login |

Join or Die: Craig Ferguson visszatért

2016. 02. 21. 20:01 - Írta: human

7 hozzászólás | kategória: kritika,

Do we have a picture of Paul McCartney?

Elsőre alig hittem el, amit látok. Rögtön az adás elején feltűnt Ferguson, és elkezdett a kamerába beszélni, mint régen, csak most más témák kerültek elő, rég elfeledett politikai ballépések.

join1

A régi, sokak által kedvelt talkshow-jához viszonyítva az lesz a nagy változás, hogy egy témára van felfűzve minden rész, nem pedig az aktuális dolgokkal foglalkozik eklektikusan. Vagyis inkább elmondom, hogy milyen volt az első Join or Die-epizód, úgy egyszerűbb lesz.

A rész egy kérdésre épült: “Mi volt a legnagyobb politikai ballépés?”, és elővették amikor az egyik kurvázott, a másik nyilvános vécében keresett meleg kalandot, miközben az összes melegek elleni törvényt megszavazta, a harmadikról kiderült, hogy boszorkánynak hiszi magát, és hasonlók.

join2

Szóval ott volt hat név a képernyőn, és az értelmes meghívott vendégeivel (Jimmy Kimmel, Jen D’Angelo és egy szakértő) közösen felidéztek részleteket ezekből a botrányokból, minden reklámblokk előtt kiejtve kettőt közülük, hogy a végére “győztest” avathassanak. Mondjuk ebből lejöhet, hogy amerikai a tematika, így nem minden hazai nézőnek ajánlott.

Míg Ferguson régen a késő esti talkshow-k bevett hagyományait figurázta ki, és hozta a legjobb random celebes interjúkat közben, ami nem amerikaiként is nézhetővé tette a műsorát, addig a Join or Die a premierje alapján eléggé “helyi” lesz. Bár igyekeznek minden információt átadni, a középpontban mégis inkább Amerika kevésbé érdekes történelme van. Mondjuk később lehet más is előkerül majd, de kezdésnek ez kemény volt.

join3

Tényleg nehéz pontozni ilyen szempontból, főleg, hogy ehhez hasonlót nem is annyira nézek, így nem tudom elhelyezni közöttük. Vigyorogtam párszor, jó volt újra látni Craiget is és tuti bevállalok még pár részt.

7 hozzászólás Ne habozz!

pody - 2016. 02. 21. 20:35

hat nem, nagyon nem. Nagyon vartam, szerettem volna szeretni, de az egesz ugy ahogy van nem jott be. Mar a musor szerkezete sem tetszett es regen idegesitett ennyire az alarohoges az elejen

.tnm - 2016. 02. 21. 21:08

komolyan gondolkodtam, hogy küldök negatív vendégkritikát, de aztán arra gondoltam, hogy valaki az alaptagok közül úgy is írni fog az meg úgy se lehet pozitív. igaz, én a nem annyira amerika specifikus 2. részt is megnéztem egyből, így felsejlik, hogy mi lehet az, ami minden részre igaz lesz. ha egy szóval kéne jellemeznem, akkor az a “rohanás” lenne. egyszerűen az a formátum (20on pár perc 3 vendég, minimonológ) nem elég arra, hogy bármilyen témában bárki egy értelmes 2-3 mondatos gondolatot kifejtsen. a jelöltek kiejtése esetlegesen és szubjektív. próbálják az érvelés és a vita látszatát kelteni, de igazából csak vagdalóznak a poénosnak szánt beszólásokkal.

jópárszáz late late show megnézése után annyira vártam ezt. a LLS-t is azért tettem le, mert Craig kezdett megfáradni és azt kívántam, bárcsak heti egy adás lenne és azok is inkább a mélyebb tartalommal. hát ez sajnos nem az a műsor lett.

szerintem himnuszokat zengene egy (kis) réteg erről a műsorról, ha 40en (ne-adj-isten 50) perces lenne és csak a szekértővel beszélgetne Craig, akár közönség nélkül is.
a nagy LLS rajongó junkie-k biztos emlékeznek, és örömmel emlékeznek vissza a Desmond Tutu-s, Stephen Fry-os exkluzív adásokra. vagy amikor whatshisface filozófussal beszélgetett a “jó” és “rossz” fogalmáról. na pont ez a harmadik lehetne az, ami itt is lehetne. Craig hallgatja a szakértőt és felteszi azokat a szellemes kérdéseit, be-beszúrja a tényleg vicces poénjait (megnevettetve a szakértőt), amikre tudjuk, hogy képes. ezzel szemben megy ez a nagyon erőltetett és sikertelen szórakoztatás. áh, nagyon csalódott vagyok. még egy pár részt esélyt kap, hátha magára talál, de ha így folytatja, akkor én nem.

a “do we have a picture of Paul McCartney” meg egy nice touch lett volna 5-6 rész múlva, de most nekem ilyen kötelező fan-service-nek tűnt, mint valami csatorna note: “hé, Craig elég hip voltál a youtube-on egy elég széles nézői rétegnél. na, őket foggal-körömmel magaddal kéne rángatnod. értsék meg jó alaposan, hogy igazából ez is ugyanaz a műsor”

tudom, balgaság magamból kiindulni, de szerintem ez így ebben a formában nem lesz hosszú életű a History-n. ha szűz szemmel néztem volna, akkor biztos elkapcsoltam volna erről a kapkodós, összecsapott marhaságról.

winnie - 2016. 02. 21. 21:30

.tnm: pedig negatív, vagyis ellentétes vendégkritika bármikor jöhet. na, megnézem én is valamikor.

pody - 2016. 02. 21. 22:48

“20on pár perc 3 vendég, minimonológ nem elég arra, hogy bármilyen témában bárki egy értelmes 2-3 mondatos gondolatot kifejtsen”
Igy van, egy hatalmas vagdolozas, kapkodas az egesz,valoban hihetetlenul eroltetett az egesz ugy ahogy van. Bazi nagy csalodas volt es en sem ertem, hogy ezzel igy ebben a formaban mit akarnak, akartak kihozni. Erosen gondolkozom meg, hogy megnezzem e a masodik reszt, hiaba 20 perc

human - 2016. 02. 21. 23:28

igazából ennyi, aki jelen volt a botrányoknál annak ez a felidézés működik, de aki nem, az annak semmi az egész. mint nekik lenne, ha hazai politikai bakikról lenne szó.

CyClotroniC - 2016. 02. 22. 01:48

Mivel kettő jött ki, én rögtön a téma miatt a könnyebben fogyasztható második résszel kezdtem, de így sem az igazi, bár nem rossz.

Leginkább az a baja, hogy úgy tűnik, nagyon kevés erre a koncepcióra a játékidő, mert baromira hadarós, kapkodós volt az egész menete. Meg ott van az is, hogy minden szegmensben belekapnak az összes játékban maradt opcióba és cikáznak közöttük. Szerintem jobb lett volna ez 40 percben, ahol sorban végigmennek egyesével a hat opción, 5-5 percet rájuk szánva, aztán a felkonffal és a végén a szavazással már meg is vagyunk.

Ennek ellenére vannak jó pillanatai, szóval vendégtől és témától függően szerintem, egy-egy darabba még bele fogok nézni.

.tnm - 2016. 02. 22. 13:13

@human

a második rész már messze nem volt olyan amcsi specifius és ezzel együtt ott is azt éreztem, hogy magára van hagyva a néző. (jó, ok a Rosemary Kennedy-re rá kellett keresnem, őt nem szokták itthon emlegetni.)

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz