login |

The X-Files: minden, amit tudni kell mindent tudunk a sorozatról

2016. 01. 24. 20:38 - Írta: winnie

22 hozzászólás | kategória: 2015/16, ajánló, szavazás,

Pedig eredetileg az RTL Klub tervezett mára sajtóvetítést, de eltolták hétfőre, így ma már nem lesz kritika a pilotról.

Nem hiszem, hogy sok értelme lenne most előzeteseket meg promóképeket kipakolni a The X-Files rebootjáról, újraindításáról (a fogalmi zavar elkerülése érdekében bővebb infó itt), mert valami rohadt sokat írtunk már így is róla, még a linkeket is felesleges sorra vennem, három oldalt lehet visszalapozni az összes posztért (egy, kettő, három)

Érdekesebb link a “Hogy állsz a sorozattal?”-szavazásunk lehet, főleg annak fényében, hogy a hat évvel korábbi szavazásnak kábé pont ugyanaz lett a végeredménye. Illetve a szokásos adatlapos posztunkat linkelem még, ami szerint 80 és 95% a várakozási fokunk.  (Bár az ősrégi, kedvenc epizódos posztot is ajánlom.)

Szóval, ha nincs más, szavazzunk egyet. Főleg azért, mert nekem ez az egész The X-Files-reboot, annak ellenére, hogy várom a sorozatot, eléggé felfújt jelenségnek tűnik. Mármint arra célzok, hogy komolyan sokan várják a sorozatot? Nem tudom, ti hogy vagytok ezzel a kérdéssel.

Hiszen mégiscsak egy epizodikus nyomozós sorozatról van szó, és ezért a műfajért nem sok junkie rajong. Ráadásul a fő tematikája a mára már eléggé avíttasnak ható ufós. És mindez egy olyan készítőtől érkezik, aki kábé tíz éve semmi értékelhetőt nem tett le az asztalra. (Oké, fogalmazok inkább úgy, hogy a második The X-Files mozifilmért a többség nem volt oda, a The After pilotja is kapott bőven hideget-meleget, és bár tudom, hogy sokaknak bejött, de végül az Amazon nem engedte leforgatni a már berendelt szezont a szkriptek alapján.)

Persze az is tény, hogy a mitológiával átitatott epizodikus történetmesélést épp a The X-Files ismertette meg sokakkal. És részemről az is mindenképp nagy pozitívum, hogy az eredeti készítői gárda tagjai jegyzik az epizódokat, és ez főleg azért érdekes, mert a 2-5. részeket, az epizodikus sztorikat egy-egy régi író nemcsak írta, hanem rendezte is, s az egészet Chris Carter az átívelős premierrel és a fináléval fogja össze.

Akkor mi a helyzet? Tényleg akkora szó, hogy folytatódik a The X-Files? Vagy csak valami hamis nosztalgia működik bennünk és elfelejtjük a 8-9. évadot?

Számodra várós a The X-Files?

  • Igen. Tuti nézős. (52%, 1,142 Votes)
  • Nem különösebben érdekel. (21%, 447 Votes)
  • Elkezdem nézni, de szkeptikus vagyok. (15%, 317 Votes)
  • Valószínűleg bepróbálom, főleg, ha jó a visszhangja. (12%, 270 Votes)

Total Voters: 2,176

Loading ... Loading ...

22 hozzászólás Ne habozz!

Dr. Agy - 2016. 01. 24. 20:46

Elkezdem nézni, de szkeptikus vagyok. Azaz trust no one.

Cinzina - 2016. 01. 24. 21:02

Tény, hogy szerintem kissé sok a hype, remélem ehhez képest nem fog nagyot bukni… De sokunk talán a szereplőkért is nézi (én mindenképp).

Desmond Wallace - 2016. 01. 24. 21:02

Úgyis megnézem ezt a hat részt. Még akkor is, ha az utolsó évadok már csak a “szódával elmegy” kategóriába tartoztak nálam.

GetRektMike - 2016. 01. 24. 21:18

Én várom, amióta csak bejelentették. Tény, hogy kissé felkapott lett, de szerintem ez a sorozat megérdemli, hogy a rivaldafénybe kerüljön. A befejező rész is ha úgy vesszük, elég nagy kérdést hagyott maga után, remélem kezdenek majd valamit ezzel. 6 rész nem sok, jó lesz újra látni Muldert és Scully-t együtt.

Lemoni - 2016. 01. 24. 21:34

Miért lennék szkeptikus, amikor gyakorlatilag a vége óta reméltem, vártam a folytatást, ahogy a Twin Peaks-ét is; az a minimum, hogy megelőlegezem a bizalmat :)

vbalazs91 - 2016. 01. 24. 21:45

Már, hogy a ****ba ne várnám? :D És jó volt az a 8-9. évad is, zseniális részek vannak azokban is. Úgyhogy szinte biztos vagyok benne, hogy most is jó részeket kapunk.

Silnehancloud - 2016. 01. 24. 21:57

Mikor megtudtam hogy lesz reboot, elkezdtem nézni az elejéről, és így 31 éves fejjel is van néhány rész ami kellemesen borzongat. Persze lehet hogy a gyerekkori élmény maradandó hatása, de őszintén kíváncsi leszek mit tudnak kezdni a sorozattal

LaCRossE - 2016. 01. 24. 22:31

Várom, mint a hétszentség! :D

ldavid - 2016. 01. 24. 22:45

tegnap megnéztem valami előzetest (s10e00 ~20perc)
abban láttam a lone gunmenes csókákat, na ők nekem abszolút nem hiányoznak, ráadásul tudjuk mi lett velük…

m76 - 2016. 01. 24. 23:36

Mi a baj a 8-9 évaddal? Ez nekem újdonság. Ha volt is gyengébb időszaka a sorozatnak az inkább középtájon lehetett de már meg nem mondom melyik évadban.

Nekem még a dogett/reyes részek is tetszettek.

szerintem - 2016. 01. 24. 23:56

az x-aktak jelenseg, nem veletlenul volt akkora siker. nagyon jo volt, meg a gyengebb evadok is messze az atlag felett voltak. mulder es scully parosahoz azota sem ert fel senki szerintem (talan linden es holder, bar ok mas kategoria). egyszeruen minden mukodott benne, keves epizodikus sorozat kepes erre, vagy talan egy sem, en legalabbis egyet sem ismerek.

Ace - 2016. 01. 25. 09:34

Abszolút nézem. Lehet egyedül vagyok vele de engem még mindíg érdekelnek az ufó-s sztorik. Remélem lesz az új részek között is…

PEARL - 2016. 01. 25. 09:41

Ma családi X akták nézés este

Snoopyzit30 - 2016. 01. 25. 10:04

Csak 6 részes lesz ez az új évad? Ez elég gyenge a korábbi 20-25 részes évadokhoz képest.

Lehet rosszul tudom, van pontos info arról, hogy hány részes lesz?

juhaszvik - 2016. 01. 25. 10:23

engem különösebben nem hat meg a dolog (epizodikus), de tény, hogy akár jól is elsülhet az egész.
tegnap megnéztem a második mozifilmet, és azon törtem a fejem, hogy mennyire nem vagyok képben a Mulder/Scully kapcsolattal. Valamennyire össze voltak bútorozva, meg valami közös gyerekről is szó volt, aki már nincs meg. ezek mikor történtek, a sorozatban vagy a köztes időben?

ldavid - 2016. 01. 25. 10:28

@juhaszvik a végefelé volt, a super soldier-ös időszakban (7-8-9. évad)

Ace - 2016. 01. 25. 13:17

A sorozat végén együtt voltak a második filmben meg se veled se nélküled kapcsoltaban… a gyerekről meg csak spoilerben lehetne beszélni.(hátha valaki pont most nézi a régit)

winnie - 2016. 01. 25. 13:27

snoopyzit30: tobbet nem lehetne csinalni, mindket szinesznek van sajat sorozata, durva, hogy ezt sikerult megoldani.

Ripazha - 2016. 01. 25. 13:37

Ömmm elkezdeném, de nem láttam az eddigi évadokat így nem hiszem hogy túlságosan élvezném, pedig annyiszor elakartam kezdeni de valahogy mindig más került a dara listára. Majd csak akkor fogom ha végigtoltam a régirészeket akkor ezzel egyetemben végignézem.

Paleee - 2016. 01. 25. 13:45

@juhaszvik @ldavid Ilyenkor sajnálom, hogy leragadtam a darával (ha jól emlékszem) az 5. évad környékén (Györgyi Annás időszak). Közös gyerek? Super soldier? Mikről maradtam én le. :D

Amúgy simán várós, én ott leszek ma a Cool előtt!

juhaszvik - 2016. 01. 25. 15:46

ldavid:
bocsánat, nem tudtam, hogy spoiler, bár azért sejthettem volna, elég nagy volumenű infó…

Paleee: bocs :(

ergya - 2016. 01. 25. 18:56

Örülök az új részeknek, de nekem az X-Aktákhoz hozzátartozik a magyar szinkron (Nárai Erika pacsi), azon nőttem fel. Még a narrátor hangja is beleégett az agyamba, ahogy borzongással vártam, hogy jöjjön az új rész és akkor bemondta a narrátor a helyszínt. Imádtam. Remélem siker lesz. Viszont elképzelhetőnek tartom, hogy én csak magyarul nézem majd, illetve jó lenne, ha a szinkronhangok is visszatérnének. Nekem ez az X-Akták.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz