login |

Detectorists: a 2. évad – írta a név kötelez

2016. 03. 23. 15:00 - Írta: vendegblogger

3 hozzászólás | kategória: Anglia lecsap, kritika,

Ősszel 6 (+1) rész erejéig ismét csak nyomon követhettük Lance, Andy és kis fémdetektoros csapatuk mindennapjait a BBC4 Detectorists című sorozatának jóvoltából. Bár nem mostanában ért véget az évad, mindenképpen szerettem volna írni egy összefoglalót, mert úgy gondolom, hogy még mindig nem ismerik elegen itthon.

Az biztos, hogy aki belevág, annak egy teljesen egyedi, a mainstream sorozatoktól messzemenőkig eltérő dramedyhez lesz szerencséje.

Detectorists-3

A történet fonalát az első évad zárása után vesszük fel. Minden történik a megszokottak szerint, mindaddig, amíg egy idegen váratlanul be nem toppan a klubházba. Megjelenése kissé felkavarja az állóvizet és egyúttal be is vezeti az évad átívelő szálát. Azonban nem érdemes nagy dolgokra számítani, ez a sorozat továbbra sem erről szól. Hétköznapi sztori, hétköznapi emberekről.

És talán ez az egyik legnagyobb erénye: nem akar többnek látszani, annál ami. Egy ártatlan kis történet, ami mégis annyira egyedi hangnemben kerül elmesélésére, hogy örömmel nézi az ember. Még azt is megkockáztatnám, hogy van benne egy cseppnyi feelgood hangulat, szóval, aki ilyesmire vágyik az is nyugodtan tehet vele egy próbát. Egy olyan világot teremtettek a készítők, amelybe évente 3 óra erejéig élmény belehelyezkedni.

Detectorists-2

De vissza a szóban forgó második évadra: a főbb karakterek mind visszatértek, azonban közülük csak a két legfontosabb szereplő kapott egy-egy olyan háttértörténetet, ami az évad során folyamatosan bontódik ki.

Lance magányos életébe fontos változás áll be és egyúttal a múltjával is szembe kell néznie. Andy pedig fontos válaszút elé kerül: megmaradhat ugyanolyan álmodozó embernek, amilyen eddig is volt vagy pedig megragadhatja az esélyt és megváltoztathatja az életét. Az évad lezárásakor mindkét történet végére pont kerül.

Detectorists-1

A csapat többi tagja legfeljebb csak egy-egy rész erejéig kap kiemelt szerepet, ők inkább csak asszisztálnak. Itt azonban mindez nem zavaró, kerek egészet alkot az egész.

Ehhez a teljességhez azonban még legalább két alkotóelem szervesen hozzájárul. A fényképezés továbbra is remek, megteremti azt az atmoszférát, mintha mi is ott lennénk a vidéki Angliában és mindenféle fémtárgyak után kutatnánk. A másik ilyen tényező pedig a zenei aláfestés. Aki kíváncsi, keressen rá a Detectorists főcímdalára, nagyszerűen átadja, hogy milyen hangulatot áraszt magából a sorozat.

Programme Name: Detectorists series 2 - TX: n/a - Episode: n/a (No. n/a) - Picture Shows: Varde (ORION BEN), Louise (LAURA CHECKLEY), Lance (TOBY JONES), Andy (MACKENZIE CROOK), Terry (GERARD HORAN), Hugh (DIVIAN LADWA), Russell (PEARCE QUIGLEY) - (C) Channel X North/Treasure Trove/Lola Entertainment - Photographer: Chris Harris

A mostani 6 rész kapott egy extra karácsonyi különkiadást is, ami az évadzáróban történtek utóhatásait dolgozza fel, hogy a következő szezon már részben megváltozott alaphelyzettel, de tiszta lappal indíthasson.

Ugyanakkor a 3. évadot egyelőre még nem jelentették be, de a hírek szerint a BBC már felajánlotta a készítőnek, MacKenzie Crook-nak (ő játssza a sorozatban Andy karakterét) ennek lehetőségét, így minden esély megvan a folytatásra.

Addig azonban még legalább fél évet várnunk kell, így aki a leírásom alapján kedvet kapott, azt arra biztatom, hogy kezdjen bele, mert ezen sorozat esetében Anglia ezúttal tényleg lecsapott.

3 hozzászólás Ne habozz!

Happy Zoidberg - 2016. 03. 23. 15:23

Mindkét évadot, és a különkiadást is láttam. Tényleg nagyon jó!

polovcev - 2016. 03. 23. 15:56

Jó hogy említetted, teljesen megfeledkeztem a karácsonyi epizódról. Holott ha van sorozat ami megéri a rászánt időt akkor ez az. Eleve kevés olyan sorozat fut ahol ilyen átlagos, szerethető és igazi kékgalléros figurák állnak a reflektorfényben.

totoro - 2016. 03. 25. 18:04

Első évad vége felé járok, és nagyon nagy köszönet az írásért, egyszerűen tökéletes ez a sorozat! Az ilyen infókért olvasom a sorozatjunkiet!

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz