login |

Banshee: kezdett a 4. évad

2016. 04. 03. 21:46 - Írta: winnie

152 hozzászólás | kategória: kritika,

Nem kicsit meglepő kezdést produkált a Banshee negyedik szezonja, és nemcsak azért, mert már az első pár percben elszórtak néhány WTF-ot, ami eddig nem biztos, hogy jellemzője volt a sorozatnak. Az egyiket ellövöm, mert szinte azonnal kiderül: ugrottunk előre 2 évet az időben. Na, erre nem nagyon számítottam, főleg a 3. évados zárás tükrében.

Banshee - 4x01-15

Adta is rögtön magát a kérdés, hogy akkor miről fog szólni ez a szezon, de viszonylag hamar megérkeztek a flashback-ek, hogy elkezdjék kitölteni a hézagokat, azonban simán benne van, hogy az évadnyitón kívül nem lesz sokkal több visszaemlékezés. Ami…, nem is baj, mert eléggé megakasztja a történetmesélés tempóját.

Banshee - 4x01-17

Élvezetes volt egyébként a kezdés, de nem mentes a hümmögős megoldásoktól – ahhoz képest, hogy idén kevesebb részt kapunk, mint megszoktuk, mintha túl sok történetszálat indítottak volna el, és ha nem bíznék a készítőkben, bizony aggódnék amiatt, hogy nagyon töredezett lesz a szezon eleje.

Banshee - 4x01-12

A tovább mögött folytatom spoilerekkel.

Korábban már előfordult, hogy nem voltam túl elégedett a Banshee évadnyitójával, de most nem ez a helyzet, hiszen főleg az új felállás és a sok kérdőjel miatt végig érdeklődve figyeltem, azonban utólag eltűnődtem a dolgokon felvont szemöldökkel.

Banshee - 4x01-01

Oké, nem teszem fel a kérdést, hogy “Biztos, hogy ezt volt érdemes csinálni?”, hiszen nyilván a készítők azért így kezdték a szezont, mert megvannak a szándékaik az utolsó részekkel kapcsolatban, de ettől még emészteni kell, hogy például egy sorozatgyilkosos, kvázi “Ki a gyilkos?”-szál megjelent a sorozatban, amire eddig, zsaruk ide vagy oda, nem volt jellemző az efféle. (Oké, tudom, hogy változott a forgatási helyszín, de ettől még nem kötelező minden díszletet lecserélni, Sugar kocsmája is megmaradt.)

Az már csak “hab a tortán”, hogy az áldozat Rebecca volt, akinek akkor eszerint nem fogjuk látni az útját Proctor protezsáltjaként – vagy annyi volt benne, amit az S3-ban láttunk. Ez pedig számomra elég nagy csalódás, annak ellenére, hogy cseppet sem (volt) szívem csücske a karakter, mert nem nagyon lehetett megfogni, sosem volt komolyabban élettel megtöltve. (Oké, benne van, hogy állandó flashback révén kap sztorit, de mint írtam, nem tudom, mennyire lenne érdemes folyton ilyesmivel megtörni a jelent.)

Banshee - 4x01-03

Rebecca mellett Job is eltűnt a képből. Hiszem, hogy nem mindörökre, de e sztori kapcsán is furán vette ki magát az időugrás. Hát, még a Dalton-féle szálén, ami ugyancsak kurtán-furcsán el lett intézve. Na, nem mintha vágytam volna egy ilyen “nagy” főellenségre, de akkor minek vezették fel? (És akkor arról nem is beszélek, hogy az ügyésznő (hogy ki? pontosan!) a 3. évadban állandó szereplőként szerepelt vagy 3 részben – mintha a készítőknek lett volna rengeteg ötletük, de sokat kikukáztak volna, így viszont vagy lifeg pár szál, vagy elvarrták egy öltéssel őket.)

Persze, ha Banshee, akkor Hood a lényeg. Azzal, hogy valóban Brock lett a seriff, eltűnt a kamuseriffes szál is, aminek lehet örülni is, hiszen unalmas is lehetett, hogy folyton ott lebeg a lebukás a hősünk feje fölött, de az efféle sztorik is elegánsabb elvarrást érdemelnének, nem? (Annak ellenére, hogy fura, Hood döntését elfogadom, hogy úgy érezte, hogy muszáj remetének állnia (nagy szakállal, naná!), lelke rajta, de ez sem valami eredeti húzás.)

Banshee - 4x01-04

A tavalyi évad végén a Brotherhood tűnt új, nagy ellenfélnek, s mondanom sem kell, hogy most is ez az a szál, ami a legtöbb potenciált rejti magában – Bunker azóta nagy kedvenc, amióta az S3 elején feltűnt egy jelenetre, de a testvérére sem lehet panasz. (Még a megcsalásos motívumot is elnézem.)

És arra is kíváncsi leszek, hogy a polgármesterként regnáló Proctor hogyan fogja még összeakasztani a bajszot Hood-dal, mert most már a készítőknek sincs oka arra, hogy a párbajokból az egyik felet mindig megkíméljék: itt a sorozat vége, Proctor-nak örökös nélkül kell helyt állnia. (Említsük még meg Carrie-t is, mint igazságosztó szuperhőst, hogy teljes legyen a kép.)

Banshee - 4x01-08

Annak ellenére, hogy több Banshee-idegen elem is volt a negyedikes évadnyitóban, azért szép lassan visszarázódott a sorozat a szokott kerékvágásba. Ugyan lehet, hogy idén nem nagyon fognak rabolni Hood-ék, de az ökölharc és a brutalitás mennyiségéből nyilván nem fognak visszavenni, mint ahogy a remek vizuális megoldásoknak is lesz helye a sorozatban.

A folytatásra mindenképp kíváncsi vagyok, főleg, hogy a beharangozott új szereplők ígéretesnek tűnnek, mint ahogy a mostani felállásban is van fantázia. A különös az egészben, hogy ebből a “képletből” egyelőre nem hiányzik Hood. Remélem, nem csak arra fogják használni, hogy nyomozzon és búskomor legyen.

Banshee - 4x01-02

De mondom: összességében korrekt volt a kezdés, inkább tetszett, mint sem, végig lekötött (főleg a kérdőjelek miatt), és a negatívumok, illetve az általam kétkedve fogadott dolgok, hiába említek többet, jobbára csak utólag jöttek elő, és talán a finálé után, látva a teljes képet én s bólintani fogok, s nem azt fogom érezni, hogy egyes húzásokat a kétségbeesés, vagy, ami még rosszabb, a lehetőségek hiánya miatti kényszer szült.

152 hozzászólás Ne habozz!

Hegedda - 2016. 04. 03. 21:55

A főcímet de vártam már! :D Kissé zsúfolt volt, de végre itt van a Banshee.

Quantumleap - 2016. 04. 03. 21:56

Nekem kicsit csalódás volt a kezdés. Ezt az időben 2 évet ugrást műfajidegennek érzem a sorozattól. És nem is látom indokoltnak. 2-3 hónap ugrás is elég lett volna a koncepcióhoz, amit most felvezettek. (Ki ölte meg Rebeccát?) Az elején még azt hittem, hogy csak egy flashforwardot kapunk, és az évad majd azt mutatja be, hogy miként jutott el Hood odáig (Breaking Bad 6.évad módra).

Miss Keamy - 2016. 04. 03. 21:57

nem is tudtam hogy nézed winnie :D pont azon agyaltam ki fog írni róla, megleptél :)
engem az idegesített, vagyis hülye motivációnak tartom, hogy Hood Rebecca megölése miatt tér vissza az életbe? miért? Job eltűnése tette fel a pontot az ire azzal, hogy Hood elvonult, majd emiatt térne vissza? nekem ez kicsit fura volt.
Úgy látszik főellenség nincs, marad a Brotherhood, amit élvezet volt nézni, kicsit ez a dugok a “volt tesóm” feleségével megint idegennek hatott, na de Proctor mint polgármester?! ZSENIÁLIS :D és amikor közölte hogy nem volt kihívója azon felnevettem :D
Több pszichopata Burtont kérek, imádom a pasit ahogy rezzenéstelen arccal leveszi a szemüvegét. Másik kedvenc Burton.
Az új zsaru csaj is ígéretesnek tűnik, ő Proctor embere gondolom. Job remélem fel fog tűnni hamarosan.

adamo - 2016. 04. 03. 21:59

Remekül összefoglaltad winnie, de basszus már az introtól kirázott a hideg, annyira vártam. Hiányozni fog, na. Remélem értelmes és remek befejezése lesz, mert megérdemelné. Folyt. köv. jövőhéten.

Miss Keamy - 2016. 04. 03. 22:00

*Bunker akart lenni a másik kedvenc.

ja igen a végén vártam a stáblista végén a plusz jelenetet, sajnos nem volt :(

Quantumleap - 2016. 04. 03. 22:03

Miss Keamy:

Igen, mert most előtte kaptuk meg. Rebecca halálának pillanatát láttuk, a gyilkost takarásban hagyva.

winnie - 2016. 04. 03. 22:06

basszus…, direkt úgy akartam kezdeni a kritikát, hogy a főcím! ehh.

egyszerűen imádom, és marha kíváncsi voltam a képekre, a kódra, meg eleve a hangulat, amit ad.

wondorog - 2016. 04. 03. 22:07

Én Burtonre tippelek gyilkosként, akár úgy is, hogy az első 2 áldozat kamu volt, elterelésként, hogy sorozatgyilkost keressenek.

Quantumleap - 2016. 04. 03. 22:07

Amúgy az ugyebár nem idegen, hogy egy sorozatban váratlan húzásként ugranak a sztoriban több évet, de eddig ilyet szinte csak évadzáró csattanóként láttam, nem szezonnyitóként. Lehet, ezért szokatlan?
Ami Jobot illeti, nem lennék meglepve, ha csak pár másodpercre bukkanna fel, hogy aztán kinyiffanjon. Elképzelt jelenet: Hood ott áll lefegyverezve, egy genya szereplő előtt, annak gorilláival körbevéve. Ekkor hirtelen előhozzák Jobot, és a szeme láttára eresztenek bele golyót. :O :)

Happy Zoidberg - 2016. 04. 03. 22:13

Nekem nem tetszett. Nagyon úgy néz ki, hogy csak két évadra terveztek, mert ez a Banshee már nem az a Banshee.

Benjy - 2016. 04. 03. 22:14

Ez eléggé mehh volt… Vagyis inkább Banshee szinten. Nem volt cseppet sem rossz, de engem a flashbackek folyamatosan kizökkentettek, és a TWD után itt is nagyon zavart ez a színezgetés. Valahol pozitív hogy nem akartak egyből nagyot durrantani, de egy ilyen kurta évadnál nem érzem hogy ilyen hosszas expozícióra lett volna szükség. De nem én írom a sorozatot, bízok a készítőkben, csak remélem hogy ennek nem lesz meg a böjtje.

Ami még zavart hogy a tág, modern terek számomra elvették a sorozat kisvárosias hangulatát. Nyilván ne lebuj legyen mindegyik helyszín, de nekem sokat hozzáadott a hangulathoz.

superpityu - 2016. 04. 03. 22:20

gondoltam, hogy nagy meglepetéseket nem fogok kapni majd ettől az évadnyitótól, de amikor jött két éves ugrás, máris rámcáfoltak, majd rebecca halála szintén kemény húzás lett tőlük. pedig tavaly eléggé megutáltam a csajt, de ettől függetlenül mégis merész húzás volt a kinyírása, és mivel örömmel vágták be az első évados jeleneteit így nem jöttek elő a rossz emlékek. szinte biztos vagyok benne, hogy maradni fog a flashback szál, plusz mivel eliza dushku fbi ügynökként tuti minden héten kapunk majd valami vizuális tartalmat arról, hogy miként lett rebecca az áldozat. vagy mit kavart be, miért akart hoodhoz menni az utolsó pillanatban, majd, hogy mire is várt az utolsó jelenetben. rengeteg kérdés van már ezen a szálon is és akkor még ott van a többi.
kicsit furcsa hood visszatérése is rebecca kapcsán. értem én, hogy segített neki a csaj, de mégis kicsit idegennek hat a dolog.
bunker és a megcsalásos szál nem a legeredetibb, de érdekesen árnyalta a komaasszonyt is az a 2 jelenete. brotherhood pedig jónak tűnik, szerintem össze fognak a végén érni a szálak. tippre az fbi vonalon majd lesz a sorozatgyilkos és valószínűleg job megtalálására is itt lesz a legtöbb lehetőség. brotherhood pedig biztosan kavart valamit rebecca-val. azért évad végén majd lehet mókázva olvasom ezt vissza, mert lehet mindennek mellé lőttem.

megvalósításban rohadt jók voltak. poén, hogy pár képet lőttem a részből, és csontra azok, mint amik a kritikában vannak.

Hegedda - 2016. 04. 03. 22:23

Winnie, ne bánkódj, azért jól összefoglaltad ;-)

Sam Seaborn - 2016. 04. 03. 22:24

Idén nem voltak az új évad előtt ilyen rövid pár perces videók a szereplőkről mint korábban?

Lemoni - 2016. 04. 03. 22:28

Nekem egész jól besimult a folytatás, dacára az időugrásnak és néhány wtf-nak. Két dolog nem tetszett, az egyik Hood piálós letargiája, de végül is ez arra volt jó, hogy Rebecca megmentőként megjelenjen és még erősebb érzelmi impulzust adjon Hoodnak a halálához. A másik pedig Carrie, mint éjszakai igazságosztó nekem hiteltelen, meg már régen halottnak kéne lennie, utálom a sorozat indulása óta. Job hiányzik, remélem, előkerül még. Brocknak jól áll a seriffség, Bunker meg úgy tűnik, marad kedvenc karakternek. Azt várom az évadtól, hogy mindenki leszámol a démonaival, de a sorozatot ismerve ezeknek nagy ára lenne.

Hegedda - 2016. 04. 03. 22:31

Mondjuk a helyszínváltás…., hát kissé nagyvárosias lett a környezet, nem annyira jött be.

Bituz - 2016. 04. 03. 22:33

A kevesebb több lenne szerintem. Nekem sem tetszett ez a sok flashback. Egyelőre kicsit szokatlan. Sztem több vér fog folyni, viszont a történet kevéssé lesz “kidolgozott”.

apost - 2016. 04. 03. 22:40

Alapvetően mivel Rebit egy favágós erdős környezetben sorozatgyilkolták meg, így adja magát hogy ki volt….
Dexter, a favágó…bizony…hány év telt már el…nem bírta tovább…Rebecca meg ugye megfelelt a kódexnek is :)

Amúgy csak futólag láttam a részről egy kommentet, hogy mekkora király rész volt…ahhoz képest meglepően lapos volt, így csalódtam is. De a fő csalódásom, hogy Hood nem kopaszra vágta magát és hogy még mindig Hood a neve :)
Mikor a Seriff ment Carrie-hez hogy itt van Hood, akkor ott vártam valami reakciót…

apost - 2016. 04. 03. 22:41

Illetve még annyi, hogy ez a Rebecca szál most csalódás. Három évig vártam, hogy kihoznak valami érdekeset a karakterből erre ennyi…

sepörd - 2016. 04. 03. 22:44

már örültem hogy Rebeccának annyi erre még a végén körülötte fog forogni minden az utolsó évadban. mikor huszadjára mutatták a hullát már kifejezetten idegesített. ez a ki a gyilkos szál is.. hát nem tudom, meglátjuk. szokni kell ezt.

Orso-borso - 2016. 04. 03. 22:45

@Sam Seaborn: elvileg volt
https://trakt.tv/shows/banshee/seasons/0
37. epizódtól

Sam Seaborn - 2016. 04. 03. 22:46

Orso-borso
köszi!

sepörd - 2016. 04. 03. 22:47

amúgy szerintem az új zsarucsaj ölte meg, fura is, meg vékonynak tűnt a támadó. Carrie mint Batman, komolytalan..

winnie - 2016. 04. 03. 22:51

holnap kirakom az origins részeket, itt is megnézhetőek: https://www.youtube.com/user/Cinemax/videos

Jacques - 2016. 04. 03. 22:51

Nekem már a harmadik évad sem tetszett úgy, mint az első kettő, ez a kezdés meg végképp felborított mindent ezzel a két éves ugrással. A legjobban Job elkapása érdekelt, erre kiderül, hogy két éve nincs meg? Akkor a pali elég szar helyzetben van, ha nem nyiffantották ki. De a tvbe vágom a távirányítót, ha kiderül, hogy önerőből megszökött és valahol a bahamákon sütteti a hasát. Mert én már ezt is kinézem a készítőkből. A részben a legjobban a sheriff Jeep-je tetszett. :D Na jó, nem… mert jó rész volt ez, de nem olyan Banshee-s módon.

tobias88 - 2016. 04. 03. 22:51

Nem volt annyira jó, kicsit alapoztak valamiért, pedig volt már mire építeni. Na mind1, remélem a maradék részek jobbak lesznek.

Miss Keamy - 2016. 04. 03. 22:55

egyébként Carrie-t értelmesebb lett volna kinyírni. nem sok potenciál van benne, azonkívül hogy gyilkolászik. Talán a végén összejön Hood-al és happyend?! :) nehezen tudnám elképzelni :D de a gyerekek sem hiányoznak, még jó h elvették tőle..

spamdog - 2016. 04. 03. 22:58

Ha jól sejtem még Cruz helyettes is durván fogja kavarni a szart. Tippre 4. epizódban lesz együtt Hooddal, és a 6-ban hal meg.

sepörd - 2016. 04. 03. 23:08

“Tippre 4. epizódban lesz együtt Hooddal, és a 6-ban hal meg.”

ez jó :D

winnie - 2016. 04. 03. 23:18

“Akkor a pali elég szar helyzetben van, ha nem nyiffantották ki”

nem is értem, hogy mit tudnak kitalálni arra, hogy miért tartották életben (mondjuk eleve, miért akarták megölni). mert annyiban csak nem hagyják. de ha életben is van, akkor a fogvatartó személye teljesen irreleváns, hacsak nem csavarnak valamit. mondanám, hogy így csak plot device, de még csak az sem. akárhogy is, az egész kezelése fura, de gondolom a 2. rész után többet fogunk tudni.

Neoprimitiv - 2016. 04. 03. 23:57

Kicsit nekem is soknak tűnik, amit erre az évadra felvezettek. Job kivételével végül is a többi összekapcsolható helyben, de elég töménynek érzem így előzetesen. Job szálát viszont nem tudom, hogy tudnák visszakötni Banshee-hez? Ha ki fog derülni, hogy két éve egy város széli csűr alatt rejtegetik, az elég WTF lesz.

Ami engem a sztori szempontjából jobban zavart, az az volt, hogy Job eltűnése után végül is feladta, kiszállt, most meg Rebecca halála miatt egyből nyeregbe pattant újra. Nem tudom, Sugar és Carrie erre hogy fog reagálni, reagálnak-e majd egyáltalán erre?

bvr - 2016. 04. 04. 00:35

Nem azt mondom hogy ez feltétlen egy szuper rész volt, viszont ahhoz képest hogy a 3. évadot már eléggé untam, ez most visszahozta azért a kedvemet.
Én az első évadot nagyon szerettem (mondjuk a fináléval azért már ott is voltak problémáim), a 2-3 évadban inkább már csak kiemelkedő pillanatok voltak az egyre több “meh” mellett.
Mindenesetre ezt most várom, mit hoznak ki zárásként a sorozathoz.

sepörd - 2016. 04. 04. 00:53

a Job szál kifutása majdnem biztos hogy hatalmas baromság lesz

apost - 2016. 04. 04. 02:21

Miért ölnék meg Job-ot? Ő egy hackerzseni. Ha rá tudják venni, hogy azt tegye amit kérnek tőle, miért ne élhetne.

Mordekai - 2016. 04. 04. 08:10

Aha, köszönjük, tehát aki Sarah Palin-re szavazott, az csak buta ember lehet. Kurvára kellenek ám a politika egy ilyen sorozatba is, nehogy már csak úgy élvezni is lehessen.

winnie - 2016. 04. 04. 08:19

Mordekai: ?? levonsz egy következtetést, és kiakadsz a saját következtetéseden, mert te pont ilyen kifacsart módon értelmezed? ha nagyon értelmezni akarod, még legalább háromféleképp lehetne, de maradjunk annál mondjuk, hogy a fickó még véletlenül sem szavazott, csak hozzájutott egy ingyenpólóhoz, amit visel. (mert, ha tudatos szavazó lenne, akkor miért járna ilyesmiben?)

de nem hiszem, hogy bárkiben politikai merült volna fel, viszont ide te hoztad be. inkább ne.

Mordekai - 2016. 04. 04. 09:49

@winnie:
Tökjó, ahogy megpróbálsz hülyének nézni, de ha játszani akarsz, akkor játsszunk. Megint a szokásos lejárató hamis sztereotípiát tolják az arcunkba, de szerinted ez csupán a véletlen műve. Aham…

Ha a te “logikádat” követem, akkor a tulajdonképpen a horogkeresztes zászló is lehet, hogy csak azért lett kirakva, mert valakinek tetszik az ősi napszimbólum, vagy a piros-fekete színösszeállítás, csak éppen Ferrari-zászló nem volt kéznél. (Aligha.)

Sheriff Hood - 2016. 04. 04. 10:31

Látom, eléggé megoszlanak a vélemények az utolsó évad nyitányával kapcsolatban, és csak csatlakozni tudok, mert nekem is meglehetősen vegyesek az érzelmeim.

Ahogy írta is valaki, elég nagyvárosias lett körítés, továbbra is úgy érzem, hogy az időugrást a helyszínváltozás is szülte, mert két év már elég ahhoz, hogy alaposan megváltozzanak a dolgok. Viszont karakterdinamikában ez jókora törést okoz, mert nem lehet ugyanott folytatni, sem a barátságokat, sem a rivalizálásokat, sem a nagy szerelmeket.

A Banshee nálam azért is nagy kedvenc, mert a nyaktörő tempó és a látványos akciók mellett eddig a pontig hangsúlyosabb drámát tudott felmutatni, mint sok másik, kifejezetten drámainak szánt sorozat. Karakterépítésben nagyon jók az írók, vagy legalábbis voltak eddig. Az például elég gyengére sikeredett, hogy “Hood” besétál Sugarhoz, és hozza ezt a szótlan, magányos farkas attitűdöt. Sugar reakciója az elején teljesen érthető volt és tetszett, nem töltött italt sem, aztán simán ad neki egy autót és megegyeznek, hogy “valami lesz”.

Proctor egy fokkal jobb volt, Kai egyrészt nem lepődik meg semmin, másrészt az sincs kizárva, hogy tudott róla, hol él Hood, elvégre ő a környék kiskirálya. A bűnügyi helyszínes jelenet volt a leginkább a helyén, főleg amikor megérkezik Brock is és nekiállnak a farokméregetésnek (“Mint a régi szép időkben, nem? Csak most senki nem vérzik. Egyelőre.”)

A Broderhood-os szál és Bunker a többség szerint rendben volt, ez az, amit leginkább vártunk a harmadik zárása óta, de az időugrás itt is sántít kissé. Bunker feltett szándéka volt, hogy leszámol a múltjával, kapott egy helyre kis hegtetkót is a tesótól, és akkor 2 évig csak a hálószobában áll bosszút, most meg majd hirtelen eszkalálódik minden? Persze, mert Hood visszajött és mindig ilyenkor kezdenek hullani az emberek…

Carrie Punisher szála is kissé fura így, hogy nem láttuk az egész folyamatot. A gyász hányadik stációja ez? Eddig is ezt csinálta, vagy ez is “pont most” kezdődött el?

És igen, ahol leginkább megbicsaklik az egész, az Job. Hood megmondta már a harmadik szezon zárásakor, hogy amíg a hackerzseni nem ad jelet magáról, meg vannak lőve. Megpróbálkoztak Daltonnal, az sem vezetett eredményre, ettől besokallt. Ez még érthető is, de ott van, amit Sugar mondott: néhány hét-egy hónap eltáv még belefér, de aztán? Ennél jobbat vártam volna a Banshee íróitól, hogy a szokásos “hegyi ember szakállal” remetelét hivatott Hood vívódásait szemléltetni. És Hoodtól is többet vártam volna, mondjuk hogy szólóban is minden követ megmozgat Job kiszabadításáért. A Rebecca dolog meg – azok után, hogy Jason halálakor kijelentette, amikor Proctorért jön, neki sem lesz kegyelem – még az elszállásolás ellenére is minimum furcsa katalizátorként hat, már ami a visszatérés mozgatórugóját illeti.

Személy szerint a harmadik évad volt a kedvencem, a másodikban a Rabbit szálat már túlnyújtottnak találtam, nekem nem hiányzott volna a második etapból egyáltalán, ha az ukrán maffiózó nem tér vissza. Ezzel szemben a Top 10 Banshee élményemben benne van a Burton-Nola élet-halálharc, a kamionos kommandózás az autópályán, a rendőrség ostroma, a kézikamerás rablás és a leszámolás Chaytonnal, ami jól szemlélteti, hova sikerült emelni a téteket legutóbb.

Ha innen nézem, kissé visszafogott volt a kezdés. Csalódásnak nem mondanám egyelőre, majd az idő eldönti, mennyire sikerül jól zsonglőrködni a szálakkal. A harmadik évadban általában 47-48 percesek voltak az epizódok, most közel egy órát kaptunk. Ha minden rész ilyen hosszú lesz, 8×10 perc “ráadással” számolhatunk, ami két szűk epizód, tehát a tényleges játékidő nem lesz számottevően kevesebb, mint korábban.

A poros, kisvárosias hangulat ugyanakkor hiányzik egyelőre, akárcsak Hoon Lee cameói. Job majd’ minden jelenete élményszámba ment, a fricskáit öröm volt nézni/hallgatni. Ugyanakkor még mindig behúzós volt a kezdés, végig lekötöttek a történések, úgyhogy bízom a méltó lezárásban.

Happy Zoidberg - 2016. 04. 04. 10:51

Hehe. Nekem az a póló fel se tűnt. :) Az én agyam automatikusan, mindenféle politikai szart igyekszik kiblokkolni, mindenhonnét.

leila - 2016. 04. 04. 12:09

Jó volt ez, bár ezt most egy kicsit a karakterek vitték előre, és nem a történet. Burton örök kedvenc, de ebben a részben többet beszélt, mint az összes eddigiekben összesen.

Proctor pedig mint polgármester? És Hood két évig csak fát aprított? Carrie pedig esténként verekszik??? Rebecca szegény még halottan is rém idegesítő volt, annyit mutatták. Jobot pedig akarom vissza, ő is nagy arc.

Szerintem díjazandó, hogy egy ponton abbahagyják az írók, és remélem, ez most valaminek az alapozása volt. A maradék 7 részt mindenképpen nézem azért, még ha egymás mellé ülnek és telefonkönyvet olvasnak fel, akkor is…

szpojleres mókus - 2016. 04. 04. 13:02

Nagyon untam, bansheeban nem arra vagyok megszokva hogy emóskodnak, sírnak meg lelkizés megy. Remélem beindul még az egész.

Morgan - 2016. 04. 04. 16:53

Én is nézem a sorozatot.

Csak nekem volt túl sok a hulláról bevágott kép?

leila - 2016. 04. 06. 14:50

Nem csak neked.

A sokadik esetben már arra gondoltam, hogy tetszhetett a rendezőnek, olyan drága viaszbábú lehetett, “élethű”, szép, mutogassuk sokat.

winnie - 2016. 04. 07. 04:25

leila: nem a rendező vág:) ez a showrunner dolga. persze a lényegen nem változtat.

Nekrofil - 2016. 04. 07. 19:00

Szegény Rebecca…még úgy is megcsinálnám. xD

naughtyl - 2016. 04. 09. 15:46

nehogy sírás legyen a vége spoilerezés miatt, inkább kérdezem.
Tervezel részenkénti írást? vagy lehet itt kibeszélni?

leila - 2016. 04. 09. 18:53

@winnie

Hát persze a showrunner, de szerintem valakinek nagyon tetszhetett :)

Nekem tetszett a második rész, de remélem, nem a kínos félreértések felé viszik a dolgok, miszerint Hood ölte volna meg Rebekát. Aztán majd a végén kiderül, hogy mégis…

Morgan - 2016. 04. 09. 19:12

1×2 nagyon unalmas volt majdnem kinyomtam. Az előző 3 évadot szerettem de most közel a kasza.

Sheriff Hood - 2016. 04. 09. 19:20

Még mindig kicsit idegen nekem ez az átívelős-nyomozós vonulat, de a flashback a kutyával és a “kézfelezéssel” már elég Banshee-sre sikeredett! :)

A törés a karakterdinamikában a főhősök motivációt, illetve múltját illetően érthető, de sajnálatos, mert az interakcióik vitték előre eddig a történetet, most viszont minden és mindenki kissé szanaszét van, kíváncsi vagyok, hogyan futnak össze a szálak. Remélem, Sugarnak azért több szerepe lesz a záróévadban, mint “a mogorva csapos, aki végszavazik”…

Ezidáig a Brotherhood hordozza magában a legtöbb potenciált, de kissé lassan indulnak be a dolgok, lement az “évad negyede”, és még mindig csak alapozunk a jelenben. Sőt, behoztak még egy szálat a hangáros jelenettel.

Ja, még mielőtt elfelejteném: Punisher Carrie azért elég vagány! ;)

Rammschein - 2016. 04. 09. 20:52

Tényleg másabb a sorozat, és szerintem sem a javára…
de mivel ez az utolsó évad, már végig nézem, mert van annyira minőségi a cucc azért a hibái ellenére is, szerintem.

sepörd - 2016. 04. 10. 02:02

jaj mé kellett pont az utolsó évadra változtatni, megszerettük a sorozatot de nem ilyennek bakker, és marhára nem érdekel ki ölte meg a csajt.

Edrick - 2016. 04. 10. 04:13

Hát nekem bejött. Bár azért azt hozzá kell tennem, hogy én csak a tavalyi évadot láttam, az első kettőt meg még mindig csak húzom-halasztom. De most már kíváncsi vagyok, mert a tavalyi tetszett, ez is érdekel (remélem, tudom hetibe nézni), de ha nekem a mostani bejön, de azt mondják, rosszabb meg lejjebb van minőségben, mint az elején volt, el nem tudom képzelni, milyen lehetett az eleje :D El kéne már azt kezdeni. De az biztos, maradok még így is, és érdeklődve várom a folytatást :)

Neoprimitiv - 2016. 04. 10. 11:00

Sheriff Hood: az új szál szerintem csak a nagy lezáráshoz kell – kell valami, amitől Proctor is fél. Nagyjából borítékolható, hogy nem fog tudni szállítani (ahogy az is, hogy ebben Hood keze is benne lesz).

Annak örültem, hogy ezek szerint Carrie akciózása Bunker-hez kötődik, így egy kicsit kevésbé lóg a levegőben.

Én nem állok be a jajongók sorába, nekem ez a rész is teljesen hozta a korábbi évadok hangulatát. A humor hiányzik belőle, de azt sajnos főleg Job szolgáltatta korábban. Az ő szálától félek egyedül, mert változatlanul nem tudom elképzelni, hogyan fogják tudni cápaugrás nélkül összehozni a hirtelen megtalálását.

Nem értem a panaszkodást a “ki ölte meg” szál miatt. A volt már ilyen korábban is a Banshee-ben, de ott is csak háttér, ürügy volt arra, hogy az egyéb indulatok kirobbanjanak.

Sheriff Hood - 2016. 04. 10. 12:28

Aki két rész után már most kaszát kiált, azt én sem értem, mert eddig is érdekes volt és most is ugyanúgy leköt a sorozat minden pillanata. Igaz, annyira hozzám nőttek már ezek a karakterek, hogy ha Sugar kocsmájában nosztalgiáznának 8 epizódon keresztül és végig flashback-elnének, akkor is nézném. A “tipikus Banshee hangulatból” azonban számomra valami elveszett azzal, hogy nincs Cadi, presszó, vasút és porfészkek, sőt, Hood fejét sem verik be rendszeresen (most még az öncélú szexjelenet is elmaradt, de legalábbis coitus interruptus by Sheriff’s Department).

Egyébként előzetesen Rebecca vesztét kívántam, de már kezdem megsajnálni, mert úgy tűnik, őt odaragasztották a szopórollerre az átugrott időszakban. A Proctor-Rebecca viszony az egyik legbetegebb valami a tévétörténelemben, az biztos.

szpojleres mókus - 2016. 04. 10. 14:49

Meddig fognak még sírni könyörgöm?

Miss Keamy - 2016. 04. 10. 20:29

Job-ot hozzáfűzik majd a drogkartellhez, vagy Brotherhoodhoz. Másként nem tudom hogy fognak rátalálni.
Proctort most nagyon sározzák, tudtuk hogy alvilági manus, de sokszor a kedvelhető énjét is prezentálták. Nyilván elakarják hitetni, volt szerepe nem kevés a csaj halálában. De azért ha Hood-ra hozzák ki, az is baromság lesz. Egyébként nem igazán érdekel. Bunker és társai már jobban.
Nem gondoltam volna hogy ennyire csökkenni fog a színvonal és csak azt tudták a készítők előrittyenteni hogy nyomozzanak Rebecca halála körülményei után.
Sugar egy mondata azért ütött :) természetesen nézős, és imádom a szereplőket, légkört és Burtont :D

Morgan - 2016. 04. 16. 13:22

Talán ha főhősünk nem azzal múlatja az időt, hogy magát sajnálja már hamarabb is rátaláltak volna Jobra.
Nagyon vontatott és most meg valaki mást kell majd megmenteni a csapatból.
Jah és megint láthattuk a már a retinánkba égetett képet a hulláról pár alkalommal.
Proktor meg egyre inkább csak a sötét oldalát mutatja. Már nincs meg benne az a kettősség ami miatt érdekes volt a karaktere.

_Peter - 2016. 04. 16. 22:45

Nekem se tetszik az időugrás. Idegesítő tíz percenként X hónappal korábban minden karakternél. Nem azért, mert nem bírom követni, csak idegesítő. És tök béna két évig Job sehol, Hood feladta, most meg öt perc alatt megtalálták. A “csavar” hogy Hood kerül gyanúba nagyon erőltetett. Azért vannak már úgy Brockkal amikor az első részben a remetelakban és az irodában mondta neki meghalt, hogy akkor Hood elmondja mi történt. A semmiből csinálják a sztorit. Inkább nézném hogyan keresik az igazi sorozatgyilkost, a zsák pénzt, Bunker harcát, Proctor ellen nyomozni.

Stiel - 2016. 04. 17. 14:48

Ez a Leo nagy túlélő azért. :D

Lemoni - 2016. 04. 17. 17:22

Nagyon szeretnék Bunker spinoff-ot, kár lenne veszni hagyni ezt a remek karaktert.

szelesmalom - 2016. 04. 19. 23:03

4×03.
Az idougrasok egyre idegesitobbek.

Job megtalalasa? na ne mar … vicc.

Az idaig az evad olyan “meeeh” erzessel tolt el.
A Rebeca szulei is ott vernyognak perceken keresztul, kit erdekel?!

Hood gyanusitasa, letartoztatasa.. jajj, en ereztem kinosan magam, annyira szar.

Borzi - 2016. 04. 20. 20:14

Én most néztem meg az első részt.

Kicsit lassú folyású volt, de nem zavart különösen. kivéve, hogy annyit mutatták a holtestet.

Az kicsit vicces volt, hogy butának nézik a nézőt. Mikor bejött a meghágott feleség bevágtak egy jelentet a megcsalásból, hogy nehogy kihagyja vmelyik agyhalott az összefüggést.

Hood előkerülésénél nem érzem, hogy csak Rebecca gyilkosának megkeresése miatt lenne,inkább úgy éreztem, hogy lebukott, ezért már nem tud remetézni, akkor már nem bújik vissza,de egyenlőre ez a dolog érdekli,majd később fogja más is.

Carrie esetében vmiért úgy rémlik, hogy már a harmadik végén is kommandózott volna, de nem néztem vissza.

a helyszín változással a “nagyobb” városiasodáshoz illik egy sorozat gyilkosság. Kis porfészekhez kevésbé tudom elképzelni.

Tény, hogy sok szál fut és sok a kérdőjel, viszont kevés a rész. Remélem a készítők kerekre hozzák ki a kasza ismeretének fényében.

Iceman - 2016. 04. 23. 13:46

Nem hittem volna hogy valaha is visszakérném az elvesztett 50 percemet egy Banshee rész után. Borzalmas volt. Nem tudom mennyire van szüksége egy sorozat záróévadának egy ilyen sátánista gyilkosos szálra. Carrie lángszórós akciója meg a legalja volt.

Morgan - 2016. 04. 23. 14:22

4×04 Kasza. A főhős totál elvesztette karakterét. A főhősök mind maguk alatt vannak. Rossz nézni ezt a szenvedést.

eClipse - 2016. 04. 23. 15:08

Hát ez katasztrófa volt. És az, ahogy Carrie futott ki a felrobbanó raktárból! Jó Isten! Ez a fajta megoldás már tíz éve is übergagyi volt, lassan már az Asylum sem használ ilyen megoldásokat. Elég szomorú, hogy ide korcsosult ez a sorozat…

Gariss - 2016. 04. 23. 20:32

Háát.. az a helyzet, hogy 4 ilyen rész után számomra elképzelhetetlen, hogy jó évadként záruljon ez a negyedik évad, ennek ellenére nem vagyok dühös, mert ez az évad nem idegesítően szar mint pl a Sons of Anarchy záróévadja, hanem csak melankólikusan szenvedős. Hood szenved, Proctor szenved, Ana szenved,Job szenved,az egész falu szenved, de a Banshee eddig nem erről szólt és nem értem ez az irány kinek jutott az eszébe. Mindenesetre az első három évad miatt sosem fogok haragudni erre a sorozatra, mert így is több élményt kaptam a Bansheetól, mint a legtöbb tv sorozattól.

C-DEF - 2016. 04. 23. 21:13

hát 4 rész alatt volt true detective, hannibal, sons of anarchy feelingem csak nem banshee…sajnos

Rezsidémon - 2016. 04. 23. 21:25

Ahogy Carrie slow motion-be futott, tűzzel-robbanással a háttérben, azt még Lorenzo Lamas is letagadná. Igazi Film Plusszos ZS-kategória. Halálos Végzet 2. Hát persze, hogy idióta fejet vágott közben. Ilyen jelenetet nem is lehet másképp.

szpojleres mókus - 2016. 04. 24. 10:07

Valaki meg tudja mondani mi értelme volt a sátánista jeleneteknek hogy több mint 10 percet töltsenek ki? Nekem olyan érzést adott, hogy…”hmmm…hát őő negyedik évad…mit tegyünk bele….na jó mindenki letargikus hangulatban van…de már 3 rész óta. kell valami új! ó megvan, legyen rituális gyilkosság! ezaz!”

Carrie maga hirtelen a feminista armageddon, senki sem tudja őt legyőzni.

Azt a jelenetet meg amikor a fbi ügynök bemegy a lepukkadt aidses drogtanyára beszívni, na azt aztán nem tudtam sehova se tenni.

Lemoni - 2016. 04. 24. 12:28

Amennyire örültem, hogy Eliza Dushku is bekerült a sorozatban, annyira elkeseredtem, milyen hülyén megírt karaktert és szövegeket kapott, de még inkább a kifejezéstelenre botoxolt arca miatt. Úgy tűnik, a seriffjelvénnyel együtt a tökösség is átkerült Brockhoz.

Lemoni - 2016. 04. 24. 12:29

*sorozatba

sepörd - 2016. 04. 24. 18:03

fúh gyerekek ezt az évadot nem kellett volna.. egy rossz paródia, hatalmas WTF.
kedvenc jeleneteim:

-Rebecca megdugja a félholt Hoodot

-utolsó évad felénél behozunk egy Gyilkos elmék szálat mert az úgy ideillik (mikor kivették a csaj szívét akkor már majdnem kinyomtam a fenébe)

-“IM FUCKING DANGEROUS!!!” (ez volt a best)

-megjön a klisés FBI ügynök, sehol semmi 2 perc után “Hood ártatlan”. Brock: “ok, akkor ki is engedem”

-az FBI-os kizavar pár koszos drogost hogy cucchoz jusson!?

-Terminátor Carrie Macskanőnek öltözve ölni megy a megtört Jobbal. a három kopasz elszalad ahelyett hogy a nagy gyújtogatás közben simán lelőnék a nőt.

-Carrie nagyon nagyon kemény arcot vágva Michael Dudikoffot is megszégyenítő futása

szerintem ez simán rosszabb még a Dexter zárásánál is, az legalább Dexteres volt valamennyire. én már csak azért szurkolok hogy a náci legyilkoljon mindenkit oszt függöny, komolyan már az a legszimpatikusabb.

leila - 2016. 04. 24. 19:12

Inkább azt nem értem, hogy a 4. rész ment le és rögtön bejött a játékba még három szereplő: a fősátánista, a főnáci és az FBI-os drogos csaj. Innentől kezdve hamar el kéne kezdeni a szálak elvarrását, mert így nem lesz vége.

Amúgy ezek szerint senki sem nyert, mert sem Burton vagy Hood vagy Proctor volt a gyilkos, hanem a nehezen bárhova tehető szekta. Ez eléggé erőltetettnek tűnik.

Geza Kovacs - 2016. 04. 24. 20:00

Én nagyon elfogult vagyok ezzel a sorozattal szemben, óriási kedvenc, de ez a rész most már mindenféle mércével nézve szar volt. Majdnem kínosan. Még a 2-3. részben ki lehetett bírni, viszonylag érdekesen alakult minden a történeti építkezéssel kapcsolatban, de a 4. részben ezt már nem tudom, hogy merték így.

(Jó, tét nélküli a készítőknek, tudom, de akkor se kellene megsemmisíteni az eddig összehozott
érdemeiket.)

Ez egy új sorozatnál 22 részes évad esetében még elmenne így esetleg, de nem itt.

Gondolom ezek után az 5-7. rész is ilyen lesz, a 8. meg végig mészárlás. Vagy ki tudja, lehet, hogy minden szereplő csöndben belehal az unalomba a fináléban.

Sheriff Hood - 2016. 04. 24. 20:10

számomra ez a negyedik rész inkább visszahozta a Banshee érzést, mint hogy önmaga paródiája lett volna.

Carrie futása tényleg vicces volt, de legalább előremozdultak a dolgok: a náci Nagy Gonosz Farkas előbújt a rácsok mögül, így Calvinnek konfrontálódnia kell. Proctor valószínűleg megtudta, hogy Hood megszegte a “Rebecca tabut”, így elszámoltatás lesz. Megérkezett az FBI ügynöknő és megmutatták a gyilkost is, újabb beteg, Banshee-be illő gonosz.

Mondjuk az egyre rejtélyesebb, hogy ez a szál minek kellett, mert a frontvonalakat anélkül is remekül fel lehetett volna húzni és így is volt elég lezárandó dolog. Nyilván kellett valami új, az eddigieknél is betegesebb szarság Bansheebe, de Sugar így gyakorlatilag elkallódott a végére, mert nincs hova beletenni és nem is lesz, ahogy nézem. És lettek volna jobb dolgok is, amire ezt a játékidőt fel lehetett volna használni, illetve Rebeccát is el lehetett volna tüntetni enélkül is, de remélhetőleg lesz valami hozadéka a későbbiekben, hogy a készítők így döntöttek.

Az viszont egyre nyilvánvalóbb, hogy nem így tervezték a lezárást és a helyszínváltás sem szolgálta a történetet eddig, de ebből kellett kihozni a maximumot. Viszont még mindig hatalmas potenciál van a felvezetett rosszarcokban, kérdés, lesz -e idő szépen végigvinni mindent, vagy az utolsó részben lesz egy 50 perces “mexican standoff”, amiben mindenki elhullik, akinek el kell, és mikor eloszlik a füst a végén vagy áll majd ott valaki, vagy nem.

winnie - 2016. 04. 24. 20:11

ha elkaszáltam volna az évadnyitó után nem vesztek semmit, max egy gyökér following-klónt. (egy dolog, hogy sorozatgyilkos rejtélyt írnak bele, már a ki a gyilkos? játék is feleslegesnek tűnt volna, de az, hogy nem is ez a lényeg, hanem csak egy crminal minds-epizódot vágnak 8 részre, az nekem is sok. még akkor is, ha nyilván összeérnek a szálak, vagy a végén kiderül, hogy van valami időkavar vagy akármi.)

külön gratula annak az ötletért, aki kitalálta, hogy a főhőst börtönbe kell dugni egy teljes részre:)

én megpróbálom letesztelni a keménységemet, azzal, hogy kiszállok. utálom, amikor egy általam kedvelt sorozat epizódja után úgy állok fel, hogy bárcsak mást néztem volna. elég volt ezt egymás után kétszer vagy háromszor átélni…

hor1 - 2016. 04. 24. 20:12

Hát ez 4. rész már önmaga paródiája volt.
Rebecca, aki fucking dangerous, Carrie futása, a methhead FBI-os.. áhh. Súytalan szar lett az egész.
Még szerencse, hogy már csak 4 rész, talán így még a szépre fogok tudni emlékezni.

riskaa - 2016. 04. 24. 21:37

99%-ban nem szoktam elaludni sorozatnézés közben. A Banshee 4×01-et harmadikra tudtam csak végignézni, nem hiszem, hogy az én hibám lett volna. Óriási csalódás.

Nicholas - 2016. 04. 30. 08:48

winnie, nem vesztettél semmit a kaszával.
Az 5. rész még az eddigieknél is gyengébb volt.

SPOILER
Komolyan egy tűszúrással képesek voltak 5 másodpercben megoldani a fővezér halálát? Ezek után már azon se lepődnék meg, ha Proctort egy távcsövessel rendeznék le a fináléban…

Iceman - 2016. 04. 30. 13:51

Nem értem mi lett a sorozattal. Erre a 3 részre már nyilván nem kap kaszát tőlem, de szinte már időpocsékolásnak tartom a megnézését.

_Peter - 2016. 04. 30. 17:51

Az indiánoknál is röhejesebb a sátánista vonal, a neonácikok pláne. Folyton elröhögöm a komolynak szánt jeleneteket is, mert elképzelem AH ott lenne köztük a zúzósmetálbuliban a sok szétvarrt és szétcsúszott alkesz között beszélne a felsőbbrendűségről. :D

Proctor az amishokra támad WTF? Hát mit művelnek ezzel a sorozattal?

Legyen gyorsan vége, Hood menjen Alaszkába Dexter mellé fát vágni aztán ne is beszéljünk erről az évadról többet.

Geza Kovacs - 2016. 04. 30. 18:18

Hát ez olyan sokk, mint a True Detective 2. évada. Sőt, nagyobb, mert ott csak 1 évadnyi sötét hangulatú drámázás után ért a csalódás 1 évadnyi álsötét idióta sztorijú ostobaság formájában, itt viszont 3 évadnyi tömény akció és történés után jött be valami B kategóriás nyomozgatós sorozat stílusa.

Ezek utána 6-7. rész is ilyen lesz, és majd a 8-ban lesz talán valami mozgalmasabb. Forgatókönyvírók bosszúja lehet valami sérelemért, másképp nem értem. Folyamatosan megy ez a vissza emlékezgetős dolog párbeszédekben meg jelenet formájában is, de annyira azért nem kultikus még a 3 évaddal, hogy ez érdekeljen. 10-12 évados sorozatoknál is kínos tud ez lenni, nem hogy itt.

Rammschein - 2016. 05. 01. 17:37

Azt hiszem ez az évad “méltán” fog bekerülni a legrosszabb sorozatzárások közé… katasztrófa az egész, meghazudtolása a korábbi évadoknak. :((

Edrick - 2016. 05. 01. 20:42

Párhuzamosan elkezdtem nézni az elejétől, mert még nem láttam. A második évadnál vagyok, és bakker nem hiszem el ezt a szakadéknyi minőségbeli különbséget

VanillaSky - 2016. 05. 01. 21:58

Baszki eltelt 5 rész és miről van szó?

– a screen timeot neonáci csapatépítő tréninggel húzzák
– Hood meg True Calling eliszogatnak, nosztalgiáznak a régi szép időkről
– Bunker gyilkolni indul meg az asszony pátyolgatja folyamatosan
– Carrie átment wonder womanbe
– Proctor az amishokat abajgatja
– A világlegtitkosabb szuperügynöksége meg annyira jól képzett, hogy néhány ázsiai gengszterpalánta lerendezi a brancsot
– ja meg van egy félküllős behorpadt homlokzatú egyén aki sejtelmes hangon valami elcseszett nimfaként csalogatja a lánykákat és nagyon félni kéne tőle

Egyszerűen katasztrófa és van 3 részük, hogy lezárjanak mindent.

Hor1 - 2016. 05. 02. 00:40

Előbb kezdted el nézni a 4. évadot, minthogy láttad volna a megelőző hármat? :D Itt azért ez érdekes döntés.

Amúgy az előző heti hülyeségek után, ez csak szimplán unalmas volt. A legjobb része a Siobhan flashback volt.

sepörd - 2016. 05. 02. 02:37

most hasonlított leginkább magára a sorozat, de én is untam. és már csak 3 rész, egyszerűen nem értem mit akarnak itt a végén ezzel a szarvas barommal, hihetetlen hogy ugyanazok készítik a sorozatot mint eddig.

sepörd - 2016. 05. 02. 11:22

“Forgatókönyvírók bosszúja lehet valami sérelemért, másképp nem értem. ”

azt nem hiszem, de az gyanús hogy ezt nem utolsó évadnak tervezték, semmi olyan hangulata nincs, ez egy kamu volt. nem tudjuk meg mi volt a háttérben.

adamcostume - 2016. 05. 02. 19:45

Leírom szerintem hogy lesz vége:
Bunker kinyírja Calvint. Ana és Job elintézi hogy ne tudják szállítani a cuccot a neonácik, ezért Proctort kinyírja a kartell. Hood kinyírja a sátánistát, aztán megdugja true callingot. Fin.
:D

Geza Kovacs - 2016. 05. 02. 20:45

Vagy akkor ez is lehet persze.

Edrick - 2016. 05. 03. 06:59

@Hor1: A tavalyi évadot néztem, megtetszett és bekapcsolódtam, nem volt kérdés, hogy folytatom és maradok. De hogy szintre hozzam magam, elkezdtem nézni mégiscsak az elejétől. Így a párhuzam :) de utólag jobb lett volna, ha türtőztetem magam, csak simán nézem az elejétől, és ezt az évadot hanyagolom, majd a kritikákra hallgatva meg sem nézem

kiskiraly - 2016. 05. 07. 16:11

Én is azon táborát gyarapítom, akik csalódottak az utolsó évadban. Ezt már lehetetlen lesz elfeledtetni akár két bitangjó záróepizóddal.

Itt nyilván lehet spoilerezni, úgyhogy folytatom:

Hatalmas cápát ugrott szerintem a sorozat a főhős csajának megölésével, vagy legalábbis annak a halálnak a fel nem oldásával.

A Banshee első három évadja az van mindek idők legjobb akciósorozatai között (oké, ponyva, de akkor is), de a 4. évad, eh gyengus

Ettől függetelenül megnézem a maradék két részt. Ha lenne még évad belőle, simán kaszálnám.

Geza Kovacs - 2016. 05. 07. 16:19

8-ból 6 résznyi semmi után most már az is felötlött bennem, hogy a 8. rész is ilyen lesz, mert egy sima 10 részes évadot terveztek, így meg levágtak belőle 2-t, és minden további nélkül ennyi az egész.

marsters - 2016. 05. 07. 17:57

Nah jelenleg ez 6.rész eddig a legjobb része a 4.évadnak. Azzal vitatkoznék hogy Banshee 3 évada milyen jó volt. Nekem 1. és 3.évad jött be de nagyon. 2.évad lassú és önismétléses volt. Proctor befogja szívni 2 fronton harcol most már egyszerre vagy már 3?

Sheriff Hood - 2016. 05. 07. 22:00

Végre némi valós Banshee-feeling! A hatodik résszel szépen felépítették a Brotherhood vs. Proctor és a Hood és bandája vs. Proctor konfliktusokat. A héten már az akció is rendben volt. A sorozatgyilkosos szál mondjuk még mindig nem tudom, mit keres itt, ha nem kötik majd valahova és nem dől ki valami nagyon durva csontváz valaki szekrényéből a már ismert szereplők közül, akkor kár az elvett játékidőért.

Az évad fő szála viszont akkor is a Bunker tesóké, és fura mód Calvin tűnik a szezon főszereplőjének eddig. Az ő motivációi és küzdelmei voltak a legjobban végigvezetve, és hiába egy rohadt szemétláda, a vívódásai hitelesek és érthetőek. Bunker hozzá képest csak felskicceltnek tűnik legfeljebb.

Hood majdnem mellékszereplő lett a “saját sorozatában”, jóformán ő a badass sidekick a rendőrnő mellett. Igaz, járhatott volna rosszabbul, lehetne mondjuk Sugar is… De jelen pillanatban Proctor sem tűnik többnek, mint a legyőzésre váró főgonosz, akinek erőltetetten próbálnak adni némi tragikus hátteret a bukáshoz.

A Cinemaxot sem értem, ha tényleg zászlóshajójuknak tekintették a sorozatot (nem vagyok tisztában az összenézettséggel, és hogy hova tudták eladni utósugárzásra), de legalább is meg voltak vele elégedve, akkor helyszínváltás ide vagy oda, a 10 részt megadhatták volna a készítőknek a lezáráshoz. Igaz, a készítők meg dolgozhattak volna a fő szálakon nyugodtan anélkül, hogy feleslegesen darabokra szabdalták volna a sztorit. Ezzel veszítettek a legtöbbet szerintem, kíváncsi vagyok, hogy jönnek ki belőle a végén.

Confessor - 2016. 05. 07. 22:05

Alaphelyzetben én sem vagyok elragadtatva az évadtól, és lehet, hogy csak a hangulatom volt olyan, de ez a 6. rész – a jó értelemben véve – valami irgalmatlanul félelmetes és nyomasztó volt! Az eleve egyre borúsabb és feszültebb légkör mellett szó szerint jumpscare-ek voltak benne, mégpedig a hatásosabb fajtából. Valahogy egyre inkább polarizálódik a történet, a jók egyre sebezhetőbbek, a gonoszok pedig egyre gonoszabbak lesznek.

SPOILER
Az önmagát felgyújtó nő, a magára találó, az ajtóban meztelenül álló, feleségét megerőszakoló Calvin, a Brockot megtámadó, majd látomásként felszívódó sátánfajzat, az automata gépfegyverrel terminátorként menetelő Cruz és az FBI ügynök autójának ablakát a semmiből előugorva bebaszó fanatikus szöszi látványa szó szerint beleégett az agyamba.

sepörd - 2016. 05. 08. 17:26

mondjuk azt megnéztem volna a szöszi hogy kábítja el a fegyveres ügynököt..
egyébként volt egy jelenet ahol marha jól látszott hogy ez már nem az a sorozat. Cruz elfutása. Képzeljük el ha mondjuk Nola is elfut Burton elől, egyből nem lett volna olyan emlékezetes a jelenet.
legnagyobb WTF meg az volt hogy Proctor eltemette a lányt valami gödörbe, családja nélkül. ilyen azért nincs.

sepörd - 2016. 05. 08. 17:29

amúgy Proctor honnan tudta hogy Carrie az embere? illetve még mindig nem tudom hogy mi ez a ház ahol Carrie van?

Rezsidémon - 2016. 05. 08. 17:36

“Proctor honnan tudta hogy Carrie az embere?” – a korrupt rendőrnő kifigyelte Bunkert és Carrie-t az előző részben, a mostaniban pedig leadta a drótot.

Confessor - 2016. 05. 08. 17:46

sepörd: gondolom a fegyveres ügynök sincs minden váratlan helyzetre fölkészülve. Cruz elfutásához annyit, hogy két fegyveres (Carrie, Job) ellen én sem állnék neki hősködni. Különben is, miért kéne minden szereplőnek egy kaptafára viselkedni? Nola egy derék indián lány volt, Cruz meg egy bőrét mentő spicli picsa.

“legnagyobb WTF meg az volt hogy Proctor eltemette a lányt valami gödörbe, családja nélkül. ilyen azért nincs.”

Nézted eddig is az évadot? Proctor életveszélyes fenyegetés kíséretében kitiltotta az amishokat még a környékről is. Szerinted majd gyászjelentést ad fel a temetés helyszínével és időpontjával?

vérnarancs - 2016. 05. 08. 18:10

Na most, ahol a kocsijával megállt a csaj bőven be lehetett látni a területet. Wtf? No meg ez a tipikus telefonáljunk ott, ahol a legnagyobb veszélynek vagyok kitéve. Főhekusnak megkíméljük az életét, de a csaj azért csak egy csaj. Hoodot pedig leamortizálták teljesen.Az első három évad briliáns volt, de ez a negyedik… szánalmas. Már csak becsületből tolom, mert még mindig várom a nagy finálét, de lehet hiába.

steelwolf - 2016. 05. 08. 22:34

Hol vagy Banshee? :(

Ha 1. évad lenne, oké, de így h a 4. szánalmas!
Berakták Hannibalt és Jessica Jones aztán azt hitték h jó lesz, hát nem!

Hor1 - 2016. 05. 08. 23:13

Végre egy fasza rész. Élveztem végig.

Sheriff Hood - 2016. 05. 09. 09:29

Akinek a hatodik rész sem tetszett, azt nem értem, minek nézi még (azon kívül persze, hogy eddig már végigszenvedett 6 részt a 8-ból). Lehet persze csak a rosszat keresni, de nem érdemes. A 4×06 szerintem Banshee-mércével sem volt rossz: az akciójelenet kifejezetten feszesre sikerült, a “tipikus Banshee szexjelenet” kliséjét hitelesen kerülték el, még ha furcsa is Hoodot ennyire megtörtnek látni, Brock és Sátánka találkozása is rendben volt, Calvin pedig levedlette a gubót és tököt növesztett.

A vége tényleg ordas B horror klisé lett az “ott telefonálok, ahol a pszichók mindjárt elkapnak” jelenettel, meg az a Watts fej is annyira gagyin nézett ki, hogy jobban jártunk volna egy Tescós zacskóval, amiből csöpög a vér, de ezt leszámítva legfeljebb annyit lehet felróni, hogy “hol van Sugar?!”

Ha a következő két rész is tartja ezt a színvonalat, már nem leszek elégedetlen. Ettől még a negyedik évad örökre “csak negyedik” marad, de engem az összes rész lekötött eddig, soha nem néztem az órát, soha nem untam, nem kellett két részben megnéznem, stb. Akit ennyire kiábrándítanak a történések hétről-hétre, azokat tényleg nem értem, minek maradtak eddig.

sepörd - 2016. 05. 09. 11:01

Dushkunak passzol ez a szerep mert úgy is néz ki mint aki cuccozik

Peter7 - 2016. 05. 09. 14:26

Simán jó rész volt, abszolút Banshee feelinggel. Csak sokan már bemagyarázták maguknak, hogy az egész évad szar lesz és ragaszkodnak ehhez, ha jó, ha nem.

Sawyer - 2016. 05. 09. 14:40

Valóban ez állt legközelebb a régi Banshee-hez, és emiatt veszem tutira, hogy a lelkesedés hiánya ölte meg a sorozatot, nem csak a készìtők, de a szìnészek is mintha telibesz#rnák az egészet.

Tod - 2016. 05. 14. 17:03

Mi a fene volt ez a kamera elforgatás?
Ezt így hogy?

Geza Kovacs - 2016. 05. 14. 23:33

A mait egészen egyszerűen 16-os sárga karikásnak megfelelően csinálták. Egyszerűen nem tudok mást elképzelni. A sorozatzáró epizódot megelőző, az évad saját főszálát lezáró részét ilyenre csinálni nem tudok más megoldást elképzelni.

riskaa - 2016. 05. 15. 01:07

Egy ilyen svenket max a fargoban tudnék elképzelni, de itt semmi extrát nem adott, csak sokkal olcsóbbnak tűnt tőle a jelenet. Ezen – és a Proctornak dolgozó rendőrnő gyors lezavarásán – kívül viszont teljesen jó rész volt, pár Job beszólással és Hood kifakadásával. Az évad elejét úgy is könnyen elfelejtettem már, annyira unalmas volt, de a hatos és hetes rész után mondhatni várom a finálét.

sepörd - 2016. 05. 15. 19:24

családbarát fos

Sheriff Hood - 2016. 05. 15. 22:55

A 4×07-ben betekintést nyerhettünk a Banshee “igazi” negyedik évadába – két egész jelent erejéig…

Hood és Brock “kötött beszélgetése”, valamint Job nagyjelenete végre hozott két olyan pillanatot, amit egészen biztosan terveztek az írók már a tavalyi finálé óta (azt most hagyjuk, hogy hogy indult Hood és Brock eszmecseréje és milyen rémesen balfék módon kerültek oda).

Az epizód nagyrésze viszont egy átlagos Gyilkos Elmék résznek felelt meg, ráadásul végül semmi, de SEMMI nem indokolta az egész szál évadba erőltetését. A gyilkos elintézése nevetséges volt, az akció semmi emlékezetes, és egyetlen kérdésre sem adott választ: kik ezek, minek kellett nekik Rebecca, egyáltalán rajta van -e a felvételeken, tényleg ők ölték -e meg. Tippre végül kiderül, hogy nem, de akkor meg még értelmetlenebb ez az egész. Mert ha ez csak egy red herring volt, és végigvezettek egy teljesen felesleges mellkágat egy záróévadban, úgy, hogy ezer szál van még elvarratlanul hagyva, az kiverné a biztosítékot. Ennek nyomatékot adni már csak úgy lehetne, ha kiderülne, hogy Proctor is egy közülük. A végén komolyan megijedtem, nehogy kinyissa a szemét Sátánka a bónuszjelenetben…

Ami az évadzárót illeti: Carrie szeretné befejezni Proctorral, a Brotherhood is leszámolna Proctorral. Hood nyilván belekeveredik valahogy, plusz Brock lelkét tuti nem hagyja nyugodni, hogy évekig átverték. Valamint természetesen neki is vannak még lezáratlan ügyei Proctorral. A Bunker tesók sztoriját is ki kell futtatni valahova. Még ha 60-70 perces lesz is az epizód, szinte kizárt, hogy ezt színvonalasan kivitelezni tudják. Ezt hívják saját dugába dőlésnek?

Sawyer - 2016. 05. 16. 01:18

Öt perce lett vége, de csak lesek magam elé, mit akarnak kihozni ebből. Nem ennek a résznek kellett volna ûgy végződni, hogy kurvára várjam az utolsot? Vártam, hogy kiderüljön, hogy Proctor bìzta meg sátánékat, jön a főcìm, mondom akkor a plusz jelenetben kell kiderulnie, de nem… Valami egetverő dolog kell legyen a kovetkezoben, mert ez ìgy tovabbra is egy darab szar. Job vitte a hátán a részt, talán még Hood-Lotus párbeszéd, azon kivul töltelék ratyi.

Quantumleap - 2016. 05. 16. 09:34

És most akkor valóban csak egy rész van már hátra? Valahogy nem igazán jön át az érzet, hogy befejezéshez értünk.
A korrupt rendőr csajt miért ölte meg Burton? Nem igazán értem a logikát. Vagy Proctor egyszerűen csalódott benne, mert nem tudta elintézni Carriet?
A bónusz jelenetben attól tartottam, hogy Bode kinyitja a szemét, és az utolsó részre átmegyünk természetfelettibe vagy ilyesmi. :O :)

Quantumleap - 2016. 05. 16. 09:40

Sheriff Hood: Szerintem Brock most le van kötelezve, mert Hood megmentette az életét. Persze az elképzelhető, hogy őrlődik némiképpen a dolgon. De hivatalosan nem nagyon tudna mit tenni, elvégre nem volt ott senki más, mikor Hood bevallotta a dolgot, tehát bizonyítani nem tudná. Na meg ha Brock lecsukná, hogy vád alá helyezze, Hood vissza tudna neki vágni úgy, hogy elkürtöli, hogy igazából kivégezték a harmadik évad elején azt a fickót, meg hogy segített neki öntörvényűleg elintézni Chaytont. De ilyesmikre szerintem nem fog sor kerülni.

sepörd - 2016. 05. 16. 11:06

és a csaj miért lőtte fejbe a szarvast? még egy bunyót se láthattunk, ugyanúgy Cruzt miért nem rendeztették le Carrievel? érthetetlen ez az egész amit látunk.

zotya - 2016. 05. 16. 15:51
Sheriff Hood - 2016. 05. 16. 15:51

Quantumleap: nem arra gondoltam, hogy hivatalos úton vesz elégtételt, de az egyik plakáton Hood és Brock verekszenek, ami még nem volt az évadban. Egy jó kis, vihar előtti buddy cop bunyót el tudnék képzelni, mert még az elválaszthatatlan társak is össze tudnak balhézni, hát még a kevésbé elválaszthatatlanok.

Egyébként a 4×07 után nehéz optimistán tekinteni az évadra. Van néhány széria, ami a szívemhez nőtt, de a Banshee az abszolút kedvencem, ami minden előzetes hype nélkül ragadott magával. Ebből kifolyólag a hibáival is jóval toleránsabb vagyok, de ahogy egyre inkább kirajzolódik, merre tartunk, és az is, hogy mi lehetett volna, nem könnyű “csak a szépre emlékezni”.

36 epizód után először volt “az előző rész tartalmából”, mintha a készítők sem bíznának benne, hogy tudjuk még követni, mi is a fő szál. Pedig igazából rohadtul nem történt olyan sok minden, ami meg mégis, az következetlenül és erőtlenül lett felvezetve. 5 részen át nem történt semmi, aztán a Dawson-Hood dinamikus duó két epizód alatt összerakta a sátánisták->testmódosítók->Bode->régi áldozatok egyenletet. Aztán jött az a garázsos jelenet, ami nevetség tárgyává teszi Hood-ot, most komolyan, ne már. Még Brocktól is többet vártam volna.

Aztán az a beszélgetés is: a sorozat és az évad egyik nagy pillanata, Hood vallomása és Brock reakciója. De megint a felvezetés: “nem Brock, nem lesz ez egy ilyen tipikus utolsó pillanatos vallomás”, erre 1 perc múlva már mondja is. Ez egyértelmű az időhiány, illetve a felesleges dolgokra elcseszett játékidő folyománya. Mint Job, aki múltkor még remete volt, aztán letolta a sérót, Carrie-vel legyaktak egy kisebb halálosztagot, most meg már Sugarnál lazul, megy a szokásos szurka-piszka, újra üzemel a hacker 911, túl sok az ilyen derült égből a villámcsapás dolog.

Közben meg Proctor olyan szinten kilúgozott karakter lett, hogy nem igaz, a 4×07-es jeleneteiben inkább tűnt szánalmasnak, mint bármi másnak. Calvinnel együtt, mert ez a “verjünk szét valakit, hogy lássák, mennyira pattanásig feszültek már az idegeink” dolog is kevés egy Banshee-ben. Plusz Burton “leveszi a szemüvegét és átkapcsol” modus operandiját is sikerült olyannyira túltolni (mert szinte csak ennyit láttunk belőle epizódról epizódra), hogy már inkább vicces, mint badass, a kamerakörbeforgós megoldás ráadásul olyan olcsó húzás, amiről ordított a kreativitás hiánya. Magas oktánszámú akciófilm helyett Gyilkos elmék copyt kapunk súlytalan drámával. Az egész évadra nagyon rányomja a bélyegét a költségvetés megnyirbálása, de a kreatív energiák vészes elszivárgására ez sem lehet mentség.

Egyedül Job bosszúja sikerült maradéktalanul kielégítőre és “banshee-sre”, miközben Hoodnak alig volt 2-3 emlékezetes jelenete az évadban, míg korábban epizódonként volt ennyi. Szomorú panda vagyok…

dAve - 2016. 05. 16. 16:09

Ez megint borzalmas volt. Tényleg az egyetlen ertékelhető Job bosszúja volt amit nagyon jól csináltak na meg talán a Brock-Hood eszmecsere. Ez az egész sátánista szál teljesen fölösleges, értelmetlen és meg nevetségesen is volt lezárva. Nem igaz hogy erre a szarra kellett elmenni 7 résznek. Nagyon szomorú vagyok hogy ez lett az egyik kedvenc sorozatomból.

f@sk4lap - 2016. 05. 16. 16:36

Ugye nem lövik el azt a húzást, hogy a sátánista faszinak egy fémlemez van a bőre alá beültetve? Mert az lenne mindennek az alja.
Nyilván maradunk a végéig most már, ha eddig néztük, de keserű a szám íze, még jobban mint a Dexternél, ott legalább csak a lezárás volt idióta, itt meg az egész történetvezetés.

skirm - 2016. 05. 16. 18:06

Meg csak a felenel jarok ennek a resznek de uristen mekkora hulyesegek vannak benne….

Kezdodott a sporolassal, hogy nem mutattak a bunyot a nacikkal, csak korbemegy a kamera… Komolyan?

Aztan folytatodott hogy a nagy kemeny fbi csaj nem birja leverni a sorozatgyilkost, de oke meg be tudom magamnak meselni, le volt gyengulve oke..

De hogy egy random csavo egy csokulcsal lever egy sokat latott seriffet majd egy ex katona, ex gyilkos, ex maffiozo gyilkologepet , ugy becserkeszi oket mintha valami rejtozkodo harcmuvesz lenne, pffuuu ki is nyomtam a reszt annyira felidegesitett ez a hulyeseg…

Miss Keamy - 2016. 05. 16. 19:58

hu megnyugodtam hogy nem csak én érzem szánalmasnak a részeket, pláne a 7-et. Alig birtam végignézni, annyi faszság volt. Ez a Bode-s dolog is mire futott ki azonkívül hogy jéé elkapták Rebecca lehetséges gyilkosát. A végén ahogy berontanak Hood-ék és 1 perc alatt kinyírnak mkit na azon felnevettem :D
Proctor a kedvenc karakterem Burtonnel együtt, erre előbbi tényleg mintha impotens lenne, erőltetett katyvasz amit előad.

Naughtyl - 2016. 05. 17. 11:35

Na ennyit erről.
Nem az első sorozat, ami bizonyítja, hogy az ég egy adta világon, semmit nem számít, hogy hirtelen vagy előre megfontolva kaszáltak, hogy a csatorna vagy az írók döntése volt-e.
Mert ezt egyszerűen nem gondolhatták komolyan. Senki.

Érthetetlen, hogy mikor látják végre be a sorozatokat kèszítők, hogy mikor annyira szerencsések, hogy a nézők, évadokon keresztül visszatérnek, az azért van, mert úgy szeretik a sorozatot, ahogy van. Ès nyilván a karakterek miatt, akiket úgy megszerettünk vagy akiket úgy szeretnénk látni meghalni. Neeeem!
Megint egy sorozat, ami leszarja, hogy én kurvára nem vagyok kíváncsi. egy pár részre berángatott, akármilyen szereplőre, ahelyett, hogy azokat nézhessem, akik miatt még van x-edik évad is.
Mindenkinek annyi lezáratlan dolga lenne, amiről lehetett volna írni. Tényleg annyira kellett nekünk a függő zsaru, mint egy falat kenyér. Féltünk már, hogy belefulladunk a boldogságba.

Nem is tudom, hogy van-e sorozat, ami ilyen könnyedén megadhatta volna a megmaradt nézőinek, a várt befejezést. Ugyanis semmit nem kellett volna másképp csinálni, mint eddig.
Mindenki itt csápolna, hogy hú ki kit vert szarrá, ahogy eddig is, mert imádtuk Azt nézni. Mindenki kinyír mindenkit. porig égetik Banshee-t, valaki szekszel egy jót út közben, valaki elsétál, valaki nem, azt pussz. Itt a vége.

Nicholas - 2016. 05. 21. 10:34

4×08

Hát ez a nyomozás meg a rádöbbenés is elég karcsúra sikeredett.
Végre volt ki-ki harc, amibe csempésztek remek elemeket, de valahogy nem tudtam rajtuk izgulni…

Az egyik fő probléma az volt, hogy mindegyik szál derült égből villámcsapás, hirtelen jön, hirtelen vége. A másik pedig, hogy abszolúte semmi tökös húzása nem volt idén az íróknak, pedig a főszereplők közül (akik egytől egyig bűnözők ugye) nyugodtan lehetett volna gyomlálni itt a végére…

Iceman - 2016. 05. 21. 15:18

Kicsit keserű lett ez az évad és az utolsó rész se tudott ezen segíteni de a sok szép emlék miatt végül nehéz haragudni a sorozatra. A hét idézete meg nálam Sugar utolsó mondata. What are you going to do now?

majomka - 2016. 05. 21. 15:39

Hát nah, vége. Kicsit patetikus lett a sorozatzáró rész, de ez így volt tökéletes. Minden szál elvarrva, az emlékek beflashelve. Rég volt már, hogy (majdnem) megkönnyeztem egy sorozatzárást :)

Geza Kovacs - 2016. 05. 21. 18:33

Ez már egy sima, közepes Banshee rész színvonalát elérte, de befejezésnek nem volt nagy szám. A verekedéseknél nem volt semmi különös, és az akció véget is ért vagy negyed órával a vége előtt.

Nem marad annyira szép emlék a sorozat, amennyire lehetett volna.

sherlock20 - 2016. 05. 21. 18:59

Az évadot nem minősíteném, meg igazából a finálé nagy részét se, a búcsúzkodás, az utolsó 10-15 perc szép volt és feelinges, én inkább erre akarok emlékezni ebből az évadból, másra nem nagyon.

Edrick - 2016. 05. 21. 19:01

Ezt most megsirattam. Az első perctől gombóc volt a torkomban, és közel sem volt tökéletes, de.. Az évadhoz képest még jó zárás volt, a sorozathoz képest nem annyira – legalábbis nagyon ragaszkodni akartam ehhez a gondolathoz. Mert tényleg még visszahozták a nyomozós szálat, és még ezt lezárni, meg még azt, meg jöjjön Brock egy rakétavetővel, de bakker, kifogott rajtam, és a végén elérte, hogy megrohanjanak az emlékek (ami nekem az elmúlt két-három hét), onnantól kezdve meg tehetetlen voltam. Szóval ha még az évad nem is volt a “legbansheesebb”, csatlakozom ahhoz, hogy nem tudok rá haragudni nagyon. Ez a rész tényleg egy rekviem volt, és Sugar beszéde a végén.. azért az megérte. És van egy olyan érzésem, hogy ilyen ponyva a közeljövőben nem nagyon fog születni. Kimondom és kész, hiányozni fog, na

coffee - 2016. 05. 21. 19:27

Olvastunk mindenféle kommentet, de én ki merem jelenteni, hogy nekem AllTimeTop5.

És ehhez mérten is elfogadható volt a zárás. Ha belegondolok, nem is vártam ennél többet – nehéz is lett volna ennél többet.

@Iceman

Dude, not even close..

“Kurt Bunker, that’s your real name, right?” – Brock

C-DEF - 2016. 05. 21. 23:14

suck my tit, a végére legalább szépítettek

Malachi - 2016. 05. 21. 23:52

Az elejét szerettem, mert azt hittem gyorsan leállnak az alapozással. Tévedtem, de ettől még nem tudok nagyon haragudni a sorozatra. Csak egy kicsit. Az évadzáró rendben volt, szerintem nagy hiba, hogy nem hozták be korábban a kormányzót, izgalmas lett volna.

Közben eszembe jutott, miért nem volt jó ez az évad: mert nem foglalkozott a főszereplőkkel, a régi sztorikat nem vitte tovább, ami újat behozott azzal pedig nem foglalkozott elég bátran. Kár, mert tényleg szerettem és a vége tényleg jó volt.

Lemoni - 2016. 05. 21. 23:54

Hál’istennek Hood nem Carrie-vel motorozott el a naplementébe, számomra az lett volna a legrosszabb befejezés, bár a búcsújuk így is elég giccsesre sikerült, de ebben a műfajban ez elmegy. Aki meghalt, úgy halt meg, ahogy megérdemelte. Kedvenc jelenetem badass Brock jól sikerült lövése volt. Nem volt már mit Hood szemére vetnie, szép pillanat volt az elköszönésük egymástól. Megnyugtató lezárás volt, a várost kipucolták és megteremtődött a lehetőség mindenkinek egy normálisabb életre.

sepörd - 2016. 05. 22. 12:27

jó volt a finálé. bővebben a kritikában.

Quantumleap - 2016. 05. 22. 21:07

A lezárás nálam a szódával elmegy kategória. Annak én is örültem, hogy Hood és Carrie nem jöttek össze. Proctor vonala elég Sopranos-osan lett befejezve, ha értitek mire gondolok. :)

Kobun - 2016. 05. 22. 23:22

Az utolsó 10-15 perc tényleg faszàra sikerült a zenei alafestessel, a képekkel és a monologgal. Nekem is hiányozni fog nagyon, bár a korábbi évadok tény, hogy jobbak voltak.
A Justified után éreztem ilyen ürességet utoljára…

Sheriff Hood - 2016. 05. 22. 23:56

Nem gondoltam volna, de a finálé nálam nagyon betalált, 10/9 simán. Sőt, tovább megyek és azt mondom, hogy ennél jobban nem lehetett volna lezárni a sorozatot, majdnem minden szál kielégítő befejezést kapott. Ami sántított benne, azt én nem magának az epizódnak, hanem azt azt megelőző hét résznek és az egész elcseszett évad koncepciójának tudom be.

Mert mi is történt tulajdonképpen? Adott egy kiváló sorozat, érdekes, törvényenkívüli, magának való karakterekkel, veszett tempóval és a legjobb bunyókkal a tévétörténelemben, minden csúcsra járatva, túltolva, mégis működött az egész. A harmadik évadot új status quo-val és új konfliktusok ígéretével fejezték be, cliffhanger nélkül, jól megalapozva a további izgalmaknak.

Hood letette a jelvényt, hogy megtalálhassa Jobot, Proctor meglátta a Rebeccában rejlő potenciált annak minden jó és rossz oldalával, Carrie elvesztette Gordont, a Brotherhood pedig megjelent, hogy tovább kísértse Bunkert, Brock pedig megkapta az esélyt, hogy sheriffként rakjon rendet a káoszban. Ez öt szál, ami nem kevés 8 epizódra, de kivitelezhető.

Ehhez képest – megcsappant büdzsé ide, helyszínváltás oda – az egész pont ott hasalt el, ahol legkevésbé vártuk volna: az írók, akik a minőségi ponyvát szállították, fogták, amit eddig felépítettek, és látványosan szétrobbantották az alapokat, ami aztán szépen maga alá is temetett mindent. MEGMAGYARÁZHATATLAN, MEGBOCSÁJTHATATLAN, ÉRTHETETLEN – ezzel a három szóval tudnám jellemezni azt a döntést, hogy három minőségi évad után egy red herringre elpocsékolták a játékidő nagy részét. Amit aztán az utolsó rész előzetesében lelőttek, mert amint megláttam Hoodot és Burtont verekedni, tudtam, hogy nem szólhat másról kettejük párbaja, mint amit kaptunk.

És még csak nem is ez volt a baj, mert ez egy hihető, hiteles, megindokolható fordulat volt. Azt nem tudom felfogni, hogy miért kellett ehhez Bode? Minek kellett a sátánisták, rituális gyilkosságok, FBI nyomozás? Ezt az egészet maximum két epizódban le lehetett volna rendezni. Vannak gyilkosok, a kisfiú látja, Hood beszél vele, a gyerek rajzol egyet: sátánisták->testmódosító doki->Bode. És ennyi.

Az előző hét rész fura módon a finálé tükrében még kevésbé áll össze, mint eddig. Teljesen eltolódtak az arányok a felesleges nyomozós szál miatt, így összecsapott lett Carrie egyébként megindokolható szála, Job kiszabadítása, ami az évad mélypontja volt számomra és Bunker is mellékszereplő volt a náci szálon a fináléig. Calvin története volt egyedül jól felépítve, végigvezetve, Banshee-s módon tálalva.

Ezzel szemben Proctorral méltatlanul bántak el a készítők, egyáltalán nem használták jól, súlytalan volt a jelenléte és egyedül az ő utolsó jelenetét éreztem végtelenül hatásvadásznak. Nem is a végkifejlet, inkább a megvalósítás miatt.

Job, Hood és Sugar jó lezárást kapott, és még a Carrie-től való búcsú sem lett szirupos, sem happy end. Az egyetlen, ami miatt kritika érhetné a finálét, hogy túl sokmindent kellett egy szuszra lezárnia, és így nem volt idő hagyni hatni az eseményeket, mindig jött a következő, két epizódra elnyújtva talán hatásosabb lehetett volna egy-egy mozzanat, de így alakult.

Összességében jó élmény volt a Banshee és keserédes szájízt hagy a befejezés egy erős fináléval, de az évad egyenetlenségeit, hullámzó színvonalát nem feledteti. Csak arra tudok gondolni, hogy a készítők már javában megtervezték a következő két évadot, amikor vagy rájuk szóltak, hogy kasza lesz, vagy ők maguk döntöttek úgy, hogy ezzel a költségvetéssel ők nem fognak megkötött kézzel szenvedni még két évadon át. Viszont valamiért olyan jónak gondolták a Bode szálat, hogy nem akarták kihagyni, inkább hagyták az egész történet rovására menni. Ez nagy hiba volt. A kartel nélkül is meglettünk volna, de az még elfért a Carrie-Proctor vonalon. Bode viszont annyi játékidőt vett el a már felépített, lezárásra váró történetszálaktól, ami az egész évadra erősen rányomta a bélyegét. Pedig a finálé ismét megmutatta, hogy ha a Banshee-ben az történik, amiben a legjobb, akkor jól szórakozunk. Kár, hogy idén ez ritkán adatott meg.

VanillaSky - 2016. 05. 23. 00:00

Nekem ez tipikusan “se nem forró, se nem hideg, ezért kiköpöm” kategóriája. Egy sorozatban ami minimum 2.5 évadon át felépítettek jobbnál-jobb koreográfiákkal és eszement vérengzéssel egy ilyen jellegtelen lezárást kapjon?:O

Minden szál az volt!

Hood vs Burton, Bunker vs Bunker és a legfájóbb a “főellenséget” elintézi pár teljesen random arc. Szívfájdítóan rossz lezárást kapott ez a sorozat az utolsó évadban nagyjából 6 rész teljesen felesleges volt.

Calvin felemelkedése tökéletesen kiherélve, Proctor kálváriája szintúgy, Burton vs Rebecca sem volt normálisan alátámasztva.

Kiemelkedő nem lett, egy élvezetes kis ponyva, keserű utóízzel.

Tunyacsáp - 2016. 05. 23. 10:29

Ez egy olyan sorozat volt amihez lehet majd viszonyítani,mert “alapmű”. Minden ezutáni csak olyan lesz mint a Banshee volt kategória..

sepörd - 2016. 05. 23. 12:00

Sheriff Hood tökéletes összefoglaló, még nekem annyi bajom volt a fináléval hogy a Burton fight lehetett volna hosszabb látványosabb, plusz valakinek el kellett volna hullania a “jók” közül, leginkább Bunkernek, akinek azért volt is vaj a füle mögött, mert a tesóm feleségét nem szeretem el.

Lamantin - 2016. 05. 23. 13:14

@sepörd
ja, az nem vaj a füled mögött, ha megölted a tesód és úgy egyébként náci voltál? :DD

amúgy a finálé egész tűrhető volt, ha előtte jobb 7 részt látok, akkor teljesen elégedett lennék. de így is szép emlék marad a sorozat, pár év múlva talán újranézős

Edrick - 2016. 05. 23. 13:30

Igazából azzal, hogy behozták, igazából Burton ölte meg Rebeccát – amire nekem senki ne mondja, hogy megalapozatlan volt, elég csak megnézni Burtont onnantól, hogy Rebecca Proctor mellé került, és minden egyes pillantása beszédes, szóval ez nemhogy nem megalapozatlan volt, ellenkezőleg, még ki is lehetett találni, teljesen logikus volt. Ami nem volt az, hogy megpróbálták a nyilvánvalót egy sátánista szállal elfedni, majd az utolsó részben kiderül végre, hogy az egész csak alibi volt: teljesen fölösleges és nyilvánvaló időhúzás.

Acheron - 2016. 05. 23. 13:46

Ahogy az évad elején sajnáltam, hogy hamarosan vége az egésznek, úgy örültem az utolsó 10 percnek. Nagyon méltatlan befejezés lett. Az egész évad. Míg Sugar beszéde, és az aláfestő zene hangulatos volt a flashbackekekkel együtt, addig a szálak elvarrása unalmas jellegtelen, nulla kreativitással egybekötve.
Próbáljunk meg a jóra emlékezni. Banshee Pennsylvania, suck my tit!

vérnarancs - 2016. 05. 23. 17:36

Sajnos egyet kell értenem az előttem hozzászólókkal, méltatlan lett ez a negyedik évad. A negatívumokat felsorolták már. Befejezésképpen elmondhatták volna Hood igazi nevét.

f@sk4lap - 2016. 05. 23. 18:38

Talán a készítők üzentek nekünk, tévénézőknek amolyan easter egges megoldással Job-on keresztül, hogy valami kavarás volt a háttérben: “Banshee, suck my tit!”
Viszont érdekes, hogy egy menekülő útvonalat hagytak maguknak, igazából Proctort nem láttuk meghalni, Hood elindult az ismeretlenbe a Banshee tábla mellett, ami ugye közli a távozóval: Banshee visszavár.

_Peter - 2016. 05. 23. 21:28

Ilyen évad után nem várhattam jó finálét, gyorsan összedobták, elköszöntek és vége. Az akciójelenetek sem voltak méltók a korábbi évadokhoz: Job kiszabadítása, Dushku után Hood és Brock is hogyan estek a sátánista fogságába. Burton kamerán kívüli verekedései. Carrie még telefonál a reptérről Bunkernek, aztán Brock időben odaér rakétavetővel? Robbanás és karambol után még Burton majdnem megölte Hoodot? Proctor lábtörése helyett úgy lett volna jobb Hood bizonyítja Burton a tettes és akkor egy Proctor vs Burton meccs!

Hogy Burton Rebecca gyilkosa 1-2 résszel ezelőtt éreztem, indoka is volt rá az évadok alatt féltékeny lett rá. A sátánista vonal nagyon felesleges volt, Calvin bandáját kellett volna beleszőni Rebecca halálának gyanújához és a Proctor elleni harchoz. Most azzal akart pattogni Proctornak, hogy megölte a saját főnökét, de a még nagyobb főnök (szenátor) előtt pincsikutya?

A kolumbiai szál is felesleges volt, jó nyitott befejezés lett. De miért random idegenek, miért nem pl. Brock? Neki volt elege az elejétől, azért akart sheriff lenni kipucolja a várost Proctor ügyeitől és hát a felesége is kavart vele. Egész évadban azt vártam mikor lázad fel Mayor Proctor ellen nyíltan. Amikor volt a Sniper Bunker jelenet Brock leállította helyesen könyv szerint intézik el Calvint, de ő maga rambózhat, aztán a végén Bunkernek is odakacsint jól van írja meg a kamu jelentést és megtanulta Hoodtól a cél szentesíti az eszközt.

Sugar az évadban alig szerepelt, itt a végén jó volt kapott pénzt Jobtól és elmondta a tanulságot. Tetszett Hood sem Dushkuval, sem Carrie-vel nem maradt, hanem elmotorozott a naplementébe. Brock dumája a végén jó volt “Kurt Bunker szóval tényleg ez a neved?” :D Jó volt Hoodét sose mondták el. Nekem az az érzésem direkt ilyen nyitott befejezés lett, ha akarják máshol még lehet folytatni.

Egyedi sorozat volt az biztos, az utolsó évadért nagy kár. Előtte is voltak problémák Rabbit és indián szál túlhúzása, de az semmi ehhez az évadhoz: időugrás, remete téma, hajánál fogva előrángatott megoldások 2 év semmi után hopp megvan Job, Hood gyanúsított Rebecca ügyben, sok 2-3 hónappal ezelőtti flashback…sátánista vonal, kolumbiai vonal, Carrie macskanő szál, Sugar kispadon, Proctor szála se volt az igazi. Tényleg talán csak Calvin volt normálisan felépítve.

Hát ennyi volt. This is where I leave you, Banshee, Pennsylvania. Suck my tit!

sepörd - 2016. 05. 23. 22:55

én totál azt hittem mikor Hood elköszön Anától akkor a nő is az igazi nevén szólítja. kihagyott ziccer.

hbal - 2016. 05. 23. 23:40

@sepörd
ugyanerre gondoltam. :D
Nem tudok haragudni én se a sorozatra, és akármennyire is akartam szeretni ezt az évadot, nem sikerült teljesen, de igazából lehetett volna sokkal rosszabb is… az viszont biztos, hogy nagyon fog hiányozni:((

Tomm - 2016. 05. 24. 15:12

Én is ezt gondoltam hogy kimondja a nevét…

Lamantin - 2016. 05. 24. 22:39

szerintem jobb így, hogy nem mondta ki. az meg a végén nem kihagyott ziccer, csak direkt tease-elés volt. min változtaott volna, ha megtudjuk? úgyse lett volna semmi nekünk mögötte, csak egy teljesen random név, így viszont megmaradt a titokzatosság

izzz - 2016. 05. 25. 10:25

Igen, jó ez a titokzatosság, de azért nem tudtam megállni, hogy mikor fogja a saját FBI-os mappját, tele a letartóztatási cuccaival, hogy rá ne közelítsek (1080-pben :D ) és ne leskelődjek :D ééés nem látszik ott se a neve!! :D

Sawyerx - 2016. 05. 25. 21:41

Mikor jön a regény a zárásból?

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz