login |

Shetland: kezdett a 3. évad

2016. 01. 22. 14:55 - Írta: winnie

32 hozzászólás | kategória: Anglia lecsap, kritika,

Á, érzem én, hogy még legalább egy részt kellett volna várnom a Shetland-ből, hogy komolyabban írhassak az új szezonról, de majd szokásom szerint kommentben értekezek a további epizódokról. Mindennek pedig az az oka, hogy az eddigi évadokkal ellentétben (írások az első és második szezonról) a mostaninak nem könyv az alapja, és az S2-vel ellentétben nem 3 két részes esetet kapunk, hanem egyetlen bűnügyet, hat részben levezetve.

Szóval az átívelős krimikért rajongók örülhetnek, még akkor is, ha eddig egy percet nem láttak a sorozatból.

Shetland - 3x01-01

Visszatért Jimmy Perez és a lerwick-i rendfenntartó, mint ahogy visszatértek a magánéletbeli zűrök is, pedig megoldódni látszott a helyzet, de ezúttal (még?) nem kaptak kiemelt szerepet, hiszen fel kellett vezetni az új ügyet, ami egy fiatal férfi kompról való eltűnésével kezdődik, és valami csúnyaságba torkollik – nagyjából az epizód végére, így az igazi történet csak ekkor kezdődik.

Természetesen az alapozás során felkerülnek a sakktáblára a figurák is (nincsenek sokan, valljuk meg), a nyomozás során pedig egy egészen új világ látszódik feltárulni, de ki tudja, lehet, hogy mindez csak félrevezetés egyelőre.

Shetland - 3x01-06

Jó volt látni az új szezonban az érkező ismerős arcokat, mint Ciarán Hinds vagy Archie Panjabi – előbbi igencsak meglepett, és homlokráncolásra késztetett a viselkedésével, utóbbit pedig egyelőre végképp nem lehet hova tenni, kíváncsi vagyok, hogy mi lesz a szerepe.

Kíváncsi leszek, hogy maga az ügy ezúttal valóban nagyobb volumenű lesz-e, vagy idővel kiderül, hogy a látszat ellenére valami kisebb és piszkosabb titok lappang a háttérben a titok nyitjaként. Mindenesetre némely karakter viselkedése és reakciója elég rejtélyesnek tűnik.

Shetland - 3x01-07

Mondanom sem kell, hogy a Shetland-et továbbra is a hangulati elemek fogják eladni, még akkor is, ha a 3×01 jó része sötétben és gyakran belső helyszíneken játszódott. Ami azonban változás volt, hogy Perez lehet, hogy végre érdekesebbé válhat azzal, hogy már az elején kissé személyesnek érzi az ügyet, később pedig végképp azzá válik a rész végi húzással.

Shetland - 3x01-03

A kezdés teljesen rendben volt, bár egy új nézőnek semmiféleképp sem eseménydús, és ennyiből a karakterek sem fognák meg őt (még Tosh sem). De tippre a folytatás már fel fog pörögni. Már amennyire egy Shetland pörögni szokott.

32 hozzászólás Ne habozz!

Mizchris - 2016. 01. 22. 17:01

A Shetlandnek valóban alapvetően sosem az volt az erőssége, hogy akciójelenetekkel tarkított, fegyverropogtatós nyomozás keretében derít fényt a bűnügyre. :) Viszont a sötét hangulatú, nyomozós, töprengős, akciótól sem mentes kategóriában az egyik legjobb, legokosabb sorozat. Most tervezem a könyvek beszerzését, és végtelenül feldob, hogy megint érdekes üggyel és titokzatos karakterekkel indítanak. Toshból pedig többet szeretnék. :)

Dark Energy - 2016. 01. 22. 17:15

Nagyon szeretem, úgy jó, ahogy van.

Lemoni - 2016. 01. 22. 17:20

A fenébe, itt dominózok magammal, hogy hetiben nézzem vagy egyben toljam le a végén. Nézném már nagyon, de a második évadot is olyan jó volt egyben ledarálni……

gromit - 2016. 01. 22. 23:25

A Shetland erőssége pont ez a nem-pörgés, ami aztán hirtelen át tud csapni pörgésbe :)

2. rész… hú, basszus… és köv rész csak 2 hét múlva… lehet, h tényleg jobb lett volna összegyűjteni darára :D

roni - 2016. 01. 27. 15:29

Én is darálom majd. Esetleg egyeztessük majd, hogy mikor, Lemoni. :)

Lemoni - 2016. 01. 28. 21:17

Szerintem bevárok 5 részt, dara, aztán a finálét már élesben :)

gromit - 2016. 02. 06. 00:06

A 3. részben kiderül, h szerepileg ki is Archie Panjabie, én viszont egyáltalán nem emlékszem rá az 1. részből. tényleg bennevolt?

Elég nagy kaliberű lett az ügy, ki is léptünk kicsit Shetlandról.

winnie - 2016. 02. 06. 07:13

gromit: egy szállodai szobában ott volt, de ennyi, csak egy snitt.

gromit - 2016. 02. 06. 16:40

winnie: oké, köszi. (akkor nem csoda, h nekem ez kiesett)

gromit - 2016. 02. 15. 01:08

4. rész. Ahhoz képest, hogy most csak 1 történet van 6 részben, elég eseménydús, nincs olyan érzésem, hogy csak szét lenne húzva. Persze nekem amúgy is bejön a szokásos shetlandi tempó, szóval most sincs állandó pörgés, csak széjjelebb ágazik az ügy, sok a darabka, és sok minden történik. Ráadásul nem (nem csak) kispályán játszanak.

A fényképezés és a (shetlandi) táj gyönyörű, feszültségcsökkentésnek a legfőbb humorforrás mostanában Duncan Hunter (illetve Jimmy és Duncan interakciói)

_Peter - 2016. 02. 15. 19:23

Nem csak a shetlandi táj gyönyörű: mutathatnák többet Jimmy lányát. :)

yeeeyha - 2016. 02. 19. 11:56

Eddig ez a kedvenc évadom, pedig az előzőeket is jó volt nézni. Most különösen jól mozognak a karakterek, az ügy is érdekes, Shetland továbbra is gyönyörű. Ami feltűnt, hogy mintha több lenne a poén is, nem csak Jimmynél, mindenkinél és jól összedolgozik a shetlandi rendőrcsapat. Ha ilyen marad a minőség, nem bánom, ha többet nem nyúlnak vissza a könyvekhez.

roni - 2016. 02. 21. 10:02

Tegnap megnéztem az 5. részig (az első kettőt láttam korábban, a 3-5. rész egyben klassz élmény volt), ezek a dolgok tetszettek/érdekelnek leginkább (SPOILERS!).

A táj + a zene változatlanul lenyűgöző, számomra is. Az a kilátáa a hotelszobából pazar volt. Nagíon szeretem ‘Tosh’ karakterét (+ azt is, ahogy Alison O’Donnell játssza a szerepet). Örülök neki, hogy nem léptek túl gyorsan az őt ért traumán, és megmutatták, hogy a környezete hogyan reagált. Igen, néha nagyon szájbarágós/didaktikus volt, de nekem így is a megfelelő választásnak tűnt, ha már ezt az irányt választották. Ami nekem kicsit karakteridegennek tűnt, az Jimmy afférja – bár talán belefér az ‘esendő főhős’ kategóriába.

Valamiért (naivan?) azt gondoltam, hogy az 5. rész végére összeáll valamilyen kép a fejemben, hogy ki kicsoda az esetben. Lehet, hogy nem figyeltem eléggé, de az a benyomásom, hogy nézőként túl keveset tudunk. Miért jött Leanne a szigetre és mi az ő sztorija? Miért volt ilyen béna Michael tartója (nemcsak a béna alibivel, hanem szerintem Jimmy-vel is)? Kit véd a tanúvédelmi program(?) vezetője? (Ez a kérdés a filmben is elhangzott.) És ebbe be van avatva a barátnője/Jimmy főnöke? (Valamiért azt gondolom, hogy ő többet tud, mint amennyit megmutattak.) Sok kérdés… Ti mit gondoltok?

gromit - 2016. 02. 21. 20:19

erősen SPOILER…

tetszett, hogy Tosh traumáját kellő részletetsséggel dolgozták fel, didaktikusan, igen, de nem éreztem szájbarágósnak, talán mert sokáig ki sem mondták, mégis egyértelmű volt.

Jimmy új barátnőjéért nem vagyok oda, és még mindig nem vagyok róla meggyőződve, h ő nincs benne semmi susmusos dologban.
Leanne talán tényleg csak turistáskodni jött, és csak úgy belekeveredett (de tuti vannak személyes problémái neki is). Erre nem tudok válaszolni, nem derült ki, és a könyvet is csak azért kapta, mert kórházban kell maradnia még egy darabig.

A többi viszont elég jól összeállt, sok apró részletből. Már persze ha jól raktam össze :)

Nem, nem a tanúvédelmi program vezetőjéről van szó, hanem a glasgow-i senior fiscalról (Anna Chancellor karaktere), főügyész vagy ilyesmi (olyan, mint Rhona (Julie Graham) a szigeten, csak magasabb rangban).

A Toshsal történtek tkp egy konkrét üzenet volt, hogy ama bizonyos évekkel ezelőtti “Burns Night”-on ugyanez történt. Az akkori áldozat (aki nem a lakótárs volt, ugye) ki is mondta az elkövető nevét (BB, én se vágtam rögtön, h ki az, de Jimmy csak úgy mellékesen meg is kérdezte Rhonától, h a másik fiscal fia (Ben) ugye a glasgow-i egyetemen végzett), és hogy BB-n kívül ott volt még egy Calvin nevű fickó Arthur McCall bandájából.

Az ügyvéd, akit Jimmy “expensive errand boy”-nak nevezett, és most adott pár tippet (hogy a Tosh elleni elkövető nem lesz benne a rendszerben, meg hogy Arthur McCall ideje kezd lejárni), nos, az ő keresztneve Calvin. Jimmy is eljutott odáig, h Arthur McCall leginkább azért úszta meg eddig, mert jó ügyvédje volt. Aki sztem szívesen átvenné a boltot, és ott bájvigyorgott az utolsó képkockán.

Lemoni - 2016. 02. 22. 01:07

Sikerült felhozni magam terv szerint a nagy fináléra. Jimmy-nek ez nagyon személyes ügy lett, nagyon sajnáltam Tosh-t, viszont dramaturgiailag jó húzás volt, hogy nem a klisét nyomták be, vagyis nem a lányát bántották. Brennan asszony annyira együttműködő volt, hogy már az első pillanattól gyanús, a fiacskájára érzésem szerint meg árulkodóan ráfókuszált a kamera, akkor is, amikor a babával volt, meg főleg, amikor anyuka a képre nézett, ami az asztalán állt. De nyilván tartogat még csavart az utolsó rész is.

roni - 2016. 02. 22. 08:06

Ó, igen, a főügyészre gondoltam + akkor az ő fiára.

Ami nem derült ki nekem (SPOILERS!), (és ezt a kérdést feltették ők is), hogy a fia védelmében kit véd a főügyész, mert nem Arthur McCallt. A kérdés (szerintem) az, hogy ki az új drogszállító (aki miatt a kissrác majdnem meghalt), mi a kapcsolata a bérgyilkossal + a Tosht megerőszakoló kelet-európaival + a norvég(?) hajóval. És ha ez így egy hálózatot alkot, akkor talán a drogszállító góré a főügyész védence. Kérdés, hogy Michael és a fia csak véletlenül láttak valamit (a fiú a hajón, az apja később?) vagy tényleg van valami közük a hálózathoz. Hm?

Lemoni - 2016. 02. 22. 10:34

Jaja, éppen ezekre a kérdésekre várom a választ az utolsó részben. És bízom benne, hogy valaki shetlandi akkurátussal kiheréli az erőszakolót és még jutalmat is kap érte.

gromit - 2016. 02. 22. 10:35

@roni SPOILEResen

Fent írtam, h szerintem arra megy ki a játék, h hatalomátvétel készül a glasgow-i bandán belül, és az “expensive errand boy” (ázsiai származású) ügyvéd tűnik bejelentkezettnek a főnöki posztra.

Az erőszakoló nem kelet-európai volt, hanem skót, csak a banda terjeszkedett Európában is, volt érdekeltégük Hollandiában meg Bulgáriában is – vetésforgóban voltak az embereik külföldön, lebukás helyett egyszerűen arrébb álltak egy másik országba. így volt az, h az elkövető helyi volt, de nem volt benne a helyi nyilvántartásban, mert eddig csak külföldön tevékenykedett.

A bérgyilkost szerintem még Arthur McCall küldte Michaelra, hiszen ezzel nem áll meg ellene a vád, és szabad ember (jó, persze, ő azt mondta, h hónapok óta nem látta a bérgyilkos fickót, de amúgy előzetesben volt, és egyébként is lett volna embere üzenni, meg egyébként is mennyire hihetünk egy gengszerfőnöknek?).

Az ügyvédnek nyilván jól jött volna, ha Arthur McCall rács mögött végzi, szabad a banda, de tanú nélkül kellett neki B terv, és próbálja Jimmyt rávezetni, h McCallt elkapja – finom célzásokkal meg egy brutális üzenettel (a Tosht ért támadás).

A bérgyilkos városi ember, cseppet elbénázta az időzítést, és simán csak lekéste a kompot, és ottragadt a szigeten. Egy darabig bujkált, Sandyvel is összefutott, ugye, aztán végül elkötött egy csónakot, de nem ért át Norvégiába (Shetland kb félúton van a skót szárazföld és Norvégia között)

Az még kérdés, hogy honnan tudta a bérgyilkos meg megbízója, h Michael hol van. Vagy a pszichopata öreg az otthonból adta le a drótot (aki egykor szintén bandatag volt, és ő irányította a drogüzletet, amiben Robbie Morton és az unokatesó Craig volt benne), vagy vki a tanúvédelemből is sáros.

Szóval, igen, van még kérdés, de elég sok minden kiderült már. Persze még mindig lehet csavar, h nem is az ügyvéd, hanem a főnéni fiacskája…

roni - 2016. 02. 22. 20:43

Szia, Lemoni! :) Egyetértek.

Köszi, Gromit, a reakciót + a javítást. Nem, én nem gondolom, hogy az ügyvéd lenne az új főnök. Valahogy nem tudom elképzelni róla a meglévő egészen minimális infó alapján. Az ügyész fiáról meg szinte semmit sem tudunk… Na, mindegy, most már hamar kiderül.

roni - 2016. 02. 22. 22:40

Ja, igen az idősotthonnal még biztosan lesz valami, túl sokat mutatták ahhoz, hogy ne így legyen. De én inkább a tanúvldelmiseket okolnám – valami nem OK Jimmy ‘nőjével’ sem.

gromit - 2016. 02. 26. 21:06

ha valaki már tűkön ülve várná a folytatást-befejezést… most rögbi van élőben, Shetland csak jövő héten lesz

Lemoni - 2016. 02. 27. 01:43

A francba, én meg tányért, kanalat eldobva vetettem magam a darába, hogy készen legyek a nagy fináléra :o

roni - 2016. 02. 27. 07:14

Ó, ez szomorú hír, most akartam finálét nézni a reggeli kávé mellett.

Lemoni - 2016. 03. 05. 20:55

Ehh, már megint a végét cseszték el! 5 részig normálisan építgették az ügyet, aztán egy mondvacsinált bosszúval fejezték be. Pont mint a Dig-nél, van egy nagyszabású ügy, aztán légyzümmögéssel oldják fel. Csalódás volt, de a táj még mindig csodaszép, szóval folytassák csak a sorozatot, de térjenek vissza a korábbi stílusukhoz. Tosh-t el ne engedjék!

roni - 2016. 03. 05. 21:44

Mindenben egyetértek, Lemoni. Tosh nélkül egy másik sorozat lenne.

Gedeon74 - 2016. 03. 06. 19:24

Számomra nagyrészt illeszkedett az eddigi Shetland hangulatba, saját írástól és átíveléstől függetlenül. Talán a több “mainland” lógott ki egy kicsit, de a történetnek ez nem tett rosszat egyáltalán, mert ennek ellenére megmaradt a kisvárosi érzet is.

Nekem a befejezés is tetszett, egyedül az Asha-ra terelődött gyanú maradhatott volna ki, az egy kicsit ócskának tűnő red herring volt. Viszont a végével nem volt bajom. Bár szeretem a nagyszabású ügyeket, ahol mindenféle politikai játszmák és alvilági összefonódások lepleződnek le, de az is elgondolkodtató, amikor egy ember légyzümmögésnyi drámája zavarja fel a nagypályások vizét, amiből aztán még megannyi dráma kerekedik.

Tosh jó színfoltja a sorozatnak, de én nem élném meg óriási veszteségként. Plusz, ha trend marad, hogy a következő ügyek is bátrabban kitekintenek Shetland-ről, lehet még szerepe a továbbiakban is, nem biztos, hogy búcsúznunk kell tőle.

Lemoni - 2016. 03. 06. 21:30

Véleményem szerint ketté kellett volna venni a mainland és a szigeti történetet, pl. 3-3 részben és akkor nem zavartak volna be egymásnak, így viszont erősítés helyett tompították mindkét ügy élességét. Olyan vajúdtak a hegyek, végül egeret szültek érzésem volt, izgalmassága ellenére egyik történetszál sem tudott katarzist okozni, mert ide-oda kellett a figyelmemet megosztani. Tosh-t meg azért nem szeretném elsősorban elengedni, mert nem hiszem el, hogy mentálisan helyrejött és az, hogy nem kért segítséget még azt is jelentheti, hogy esetleg önbíráskodni akar és ezért megy el.

lumiere - 2016. 03. 08. 09:47

@Lemoni
Pont ezt akartam én is írni. Az 5 részig nagyszerű volt (még mondtam is magamnak, hogy na idén ezek a 3. évadok nagyon bejönnek, mert a Bron is nagyot ütött nálam). Remek volt a történetvezetés, az izgalom, a karakterek…szegény Tosh sztorija, minden…aztán a 6. részben meg mindezt szétzúzták: a katarzisok nem voltak elég katartikusak, az egészet borzasztóan elkapkodták és hirtelen átgondolatlanul oldották fel, még ha az alapötlettel nem is lett volna bajom.

De.. és itt most ***SPOILER*** következik:
Nem derült ki számomra az sem, hogy Leanne honnan ismerte pl. Sarwart, merthogy ugye ő adta le neki a drótot, hogy Michael Thompson Shetlandon van.
Miért nem akkor végzett Asha-val, amikor a hotelben rájött, h ott találkozgatnak Michael Thompsonnal…? Meg még van egy pár ilyen dolog számomra…

marcilu - 2016. 03. 08. 14:46

A nyomozással kapcsolatban nem tudnám konkretizálni az érzéseimet, de úgy rémlik, hogy volt pár erőltetett részlet/fordulat benne.
Tosh drámája mellett viszont nem tudok elmenni szó nélkül. Fantasztikus ízléssel, mélységgel tudták megközelíteni a témát. Két jelenet kiemelkedő volt számomra: Amikor Tosh “ráborította az asztalt” Lowrie-ra, a félszeg udvarlóra, meg amikor felhívta a segélyvonalat, de képtelen volt beleszólni a kagylóba, és ezt a vonal túloldalán tökéletesen értették. Ilyet hivatásos drámáktól is ritkán kapunk, nemhogy egy nyomozós sorozattól!

yeeeyha - 2016. 03. 08. 21:41

Ehh, hogy máris vége van, remélem ez a nagyon lezárós finálé nem azt jelenti, hogy nem lesz 4. évad.

sook jai - 2017. 01. 08. 17:50

Lehet tudni már, hogy mikor jön a 4. évad? Ezeken a hideg téli estéken nagyon hiányzik Jimmy Perez jelenléte :)

Snoopyzit30 - 2017. 10. 16. 00:47

@lumiere “Nem derült ki számomra az sem, hogy Leanne honnan ismerte pl. Sarwart, merthogy ugye ő adta le neki a drótot, hogy Michael Thompson Shetlandon van.”

Én most daráltam le ezt a 3. évadot és azt kell mondjam óriási kérdőjelek vannak itt. Konkrétan elég nagy baromsággal kötötték össze a szálakat.
Először is valóban nem derül ki, hogy Leanne honnan ismerte az ügyvéd fickót. Ez az egyik. A másik, hogy ő végig Asha-t követte, tehát fogalma nem lehetett, hogy Michael valójában kicsoda. Azt meg pláne honnan tudta volna, hogy Michael az aki és Michael múltjában mi van, ami hozzáköti a gengszter fickóhoz, akihez kötődik az ügyvéd. Szóval ez itt annyira, de annyira nincs összhangban, szinte ordít a következetlenség.

Hihetetlenül jók a karakterek, baromi jó az egész sorozat atmoszférája, végig jól építkeznek és akkor meglépnek egy ilyen következetlen hülyeséget. Egyszerűen semmilyen kapcsolat nincs, nem is lehet – az elmondottak alapján – az ügyvéddel. De még ha az ügyvédet ismeri is, annyira biztos nem ismerhette az ügyvéd belső ügyeit, hogy tudja annak érdekkörét vagy azt, hogy az ügyvéd gyilkoltatni is képes. Ááá, nem is elemzem tovább, mert szerintem totál tévút a sorozat feloldása, illetve a két szál ilyen összekötése.

Várom az évadot, mert amúgy nagyon szimpatikusak a szereplők, de remélem máskor a végét nem szúrják el így.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz