, pedig a szerző végül az az élet abszurditásának tudatának ellenére megteremtett remény mellett teszi le a voksát.
Mindegy, a véleményem töredéke olvasható a kibeszélőben, nem fogom itt újra bepötyögni.
Nálam az év akármije, mögötte a Better Call Saul és a Narcos, legalább Dunstnak meg év akárkije díjat, vagy bökök.

ombre - 2015. 12. 21. 21:47

CyClotroniC – 2015. 12. 20. 23:26 :

Kösz a választ…akkor ez a kibic,aki kirámolta volna gerhardtékat,egy keselyű snecivé vált….nem is baj ha a Lajos lelőtte.

dAve - 2015. 12. 22. 12:20

Zseniális volt. Engem sokkal jobban lekotött mint az első évad. Erdekesebb volt számomra a story, jobban bejöttek a karakterek/szinészek. A hangulata a sorozatnak teljesen egyedi, a havas tály…egy szóval mestermű. Bár még a Leftovers 2. évadábol csak 3 részt láttam (tehát az még bekavarhat) eddig a Fargo nálam az év sorozata.

supermatt - 2015. 12. 22. 17:37

Én úgy ültem le az utsó rész elé, h kvára kivácsi voltam rá és vmi katartikus finálét vártam, amit egyébként az első 9 rész fantasztikusan felépitett és prognosztizált. Erre kaptam egy limonádét, semmi igazán “extraordinary” nem történt. Vártam h Hanzee és Ed végre szemtől-szembe kerül, esetleg felbukkan Mike is 3.nak, de ehhez képest unalomba fulladt az egész rész.
A sztori egyébként nagyjából ugyanúgy tetszett mint az elsőben, a második nekem a szereplők, meg úgy a hangulata miatt talán egy hajszálnyival jobb összességében, de a vége egy nagy letdown volt. 9/10

clegane - 2015. 12. 23. 02:06

egen az utolsó részben csak a Mike sorsa volt nagyon jó, meg a Peggys halu jópofa, a többi jelenet olyan volt mint a Gyűrűk ura vége, hogy jó jó búcsúzzunk el a szeretett karakterektől, ettől is meg attól is, de igazából semmit nem ad hozzájuk ez már csak egy hosszan elnyújtott “itt a vége fuss el véle”.
de maga az évad az egyik legjobb evör!

Néma Harcsa - 2015. 12. 24. 09:17

Fentebbhez: a fosztogató digó (Ricky) Buffalóból jött kisegíteni a családot a háborúban a 7. rész környékén, első feltűnésekor Bearrel ablakmosónak öltözve vadásznak Kansas City-ben. Ő vette fel a telefont Ednek, csak Bear direkt figyelmen kívül hagyta a hívásokat.

Pierre75 - 2015. 12. 25. 20:45

Tetszett az 1. évad is, de a 2. évad nekem jobban bejött. Olyan színészgárdával rukkoltak ismét elő, hogy le a kalappal. Apró kis hunyorításoktól kezdve nyílt burleszkelemekig mindent bevetettek, és soha nem lett ripacskodás. Sajnáltam, hogy Karl-nak nem jutott nagyobb tér.

Stockes - 2015. 12. 25. 23:12

Nem volt rossz évad, de nekem az első sokkal jobban tetszett, még ha kevesebb szereplőre is koncentrált, és nem volt olyan nagyszabású.

Az utolsó rész lapos volt, nem is fináléként tekintek rá, hanem amolyan utószóként, a finálé a 9. rész volt.

Az ufós szál teljesen felesleges volt bele. Amit nem értettem, hogy az indián miért fordult szembe Gerhardtékkal (a hajvágásos jelenetkor, amit mondott, az szerintem nem elég indok), és miért volt szívügye Ed és Peggy megölése még azelőtt, hogy az ollót belévágták. Miután az összes Gerhardt meghalt, úgyse számított volna, hogy kiderül ő lőtte le Doddot, úgyis sok gyilkolászás volt a számláján. Eleve azt vártam, hogy meghal, a másik Kitchennel és Mike-kal együtt, így pedig nem értem az erkölcsi üzenetet.

Pierre75 - 2015. 12. 26. 11:08

“Az ufós szál teljesen felesleges volt bele.”
Ez a korrajz miatt fontos. 1977 után harmadik típusú találkozások lázában égtek, ufót látott boldog boldogtalan.
Karl összeesküvés elméletei is a Watergate sokkja utáni zavarodottságra utalnak.
Ahogy Reagan-t is a melldöngető frázisok szónokaként mutatja be, aki azután alávágott a középosztálynak.
“az indián miért fordult szembe Gerhardtékkal”
Hanzee eltűnik, megszületik Malvo. Itt tág értelmezési teret enged az alkotó.

CyClotroniC - 2015. 12. 26. 12:01

Hanzeeból Tripoli lett, nem Malvo, ez azért fontos, illetve Hanzee indítékaira több magyarázatott is narráltak és mindegyik bőven elfogadható.

idioty - 2016. 02. 07. 11:44

Érdekes, az első évad szerintem is zseniális volt minden egyes része. De a második évad első fele nekem egyáltalán nem jött be. Alig akartam megnézni. A 6. résztől kezdtem érezni, hogy alakul és a 8. résztől tetszett igazán.
Viszont nekem is tetszett a vége én úgy éreztem jól lezárták az egészet.

idioty - 2016. 02. 07. 11:52

Spoileres

Felmerült a kérdés, hogy Hanzee ki lett a végén. Találtam egy képet a neten, ahol az első és második évadból Tripoli karakterét egymás alá vágták:
http://imgur.com/a/tCYT9
Na most itt látszik, hogy Tripoli idősebb volt már a második évadkor, mint később az első évadban. Tehát az indián kinyírta volna ezt a figurát és átvette volna a helyét?

kotelezo - 2016. 02. 27. 12:38

A masodik evad joval egyszerubb volt a vegen meg az agyatlan gyilkolas mar tenyleg sok volt, mig az elso evad nalam 10/10 ez gagyi volt, max 5/10 sajnalom az idot amig neztem.

tghooker - 2016. 05. 23. 13:07

Egy kérdés:
Az első évadban Lou azért sántít, mert Sioux Falls-ban meglőtték, nem? A második évadban pedig nem kapott lövést… Hogy is van ez?
Na jó két kérdés:
Miért fektettek akkora hangsúlyt a True story-ra, ha nem is az volt és ha volt akkor nem is így? Ahol kerestem a 79es Sioux Falls mészárlást, mindenhol csak a sorozatba botlottam bele… Köszi!

CyClotroniC - 2016. 05. 23. 13:37

tghooker:

Ha jól emlékszem, bár vissza kéne nézni, a lövés és a sántulás egy másik korábbi ügyéhez tartozik, mintha valami hókotrógépet loptak volna páran és azt akadályozta meg a sztori szerint.

A “True Story” egy visszatérő poén a sorozat mindkét szezonjában, ami az eredeti Coen film hagyományát követi. Akkoriban, amikor kijött a film, még a rendezők is tartották magukat az “igaz sztoris”-sztorihoz, az interjúkat is úgy adták, mintha az lenne, és mivel akkoriban nem kutakodtak ezután a kritikusok, már csak azért sem mert premier előtt ki a fene akarná magának elspoilerezni a sztorit, így mindenki úgy ült le, hogy igaz sztorit fog kapni. Mivel a Fargo sorozat a Coen-filmek sajátos jellegzetességeit követi, ez pedig éppen a címadó Fargo egyik sajátossága volt, így átvették, ráadásul ez egyszerűen hozzátartozott a film és a sorozat fekete humorához, mert döntően azért mégiscsak fekete komédia mindkettő, illetve a képtelenségei csak ráerősítenek erre, elvégre a valós élet sokszor elképesztőbb dolgokat produkál a fikcióknál.

Érdekesség még amúgy, hogy 2001-ben Minnesotában találtak egy Tokyo-i lányt halálra fagyva, amit végül öngyilkosságnak nyilvánítottak, mert depresszióban szenvedett, kirúgták az állásából és tele volt gyógyszerezve. Mégis elindult egy urban legend, hogy lehet hogy az eredeti Fargo-ban elrejtett kincset kereste, mert azt hitte, hogy tényleg igazi a történet, amiből aztán filmet is csináltak Kumiko, the Treasure Hunter címmel.

Nézőke - 2016. 06. 07. 20:00

hát nem tudom.
Amikor Floyd felemlegette az 1 millió dollárt a Kansasiaknak, felcsillant a szemem,hogy na most megkapjuk azt a bizonyos 1979-es jelenetet,a jégkaparós táskával..
de az idő csak nem akart télre fordulni,és hiába vártam, nem kaptuk meg az elásott táska rejtélyét. És a harmadik évadban se fogjuk,mert 2011 körül leszünk…

justy - 2016. 08. 29. 17:43

Nézőke, a filmben ott van az elásott táska…vagy mire gondolsz?

Glam - 2017. 03. 10. 20:55

Nehezen találnék megfelelő kifejezést, mennyire profi, tökéletes sorozat ez. Az ilyen szintű mesterművet csak csodálni tudom, jó, hogy készülnek ilyenek, ez az alkotógárda átvehette volna a True detective 2. évadát. Egyszerűen minden se nem sok, se nem kevés, eredeti, hatásos, de sosem hatásvadász, hibanélküli az egész. Úgy átlagon felüli, hogy semmi mesterkélt nincs benne. Bár nekem az utolsó rész csalódás volt, voltak benne ok jelenetek, de valami hiányérzet maradt sajnos, de még ez se tud levenni a 10/10ből, még jó, hogy lesz új évad, és hogy a minőség miatt kicsit se kell aggódni.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz