login |

Pilot-mustra: Animals – 1×01

2016. 02. 15. 15:10 - Írta: winnie

19 hozzászólás | kategória: animáció, kritika, pilot-mustra,

Azt hiszem, hogy az HBO új animációs sorozata, az Animals minden tekintetben különlegesnek mondható, olyannak, amilyenből nincs sok a piacon – talán egy sincs. És ez nem csak a rajz stílusára igaz, hanem, a hangulatára is, amit egyébként ugyanúgy nem tudtam értelmezni, mint a Baskets-ét. Ínyenceknek viszont bejöhet.

ANIMALS – 1×01 – 2/10

Animals - 1x01-02

Ha cinikus lennék, mondhatnám, hogy ezek jelentik a PeakTv-korszak egyik folyományát, vagy, ha úgy tetszik, melléktermékét, miszerint minden sz*rt a képernyőre engednek. De nincsenek illúzióim afelől, hogy mindent képes lennék felfogni, hogy megfelelő módon értelmezni, ezért inkább úgy fogalmaznék, hogy a mocsok nagy mennyiségű sorozat azt is jelenti, hogy nagyon széles palettát fednek le az alkotók, és mindenki megtalálhatja a kínálatból a saját ízlését maximálisan kiszolgáló szériát.

Mert biztos lesznek olyanok is, akik állva tapsolnak az Animals láttán, letargiába esnek, vagy gurulnak a röhögéstől – megvallom, nem igazán tudom, hogy milyen hatást akarnak kiváltani a készítők nézőből. De az a tippem, hogy nem röhögős komédiát készítettek. Ha ugyan lehet komédiáról beszélni.

Animals - 1x01-04

A fura rajzstílus még jópofa is lehet a sorozat esetében, mindenki látja a képeket, azonban az animációra szerintem nincs mentség. Bár nem tudom, hogy attól mennyivel lett volna jobb, ha a karakterek “folyamatában mozognak” (nem ismerem a szakkifejezéseket), vagy esetleg mozog a szájuk, hogy tudjuk, hogy egy ötös beszélgetés esetében éppen melyikük beszél.

De számomra mégsem ez ásta el az Animals-t, hanem az, hogy teljesen feleslegesnek éreztem azt, hogy nézzem. Mármint arra célzok, hogy az egész egy rádiójátékként is működött volna, vagy legalábbis egy állóképre rájátszott dialóguscsokorként, mert az azért nem hátrány, ha az ember látja, hogy éppen milyen állatok dumálnak. De ettől eltekintve rémisztően keveset adott az élményhez a sokszor statikus  kép. Pár gesztikulálás, néhány ocsmányabb geg és kész.

Animals - 1x01-01

Persze a lényeget nem említettem: hogy miről szól a sorozat. Nos, valami fura, 18+ fele tendáló, állatos szkeccssorozatnak tűnik két rész alapján. Az első részben patkányok, a másodikban galambok hozták a fő szálat (pár kiemelt, folyamatos párbeszédből jelenetet), hogy lovak vagy bolhák kapják meg az egy vagy több jelenetes melléksztorit, és mondhatni tipikus élethelyzetekről, emberi problémákról beszélnek (csajozás, gyerekkérdés, önkép), amiket a saját világukba helyeznek. Ezek lehetnének viccesek is, de inkább csak szürreálisak a kibeszélések.

Fura módon egyébként van egy átívelő, a jeleneteket kvázi összekötő “emberi” szál is a sorozatban, legalábbis az első két részben vissza-visszatért egy sztori – olykor csak azért, hogy egy csúnya szőrös ember fanszőrzetén lévő bolhák beszélgetésébe kapcsolódjunk bele. Mert az Animals végülis pörgős dialógok füzéréből áll.

Animals - 1x01-03

Számomra nem annyira a furcsa stílus ölte meg ezt a sorozatot, hanem a rádiós jelleg, aminek egyébként külön pikantériát kölcsönzött, hogy a szinkronhangok a két készítő mellett nagyon ismertek, és legalább találgathattam, hogy éppen melyik ismert, sorozatprofi komikust halljuk – Zach Woods, Jason Mantzoukas, Nathan Fielder vagy Nick Kroll ujjgyakorlat volt.

Kell egyfajta beállítottság a sorozathoz – lehet, hogy tényleg csak beállva lehet élvezni, nem tudom. Rettenetesen rétegcucc, amit nem sokan fognak értékelni, akik pedig lehet, hogy értékelnék a pilotot, a szkeccsjelleg, a kvázi különálló sztori miatt lehet, hogy a folytatást fogják kevésbé kedvelni. (A második rész egyébként inkább 1,5/10 volt, mert itt a végéről hiányzott az érzelmi hatás. Na, nem mintha egy másodpercig is érdekeltek volna a karakterek.)

19 hozzászólás Ne habozz!

p.o.p. - 2016. 02. 15. 15:16

Nem lett túl jó sajnos…
Inkább nyomasztó, mint szórakoztató, vagy vicces, vagy érdekes vagy bármi.

DarkEagle - 2016. 02. 15. 15:39

Ezt a stílust is csak a Japánok tudják, hogy kell eladni. Elég szánalmas pedig csak az előzetesét láttam. :D

ravengirl - 2016. 02. 15. 15:39

“…egy csúnya szőrös ember fanszőrzetén lévő bolhák beszélgetésébe kapcsolódjunk bele.”
Egész biztos, hogy nálam ezzel el is dőlt, hogy egyáltalán odakapcsolnék-e :)

Degausser - 2016. 02. 15. 15:51

Azért olyan borzalmas az animáció mert nagyon részletgazdag karakterekkel operálnak és túl sok meló lenne folyamatosra animálni őket egy sorozatnál. De ez rohadtul nem mentség, akkor már vagy csinálják meg jól vagy sehogy. Plusz a humora is szar, értetlenül állok azelőtt hogy vállalhatta ezt be egy HBO, mert pl egy FX-en azért annyira nem csodálkoznék. De tényleg HBO? WTF

DaMan - 2016. 02. 15. 16:03

Nekem bejött. Lehet, hogy azért, mert én nem is komédiának kezeltem, hanem animációnak. Szerintem én csináltam jól, oké, hogy a hosszú évek alatt a kettő összenőtt, de hát ezen azért nem lehet nevetni, mert – szerintem – nem is kell.
Emellett az animáció és a képi világ is kifejezetten felüdülés volt a sok egyforma cucc helyett.
Persze még azért van hova javulniuk, de ha csak valami elképesztő dolog nem történik a szezonra maradok.

winnie - 2016. 02. 15. 16:13

daman: én igazából nem kezeltem a komédiát, volt benne viccesebb dolog is, de hasonló volt a helyzet a bojack horsemannel, amit ugyancsak nemrég kezdtem el nézni, és, ellentétben ezzel, valami döbbenetesen bejött, pedig nem röhögős semmilyen szinten. legalábbis, ha jól rémlik.

Casey Novak - 2016. 02. 15. 16:24

Nem tudtam mit kezdeni vele. Nem mondom, hogy nem tetszett, mert csak akartam folytatni a bolhák ellenére is, de nem felhőtlen szórakozás, az tuti. Inkább a kíváncsiság hajt, meg az a furcsa megbotránkozással vegyes rácsodálkozás, hogy 5 percenként fel lehet kiáltani, hogy jajjnemá.
Azt én sem értem, hogy az HBO mit akar ezzel kezdeni. Kísérletezős korszakukat élik.

pody - 2016. 02. 15. 16:37

hu ebbe bele kell neznem :)

sehrezad - 2016. 02. 15. 16:52

Elég beteg cucc, de ezért érdekes :)

majsz - 2016. 02. 15. 17:01

Túl sok ember dolgozik (dolgozna) a showbizbe…

aleram - 2016. 02. 15. 17:04

Nekem nagyon tetszett. A humora is abszolút bejött, konkrétan volt, hogy le kellett állítanom annyira röhögtem (már nem is tudom mi volt, talán amikor az unokájának a születését kezdte mesélni) míg a társadalomkritika része is nagyon rednben volt nekem.

orla - 2016. 02. 15. 17:04

A mellékelt képek nagyon jól néznek ki. Az írás nem hozta meg a kedvem (két hiba van benne, “Fura ódon” és a harmadik mondat visszafelé számolva nem áll össze), de a rajzolás az nekem tetszik.

clegane - 2016. 02. 15. 17:49

winnie: a BoJack tényleg nagyon jó!!!

robiroboter - 2016. 02. 15. 19:15

a Variety nem szxrozik, úgy húzza le, ahogy megérdemli:
Animals is the worst HBO comedy in some time
https://variety.com/2016/tv/reviews/animals-hbo-1201691105/

@Degausser: semennyire sem részletgazdok a karakterek, sőt, inkább elnagyoltan semmilyenek, és az alkotók döntöttek, mert az animációt sehogysem csinálták meg, hanem egy cizelláltabb animatikot adtak el (valszeg) jó pénzért. minden egyes fázisrajz hiányzik, csak kulcsokat látsz.

@DaMan: ugyanide vág, keress rá YT-on vagy az animatic-okra, ha ez “felüdítő” és “friss”. ez színezett nudli. félmunka. ezért bármelyik suliból kivágnának.

m76 - 2016. 02. 15. 20:41

Én már a trailer alapján belőttem ezt az 1-2 közötti értékre. Szóval nem lepett meg ez az eredmény.

k.dave - 2016. 02. 16. 00:41

Én is élvezem. Az első rész is kellően mély (főleg a vége igen merész szerintem) és egyedi rajzolású, elborult volt. A szinkronhangok nekem nagyon tetszenek. A második részt most kezdtem, de a nike poénon már nevetnem kellett :D
Abban egyet értek, hogy sok hasonlót lehet már találni a YT-on, de valahol ez az elborultság és az hozzáértés megfelelő arányát ötvözi nekem.

Réka - 2016. 02. 16. 09:49

Mivel elég sok niche sorozatot nézek, gondoltam, majd ez is be fog jönni, de áááá, le kellett állítanom.
Nem az animáció zavart, hanem ez a sz*r hangulat, az ún. társadalomkritika amit már 50x elmondtak valami másik sorozatban. Még csak elmosolyodni sem tudtam. Kár érte, ha humoros lenne, akkor néztem volna.

Ja és HBO?? Eddig nálam etalon volt kb. minden, amit kiadtak, ezt a félrelépést elnézem.

k.dave - 2016. 03. 10. 21:13

Na jó, az negyedik részre már nekem is leült, nem tudom folytatom-e..

HeroZs - 2016. 05. 05. 12:20

nekem nagyon tetszik. nem forradalmasít, az állatokkal való játék az egyik legegyszerűbb módja annak, hogy új poénokat gyártsanak az írók : )
de ettől függetlenül a szinkronhangok nagyon feldobják, folyamatosan szitkomokból ismert színészek vannak benne, sokszor már ez elég.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz