login |

The Walking Dead: vége a 6. évadnak

2016. 04. 04. 15:57 - Írta: human

369 hozzászólás | kategória: kritika,

Oké, rég röhögtem ekkorát, mint a rész végén. Lehet, most kell kiszállnom, mert csak így tudtam reagálni az írók idiótaságára. De tényleg, vannak jó és rossz cliffhangerök.

ripvalaki1

Spoileresen a tovább mögött folytatom, de szerintem lesz még egy elmélkedősebb írásunk a fináléról.

A rossz cliffhanger esetében tudjuk, hogy 5 perccel lezavarják őket majd a premierben, szóval nem izgulunk, és vannak az ilyenek, mint ez, hogy nem is igazán hagynak semmit maguk után, legfeljebb méla unalmat. Hogy miért nevettem? Mert látszik, hogy a készítők ezt ultracool finálénak gondolták.

Olyan szempontból mondjuk igazuk volt, hogy erről lehet mit beszélni, mert még másnap is felemlegethetjük a watercoolernél, hogy mennyire az arcunkba tojtak. Várjunk csak, lehet ők abban bíznak, hogy találgatunk. Hmm, akkor talán több nyomot kellett volna adni? Vagy nektek egyértelmű? Csak mert még lentebbi szögből vették az utolsó perceket, hogy ne lehessen kihámozni még az oldalt sem a “lényegnél”.

ripvalaki2

Azzal kezdeném, hogy erre felesleges volt 60 perc. De tényleg. Ugye Maggie hasával történt valami, ami miatt Rickék és még páran útra keltek Hilltop felé. A probléma, hogy minden úton Megváltókba botlottak. Egyre többre. Közben ugye az RV-ben ment a karakterizálás, hogy mindenkit felmelegítsenek kicsit a szemünkben, érdekeljen minket a halála…, hogy aztán végül öljenek meg senkit.

ripvalaki3

Ez most nagyon szubjektív lesz, de ha tökösen bevállalják valaki brutális halálát, és nem a “majd találgatnak a nézők, meg izgulnak őszig a kedvencükért”, akkor jó értelemben robbant volna fel az internet a rész után. Akkor tényleg lett volna érdemi párbeszéd

Így viszont láthattuk, ahogy Rickék szépen lassan rádöbbennek, hogy mibe nyúltak, és az éjszakai képregényes beállítás után teljesen összeomolhattak a félelemtől.

ripvalakikepregenyes

És ekkor végre belépett Negan. “The world is ours” – hallhatta vissza Rick, amit ő gondolt pár napja. Teljesen hatásos volt a főgonosz feltűnése, olyan feszült 10 percet szállítva, amit rég láttunk a The Walking Deadben. Megvolt a fenyegetettség, szerintem mi is izgultunk, hogy na kinek kongatnak, reccsent is egy koponya… és nem tudtunk meg semmit.

ripvalaki5

Közben Morgan és Carol talált még egy látszólag normálisabb túlélő csapatot, ami gondolom majd a fináléban felvezetett kilátástalan helyzet fél vagy 1 évados lerendezésénél lesz fontos. Ezen a szálon még érdekes volt, hogy mennyire kéne pszichiáter is a csapatba, akkor talán nem 3 lőtt sebbel gyógyítanák a lelki bajokat. De szerintem Carol rendbe jön majd, és Morgan emberekbe vetett bizalma talán meghozta az eredményét.

ripvalakinormalisak

Hiába volt jó Negan, őszintén szólva Morganék szála jobban érdekel a folytatást tekintve.  Mit is akartam még kiemelni? Ja igen, amikor Eugene elbúcsúzik, az annyira Lostos volt, mint még szinte semmi a The Walking Deadben. Csak hát nem merték azt a merészséget lemásolni.

Nagy csalódás volt a finálé, de beszéljünk azért még róla.

FONTOS! Semmilyen képregényes spoilert ne írjatok ide, azoknak a képregényes kibeszélőben a helye!

369 hozzászólás Ne habozz!

dvflls - 2016. 04. 04. 16:00

Ez nem ér! A legtöbbünk majd csak késő du./kora este nézi meg. :P

Biztosan jó lehetett, ha már ilyen hamar kikerült. :P Este visszatérek rá. :)

seven - 2016. 04. 04. 16:00

a legjobb az egészben hogy benne volt Trevor a GTA 5-ből :)

A cliff meg no comment, a pontot az i-re a béna vér-effekt tette fel.

kittypryde - 2016. 04. 04. 16:04

Titkon reméltem, hogy legalább a finálét nem cseszik el…hát de. Szomorú. És az is, hogy konkrétan egy fél évadon keresztül próbálták felépíteni a “majdegynagyonfontoskarakterhalmegafináléban” dolgot, erre ezt is elb…k. Meh…

winnie - 2016. 04. 04. 16:06

hehe, ezen a nézőket szembe köpős záráson annyira jót röhögtem, de inkább a készítők miatt, akik házhoz mentek – és őszinte volt a mosolyom, bár tudom, hogy sokaké nem lesz az. bár tényleg kíváncsi vagyok, hogy mi az összhatás, majd csinálok egy szavazást.

egyébként itt az a kérdés, hogy a készítők szerint tényleg ez a jobb megoldás, mint az, hogy sokkolnak minket egy válasszal?

human - 2016. 04. 04. 16:07

winnie: hát olvastam Kirkmant, hogy szerinte milyen jó volt Rick leépítése, és a “ki halt meg” és annak következményei milyen jó lesz a 7. évadban. idióta ez a csávó.

winnie - 2016. 04. 04. 16:08

scott m. gimple: “We have to do an episode that justifies [the cliffhanger] to you. We have to do something so great and so intense that you’re like, ‘OK, all right, fair play.’ That’s the challenge that we have, and we’re going to do it. We’re going to deliver you something fantastic.”

amellett, hogy whatever-érzésem van, nem bőszített fel, és mégiscsak ez az ultimate cliffhanger, komolyan nem tudom, hogy mi olyat lehetne csinálni, amire azt mondja a néző, hogy “igen, tényleg jobb döntés volt elodázni a választ”. mi különbség lehetne a két változat között, hogy mégiscsak megmutatják, hogy mi vagy kivel történik

winnie - 2016. 04. 04. 16:08

Robert Kirkman’s promise that Negan will drive the story for “several seasons to come” is a good way to get me to stop watching.

“The cliffhanger isn’t the story,” Kirkman said, explaining that this whole episode was designed to set up “how confident Rick was going into this.” “This episode is about the loss of that confidence. It’s about tearing Rick Grimes down, and that’s the conclusion of this episode. The story of who died, of what comes next, of who Negan killed, that’s really the story of season seven.”

Gimple also promised that the show will make it up to the fans for the end of that episode.

“We have to do an episode that justifies it to you,” Gimple says of season seven. “We have to do something so great and so intense that you’re like, OK, all right, fair play, and that’s the challenge that we have. We’re going to do it, we’re going to deliver you something fantastic. We want you to be one of those people in that lineup. We want you to feel that suspense, that terror, and that pain, and we’re going to deliver you a story next season that justifies it.”

enra - 2016. 04. 04. 16:09

Ki lehet számolni, hogy ki halt meg? Mutatják, hogy hogyan térdelnek.Elvileg sorban számolt. Tipp?

Arcanix - 2016. 04. 04. 16:10

Hallottam hogy Negan feltűnése egy fontos szereplő halálával jár, de, hogy a végén az operatőrt üti le arra nem számítottam! Nem baj, legalább nem lesz 7.évad……

winnie - 2016. 04. 04. 16:10

Ki lehet számolni, hogy ki halt meg? Mutatják, hogy hogyan térdelnek.Elvileg sorban számolt. Tipp?

nem hiszem, hogy lényeges lenne, simán lehet, hogy valakit kiválaszt a kiszámolás ellenére konkrét céllal – vagy átugrik valakit

Benjy - 2016. 04. 04. 16:11

Ez szörnyű volt, és a cliffhanger csak feltette a pontot a már elcseszett i-re. Eleve nem tetszett hogy arra húzták el az időt hogy hogyan NEM fognak eljutni Hilltopba. Az utolsó jelenet lehetett volna értékelhető, de azt meg szerintem túlhúzták. Én már nagyon untam a végére, hiányzott belőle a feszültség, a katarzis. Ennek ellenére az apró pozitívum, hogy JDM jót alakított, és szerintem remek választás a szerepre. A cliffhanger azon kívül hogy megmosolyogtatott tipikusan nesze semmi fogd meg jól típusú volt. Ennyi idő után már ismerjük annyira a készítőket hogy főbb szereplő kinyírásához nem elég merészek, így az első Tippem Eugenre vagy Aaronra menne.

human - 2016. 04. 04. 16:11

és már a számolás közben sem olyan ritmusban mutatták a szereplőket.

Hanadix - 2016. 04. 04. 16:11

Hmm, hát ez így nagyon nem jött be. Lehet, hogy ilyen-olyan okok miatt döntöttek így, de egyszerűen gondolkodás nélkül, zsigerből olyan olcsónak érződött ez a befejezés, hogy csak na. Annyira jól építették a feszültséget, nagyon jó volt az utolsó pár perc, őszintén izgultam. És ez igenis egy sokkoló utolsó jelenettel teljesedett volna ki. Így meg elvágták egy késsel a feszültséget, POV-ból mutatni a dolgot, áhh… hangosan jött ki belőlem, hogy: ugyanmáár! és minden feszültség eltűnt a semmibe. (Ráadásul ez a kamerán lecsorgó vér dolog még gagyi is volt)

Most volt meg a feszült hangulat, most kellett volna kihasználni ezt a lehetőséget. Ez nem fog kitartani egy évig. Mire eljön az évadpremier, már sokkal kevésbé fog érdekelni, hogy ki is az, és nem fogják tudni ezt a feszültséget újra felépíteni abban az epizódban. Legalábbis most így érzem. Nem tudom, nagyon nem tetszett ez így, és szerintem még sokaknak nem fog rajtam kívül.

Nézőke - 2016. 04. 04. 16:11

…tovább folyik az idiótaság.
Nevettem,amikor hirtelen mindenki felajánlja,hogy elmegy a lakókocsival,mintha érezték volna,hogy harcolniuk kell.

Akkor is nevettem,amikor a settenkedő hordágyas csapat pont oda a kör közepére érkezett,ahová előtte odateleportáltak a bazinagy autóikkal Neganék. Úgy látszik egyetlen erdei út vezet hilltopba, ráadásul gondolatolvasó Savior team kiolvasta a jelekből,hogy mindenáron oda akarnak eljutni,nem pedig menekülnének.

Ja, akkor is nevettem,amikor Carol egy szál meglőve gyorsabban halad mint egy lovas, még úgy is,hogy gondosan visszaláncolt kerítést hagy maga után.

Tegye fel a kezét,aki nem hitte volna,hogy Morgan felbukkan,és öl. Senki? oké.

És a legnagyobbat akkor nevettem,amikor BECSAPTAK ezzel a rész végi kakival, a képernyőn gagyin lefolyó ketchup ráadásként…

kuka az évad két utolsó része, nevetséges.

human - 2016. 04. 04. 16:14

Nézőke: én már azon mosolyogtam kicsit, hogy mennyit terveztek vajon várni. Honnan tudták, hogy Rickéknek sürgős lesz most Hilltopba menni? Mert olyasmit nem mutattak, hogy egy savior megmérgezi Maggiet…

zsedan - 2016. 04. 04. 16:15

enra: nem lehet, direkt úgy vágták meg, nem is úgy ugrált, mint a mondóka szerint kellene.

Szerintem marad a képregényes halál.
Amúgy vicc, de ezt mondtam mindig is, tipikus hulladék TWD húzás.
A legtöbb résznél már 6x elfelejtem 1 hét múlva, hogy mi volt, annyira ismétlik magukat az írásukkal (unalommal), ennél fogva vastagon szarok ebbe a gyáva megoldásba, sose tudom beleélni magam a sorozatba, mert MINDIG elbasszák.

winnie - 2016. 04. 04. 16:21

“És a legnagyobbat akkor nevettem,amikor BECSAPTAK”

ez nem is annyira becsapás szerintem – az azt jelentené, hogy azért érdekli őket a néző. ez inkább leszarás, mert nem adnak “payoffot”, még ha negatív is. és ezt úgy mondom, hogy engem nem zavart annyira a zárás, annyira nem vagyok rajongó. de még én is átlátom, annak ellenére, hogy sokan imádni fogják a részt (gondolom), hogy ilyet nem lenne szabad megengednie magának egy írónak.

ez a ultimate cliffhanger, aláírom, de ultimate cliffet is lehet csinálni anélkül, hogy a nézők haragját kiváltsák. tényleg nem értem, hogy miért érezték azt, hogy nekik ez kell.

sepörd - 2016. 04. 04. 16:25

megjött a hihető szupercsapat 100 emberrel meg autóval, ottvannak minden bokorban, eddig érdekes sehol nem voltak. Carol, Morgan, a Savior és a páncélosak pont összefutottak, Negan meg agyonverte a cameramant, köszönjük szépen. én nem tudom ki szabotálja ezt a sorozatot de valami egészen szánalmas, lehetett volna egy fasza csúcspont a végén erre ez. milyen jó lett volna ha anno Sofia lelövését is félbevágják nem?

yuuki - 2016. 04. 04. 16:26

Oké. a Cliffhangeren én is röhögtem, pont ránéztem a playeren a végén, na mondom, tuti nem fogják megmutatni, ééés így lett.
Viszont! Jeffrey Dean Morgan mint Negan valami eszméletlenül betalált. Klassz volt a felvezetése is a karakternek, de te jó isten, mennyire jól áll neki ez a szerep (és mennyivel jobb így látnom, mint anno a Grey’s Anatomy-ben szenvelgő übernyál überromi Denny Duquette-ként :D). Határozottan meg kell állapítanom, hogy ami eddig nekem hiányzott a walking deadből, az egy überszexi főgonosz, na most legalább megkaptam ezt is. :D
Ja egyébként egy valszeg teljesen irreleváns hipotézist azért belengetnék a cliffel kapcsolatban. Mivel csak többszöri sújtásra sikerült a buli, felteszem, hogy valamelyik “naffejű” szereplőről van szó. :D

zsedan - 2016. 04. 04. 16:26

A konkrét személy mutatásával, és utána még 2 percnyi Negan monológgal sokkal jobbat húztak volna, ha azt kell 6 hónapig mindenkinek emésztenie.

kittypryde - 2016. 04. 04. 16:27

winnie: Én akkor röhögnék a legnagyobbat, ha a fagyi visszanyalna, és októberben az eddigi legrosszabb nézettséget produkálná a TWD. Őszintén szólva, egy ilyen húzás után megérdemelnék!

human - 2016. 04. 04. 16:27

sepörd: Sofia remek példa.

Dean - 2016. 04. 04. 16:30

Sose szidtam a sorozatot. Most viszont azt kell, hogy mondjam: nagyon gané lett a “cliffhanger”.
Nekem baromira bejött az egész rész, a hangulata kegyetlen volt. Tűkön ülve vártam, hogy ki lesz a kiválasztott, erre bevágnak egy ilyen véget. Csak ültem.. ültem.. és azt mondtam, hogy ez most komoly? Úristen… mi ez a sz*r???
És valahogy elérték, hogy NE VÁRJAM a 7. évadot. Valahogy az én imádatomat, és hihetetlenül nagy rajongásomat most elveszítették.
Csak azt érték el, hogy a jövőheti Fear-t jobban várjam, mint a 7. évadot.

Kissur - 2016. 04. 04. 16:32

Trevort én is bírtam. Bocs, nem tudom itt mi a neve, nekem a GTA5-ből ő csak Trevor. :D Negan végre színt vitt a sorozatba. Piros színt. Kár, hogy szinte biztos, hogy nem úgy végződik ahogy a képregényben, és Rick, Carl, Michonne, Daryl érinthetetlenek.
A legviccesebb, hogy kár volt nem megmutatni, hogy ki halt meg, mert a 7.évados trailerből úgyis kiderül, hogy ki NEM halt meg. :D
A borotválkozós résznél felröhögtem.
Komolyan. Rick nem unja már azt a nyamvadt kabátot? Egyszer a 4.évadban ellopta, és azóta úgy hordja és szereti, mintha csak ő varrta volna a két kezével.
Eljutottam oda, hogy nem érdekel a sorozat, egy fikarcnyit sem. Nem tudnak meglepni. Nem mernek tökösek lenni. Ha mégis, akkor is valahogy kihátrálnak.
Az a baj, hogy hiába döntöm el, hogy nem nézem, úgyis tudom, hogy tovább nézem. Mivel mindenki erről beszél, ezért sosem várhatok össze 4-5 részt, hogy egyben megnézzem. A 7×01-nél ott leszek. Hogy utána hogyan tovább? Az a sorozaton múlik. De sokat nem várok tőlük.

balazs - 2016. 04. 04. 16:34

Eddig is kvázi “hülyének” nézték a nézőket ehhez hasonló lezárásokkal,igazából amikor olvastam,hogy minden színész mondogatta,hogy minden idők legbrutálisabb sorozatepizódja lesz akkor már sejtettem,hogy kamu,vagy és ami a valószínűbb,hogy a hetedik évad első részében látjuk csak az egész jelenetet.Ami ugye kitűnő,mert olyan nézettséget fog produkálni mint előtte egy rész sem.Persze ez elsülhet visszafele is,de kétlem.

sepörd - 2016. 04. 04. 16:34

“a 7.évados trailerből úgyis kiderül, hogy ki NEM halt meg.”

tényleg az érdekes lesz :D

délután - 2016. 04. 04. 16:35

Annyira jó évadnak indult. Voltak nagyon jó pillanatok. De az egyre több logikátlan lépés után ez az évadzárás végképp kiborított. Nagyon rossz húzásnak tartom, hogy nem tudtuk meg, kit ver agyon Negan. Tényleg brutális jelenet volt a kivégzés, és előtte tényleg feszült volt az a negyed óra. Azzal, hogy októberig kell várni, el fog veszni ez a feszültség teljesen, már nem lesz olyan sokkoló, ha megtudjuk, ki halt meg. Csak a halál ténye marad meg, az oda vezető út elhalványul. Mellesleg így Negan is háttérben marad, holott pont róla kellene beszélnünk, rá volt felépítve az évad.

Kissur - 2016. 04. 04. 16:37

Emlékszik valaki jó szezonfináléra a 2×13-on kívül? Mert nekem nem jött be a 4×16 annyira, mint szerettem volna. A 3×16, 5×16 és ez kifejezetten sz@r volt.

winnie - 2016. 04. 04. 16:39

“A legviccesebb, hogy kár volt nem megmutatni, hogy ki halt meg, mert a 7.évados trailerből úgyis kiderül, hogy ki NEM halt meg. :D”

mondanám, hogy majd odafigyelnek, de ha megteszik, akkor nem lehet jól reklámozni.

de ahogy írtam: jön egy pilotszerep vagy fénykép (azok mindig vannak) és lőttek a meglepetésnek. nem is értem.

winnie - 2016. 04. 04. 16:40

“Emlékszik valaki jó szezonfináléra a 2×13-on kívül?”

én inkább azt kerestem, hogy az 5. évad előtt azt nyilatkozták valamikor, hogy nem kell a twd-nek cliff, és meg is indokolták valamivel, amire most kíváncsi lennék, csak nem találom azt az interjút.

Gábor - 2016. 04. 04. 16:42

Én már az évad első felében gondolkodtam azon, hogy miért is nézem hétről-hétre…? Valószínűleg átkerül félévenkénti darának…
De azért csak kíváncsiságból megnézem az évadnyitót…
A halállottóra reflektálva… szerintem Rick ugye adott, hogy megmarad (bár, én szívem szerint legalábbis háttérbe tenném, ahogy amúgy Darylt is…), és amit mondott Negan, abból nekem az jön le, hogy Carl szintén.

Eugine valóban Lost-ba való! :D Csinálhatnának vele egy crossovert.

tghooker - 2016. 04. 04. 16:43

Valamelyik fanatikus nem számolta véletlenül az elhasznált RPG töltetek számát? SPOILER: Daryl ellőtt egyet Alexandriában és még előtte az “útelágazódásnál”. Én arra tippelnék, hogy Ábrahám többet talált. Költői kérdés, hogy miért nem vitték magukkal?

_Peter - 2016. 04. 04. 16:45

Röviden: szánalom gyenge, kínomban nevettem csak

Bővebben:

Egy órás fináléből 40 perc kocsikázás körbe bele a csapdába több jel után is egyre mélyebbre unalmasan, hogy az utolsó 20 perc tényleg feszült legyen amit tönkre is vágtak egy olcsó cliffhangerrel. Most az ilyen jó finálé vagy rossz?

A pap és a többi alacsony XP karakter fogadkozása, keménykedése még mindig nem hiteles. Eugene-nel is ismétlés: “hú meg tudom csinálni”, mint múltkor Abrahammel amikor ketten összevesztek és a túlélő vagyok duma után vágás következő jelenet Eugene-t elkapta Dwight. Most megint túlélő szöveg, elhajt a lakókocsival, vágás és már ott térdel.

Nem tetszik Gabriel és Carol személyiségét pár rész alatt kicserélték az írók. Carol nyafog, a pap keménykedik. Nagyon erőltetve lehet csak kijelenteni hogy fel volt ez építve.

Tara és raszta Hawaiira mentek babért? Jézusék? Egy óra kocsikázás mutatása közben 5 percet kaphattak volna. Az egész Sasha-Abraham téma nem tud érdekelni mert fülénél rángatták elő ezt a románcot. Bobbal legalább valamennyire fel volt építve, itt meg csak annyi sokat ültek együtt egy kocsiban és már gyerekvállalásról beszélnek, tessék?

Carol miatt Morgan szála legalább valamennyire kerek volt mondanivalóval és új barátok fejleménnyel együtt, az tetszett. Morgan változása jó és még némán lopakodó lovacskát is talált. Tegye fel a kezét aki aggódott Carolért, hogy egy névtelen útonálló fogja megölni. Én még a második lövés után sem, hiszen védte a plot armor még jönnie kellett Morgannek megmenteni.

JDM zseniális, de a bemutatkozását tönkrevágta az olcsó cliffhanger. Én úgy csináltam volna mutatják ki az, a többiek arcát mutatják sokkban és akkor Negan benyögi tudjátok mit a különleges este apropóján legyen még egy és ahogy készül ismét lecsapni az ütővel akkor vége.

Így valamennyire kerek is az évad, de ugyanúgy lehet várni a folytatást. Az elég beteg még neve is van az ütőnek :D és a bázisukat még nem is láttuk, lehet a Governor zombilimpiai játéka Woodbury-ben kismiska Neganhez képest. Most félévre csak felhúzták a nézők agyát, ami hatásos ha ez volt a céljuk, csak nagyon olcsó húzás. Az én tippem Abraham. De ahogy csinálják már tökre nem érdekel a találgatás. Ősszel majd elárulják és akkor kéne sokkot kapni a nézőknek? Rossz ez a sorozat sajnos, van évadonként 4-5 jó rész többi kuka. Kár érte. Simán trollkodik az AMC tudják megtehetik. Arrogánsak az írók a nézettség miatt tudják bármilyen gagyit lenyomhatnak a nézők torkán.

Kissur - 2016. 04. 04. 16:45

Winnie: Nem kell ahhoz cliffhanger, hogy jó legyen a finálé. Ha mondjuk a 6×03 lett volna az 5×16, akkor ugráltam volna a gép előtt, hogy ez igen! Sőt! Ha a 6×09 a 6×08 lett volna, az is jobb lett volna. Pedig ott nem volt cliff.

Sgt Doakes - 2016. 04. 04. 16:49
winnie - 2016. 04. 04. 16:57

kissur: persze, nem azt mondom, csak a cliff kapcsán elmeélkedtem.

Luke - 2016. 04. 04. 16:57

Huhhh régen b@szott fel ennyire TWD rész, ezt az egészet le lehetett volna tudni, kb 15 percben és akkor még dinamikája is lett volna. Ezen az olcsó megoldáson meg tényleg már csak nevetni tudok. Ha nem lett volna JDM iszonyat király benne, most azonnal kaszálnám a sorozatot. Jah és egy kis kritika Neganra is, értem én hogy TV-barát változat, de ne csak “szarozzon” 1-2 fbomb azért csak belefér. Kicsit komikus volt nézni ahogy képernyőbarát módon próbálja előadni a dirtytalk-ot.

wondorog - 2016. 04. 04. 17:00

tghooker: Ugyanez jutott nekem is eszembe.

Vazul - 2016. 04. 04. 17:06

Nekem pont, hogy tetszett a megoldás. Az az igazság, hogy már csak megszokásból nézem a sorozatot, a karakterek felének a nevét sem tudom, mert teljesen jellemtelenek az újak, így inkább csak a szokatlan dolgokat, meghökkentő húzásokat várom. Régen kiveszett a tökösség belőle, nagyjából ott kaszálta el magát a sorozat, hogy nem zárta le a Kormányzós szálat a harmadik évad végén, hanem bele kellett erőltetni a negyedikbe is. Azóta megy a túlhúzás. Vannak jó ötletek, azonban azokat csak felvezetik, majd egy pillanat alatt elvágják, és ugranak a következő 5-6-8 részes felvezetésre. Terminus, Farkasok satöbbi.

Itt is ez volt egyedül a problémám. Negant szépen felvezették, hatásos is volt, amikor megjelent, azonban konkrétan kétszer annyi ideig nyomta a monológját, mint kellett volna. Először még érdekelt, hogy mit akar kihozni, majd amikor kimondta, hogy mostantól Rickék nekik dolgoznak, konkrétan elkezdte ugyanazt mondani, csak más szavakkal. Mivel anno belefutottam a képregényes spoilerbe, ezért sejtem, hogy ki halt meg, de amúgy bárkit megölhetnek, sajnos már rég elvesztette a sorozat a varázsát. Carol volt az, akit még az évad elején is igazán bírtam, de őt annyira leépítették már a szenvedésével, hogy nyugodtan mehetne.

Maga a baseball ütős jelenet azonban tetszett. Hatásos, át is érzi az ember, tudja, hogy tényleg történik valami. Ellenben, ha teszem azt, oldalról vette volna Negant a kamera, és amikor lecsap, akkor elsötétül, akkor még az is kérdéses lett volna, hogy tényleg ütött-e.

Toma - 2016. 04. 04. 17:07

Iszonyat nehezen kaszálok sorozatot főleg ha ennyi éve követem, de ezt a szerencsétlen kabarét sikerült a 6×09 rész után letennem. Látom jól döntöttem.

Falesz - 2016. 04. 04. 17:09

Nálam eddig a mélypont a 3. évad finálé volt, amikor vártam a jó kis “Kill ’em all!” börtönharcot, aztán kaptam az arcomba egy rakás szart. Most ugyanaz a szájíz, max. annyi, hogy kissé emelték a tétet, mert ez most két rakás szarnak érződött.

Nekem ez a kedvenc történetszálam a képregényben, és őszintén nem értem, hogy ezt hogy a fábaszorult fészkes faszba tudták ilyen tanárian szájbakúrni.
Esküszöm egyetemen simán oktathatnák 2 kredites kötválként a “Hogyan csináljunk elbaszott cliffhangert?”, mert az a készítőknek nagyon megy.
A jó évadzárók már annál kevésbé…

Csilla0422 - 2016. 04. 04. 17:17

Remélem, hogy Rick visszavesz a nagyképűségből és az arroganciából.
Eleve nem értettem, hogy miért kellett beleavatkoznia Hilltop belügyébe. Az évad alapján az jött le, hogy megmentők nem is tudtak Alexandriaról vagy ha tudtak is békén hagyták. Egészen addig így volt, amíg Rick nem játszotta el a világ ura én vagyok…

Carol is ekkor kezdett ráeszmélni, hogy feleslegesen gyilkolnak és ezzel nem tudott mit kezdeni. Ő meg akart halni, teljesen feladta és jött Morgan meg az új srácok. Ez a szál lesz a legérdekesebb számomra.

Maggie – kapásból arra gondoltam, hogy elvetélt… de lehet csak azért, mert nőből vagyok.

A finálét a rossztól Carol – Morgan páros sztorija és JDM megjelenése menti meg. JDM miatt még maradok…

Legalább jövő héten jön a Fear S2.

_Peter - 2016. 04. 04. 17:20

Luke – 2016. 04. 04. 16:57

JDM tényleg szuper volt. Én úgy csináltam volna mutatják ki az, a többiek arcán a sokkot, aztán Negan szól meggondolta magát legyen még valaki és akkor vágás. Az nem lett volna ennyire olcsó. Félév múlva kit érdekel ki az, elveszik a hatás. Redditen is a nép nem azon pörög vajon ki, hanem mindenki szidja a készítőket az olcsó húzásért.

Rammschein - 2016. 04. 04. 17:26

Erre tényleg nagyon-nagyon fölösleges volt ennyi időt rászánni… A kocsikázást gyorsabbra is lehetett volna venni…Szerintem is túléli Carol, elvégre kapott 2 lőtt sebet, amik vagy súlyosak, vagy nem…simán megcsinálhatják, hogy ne legyen.Mondjuk itt Morgan ráerőltetem mindenkire, hogy élned kell élet szemlélete kicsit felhúzott.
Az is vicces, hogy a régi motorosok, mind szinte ott hagyják Alexandriát, és az “elvileg” képzett ottaniak védik a placcot, de minek… simán Negan bevehetné az egészet, ha az lenne a politikája. Egyébként Negan elég tenyérbemászó figura. :D
Egyébként azon néztem egyet, hogy mindenki lövöldözik a vak világba, még akkor is ha Eugene tudja a know how-t, hogyan csináljunk golyót az apokalipszis közepén. :D
A Carl Enid vita is béna volt. Egyébként Rick tudja, hogy van egy másik gyereke? :D (Aki nem is a papnál volt a toronyba, ki vigyáz rá?)

Maggie szegény eléggé halálán volt, nem tudom, hogy fog így eljutni dokihoz. Eugene arca is kapott… meg még valakié… hát ahhoz, képest, hogy azt mondták, hogy a net robbani fog… nem fog… elénk toltak, mint ahogy írtátok, egy semmilyen cliffet arra alapozva, hogy majd most mindenki várni fogja. Nem… én kaszálni fogom, mert ez az évad már unalmas, erőltetett és logikátlan volt nekem, meg egy vicc is a vége felé.Max akkor jövök vissza, ha mindenki agyon ajnározza a 7. évad kezdését, de kétlem, az írókat “ismerve”.

2 dolog tetszett (csak) a fináléban, hogy Rick végre rájött, hogy ő egy senki ehhez a Negan-hez képest, és jól alcson lett csapva. + A fütyörészés nekem hatásos volt. DE ENNYI.A pozitívum is, meg a sorozat is.Talán rájönnek az írók, ha páran megunják, hogy a végtelenségig nem lehet húzni a hülyeséget, logikátlanságot, ökörséget.Mondjuk addig nem míg csak páran szállnak ki.

_Peter - 2016. 04. 04. 17:28

“Tegye fel a kezét,aki nem hitte volna,hogy Morgan felbukkan,és öl. Senki? oké.”

Ez is nagy gond volt, a második golyónál se aggódtam annyira védte Carolt a plot armor. Meg nem is egy névtelen bandita öli meg. Morgan miatt legalább hasznos volt a szál, csak kár ezért pár rész alatt ki kellett cserélni Carol és a pap személyiségét. Őt puhították, Gabriel pedig már haditerveket sző és keményen néz. Eugene is aranyos volt a túlélő fogadkozással, múltkor is rögtön elkapta Dwight, most is.

Tara és a raszta milyet néznek a hírekre amikor visszaérnek ki tudja honnan.

Falesz - 2016. 04. 04. 17:29

Nekem az a legnagyobb bajom, hogy maga a jelenet kurva jó volt, megvolt a feszültség is, az általam már várva-várt -igaz erősen cenzúrázott- Negan monológ, (JDM nagyon nagyot alakított, kiváló választás), és amikor meglett volna a katarzis, BUMM…
Mintha orgazmus előtt lenyisszantanák a farkadat.

“Not cool”

Tamás - 2016. 04. 04. 17:30

Hát nekem tetszett az évad, ez a rész is, akárki akármit mond, szerintem jó lezárás volt :) Nem tudom ti mit néztetek eddig,de kb egyik évad végén se derült ki a csattanó csak találgatások voltak mindig meg izgultunk,hogy most akkor mi lesz. Én már megszoktam a TWD-től,hogy igazából a következő évad eleje lesz a mostani évad vége :D Bár valóban adhattak volna több találgatni valót a nézőknek vagy bármit amibe lehet kapaszkodni. Én Eugene-re tippelek esetleg még Abraham-ra ,mivel tuti valami kemény fejű volt :) Mondjuk tény,hogy volt évad amikor jobban izgultam meg vártam,de legalább így hamarabb elfog jönni a következő évad, legalább is úgy fogom érezni.

winnie - 2016. 04. 04. 17:33

“mindig meg izgultunk,hogy most akkor mi lesz”

eddig sem kellett izgulni – több évad végén nem is volt semmi cliffhanger, direkt hangsúlyozták is az írók. részek végén többször volt. de…, izgulni? izgulni most sem kell. meghalt valaki. ez nem izgalmas. izgalmas az lenne (egy-két órán át), ha nem tudnád, hogy x vagy y-nak mi a sorsa. itt tudod, hogy mi a sors.

Luke - 2016. 04. 04. 17:37

@Tamás
Nem a csattanóval volt a baj, mert jó, csinálják, de akkor ne harangozzák be úgy a részt, hogy “egy fontos szerelőt megölünk ám, gyertek nézni!”

sledge - 2016. 04. 04. 17:38

Ki kell mondjam, ostobák a történetírók. Sorry. Ennyire barom húzásokat élő ember nem csinálna, amiket ők a karakterekkel. Idióta módon kinyiratják az egyetlen orvost, aki persze nem tanított be senkit maga mellé, aztán mindenki nekiáll elmászkálni, mert neki most fáj a világ, hogy mindenkit egyesével elkapjanak. Aztán persze, hogy baj lesz abból, hogy nincs orvos. Carol természetesen sebesülten és gyalog gyorsabb, mint Morgan lóval, még arra is van ideje, hogy gondosan bezárja a kaput (mondjuk, ez legalább érthető lépés részéről) A feszültséget jól adagolták, de a vége… Időhúzás, legalább értelmes szöveget írtak volna Negannek, önismétlés folyamatosan. LOL. Túlhúzták Negant, aki nagyon jó volt amúgy. Persze a végén Morganék és az új katonának kinéző idegenek fogják kihúzni Rickéket a sz..ból és majd lelkendeznek, hogy mennyire meglepő fordulat. A végén elég lett volna annyi, h Negan mosolyog és annyit mond, h egyiküket kivégzi, aztán vége, ha már cliffet akarnak. Vagy kivégez most valakit és snitt. Na de az hogy elkezdi verni és snitt. LOL még egyszer.

És a sok amerikai ezt zabálja. Javasolnám a The 100 3.évadjának 10. részét például. Ott tudnak drámát írni és nagyjából értelmes történetet is.

tghooker - 2016. 04. 04. 17:43

Volt ndk-s tag van a forgatókönyvíró gárdában? Minek kell folyamatosan a totál lomha, szinte mindenre alkalmatlan lakókocsival menni? Persze értem én, hogy több embert tud szállítani, de könyörgöm hányszor robbant már le, erdei úton nem is lehet vele közlekedni… Nincs olyan platós verdájuk amivel szállítani lehetett volna Magdit? Lucille minden használat után új drótot kap? Meglepően szépen fénylett a drága… :D

Luke - 2016. 04. 04. 17:43

@sledge Negan szövegének nagy részét a képregényből emelték át, szóval azért is tűnhetett kicsit elnyújtottnak, mert az alkotók valószínűleg nem gondoltak bele, hogy egy nyomtatott hasábon nem tűnik annyira hosszúnak a mondandó, mint élőben.

sledge - 2016. 04. 04. 17:47

@Luke

Jogos, a képregényt nem ismerem, gondolom, azért nem egyből élesben vették fel a dolgot. :) De ha ennyire birka a dialógust író szakember, hogy ennyit nem vesz észre, akkor sajnos nincs miről beszélni. :)

Poghy - 2016. 04. 04. 17:50

Összességében nem volt olyan rossz rész, ahogy az elejétől építgették a feszültséget, de ez a cliffhanger iszonyatosan béna volt. Az utolsó képen levő két csávóról csak nekem jutott a Fallout az eszembe?

CrM - 2016. 04. 04. 18:00

Ma este terveztem megnézni, de véletlenül elkaptam egy “vajon kihalt meg’ szalagcímet. Majd megnézem a szezonnyitó előtt.

play - 2016. 04. 04. 18:02

Negan felvezetése lehetett volna olyan is, mint a Medve Zsidóé a Brigantykban :D :D

Jab - 2016. 04. 04. 18:04

Nem volt túl jó rész.
Szerintem Abrahamet csapdosta meg.

sapkamacska - 2016. 04. 04. 18:15

Jo a sorozat, hiszen kotodtok a szereplokhoz, ha ennyien kiborultok a cliff hangeren, nem?
Nekem ezzel egyutt eddig minden TWD resz tetszett, megsem akadok ki azon, hogy nem biztos, melyik szereplo tavozik. Nekem a TWD pont arrol szol, hogy hogyan moralizalunk, amikor barkinek barmelyik lehet az utolso napja.

winnie - 2016. 04. 04. 18:16

“o a sorozat, hiszen kotodtok a szereplokhoz, ha ennyien kiborultok a cliff hangeren, nem?”

??? mindenki azt várta, hogy ki hal meg végre, kábé az egész évadban amiatt reklamálnak sokan, hogy nem mernek megölni senkit, hogy a walking dead a legbiztonságosabb sorozat. ez pont a kötődés ellentéte.

“amikor barkinek barmelyik lehet az utolso napja.”

még a csi: cyberben is van tét, meghalhat bárki főszereplő, de a walking deadre nem ez volt jellemző,

HRIN - 2016. 04. 04. 18:21

Sokkal, sokkolóbb lett volna, ha megmutatják, hogy ki hal meg… ez így olyan semmilyen lett…

Hanadix - 2016. 04. 04. 18:23

sapkamacska: szerintem itt senki nem azért van kiborulva, mert olyan nagyon kötődne a szereplőkhöz. Én személy szerint biztos nem.
Ez a bárkinek bármelyik lehet az utolsó napja meg így TWD-s kereteken belül elég hiteltelen. Most kinyírnak egy főszereplőt, ezt is úgy be kellett harangozni, ez után egy jó darabig nem nyúlnak megint főszereplőhöz.

Rezsidémon - 2016. 04. 04. 18:34

Nem véletlen, hogy az áldozat nézőpontjából látjuk a fejszétverést; az áldozat maga a néző, Negan a showrunner, a bézbólütő pedig az írói gátlástalanság manifesztációja. Ez az egész egy nagy allegória arra, hogyan bánnak a sokat szenvedett nézővel. Szó szerint a fejünkbe verték, hogy ők ezt is meg merik tenni.
Persze találóbb hasonlat lett volna, ha fejszétverés helyett inkább szarral etetik az ismeretlen áldozatot, mert velünk nézőkkel ezt csinálták.

Destrock - 2016. 04. 04. 18:35

Nekem nagyon bejött az egész rész, főleg az utolsó 10 perc! Negan egy vadállat! Szerintem így sokkal nagyobb hatást értek el, mintha full totálba mutatták volna az egészet és persze kellett valami ami berántja az embereket a 7. évadra is!

Vajon ki lehetett a kiválasztott? Hát, ha jobban megnézitek utoljára Rick szemszögéből nézve balra lép el Negan (lehet látni az árnyékát Rick arcán!) Ricktől balra pedig Sasha, Aaron és Carl volt + hármójuk közül ki bírna el egy akkora ütést elsőre? Szerintem Aaron!

sepörd - 2016. 04. 04. 18:35

imdb szerint a legrosszabb rész

karli - 2016. 04. 04. 18:36

Arcanix :D
Ilyen egy nyomorék befejezést, sokkal nagyobbat szólt volna, ha tudjuk, hogy ki az. Sajnos az idő érdektelenné fog tenni. Egyébként szerintem is maradnak a képregénynél, vagy még Abraham-et gondolnám. Ja, és igen, ezért felesleges volt a 60 perc.

zsedan - 2016. 04. 04. 18:37

HAHA egyik site-n dagi csajt doktor titulussal illetik, na azért orvosként annyit hozzáteszek, hogy pár anatómia meg gyógyszer könyvtől kurvára nem vagy orvos…

EvJ - 2016. 04. 04. 18:43

Én most kezdem az összes részt darálni. :3

Destrock - 2016. 04. 04. 18:46

Egyébként szinte biztos vagyok benne, hogy a hetedik évad időugrással fog folytatódni! Azt, hogy kit nyírt ki Negan max. flashback-ekből fogjuk megtudni!

zsedan - 2016. 04. 04. 18:47

Azzal egyetértek, hogy nem ezzel a jelenettel fogják folytatni, esetleg 2. vagy 3. részben visszatérnek rá, örökké ezt csinálják, ezért is sz.rja már le az ember.

davicsomor - 2016. 04. 04. 18:48

Laikusként írok ide, mivel nem láttam a 6.évad egyetlen részét sem még, gondoltam majd ha jó visszhangja lesz egyben ledarálom az egészet, mert számomra az 5.már nem adott annyit, valahogy nem éreztem az előrehaladást a történetben, legalábbis nem olyan nagy ütemben. Viszont olvasom itt a cliffhangert, és eszembe jutott most a GoT 5.évadjának a cliffhangere, szerintem érdekes összehasonlítani a kettőt. Szerintűem az rettentő tudatosan volt felépítve, JS háttere, meg a róla alkotott teóriák már önmagában megalapozták bennünk a kételyeket az esettel kapcsolatban, és hát legalább történt valami, valami drámai a végén. Nem véletlen, hogy közel egy év leforgása után is folyamatosan mennek a találgatások, hogy vajon halott -e vagy sem. Ehhez képest olvasva a TWD-s verziót, valszeg a készítők egyszerűen csak buták. Eleve egy ilyen ‘vajon ki hal meg’ kérdésre építeni.. Annyira szörnyen egyszerűnek hangzik. Ha októberben a folytatásnak is ilyen rossz visszhangja lesz, lehet hogy kaszálom végleg. (Vagy szerintetek lenne értelme azért még nézni?)

danNN - 2016. 04. 04. 18:50

Negan volt a legjobb ebben az évadban és volt az ipsének 10 perce. Tényleg el kell gondolkodnom, hogy folytassam-e.

Aleysa - 2016. 04. 04. 18:51

Rengeteg töltelék, semmirevaló rész volt ebben az évadban. Az erőltetett, jelentőségteljesnek beállított párbeszédek ,amik teljesen oda nem illőek voltak sok esetben. Aztán jöttek az egyre gyakoribb nevetséges megoldások, hogy valaki valahol ott terem valakik mögött, vagy előbb odaér stb. Már ezek miatt elment a kedvem az egésztől, de vártam Negant, gondoltam, most már kivárom a végét. Basszus…és újra miután megteremtették a feszültséget, pofátlanul hülyének néznek mindenkit pont a csúcsponton. Nagyon gondolkodom, hogy megéri-e időt pazarolni a következő évadra.

szeretemasört - 2016. 04. 04. 18:52

Elég egyszerű Carl halt meg!!!
“Kivágom a srác másik szemét megetetem az apjával,AZTÁN ELKEZDEM”

frm - 2016. 04. 04. 18:55

Amugy lehet látni hogy merre indul el Ricktől számítva POV rész elött látszik Rick arcán az árnyéka

winnie - 2016. 04. 04. 18:58

frm: ebbe nem érdemes akkor sem belegondolni bármit is, ha valóban törődnek ilyesmivel – nem kötelező ilyesmit követniük, lehet, hogy a készítők sem tudják, hogy ki halt meg, de a színészek szinte biztos, hogy nem, legalábbis a 2nd unitos kameramann (velük szkript koordinátor sem szokott lenni) jó eséllyel, egy másik forgatási napon (mert tippre nem ugyanakkor vették fel) nem feltétlenól arra a helyre lépett, ahol a halott van.

zsedan - 2016. 04. 04. 18:58

Azért nem érdemes spekulálni szögekből, sorrendből, mert ők maguk se tudják feltétlenül, még ezután is bőven kitalálhatják az írók mit akarnak.

Quantumleap - 2016. 04. 04. 18:59

Ez így tényleg elég elcseszett lett, de sajnos sejtettem, hogy ez fog történni.
Ricken és Carlon kívül Abraham, Eugene, Aaron és Sasha totál kizárhatóak. Most komolyan: Ha Negan egy mellékebb szereplőt ver agyon, az beindíthatja bennünk a “húdegenyacsávóezértutálnifogjukmintaszart” faktort? Beláthatjátok, hogy nem, márpedig ez fontos tényező lesz a karaktert illetően. Tehát a kérdés: Glenn, Daryl, Maggie vagy Michonne?

ignat - 2016. 04. 04. 19:04

Sose gondoltam volna, hogy valaha egy TWD évadzáró közben kezdek el munkahelyi e-maileket olvasgatni itthon. Sajnos azt kell mondanom, eluntam a részt. A kocsikázást nagyon elhúzták (bár mi mást mutogattak volna ahelyett, ugye?:)). Negan tetszett, előre írhatták volna, hogy “új főg/nyó feltűnése az 53 percben várható. Sorozatból kiábrándultak igyanak egy kv-t”. A cliff vicc volt. Most komolyan, van valaki akit sokkolt ez a drámaiság? :) Következő évadnyitót még megnézem, kíváncsi vagyok melyik volt kedvencemből lett darált hús. Remélem külső kamerával is láthatjuk az eseményt. És részemről ennyi a sorozat.

Hooligan - 2016. 04. 04. 19:04

Hát én is csalódott vagyok, ráadásul egész délután ezen a tweeten röhögök:

“kibaszott TWD, ottvan 10 szereplő, és erre a végén a cameramant üti ki a Negan? :D”

:DDD

Eva - 2016. 04. 04. 19:15

Szinte látom a 7. évad trailerjét: Carol és Morgan 3 szögből az új arcokkal, hogy tovább húzzák a feszkót. Kár, hogy már nincs mit.

zsedan - 2016. 04. 04. 19:18

Hooligan: azon a kommenten hatalmasat röhögtem amikor reggel olvastam valahol :D :D

Hanadix - 2016. 04. 04. 19:20

Btw, imdb-n 5.9-en áll a rész, ami azért elég durva minimum.

Cse - 2016. 04. 04. 19:23

A képregényt nem követem. Ez az elképesztő emberi brutalitás nekem nagyon nem jön be. Komolyan mondom lehúzza a kedvem. Sajnálom, mert alapvetően bejön a zombis téma, de ez már sok. Lehet, hogy számomra ennyi volt.

Enzo - 2016. 04. 04. 19:30

A rész nézése közben írok ilyen kis jegyzetet gyorsan, amiből összerakom a kommentet utána. A végéhez ennyit jegyeztem fel:
“na EZ G*CI VOLT”

Ez a pofátlan cliffhanger húzás átfordította a finálé értékelését nálam negatívba. Pedig milyen szépen felépítették a feszültséget, a megfélemlítést, a mindenhol ott levő Negan-bandával, a “last day on earth” belebegtetéssel, később a creepy zenével meg a még parább fütyüléssel is! Ricken látszott, hogy fél, hogy rájött, hogy ezt bizony elcseszte és alulbecsülte Neganékat, és most valaki, akit szeret, bűnhődni fog ezért.
De így lezárni egy nagyon gagyi húzás. Mintha nem lett volna elegendő cliffhanger, hogy XY-t fejbesomják Lucille-lal, így most októberre frankón elveszti az ember azt az érzést, amit 60 perc alatt építettek benne. Nagy mínuszpont.
Kár érte, mert amúgy a jelenet hangulata, beállítása remekül sikerült, JDM zseniálisan hozta Negant, örültem, hogy a dumákat is kb egy az egyben átvették a képregényből.

Egyebek:
1. Carl hogy bezárta Enidet :D meg mondta neki hogy “just survive somehow”, azon felröhögtem :D
2. Gabriel mikor lett ennyire felkészült f@szagyerek, hogy Rick rábízza egész Alexandriát, Judith included?
3. A Morgan-Carol szál is elég meh volt, gyakorlatilag annyi összefoglalva, hogy mintha helyet cserélt volna a két karakter élet/halálfelfogása.
4. Meg is lepődtem, hogy már be is hozták az új csapatot, elsőre le se esett hogy ez nem a Hilltop.
5. Hogy Rickék pont oda bukkantak ki, és már mindenki ott volt, hát ez is vitatható, nyilván volt benn némi terelés (á la Terminus) meg némi kommunikáció is, de még így se esik a hihető kategóriába attól függetlenül, hogy menőn nézett ki.

Quantumleap - 2016. 04. 04. 19:37

Ja, még amiért én csalódott voltam, azt vártam, hogy Jézusék szerepelni fognak, legalább pár percet. Remélem, hogy a következő évadban főbb karakterré lép elő, pótolván azt a régi valakit, akit Negan péppé vert.

Aragorn83 - 2016. 04. 04. 19:41

Destrock – 2016. 04. 04. 18:35
Nem lehet megmodani, ki volt az áldozat. Kár is találgatni. Én élőben néztem és utána megnéztem a Talking Deadet is, ami az adott rész utáni kibeszélő műsora a sorozatnak. Meghívott vendég volt. Robert Kirkman, Norman Reedus, Jeffry Dean Morgan mellett Scott M. Gimple az egyik író is és elmondta, hogy direkt úgy forgatták, majd utólag vágták meg a jelenetet, hogy még csak sejteni se lehessen ki az áldozat.
Jelenleg két dolog a biztos, azt is Negantől tudjuk. Mondta, hogyha bárki megmozdul vágjátok ki (Carl) a másik szemét és etessétek meg az apjával. Szóval ők ketten kiestek a többiek közül bárki lehet. Bár én valamelyik férfi szereplőre számítok, egy nő talán nem bírná el az első csapást úgy, hogy még arról Negan is elismerően morranjon egyet.

Patcz - 2016. 04. 04. 19:53

Tudjátok mi lesz a szép az egészben? Én simán kinézem belőlük, hogy az első részben se fog kiderülni ki halt meg. Esetleg utolsó jelenetként.

Tatala77 - 2016. 04. 04. 19:58

Röhögtem és dühöngtem a végén felváltva, ez egy hatalmas 0 volt, nem fesz. keltés… nálam a sori itt KASZA!

krisz - 2016. 04. 04. 19:59

Glenn vagy Abraham, akik kibírhatták az ütést. De sztem Eugene halt meg, nem fontos szereplő.

Frostfyre - 2016. 04. 04. 20:05

ON: Szerintem baromi jól lett felvezetve az egész Negan szál, és komolyan mondom rég láttam már ilyen karakteres belépőt, mint itt. Várom a folytatást, csak így tovább!

Sigmar77 - 2016. 04. 04. 20:08

Kicsit olyan érzés volt, mintha az én fejemet verte volna péppé az AMC.

amazemez - 2016. 04. 04. 20:14

Amikor mondta Negan, hogy nem tud dönteni. Az egyetlen ütős és jó megoldás, amiről tényleg a net robbant volna, ha azt mondja, hogy döntsétek el ti Rick! Kiválasztottak volna ők valakit az ütött volna.

csika7 - 2016. 04. 04. 20:15

Sajna nekem a képregénnyel lelőtték, azaz egy f… blogger figyelmeztetés nélkül ellőtte a képregény eseményeit. Szerintem azért így fejezték be mert még gondolkodnak, hogy azt bevállalják e vagy nem. Mindenesetre teljesen logikátlan volt az évad szinte végig untam, ami feszültebb lehetett volna azt is elcseszték. Teljesen értelmezhetetlen karakter cselekedetek, dramaturgia, ok, cselekmény. Egy kicsit túl sok ez a 16 rész egy évadra, és sokáig húzzák a dolgokat.Ez a kettes évad szinvonala volt. Én is úgy vagyok vele, hogy a kövi epizód után skippelem, mert hogy izgulni végig nem tudtam sajnos.

Rammschein - 2016. 04. 04. 20:18

Kibírhatta az ütést? :)
A szögesdrótos bézbóz ütővel 3 olyat odasuhintott, hogy ott pép lett minden.Hallani is rossz volt (mert ugye a képet elvették a legvégén.:D )

Fanboyoknak üzenném: azért ez a 6. évad másabb volt, mint az előzőek…teljesen elszálltak az írók a logikátlansággal, meg a történevezetéssel… a farmos, börtönöst lehetett szidni, hogy egy helyben szórakoznak… de az 5. évad óta meg csak rohangálnak fel alá… félévadonként lezárnak egy szálat és indítják a következőt… nem is lenne ez gond, ha nem lenne szar a minőség… de nem baj nézzétek csak, így tuti nem fogják rövid időn belül kaszálni.Jó nektek meg a buta íróknak is. ;) :)

krisz - 2016. 04. 04. 20:26
Beregi Attila - 2016. 04. 04. 20:29

hát én se voltam maradéktalanul elégedett…

nekem van egy tippem, bár a készítők sose fogják bevallani. szerintem jelen pillanatban még ők sem tudják, ki fog meghalni.

Bagosz - 2016. 04. 04. 20:31

A rakétavető látom másnak is hiányzott.Át lehetet volna lőni vele valamelyik barikádot.Bár valószínűleg nem oszt,nem szoroz.De hogy mindenki útrakel,kiszolgáltatva magát…
Sajna a képregényes elspoilerezés miatt én végig egy személyre tipppeltem és tippelek most is…

a_n_d_r_e_w - 2016. 04. 04. 20:32

Szerintem azert nem mutattak a veget, mert meg ok se tudjak. Jo persze betakaroznak a degeci cliffhangert csinaltunk nektek alarcba, de inkabb arra tippelek, hogy az elkovetkezo par nap a forumok olvasgatasaval fog telni, aztan majd meghozzak a legkevesbe fajo dontest. Raktak be a bandaba az instant kaszatol a teljesen meh kategoriaig terjedo karaktereket, barhova be tudjak loni a “sokk” faktort oszre.

Bagosz - 2016. 04. 04. 20:33

Azt azért hozzátenném,hogy a sok jogos negatív kritika ellenére nekem bejött az egész évad és az utolsó rész is,főleg a végső kínzó Negan monológ.

monti - 2016. 04. 04. 20:35

hát elég unalmas volt

Claire8310 - 2016. 04. 04. 20:35

Best. Karrier Nap. Evör.
Jeffrey Dean Morgan zseniális volt, minden pillanata, úristen.

A többiről nem beszélnék, de mit keresett Amerika Kapitány lovon? Mindegy, Negan az új kedvenc szereplőm, már látom az a gonosz lesz, akit nem kicsit élvezet lesz nézni.

sinyster - 2016. 04. 04. 20:42

Érdekes rész volt, az biztos.Az utolsó 10 percben rendesen lestem csak, hogy na mi lesz már? Erre nyekk. De szerintem Maggie, Sasha, Eugene vagy az örök “remélemmeghal” jelöltem Glenn nyiffant ki. Valamiért úgy jött le, hogy belőlük valaki. Csak Michonne maradjon meg, mostanában tök jó arc lett.
Egyébként az eddigiek alapján nagyon eltalálták Jeffrey Dean Morgant Negan-nek, nálam rohadtul átjött, hogy milyen veszélyes is. A governor elbújhat mellette.

Desmond Wallace - 2016. 04. 04. 20:47

Fölösleges plusz játékidő.
Töketlen befejezés.

Ennek ellenére nem volt ez rossz, de nagyon kéne ide legalább egy-két jó író, mert a jelenlegiek csak kontárok.

Jeffrey Dean Morgan bemutatkozása remek volt.
Az új csapat érdekes, a sok logikátlanság ellenére várom az új évadot.

Vajon júliusban már tudni fogjuk, hogy ki halt meg? Kizártnak tartom, hogy titokban tudnák tartani a 7. évad premieréig.

danNN - 2016. 04. 04. 20:53

Az a langyi srác halt meg amúgy. A nevét se tudom.

tobias88 - 2016. 04. 04. 20:56

Én köszönöm a készítőknek hogy ennyire rossz lett ez a rész. Így könnyebben mondhatom hogy kasza. Glenn féle halálnál már majdnem meg volt, de így nyugodt szívvel válok meg tőle

_Peter - 2016. 04. 04. 20:59

“Vajon júliusban már tudni fogjuk, hogy ki halt meg? Kizártnak tartom, hogy titokban tudnák tartani a 7. évad premieréig.”

Ha van eszük úgy csinálták maguk a színészek se tudják. Vagy az írók se még. Felsorakoztak, JDM előadta a monológot, aztán többiek haza, JDM szétverte a ketchuppal leöntött kamerát és kész. Totál béna lenne pluszban ha ezek után még XY-t látják nyáron egy másik forgatáson vagy valaki kikotyogja.

gyerecske - 2016. 04. 04. 21:00

Nekem is az ugrott be elsőként, hogy még a készítők is gondolkodni fognak rajta hogy ki legyen az áldozat.

Húú,mellesleg nem szeretnék egy csókot kapni Lucille-tól, azért kirázott a hideg a végén a hangoktól.

Boci - 2016. 04. 04. 21:05

Most fejeztem be az epizódot. A végén Negan megjelenésével eléggé nagy feszkót sikerült teremteni, bár nekem is hosszú volt. Nekem nagyon bejött, ahogy Rickből ömlött a halálfélelem.
Belefutottam a képregénybe, így féltem, hogy az ottani jelenetet itt is totálba mutatják. Engem már a fekete-fehér képsorok is sokkoltak, szóval nem bántam, hogy nem mutatták totálban. Nekem elég volt az ütések hangja.
Hogy mennyire jó cliff vagy sem, nem tudom. Én annyira nem égtem lázban, attól hogy “hú azt mondták, hogy kiderül, hogy ki hal meg”, így nem zavart a dolog.
Hosszú volt a kocsikázás és unalmas? Lehet, de szerintem az is hozzájárult a feszkóhoz.
Nem volt hibátlan rész, sőt a “zombi Carol mögött” jeleneten már én is fogtam a fejem, de sikerült felkavarniuk, szóval számomra nem volt rossz.
JDM hatalmasat alakított. Nagyon kedveltem az Odaátban, de itt nagyon fogom utálni, ez már tuti. :)
Én nekifogok a 7. évadnak, lesz ami lesz.

Jencike05 - 2016. 04. 04. 21:06

Nem bántam hogy elkaszáltam.Utolsó részre vissza tértem mert kiváncsi voltam hogy fogják megvalósítani Negant és hogy az írók lesznek-e elég tökösek.Tévedtem.Ilyen rossz évadzárót rég láttam

winnie - 2016. 04. 04. 21:20

keszito konferenciahivas semmi erdemlegessel: http://tvline.com/2016/04/04/the-walking-dead-season-7-spoilers-who-negan-kill-death/

max annyival, hogy megerositettek, hogy a jelenetbol nem derul ki semmi, nem kell kombinalni.

winnie - 2016. 04. 04. 21:22

gyerekecske: igen, illetve akkor gondolkodni akartak, amikor irtak tavaly nyaron. most mar azert tudjak. kuvancsi leszek, hogy a szinesz feltunik-e valahol, mint anno, joval a kiirasa elott tyrese. az orszagos pilotszezonban mindenesetre csak egy twd-s szinesz kapott szerepet, de o meg nem volt ott negannel.

Kissur - 2016. 04. 04. 21:23

“Ha van eszük úgy csinálták maguk a színészek se tudják. Vagy az írók se még. Felsorakoztak, JDM előadta a monológot, aztán többiek haza, JDM szétverte a ketchuppal leöntött kamerát és kész.”
Miért kéne ott lennie a színésznek? Amúgy még fél éve kiszivárgott egy videó, ahol a végső jelenetet veszik fel, és ott látszik, hogy JDM csak a kamerás emberrel és a stábbal van. Tehát a színészek már nyaraltak.

Dean - 2016. 04. 04. 21:25

@Kissur
Belinkelnéd? :D

_Peter - 2016. 04. 04. 21:26

Az eccpecc számolgatás szerintem is felesleges, viszont abban lehet valami Abraham bírhatta csak ki az első ütést és nem pl. Eugene. Talán még Negan se olyan rögtön egy nőn statuál példát. Daryl már meglőve mint Carolon rajta is egy kis plot armor és még van meccse Dwighttal. Rick és Carl kizárható. Ha Aaron, a nézők fele kb. azt mondja majd na és. Ha Glenn szerencséje fogyott el a kuka után, akkor még pluszban durva mert így Maggie-nek nem marad miért élni, elvesztette már mindenkijét azzal jó lehet drámázni tudjuk mennyire szeretik a rétestésztát. A Governor fogság után Negant is túlélni mindkettejüknek már lehet túl sok szerencse. Szóval nálam elsőszámú tipp Abraham, második Glenn. A probléma nem emiatt várós a 7. évad, hanem Morgan kikkel barátkozott össze, ők lesznek a megmentők? Lándzsa helyett gépfegyver, az apokalipszis lovasai. És mekkora a világ, lehet Negannek ez az ügy a napi teendői közül csak egy dolog? Jézusék is csak az előörsről tudtak? Mert úgy elég furcsa ha tudta milyen sokan vannak és mégis azt gondolta Rickék tízen lenyomják nekik őket egy kis gabonáért cserébe.

winnie - 2016. 04. 04. 21:29

kissur: a vegso jelenet egy reszet. nyilvan, amikor ot mutatjak, nem kell mas. de a jelenetet tobb napig forgattak.

Bajan - 2016. 04. 04. 21:36

Ez olyan volt mint a dugas orgazmis nelkul: jo, jo de azert megis mas ugy. Most meg varjak fel evet mig elmehetek. Ez egy kapcsolatban valok ok lehet.

Negan no volt szerintem, rick egy kicsit tuljatszott mar egy ideje.

( ha tul vulgaris akkor toroljetek)

CrM - 2016. 04. 04. 21:47

Egy nagyon brutál jelenet lehetett volna, de kiölték belőle a drámát azzal, hogy nem mutatták meg, ki az áldozat. A karaktert megfosztották egy amúgy igen sokkoló hatású haláltól. Akármit csinálnak az évadnyitóban, ígérjenek bármit, ezt már nem lehet helyrehozni, mint ahogy Glenn konténeres sztoriját sem tudták. Mindenki tudja, hogy valaki meghal és azt is, hogy hogyan. Megszűnt a döbbenet lehetősége. Mennyivel hatásosabb lett volna, ha az első ütés előtt külső nézetre váltanak és látjuk egyrészt, hogy kire sújt le, másrészt a többiek reakcióját. Az lett volna a brutál befejezés. Az ütött volna.

Esther Skyheart - 2016. 04. 04. 21:50

Én pont így képzeltem el az évadzárót. Tudtuk, hogy Negan fel fog bukkanni, így 100%-ig biztos voltam benne, hogy nem fogjuk látni, kit öl meg. Szóval, én nem csalódtam. :P

Az, hogy terelik őket, nyilvánvaló volt, de én azon csodálkoztam, hogy nem rontanak bele az egyik úttorlaszba, pl. ahol kevesen voltak vagy ahol a járkálók álldogáltak. Oké, értem, ahogy Rick is mondta, vigyázni kellett a kocsira, de…

Én nagyon feszült voltam, amikor már feltűnt, és elkezdett beszélni. :D Olyan szinten beszippantott az egész helyzet, hogy tiszta ideg voltam, és szinte lélegezni is elfelejtettem. Teljesen átéltem, mintha én is ott térdepeltem volna a csapattal.

Negan szerintem valamelyik srácot ölte meg. Darylt nem hinném, neki még van találkozója az égett arcúval. Eugene esélyesebb azután, hogy odaadta a papírt Ricknek, Tashától viszont nem tudom, hogy újra elvennék-e az írók a párját, ettől függetlenül Abraham is szóba jöhet. Aki még nagyon esélyes, az Glenn, még pedig azért, mert így Maggie komolyabban elkezdhet majd kötődni Enidhez. ;) (Aki olvasta a képregényt, az tudja, miért mondom ezt a Maggie-kislány kötődést.)

És persze, nem hinném, hogy egy nő ennyire jól viselte volna az első csapást a fején.

Tehát vagy Eugene, vagy Abraham, vagy Glenn, aki elhalálozott.

tghooker - 2016. 04. 04. 21:52

Mikor a csipet-csapat útra készül a dokihoz, Eugén elsüti, hogy 37 km-re mennek csak. Én ezt már totál nem értem. 37 km-re van egymástól Alexandria és Hilltop. Amikor először mentek “órákon” keresztül autóztak. Ilyen közel vannak egymástól, de még egyik portya során sem futottak bele a másikba. Negan csapatáról nem is beszélve…

Bajan - 2016. 04. 04. 21:52

Eddig egyszer sem ereztem kesztetest hogy megnezzem a kepregenyt. Most gondolkodas nelkul megtettem. Ha nem teszem valoszinu olyan rossz szajizzel tavozom hogy nem folytatom a sorozatot. Nem mintha a kivegzett szemely lett volna a lenyeg, de nelkule ures volt a resz es az evad is.

tatass - 2016. 04. 04. 21:55

Igazabol carl uj mamajabol is kineznem,hogy kibir egy ilyen utest amin elcsodalkozik,Negan…de lehet csak szivatasbol nyogte ki,hogy dejol birja,igy mindenki majd azon agyal,ki lehet olyan vastag koponyaju :D

JohnDoe - 2016. 04. 04. 21:56

Ilyen gyáva forgatókönyvírókat…Ez rettenetes befejezés volt. 50 perc alibi, 10 perc érdemi tartalom. JDM remek választás lett a szerepre, a jeleneténél konkrétan izgúltam végig. Nem tökölt, nem beszélt mellé, ledarálta a “mától nekem termelsz” monológját, majd dobott (ütött) egy pontot az ‘i’-re. Ahogy leamortizálta Ricket..az is remek jelenet, Lincoln arcán lehett látni a félelmet rendesen. Jól játszotta. A végső jelenet pedig – ahogy gyáva forgatókönyvíróhoz méltó – pocsék. Nem írom le külön, mert már sokan megtettétek (cameraman :D) +1: bár lehet felültem a szemfényvesztő, olcsó vonatra, de ha tippelnem kéne akkor azt mondanám: Abraham. Két okból is, őt nem mutatta a kamera a számolásnál, másik meg, hogy amikor mondta Negan, hogy megkéne borodválkoznia (mármint magának) abban a jelenetben keményen kihúzta magát Abraham papa. És inkább volt “felkészült” mint “bepisált” (Negan szavaival élve)

human - 2016. 04. 04. 22:02

abraham és michonne karaktere volt halálra gyúrva az évadban, én közéjük tippelek.

(azt nem tudom miért emlegetitek a képregényes spoilert, hiszen ilyen szempontból már jó párszor eltértek a kockáktól, de akkor is a kurvaanyját annak aki ezek szerintm főcímben lehozta úgy, hogy sokan botlottak bele.)

human - 2016. 04. 04. 22:03

ütés kibírása: a koponyacsontja mindenkinek erős, miért csak férfi lehetne? sőt, negan meglepődése akár annak is szólhat, hogy olyasvalaki, akiből nem nézte volna ki, szemben abrahammal pl.

gsxr - 2016. 04. 04. 22:05

Látom nagyon durván felrobbant az internet, amit meg is értek. Sajnos én hetekkel ezelőtt belerohantam egy képregényes spoilerbe, onnantól kezdve egyszerűen nem tudtam izgulni. Negan karaktere óriási volt, ahogy elővezették. Amit viszont nem értek, és nem olvastam, mint reakciót: oké, hogy húzták az időt ezzel a kocsikázással (megszokhattuk már az időhúzást évadok óta..), de amikor mindig belebotlottak negan újabb és újabb embereibe, én ott kezdtem el izgulni, hogy neki tényleg egy hadserege van. Itt rickék alulmaradnak. A végén a véres effekt tényleg rossz volt, viszont a hang, ahogy roppant a koponya, az mindent vitt..

gyerecske - 2016. 04. 04. 22:05

Michonne már csak Rick szempontjából nézve is kemény lenne, én is rá tippelnék.

kisberci - 2016. 04. 04. 22:06

Negan egy embert ölhetett csak meg.
Mindenki roncs az elfogottak közül, csak Michonne és Abraham nem csinált a gatyájába, viselték bátran emelt fővel a monológot. Szerintem még a főgonoszok se fitoktathatnak erőt nők megölésével. Szóval férfi kell, és mivel a csapatnak a vezére megtörtnek néz ki már a monológ elején, ezért a második legerősebbet kell kinyírni. Most büntetlenül megteheti a túlerő miatt.
És mivel az elmúlt részekben bénán ugyan, de megpróbáltak családfantáziát gyártani neki, hogy szimpibb legyen, és fájjon kicsit az elvesztése, ezért
az én tippem Abraham.

a_n_d_r_e_w - 2016. 04. 04. 22:09

Oszinten kepregeny es sorozat ide vagy oda, az egyetlen logikus dontes szerintem Rick lehetett volna, de ezt kizartnak tartom. De ha van egy harcias banda harcias vezetovel, az nem lesz hirtelen birka, szoval ha Negan nem Ricket oli meg, azzal kb alairja a sajat halalos iteletet, mig ha levagna a vezetot, a es egy babot tesz Alexandria elere, azzal valoban birkat csinalhatna beloluk, de most kinyir egy masod vagy harmadrangu karaktert, azzal max hergeli a nepet. Masreszt tucatjaval hullottak az emberei, minimum az elitet ki kellett volna nyirnia nem csak egyet es csak a termelo parasztot meghanynia, hogy nyugodt lehessen.

Gekko - 2016. 04. 04. 22:09

Nem vagyok egy állandóan a logika után siránkozó fajta, de ez az évad már tényleg nagyon tele volt birkaságokkal.
Az új főgonosz nekem nem jött át, hogy annyira zseniális lenne, bár próbálkozott, talán pár epizód után belejön majd:D

Mr. Jack - 2016. 04. 04. 22:13

Sok ennek a sorozatnak a 16 rész per évad. 10 résszel talán jó sorozat lenne, de így egy közepes, helyenként kiemelkedő részekkel.

Mark Bolt - 2016. 04. 04. 22:22

Ez egy sokkal jobb rész volt annál, hogy ilyen lehúzós kritikát érdemeljen. Egyrészt mert végig iszonyat feszültség volt, engem egy 80-as évekbeli horrorfilmre emlékeztetett, amiben egy család lakóautóval menekül az országúton, akárhová mennek elállja az útjukat egy banda, végül valahogy kitörnek, azt hiszik megmenekültek, rájuk esteledik, megállnak az út szélén pihenni egy rejtettebb helyen, és akkor az a vége, hogy miközben ők ott benn nyugovóra térnek, minden oldalról körülveszi őket a banda és aztán megindulnak. Nem tudom a címét sajnos, lehet ma már röhögnék a filmen, de gyerekként eléggé belém égette magát.

Jó volt az a rész is, ahogy Carol egyszemélyes küzdelmét párhuzamba állították például a Judzsin önfeláldozásával, aki a csapatért akar meghalni ha kell. Az egy tökjó jelenet volt, ahogy elbúcsúztak tőle. Klisés, de jó. Biztos a zenével tettek zsebre ott is. :D

A vége egy kicsit el lett nyújtva. Nagyon jó a gonosz, de két körrel többet tesz meg érzésem szerint, túl sokat locsog, és szerintem előbb kellett volna szétvernie legalább két embernek a fejét, és csak utána közölni, hogy a többieket életben hagyja, mert így kisebb volt a dráma. Tudtuk hogy csak 1 fog meghalni. Mondjuk ha az első embert akit ér szétveri, majd jön a következő és azt is szétveri, és csak utána áll le, akkor megállt volna a szar a közönségben. Mondjuk így is megállt.

Hirtelen nem is tudom kinek verhette szét a fejét, érzésre a vörös szakállasnak. Amikor elkezdték tervezni a gyereket, akkor már éreztük a vesztüket. Mondjuk én a fekete lányt pipáltam volna ki.

Rovar - 2016. 04. 04. 22:23

A legdrámaibb sokkhatás az lett volna, ha találomra elkezdi lemészárolni őket, vagyis nem egyet, hanem többet, (2-3) miközben a többiek teljesen tehetetlenek!!!!

És mindezek után jött volna utolsóként a “Cameraman”!:)

Úgy ütött volna akkorát a jelenet, hogy a néző megdermed fél évre!!!!
Szóval így csak pusztán nagyon jó volt.

Asszem - 2016. 04. 04. 22:38

Én azt vártam a végén, hogy Negan felkéri Rick-et, hogy válasszon ő valakit a csapatból. Az sokkal genyóbb húzás lett volna.

Az a baj, hogy egy napot ki lehet bírni spoilerek nélkül, az ember nem néz netet, nem fut bele képregényesbe, hogy ki halt meg, de a következő évad kezdésig egy ilyen cliffhangert nem lehet fenntartani.

Én is jobban örültem volna, ha mutatják kit nyírnak ki.

Az egy kerek, katartikus lezárása lett volna a szereplők egy fontos életszakaszának. Elbízták magukat, most megbűnhődtek érte. Felesleges ezt azzal tetézni, hogy vajon melyikük.

Az operatőrös komment miatt viszont már megérte az egész, azon jót röhögtem :-)

kékosztriga - 2016. 04. 04. 22:38

Bocsánat nincs időm mind a 130 kommentet.

Hát így jár aki ész nélkül kurva nagy arccal nekiáll betámadni egy másik csapatot úgy, hogy nem mérte fel a súlycsoportokat. Rickék ezt most nagyon megérdemlik ennyi taktikai hibát elkövetni, pont ez történik azzal aki ilyen hülye.

A készítők meg kapják össze magukat mert ez így nem lesz jó. Rick a saját tökét sem tudná most leverni annyira oda van. Rájött, hogy aki sz@rt vet az sz@rvihart arat. Jó gyors a felfogó képessége.

És nini csak nem az a Páncélos Lovag menti meg Morgant és Carolt, és szerintem majd őket is, akit ész nélkül kapásból le akart lőni? Mik vannak…Ideje lenne a sheriffnek agyat növeszteni. Reméljük ebből tanulnak Rickék mert ha ebből sem…

Jó is, hogy nem lesz októberig. Ezt ki kell pihennem.

Mark Bolt - 2016. 04. 04. 22:46

Ja de nem az Abraham lesz az. Össze-vissza ugrál számolás közben, szerintem csak az biztos, hogy kit nem ölt meg. Az utolsó néhány arcot akire rámutatott.

Carl és Rick az egyértelmű ugye hogy megúszta, aztán Rosita, Abraham, Abraham nője, meleg srác, Glenn, Megi, Daryl. Csak Eugene és Michonne marad a végén,
és mivel faszit vert szét érzésre, így Eugene a tippem.

Robertos - 2016. 04. 04. 22:58

Ezt a cliffhangert egyféleképp tudnám megbocsájtani. Ha a 7. évad elején miután szétverte Negan ki tudja kinek a fejét (tippre Aaron, Eugine) az irok lennének végre elég tökösek és megmernék lépni hogy még valakit likvidálnak.

Zombi - 2016. 04. 04. 22:59

A vege jo volt a cliffet leszamitva,nagyon gyenge effekt volt sajnos.
En varom az uj evadot,nem tudjak annyira elrontani hogy ne nezzem :d

Thomas - 2016. 04. 04. 23:03

Nagyon furcsa egy sorozat ez. Talán sosem írtam még kommentet vele kapcsolatban, de most megteszem.

Nem azon fogok rugózni, hogy ki hal meg, vagy nem hal meg benne, ez szinte mellékes. Inkább azon, hogy miért nem tudok rajongani érte, annak ellenére, hogy zombis sorozat, én, aki imádja a zombis filmeket:)
Azért írtam, hogy furcsa, mert első ránézésre baromira igényes az egész, gyönyörűen fényképezett, a ráérős történetmesélés miatt tényleg filmszerű hatást kelt, ami nagyon tetszik. Azzal sem lenne bajom, hogy nagyon karaktervezérelt az egész, már talán túlságosan is, mert hát mikor nem söpörték félre az egész sztorit logikástól, mindenestől, ha lehetett helyette egy jó kis karakterdrámát kreálni?:)

És itt jön be a bökkenő, hogy egyre kevésbé érdekelnek a karakterek. Ennyi számomra idegesítő figura talán egy sorozatban sincs, mint ebben, így nem feltétlen kirobbanó örömmel nyugtázom, amikor a lelki bajaikon rágódunk részeken keresztül. Ami persze hiteles, meg minden, mert kinek ne kezdené ki a lelkét ez az öldöklés, csak valahogy sokszor nem szeretnék annyira belemerülni ebbe az aspektusba néhány szereplő kapcsán, de mégis kell, pl. hosszú-hosszú évadokon húzódó halhatatlan Carol-mama sztorija:)

Mire is akarok kilyukadni? A baromi igényes megvalósítás nem enged a sorozattól, mert egyszerűen sokszor csak jó nézni azokat a képeket, meg elmerülni ebben a világban, viszont ezt a tökéletes keretet a legtöbbször nem tudnak sajnos épkézláb sztorival megtölteni. Máskor meg nagyon betalálnak, pl. a 4. évad második fele zseniális volt a külön-külön vándorlással, de az 5. évadot is többnyire élveztem, főleg, miután megérkeztek Alexandriába, viszont ebben a hatodikban inkább csak fellángolások voltak, ha jól emlékszem a 6×01-03, aztán a 6×11-12 voltak a jobban sikerült epizódok.

Hogy azon kívül mi történt? Bóklásztak fel-alá, oda sem figyeltek egymásra, szétváltak, nem törődtek a minimális biztonsággal sem, mert Rick már a világ urának hiszi magát, miután megúsztak pár hetet, vagy hónapot veszteségek nélkül. Közben Carol idegesítőbb lett, mint valaha, Morgan is, Sashaból és Gabrielből legalább most visszavettek egy kicsit, bár így arról is lemaradtunk, hogyan vált mesterlövésszé, akire rá lehet bízni a tábort:)

De amúgy mivel telt el ez az évad? Magam sem tudom. A zombik betörése hozott 2 nagyon unalmas részt, a többi meg csak a szokásos karakterdráma volt, ami nekem sok újat nem adott az eddigi 5 évad után. De persze nézni fogom, mert szeretem a zombis mozgóképeket, ez ráadásul különlegesen igényesen van elkészítve, és akármikor betalálhat egy engem érdeklő történetszál:)

Yutani - 2016. 04. 04. 23:07

Itt mindenki nagyon hardkór sorozatos, és csak röhögnek a finálén, de nekem ütős volt. Bár Negan monológja már kicsit túlnyújtottnak tűnt, de az agyonverés az kemény volt.

Wes - 2016. 04. 04. 23:11

Annyira fantasztikusra sikerült a cliff, hogy az itt lévő cirka 140 hsz-ból 10 foglalkozik találgatással, hogy ki lehet az áldozat. Na ennyire nem jött ez be nekik….

Őszintén megmondom, hogy vagy nem figyeltem eléggé, vagy nem derült ki, de jobban foglalkoztat, hogy kinek a vére fröccsent a 15 rész végén????

Dean - 2016. 04. 04. 23:18

@Wes
Daryl kapott váll lövést. :)

OZ37 - 2016. 04. 04. 23:27

Most az nem lehet hogy a készítők most találják ki hogy ki haljon meg?! Figyelik a nézői reakciókat, és azt mérlegelve döntenek. Szerintem amúgy a polgármester asszony fiát üti le a “hogyishívjákot”, ha már minden Aaron büntetni akar! :)

Orni - 2016. 04. 04. 23:41

Bárkit is ütöttek le, az tuti, hogy bukósisak volt rajta, mert nem ájult el egyből :) Orvosok biztos sokat röhögnek az akciófilmeken.

Melik - 2016. 04. 04. 23:56

Először Aaron-ra vagy Abraham-re tippeltem, de végülis a látottak alapján ítélve mégiscsak azt kell mondanom, hogy Eugene, Daryl, Rosita (habár ő kizárt szerintem)és Glenn közül valamelyikre esett a választás, mert ezek kivételével a többiek a fehér RV-val szemben térdelnek, viszont amikor a baseballal való ütésre kerül a sor, Neagan hátterében nem látszik a feher hálókocsi.
Nos az már más dolog, hogy esetleg a végső jelenetet más forgatási napon vették fel, amikor is nemhogy a kocsi nem volt ott,de a színészek sem voltak jelen.

Mark Bolt - 2016. 04. 04. 23:59

Kíváncsi vagyok a kormányzó hogyan kezelné ezt a Negan helyzetet. Egy Negan-kormányzó csatát megnéznék.

Sheriff Hood - 2016. 04. 05. 00:00

Véletlenül felnéztem ide a finálé megtekintése előtt, és amikor láttam, hogy human mennyire lehúzza a cliffet, félve álltam neki, DE: szerintem ez ütött (pun intended)!

Olvasom és ismerem az alapanyagot is, Kirkman hosszú évek óta tudja élvezhetően, érdekesen írni, jó antagonistákból sosem volt hiány és még most is van egy, akit valószínűleg a képernyőn is viszontlátunk majd, de Negannél aljasabb rohadékot még nem talált ki, és tartok tőle, hogy nem lesz akkora játékos a sorozatban, mint az eredetiben. A belépőjét ugyanakkor hátborzongatóan jól sikerült adaptálni, ráadásul a várható rossz cliffhanger ellenére is teljesen behúzott az a 10 perc és JDM zseniálisan hozta a figurát.

Ami a képregényt illeti, rám még írt/rajzolt borzalom nem volt olyan hatással, mint Lucille első feltűnése. Kifejezetten feelbad, gyomorforgató és felzaklató volt olvasni, aljas, szemét, beteges performansz volt. A finálé előtt újra elővettem, és még mindig kifejezetten kellemetlen élmény.

Ahogy előttem is írták, már nemegyszer tértek el az alapanyagtól és éppen ezért vagy nagyon brutálisnak és sokkolónak kellett volna kinéznie az egésznek, ha marad az eredeti áldozat vagy olyan új áldozat kellett volna, aki kiváltja ugyanazt a hatást. De amire egyáltalán nem számítottam, amire nem is gondoltam volna, hogy végigviszik POV-ból és még így is durva volt a feszült atmoszférával és a hangeffektekkel. Írói szempontból nevezhető gyávának, de számomra elég szokatlan és váratlan ahhoz, hogy ne érezzem becsapva magam. És a várható reakciók miatt azért kellett tökösség is a készítők részéről, mert pontosan tudták, hogy mindenki ki lesz akadva, mégis bevállalták. Aki emiatt kaszálná, az a Maffiózókat el se kezdje, ha még nem volt szerencséje hozzá.

A jelenet valóban elveszítette egy igazán durva shocker lehetőségét, bár ha megmutatják külső nézetből is, a karakterek reakcióitól kísérve és Lincolnék tudják hozni ugyanezt a meggyőző játékot, akkor két legyet ütnek egy csapásra, mert az intenzív zárást ütős (hú, de…) nyitányként is eladhatják újra. Ha nem innen folytatják, és még a reakciókat sem látjuk, hanem flashbackelnek, az viszont kiábrándító lenne, mert ez a kulcsjelenete elvileg Negan felbukkanásának és a fenyegetés érzékeltetésének, ilyen ziccert pedig egész egyszerűen nem hagyhatnak ki még gyépés írók sem.

Ami Carol szálát illeti, egy újabb közösség bevezetésén kívül iszonyúan unalmas, túlhúzott, erőltetett és bénán kivitelezett volt az egész. Morgan világnézetével és Carol új szemléletével sokkal mélyebb, érdekesebb párbeszédet vártam volna a kergetőzés helyett. A TWD mindezidáig legjobb és legdurvább részét Carol és kislányok tragédiája szállította, és egyébként is az a tavaszi félévad tetszett a leginkább. Ehhez képest csak esik a színvonal és a legjobb, legérdekesebb szálak, szereplők csak lógnak a semmiben. Morgant visszahozni ezekért a papírmasé világnézetes konfliktusokért kár volt, de Jézus is kevesebbet szerepelt, mint reméltem. Bízom benne, hogy a következő évadtól csatlakozik a fontos szereplőkhöz, bár ha azt vesszük, hogy Tarát és Heath-et is a semmiért alapozták, aztán elfeledkeztek róluk, akkor mindegy is.

Remélem Negant jobban kezelik majd, mint a Kormányzót, aki önmaga karikatúrájaként végezte már a kinyírása előtt. JDM-en kívül viszont nincsenek nagy elvárásaim, bár ennél az évadnál tulajdonképpen csak jobb jöhet.

dvflls - 2016. 04. 05. 00:02

Nost én nem állnék neki fikázni a finálét, elképesztő módon fenntartotta az érdeklődést az utolsó pillanatig, iszonyatosan feszült volt, ahogyan Rick-ék sétálnak bele az egyre nagyobb sz#rba. Végült persze semmi nem történt.

A legszebb az egészben, hogy lehet még az író gárda szűk körén belül sem tudják ki fog meghalni októberre, ergó nincsen eldöntve, nyilván majd olyan június környékén folytatódik a forgatás is. De ez csak felvetés, nem tudom mi a korábbi évek gyakorlata.

Viszont, ha a csapat rabszolgasorba áll, kemény 7. évad lehet még ebből, ha csak nem fogják kiszabadítani őket együttes erővel még a maradék alexandriai és a hilltopiak együttes erővel már a pilotot követő részben.

Ez most mivel egy erős(ebb) évad volt így az 5 helyett 6/10-et kap.

Csalódottaknak lehet melegíteni a jövő hétfői FTWD nyitányra.

Csigusz - 2016. 04. 05. 00:06

“Csalódottaknak lehet melegíteni a jövő hétfői FTWD nyitányra.”

az első évad fényében ez egy jóóó merész kijelentés :D

Dhomasson - 2016. 04. 05. 00:30

Akár fontos szereplő lesz az, akár nem, az biztos, hogy ezzel a megoldással végképp bebizonyították az írók, hogy töketlenek. Ha sokkoló halált akarnának egy közönségkedvenccel, azt mutatni kellett volna. Ősszel már nem fog ütni. Ha pl. Aaron lesz az, akkor pedig azért töketlenek.

Én amúgy az Aaron, Rosita, Eugene trióból tippelnék valakire. Ha mégis más lesz, akkor szerintem egyértelmű, hogy halvány gőzük nem volt még a jelenet leforgatásakor, hogy ki legyen. Mert azt nem akarom elhinni, hogy a világ jelenlegi legnézettebb sorozatának ennyire balfék írói legyenek, hogy ezt a 90-es évekből megszokott, esetenként szappanoperákban ma is előforduló cliffet komolyan gondolták.
Az sem mentség, hogy később találják ki, mert engem nézőként ez nem érdekel.

Csak aztán nehogy az legyen, hogy most a negatív nézői reakciókra válaszul döntenek egy fontos karakter mellett. Azzal még inkább tönkretennék az egészet.

lacee - 2016. 04. 05. 00:37

Szerencsére egyáltalán nem olvastam előre semmit, és abban a tudatban néztem hogy nem az évadzáró lesz. Fene se számolja hanyadik résznél tart. Így a záró jelenet engem is fejen ütütt :-)
Közben azon töprengtem milyen régen nyírtak már ki főkaraktert….
Erre megjlenet ez a Neagan faszi és komolyan mondom a legmegalázóbb és legkegyetlenebb emberi kivégzést hajtotta végre valakin. persze így hogy nem a jövő hétig kell várni hogy megtudjam. b**meg.
Szóval nem lep meg ha valakit lelőnek lenyilaznak megrágcsálnak a zombik. De ez kegyetlen kivégzés volt és egyáltalán nem TWD stílus..eddig.

Sheriff Hood - 2016. 04. 05. 00:40

dvflls: Ízlések és pofonok, de szerintem ez egy kifejezetten gyenge évad volt, mert szinte SEMMI nem történt, de ami igen, az meg pongyolán lett megírva.

Volt egy zombiterelés, ami olyan jól sikerült, hogy fél Alexandriát újra kellett építeni. Erre elment fél évad.

A második felében feltűnt Hilltop és Negan. Még csak azt sem írhatom, hogy megismertük Hilltopot, mert láttuk egyszer, és annyi. Negan 10 percéért legalább 100 túlnyújtott filler perccel alapoztak, ráadásul olyan iszonyú buta, karakteridegen, túlélőkre nem jellemző helyzetekbe kényszerítették a szereplőket, hogy “oda jussanak, ahova menniük kellett”, hogy rossz volt nézni.

Vegyük csak a végét: kinyírták a dokinőt, majd Maggienek beleírtak egy terhesrohamot, hogy Hilltopra kelljen vinni. Közben a badass-ek fele Daryl után ment, akit épp sorsára hagyott volna Michonne és Glenn, hogy aztán ők essenek először csapdába. Darylék nagyon magabiztosan követték őket a fogságba, hogy a végén minden közönségkedvenc egyszerre lehessen a pácban, miközben Rick a fenyegetettség közepette mindenféle valós védelem nélkül hagyja Alexandriát. A katona, a mesterlövész, a kardforgató, a törvényen kívüli redneck, a botos buddhista, a tyúkanyó és a vezér mind házon kívül, Neganék helyében simán elfoglaltam volna inkább a várat. De miért is cselekedne bárki értelmesen, ugye…

Sulo - 2016. 04. 05. 00:44

JDM olyan one-man-show-t csinált az utolsó 10 percben, hogy számomra ez a pár perc mintha egy teljesen más sorozat része lenne, viszont ezzel a pipa meg is van, jöhet a következő éved.

JohnDoe - 2016. 04. 05. 00:50

“Abraham. Két okból is, őt nem mutatta a kamera a számolásnál”
Bocs, pontosítanék a kommentemen. Rosszul írtam, mutatta a kamera. De, attól még rá szavaznék :D Bár olvasva a neten terjedő teóriákat…van itt már minden. :D

Jacques - 2016. 04. 05. 01:05

Eugene lesz a kiválasztott. Kapott egy érzelmes lezárót valamint az utolsó képsorokból kiderül, ha kikockázzátok, hogy Carl árnyéka látszik Neganon. Úgy vetül az árnyék, hogy rá lehet jönni. Carl mellett balra csak egy valaki volt és az Eugene. Tényleg csak kb. 2 képkockán látni, de ennyi elég…

http://kepfeltoltes.hu/view/160405/twd_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

Ezt ugyan úgy elszúrták, mint amikor kikockázták, hogy Glenn bemászik a kuka alá.

dvflls - 2016. 04. 05. 01:14

Csigusz:

Az S1 utolsó két része szerintem meg pont, hogy nagyot ment! ;)

Visszatérve, egyébként egy sörben fogadok, hogy az S7 nyitóban, pár hónapos/hetes időugrás lesz megint, és csak párbeszédekből, visszautalásból tudjuk meg kit ütöttek agyon, (feltéve, hogy kevesen olvasták, amit az a balfasz Cointrader kommentelt) megspórolva a drámákat, ugye volt már ilyen korábban.

Trevor (Steven Ogg) behozása óriási húzás volt, szinte már a hiánya ordított, már a Grand Theft Auto-ban is láttam benne némi TWD-potenciált a cut-scene-eket nézve. Remélem sokáig maradni fog. Daryl-t pedig a Sons Of Anarchy-ba tettem volna át, Jaxnek több haszna lett volna belőle, látva mennyire háttérbe szorult a karaktere az évek során, jó ha 16/7-8 részben szerepet is kap.

clegane - 2016. 04. 05. 01:29

jaj bakker. még ha elsőre nem is vitték magukkal, a 3. úttorlasz után rögtön haza kellett volna menniük azért a rakétavetőért, és megoldódik minden problémájuk.

randomguy23 - 2016. 04. 05. 01:38

Finálé gyanánt megkaptuk Negan emlékezetes bemutatkozó monológjának kivonatolt, családbarát, polkorrekt verzióját. Katarzis nélkül. Nyilván az eltérő formátum kompromisszumokra kényszeríthet, ám az, hogy az érzelmi csúcspontot is ilyen otromba módon tönkre vágják, érthetetlen.

Hacsak nem szó szerint onnan folytatják az S07E01-ben, ahol abbahagyták most (majd szolgaian követik az eredeti, képregényes jelentet), ebből konstruktívan nem fognak kimászni. Ám még ha ez is valósul meg, mentségét az sem ad arra, miért is kellett ketté szabdalni egy erőteljes, koherens, alaposan felépített beugrót.

Amennyiben ezekre az aggályokra valós válaszokat fog adni a következő évad (ami a forrástól való alapos eltérést, ergo saját kútfőből született cselekményt feltételez), én leszek az első, aki megköveti a készítőket. Hogy nem vállalok nagy rizikót?

Persze, hogy nem. Hat év alatt alsó hangon fél-, de inkább tucatnyi sorsfordító ziccert hagyott ki a sorozat. Konkrét, kerek, adaptálható jelenetekről beszélek. Néha kifejezetten kiborító az a fajta gyáva, töketlen hozzáállás, ami rendre jellemzi a készítőket.

Holott ott van készen az (összehasonlíthatatlanul színvonalasabb) alapanyag, jórészt csak szóról-szóra át kellene emelni. Erre a mai rész az ékes példa. Ahogyan arra is, mennyire nem megy még ez sem.

Lukinyúl - 2016. 04. 05. 02:23

jó volt látni ahogy Rick kicsit észhez tér, évadokon keresztül nem tanult a hibákból, okos más hibájából tanul, a hülye a sajátjából, a bolond a sajátjából sem, lásd Rick és csapata.

Negan bandája szabálytisztelő, erős szabályok szerint éldegélnek amit be kell tartani.

érdekes, engem a Carol-Morgan szál hidegen hagyott, egyik karaktert sem bírom, mikor Morgan lelőtte azt a bolondot, nagyot csalódtam, mert hisz ha az ürge lelövi Carolt esetleg végleg, azután még élhetett volna az illető szép hosszú életet, tele jótettekkel, ha Morgan segít neki felgyógyulni…
oké Carolnak kampec, de Morgan képes lett volna megbocsátani neki talán, esetleg egy kis ketrecbe zárni egy ideig, hogy elgondolkozzon.
ehelyett puff lelőtte, mentve Carolt.
bezzeg ha Rick van ott ebben a szituban, és már húzná a ravaszt, akkor meg kiütné a kezéből a botjával a fegyvert a fene a pofáját Morgannak.:D

hogy a végén kit ütött agyon Negan, egyszerűen nem fontos.
a fontos az, hogy kiket nem ütött agyon.:)
mert velük megy tovább a sztori.

cat - 2016. 04. 05. 03:07

Negan egy zseniális karakter, egy igazi vadállat akitől tényleg mindenki a gatyájába csinál. Sajnos JDM nem győzött meg, sokkal jobban el tudtam volna képzelni pl. Ian McShane-t. Tökéletes Negan lett volna. Ehhh… ez a befejezés meg maga a szánalom. Kétlem, hogy nem az hal meg, aki a képregényben, innentől meg mi értelme volt? + a jelenet brutalitása nagyon sokat hozzáadott Negan karakteréhez is. Nagy csalódás ez így.

winnie - 2016. 04. 05. 06:04

“Most az nem lehet hogy a készítők most találják ki hogy ki haljon meg?!”

már megírták egy ideje az évadnyitó szkriptjét. sőt, az egész félévad nagyjából megvan, most kezdik nemsokára a forgatást.

winnie - 2016. 04. 05. 06:48

igen, a készítők is elmondják, hogy akkor a színészek sem tudták, ki hal meg (most már nyilván az áldozat tudja) – greg nicotero elmondéása szerint: “This episode was tremendously well-written”

mondjuk fura, hogy erre a kérdésre nem válaszol igennel greg nicotero:

Was it always the plan to feature a cliffhanger?

I think it’s the best way to wrap up this story. Honestly, and this is going to sound ridiculous, but I thought it would have been a little cheap to kill a major character in the last few minutes of the show.

Crow - 2016. 04. 05. 07:10

Én annyit tennék hozzá hogy tudtommal pont az a lényege az “eny-miny-miny” mondókának hogy szótagolással meg a szöveg csavarásával oda hozod ki ahova akarod, szal pont nem random…amúgy meg ha “legbrutálisabb finálé evör” akkor úgy gondolom hogy egy terhes nő agyonverését nehéz lenne überelni…

clegane - 2016. 04. 05. 07:22

biztos nem a Carl volt mert akkor a szemébe lógott volna a kalapja.

gyerecske - 2016. 04. 05. 07:23

Azért valahol mégiscsak zseniálisak az írók, mindenki kattog itt a finálén, hogy ki halhatott meg és hogyan fog nyitni a következő évad. :-)

seven - 2016. 04. 05. 07:37

gyerecske: az tényleg zseniális hogy a képregény legjobb pillanatát amit 1:1-ben simán átemelhettek volna elrontották.. :D

beáldozták az egészet egy olcsó cliffért.

clegane - 2016. 04. 05. 07:38

egen de kicsit akadémiai kíváncsiság ez inkább, mint lelkesedés. jobban tetszett volna ha tökösebbek, beszélni akkor is lehetne róla.

amúgy tényleg elég jófej a Negan hogy csak egy embert ver meg, hiszen egyet eleve megöltek volna, mint minden beköszönésnél szoktak. most hol van ebben az extra büntetés azért mert lemészárolták az embereiket?
pff aranyszívű ember ez valójában.

gy3recske - 2016. 04. 05. 08:02

A képregényt hagyjuk, mert az nem ide tartozik.
Teljesen más megközelítésből kéne nézni.Ha a szereplők szemszögéből nézzük azért mindjárt más a helyzet.Egyből sokkal durvább, teljesen mindegy is hogy ki az áldozat, mindannyian elég közel állnak már egymáshoz, akárkit is veszítenek el így tehetetlenül az orruk előtt bevégezve,megalázva azért eléggé sokkoló.

Defilement - 2016. 04. 05. 08:12

Nem tudomirta -e már valaki, de azt láttam hogy több mindenkinek is tetszett a Morgan-Carol páros. Nekem Morgan az egyik kedvencem de full klisé volt hogy jött és megmentette Carolt. Az kifejezetten rossz volt hogy a TWD írói kitalálták a lopakodó ló fogalmát. Betonon a semmiből egy 5mp alatt megjelent háttérben a paci kezében a fegyver…akkor éreztem hogy na neee. A másik hogy szerintem a végét túlhúzták 10-en x bevágás a bandáról körbe majd a kiszámolás és ha még mutatják is kit csap agyon nekem pont oda volt a pillanat, de így sikerült a szarnak adni egy pofont. Mindegy, én biztosan nézem tovább de csalódott vagyok!

lappa - 2016. 04. 05. 08:31

ó, hát ez nagyon nem. ezért a cliffhangerért nagy kár, szomorú, hogy mennyire leszarják a nézőiket. sokkal nagyobbat ütött volna, ha látjuk, hogy kit öl meg és utána a többiek reakcióját.

engem sem Negan mint karakter, sem Jeffrey Dean Morgan színészi játéka nem győzött meg, inkább mondanám közepesnek. egy szociopata bandavezérnek nincs szüksége ilyen hosszú monológra, pláne nem arra, hogy mindent kétszer mondjon el. :) amúgy baromira érdekelne, hogy Negan hogyan tud összefogni ennyi embert, miért nem puccsolta meg senki, de sajnos van egy olyan érzésem, hogy a 7. évadban ezekre nem fogok választ kapni.

pearl - 2016. 04. 05. 08:44

Negan!! Végre! Imádtam minden percét. Egy picit se volt sok, vagy unalmas. Az se érdekel, ha Rick-et verte fejbe, csak maradjon minél tovább. De szerintem lehet, hogy Sasha lesz az áldozat. Amikor szerelmet vallanak (vagy olyasmi) utána megszokott halni valamelyik.(PoI.) Eugene-nél valóban beugrott a Lost, és amikor elkapták őket, a zene is olyan Lost-os volt.

Gábor - 2016. 04. 05. 08:51

Clegane, Carl kalapja nem logott volna be a képbe mert elötte pöckölte fel Negan ;)

Gábor - 2016. 04. 05. 08:53

Az senkit sem zavar hogy a 15.rész végén is kaptunk egy átverést? Valakit fejbe lőttek, a finálé meg mintha nem is ott folytatták volna… A félévad nyitó volt az egész sorozat legjobb része szerintem, de ez az évad hozta mellé sajnos a legtöbb hülyeséget.

winnie - 2016. 04. 05. 08:54

“mindenki kattog itt a finálén, hogy ki halhatott meg és hogyan fog nyitni a következő évad. :-)”

minden rész után szó van a sorozatról, itt is, a neten is. annyi a különbség, hogy nem röhögnek a nézők és köpködik a készítőket. az efféle elég hamar elhal. az ember lapoz, és néz egy új sorozatot. főleg, hogy a TWD univerzumban is jön a the walking dead. most sem azon kattog a többség, hogy ki halt meg, hanem, hogy “hülyék” az írók.

ha zseniális lenne, akkor a készítők nem szabadkoznának meg efféle. ők is pontosan tudják, hogy ez nekik nem jó.

ez olyan, mintha valaki azt mondaná, hogy zseniális volt a gods of egypt című film előtti médiahacacáré. meg is bukott a film. a twd nem fog, de aki akar, tudna valóban zseniális zárást is írni.

ld. ahogy írtuk fent, az egésznek már csak azért sincs értelme, mert jó eséllyel ki fog derülni, hogy ki halt meg, vagy a forgatási képekből, vagy a szereposztásokból. persze lesznek kamu előzetesek meg effélék, de ha csak annyi lett volna a céljuk a készítőknek, hogy találgasson a nép, akkor nem így csinálták volna. ezzel mást akartak elérni, csak még nem tudjuk, hogy mit.

hogy idézzek egy klasszikust: “teljesen mindegy is hogy ki az áldozat,” – ezért nem lesz kattogás.

winnie - 2016. 04. 05. 08:55

“Valakit fejbe lőttek, a finálé meg mintha nem is ott folytatták volna… A”

csak belelőttek darylbe, nem? nem fejbe lőtték.

winnie - 2016. 04. 05. 09:00

valamennyire az egyik pretty little liars finálé jutott eszembe erről, amikor a lányok kinyitottak egy csomagtartót, és mindegyik hátrahőkölt, hogy “úristen”. és nem mutatták meg, hogy mi van benne. akkor azt írtam, hogy ha ütős lenne a tartalom, akkor megmutatják, és az a zárás. ergó valami marhaság lesz a megoldás. (az is lett.)

itt is lehetett volna nagyon erős visszhangja annak, ha valakit kiírnak. nem csak a személy, hanem a hogyan miatt is. ha mondjuk mutatják, amit mutathatnak. kőkemény hatása lehetett volna. és mégsem ezt választották, pedig tudták, hogy úgyis meg kell mutatniuk.

és ez az, ami engem igazán érdekel: miért odázták el az egészet, az elkerülhetetlen. miért nem akarták, hogy erről beszéljenek, mert akarják ezt ellőni egy rész elején, hogy utána még jöjjön egy teljes óra, és a többség ne erről az eseményről beszéljen, hanem arról, hogy még mi történik a részben.

ez fura mód kihagyott ziccernek tűnik. tudatos módon kihagyottnak.

Claire8310 - 2016. 04. 05. 09:08

De Negan elszól egy ilyet, mielőtt nekiállt püfölni, hogy ha valaki megmozdul, vágják ki Carl másik szemét és etessék meg Ricckel?
Carl akkor tuti nem a delikvens.

Gábor - 2016. 04. 05. 09:11

Hát a kamera fejmagasságba volt a 15.ben Daryl elött és elég sok vért fröcsköltek rá… De igen Daryl vérzett a fináléban is… De azért ott is többet vártam.

Winnie nem tudom mennyire vagy képben a soa-val de abba volt amikor ??-t verték fejbe baseball ütővel, na az ütős volt…

winnie - 2016. 04. 05. 09:18

Claire8310: igen. kizárásos alapon lehet közelíteni. carl biztos, hogy nem lesz (erről egyébként egy interjúban is szó van), rick sem lesz, mert mégiscsak főszereplő.

winnie - 2016. 04. 05. 09:18

gábor: voltak az elmúlt 2-3 hétben is nagyon durva jelenetek, ölések a tévében. nem azért írtam.

Josie 05' - 2016. 04. 05. 09:27

Az a baj, hogy olyan a közhangulat, hogy mostmár bármit csinálhatnak, a  többség úgyis húzni fogja a száját. Mondjuk ezt maguknak köszönhetik. Az eddigi történetvezetés alapján várható volt hogy függőben lesz hagyva a vége, összességében nekem nem volt bajom vele. Azért az ütött volna, ha az élőhalott-kordonban tényleg Michonne meg Daryl lettek volna. Érezhető hogy valami “kisiklott” a sorozatban.

Berill - 2016. 04. 05. 09:47

Nekem is kifejezetten feszült volt a rész, ahogy egyre jobban szorult a hurok, már én is csapdában éreztem magam. A vége bosszantó volt, igaz, bár még rosszabb a találgatásokat olvasni (Nem Carl volt, mert a szemébe lógna a kalap, komolyan?!)

Valaki írta korábban, hogy még Negan se ölne meg egy nőt ilyen durván. Hilltopiak előtt nem egy tini lányt vert szét?

Szinte jól esett végre normális emberekkel találkozni, a sorozat kezdte megbontani az emberekbe vetett hitemet… :)

Ha már tippelgetés: Én is Abrahamre gondolok, nagyon húzták már az egész évadban. Michonne, Sasha még Daryl is annyira mellékszálakon mozogtak, hogy az ő haláluk nagyon értelmetlen lenne (vagy pont ezért lenne váratlan és jó döntés?) Azért fokozták még az izgalmakat azzal is, amikor Glenn kikiabált a sorból, nem? :)

Dani - 2016. 04. 05. 09:48

Carl hal meg ez kurvára egyértelmű elismondja neagen ha észre veszitek

CrM - 2016. 04. 05. 09:48

“ha ütős lenne a tartalom, akkor megmutatják, és az a zárás. ergó valami marhaság lesz a megoldás”
Pontosan ezt érzem én is. Ezért nem lehet védeni ezt a cliffet. Ebből csak rosszul lehet kijönni. Vagy egy viszonylag jelentéktelen halál (Aaron, esetleg Rosita), vagy egy tökéletes drámai csúcspont kinyírása, egy fontos karakter megfosztása a hatásos búcsútól.

Balee - 2016. 04. 05. 09:56

Tegye fel a kezét, akit érdekel, hogy ki halt meg? Számomra az az egyik legnagyobb hibája a sorozatnak mostanra, hogy érdektelenek lettek a szereplők és ez nagy baj. Már Maggie halála sem sokkolna le, pedig terhes…

Kérdés: Alexandriát miért nem igázták le addig, amíg a lakói egy taknyos zsepit sem tudtak egyedül kidobni a kukába? A portyázó embereik még csak soha nem is hallottak más városokról vagy Neganékról? Hilltop 37 km, nem a világ végén van. Érdekes, hogy a világ egy csapásra tárul ki. A két testpáncélos faszi gondolom egy eddig ismeretlen közösség/város felderítői, akik szemlátomást nem agresszívak/ellenségesek. Miért nem jelent meg eddig senki Alexandriánál, hogy lépjenek szövetségre?

Eleve a probléma ott kezdődik, hogy a betegekhez valamelyest konyító egyetlen embert miért kell kiengedni ismeretlenbe? Miért nem lehet neki megmagyarázni, hogy, csillagbogár a te életedet nem kockáztathatjuk, maradj a picsádon, mert nekünk is kellhet orvosi ellátás.

Mindíg zavart a sorozat kapcsán: nincs kaja bazdmeg…. Ott veri a répát több tucat életerős ember egy falakkal körülvett nagy területen, napelem, meg folyó víz, meg minden van de a másfél méteres gaz felveri a zöldfelületet. Minden négyzetmilliméteren veteménynek, gabonának kellene lennie. Istállóban jószágoknak, minden random helyen csirkéknek. Persze, hogy éheznek, meg ellátásra szorulnak, ha totálisan életképtelenek. Érdekes a Hilltopnál tudnak termelni, pedig ki tudja mióta sarcolják őket Neganék is (mégis van felesleg).

Teljesen érthető volt, hogy Rickék megtámadták az ellenséget, bár lehettek volna körültekintőbbek is, kis felderítés stb, de ez volt a helyes döntés. Ez volt az a döntés, amit nem hoztak meg Kormányzóval szemben sem, pedig ott sok ártatlant megmenthettek volna. Végre nem moralizálják túl a dolgokat, mert nem lehet, ez már nem az a világ. Tetszik, ahogy Rick azzá az emberré vált szép lassan, akit megölt a 2. évad végén. Mert a világ ilyenné tette teljesen érthetően. Rickék nem gonoszak, eredendően nem akarják bántani a gyengébbet vagy azt, aki nem fenyegeti őket, de képletesen szólva nem hagyják szó nélkül, hogy a szemben álló ujja tartósan a ravaszon legyen.

Fogom nézni továbbra is a sorozatot, de nem tetszik az irány. Önismétlő, még akkor is, ha néha tanulnak a hibáikból.

Hozzátenném, ha Negan nem egy megalomániás szociopata fasz lenne, akkor logikusan kiírtaná Rickéket, mert ez tuti nem a lázadozó csoportocska kategória, amit a többi település lépviselhet elkeseredetten. Ha megnézzük a rész végén a létszámot, kb 200 ember van jelen, ami szerintem Negan bandájának zöme lehet, hogy demonstrálja az erejét. Rickék alsó hangon is leabáltak 60 embert (motorosok, mókusőrs, mentősereg, vasúti támadók, carol udvarlói), tehát elég komoly %-át a seregnek. Ezt nem kellene félvállról venniük, de akkor vége lenne a sorozatnak.

Szóval a sok zagyvalék végére ez a rész unalmas volt, az évad tele netto faszságokkal, de a tankos börtöntámadást nekem semmi nem übereli, az volt mindennek a legalja. Következő évad meg gondolom szövetségesek keresése és a végén totális háború (REMÉLEM), nem a susnyásban felvett kora őszi szenvelgés lesz.

Miért nem játszódik egy évad sem télen, derékig érő hóban?

Ja és egy katonai páncélozott HMMV, tetején egy 50 cal-el mindent megoldott volna az útzárnál, de értem én, hogy csak lakóbuszokat, meg sportkocsikat kell összeszedni az út szélén, mert csak akkor izgalmas a sorozat, ha shotgunnal akarunk mesterlövészt játszani.

Ó milyen fasza kis túlélős móka lehetne ez megfelelő írókkal és hozzáállással, de csak az ajtó-ablak helyzetekig jutnak el és sorra kihagyják a ziccert….

Kész kiírtam magamból a felgyülemlett szart.

CrM - 2016. 04. 05. 09:57

Rick Negan-nek sem lenne jó választás, mert sokkal nagyobb győzelem, ha megtöri, mintha megöli, mártírt csinálva belőle. A legjobb választás szerintem Glenn, bár szegény a múltkori béna ‘halál’ után ilyen dramaturgiailag kiherélt módon távozna. Ezt senkinek sem kívánom.

Berill - 2016. 04. 05. 09:58

“egy fontos karakter megfosztása a hatásos búcsútól.”
Én is pont ezen gondolkoztam, hogy Eugene halála se lenne nagy szám a hősködése után, mert eltelik egy nyár, és nem is fogok rá emlékezni.

Sojgu - 2016. 04. 05. 10:02

Eugen hal meg szerintem mivel ez már a második kardinalis hibaja volt es ahogy Rick nezett ra az eleg para volt . Mellesleg no offense de a mostani reszek hol jatszodnak pontosan helyileg? Marmint a sorozat szempontjabol nem a valo eletben .
Rick alakitasa oriasi volt . Latszodott az arcan hogy ezt nagyon elcseszte es most egy nalluk sokkal nagyobb erosebb brigaddal talalkoztak . Es nagyon félt. Oriasit alakitott szerintem .

f@sk4lap - 2016. 04. 05. 10:09

Lassan ki lehet tenni a halállottót, talán sosem volt ennyire aktuális.
Az én tippem Glenn lenne. Elég régóta van a sorozatban, viszont mostanában kissé súlytalan lett, hátrébb szorult, amolyan se veled-se nélküled karakter, akinek fájó lenne a hiánya de a verkli mehetne tovább zökkenőmentesen. Olyan karakterhalál kell ami durran de nem jár nagy veszteséggel. Most őszintén a következő karakterek halála esetén ki ne morogná maga elé, hogy oké lapozzunk?:
-Aaron
-Eugene
-Rosita
-Abraham
-Sasha

Marad még Rick,Carl,Daryl,Michonne,Maggie.Rick,Carl kihúzva, Daryl halála esetén kb le is húzhatnák a rolót (kb mint a Dallas Jockey nélkül).
Tehát marad Glenn vagy Michonne, akik közül én a monológom elején kifejtettek miatt Glennre tippelek.

Mark Bolt - 2016. 04. 05. 10:26

Dani

Pont hogy a Carl és a Rick van biztonságban, mert mielőtt szétveri a fejet, azt mondja, hogy ha bárki közbeavatkozna, akkor kinyomja a srác maradék szemét és megeteti az apjával. Most ennek a fenyegetésnek semmi értelme, ha éppen bármelyik fejét szét akarja ütni ugye.

Mark Bolt - 2016. 04. 05. 10:31

Foskalap, szerintem nem az a fő szempont, hogy valaki olyat öljenek meg, aki kellően megrázza a közönséget. Már csak azért sem, mert nem mutatják kiről van szó. Így ha most Rick fejét verték volna szét, arról se tudnánk. Szerintem érdemes felhagyni a sokkhatás-hajhászással, nem attól jó vagy rossz a sorozat, hogy megölnek-e valakit a régiek közül. Ez nem egy ilyen öncélú dolog, hogy öljünk meg valakit, mert nagyon morog a közönség. :D

winnie - 2016. 04. 05. 10:32

Carl hal meg ez kurvára egyértelmű elismondja neagen ha észre veszitek

ő kvázi az egyetlen, aki nem halhat meg.

1. mert éppen rá utal negan az egyik mondatával.
2. mert a készítők is elmondják az interjúban, hogy egy bizonyos képregényes sztorit sorra vesznek majd.
3. mert a színész tegnap azt írta, hogy nem tudja, hogy ki hal meg. (aki ezt leírja, az biztos, hogy nem fog meghalni, mert a színész, aki meghal, az tudja, hogy vége a szerződésének, és csak a premierben kell már twd-znie)

clegane - 2016. 04. 05. 10:37

mi a baj a szemébe lógó kalapos érveléssel? én kitartok mellette! XD
még ha fel is pöckölte előtte Negan, attól még amikor kupán csapja abban a szögben, a kalapot simán belesöpörte volna a pov képbe.

de az szerintem is áll, hogy mivel külön hivatkozott rá hogy Carllal meg Rickkel ezt meg azt csinálják, ergo ők nyilván nem lehettek.

gyerecske - 2016. 04. 05. 10:38

“Azért az ütött volna, ha az élőhalott-kordonban tényleg Michonne meg Daryl lettek volna.”

Az kemény lett volna valóban, egy ilyen húzáshoz tökös írók kellenének, ami nagyon jót tenne a sorozatnak.

winnie - 2016. 04. 05. 10:44

“Az kemény lett volna valóban, egy ilyen húzáshoz tökös írók kellenének, ami nagyon jót tenne a sorozatnak.”

nem. a tökösség lehet, de a jót tenne nem. egyszeri sokkolás nulla tartalommal sosem menő. hiába a 150%-os sokkfaktor, teljesen üres és random húzás lenne, annak ellenére, hogy teljesen logikus is lehetett volna neganék részéről, ha megteszik.

de írói oldalról az egész elillanna nagyon hamar, nem lenne hatása, csak afféle egyszeri ijesztgetés lenne egy horrorfilmből, amire a film végén már nem emlékszünk. ha halál, akkor hatásosabb, ha van ölés, van érzelmi töltöttség, stb. oké, lehet olykor hirtelen lecsapó dolgot is húzni (sőt, kell is), de erre ők a mellékszereplőket tartják, mint a példa is mutatta. pedig az is hatásos lenne, hogy egy random zombiharcban valaki kapna egy harapást hirtelen.

Mark Bolt - 2016. 04. 05. 10:46

Szerintem is Eugene az akit szétvernek, egyszerűen a kiszámolós végén világosan bemutatják, hogy ki biztos nem, mert a mondóka utolsó szótagjainál rámutat egy-egy tagra, és csak Michonne és Eugene marad ki. Márpedig Eugene az akitől mindenki elbúcsúzott, Eugene adta át a lőszerkészítés módszerét Ricknek, kábé 100% hogy ő halt itt meg. Michonne-t itt agyonverni teljes hülyeség lenne, és valahogy eszébe se jut az embernek, hogy egy nő fejét verte szét. Meg akkor Rick azért minimum ordított volna egyet. Meg talán akkor valami nőies nyöszörgést is hallunk.

Sheriff Hood - 2016. 04. 05. 10:51

A készítői interjúk alapján:

1. Azért ez lett a vége, mert itt ért véget az elmondani kívánt történet. A magabiztos, önbizalommal teli Rick rádöbben, hogy nem akkora király ő, mint képzelte, és szembenéz a legrosszabb félelmével, amikor is teljes mértékben kicsúszik a kezéből az irányítás és tehetetlen szemlélője csak az eseményeknek. Tehát Rick útja volt a lényeg a magabiztos vezetőtől a tehetetlen szemlélővé alacsonyodásig. Ez így rendben is van, de akkor idáig sem kellett volna elmenni, akkor a “helló, én vagyok Negan”-nel kellett volna véget érnie az évadnak, és legalább a jelenet intenzitását és a sokkhatást nem veszítették volna el, miközben ugyanúgy puffogna mindenki, hogy a semmire vártak egy évadon át.

2. Pontosan ettől a pillanatól fogják folytatni, sőt, Gimple elmondta, hogy Charlie Adlard kivételesen durva képi kivitelezését átültetni a tévébe még a TWD számára is a határok feszegetését jelenti. Tehát megmutatják, nem is tehetnek mást. És mint korábban is írtam, két legyet ütnek egycsapásra: bármi is legyen az oka, mindenki a fináléról beszél most és az első rész után megint azzal lesz tele a net, hogy milyen durva már és ki halt meg.

Az elméletekről meg csak annyit, hogy állítólaf JDM egyes egymaga vette fel a POV jelenetet, tehát akármilyen árnyékokat véltek felfedezni, igazából a készítők rakták oda, mert ott kell lennie, de BÁRKI lehet. És a nekünk jelentéktelen karakter sorsának is érzelmi súlya lesz Rickék számára, tehát igazából tényleg nem az a lényeg, hogy ki volt/lesz az áldozat.

Egyébként ezen az általános felháborodáson sokkal jobban szórakozom, mint az egész 6. évadon, ennél nagyobb kritika nem kell a szezonnak. Meglepődve olvasom ugyanakkor, hogy egyesek szerint ez egy jól megírt, érdekes világnézeti konfliktusokat, a szereplők világának megváltozását jól bemutató évad volt. Ezek szerint valahol félrenéztem és kimaradt 5-6 jó epizód vagy csak én várok túl sokat, de szerintem Morgant sem használták jól, a Carollal való konfliktusa tetszett, de azzal a fura titkolózással és a “ne is beszéljünk róla többet” hozzáállással sokat rontottak rajta. A végén értelmet nyerhetett volna az egész azzal, hogy Morgan talált rá Carolra, és lehetett volna belőle valami mélyebb, drámai beszélgetés, ehelyett klisészerű fordulatok következtek a “kimegyek egy pár percre és eltűnik”, majd “az utolsó pillanatban érkezik és az elveit sutba dobva gyilkosság árán megmenti” jelenetek révén.

Heath állítólag az őt játszó színész hirtelen felkapottsága miatt kallódott el, de az, hogy Tarát a színésznő terhességét rejtegetve benntartották, majd a hozzá legközelebb álló szereplő halála után elő sem vették, az nagyon suta volt, vagy csak a legrosszabb pillanatban értek oda, amikor már szülési szabadságon volt.

Mark Bolt - 2016. 04. 05. 10:52

Ja és a színészi játék az 10/10-es volt, főleg Ricktől. Sokszor az az érzésem, hogy Rick karaktere benne él ebben a világban, úgy néz ki, ahogyan ki kell néznie, és úgy reagál mindenre ahogyan kell, a többiek meg egy szinttel le vannak maradva, például túl stílusosan van összeválogatva a ruházatuk-felszerelésük, túl rendezett a frizurájuk, és egyszerűen nem látom az arcukon egy világvége helyzet minden nyomát. Rick arcán mindig minden ott van. Daryl még ugyanez, Carol szintén, Maggie is, Glenn is. A többiek mintha egy másik világból csöppentek volna ebbe bele.

Peppo - 2016. 04. 05. 10:56

Majdnem a végéig tetszett a hatodik évad. Kevesebb volt az üresjárat, mint a korábbi években, és Negan felvezetése is az évad közepén bizakodásra adott okot. Aztán jött az utolsó néhány rész, ami a sorozat mélypontja számomra. A három szerintem legfontosabb karakter, Rick, Daryl és Carol begolyózott, és csupa olyan dolgot kezdett csinálni, amit egyébként sosem tett volna a korábbi részek alapján. Egyértelműen az írók szegényes fantáziájára vezethető vissza, hogy ilyen ostoba módon kellett a szereplőknek eljutni oda, hogy Negan előtt térdeljenek.

A főgenyó megjelenése jó lett, bár szerintem is kicsit sok volt a duma, önmagát ismételte többször is, viszont az alakítás profi lett, érződött, hogy ez egy igazi rohadék, igaz JDM-től kb. ezt is vártam. A cliffhanger viszont szerintem is gáz, semmi értelme. A helyzet, amibe a csapat került önmagában elég ahhoz, hogy várjuk a következő évadot, tök fölösleges volt eltitkolni, ki lett ki(ny)írva.

Tekintve, hogy a tökösség rég nem jellemző az írókra (igazán fontos karakter már 2-3 éve nem halt meg), Sasha, Abraham, Aaron, Rosita és Eugene lenne a kézenfekvő tipp. Ha mégis kissé bevállalósabbak, akkor Glenn (neki egyebek is növelik az esélyét), ill. van egy olyan érzésem, hogy Michonne. Ő is elsüllyedt az utóbbi 1-2 évben. Rick, Carl szerintem védett Negan szövege alapján, Daryl túl népszerű, Maggie terhes, szóval marad Michonne.

Várom a következő évadot, de remélem, ekkora baromságok nem lesznek benne.

clegane - 2016. 04. 05. 11:17

egyébként én is Eugenere tippelek.
kár amúgy hogy ha tényleg csak ilyen mellékes karaktert választottak az írók, akkor azt így csinálták meg hogy legfeljebb vállrándítást vált ki a nézőből. de például számomra legalábbis megadhatták volna a kisebb karakter halálának is a megfelelő drámai töltetet, ha mondjuk a Eugene önként jelentkezik az agyonverésre hogy mentse a többieket. szerintem ez méltó búcsú lett volna akármilyen mellékszereplőtől.
de egy ilyen kamucliffhanger tényleg nem ad hozzá semmit.

winnie - 2016. 04. 05. 11:52

“a mondóka utolsó szótagjainál rámutat egy-egy tagra,”

sokadjára írom le, hogy az, hogy mit hogy vágnak össze utólag, nem jelent semmit. főleg, hogy talán ők sem tudták. főleg, hogy negan “csalhat” is, ha akar. akárhogy is, csak a képekből “kikövetkeztetni” nem lehet.

winnie - 2016. 04. 05. 11:55

clegane: más szót találj ki, mert a kamucliffhangert ellőttük az azonnal megoldódó dolgokra, a “meghalt-e?” vagy “szétszéled-e a csapat?” húzásokra. itt a cliff legalább nem kamu, biztos, hogy valakinek annyi. sőt, akár minden idők egyik legnagyobb cliffjének is lehetne nevezni. az ultimate cliffhangernek.

de hiába az, ha ócska, gyáva húzás és alapjába véve érthetetlen baki.

Ulfius - 2016. 04. 05. 11:56

Kicsit olyan érzésem volt, mintha most tárgyalnák újra a gázsikat: “hagyjuk nyitva srácok és aki pofátlan emelést kér majd az lesz”. Nem vagyok elégedett…

JDM viszont szuper választás volt Negan szerepére.

_Peter - 2016. 04. 05. 12:08

Most jut eszembe Carol azért sem mehetett velük kirándulni, mert az első akadálynál csak vállat vont volna: mi a gond csak nyolcan vannak, nekünk meg ott a kabátujjban a gépfegyver. :)
Csapdába kellett esniük, RamboCarollal nem alakult volna úgy, ezért elküldték az írók zarándoklatra. :D

Bírom a készítői interjúkat mindig. A fejükben az van milyen cool dolgot csináltak, aztán magyarázkodhatnak.

zsedan - 2016. 04. 05. 12:12

Egyszer kíváncsi lennék egy térképre, ahol be vannak jelölve térképen a különböző csapatok bázisai, mert valamiért még a leírt adatokkal se áll össze a fejemben, milyen távolságokra/irányokra vannak egymástól.

zsedan - 2016. 04. 05. 12:12

*szóismétlés, jó lenne szerkesztés gomb :)

Balika88 - 2016. 04. 05. 12:20

Sziasztok,

hasonló véleményen vagyok én is, mint a többség :-)

Szépen fel volt építve a feszültség keltés, ami az utolsó 10 percben lett csúcsra járatva. Ilyen vesztett helyzetben emlékeim szerint még soha nem voltak Rickék. A vége viszont valóban csalódás, nagyobbat ütött volna ha látjuk is hogy kinek lett vége.

Nálam ami a pozitív oldal még, hogy JDM Negan szerepében fantasztikus volt.

Rovar - 2016. 04. 05. 12:26

Carl biztos nem az, mert nincs az az apa, és Rick, aki képes lenne végig nézni, ahogy a fiát halálra verik. Egyszerűen irreális lenne, hogy nem tesz semmit, akkor inkább őt is öljék meg.

Mikor Negan odalép a kiválasztotthoz, és azt mondja a többieknek, hogy lélegezhettek, pisloghattok, sírhattok… ott mindkét irányba elnéz, szóval szerintem nem a két szélső embernél áll.
Márpedig a két szélen Glenn, és Eugene térdelt. Ők kizárva.

Az ecc pecc pedig találomra ment, szóval olyas valakit ölt meg, akit ő választott ki. Márpedig akkor most központi szereplő halt meg.

Én Rickre tippelek. Őt verte agyon. Képregény ide vagy oda, az ő halála lenne a legnagyobb dráma!

_Peter - 2016. 04. 05. 12:27

Különben nem csak a cliff volt volt ócska, olcsó, gyenge húzás. (Lehetett volna két személy, egyiket látjuk, sokk és Negan lendíti megint, vége.)

De már az egész felvezetés béna volt, ezért felesleges volt a plusz játékidő. Egy vacak lakókocsival indulnak el, nem konvojban baj esetére. Baj lehet egy defekt, zombik, nem csak a savior banda. Előző részekben amikor egyesével mentek és a kisgömböc megette őket, a vitatkozás a semmi közepén hangosan hogy könnyen elfogják őket, a teleportálások, a karakterek lebutítása Negan miatt, bóvli az egész. És van olyan elem amit kétszer is eljátszottak hát hogyne röhögnék. Glennék fogságba esése, Darylék fogságba esése, Eugene kétszer maradt egyedül rögtön elkapták stb. Azért mert az a cél fogságba essenek még nem muszáj a megvalósításnak ennyire bénának lenni.

_Peter - 2016. 04. 05. 12:28

Könyörgöm ezredszerre: Rick és Carl kizárható, világosan kimondta Negan miért.

CrM - 2016. 04. 05. 12:32

“Márpedig a két szélen Glenn, és Eugene térdelt. Ők kizárva.”
Erre ne vegyél mérget. Nem hinném, hogy ezt ilyen szinten átgondolták vona. Lehet, hogy a felvételeknél még nem is tudták, hogy ki lesz a befutó.

Asszem - 2016. 04. 05. 12:48

Nem gondoltam volna, hogy ezt teszem, de megnéztem képregényben, ki halt meg. Utána meg elolvastam az egészet. Most viszont azon gondolkodom, hogy tulajdonképpen ez is egyfajta kaszálása a sorozatnak.

Nekem semmi bajom a cliffhangerekkel, vannak cliffhanger barátaim is, de itt és most ez tök felesleges volt.

Boci - 2016. 04. 05. 13:01

Korábbi bejegyzésre, Daryl fejbe lövésére reagálva. Nyilván egy rossz kamerabeállítást át lehet írni a sorozat kedvéért, gondoljunk csak Gelnnre és a kukára. Mindenki kiakadt, hogy hogyan tudott megfordulni. Itt most egyébként nem ez volt, szerintem. A lövés és fröccsenést lelassítva, meg-megállítva látszik, hogy az a lövés simán mehetett vállba belemagyarázás nélkül.
Én már ezen nem akadok ki. Nyilván minden filmben vannak beállításbeli bakik, szerintem ezen túl lehet lépni.
Nyilván a kiszámoló is úgy volt vágva, hogy a végén még egyszer majdnem mindenkit megmutattak, mintha rá esett volna a választás.
Plusz hogy a szélén áll vagy sem kérdés: nyilván a beállításbeli bakikkal számolva nem lehet erre alapozni, szerintem.
Én azért ennyire nem akadtam ki ezen az évadzárón, mint ahogy itt sokak. Nekem kifejezetten tetszett Rick megtörése és ahogy ezt játszotta a karakter.
Morgan megmentős jelenete persze, hogy klisés, de gondoljunk bele, jobb lett ovlna, ha Carol értelmetlenül meghal? Akkor meg azon puffognának sokan. Remélm, hogy hosszútávon kiderül, miért voltak ezek a jellemátalakulások.
Klisés vagy sem, nekem bejött a Badass pap, sokkal jobban el tudom viselni, mint a korábbi énjét. Azért azt is érdemes szem előtt tartani, hogy Carl “szemtelenkedése” után eltelt pár hét (hónap?), így nem egyik napról a másikra lett ilyen. Nyilván volt egy pont, amikor nagoyt fordult. Nekem ez is bejött, ha klisés ha nem. Nyilván nem vagyok túl nagy igényű. :)

Asszem - 2016. 04. 05. 13:11

Egy pozitívum, amit rég és folyamatosan hiányoltam: Alexandriában végre van normális evakuációs terv, feltöltött készletek, megbeszélt találkozó hely és még elterelő hadműveletre is van terv.

Ennyi rossz tapasztalat után végre, hiteltelen volt eddig, hogy erre úgy tűnt, sosem gondoltak,plane amíg csak a buta zombik voltak a fő fenyegetés

Peppo - 2016. 04. 05. 13:17

Boci

“Remélm, hogy hosszútávon kiderül, miért voltak ezek a jellemátalakulások.”

Az a baj, hogy már kiderült. Így juttatták el a csapatot Negan lábai elé. Semmi értelme amúgy annak, hogy az addig megfontolt Rick egy önhitt idiótává, az addig nagyon is kemény Carol nyavajgó vénasszonnyá, és az addig óvatos Daryl komplett idiótává váljon. Karakteridegen cselekedetek sorát láthattuk tőlük az évad végén.

Kár az utolsó pár részért.

Joco1114 - 2016. 04. 05. 13:21

Balika88:
“Ilyen vesztett helyzetben emlékeim szerint még soha nem voltak Rickék.”

5×01? A kád elé térdepeltetve?

Jacques - 2016. 04. 05. 13:26

Joco1114. Csak most nem lesz itt Carol, hogy megmentsék őket. Tippem szerint az lesz, hogy Negan elengedi őket (minusz egy fő), ha már úgyis neki dolgoznak.

_Peter - 2016. 04. 05. 13:33

Honnan jött a Darylt fejbe lőtték dolog? Szó se volt ilyenről. Direkt mondta Dwight “nyugi túléled”, csak megleckéztetés volt, tehát tudni lehet elsőre is csak kar vagy váll. Az is csak béna cliffhanger volt, tudni lehetett él. Glenn-kuka dolgot se lehetett komolyan venni a megvalósítás miatt, Darylnél pedig még ki is mondták.

bëiz - 2016. 04. 05. 13:45

Csak ide keveredtem nagy nehezen. :D

Kissé parasztvakításnak éreztem a részt, elég lett volna ebből 40 perc is. Morgan és Carol szála unalmas volt kissé.

Az utolsó 10 perc baromi feszült volt, rég láttam ilyet. Jeffrey Dean morgan tökéletes, borsódzott tőle a hátam. A kliffen anyáztam egy nagyot.

Erősebb lett volna a vége jelenet, ha mutatják kit vág agyon. Annyira jól fel volt építve, olyan jól húzták az agyunkat végig: tökéletesen megkoronázták volna a jelenetsort, ha fogja és agyonveri pl. Darylt. Ugyanezekkel a szavakkal, nem elkendőzve a brutalitást. Szerintem felrobbant volna az internet. Így csak az anyázás marad, amit sajnálok. :(

Természetesen ott leszek jövőre. (Tuti, hogy az első részben nem fogunk választ kapni a kérdésre.)

Mantera - 2016. 04. 05. 13:50

Nem írom le részletesen én is, amit már jó sokan megtettek: Rickék hülyék voltak végig, de nagyon…. A bandához terelésük nevetséges volt, ki hiszi el, hogy ezt így meg lehet csinálni?! Értem, hogy meg akarták mutatni, hogy elszálltak maguktól, kemény srácoknak hitték magukat, ez visszaütött, stb., de ennél sokkal jobban meg kellett volna ezt írni.

Maggie akkor most nem is a terhessége/vetélése miatt van rosszul? Csak mert nincs görcse, vérzése, viszont van láza… Furi…

Negan egy kicsit túlhúzta, valamivel kevesebb jobb lett volna, ezt leszámítva nekem bejött a figura. Bár érdekes volt, hogy a monológja elején Rickék mindenét akarta, kicsit később már csak a felét…..

Carol és Morgan szála halál unalom. Tudnunk kéne, hogy ki az a két lovas csákó? Nekem nem rémlik róluk semmi.

Tényleg olyan az egész, hogy “nesze sorozat rajongó, ezek és ezek történnek a szereplőkkel, ja, hogy ez nem életszerű, nem logikus, nem illik a karakterhez, szarok rá, nyeld le, ennél nagyobb erőfeszítést nem szükséges/akarok tenni.”

Mark Bolt - 2016. 04. 05. 14:00

“sokadjára írom le, hogy az, hogy mit hogy vágnak össze utólag, nem jelent semmit.”

Winnie, de jelent azért. Az rendben van, hogy nem sorban haladt a számolással, azt össze-vissza vágták meg, de a mondókája végén az utolsó szótagoknál rámutatott kiket számol, és az erősen feltételezhető, hogy olyan arcot vert szét, amelyik nem volt köztük. Különben semmi értelme sem a mondókának, sem annak, hogy megmutatták az arcokat.

Anikó - 2016. 04. 05. 14:18

Októberig el is fogom felejteni hogy van egyáltalán TWD…. Elmaradt nálam is az a bizonyos “orgazmus”…

Mark Bolt - 2016. 04. 05. 14:18

Balika, igen bár a kannibálok mindet meg akarták enni, Negan pedig szabadon fogja engedni őket. De egészen addig a pillanatig, amíg Negan úgy nem döntött, hogy megkíméli őket, addig a legnagyobb szarban voltak szerintem is, a sorozat egész történetében. Mert ez a csoport legyőzhetetlen, tehát menekülésre még csak gondolni sem lehet.

Most mi történhet? Elengedik őket, de megtartanak 1-2 túszt. Carl ideális túsz lesz például, miután kiderült, hogy Rick fia. Maggie mindjárt szül, belőle is lehet túsz a gyerekével együtt. Rickék szépen hazakocsikáznak, aztán megszervezik a kiszabadítási akciót, majd szedik a sátorfájukat és Alexandriából is elmenekülnek a hilltopi szövetségeseikkel együtt. megjegyzem a Hilltop kérte fel Rickéket a banda kiiktatására, tehát ők is nyakig benne vannak a kakiban, valszeg a táborukat már be is fenyítették.

ayren - 2016. 04. 05. 14:18

Hát ritkán kötött le ennyire kevéssé TWD epizód, mint ez az “internetet robbantó” finálé. Lehet, hogy szétszórt voltam, de csináltam én mindent közben, épp csak kanalat nem hajlítottam. Részletekben néztem meg, a “cliffre” meg inkább nem mondok semmit. Az idei tömérdek baromság után ez már kicsit sok.
Csökken az oxitocin szintje, lehet, hogy a kapcsolatunknak lassan annyi?

Anikó - 2016. 04. 05. 14:19

*Mármint a készítők is és szereplők is azt nyilatkozzák hogy a szereplők nem tudják ki halt meg.

ayren - 2016. 04. 05. 14:22

Mark Bolt
“Maggie mindjárt szül”

2-3 hónapos terhesen? Azt vetélésnek hívják.

Anikó - 2016. 04. 05. 14:24

Vagy ha a hangfelvételen valóban hallatszott sikítás is akkor a készítők kamuznak hogy nem tudja a többi szereplő hogy ki az áldozat hiszem akkor Ők is jelen voltak a jelenet forgatásakor nem csak JDM.
Mindegy a készítők bekaphatják így is úgy is kamugépek!

Steelwolf - 2016. 04. 05. 14:36

Hogy Gyurcsàny Ferencet idézzem ,ezt elkurtuk, nem kicsit, nagyon!’

maxib89 - 2016. 04. 05. 14:39

Lehet, h mar vki irta, de sztem Rick az aldozat, eleg gyenge vezetonek tunhetne Negan, ha nem az ellenfel vezetojen allna bosszut.. En Ricket valasztottam volna, a kiszamolosdival sztem csak heccelte a tobbieket..

bëiz - 2016. 04. 05. 14:51

Én a pszichopata Negan helyében nem ölném meg Ricket. Tökéletes lépéselőnyben és emberfölényben van Negan. Nincs miért tartania Ricktől. Így is megalázza azzal, hogy hagyja végignézni egyik embere halálát. Sőt, ha megöli Ricket, akkor el kellene gondolkodnia Carl megölésén is, mert az biztos, hogy amíg él a srác, addig a bosszún töri a fejét. Sőt, még az is eszembe jutna, hogy ha már elfogadták a többiek Ricket mint vezetőt, akkor biztos szeretik is. Ha megölném, lehet mártírrá válna, az meg nem tesz jót az ügyemnek. Legnagyobb baromság lenne Ricket kinyírni. Szépen, megalázottan cammogjon vissza a helyére és szállítsa nekem havonta a szarjait (terményt, fegyvert stb.)

Szerintem Glenn, Eugén vagy Abraham a vesztes.

Nok3dli - 2016. 04. 05. 14:53

Nekem az egész évad összességében messze szimpatikusabb volt mint az eddigiek. Az utolsó részt kivéve. Az eddigi részekben az tetszett, hogy nem húzták agyon a dolgokat, voltak kisebb történtet-lezárások. Erre az utolsó jelenetben félbehagynak mindent, mintha tv-t néznék a 90-es években és áramszünet lenne a film tetőpontján, aztán várhatok fél évet az ismétlésre, ahol befejezhetem…
A másik meg:
Nem tudom egyszerűen felfogni, hogy miért butítják ennyire az eddig “profinak” tűnő karaktereket. Daryl az egyik percben kiszúrja az őt követő Rozikát, meg a többieket 40 méterről, pár órával később, meg mögé lopakodnak kétarcék 25 centire… aztán Rick az elmúlt részekben folyton azt hangoztatja, hogy mekkora király ő és a bandája. Nah jó nem is annyira alaptalanul, de akkor könyörgöm ne legyen már ennyire balfasz az összes agyoniskolázott, hogy egy egész nap alatt senkinek nem tűnik fel, hogy terelik őket, és csapdába szaladnak.

Az új lovas-lándzsás brigád szimpi.
A pap is extra volt, amikor badass módba kapcsolt. ;)

dexike3 - 2016. 04. 05. 15:06

Tuti hogy:
-Aaron
-Eugene
-Abraham
-Glenn
közül valaki nyiffant ki, mert a hörgés, ami kijött abból, akit lecsapott, férfi hang volt és ők voltak a széleken is, mert kivehető, hogy oda csapott le Negan.

Az írók,ha gyávák, akkor Aaron-t írják ki, ha bevállalósak, akkor maradnak a képregény szálnál

Ruszki - 2016. 04. 05. 15:18

Amikor odalép Negan a kiszemelthez, előtte mutatják hogy az árnyéka Rick jobb oldalára vetődik, mégpedig úgy hogy tőle 1-2 méteren belül lévőhöz lép oda tehát nézzétek csak ki van Rick mellet, ha logika van a dologba ő az SASHA, Aaron is beleférne de ő túl kis hal. Első kép:

http://www.theverge.com/2016/4/4/11359386/the-walking-dead-season-6-episode-16-last-day-on-earth-recap

_Peter - 2016. 04. 05. 15:21

Semmit nem jelent az árnyék, kik voltak a széleken.

Glenn amikor lepottyant a kukáról a feje a kukától távol volt, következő vágásnál már közvetlenül a kuka mellett volt a feje mert a sztori azt kívánta meg.

Mikilós - 2016. 04. 05. 15:30

Nekem nincsenek bajaim az ilyen cliffhangerekkel.
De azért tényleg jó lett volna tudni, hogy vajon ki halt meg. (Csak egy kis árnyék vagy valami.) Szerintem Abraham lett az áldozat. Én is úgy gonolom, hogy ezt a rész jobb lett volna 40 percesre csinálni mert kb. a rész fele azzal ment el, hogy milyen útón menjenek Hilltopba és hogyan tudnák kikerülni a Megváltókat.
Bár még az is jó lett volna ha a Megváltók még Alexandriát is megtámadták volna, úgy hogy Rickék mitt sem tudnának az egészről.

zsedan - 2016. 04. 05. 15:31

Hagyjátok tényleg az elemzést, semmi értelme.

gy3recske - 2016. 04. 05. 15:46

Így van maradjunk annyiban , hogy tényleg szegény operatőr húzta a rövidebbet és a következő szezon kézi kamerás felvételekből fog állni. :-)

Ledita - 2016. 04. 05. 15:49

Valaki írta fentebb, hogy munkahelyi e-maileket nézett a rész közben, én a húgomnak segítettem megírni egy promotional article-t a sorozatos útlezárások közepett. :)
A főhőseinkben túlteng az egó, nem elővigyázatosak és mindenki szabadon elkóricál, frankó. Olyan bárgyúak lettek a karakterek, hogy míg a kannibál társaságnál izgultam értük a kivéreztetéses jelenetben, itt semmi érzelem nem volt bennem, max. csak annyi, hogy Jeffrey Dean Morgan túltolja a “shit”-et (de értem én, hogy nem szabad káromkodni, mert jajj, mi lesz szegény tv nézők lelkével akkor) és mindent kétszer mond el, kétszer mond el. :) Mindenesetre én is vártam már a felbukkanását (amit tetszett is), de a részt nem mentette meg az unalomtól sajnos.

Mark Bolt - 2016. 04. 05. 16:09

beiz

“Legnagyobb baromság lenne Ricket kinyírni.”

Az a helyzet, hogy Rickék kinyírtak egy rakás emberüket. 15-30 emberüket, nem is lehet tudni mennyit. Nagyon nagyon nagyon olcsón megúszták ehhez képest. Valójában itt Negan nem arról tett bizonyságot, hogy szociopata főgonosz, hanem nagyvonalú volt. Én lettem volna a helyében, akkor az összes faszit kinyírom Rick csapatából, teketóriázás nélkül. Negannal Rick is sokkal durvább, hasonló helyzetben mindenkit kinyírt volna. Szóval érdekes.

little - 2016. 04. 05. 16:10

Egyedül az hozna újat, ha Rick bukna ki. A többi karakter elvesztése nem kavarna nagy port.
Michonne: Rick már két nőt elvesztett az évek során
Daryl: az előző epizód végén is meghalt…
Carl: őt is most lőtték fejbe két-három hete
Maggie: lényegében haldoklik
Glenn: ő is elhunyt már egyszer néhány epizóddal ezelőtt.

Az epizód egyébként eléggé haloványra sikeredett. Egy mini erdőben ennyit utat építeni…
Ráadásul szokatlanul nyomasztó lett ez a rész. Ez nem hiányzik a hétfő estéimből (sem).

Nok3dli - 2016. 04. 05. 16:32

Mark Bolt – 2016. 04. 05. 16:09

Szerintem ott különbözik Rick és Nagen, hogy Rick és az emberei között van érzelmi kapcsolat. Rick azért állna bosszút, mert számára fontos embereket veszítene el.

Ezzel szemben Nagen-nek katonái vannak akik csak hatalmat biztosítanak neki. Most elvesztett 30at, de van még neki 100. És ezek az emberek termelői munkát nem hiszem, hogy végeznek.Ezért van szüksége jobban Rickékre, akik majd élelmet biztosítanak a semmittevő katonáknak. Ez így nem nagylelkűség, hanem egyszerű üzlet.

(Ha jobban belegondolok ez a való életben is így működik, a te adódból fizetik a nemzeti haderő kiadásait)

josef - 2016. 04. 05. 16:42

Nagy fan vagyok és sokmindent elnéztem már de ezzel a cliffhangerrel engem is felidegesítettek. :/ Nézni fogom továbbra is de ez egy hihetetlenül rossz húzás volt…

Boci - 2016. 04. 05. 16:58

Dexter

Nem tudom. Az előbb meghallgattam fülessel a végét, nem tudtam kivenni semmi konkrétat. Nyilván feliratozás erősen sugallja, hogy mit halljon az ember.

Soldierdsgn
A kép simán lehet fotóbolt, szerintem…:\

Quantumleap - 2016. 04. 05. 17:22

Na, akkor még egyszer: Negan úgy lett beharangozva, mint egy elvetemült gonosz, akihez képest a Kormáyzó és a Terminus vezére (nem jut eszembe a neve) együttvéve is kismiskák. Hogy tényleg beálljon ez a szemléletmód, valaki olyat kell megölnie, akinek a halála miatt a szereplők és a nézők egyenlő mértékben utálni tudják majd. Ha Rositát, Sashát, Aaront, Eugenet vagy Abrahamot öli meg, mégis mi lenne az átlag nézői reakció? Kábé annyi: Oké, itt egy újabb gonosz, aki geciskedett egy kicsit az évadzáróban. Lapozzunk tovább!

Quantumleap - 2016. 04. 05. 17:43

Mondom, egy mellékebb szereplő megölése nem emelné igazi utálnivaló gonosz státuszba Negant. A nézők jórészének úgy jönne le, hogy: “Oké, itt az új alkalmi főgenyó, aki g*c*skedett egy kicsit az évadzáróban. Lapozhatunk tovább.” Márpedig Negant úgy harangozták be, hogy olyan elvetemült lesz, hogy ahhoz képest a Kormányzó és a Terminus vezetője (nem jut eszembe a neve, sorry) kismiskák még együtt véve is.

Sheen - 2016. 04. 05. 17:52

Nok3dli, azt azért ne felejtsük el hogy kaptunk már utalásokat arról, hogy Negan emberei elég profik. Még a bénának kinéző Dwight is arról csacsogott hogy a kezdetek kezdetétől harcoltak, elcsalták a városból a zombikat az erdő felgyújtásával, közelharcokat nyomtak, stb. Elég harcedzett banda ez, azt sem tartom kizártnak hogy többen fegyveres erőknél szolgálhattak annak idején. Ha azt vesszük hogy Rick csak egy kisvárosi sheriff volt akkor el lehet játszani a gondolattal hogy Negan és a főbb emberei kik lehettek ha a legbénábbja (Dwight) is harcosként nyomta a kezdet kezdetétől. Nem ész nélkül szaladgálnak az tény.

evergreen976 - 2016. 04. 05. 18:16

Egyetértek Sheen-nel, elég ha csak a példát statuáló faszit nézzük, nagyon badass karakter.Szóval ebből nehéz lesz kijönni…hacsak Carol fel nem gyógyul és át nem megy megint Terminátrix-be. XD

rio - 2016. 04. 05. 18:18

Ha Eugene hatalmas búcsúzkodása csak félrevezetés (szerintem az), akkor pá-pá Aaron. B-áldozat: Rosita. Nem hinném, hogy mást kinyírnának. Ha így történik, gyávák a producerek.

CrM - 2016. 04. 05. 19:49

“A lecsapást csak jeffrey dean morgannal vették fel, nem volt ott más színész. mik ezek a kamu baromságok??”
Lehetne akár ADR is. Ettől függetlenül nem hiszek benne, miért csinálnának ilyet, ha annyira titkolni akarják? Ebből mindenki egyből levenné. Csak a szokásos vad találgatások szerintem.

Zsoci81 - 2016. 04. 05. 20:13

Ha már találgat mindenki: 11-en térdelnek. Utoljára Negan mindenkire rámutat még egyszer Lucillel az “egérre” szót ismételve kivéve Michonnet, Eugenet, és Sashat. Úgyhogy szerintem, ha kicsit is adtak támpontot a készítők akkor talán ezzel. Rickre ugyan nem mutat rá, de szerintem nem ő lesz az áldozat. (+ úgy tűnik nála meg sem áll hanem továbbmegy.)
Egyszóval ha nem elég tökösek a készítők akkor Eugene vagy Sasha.
Ha kicsit tökösebbek akkor Michonne.

randomguy23 - 2016. 04. 05. 20:27

Aki nem szeretne rizikózni: jól látható, hogy JDM egyedül vette fel a zárójelenetet. Bár az amit üt kissé takarásban van, senki nincs körülötte. Nyilván a térdelős beállításnál egyesével belógatták mindenkinek Lucille-t, felvették, majd összevágták ahogy akarták.

Feltehetőleg ennyi a sztori, ezért sem érdemes számolgatni. Plusz fentebb már írták, hogy maga Negan is ugrált a verssorokkal a szereplők közt. Bár nem ellenőriztem az állítást, nekem is így rémlik elsőre.

@Mantera: nem kell még tudni, kik a lovas csávók. Csak az előző részben szerepeltek futólag (pun intended).

karit - 2016. 04. 05. 20:42

“az biztos, hogy ezzel a megoldással végképp bebizonyították az írók, hogy töketlenek. Ha sokkoló halált akarnának egy közönségkedvenccel, azt mutatni kellett volna. Ősszel már nem fog ütni.”

És ha nem is akarnak sokkolni? (Azt sem hiszem, hogy csak a halállottós bloggerekkel akartak kiszúrni.)

Mint ahogy senki nem beszél már a 6×15 “kamukliffjéről” sem: mindenki pókerarccal nyugtázta, hogy Daryl egyszerűen előmászott, és él. Ahogy a lekutyapicsázott írói előzmények után Glenn is egyszerűen előmászott a kuka alól, és élt.

Nekem jobban bejön az (vagy csak belefáradtam?), hogy nem magyaráznak túl semmit, mintha minden necces kliff után jönne egy “TÁDÁÁÁM” a következő rész elején, és az álarcos mágus elkezdené kimagyarázni a múltkori csalást.

(Pedig most is milyen kúl lenne, ha Negan a helyettesét ütötte volna agyon, amiért reggel a lábára gurult a motorjával.)

Szerintem ebből is karcolás nélkül kijönnek például azzal az írók – akik alighanem eleve számoltak az anyázós/lenézős reakciókkal, csak épp leszarták – hogy a sokkolás mindössze egy pár hét időugrás lesz, és Rickék már otthon nyalogatják a sebeiket, nem beszélnek erről a napról, és a nézők maguktól fogják szép lassan kipipálni, ki a hiányzó.

Azt persze nem tudom, miből gondolták az írók, hogy a finálé után felrobban majd az internet, mert hacsak nem az iszlám államra gondoltak, ez a sokkolónak(?) szánt zárás elég halk püffenés lett (nem az utolsó reccsenésre gondolok).

Negan longplay monológja nem csak unalmas és önismétlő volt, hanem súlytalan is: ugyanazt a durva adózást mantrázta vég nélkül, amit Jézuséktól már eleget hallottak (nagy dolog, a Kárpát-medence lakói már sok éve fekete öves adózók), így a térdeplők már a közepén felsóhajthattak, nyugi, nem tömeggyilok jön, csak statuálás, ami mégiscsak egy a tízhez arány.

“eleg gyenge vezetonek tunhetne Negan, ha nem az ellenfel vezetojen allna bosszut”

Sokkal nyomasztóbb lett volna, ha a ‘nem tudok választani’ után megfordít egy antik háromperces homokórát, Carlra emeli a botját, és kér Ricktől egy nevet. Nem csak őt nullázta volna le a társai előtt minden szempontból, de egy olyan dilemmát dobott volna fel, amitől valóban felrobban a net. Mind a két esetben.

Szóval, ez az antré – a felvezetéshez képest – nekem eléggé “másmilyen” volt. Finálé 6/10, és az évad is kb.

De persze ettől még alig várom, hogy Rick, aki marhavagonba zárva is két kézzel szórja a lelkesítő lózungokat, mikor jut el újra oda, hogy
“Hülyének fogják magukat érezni, amikor rájönnek, hogy rossz emberekkel húztak ujjat”.

Csak aztán nehogy megint Carol és a néger szobanindzsa húzza ki őket a szarból. Meg a Második Lovasezred.

karit - 2016. 04. 05. 20:48

Mark Bolt – 2016. 04. 04. 22:22
“engem egy 80-as évekbeli horrorfilmre emlékeztetett, amiben egy család lakóautóval menekül az országúton, akárhová mennek elállja az útjukat egy banda, végül valahogy kitörnek, azt hiszik megmenekültek, rájuk esteledik…”

Talán erre: http://videa.hu/videok/film-animacio/sziklak-szeme-2006-4JARqdoI6NZ5Ood3

Gunsmoke - 2016. 04. 05. 21:50

Nem akarok senkit hergelni, de ezek után sz.tem az hülye, aki tovább nézi a sorozatot. Én a magam részéről úgy teszek, mint Elsa a Jégvarázsban…

Rovar - 2016. 04. 05. 22:19

Mindenki megfigyelte, hogy az ecc-peccnél láthattuk, hogy Negan, mindenki arca elé oda tette a botját..? legalább egyszer.

Michonne-hoz viszont egyszer sem?!?!?!?!

Rovar - 2016. 04. 05. 22:32

Michonne és a bot vége egyszer sem találkoznak képen!!

Ellenben mindenki másnál igen.

3-szor mutatják a bot végét a kamerának. (az a kiválasztott)

Amikor először a botot a kamerába nyomja utána Michonne-ra vágnak.

A másodiknál megint a kamerának mutatja, de az nem Daryl mert hozzá már egy új mozdulattal tartja oda.

A harmadiknál pedig kiválasztotta!

Szerintem Michonne lesz az gyerekek!:))

Bravúros vágásra tippelek, mint információ morzsa:))

astrid - 2016. 04. 05. 23:02

Szerintem se érdemes a szöget, árnyékot, hangokat stb. elemezni, főleg ha tényleg csak JDM volt jelen a felvételnél.
Viszont sorra lehet venni a szereplőket:
– Rick: már fentebb is sokszor írták, hogy hülyeség lenne Negan részéről a vezetőt megölni és lényegében mártírt csinálni belőle. Egyszerűbb megtörni és “szolgaságra” kényszeríteni. + ott volt az a mondat, hogy ha bárki közbeszól megeteti vele Carl szemét, ebből nekem az jött le, hogy őt esze ágában sincs megölni, sokkal inkább a pszichológiai terrorra megy ki a dolog.
– Carl: előbbi mondat miatt ő se esélyes, plusz mintha mondott volna valami olyasmit is, hogy nem akarja megölni a jövő gyilkosát. Meg sok benne a potenciál, az írók csak nem írnák ki ilyen bénán.
– Aaron, Sasha, Rosita: az ő haláluk elég súlytalan lenne (annak ellenére, hogy én pl. mindannyiukat kedvelem, de na, egyiküket se sorolnám a “főszereplő” kategóriába)
– Maggie: túl egyszerű választás lenne, hiszen feltűnően beteg, Negan gondolhatja, hogy nincs már neki sok hátra, nem lenne akkora hatása, ha megölné. Bár eleinte mintha őt választaná, de valószínűleg csak a többiek reakciójára kíváncsi.
– Daryl: áhh, túl nagy fan favourite, nem mernék megtenni :D
– Glenn: ő már esélyesebb, ütne is a halála (szó szerint :D), és akár logikus választás is lehet Negan részéről, de már “meghalt” párszor, így azért mégse lenne olyan nagy szám. Vagy lehet pont erre akartak kimenni, mármint hogy eljátsszák néhányszor, hogy meghal, aztán mégse, és akkor most az lenne a csattanó, hogy TÉNYLEG meghal? Elég nevetséges lenne, de az írókból már akár ezt is kinézem.

Marad tehát Michonne, Eugene és Abraham. Michonne mostanában alig szerepelt, szerintem ha őt terveznék kiírni, jobban megágyaztak volna a dolognak. Nagy kedvencem, de most én is max. megrándítanám a vállamat, ha ő távozna.
Szóval igazi opció szerintem csak Eugene vagy Abraham lehet, én inkább utóbbira tippelnék. Egész sok szerep jutott neki mostanában, ráadásul épp családalapításon töri a fejét (ami mondjuk számomra kissé karakteridegen, de ez más kérdés), plusz talán ő volt az egyetlen aki kihúzta magát és közvetlenül Negan szemébe mert nézni. Kibírná az első ütést is, Eugene-nal ellentétben (meg hát valljuk be, Eugene halála nem rázná meg nagyon a nézőket).

Úgyhogy az én tippem mindenképp Abraham.
Egyet kell értsek egyébként a hozzászólók nagy részével, tényleg elég olcsó húzás volt így lezárni az évadot :/

Balika88 - 2016. 04. 06. 00:27

Teljesen igazad van, ezt el is felejtettem. Ott viszont szinte biztos voltam benne hogy nem lesz semmi bajuk és kikeverednek belőle, itt ezt nem lehetett érezni :S

Joco1114 – 2016. 04. 05. 13:21
Balika88:
“Ilyen vesztett helyzetben emlékeim szerint még soha nem voltak Rickék.”

5×01? A kád elé térdepeltetve?

cassano - 2016. 04. 06. 01:12

Itt nagyon lehúzza mindenki ezt a zárást, pedig nem volt ez rossz, új színt vitt a kissé már megrekedő sztoriba a “főgonosz” feltűnése. Volt benne feszültség a végén, meg előrevetíti nagyjából, hogy miről fog szólni az egész 7. évad, nem túl nehéz kitalálni. Szembe kell valahogy szállni Negannel, na meg fegyvert kell gyártani titokban ellene.
Erről jut eszembe, ugye Eugene látványosan átadja Ricknek a fegyvergyártás terveit, ebből lehetne arra következtetni hogy Negan őt választotta a végén és Eugene kilép a sorozatból. Sajnálnám mert óriási figura, ahogy faarccal mond vicces dolgokat az tetszik. Mégis inkább Abrahamre tippelnék.
És hogy olcsó fogás a befejezés? Hát persze, de ez üzlet, üljenek le az emberek a 7. évad elé is meg várják, erre megy ki a játék, ha “olcsó” eszköz vezet hozzá az a gyártókat aligha zavarja.

human - 2016. 04. 06. 04:26

“Marad tehát Michonne, Eugene és Abraham. Michonne mostanában alig szerepelt, szerintem ha őt terveznék kiírni, jobban megágyaztak volna a dolognak. ”

de hát megágyaztak, nekem pont azért ő a tippem. “révbe ért”, kiteljesedett a harcosként két zombival feltűnt karaktere. Ez a Walking Dead sorozatban szinte a halálos ítélet.

winnie - 2016. 04. 06. 05:34

cassano: ne már, hiszen erről szól 10 éve a blog – ne keverjük a szezont a fazonnal, mert olyan kínos:)

a készítőknek, akik így döntöttek, nincs semmi köze az üzlethez, ők nem nyernek azzal, ha többen vagy kevesebben nézik (a sorozatot nem fogják kaszálni). a gyártók sem nyernek semmit azzal, ha többen vagy kevesebben nézik (a licencdíj nem nézettségfüggő) – meg egyébként is: miért néznék többen a részt csak azért, hogy egy név kiderüljön, amit el tudnak bárhol olvasni? miért néznék kevesebben csak azért, mert mondjuk kiderül már a fináléban, hogy ki hal meg? (nem érdekelné őket a hogyan tovább? akkor miért érdekelné őket ősszel, miután kiderül?) ha így gondolkodnának, miért nem volt sokszor cliff a twd évadok végén?

és persze a fő kérdés: hol és mikor érdeke valakinek, hogy mindenhol kutyázzák a részt, ha jó cliffet lehet jó szájíz elérése mellett is írni?

de tényleg, azt megértem, ha tetszett valakinek a cliff, többször leírtam, hogy valahol nekem is bejött, hogy mennyire aljas, de ettől még nem érdemes kombinálni és mindenféle magyarázattal racionalizálni. ráadásul úgy, mintha nem trivialitást írna az ember, mintha nem létezne pár száz másik sorozat, amiben vannak cliffhangerek (de nem ilyenek, ahol tudják, hogy mi az a payoff), vagy mintha nem a kvázi egyetlen sorozatról lenne szó, amely esetében még akkor is nőtt a nézettség, amikor semmit sem tettek érte.

winnie - 2016. 04. 06. 05:36

“meg előrevetíti nagyjából, hogy miről fog szólni az egész 7. évad”

igazából nem vetít előre semmit, mert a körülményekről még nem tudni semmit, a szezon pedig nem arról fog szólni, hogy háború lesz, és megölik a főgonoszt. negan nyilván nem csak egy-két évadra érkezik, hanem hosszabb távra, vagyis a folytatásra kialakul valami, de nem csak annyi, hogy most őt kell megölni, annál sokkal több rétűbb lehet.

Quantumleap - 2016. 04. 06. 07:27

Ha Michonne hal meg az elég köztes szituáció lesz, mert ő ugye nem az első, hanem -ha színésznő szerint nézzük- a harmadik évad óta van jelen. Bár ugye Maggie is a második évadban lépett be. Így tehát Daryl és Glenn a legideálisabbak.

dexike3 - 2016. 04. 06. 08:17

Csak még annyival traktálnálak benneteket, hogy szerintem a két lovas az nem Hilltop-ba való. Eléggé “lovagi” kinézetük volt, a Hilltop-iaknak talán nem voltak ilyen cuccaik, de majd visszanézem.

CrM - 2016. 04. 06. 09:17

Miután Rick és Carl védett, én Glennt nyírnám ki, annak a következményeiben látok a leginkább potenciált. Talán még Michonne, esetleg Maggie. Bár Abraham is lehet jó választás, mert ott van ugye Sasha, akit érzékenyen érintene, valamint Rosita és Eugene is megsínylené a halálát. Daryl inkább csak közönségsokk lenne. Bárki is legyen, sajnálom, hogy ilyen antiklimaktikus módon kell távoznia.

Évi - 2016. 04. 06. 10:28

Nekem bejött a finálé. A kiszámolásos dologrol annyit, hogy miután befejezte Nagen ezt mondta: Sírhattok mert sírni is fogtok de nem mozdulhattok. Ha a srác megmozdul vágjátok ki a másik szemét és etessétek meg az apjával…
Itt mutatott Rick felé is és Carl felé is. Innen következik az én gyanúm hogy valaki olyat ölt meg aki kettejük közt térdelt. Szóval Sasha vagy a meleg srác.

cassano - 2016. 04. 06. 10:37

winnie: Én nem vagyok ebben biztos, hogy Negan több évadra érkezik. Gondolj a Kormányzóra.
Meg azért olyan nagy variációk nincsenek, szerintem legalábbis. Háború lehet nem lesz a következő évadban, bár a végén szerintem már igen, de háborúra készülés, fegyvergyártás Eugene ötlete alapján szinte biztosan. Nyilván az elején fejet hajtanak majd Negannek, de persze csak látszólag, aztán ott vannak a Morgan által megtalált “lovagok”, ők valószínűleg beszállnak majd valami úton módon Rickék oldalán a játszmába így vagy úgy.
Persze ezek csak találgatások végül is részemről:-) Meglátjuk mi lesz, de Negan megjelenése nagy lendületet adhat az egész sorozatnak, érdekes lesz a folytatás.

sepörd - 2016. 04. 06. 13:06

nem lesz nagy karkter mert akkor megmutatták volna, nő szintén nem hiszem, főleg Michonne, 3 csajt azért nem vesznek el Ricktől. nálam Eugene, tőle búcsúztak a részben, átadta a receptet is, a karaktere pedig ki van maxolva, megtörtént a tököt növesztés.

ooo - 2016. 04. 06. 14:12

én régen élveztem ennyire WD részt, néha már már Lostos izgalmakat éreztem.

nyilván a ketchupos megoldás iszonyat idegesítő volt, meg az, hogy 2-3 fővel elmegyünk menőzni, meg rohangálunk egymás után… ezt már józan emberi ésszel nem bírom felfogni. de ahogy Neganék blokád alá vették Hilltopot.. kemény volt.

Egyébként én azt vártam, hogy Jézus, vagy valami ismert ember lesz Negan. Pl. nagy csattanó lett volna, ha Eugune Negan, vagy valami hasonló. :D

Cobaltum - 2016. 04. 06. 14:35

Csúnya dolog, de nem olvastam végig az összes kommentet. Amellett, hogy felb*sztam magam, nekem nagyon tetszett a rész, igazából zseniális volt.
És nem idegen a TWD-től, hiszen anno a Terminusi elfogás is az évadzáróban volt, erős várakozásra adott okot.

Hogy ki halt meg szintén egy érdekes kérdés. Aki angolul nézi kiszúrhatta, hogy amikor lesújt Negan a Baseball ütővel és valami olyasmit mond, hogy “nézd csak neki aztán kemény feje van jól bírja” angolul a “He” szót használja. Ergo a nők kiestek a halál lottóból.

Szerintem Rick, Carl és Daryl védettek, ergo marad Abraham, Glenn és Eugene. Eugene halála kb. senkit nem érdekel szóval vagy Abraham, vagy Glenn a nyertes.

A következő évad szvsz nem is ettől lesz érdekes, ez már nem a zombikról szól, hanem egy új világ építéséről.

Megérkezünk a feudalizmusba: kíváncsi vagyok milyen szövetségek fognak kialakulni Hilltop, Alexandira, lovasok vs. Negan és csapata?

Jó lesz az hölgyek, urak! :D

Maci - 2016. 04. 06. 14:37

Nézem a kommenteket, és nem értem.

Senkit nem zavar, hogy a “kihalt” amerika cirka teljes lakossága NEGAN csapatába játszik valahogy, úgy, hogy 5 évadon keresztül nem hallottunk róluk? Pedig nem hinném, hogy a keleti parttól a nyugatiig jutottak volna Rickék. :)

winnie - 2016. 04. 06. 14:53

cassano: a szinesz nemcsak egy evados szerzodest kapott, gondolom, de a keszitok is ezt sejtetik.

winnie - 2016. 04. 06. 14:55

maci: nem halt ki amerika. nagyon sokan eletben maradtak ebben az x evben. eleg sok kozosseg letezik, neganék eleve jo parat zsakmanyolhatnak ki.

zolkó - 2016. 04. 06. 16:48

Az összes eddigi évadzáró közül a legrosszabb volt ez, ez tuti. Nálam le is csapott ezzel a kaszás, viszlát. Az egész évadban volt 4 db jó rész, a többi sallang volt, a szokásossá vált áldilemmázással, hogy most akkor mi a jók vagyunk, vagy a rosszak? Negan meg egy dacoskodó akarnok, egy nagyranőtt óvodás, aki azt mondja hogy minden az enyém, és kész. És Kirkman bullshit dumái, hogy még nem tudja ki halt meg? Akkor minek kellett bármit is mutatni? Aki ebben nem látja a mézesmadzagot, az vak.

Rubiusz - 2016. 04. 06. 17:15

Maci:
Konkrétan Atlantából jutottak Washington DC mellé, ami kb. 600 mérföld. Tehát ezen a környéken kb másfél évadot töltöttek, ami walking dead időben max néhány hónap.

Quantumleap - 2016. 04. 06. 17:19

De tényleg nem értem azokat, akik Abrahamra tippelnek. Nektek a szívetekhez nőtt a karakter? Megrázó lenne az elvesztése?

Isaac76 - 2016. 04. 06. 17:35

Negan sokat beszélt,persze már Mr.Incredible is megmondta minden főgonosz monologizál ;)
A halállottóra a tippem Eugene,az okokat nem fejteném ki előttem többen megtették :)

Acheron - 2016. 04. 06. 17:49

Azon mélázok, hogy leírjam-e a véleményemet, vagy sem, de inkább nem pazarlom erre az időmet, eleget fecséreltem erre a részre, meg az évadra. Egyszer már kaszáltam a sorozatot 2 évre. Ez a sorozat elérte nálam, hogy konkrétan letojom ki él, vagy hal meg. Érdektelenek, idegesítőek, sőt konkrétan Glenn kukázós jeleneténél a levegőbe csaptam, hogy EZAZ végre megdöglöttél, aztán jött a kopp :D
A forgatókönyvírókat kéne ilyen medve zsidós módon agyonverni! Amúgy Jeffrey Dean Morgan egy igazi komédiás, én csipázom, meg a Trevor-nak is örültem, hogy átugrott a GTA 5-ből vendégszerepelni, de nem mentik meg az évadot, sőt egy ilyen befejezéssel egyértelműen nem!
Inkább most megyek, és elkezdem az új Banshee-t, abban eddig még nem csalódtam :-P

_Peter - 2016. 04. 06. 19:38

“Aki angolul nézi kiszúrhatta, hogy amikor lesújt Negan a Baseball ütővel és valami olyasmit mond, hogy “nézd csak neki aztán kemény feje van jól bírja” angolul a “He” szót használja. Ergo a nők kiestek a halál lottóból.”

Teljes tévedés, nem tudom honnan veszed, nem használja a “He” szót, ne vezess félre másokat. (függetlenül attól szerintem is Abraham vagy Glenn)

Annyit mondott Negan: damn! taking it like a champ! Ettől lehet nő is az.

És nem gondolhatod eljátszák nem mutatják meg, hogy egye a népet a fene őszig, de azért kimondatják vele az áldozat nemét.

_Peter - 2016. 04. 06. 19:49

“De tényleg nem értem azokat, akik Abrahamra tippelnek.”

Volt már egy mi értelme élni időszaka Eugene hazugsága után, aztán múltkor Hilltop bunyónál szinte hagyta magát legyőzni. Gyorsan kerekítettek neki még egy ilyen mondvacsinált szerelmi drámát is, hogy sajnáljuk a boldogság kapujában. Negan is hamar kiszúrta, plusz nem hülyeség a csoport behemótjával példát statuálni és ha jelent valamit hogy az első ütést még bírta az illető inkább ő mint a vékonyabb Glenn. Persze a kedvenc pizzafutárunk is esélyes a nagyobb drámai faktor miatt. Atlantai szereplő, Maggie miatt. Nálam ők ketten a jelöltek, ebben a sorrendben Abraham, Glenn.

_Peter - 2016. 04. 06. 19:54

Francba hogy mindig elfelejtek egy gondolatot:

“Megrázó lenne az elvesztése?”

Szerintem akárki az, így nem lesz megrázó a többségnek. A megvalósítás miatt. Inkább Neganra leszünk kíváncsiak 6 hónap után, vagy hogy Morgan kikkel haverkodott össze. Ha most megmutatják úgy sokkoló lett volna, főleg ha egy második áldozat is a cliff, nálam úgy nagyon durva finálé lett volna. Így csak egy ócska húzás.

“Kedves nézőink az EB döntő 120 perc játékidő után is döntetlen, jöhet a büntetőpárbaj de majd csak 6 hónap múlva, addig is jó szurkolást!”

CrM - 2016. 04. 06. 20:06

Lehet egy clue: aki a furgonban ült Daryl csapatában, az ő POVjával kezdődik a rész. Lehet, hogy azzal is van vége? Mikor kiszállnak, látszik a szemszögéből Daryl feje és keze. A következő shot alapján Michonne ül abban a pozícióban.

Mantera - 2016. 04. 06. 21:27

Az jutott eszembe, hogy a Hilltopiak szerintem “sárosak” :) Ugye Negan mondta, hogy egy emberkét mindig kiiktat, csak úgy a miheztartás végett. Ez alapján a Hilltop-i társaság már megkapta ezt a leckét, tehát baromira képben kell lenniük Negan természetével és a banda kb. nagyságával……

Mantera - 2016. 04. 06. 21:32

CrM: Érdekes amit írsz, jó a felvetésed ezzel a POV kezdéssel – POV befejezéssel.

kékosztriga - 2016. 04. 06. 22:01

Ez úton kell bocsánatot kérnem egy fórumtárstól. Sajnos a nevére nem emlékszem. Beszóltam neki, hogy spoilerezte az új női karaktert Luccie-t. :)) Én meg jól beszptam azt hittem egy személy…:)) Szóval jár a virtuális sör!

Mantera nem Hilltop a sáros, hanem Rick meg az egész brigád! Azért mert felderítés, tájékozódás nélkül nagy pofával, öntelt módon ugrottak bele egy háborúban. Ami azért hihetetlen mert Abraham Irakot megjárt őrmester aki embereket vezetett, neki és Ricknek is tanult szakmája a csatározás, a taktika, a stratégia. Ezért az írók ezt elcseszték, ez nagy hiba.
Aki így viselkedik ilyen hibákat követ el pont az érdemli amit most Rickék kapnak.

kékosztriga - 2016. 04. 06. 22:05

_Peter és minden tippelgető

Nekem az a büdös nagy gyanúm, hogy a készítők még nem nyírtak ki senkit. Még ők sem tudják kit akarnak kinyírni. Én amúgy Ricket nyírnám ki vagy Carlt. Na jó inkább Carlt.

LHX - 2016. 04. 06. 23:15

Marha izgalmas volt a vége. Meg az egész rész. A latolgatástól pedig nem lesznek álmatlan éjszakáim.

NoFearthewalkingdead - 2016. 04. 07. 01:08

Csak én éreztem magam úgy az utolsó 10 percben, mint a suliban, amikor felelésnél a tanár felcsapja a naplót? :D

Quantumleap - 2016. 04. 07. 06:42

Valaki a lehetséges áldozatok közül szerepet kapott egy filmben, amit most kezdtek el forgatni. Ez jelenthet valamit?

Sheen - 2016. 04. 07. 06:59

Quantumleap, szerintem nem, mégpedig azért nem mert nem hiszem hogy csak egy áldozat lesz. Negan agyonvert valakit – oké, de ez nem jelenti azt hogy a hetedik évad elején nem fog még hullani néhány karakter. A kormányzó a megmentőkhöz képest kismiska volt, mégis odaveszett sok ember Rick csapatából. Itt is hullani fognak, biztos vagyok benne.

Quantumleap - 2016. 04. 07. 07:02

Sheen: Az mondjuk érdekes lenne, ha kiderülne, hogy csak valaki pitibbet vert agyon (Eugene, Sasha, Rosita, Aaron), aztán az epizód végén pedig bumm, meghal egy jelentős szereplő.

Sheen - 2016. 04. 07. 07:15

Még ezt sem zárom ki, bár szerintem itt tényleg egy fontosabb karakter hullott el. A 7×01-et én Lost-os stílusban simán élvezném, mutatnának egy Alexandriai csendes hétköznapot, a nézők ezerrel néznék ki hiányzik vajon, aztán nem hiányozna senki, jönne a wtf a végén pedig beütne hogy flashback volt az egész (egyúttal megemlékezés a karakterről is).

winnie - 2016. 04. 07. 07:34

“Ez jelenthet valamit?”

ha most forgat, akkor még nem feltétlenül. meg viszonylag szabadok, volt, hogy évad közben is elengedtek valakit egy időre, akkor vékonyabbra írták a szerepét.

winnie - 2016. 04. 07. 07:37

Quantumleap: mondjuk szerintem biztos, hogy fontosabb karakter lesz, de lehet abban valami, amit írsz. egyszerűen nem tudom, hogy mi értelme lenne a részt ugyanis úgy megcsinálni, hogy az elején meghal valaki, és utána még jön 40 perc. a halálokat általában a végére időzítik, nem véletlenül. itt meg, vagy azzal kezdik, és a végén vagy a rész, vagy a halál felejtődik el. vagy azzal végeznek, de akkor az ember azt a 40 percet fogja időhúzással vádolni.

hacsak nem az lesz, hogy a rész végén kerül sor az ütlegelésre, és addig városiak, tara/heath, vagy morganék sztorija kerül sorra és az érdekes lesz, nem pedig olyan, hogy “pörgessük, érdeke a vége”

Sheen - 2016. 04. 07. 07:57

Állítólag rögtön ott veszi fel a fonalat a sorozat ahol abbahagyta, és azonnal a kezdéskor ki fog derülni ki halt meg. Valószínűleg egyből ennek a következményeire építkeznek majd.

kékosztriga - 2016. 04. 07. 08:21

Sheen nincs bajom vele ha hullanak csak kapják már össze végre magukat a készítők, dráma, karakterek fejlődése stb. Ha hullanak is akkor hozzanak be új karaktereket akikkel lehet azonosulni, kedvelni őket, izgulni értük. A mostani csapat annyi balfék dolgot csinált, hogy egy kicsit sem sajnálom őket, hogy ott vannak ahol. megérdemlik.

Mondjuk itt, hogy Negan szekta ilyen meg olyan. Azért végig gondoltuk azt, hogy Rickék hogyan jutottak ide és mit tettek? Gyakorlatilag elvállaltak egy zsoldos munkát kajáért úgy, hogy kentek rá egy ideológiai maszlagot. Jó volt ami helytálló belőle. Rick karaktere oda süllyedt ami miatt anno elítélte Shanet. A tettei ostobák és átgondolatlanok. Halljon meg fontos szereplő de legyen értelme a halálának a történet szál és a többi karakter fejlődése, változása szempontjából.

Soldierdsgn - 2016. 04. 07. 08:31

Úristen, hogy min tudtok kiakadni és vitázni!
Ha nem telefonoznátok, vagy szakdolgozatoznátok vagy teregetnétek a nézése helyett, és láttátok volna a 6×15 végén, hogy nem Daryl fejére célozva lőttek és még mondta is neki, hogy “nem lesz baj” vagy “túléled”… Visszakapta csak azt a lövést, amit égett fejű barátunk kapott!

Értelmetlen kiszámolni, hogy ki halt meg, mert nem akarták, hogy kiszámold és nem is lehet, mert titok és valószínű, hogy nem is egyszerre lett felvéve!

Azt ígérték, hogy felrobban az internet, hát eléggé robbant, hisz mindenki itt hőbörög és beszél róla, mémek és cikkek hada foglalkozik a témával, mennek a nagy fórumos találgatások és fikázások, néhol istenítések! (persze negatív hangban érték ezt el, de hát ez van)

Annyira nem volt lesújtó, hogy nem mutatták ki halt meg, ezen nem tudok nyafogni, majd októberben kiderül, ne félj attól, hogy nem fogsz emlékezni már.

Rollerblade - 2016. 04. 07. 11:40

Sajnálom, hogy számomra az egyik legjobb évadot így el tudják rontani az utolsó KÉT!!! résszel. A 2 leggyengébb legunalmasabb résszel zárják ezt a pörgős izgalmas eseménydús cselekményt…
Szomorú..

CrM - 2016. 04. 07. 13:36

@Rollerblade: Én inkább azt mondanám, az utolsó 4 rész. Szerintem a Carol-os fogságos részzel kezdődött az igazi lejtmenet. Negan jelenete viszont tetszett, a legvégét leszámítva.

Mantera - 2016. 04. 07. 14:01

Kékosztriga: Abban teljesen igazad van, hogy Rickék úgy hülyék, ahogy vannak; hogy ebbe így, ilyen módon fejest ugrottak. Hilltop annyiban “sáros”, hogy mivel Negan stílusával, szokásaival és embereinek kb. létszámával tisztában voltak, így ők egyértelműen tudták, hogy ez a ~10 fős csapat nagyjából annyi gondot fog Negannak okozni, mint egy szemtelen légy. Ez pedig felveti nálam azt a lehetséges verziót, hogy Hilltop úgymond feladatul kapta a “vad felhajtását”. Ergo erről még el kéne beszélgetni velük a jövőben…….

Soldierdsgn - 2016. 04. 07. 14:45

Mantera, szerintem figyelmeztették Rickéket, hogy nem lesz ez könnyű.

Mantera - 2016. 04. 07. 15:03

Soldierdsgn: Azért a ‘nem lesz könnyű’ és a ‘k..va kegyetlen fickó rengeteg hasonlóan gátlástalan pasassal’ között van némi különbség :) Ha harcolni indulsz egy tudvalevőleg erőszakos banda ellen, akkor számíthatsz némi ellenállásra, szóval ez a “nem lesz könnyű” infó egy nagy nulla, ez nem a tények ismertetése :)

kékosztriga - 2016. 04. 07. 15:40

Mantera: Nem értek egyet veled. Nézd vissza. Hilltop elmondta nekik amit tudott. Amit láttak, hogy kb. hány ember volt velük mikor agyonverték a kölyköt a falaik előtt és, hogy egy gátlástalan banda. Szerintem szó sincs arról, hogy Hilltop felhajtotta volna a vadat. Egyszerűen Negan jól csinálja a taktikát. Nem adta ki milyen erőt képvisel. Senki nem gondolta, hogy a kis szekta “frencsájz” rendszerében egy csomó közösséget maga alá hajtott és nagy erő van mögötte. Rickék gyakorlatilag egy zsoldos munkát vállaltak el. Sőt ajánlkoztak rá. Ha elvállalok egy ilyet kérdezek még többet minden apró részéletet, felderítek stb.

Rick csak magukat hibáztathatják a helyzetért senki mást. De konfliktus szállnak nem rossz amit írsz a jövőre nézve.

CrM - 2016. 04. 07. 15:50

Az eddigi tapasztalataikból kiindulva joggal gondolhatták, hogy képesek lesznek legyőzni őket, tekintve, hogy nem kevés bandát elintéztek már (Governor, claimers, terminusiak, farkasok…). Ez sem tűnt nagyobb falatnak. Hogy ekkora szervezet lehet, meg sem fordult a fejükben. De miért is fordult volna? Szerintem realisztikusan cselekedtek. Inkább az lett volna furcsa, ha hetekig tartó megfigyeléseket tartanak minden eddigi gyakorlatukkal szembemenve. A pofáraesés elkerülhetetlen volt. De talán pont ettől lehet jó a következő évad.

CrM - 2016. 04. 07. 15:52

Pontosítás: a realisztikus cselekvés alatt azt értem, amikor az első támadást végrehajtották, a 12. részben. Az utána történt ész nélküli questelés minden volt, csak realisztikus vagy logikus nem.

Soldierdsgn - 2016. 04. 07. 16:11

Mantera a “nem lesz könnyű” mondatom az kb az, amit kékosztriga írt, csak nem akartam kifejteni, nem ezt mondták :)

én is ezt vallom, hogy a nagy arcuk miatt hitték azt, hogy mehettek egyből szembe Negan-al, hisz nem tudhatták, hogy ekkora seregük van és most nem is harcba indultak, hanem orvoshoz, így még jobban megszívták és nem volt esélyük a további hadsereg leépítésekre.

kékosztriga - 2016. 04. 07. 17:06

CrM: Nekem ott sántít, hogy nem civilekről beszélünk. Rick sheriff, Abraham őrmester volt Irakban kapott taktikai stratégiai kiképzést mindkettő, ehhez képest úgy viselkedtek mintha anyám szabadult volna be egy Ak-val a TWD univerzumba. Okés elfogadom amit mondtál, hogy amíg megtámadták az radar állomást odáig rendben volt, mert szerencséjük volt. De taktikailag hibáztak már ott. És könyörgöm utána 3 részbe telt mire rájöttek, hogy sza@ba vannak?

Igen az eddigiekből gondolták. Vagyis elbízták magukat és nagy arcuk lett. Alapvető hadviselési hiba. Szintén tanítják katonáéknál.

De nem baj a kérdés az ebből milyen karakter fejlődést tudnak kihozni az írók. Tanulnak e a hibákból.

Én kinyírnám Glennt és Carlt. Erre lehetne építeni. De ehhez gyávák a készítők.

röviden-tömören - 2016. 04. 07. 17:22

ha Maggie nem lett volna rosszul, akkor nem mentek volna ki. tehát a történet kedvéért amit kitaláltak és hűde zseniálisnak gondoltak az írók: Maggienek rosszul kellett lennie.. meg előtte kisgömböcnek meghalnia, Jézuséknál másik dokit találni – egyáltalán Jézussal fogócskázni. és így tovább.. már-már félelmetes ahogy az évadzáró utolsó perceiért akármilyen nyakatekert hülyeséget egybefűztek és fűznek az írók.. ha a láncos zombik között Darylék lettek volna, akkor nem mentek volna tovább. (dehogy nem voltak, akkor nyilván az életben tartásuknak szerepe volt..)

az igazi nagy megdöbbenés meg nem az lesz Rickéknek, hogy kinek a fejét igazította meg Negan, hanem ha rájönnek, hogy egyszerűbb lett volna egyvalakinek doktorért szaladni.. még talán esélye is lett volna arra, hogy visszaér a guttalaxszal..

csajt szerintem eleve nem mertek megcsapatni Negannal, meg annyi feketét elpazaroltak már, hogy itt szóba sem jöhet. a mondókázásnál nem garancia, hogy befejezte egyáltalán, meg egyébként sem véletlenül voltak a hangnélküli bevágások.

ütés előtt viszont mindkét irányba néz Negan, így fura lenne, ha a két legszélsőt ütötte volna. Eugene, Glenn így megmenekülhetett. Eugenenek eleve nagy pofon, hogy mégsem akkora nagy túlélő (megtanulta a leckét :-)). Rick és Kharll megint nem. Darylt meglőtték, emozik. csajokat sem hiszem. (már csak azért sem, mert nem tudhatja a Negan azt sem, hogy ki dugta őket és egy ilyen lépéstől fix lenne a kiszámíthatatlan bosszú). bár Rosita.. hmm.. szerintem Abraham vagy Aaron.

Enid azóta is várja vissza Kharllt..

röviden-tömören - 2016. 04. 07. 17:26

az még milyen lenne ha Eugenet visszaharapná a furcsa pisztolytartású szőke vakegér, ahogy Darylnek is törlesztett.. :-)

röviden-tömören - 2016. 04. 07. 17:29

Szek, nem vagyunk ugyanolyanok. máshol van a tűréshatárunk is. akit bosszant a sok írói hülyeség azt azért bosszantja, mert lehetne jobb a sorozat. erre ilyen részeket kapunk..

Sheen - 2016. 04. 07. 17:36

röviden-tömören: a logikádat követve Eugene. Csak és kizárólag ő emelhette fel a fejét az első ütés után, mert pont szintet lépett. Negan amúgy azért nézett jobbra-balra, mert nem értette hogy a felvétel közben hova tűnt el mindenki a cameramant és őt kivéve.

Soldierdsgn - 2016. 04. 07. 17:56

Azt is kár taglalni, hogy miért nézett körbe, mert ha jól emlékszem a fenyegetésnél nézett körbe és hát azt az embereinek mondta, akik körben álltak, így megintcsak mindegy, hogy hol is állt ő és kinek kanyarintott egy új mosolyt a homlokába :D

kékosztriga - 2016. 04. 07. 19:18

Szek: Attól, hogy kritizálom még én is baromira várom. A kaszától messze vagyok. Akár minden nap néznék TWD univerzumot. :)

Én nem tippelgetek. Amit szeretnék viszont az,
hogy Carl legyen majd később Glennt is mehet mondjuk a 7×01 végén.Meg is indokolom miért. Dramaturgiailag nagyot ütne, igazi dráma lenne. Erre a két halálra mind Rick mind Maggie esetében lehetne karakter változást építeni. Bármilyen irányút. És ismét bizonyítaná, hogy senki nincs védve. Adna egy feszültséget, hogy bármikor lecsaphat a végzet bárkire ez egy ilyen világ. Ráadásul Carl és Glenn halála is el lett már játszva, mehetnek.
Arról nem beszélek, hogy a kis pöcs Carl idegesítő egy seggarc. :))
De ehhez gyávák a készítők.

chulo - 2016. 04. 07. 19:43

A rész nézése közben végig az volt a fejemben, hogy ez tök jó befejezés lenne:
Nem tudok dönteni, dönts te Rick, különben a fiad lesz az…csapó, stáblista…

így meg elmennek a búbánatos ….omba az írók. Megcsinálták hosszabbra, de minek? Semmi plusz, érdekes dolog nem volt benne. A hangulat megvolt, alapvetően tetszett a rész, bár azt nem igazán értettem hogy mi a bánatnak indult meg minden olyan ember egyszerre, akik képesek voltak fegyvert fogni.
kasza nem lesz, mert hülye vagyok, de valszeg le fog menni 2-3 rész, mire észbe kapok, hogy már megy a sorozat újra

Mantera - 2016. 04. 07. 19:56

Kékosztriga, Soldierdsgn: Oké, leszállok Hilltop-ról :D Amúgy szerintem is Rickék az egyedüli hunyók abban, hogy így alakult a sorsuk, csak felmerült bennem hogy Jézusék keze is benne lehet ;) /Amúgy nagyarc ide, májerkodás oda, a nem túl jól elsült első támadás után azért gondolkodóba kellett volna esniük./

chulo - 2016. 04. 07. 19:57

amúgy a nőket kizártnak tartom, hogy kinyírták. Nagy a banda, “háború” van, ilyenkor sajnos nem csak egy marék búza a “jutalma” a zsoldosnak. Szóval Rosita meg Sasha egy “valósághű” világban rosszabbul járna mint a kameraman

kékosztriga - 2016. 04. 07. 20:43

Mantera:Jézus jó karakter neki lesz még szerepe és pozitív.
“Amúgy nagyarc ide, májerkodás oda, a nem túl jól elsült első támadás után azért gondolkodóba kellett volna esniük”
Na látod ez az! Végre valaki! Erről beszélek. Bugyután lett megírva. Már a motoros robbantás után le kellett volna ülni haditanácsot tartani. “Te Rick ezek itt valami Negan emlegettek, hogy övé a cuccunk. Ki lehet ez valami hmcs” De a támadás után már össze kellett volna ülni, hogy kinek milyen infója van és összerakni a képet. Motorosok+A banda akit elől megmentette Daryl az akkor még nem égett arcút+akiket a radar állomáson megtámadtak+a húsfeldolgozóban elhangzottak (Én vagyok Negan, mind Neganak vagyunk stb”) Mindenki elmondja amit tud és né mán ez egy Hidra vagy mifene. De nem! Csak miénk a világ mi vagyunk a f@sza gyerek lenyomtunk Negant. Jó, hogy tűzijáték meg kumbaja nem volt.

CrM - 2016. 04. 07. 21:56

Ha valamennyire is konzisztensek akartak lenni az epizóddal a POV ‘keretezéssel’ (first shot-last shot) és nem direkt a nézők megvezetésére mentek, akkor Daryl csapatából valaki lesz az áldozat. Mivel Daryl látszik a furgon ajtónyitásnál az (átalam vélt) áldozat POVjából, így marad Michonne, Rosita vagy Glenn.

Sheen - 2016. 04. 07. 22:42

Rick nem volt gyáva csak éppen távolsági hívást bonyolított le Lorival.

Sheen - 2016. 04. 08. 05:00

Teljesen mindegy kit ütött agyon. Ez az epizód nem erről szólt hanem arról, hogy mostantól nem Rick a góré. Az hogy kinek a feje horpadt be, ebből a szempontból lényegtelen.

winnie - 2016. 04. 08. 05:02

“hogy leírom, hogy seggarc,”

ilyesmire nem szűrnénk soha.

egyébként nekem is fura ez a hozzáállás, carl ahhoz képest, hogy honnan indult, az egyik legértelmesebb figura lett.

winnie - 2016. 04. 08. 05:06

Sheen: hol tetszett eddig lenni?:) épp erről szól a fenti betűhalom. és mégis a készítők ezt ítélték meg olyan fontosnak, hogy így zárjanak. valamiért hatalmas jelentőséget tulajdonítanak neki.

nem mellesleg, rick helyzete mit sem változott ezzel, csak bejött a képbe még valaki. rick sosem mások uta volt, hanem a sajátjaié. most is az marad, nem?

Rammschein - 2016. 04. 08. 06:23

Azért Carl is lenyírhatná a haját…nem hiszem el, hogy nem találtak egy tetves rozsdás ollót sem. :DDDD
Csak mert ha nagyobb testalkatú lenne, kb úgy nézne, ki mint Daryl. xD Vagy a posztap idején nem baj, ha igénytelen az ember? :)

kékosztriga - 2016. 04. 08. 06:54

Sheen: “Rick nem volt gyáva csak éppen távolsági hívást bonyolított le Lorival.” :)))

“Ez az epizód nem erről szólt hanem arról, hogy mostantól nem Rick a góré.” Kicsit lassú a felfogása, de sebaj.

winnie: Nem ti szűritek az oldal, pont Te írtad privátban. ;) Leírok valami káromkodás szerűt és nem jelenik meg egyből, ha teszek betűk helyére @ jelet átmegy. Mindegy, figyelek rá.

“egyébként nekem is fura ez a hozzáállás, carl ahhoz képest, hogy honnan indult, az egyik legértelmesebb figura lett.”

Ez teljesen szubjektív a részemről. Nem csípem a karaktert, ha nagyon boncolgatom van oka. Amiért kiírnám az sokkal inkább amiket érveket mondtam feljebb nem azért mert nem kedvelem.

“nem mellesleg, rick helyzete mit sem változott ezzel, csak bejött a képbe még valaki. rick sosem mások uta volt, hanem a sajátjaié. most is az marad, nem?”

Hát eddig két lábon járt, most meg térdel. :) Ez azért komoly változás. :)) Jó értem a csoporton belül, persze. A saját útja ami hol fogadjunk be mindenkit hol nyírjuk ki akit látunk. Szélsőséges ostoba csapongás.

Quantumleap - 2016. 04. 08. 08:35

Ami most hirtelen eszembe jutott:

Pár epizóddal ezelőtt láthattuk Morgant, ahogy egy börtöncellát épített Alexandriában. Ennek nyilván lesz majd valami jelentősége, valószínű már a következő évadban. Talán Negan kerül bele? :O

lacus - 2016. 04. 08. 09:24

Nem tudom írták-e már, a 100. kommentnél feladtam, de nekem az volt a legfurcsább, hogy bárki előtt is állt meg Negan még lenyomott egy szöveget mielőtt emelte az ütőt.
A kiválasztott akkor már tudta mi következik, hogyhogy nem menekült???
Akármennyire szereti vagy védené a többieket a végső percben mindenki a saját életét menti.
Bárki is volt, csak várta a csapást, nem mozdult.

Biztos, hogy Daryl, Abraham, Rick, Rosita, Michonne, de lehet a többiek is nekimentek volna Negannek, hátha…
Eugene meg simán elfut.
Hiszen itt már mindegy hogy egy golyó a hátába vagy egy Lucille az agyába.

Ki az a barom aki csak térdel és várja a csapást???
Aaron?

winnie - 2016. 04. 08. 09:28

lacus: reménykedni lehet, nem? de vagy menekül valaki, vagy nem. de le is foghatták. viszont nem hiszem, hogy egy abraham gyávába menne át és megfutamodna. a többség a keménység jelének tartaná közülük, ha ott marad és tűri a csapásokat. és akár ezzel mentve meg a társai életét.

Soldierdsgn - 2016. 04. 08. 10:55

lacus , nem mindenki!

fireblade - 2016. 04. 08. 11:25

Lacussal értek egyet..nehogymá ott térdeljek és tűrjem hogy egy agyatlan b@romarcú üssön baseball ütővel..nem mindegy akkor már??..nekiugrom, felborítom, akármi..és káoszt csinálok, hátha menekülhetnek a többiek vagy akármi..persze golyót kaphatok, ami jobb mintha veretném a fejem..
ez marhaság
persze lehet reménykedni, de ott már nem volt mire várni..
olyan érzésem van mintha visszafelé forgatnák a részeket, először van a végkifejlet, és megpróbálnak forgatni hozzá olyan előzményeket, hogy eljussanak a fix véghez..és ha törik ha szakad oda kell kilyukadni, akármennyire is meg kell tos*ni a történetet…ezért ez a katyvasz előzmények, és full logikátlan kavarások.

Pipacs - 2016. 04. 08. 13:55

“Hallottam hogy Negan feltűnése egy fontos szereplő halálával jár, de, hogy a végén az operatőrt üti le arra nem számítottam!”

:D Ha lenne “A hét hozzászólása” rovat, jelölném!:)

Amúgy most nem azért, de ez volt az igazi halállottó a javából! (És most nem is fog kiderülni őszig, a legutóbbi itteni szavazáson kinek lett igaza…)

Nekem a balf*szkodás a folytonos visszafordulással nem tetszett. Viszont értettem a koncepciót, hogy szép lassan szó szerint bezárult a kör, nőtt a feszkó.
Ami miatt nagyon nem tetszett, az az utolsó 10-15 perces nagyon lassssú fütyülős-reszketős-főköcsög monológos jelenet. Nekem ez a várva várt vezér fószer egyáltalán nem volt hiteles, de lehet, hogy csak a játéka volt gyenge. Vagy a karakter volt pofon egyszerű: egy vérg*ci és kész, ennyit tud, de ezt üzembiztosan… Ha egy kicsit intelligensebb és kevésbé látványosan vérszomjas terrorpöcs, sokkal nagyobbat ütött volna nekem.

Ami a kiszámolóst illeti, én is úgy gondolom, hogy kb úgy csinálta, hogy a végére az maradt, akit már kiszúrt magának, az egész színház a megfélemlítés része volt. Viszont a Carl szemgolyójával kapcsolatos duma arra enged következtetni (tudom, tudom, ez a TWD, Sherlock-i logikával nem sokra jutunk), hogy Rick és Carl kiesett a jelöltek közül.

Szerintem nem volt olyan béna ez a lezárás, de mondjuk a kamerára vércsurgás tényleg szánalmas, olcsó fogás volt.

Marcipáncica - 2016. 04. 08. 14:56

chulo:
ezen már amúgy én is többször gondolkoztam. a nőkkel kapcsolatban teljesen irreálisnak tartom ezt a féle “nézőkímélő” megközelítést. a valóságban hasonló helyzetben az ilyen csajoknak sokkal többtől is félniük kellene, nem csak attól hogy lelövik őket, vagy zombivacsik lesznek. (ld. pl. 28 nappal később c. film) nyilán nem lehet így rangsorolni, de egy csupán erőszakra tartott rabság szerintem a legrosszabb kimenetel ami történhet velük.

Herzi - 2016. 04. 08. 15:56

Ha Negan taktikus akkor egy erős férfit ütött most ki, hogy a többi érezze nincs senki biztonságban és neki kell majd dolgozni.
Ha csak demonstrálni akart, akkor akár egy nő is lehetett az áldozat.
Ha azt nézzük, hogy tudja hogy Rick, Abraham, Daryl akár fel is áldozná magát akkor mondjuk inkább Eugene-t ütötte most ki.

kékosztriga - 2016. 04. 08. 15:57

Marcipáncica: Ezt a témát kerülik a készítők erősen. Néha-néha van rá utalás, hogy bizony itt bizony vannak akik nem várnák meg a beleegyező igen, drágám-ot. De valóban nem valósághű, ebben sem.

kékosztriga - 2016. 04. 08. 17:15

Herzi: Ha taktikai szempontból nézzük akkor a vezért kell kikapni, hogy a csapat jobban behódoljon, tehát Ricket. Az meg biztos nem. Én már régen elhagytam azt, hogy úgy nézzem mi taktikus vagy praktikus. Hiszen akkor Rick nem veszkó csizmában járna hanem kényelmes katonai bakancsban. ;) És stb.stb.stb.

Szerintem nem érdemes tippelgetni ki volt a labda. Meglátjuk. Azon szorítok inkább, hogy a készítőknek legyen merszük drámát csinálni és igazán badass sorozatot csinálni belőle.

Sheen - 2016. 04. 08. 20:40

Herzi: Negan nem Rickéknek akart demonstrálni, az egész epizód arról szólt hogy már nem Rick a főnök innentől. Negan csak napi rutinként betartotta a házszabályt, még azt sem mondom hogy az emberei előtt demonstárlt mert szerintem őt ez a része sem érdekli. Negan csak átélte egy sima szürke hétköznapját. Kb. annyi volt neki ez a kivégzés mint másnak az hogy minden nap tiszta zoknit húz. Na ettől szartak be Rickék és ettől veszélyes Negan mert ő nem demonstrál, nem rivalizál, nem bizonyítgat, ő ilyen. Ő így él. Neki így normális.

CrM - 2016. 04. 08. 21:05

@kékosztriga: Nézhetjük más megközelítésből is: Ha Ricket megölné, mártírt csinálna belőle. Ha viszont életben hagyja, megtöri, megalázza, behódolásra kényszeríti, a szeme láttára megöli egy emberét úgy, hogy ő nem tesz semmit, az sokkal nagyobb siker. Neki pedig pont az kell, hogy mmegmutassa, mindenki alárendelt, kivétel nélkül.

Sheen - 2016. 04. 08. 21:22

CrM, Ricknek van fegyvere meg vagy nyolc haverja. Negannak biztos vannak olyan emberei akiknek szintén van 7-8 haverjuk és fegyvereik is. Negan már megszokta hogy vannak csintalankodók, megvasalja őket, behorpasztja valaki fejét aztán jöhet a kávé és a pirítós. Rick neki nem újdonság, csak egy kellemetlen kedd esti túlóra.

CrM - 2016. 04. 08. 21:46

@Sheen: OK, de ez a pár fős csapat jónéhány tucat emberét hidegre tette. Ha megtöri a vezetőjüket, a többiek reményét is összezúzza. Rickék csapata nem azt látja, hogy Negan megölte a vezért, ezzel mintegy elismerve veszélyességét, hanem hogy kihúzta a méregfogát, háziasította. Sokkal hatásosabb.

Sheen - 2016. 04. 08. 22:15

Egyetértek, csak szerintem Ricket még megtörni sem kellett, megtört magától amikor rájött hogy hat évaddal lemaradt Negan mögött. :)

fireblade - 2016. 04. 08. 22:43

Szerintem nincs lemaradva..az egy dolog, hogy elkapták őket, és most nyeregben van Negan..de ez egy törvények nélküli világ..tehát ha életben hagy bárkit a csapatból, az levadászhatja simán..
túl van hypeolva Negan..ebben a világban simán be lehet cserkészni..csak az előző 2-3 rész pont erről szólt, hogy Rickéknek túl nagy lett az arca..
Most akárki fejét rendezte le az idióta..a többi valszeg majd kiszabadul valahogy és jön a vendetta..
á la 7. évad

Sheriff Hood - 2016. 04. 09. 00:05

Ha Ricket nem védené a plot armor és még egyéb elejtett megjegyzések, Negannek akkor sincs nagyobb győzelem annál, mint hogy végignézeti vele, hogy bármit megtehet és Ricknek kuss van. Arról nem is beszélve, hogy gyengíti Rick tekintélyét és aláássa a hitelét a saját csapat előtt is azáltal, hogy bekopog a kapun és Rick ajtót nyit neki, lesi minden kívánságát és a szabályai szerint játszik.

Lehetne persze onnan nézni, hogy ha Ricket megöli, a vezér nélkül fejetlenné válik az egész társaság, de ott van Abraham, a korábbi katonai vezető vagy Daryl, akár még Michonne is, akiknek pluszmotivációt adna, ha Rickből mártír lesz. Egy motiválatlan, kétségbeesett, tehetetlen vezető viszont rontja a csapatmorált.

Ami a történetvezetést illeti, ha beszélhetünk még ilyesmiről, korábban látványosan megágyaztak a kilépő szereplő halálának. Ebből a szempontból Abrahamé a legkerekebb történet. A családját elveszítő, akaratán kívül vezetővé váló katona, aki biztonságba vitte a kis csapatát, aztán megzuhant Eugene vallomáa után, aztán mégis otthonra talált az alexandriai közösségben, majd a fuck buddy-ját hátrahagyva rátalált az “igaz szerelem” és függöny. Abraham karakterében nincs több. Vannak ezek a paraszt káromkodásai running gag-ként, de ennyi. Harcosból, badassből van még néhány, Jézus simán tudná pótolni.

Ugyanakkor hiába búcsúztak el Eugene-től, az ő karaktere még csak most találta meg a hangját és az ismeretei révén még a csapat hasznára lehet. Sokkal jobban képes szállítani a humorfaktort is és benne még van potenciál. Szóval ha van bármi fantázia az írókban és kettőjük közül kell választani, akkor Abraham kiírása a logikus lépés.

Hogy mit kezdenének Sashával, az megint más kérdés, ő is eléggé megzuhant már egyszer, amikor megették a barátját. Ricktől még egy nőt ilyen gyorsan elvenni még furcsább lenne, ráadásul Michonne kell a hentelésekhez is, meg fazon is a kardjával és ott van ugye a “HE’s taking it like a champ”.

Glenn is esélyes, kérdés, mit akarnak kihozni ebből a családalapítós, pozitív útkeresős témából, mert egyébként nagyon súlytalan lett és ellaposodott a karaktere. Pont ezért a sokkfaktora sem igazán jelentősebb, mint Abrahamnek vagy Eugene-nak. Ebből a szempontból csal Darylt tartanám meglepőnek, mert ő tűnt érinthetetlennek eddig. A pongyola írásra remek példa, hogy a kapcsolata Carollal mennyire eltűnt a sorozatból, ha ő megy visszahozni és kapják el a bandát közben, az sokkal érthetőbb lett volna, mint hogy Dwight-ra vadászott és rántotta magával a fél bandát. És ebben az esetben még az óvatlanságuk is sokkal megalapozottabb lett volna, elvégre egy társukat akarják kétségbeesetten megtalálni még a Savior-ök előtt. És akkor Maggie sem kellett volna meg ez az egész terelősdi.

randomguy23 - 2016. 04. 09. 08:10

@Pipacs: “(…) lehet, hogy csak a játéka volt gyenge.(…)”

Az eddigi 20 perc alapján JDM tisztes iparosmunkát végzett. Se több, se kevesebb. Anno meglepően korrekt választásnak tartottam, kíváncsi vagyok, fel tud-e majd nőni a feladathoz. Alapból persze esélyes, hogy agyonnyomja majd a szerep (és az AMC cenzúrája sem fog segíteni) ám benne legalább látok potenciált az ellenkezőjére.

Még akkor is, ha a mostani fináléban időről-időre úgy éreztem, hogy nem tudja fenntartani a feszültséget a monológbeli szünetekben. Negané egy felettébb karizmatikus szerep, JDM tehetséges színész de nehéz megmondani, valójában hogyan is áll ilyen téren.

@Sherif Hood: nem volt személyes névmás Negan soraiban, az még TWD szinten is szokatlanul amatőr húzás lett volna. Mindössze egy “ho-ho!” felkiáltás hallgató az első ütés után. Nyugodtan csekkold le, tisztán kivehető.

_Peter - 2016. 04. 09. 10:28

A CSI elemzőknek: Tucatnyi dolgot lehet írni a találgatás során melyik karakter halála miért lenne sokkoló, milyen hatása lenne a továbbiakra, teljesen felesleges nem létező dolgokat odaképzelni. Fogalmam sincs honnan jönnek ilyen Darlyt fejbe lőtték múltkori cliffhangernél, elsőre is egyértelmű volt hogy nem.

Tehát:

– nincs értelme az árnyékokat vizsgálni
– sem az eccpecc szótagokat
– vagy azt hogy merre néz Negan
– Rick és Carl kizárható, ez tény
– nincs audiósávra haluzott női nyöszörgés
– nem mondta Negan hogy “He” ne legyetek süketek

RoyStampler - 2016. 04. 09. 12:00

Az előttem szólók már mindent elmondtak az epizódról, amit lehetett, így itt csak annyit fűznék hozzá, hogy kíváncsiságból megnéztem a magyar szinkronos változat végét, és szerintem Csankó marha jól hozta Negant. Az, ahogy pl. azt mondja, “Fa**m, kölyök, lazítsál”, zseniális. ;)

blabl - 2016. 04. 09. 12:49

Személy szerint nekem sem tetszett a finálé. Ennek fő oka, hogy nagyon beharangozták valaki meghal, ám nem mutatták meg ki.

Értem a marketing részét és a feszültségkeltés részét, de nem gondolom, hogy ez célravezető a nézővel szemben, kicsit átverve éreztem magamat.

Rick nem hiszem, hogy meghal, szerintem őt szépen kikészítik majd pszichésen, hiszen elég nagyot koppant, miatta halt meg valaki stb.stb.

Glennt én bírom, nincs is ezzel semmi baj, de túl sokszor úszta már meg,dramaturgiai szempontból indokolt lenne a halála, háta Maggie kicsit előtérbe kerül ezáltal, mivel mostanság ő is elég unalmassá vált számomra.

Abraham is esélyes, ugyanakkor sajnálnám ha meghalna, mivel színfoltja a sorozatnak, legyen az bármilyen.

Sasha szerintem indokolatlan választás lenne, valamint ha Abraham meghalna lehetne vele kezdeni valamit, hiszen valószínűleg még szürreálisabb lenne a karaktere

Rosita ugyanez a kategória, ráadásul túl jól néz ki ahhoz, hogy csak így megöljék :)

Eugene sem hiszem, hogy meghal, ahhoz ő nem elég jelentőségteljes karakter, az írók pedig azt sugallták egy fontosabb személy fog távozni.

Daryl szintén esélytelen, túl sokan szeretik, olykor már-már indokolatlan módon. Jófej meg minden, de azért na….

Carl személyisége szintén fejleszthető, így nem gondolom, hogy esélyes.

Összességében az utolsó rész számomra feszült volt, a vége miatt kicsit csalódott vagyok, de ez mindössze a felvezetés miatt alakult így. Úgy vélem Glenn hal meg, igazából ideje lenni, bármennyire is bírom

UFF - 2016. 04. 09. 23:30

Ha hinni lehet a fényeknek akkor a Negan megvilágított Jobb orcájából és a szinte sötét bal oldaláról én Eugene-ra tenném a voksom, hogy jobb létre szenderült. A Negan féle rabszolga üzemmódot ami következik, nem biztos, hogy jól tolerálta volna a kis különc lelke. . .

Rammschein - 2016. 04. 10. 08:16

Most olvastam, hogy Negan kap egy előzmény képregényt… ergo megragadják az egyetlen pozitívumát a finlénak… a következő főgonoszt. :DD

Jack B. - 2016. 04. 10. 12:06

Új theory, elég spoileres, szóval aki nem akarja tudni ki halt meg (van ilyen? :DDDD), az katt:

https://www.youtube.com/watch?v=LsjNz9FBsXY

Jack B. - 2016. 04. 10. 12:07

*vagyi épp hogy ne katt :D

Jack B. - 2016. 04. 10. 12:07

*vagyis. bezárom mára.

Stockes - 2016. 04. 10. 18:30

@Kissur: ugyanígy vagyok vele. Engem sem érdekel, hogy ki halt meg. Tippem szerint Eugene vagy Abraham, de ha nem, az sem érdekel. Pedig szerintem még a két legkevésbé idegesítő karakter, de közülük lesz valaki. Egyébként meg Ricsiék kifejezetten jól jártak, hogy csak egy valaki hal meg közülük, könnyen lehetett volna rosszabb, pl. Nagen mindenkit kinyír, igaz akkor kevesebb ember dolgozhatott volna neki utána.

Azzal is egyetértek, hogy sok a 16 rész egy évadban, persze csak ennek az írógárdának. Egyszerűen képtelenek 16 részt megírni tartalmasan. Max. 8-10-zel kéne próbálkozniuk, és mindenféle fillerözés és karakterépítős bullshit nélkül, úgy, hogy minden rész üssön, Darabont-féle minőségben. Csak töketlenkednek, fontos szereplőt nem mernek kinyírni, vagy az van, hogy céltalanul vándorol a banda, vagy egyhelyben bezárva farmozik, vagy harcol valamelyik másik bandával és/vagy főgonosszal, vagy a zombik törnek rájuk, baromi unalmas már.

Sheen - 2016. 04. 10. 21:38

No azért megvan a tematikája a dolognak, kezdve azzal hogy egy sátortáborban indult az egész Atlanta mellett ami a felmentő seregre várt. Utána pedig a CDC kitérőt nem számítva beleszaladtak egy olyan helybe (farm) amibe kapaszkodni próbáltak, még a kezdeti sokk hatására és nem túl tapasztaltan. Ezután már a jól védhető hely lett az elsődleges szempont, csakhogy a börtönnél szembesültek azzal hogy nem a zombik a legveszélyesebbek. Megtanulták kezelni a dolgokat, megedződtek, még szerencséjük is volt mert belefutottak Alexandriába. Csakhogy ott van Negan, rengeteg emberrel akik ezt az utat nem járták végig, a kezdetek kezdetén lerendezték Washingon környékén a zombihordákat és nem párfős csapatként harcoltak a túlélésért hanem már az elejétől szervezetten működtek, mostanra pedig már élet halál urai. A kormányzós szál megmutatta hogy léteznek nagyobb közösségek is, akik nem feltétlenül békések. Rickék is komoly fegyveres hatalommá válhatnának Alexandriában ha szövetkeznek más városokkal (Hilltop, stb), csak ugye elkéstek.

Krisztilány - 2016. 04. 10. 22:32

Mérgesen panaszkodok nem walking dead rajongó szeretteimnek facebookon (mert nincs egy ismerősöm se, aki rajtam kívül még képes nézni ezt a komoly mazoizmust igénylő sorozatot), öcsémnek írom, hogy az utsó 10 percben megjelent Winchester apuka a supernaturelből és hozta az évad legjobb 10 percét.
erre írja, hogy “te meg gondolom: váóhhh, végre egy színész”.

Ha másért nem is, ennyit ért egy óra az életemből az évadzáróra :D

winnie - 2016. 04. 11. 04:57

“Azzal is egyetértek, hogy sok a 16 rész egy évadban, persze csak ennek az írógárdának. Egyszerűen képtelenek 16 részt megírni tartalmasan. ”

ilyenkor, kissé naivan azért mindig felteszem a kérdést, hogy mi lenne a differencia akkor, akkor a 16 részt nem egy, hanem két év alatt kéne megírni? biztos, hogy nőne a minőség? a részeket jó eséllyel ugyanannyi idő alatt írnák meg, csak időt pihennének szezonok között, és a nézők kevesebbet látnának a sorozatukból.

korimcrae - 2016. 04. 11. 05:09

lehet egyedül vagyok, de nekem egyáltalán nem jött be JDM, mint főgonosz, nem tudtam komolyan venni a monológját sem, lehet az a baj, hogy túl sok sorozatot nézek és eddig mindegyikben amit láttam “pozitív” badass volt.

CrM - 2016. 04. 11. 10:01

“mi lenne a differencia akkor, akkor a 16 részt nem egy, hanem két év alatt kéne megírni? biztos, hogy nőne a minőség?”
Nekem inkább úgy tűnik, hogy nem a részek száma, hanem az írók maguk a probléma. Nem azt érzem, hogy nincs ötletük (alapanyag is van bőven), hanem, hogy ami van, azt néha nagyon gyengén, vagy éppenséggel teljesen logikátlanul használják. Ami külön megdöbbentő számomra, hogy ennek ellenére néha épp ezekre az epizódokra / jelenetekre / “karakterfejlődésekre” a legbüszkébbek. Morgan és Carol pl. számomra telejesen hiteltelenné deformálódott az utóbbi pár rész alatt. Mondom ezt úgy, hogy Carol az egyik kedvenc karakterem volt. Pedig az írók tudnak minőséget is letenni az asztalra, mint már többször bebizonyították.

Andko - 2016. 04. 12. 13:07

Sajnálom, hogy mindenkinél ennyire kiverte a biztosítékot a 6. évad vége. Nekem személy szerint nagyon tetszett a teljes évad, egyre brutálisabb, feszültebb, szerintem egyáltalán nem unalmas, látszik, hogy folyamatosan próbálnak újítani. Szerintem a vége zseniális, kár, hogy ezzel a véleménnyel egyedül maradtam…

Matt Colors - 2016. 04. 12. 18:47

Azért az okos húzás volt, hogy miután cafatokra robbantották az egyik brigádot, azok újra és újra egybetömörülve kiálltak az útra.
Mondták már előttem, de én is úgy emlékszem, hogy volt még egy RPG töltet…
Oké, nem számítottak ekkora létszámmal, és nyilván nem hurcolásszák mindenhova magukkal az egyetlen ászt a pakliból, nem számítottak rá, hogy most lesz rá szükség. Rendben.
Mégis mit gondoltak Neganék? És hogy?

“Múltkor csak tízen voltak a fiúk, most álljatok ki húszan, akkor talán ketten még életben maradhattok, hogy leszedjetek egyet-kettőt. Biztos nincs több páncéltörőjük, tudom, mert csak, de az biztos!”

Eugene igazi gyökér. Viszont tényleg túlélő. Zsinórban kétszer is megfogták, és mind a kétszer túlélte, most sem harap f*szba szerintem. Ahhoz túl idióta, azoknak mindig szerencséjük van. Ha meghalna, még az átváltozást is túl élné és mennybe jutna.
Apropó menny. John Winchester, most márLauren Cohan után ő is. Komolyan? Kezdenék felvezetni a vallási szálat? Nagyon erőltették a feszületet, és az a k*rva pap, még mindig életben van. Erre megjelenik John W. Nem kell félreérteni, bírom a palit, csak érdekelne, hogy Sam és Dean, mikor csatlakozik a csapathoz? Vagy Crowley, esetleg Lu.

Maggie is kezd “terhes” lenni a csapat számára. Az lenne az igazi fordulat, ha meghalna a magzat. És átváltozna. A hasában. Majd kirágná magát. Ja, az egy másik film. Mindegy.

Abraham katona volt nem? Nem emlékszem, volt-e olyan rész, ahol szó esett volna ilyesmiről, de igazán kereshetnének már egy katonai támaszpontot, ahol beszereznének pár komoly csúzlit. Egy Apache helikoptert, (jó, az drága lenne) vagy csak egy S.W.A.T. páncélautót. Csatlakozhatna hozzájuk egy 4-5 fős elitkommandós egység, bármi, csak egy kicsit pörgessék fel a dolgokat, forduljon már a kocka, és tőlük kelljen már rettegni, vagy mit tudom én! Kezd unalmas lenni, hogy állandóan ugyanabba a helyzetbe kerülnek, majd valamilyen csoda folytán elgurul a gyógyszer, aztán lemészárolnak mindenkit, tovább állnak, megint letelepednek, jön Negan unokaöccsének, az unokabáttáynak a régi szobatársa bosszúra szomjazva, és kezdődik előlről minden.

Annyi potenciál, annyi lehetőség van ebben a sorozatban, és döbbenetesen buták az írók, hogy ezt nem használják ki. Nem kaszálom mert még mindig reménykedem, hogy na majd talán a következő évad…

gyerecske - 2016. 04. 12. 21:31

Kölcsön kéne kérniük egy írót a Z Nation-ből. :-)

Matt Colors - 2016. 04. 13. 01:13

“Kölcsön kéne kérniük egy írót a Z Nation-ből.”

A kettőt összegyúrnák, az úgy komoly lenne. :D

Sheen - 2016. 04. 13. 17:20

Andko: nem vagy egyedül. Szerintem is piszok jó befejezés volt, végig érezhető volt a feszültség és a tehetetlenség, márpedig pontosan ez volt a lényeg. Marhára nem arról szólt hogy gore módban kit trancsíroz szét Negan, szerencsére. Engem most sem érdekel ki volt az áldozat. Ez a csapat akiket hat évad óta követünk, most egy elég szorult helyzetbe került, ezt a rész tökéletesen visszaadta. Persze aki Daryl fan az most átkozódik hogy mivan mivan, most Daryl halt meg vagy nem. Tökmindegy a sztori szempontjából még az is ha esetleg Rick halt meg (ő mondjuk biztos nem, de mindegy lenne).

Matt Colors: te kissé elszálltál, nem mintha hülyeségeket írtál volna, abszolút nem, node azért mégsem értek egyet.

Maggie terhességénél teljesen átmentél fantasyba mert egy nyolchetes magzat (nevezzük már embriónak inkább ahogy illik, magzattá valahol itt kezdene alakulni), mivel rágná ki magát idegrendszer meg csontrendszer meg izomrendszer nélkül bárkiből is kétcentisen?

Ugorjunk: Eugene nem “túl idióta”, nagyon is sok esze van. Kissé érdekes, kocka, de abszolút nem hülye.
Abrahamra tényleg nem emlékszel mikor esett szó róla hogy katona volt? No mindegy, kihagytál pár részt ezek szerint, de annyit megsúgok hogy nem minden katona tud Apache helikoptert vezetni. De attól még lehet katona.

És nem, nem kerülnek állandóan ugyanabba a helyzetbe. Eddig még nem volt olyan hogy egy új világrend feudális rendszerébe belecsöppenjenek. Szólj rám ha mégis. De nem.

Végezetül: ha a TWD és a Z Nation össze lenne gyúrva, az nem komoly lenne hanem éppen hogy komolytalan. Mind a kettő pont úgy jó, ahogy van.

Gavroche - 2016. 04. 14. 23:30

Nem olvastam végig a kommenteket és nem tudom, hogy olvassa-e még itt valaki a hozzászólásokat, de azért írok egyet.
Múlt hét kedden kezdtem el darálni az első évadtól kezdve a Walking Dead-et és most értem ide a 6. évad zárásához. Érdekes sorozat ez, képtelen vagyok eldönteni, hogy szeretem-e vagy sem, néha az járt a fejemben, hogy minek nézem én ezt egyáltalán, néha meg ahogy vége lett egy epizódnak, azzal a lendülettel nyomtam is be a következőt (meg még egyet és még egyet, na gyerünk, még egyet…). A sorozatok junk food-ja a Walking Dead: eteti (nézeti) magát.

Igazán az ötödik évad második felénél kezdtem belefáradni, de már a kórházas résztől kezdve elkezdtem úgy érezni, hogy nincsenek már még annyira sem mélyen felépítve a konfliktushelyzetek, mint a korábbi évadokban (pedig igazi drámai mélységekről azért ott sem volt szó, időnként sikerült csak a szappanoperai szinten felülemelkedni, igazán megrázó pedig talán csak egyszer tudott lenni a sorozat a 6 évad alatt).
Arra viszont nem számítottam, hogy a darálás utolsó 10-15 percéig kell várnom, hogy nagybetűs színészi teljesítményt láthassak: nálam nagyon működött ez a monológ, JDM megjelenésével klasszisokkal emelkedett a sorozat színészi együtthatója.
És éppen ezért érzem úgy, hogy megéri folytatni: nem a kétes értékű cliffhanger (maga a befejezés egyébként nem több puszta hatásvadászatnál: szerintem úgy gondolhatták az alkotók, hogy egyszerűn menő az a beállítás, ami a tényleg feszült monológ végén azt az érzetet kelti, mintha minket, a nézőket vágnának fejbe; túlságosan is ütősek akartak lenni, ezért képileg szó szerint a nézőt ütötték fejbe, azt viszont elfelejtették, hogy így nem hagynak utána esélyt a gondolkozásra, agyalásra), hanem Negan karaktere miatt.

Matt Colors - 2016. 04. 21. 02:40

Sheen:

Kommentem nagy részét, inkább a gúny jellemezte, mint a komoly ötletek, pláne Maggie és Eugene esetében esetében, de ezt sajnos írásban nem tudom úgy átadni, ahogy szeretném… :)

Nem azt mondtam, hogy Eugene hülye. Azt mnodtam idióta, de ezt inkább arra értettem, hogy életképtelen… Viszont ők azok, akikre kieresztenek egy tárat és mind mellé megy, majd egy joghurtos kanál viszi el később, amit félrenyel. :D

Abrahamből annyi derengett, hogy katona volt. Biztos láttam a részt is, csak számomra valószínűleg annyira nem tett mély benyomást, hogy emlékezzek rá. Amúgy sajnos egyre több ilyen rész van, amit már nem tudok felidézni. Bár nem tudom mi akadálya lenne, az íróknak kb ennyi lenne megoldani, Abraham egy mondatában:
“Vezettem már ilyet korábban.”
Oké, az Apache helikoptert én is elvetettem, de egy maroknyi katona, Abraham régi társai, ismerősei, felettesei, másik osztag, ahol egy barátja volt és találkoznak, bármi lehetne.

Nekem tökmindegy, hogy milyen rendszerbe csöppennek, ez csak a fűszer… A körítés. A lényeg, ugyanaz. Gonosz góré, az ő emberei, betámadják Rickéket, ők megmenekülnek, kinyírnak mindenkit, aztán legközelebb egy kalifátusba botlanak majd, ott is lesz egy gonosz főnök, epic harc a végén, mészárlás, vér, letelepedés, etc. Kiszámítható.

Komolyan mondom, én a vallási szálnak már örülnék is, ha elkezdenék boncolgatni, és itt egy pillanatra vissza is kanyarodnék Maggie magzatához. A két centis magzat nem tudja magát kirágni Maggieből, de a zombik tudnak járni, harapni, miközben minden izom, ideg és az agyuk is gyakorlatilag elrohadt. Főleg az ilyen már-már csontváz zombikra gondolok. Ez is Fantasy. :)
Hacsak nem többről van szó, és itt jön képbe a vallási szál, amit nagyon okosan, de ki lehetne játszani úgy, hogy nem megy át az egész dolog ilyen Odaátos feelingbe, hanem csak csöpögnek az infok, egy-két sokkolóbb megvilágosodás, de soha nem fizikailag megjelenő dolgok (angyalok meg ilyen hülyeségek, nem erre gondolok) inkább teljes misztikumba burkolva ezt a szálat, ahol csak néha derül ki egy-két nagyobb dolog, hogy mi is történt a világgal, és miért.
Emlékezz vissza arra, hogy hogyan adták azt be nekünk nézőnek, amikor kiderült, hogy mindenki átváltozik, aki meghal, mindegy, hogyan hal meg… Olyan misztikumot adtak ezzel az egész sztorinak, és úgy tálalták, mintha ennek a későbbiekben, komoly jelentősége lett volna a történések szempontjából, én meg úgy vártam, mnit néző, hogy mi fog ebből kisülni… Aztán annyi lett a jelentősége, hogy azóta mindenkit fejbe kell szúrni. Ugyanígy intézték el a Eugene/Abraham/Megyünk Washingtonba, mert Eugene tud valamit szálat is, amin azóta sem tudtam túltenni magam.
És ez megy.
Behozták a papot, meg is tartották, itt már utalgatnak a vallásra is, feszület, megváltók és megint azt hisszük valahol belül, hogy na ennek most valami nagyon komoly jelentősége lesz az egész TWD világra nézve, de attól félek, hogy nem. Ez is el lesz intézve azzal, hogy mondjuk a pap fogja ezt a sztorit valahogy lezárni, talán épp ő nyírja ki Negant később, és annyi jelentősége lesz az egész utalgatásnak, hogy onnantól kezdve, már esténként imádkozni is fognak… Ez kb az, amikor valaki úgy gesztikulál feléd, miközben az ujját nyújtja, hogy: “Ezt figyeld, ezt figyeld, mert valami nagyon nagy fog történni!” Majd ereszt egy galambot, te meg lebiggyesztett szájjal, csalódottan elkullogsz, mert átvertek. Én ezt érzem, és ez sajnos mindig egy kicsit elveszi a kedvem.

A Z Nation, meg nyilván teljesen más, mégis néhány húzást simán átlehetne írni belőle ebbe, csak TWD köntösben. Ez egy a dráma, az meg inkább egy kicsit zs, kicsit műanyag már néha vígjáték inkább, mint horror. Dramaturgia nulla. Viszont pörög, és ez hiányzik a TWD-ből. Hiába dráma, kellene bele egy kicsit több olyan esemény, amitől nem felejtem el megnézni a következő részeket, később gondolkodva, hogy: “Hopp, ebből most kimaradt pár rész. Már ennyi idő eltelt?” Hanem várnom kellene a következő részeket. Belőlem már az sem váltott ki semmit, amikor Glennre 50 zombi vetette rá magát. Egyszerűen, már valamiért nem sokkolt le. Nem tudom, hogy a tálalás volt rossz, vagy miért éreztem ezt, de kb letudtam annyival, hogy na ennek annyi. Később meg: “Ja nem. Él” És ennyi volt az érzelmi reakció.

Na mindegy, meglássuk, ahogy a vak is megmondta. :)

MegMondominik - 2016. 04. 25. 13:19

Daryl lesz az illető,akit szarrá vertek, ha tetszik ha nem egyeseknek.
A rész elejétől a POV (belsőkamerás) jelenetek összefüggésben vannak a végső csapást viselő áldozat-azaz Daryl- szemszögéből láthatóakkal, úgyhogy kérdéses nem lehet, hogy őt tették sínre, minden jel erre mutat, csak kicsit odakell figyelni!
Előbb utóbb elkell kezdeni jégre tenni a főbb karaktereket is, most Daryl került terítékre, csak figyeljétek meg, októberben minden kiderül!

Nem mellesleg k*rva jó évadzáró volt,mégha logikátlanságok zömével is kellett farkasszemet nézzünk, ezt már megszokhattuk a Walking Dead-től.

MegMondominik - 2016. 04. 25. 13:23

*Javítás*
Nem sínre, hanem jégre tették, kis elírás, a lényegen nem változtat!Szerintem Darylnek fűtöttek be,lehet találgatni, meg kismillió jutyubos videót készíteni ilyen-olyan teóriákról, ám sajna motoros exnácimboránktól kell könnyes búcsút vegyünk, habár jómagam is jobban örültem volna a homár Aaron, vagy az irritáló és csodásmódon megmenekülő Glenn kiiktatásának.

El Presidente - 2016. 04. 27. 18:48

Amikor elkezdtem a sorozatot, épp a harmadik és negyedik évad közötti szünet volt. Első három évad dara, negyediktől néztem hetente. Pont azóta kezdett esni nálam a színvonala a sorozatnak, és most, időbeosztási okokból a 6. évad második felét épp ma daráltam le, egybe.

Rájöttem, hogy így sokkal jobb. Elolvastam jó pár hozzászólást fönt, látom sokan háborognak. Igazuk is van, elcseszett ez a cliff, nem értem, miért nem mutathatnák meg. De közel se idegesített fel annyira, mint régebb, amikor hentete kaptam meg az arcomba a moralizáló – nem akarok ölni – csúnya világ dráma adagot. Így, ha egybe nézem, még közbe akció is van, valahogy ellensúlyozza, és egész nézhetővé válik.

winnie - 2016. 05. 10. 09:51

“úgyhogy kérdéses nem lehet, hogy őt tették sínre, minden jel erre mutat, csak kicsit odakell figyelni!”

így kell valakit félrevezetni:) szerintem a készítők örülnének, ha ezt olvasnák, de nem, nem lehet kitalálni pusztán efféle megoldásokból, és nem hiszem, hogy bárkiben is felmerülne, hogy 1.) kinyírnák darylt, 2.) payoff nélkül nyírnák ki (ami dwightot illet)

CrM - 2016. 05. 29. 14:23

@MegMondominik: “A rész elejétől a POV (belsőkamerás) jelenetek összefüggésben vannak a végső csapást viselő áldozat-azaz Daryl- szemszögéből láthatóakkal”
Csak annyi a baj ezzel, hogy a POV nem Daryl szemszögéből van. Mikor kinyitják a furgon ajtaját, a POV-ból látszik Daryl feje a bal szélen, aki amúgy a legközelebb ül az ajtóhoz. Hacsak nem valamiféle testen kívüli élmény hatására látja magát hátulról, pont ő nem lehet az.

MegMondominik2 - 2016. 06. 16. 15:01

Winnie: szerintem az egész utolsó 10 perc arra épül,hogy minél jobban menjen a találgatás, amit leírtam a logikai és történetvezetési szempontból legvalószínűbb húzás. Téves gondolat, hogy minden főbb szereplő halálának meg kell ágyazni, mégha pár esetben így is volt, csak a dőre általánosít.Majd ősszel, az évad kezdetekor visszatérünk erre a dologra..

CrM: ha szép lassan kikockázod, láthatod, hogy az a fej semmi esetre sem lehet Daryl feje, mivel az övé, csutakosabb, izzadtabb. A fej tulajdonosa fel is emeli a kezét, ami a következő képkockán Daryl esetében a takaró alatt van és iszamós a vértől..ergo, ez alapján nem mondhatod ki konkrétan, hogy Daryl feje, inkább Rositáé valószínűsíthetőleg.. Szó sincs tehát “testen kívüli élményről”, habár elértettem az iróniát, nyugi. :)

A lényeg, hogy ha a fej Daryl-é, akkor sem stimmelnek a képkockák, ha Rositá-é, akkor sem 100%-osan, de mivel,mint tudjuk ez a sorozat nem épp a precíz vágásokról, meg a remek dramaturgiáról szól, így kár lenne erre építeni az atombiztos megállapításokat.

Neked is azt mondom, amit winnienek, majd ősszel visszatérünk a dologra!
(nyilván nagyobb odds-a a halálra a töltelék karakterek közül valamelyiknek (Aaron, Eugene, Rosita) van, de mindent összevetve Daryl ítéltetett távozásra. Isten nyugosztolja lelkét!

Lorsom - 2016. 10. 24. 16:59

Az már tényleg vicc hogy a 7×01 első 15 perce is csak arról szól hogy vajon ki halt meg…

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz