login |

Flesh and Bone: az 1. évad – írta a név kötelez

2016. 01. 29. 22:11 - Írta: vendegblogger

23 hozzászólás | kategória: kritika,

A Starz 8 részes sorozata, a Flesh and Bone, amit már premierje előtt elkaszált minisorozatnak minősített a csatorna, az első egy-két része után nem győzött meg egyértelműen, inkább csak guilty pleasure-nek indult, hogy aztán idővel bedurvuljon, és végül a tavalyi év legkellemesebb meglepetését szállítsa.

FBS1_101_050514_1733.jpg

A pilot kritikájában CyClotroniC már felvázolta az alapvetéseket, ezzel nem foglalkoznék. A balettos téma alapján sokaknak a Black Swan juthat eszébe, a sokszor diktatórikus módszereket alkalmazó művészeti vezető a Whiplash-ben látott karakterre emlékeztet, és bár a közelmúltban a Mozart in the Jungle is egy rokon művészeti ág színfalai mögé engedett betekintést, itt teljesen máshová helyezték a hangsúlyokat a készítők.

A történet különböző szálai szépen bomlanak ki, amint haladunk előre. Megismerjük a főszereplő, Claire titkokkal teli múltját, a mentor próbatermen kívüli életét és a lakótárs, Mia problémáit is. Összességében elmondható, hogy a legfontosabb szereplőket mind-mind sikerült érdekessé tenniük az íróknak, bőven nem egydimenziós karakterekről van szó.

f-a-b-1

Ha egy fő vezérfonalat kellene kiválasztanom, akkor azt mondanám, hogy a történet középpontjában Claire boldogulása áll. Kezdetben esetlenül mozog ebben a közegben, hiszen minden új a számára: a város (New York), a társak és az érvényesüléshez szükséges intrikák is.

A második rész végén megkapja az első nagy pofont, amelyet újabbak követnek, de mindez szükséges ahhoz, hogy erősebb személyiséggé és ezáltal közvetett módon jobb táncossá is váljon. Tiszta, szinte romlatlan jellemként érkezik meg, de az évad záró képsora után már egy egészen más embert engedünk el.

A történet hátterét a balett adja. Szinte minden epizódra jut bő 5 percnyi táncjelenet, amelyet nemcsak az tud élvezni, aki már korábban is tisztában volt az arabeszk, éffacé és az adagio szavak jelentésével. Mivel profi táncosok személyesítik meg a szereplőket (a főszereplőt is több, mint ezer jelentkező közül választották ki), így minden próbafolyamat élményszámba megy.

f-a-b-3

Emellett pedig természetesen belátunk a kulisszák mögé is. Mentor-tanítvány viszony, adománygyűjtés, táncosok közötti rivalizálás… Ez sem egy romlatlan világ, annyi biztos. Sőt!

Nem mehetek el annak megemlítése mellett, hogy a sorozat tele van megosztó jelenetekkel, amelyek egyeseknél akár ki is verheti a biztosítékot. Némely esetben nagyon sötét tónusú, mind a történetvezetést, mind az operatőri munkát tekintve. Ugyanakkor, amelyeket megjelenít, azok mind fontos témák, örömteli, hogy a készítők be merték vállalni olykor a tabudöntögetést is.

Az évad végül egy kiváló lezárásba fut ki, amelyben a fő történetszálak végére pont kerül, ugyanakkor bőven lenne még potenciál a sorozatban egy második évadra, erre azonban már sosem fog sor kerülni.

f-a-b-2

Én magam azért kezdtem bele a Flesh and Bone-ba, mert kedvelem a különböző művészeti szubkultúrákat bemutató sorozatokat. Aki hasonló motivációkkal rendelkezik és érdekli egy változatos, szép képi világgal és remek színészi játékkal támogatott, de valóban igen sötét tónusú, ugyanakkor valahol mégiscsak könnyed, légies sorozat, az mindenképpen vágjon bele ebbe a kalandba. Valószínűleg nem fogja megbánni.

23 hozzászólás Ne habozz!

Zsofesz - 2016. 01. 29. 22:25

Úgy látom már megy szinkronosan is. Eredetiben vagy szinkronosan ajánljátok? Csak azért kérdem, hogy mennyi benne a táncos szakszöveg, érthető angolul is?
Nem eredeti vs szinkron háborúra vagyok kíváncsi, csak hogy mennyit szakmáznak.
Köszi!

szpojleres mókus - 2016. 01. 29. 22:44

SPOILER

Nem vagyok pszichológus, de agybajt kaptam tőle hogy mindig visszatért szexelni bátyóval, majdnem kaszáltam miatta. Azután végre férfi lesz bátyó, és lesz annyi vér a pucájában hogy elmenne, akkor meg szerintem teljesen érdektelen – hülye lépésként megöli a bolond homless. what…..

Jól kezdődött, ha a legelső verés után amit a kidobófiúk csináltak nem láttuk volna bátyót többet azt mondom nagyon remek kis sorozat volt, de amúgy egy 6 per 10, nem is lesz második évad szóval aki kételkedik szerintem felesleges belekezdeni.

Lemoni - 2016. 01. 29. 22:58

Szerintem ezért nagyon különleges a történet, mert egy szép, esztétikus, idilli(nek gondolt) művészeti ág piszkos bugyraiba enged betekinteni. Nem a vérfertőzés a legmocskosabb szál benne, hanem a végtelen kiszolgáltatottság.
Bár Claire történetét szépen elvezették az ő happy endjéig, de tovább lehet vinni a történetet, ami szólna arról, hogyan tudja meg, mi történt a tesójával, mi lesz Romeoval, további kavarások a balettkarban etc., de ez már egy másik alapú történet lenne, nem amire az első épült, a balettsztár létrehozása. Ezért én ennek a történetnek a folytatása helyett inkább egy spinoffot tudnék elképzelni, amely Paul karakterére épül, mert Claire mellett ő volt még nagyon érdekes figura.

mirse - 2016. 01. 29. 23:13

Kicsit túlzottan is pozitív lett a kritika… Kedvelem ezt a műfajt, de az első pár rész után rá kellett jönnöm, hogy elég gyengécske ez a sorozat. Ez rengeteg semmitmondó hosszú párbeszéd, meg Romeo… Sajnos csalódnom kellett, mert elég sok potenciál lett volna a sorozatban, de a végen olyan semmilyen lett. Kár érte. 5/10

Meàcska - 2016. 01. 30. 08:33

Nekem nagyon tetszett.

Pipacs - 2016. 01. 30. 11:37

szpojleres mókus:
Te aztán rászolgálsz a nevedre! Igaz, hogy ez egy “kibeszélő”, de ha így rögtön belevágsz a közepébe, legalább írd ki lécci, hogy SPOILER, mert basszus nem csak olyanok érdeklődnek egy első évados kritika és az azzal kapcsolatos hozzászólások iránt, akik már látták!!! Nekem most sikerült is elrontanod a lelkesedésemet, amivel egyébként a fenti írást fogadtam.

a név kötelez:
Remek írás, ügyes kritika, gratulálok! Bele fogok nézni, köszönöm!

LuPuS - 2016. 01. 30. 12:35

Először is nem vagyok Balett táncos, sorozatfüggő vagyok.
Másodszor, női felem nem sorozatfüggő, de baletttáncos.

Ezek alpján nálunk kettő alapvető vélemény aalakult ki a sorozatról.Az ő vélemény röviden: JÓÓÓÓÓÓÓÓÓ

Nálam már nem így csapodott le, az első rész végén már tudtam, hogy egy kedves belterjes családból kitörni kész sarjról lesz szó.

– a mellékkarakterek közül csak Kiira és a motivációja ért valamit,a kettyós Romeóval(ex-Justified) egyszerűen nem tudtam mit kezdeni, a genszter vonalon a legnagyobb megnyilvánulás a hajón történetek és előtte/utána semmi, a többi táncos karakter kibontása számomra felszínes volt

Nekem végig érdektelen volt, kiszámítható húzásokkal (pl párna pénz_párna sz@r, tesvér_testvér, Jimjo_Romeó,………) nagyon próbáltam szeretni, ezt a sorozatot, de nem igazán tudom hova tenni. A Starz előre látta, hogy nem kell második évad.

Savanah - 2016. 01. 30. 13:10

Én is hamar végignéztem, és szerintem is, néhol nagyon húzták az idők felesleges párbeszéldekkel. Olyan volt mint egy film, amiben mindenki valamilyen módon zakkant.. Tudom, mondják, a keméyn balettosokat eléggé nyúzzák, de nem létezik, h nem lehetett egy egészséges szálat is beleépíteni.
Claire cselekedetei érthetetlenek voltak… A kedvencem az orosz bártulaj és a rövidhajú csaj, aki elvitte rudazi.. Belőle kihozhattak volna valamit.
Aztán az meg, h egyik részben barátok vagyunk, másikban utállak…
Romeotól és is hülyét kaptam, még első részben azt gondoltam akár érdekes is lehet, de a végére kiderült, h tényleg csak egy dilinyó.
Volt néhány jó jelenete, és úgy az egész jó volt megnézni egyszer, én olyan közepes szintre értékelném. De lehet az én hibám, mert a legelső trailer óta még valamikor tavasszal, azt vártam, h majd ez olyan lesz mint a save the last dance… NEm lett :)

a név kötelez - 2016. 01. 30. 13:26

Zsofesz: a nyelvezete önmagában nem nehéz a sorozatnak, az a néhány, próbafolyamat alatt felmerülő szakszó pedig a szinkronban sem biztos hogy le van “fordítva”. Szerintem nyugodtan próbáld meg eredetiben nézni.

yeeeyha - 2016. 01. 30. 13:42

Én pont fordítva voltam vele, a pilotot háromszor is megnéztem, azután is nagy lendülettel néztem tovább; azt hiszem az 5. rész környékén tudtam már biztosra, hogy nem vagyok elájulva. Én mást vártam, és nem tetszett, amit kaptam. Romeo egész szála borzalmas és művészieskedő lett, a testvérhez való folytonos visszatáncolást is rossz volt nézni és így belegondolva egyik karakter drámai szála se sikerült túl jól.

A kiváló lezárásba azért belekötnék, mert mi lett lezárva? Meg volt a sikeres előadás, az egy, de az összes többi vagy fél lezárást kapott, vagy épp most indult volna be. Tényleg csak azért lett kikiáltva mininek, mert ez így jobban hangzik, de ez minden volt, csak nem lezárt.

Julian Plenti - 2016. 01. 31. 11:34

SPOILER!!!!!

egyetértek spojleres mókussal, nem kellett volna a lánynak visszatáncolni a tesójához, ez a szál engem is kiakasztott. aztán a Romeós szál is nagyon béna volt, itt a kevesebb több elv jobban működött volna.

szóval összességben jól indult, de aztán elromlott.
és az túlzás, hogy le van zárva, mert nincs. csak megvolt a premier, ennyi.

jessm - 2016. 01. 31. 14:01

Engem a hangulata fogott meg a legjobban .
Sok jó elem volt a történetben:
egy új darab premierre készülés, a társulat anyagi gondjai, a feltörekvő diva sötét múlttal, kiörgedő diva történtete ,balettkedvelő sztriptiz bárt vezető papsas ,a anorexiával küzdő lakotárs, a szép fiú , akir ki akar használni a szerpért az igazgató.

Tehát az alap öltletlk karakterek rendben voltak, viszont kidolgozás tele volt olyan pillantokkal, hogy úgy érettem, hogy túl durva vagy túl müvészire akarták venni, alegjobban akkor müködött a sorozat amikor nem akart nagyon müvészi lenne, hanem meg maradt a valóség taláján.
Lényeges lehúzták a történet értékét az igazgató egoizmusára, ami a hiszti királynőt ütötte meg, a karakter úgy is lehetett volna ilyen, ha kicsit reálisabbnak tartják.
A táncosnő sötét múltja is lehetett volna reálisabb. Romeo történet szál pedig olyan volt mint ha amikor kitalálta az iró akkor drogozatt volna. A baj ott volt , hogy ezek a tröténetek hangsúlyosabbak voltak, és ezért húzták le az élmény lényegsen.

kisanna - 2016. 01. 31. 18:17

nekem ez volt a tavalyi év legnagyobb csalódása; egy jó ötletből egy rettenetesen elhúzott-nyújtott, néhol kifejezetten idegesítő történetet kaptam. az a hajléktalan szál, meg a testvér-szál, jézusom, ennyire idegtépő gyenge sz*rt már rég nem láttam…

egyedül az a pár perc tánc volt benne értékelhető, és hangsúlyoznám, hogy hónapokig vártam erre a sorozatra. kár érte.

agika88 - 2016. 01. 31. 19:18

Most hétvégén kezdtem bele, 6 részt láttam, és iszonyatosan tetszett.
Az főszereplő kezdeti teszetoszasága kicsit zavaró, olyan mintha egy tipikus magyar főszereplőt néznék akármelyik magyar filmben, a csaj múltja miatt viszont valahogy nem hiteles.
Ettől függetlenül a hangulat, a sötétség nagyon magával ragadott. Sajnálom, hogy csak egy évadig jutott.

Nina - 2016. 02. 01. 12:57

A hétvégén megnéztem, elég gyorsan faltam a részeket. Látványra az utolsó rész természetesen felejthetetlen, de amit az előttem szólok is írtak: Romeo és a báty-szál irreális, irritáló, legfőképp eltúlzott, unalmas, szinte felesleges volt. Főleg a homeless pasas és a nyomorultságai.
Kőkemény világ ez, a sorozatban nem állítottak valótlan, sem rózsaszín szemüveget nem emeltek a balett elé.
Összességében tetszett, nagyon is, a nyomasztó közjátékok ellenére.

Snoopyzit30 - 2016. 02. 24. 20:32

Na jó, magyarázza el nekem valaki, hogy a 18 milliós New Yorkban a hajléktalan dinka csávó, hogy találta meg éppen Claire testvérét? Ez akkora baromság, ahogy az egész elmeháborodott sztorija a sárkánnyal. Ez miért kellett? Ezt leszámítva ez egy jó kis sorozat is lehetett volna, de ez nagyon lehúzza.

Ja igen, bár tudnom illene, de melyik klasszikus szól az alatt a rész alatt, amikor a bolond csávó fűzi a kupakokat? Megköszönöm ha megírja valaki.

Összességében Claire színészi játéka szerintem nagyon gyenge volt, a Kírát alakító táncosnő jobb volt színészileg. Viszont a legjobb egyértelműen Paul azaz Ben Daniels volt, vitte a hátán az egészet.

Nagy jó indulattal nálam 7/10, főként a táncok miatt.

Snoopyzit30 - 2016. 02. 24. 21:01

Debussy-tól a Clair de lune?

a név kötelez - 2016. 02. 26. 15:21
Reeka - 2016. 03. 02. 15:37

Nagyon tetszett nekem, legfőképp a hangulata, jobban ki kellett volna bontani pár szálat, akkor még szuperebb lett volna… néztem volna szívesen még egy évadot belőle. A szereplők nagyon jók voltak.
Claire meg szerintem különlegesen szép volt.

Katey - 2016. 03. 02. 19:27

Nem visszatáncolt hozzá. Szereti. Pont ezért ostorozza magát egyfolytában. Az elején azt hittem, hogy menekül előle, mert megerőszakolta és zaklatja. De a 6. részben fellibbentik a fátylat, hogy rohadtul nem így van. Szerelmesek egymásba és született egy gyerekük, de nem lehetnek együtt, mert testvérek.

Én így látom legalábbis.

Thomas - 2016. 05. 27. 22:24

Nekem különleges élmény volt ez a sorozat, nem is tudom, mit vártam tőle, szeretem a tánc minden formáját, és érdekel ez a világ is, de arra nem számítottam, hogy ilyen igényes és ilyen letaglózó lesz az egész. Majdnem minden percét élveztem, a vége felé a Romeo szál már engem is egyre jobban untatott, ahogy szinte minden hozzászólót, de az “értelmét” láttam annak is, csak talán ezt másképp is meg lehetett volna oldani.

Akik a lezárást kifogásolják, nem tudom, mit néztek:) Ez pont nem az a sorozat, ahol el lehet várni, vagy szükség lenne rá, hogy minden szálat elvarrjanak. Nekem a legjobban pont ez tetszett benne, hogy rengeteg dolog nem volt kimondva, csak finoman éreztették, egy nézéssel, apró gesztusokkal (ezért is kellett volna lezárni a tesó szálát hamarabb, az egy kicsit elvett az illúzióból, amikor nevén nevezték a dolgokat, holott szavak nélkül is tisztán lehetett érteni, de még így is jobb volt, mint pár béna flashback, amit a legtöbb sorozat alkalmaz). De hát mit is csodálkozom ezen, erről szól a színészet:)

A tempója miatt volt számomra nagyon magával ragadó, azt tökéletesen eltalálták, a legtöbb sorozatnak túl kapkodós a tempója a 42 perc miatt, itt iszonyú jól esett elidőzni egy-egy arcon, beállításon, megrágni a súlyos kérdéseket. A 66 perces fináléban fele annyi szöveg van, mint egy átlag 42 perces sorozatrészben:)

Az egész olyan volt, mint egy baromi hosszú film, amit meg lehetne vágni 2 órásra is, és akkor is csodás sztori lenne, de én örülök, hogy 8 órában élvezhettem. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem szeretném látni a folytatását, mert persze, annak ellenére, hogy így is tökéletes és kerek élmény volt. Amit kicsit nem tudok hová tenni a finálé után, hogy ki tehette a cipőjébe az üvegszilánkokat, mert miután Kiira elment, nem úgy tűnt, hogy még bárki is a helyére pályázna. Na mindegy, volt még sok érdekes dolog, aminél úgy éreztem, hogy így tökéletes, ha nincs a szánkba rágva, csak azért említettem ezt meg, mert itt valahogy semmi jel nem mutatott arra, hogy valaki szabotálni szeretné az előadást.

Zagrebačka Mačka - 2016. 11. 27. 10:14

(vicces ennyi idő elteltével hozzászólni, de hátha valaki lemaradt az egészről -mint én- és így utólag olvasgat még :-D)

Csatlakozom a sok előttem szólóhoz. Sokáig dajkáltam ezt a sorozatot, hogy nagyon érdekel, az első egy-két rész nem is okozott csalódást különösebben, de onnan mélyrepülés lett a dolog.
Én annyiban árnyalnám a “klisés” jellemzést, hogy nem egyszerűen kliséket alkalmazott, tehát nem mindig a tök evidenciát húzta be, hanem olyan nagggyon komoly, naggggyon sötét árnyalatú, nagggyon művészies lépések követték egymást. Szvsz ettől működött az első egy-két rész, míg új volt minden, de onnan, ha valaki felismerte a törvényszerűséget, hogy mi alapján lesz kiválasztva a következő fordulat, onnan nem érhette meglepetés. Pl. Claire és a bátyja kapcsolatát elég hamar, már a new yorki látogatás elején helyesen tippeltem meg (persze nagy vonalakban, azaz, hogy a csaj nem kimondottan áldozat, vagy legalább is nem a bátyjáé)
És én speciel még a mindennapi, egyszerű klisét is jobban elviselem, mint azt, amikor valamit csak azzal akarnak nekem eladni, hogy ez most nagyon más, meg nagyon értékes… aztán leginkább csak nagy vonalakban van meg benne.
Sajnos ehhez még hozzájött az, hogy a főszereplő csaj rettentően idegesített, tényleg egyetlen egy nézése volt, és hát persze, mivel ez egy nagyon művészi, nagyon komoly és nagyon sötét mű volt, ezért állandóan háborgott is a lelke. Ami még lehetett volna is, mert tényleg nem volt egyszerű előélete (amiből persze az igazi okok nem derültek ki), de azt kizártnak tartom, hogy valaki nem bírja pl. az érintést (mikor a koreográfus csaj ráteszi a vállára a kezét… mert jó, a tánc közbeni érintés nyilván foglalkozás közbeni, de ez túl intim???), meg hány az aktustól (francia támogató), de aztán gondol egyet, és rámászik a night klubban neki udvarló pasira. Szóval, aki nem bírja az érintést, az nem gondolja meg magát csak attól, mert szólnak neki, meg akarja. Ez egy fóbia, és észérvekkel meg akarattal szvsz legyőzhetetlen.
És hasonlóan a nagyon váratlannak, de mégis -ha megértetted a logikát-teljesen kiszámítható húzásokhoz hasonlóan rettentő sok volt az a szál, ami csak a művészi ködöt szolgálta. Pl. Kiira díler pasija partistól, leopárdostól, a hajós orosz maffiás jelenet (vajon ki vette ki a balettcipőből a cetlit és honnan tudott róla), Romeo tetős jelenete a palackokkal…. Nyilván mondható, hogy árnyalni akarták a képet (????), de ennyi egyszerűen nem fért bele… azt be kellett volna látni és önmérsékletet tanúsítani. (így kb. olyan volt, mint amikor egy viszonylag egyszerű kajába minden fűszert beledönt valaki, mondván, hogy attól sokszínűbb lesz… de nem) Vagy arról volt szó, hogy bizonyítani akarták, hogy a további évadokban is lenne mesélni valójuk? Nos, még ha ez is a helyzet, akkor is csak megérteni tudom, elfogadni és szeretni nem.

Pepper - 2017. 02. 26. 20:58

Most daraltam le, nagyon rossz elmeny lett belole. A kozepetol mar csak azert neztem hogy befejezzem, de nem kellett volna. Egyetlen szimpatikus szereplo, egyetlen normalis emberi kapcsolat nem volt benne. Szamomra eroltetett volt, tele hiteltetlen es ertelmetlen parbeszedekkel. Az meg mar csak hab a tortan hogy szinte minden reszbe becsempesztek valami gyomorforgato jelenetet…Az aranyok is nagyon rosszak voltak, az utolso reszig alig mutattak par percnel tobb balettet – sokkal nagyobb volt a hangsuly a sztriptiz-klubon – az utolso reszben meg legalabb 20 perc balett.
Gyorsan nezek is valami pozitivat…

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz