login |

Superstore: vége az 1. évadnak

2016. 03. 02. 14:55 - Írta: human

3 hozzászólás | kategória: 2015/16 finálék, kritika,

Igazából nehéz a Superstore-ról írnom, mert szerintem egy szerethető, viszont nem kiemelkedő sitcom, amiben mindig van pár nagyon jó pillanat, így simán ki tudtam tartani az első évad végéig.

superstore1

Az alapfelállásról már a pilotkritikában írtam. Ami mindenképpen tetszett, hogy nem a tipikus utat választották, és az egyértelműnek tűnő szerelmi szálat eltemették a fenébe. Maradt egy kis “will the/won’t they?”, de nagyjából elküldték pihenni a témát. Már csak ez kellő frissességet adott. Egy sitcom első évad komolyabb romantikázás szál nélkül? Mik vannak?!

Emellett a sorozat mindvégig kitartott a munkahelyi komédia vonalon, amihez szerencsére nem a kínos humort választották, sokkal inkább valami pozitív hangulat lengte át az egészet. Láthattuk például, hogy a fentiek idióta döntései mennyire nem hatják meg a mezei dolgozókat, akik csak igyekeznek élni az életüket…, egészen az utolsó részig, hiszen kellett valami a cliffhangerhez. Mondjuk az egész bonyodalmat felvezető telefonhívás nagyjából a legjobb poén volt az évadban.

superstore2

Egyedüli azt sajnálom, hogy a borzasztó vevőkre nem építettek több poént. Lehet, kicsit olcsó lett volna, de míg a szereplők munkahelyi humorán többnyire csak mosolyogni tudtam, addig pár röpke, vevői pillanaton borulni is. Borzasztóak az emberek, de viccesek is, és gondolom rengeteg “supermarket sztori” létezik, amikből többet is elszórhattak volna az epizódok közben.

superstore3

Összességében 6/10-re jött ki ez a szezon, de nem bántam meg, közel volt az a hetes. Mivel az NBC berendelte a folytatást, csak egy kérdés maradt: ott leszünk a 2. évad premierjénél?

3 hozzászólás Ne habozz!

goodjohnwin - 2016. 03. 03. 09:41

Sajnos Amerikában a “vásárló” még mindig annyira királynak számít, hogy egy kommersz vígjátékban előbb figurázzák ki a zsarukat, mint az idióta vevőket… pedig már számos közösségi oldalon, Tumbleren gyűjtik a hajmeresztően pofátlan vevőkről szóló sztorikat, már mém is született a “a menedzserrel akarok beszélni” típusú akadékoskodó kertvárosi nőkről: https://s-media-cache-ak0.pinimg.com/236x/d7/c6/ec/d7c6ec47fcce24a90be43ae1f733fb33.jpg

winnie - 2016. 03. 03. 10:56

de épp az a lényeg, hogy figurázták bőven a vásárlókat, csak annyira jók voltak azok a poénok, hogy lehetett volna belőlük több is.

DaMan - 2016. 03. 04. 15:34

Bizony. Ahogy az alig szereplő eladók jelenetei is remekre sikerültek.
Én biztos maradok, az egyetlen igazi sitcom ‘idénről’, ami tetszett, megérdemlik a bizalmam.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz