login |

The Vampire Diaries: folytatódott a 7. évad – írta DennyKeh

2016. 02. 01. 14:51 - Írta: vendegblogger

20 hozzászólás | kategória: kritika,

Lájtos epizóddal kezdett a The Vampire Diaries idén, ami annak is köszönhető, hogy pontosan ott folytatták, ahol tavaly abbahagyták. Ez rész megerősítette, hogy mennyit dob a széria hangulatán, amikor az eretnekek is benne vannak, ugyanis a mostani részben, csupán egyikük jelenik meg pár perc erejéig, és máris esett a minőség – amiért szerencsére a befejező pillanatok kárpótoltak minket.

vdvisz2

A tovább mögött spoileresen folytatom.

Tavaly ott hagytuk abba, ahol Damont leszúrja Julian Főnix-köves karddal, majd a rész végén ugyanez a dolog megtörténik Stefannal, de őt Nora döfte szíven.

A mostani részből megtudhattuk, hogy milyen ereje is van a kőnek, azaz, hogyha sokáig van benne az „ember” lelke, könnyen elvesztheti az emberiségét, így számítani lehetett arra, hogy valamelyik Salvatore testvér belső lelki-érzelmi viadalát fogjuk megkapni visszatérésként, így a 3 évvel későbbi szállal most nem foglalkoztak.

Visszatérünk 1863-ba, ahol Damon még halandó volt és egy forradalom kellős közepébe csöppent katonaként. Itt megmenti egyik ifjú bajtársát, azonban nem minden úgy történik, ahogy kellene.

vdvisz4

Visszatér Lily is, azonban csak a kő okozta szenvedésekben látatjuk viszont a fiúk édesanyját, feltűnésének oka csak a rész végén derül ki. A másik oldalon Bonnie-ék gőzerővel dolgoznak, hogy visszahozzák Damont, ami ugyan sikerül is nekik, de pár alkalommal még nem a valóságba kerül vissza.

A rész utolsó perceiben végül láthatjuk az egész bandát együtt, amint próbálják visszahozni az idősebbik testvért, mivel Stefant már sikerült, és ő beszámolt róla, hogy miként jutott ki onnan, milyen érzelmi megpróbáltatásokon kellett túlesni. Bevallása szerint ez az a dolog, amit testvére nem könnyen ismerne be.

vdvisz3

Az idősebbik fivér híres arról, hogy érzéseit nem mutatja vagy fejezi ki, hanem besöpri a szőnyeg alá. Kijutásának a kulcsa pedig az, hogyha megtörik és bocsánatot kér, és itt kerül a képbe édesanyja, Lily: bevallja, hogy utálata ellenére tényleg szereti őt és rendkívül bánja, hogy nem köszönt el tőle rendesen.

Ezek után Bonnie, és a többiek segítségével Damon visszatér a való világba, majd őrjöngésbe kezd, mert úgy érzi, hogy nem tudta befejezni azt, amit elkezdett édesanyjával kapcsolatban, és újra akarta kezdeni, azonban rá kell döbbennie, hogy dühének barátai láthatják kárát.

vdvisz1

Az biztos, hogy a rész végi két perc volt a sorozat egyik fénypontja, így nem lennénk meglepődve, ha sokan izgatottak lennének, hogy mit hoz majd a folytatás, plusz, hogy az eretnekek visszatérnek-e. Az azonban még érdekes kérdés, hogy Lilyt viszontláthatjuk-e még? Egy biztos, hogy én maradok.

20 hozzászólás Ne habozz!

bandido - 2016. 02. 01. 15:37

Rettenet unalmas rész volt. A többségét áttekertem annyira untatott. Ezerszer láttunk már ilyet sőt még egész estés filmet is csináltak ebből a témából nem is egyszer. hello: Edge of Tomorrow.

Az utolsó 2-3 perc volt a rész fénypontja a többi felesleges volt. De amiatt megérte végignézni.

szerenka - 2016. 02. 01. 15:49

Szerintem meg pont nem volt olyan szörnyű ez a rész mint az eddigiek: nagyon jól trükköztek ezzel az “álom vagy valóság” dologgal – a nézők is simán elhihették az elején, hogy Damont felébresztette Bonnie, a vége pedig ütős lezárást adott az epizódnak.

Damon karakterizálásának is volt egy halovány mélysége, pedig mindig elég ellenszenves nekem a vámpír. Most viszont láthattuk a víziók során, hogyan “fejlődik” Damon és engem ez is megvett.

Nekem az eretnekek egyáltalán nem hiányoztak, sőt, nagyon visszasírok valami erős gonosz karaktert (khm, Kai Parker).

Összességében tehát nekem bejött a rész, de remélem, hogy az évadra még kapunk valami kerek ütős zárást, aztán búcsúzunk, már megfáradt a sorozat. Ezt az is bizonyítja, hogy ez a rész kiszivárgott egy nappal hamarabb, de alig kapott visszhangot a dolog. :D

bandido - 2016. 02. 01. 15:53

“szerenka
Ezt az is bizonyítja, hogy ez a rész kiszivárgott egy nappal hamarabb, de alig kapott visszhangot a dolog. :D”

Persze mert egy eléggé gyatra, unalmas rész volt…

winnie - 2016. 02. 01. 16:34

“Rettenet unalmas rész volt. A többségét áttekertem annyira untatott”

elhiszem, hogy unalmas volt, de utána kábé a véleményedet nullázod is egyben. nyilván áttekerd, ha nem érdekel, és rossznak is tarthatod (ezt nem vitatom), de attól még lehettek “közben” az érdekesebb részek.

ha pedig eseményújrélős volt a sztori (edge-utalás), akkor egyrészt az bitang jó engine (oké, elfogult vagyok), nagyon szórakoztató (nehogy már foglalkoztassa az írót, hogy más mit írt), másrészt kriminálisan alulhasznált metódus, mert nagyon, nagyon kevés film és sorozat használja, az ezerszer látott még szándékos túlzásként is túlzás:)

sziszko - 2016. 02. 01. 16:41

sztem nem volt unalmas, lehetett tudni, hogy Damon megjátsza ezt az utálom anyucit, és ki akart vele békülni, viszont azt nem értettem, ha tudták, hogy visszajöhet a régi vérszomjas Damon igazán lekötözhették volna, aztán meg csodálkoztak, hogy mindenkit levert :)))

Solya91 - 2016. 02. 01. 17:49

En nem értem, hogy miért gondolják sokan ugy h az eretnekek érdekesek es gonoszak. Szerintem semmi de tényleg semmit gonoszat nem látok egyikben sem. Még julianben se pedig ő a mostani rossz fiú. …

Solya91 - 2016. 02. 01. 18:02

A mostani rész mondjuk azt h hozta a sajnos megszokott szintet nem sok izgalmas perceket tartogatott kivéve persze a mindenki által említett utolsó 5perc.

Solya91 - 2016. 02. 01. 18:05

Originals kritika nem lesz????

winnie - 2016. 02. 01. 18:12

solya91: nem tudom

mint tanár - 2016. 02. 01. 18:53

Na, én most először lettem kíváncsi mióta Elena elhúzott. Tudom, elfogult vagyok, de ez volt az első sorozatom, szóval guilty pleasure:D Originals? Na azon aludtam… nem is emlékszem mi történt.

majsz - 2016. 02. 01. 19:18

a végén tuti h kihozták vagy még mindig szívatja magát?:D
az originals ebben a 2 részben gyorsan lezárta a szálat, összességében nem volt rossz, erre a camille dologra nem tudom kíváncsi vagyok e.. a previewban vmi TVD crossovert mutogattak, ez csak ilyen egy részes dolog lesz vagy várható több cross epizód is vajon?

Marcipáncica - 2016. 02. 01. 20:25

Ezt a részt rendezte Ian?

gaber - 2016. 02. 01. 21:01

par perc tekergetve nezes utan leesett, hogy ez a resz vegig damonrol fog szolni ezert gyorsan a vegere ugrottam
varom a kovetkezot, ezt meg gyorsan elfelejtem

moony - 2016. 02. 01. 21:30

hát, szerintem ez volt az első használható rész az évadban. vicces volt, érdekes, meg Somerhalder nagyot játszott benne. az eretnekek engem rohadtul untatnak, vergődés volt az egész első fele az évadnak. nekem ez most nagyon bejött.

molly - 2016. 02. 01. 22:26

7.14 és 3.14 lesz crossover. Stefan megy NOLA-ba.
3.16-ot Ian, 3.11-et Paul rendezte.

Freckles - 2016. 02. 01. 22:28

Hehe. Olvasva a kommenteket azon gondolkodtam, hogy hány évesek azok, akiknek nem tetszett ez a rész és hány évesek azok, akiknek tetszett. Mert én pl. nem a célközönség korosztályába tartozom. Anno csak elkezdtem a sorozatot, aztán maradtam.
Na, de a lényeg, hogy nekem kifejezetten tetszett ez a rész az idáig számomra elég lapos évadban. Viccesnek találtam. És örültem, hogy végre nincsenek benne eretnekek, mert valahogy hidegen hagynak. Mintha nem tudnának mit kezdeni azzal a szállal. Ha őket szánták főellenségnek….hát nem tudom. Szóval amolyan vérfrissítésnek remek volt szerintem. Kíváncsi vagyok merre megy a történet ezután. Jókor jött ez a rész, mert már kaszálni akartam. Bár nehezemre esne megtenni ennyi idő után…

molly - 2016. 02. 01. 22:58

vagyis 7.16-ot és 7.11-et.

jessm - 2016. 02. 01. 23:44

Nekem nagyon tetszett ez a rész. Tényleg az évad eddigi csúcspontja.
Nem értem miért volt baj az újraélés. Szerintem kifejezetten érdekes volt , különsen , hogy Damon fel volt készítve, hogy újra fogja élni a legszörnyübb tetteit.
Érdekes volt, hogy pont ezt a biznyos emlék került elő, amikor még ember volt, valamint lehet ,hogy nagyon régen történt és már “elfelejtette” , de igazából gyötri miatta büntudat és próbálta helyrehzoni .
Persze volt voltak Damonos fordulatok benne, például amikor ír Stefannak , hogy ne írjon neki többet, meg amikor felrobbantja a tábort.

És az különösen tetszett, hogy a kő néha azzal is kinozta, hogy felébredt úgymond a valóságban, tehát végére már tényleg abszolut nem tudta, hogy hol van.

karli - 2016. 02. 02. 22:40

Freckles ez már nekem is megfordult a fejemben, valszeg én már öreg vagyok! :D Komolyan csodálkozom, hogy ennyi embernek tetszett, én eléggé untam. Nekem az eretnekek se jönnek be, olyan súlytalan az egész. Az meg abszolút érthetetlen számomra, hogy valaki tényleg izgul azon, hogy a vége megtörtént-e.

Freckles - 2016. 02. 04. 13:38

Karli: igen, én is “öreg” vagyok már ehhez a sorozathoz, ezért gondoltam, hogy a velem hasonló korban lévőknek tetszhetett ez a kicsit nyavalygós és lassú rész. A fiatalabbak talán gyorsabb tempóhoz vannak szokva.
De lehet csak azért tetszett, mert a Groundhog Day-hez hasonlított kicsit, ami az egyik kedvenc filmem a saját műfajában :)

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz