login |

Horace and Pete: az 1. évad – írta Gaines

2016. 04. 14. 21:40 - Írta: vendegblogger

7 hozzászólás | kategória: kritika,

– It’s always been just the two guys, Horace and Pete.
– Yeah, well, fuck that. They’re dead, they’re all gone, and it’s just us.

Tíz rész után pontosan olyan fanfár nélkül ért véget Louis C. K. új (mini)sorozata, a Horace and Pete, mint ahogy február elején elkezdődött – a pilotkritika itt olvasható róla. Megjött a köremail a komikus levlistájára feliratkozottak postaládájába, hogy három dollárért letölthető a tizedik rész, de még abban sem írta meg, hogy ez lesz a finálé, hagyta, hogy a nézők maguktól jöjjenek rá.

Nemcsak a sorozat fog hiányozni, ami az év egyik legnagyobb élménye eddig a számomra, hanem ez az újszerű forgalmazási módszer is: borzasztóan élveztem, hogy szombatonként e-mailt kaptam CK-től, és minden héten nulla előzetes tudással ülhettem le a részek elé; fogalmam sem volt róla, kik lesznek a vendégszereplők, merre kanyarodik a sztori, vagy egyáltalán hány perces lesz az epizód. (A játékidő fél órától hetven percig terjedő skálán mozgott.)

Horace and Pete-1

A befejezés közeledtét is legfeljebb abból lehetett sejteni, hogy az ötödik rész a „vége az első felvonásnak” title carddal zárult. Mellesleg CK ezzel minden kétséget eloszlatott: a sorozat, aminek valamennyi részét CK írta és rendezte, nem szitkom, de még csak nem is dramedy, hanem egy színdarab a tévében, azon belül is súlyos sorstragédia, Arthur Miller vagy Eugene O’Neill színműveinek méltó örököse.

Már az FX-es Louie öt évadja során is feltűnt, hogy a hangsúly a nevettetéstől egyre inkább drámai témák boncolgatása felé tolódott, de egy-egy szürreális betét vagy váratlan geg még oldotta a komor hangvételt. Ami azt illeti, a Horace and Pete sem mentes teljesen a humortól, de aki abszurd vagy rekeszizom-szaggató poénokra számít, az csalódni fog.

Horace and Pete-2

Most úgy tűnhet, mintha a sorozat házi feladat volna, egy keserű pirula, amit le kell gyűrni, merthogy mégiscsak illene képben lenni napjaink egyik jelentős sorozatalkotójának legújabb művével. Tény, hogy a Horace and Pete nem rántja be az embert, mint a gépszíj, nem olyan szédületesen szórakoztató hullámvasút, mint mondjuk az American Crime Story.

Cserébe viszont a maga keresetlen módján egy csendes, humánus, megrázó karakterdrámát prezentál, többek közt olyan témákat érintve, mint a mentális betegséggel való együttélés, vagy az, hogy jóvá lehet-e tenni a jóvátehetetlent, meg lehet-e bocsátani megbocsáthatatlan bűnöket. És jelen pillanatban csodálkoznék, ha év végén nem szerepelne a top 3-ban nálam a sorozat. Minimum.

Horace and Pete-5

Pedig eleinte a pilotkritikát jegyző CyClotroniC-hoz hasonlóan bizonytalan voltam, mi lesz ebből, van-e valami nagyobb koncepció, vagy csak random vendégszereplőkkel töltünk majd el egy-egy estét a bárban. A tizedik rész végére azonban gyönyörűen felépült egy komplett, több generációs családtörténet, melynek valódi főszereplője maga a kocsma, illetve áttételesen a múlt, ami ólomsúllyal telepszik a szereplőkre, és lehúzza őket a mélybe.

A százéves történelemre visszatekintő, apákról fiúkra szálló, a hamis nosztalgia borostyánjába kövesedett brooklyni intézményről az évad során apránként derült ki, milyen hétköznapi borzalmaknak adott otthont, mennyire megmérgezte mindkét család életét, purgatóriumba vetve az aktuális Horace-t (Louis CK), Pete-et (Steve Buscemi), Horace nővérét, a családi tradíció ellen lázadó Sylviát (Edie Falco), és az élő őskövület Pete bácsit (Alan Alda).

Horace and Pete-4

A tovább mögött kisebb spoilerek kíséretében folytatom.

Az első pár részben itt-ott még döcögősnek tűnő forgatókönyv mesteri érzékkel adagolta az információkat, amelyek utólag sok mindent átértelmeztek a szereplők viszonyrendszerében. Mondok egy példát: a Louie után még élénken élt bennem a szeretnivaló balfék, akit Louis CK játszott, és automatikusan úgy vettem, hogy megint hasonló szerepet osztott magára. Így aztán kezdetben zavart, hogy Horace lánya (Aidy Bryant) indokolatlanul nyers, ellenséges vele szemben, és úgy éreztem, hogy CK túl egysíkúra, sarkosra írta a karaktert.

Horace and Pete-6

Horace azonban összetettebb jellemnek bizonyult CK sokadik fiktív alteregójánál. Miután fény derült rá, hogy viszonyt folytatott a felesége húgával, és mindkettejüktől született egy-egy gyereke, ennek tükrében más fénytörésbe került Bryant karaktere: amit azelőtt undok viselkedésként könyveltem el, a békülés rendkívül nagyvonalú gesztusává változott. (Van egy olyan érzésem, hogy egy újranézést követően fog igazán összeállni a történet.)

A mozaik egyébként a finálé első felét kitevő flashback-jelenettel vált teljessé, ami a The Leftovers első évadjának utolsóelőtti részéhez hasonlóan töltötte ki a karakterek előéletében lévő foltokat: a család évtizedeken át, nemzedékről nemzedékre hagyományozta tovább az erőszakra épülő, begyöpösödött, hímsoviniszta értékrendet, ami megkeményítette Sylviát, súlyosbította Pete mentális zavarát, és olyan életútra terelte Horace-t, amit nem maga választott.

Horace and Pete-3

Tetszett, hogy az átívelő szál építgetése közben CK ügyelt rá, az epizódok önmagukban is megállják a helyüket, van elejük, közepük és végük, ami manapság, a Netflix-modell előtérbe kerülésével egyre nagyobb ritkaságnak számít. A harmadik rész, ami nálam egyelőre év epizódja esélyes, tulajdonképpen egy kétszereplős kamaradráma a sorozatba ágyazva (Laurie Metcalf vágás nélküli monológjáért meg kijárna egy vendégszereplői Emmy-díj), de emlékezetes volt a hetedik részben a transzneműségről folytatott polémia is.

A Horace and Pete persze közel sem tökéletes sorozat – akkor már inkább csiszolatlan gyémánt. Az erős központi szál nélküli epizódok hajlamosak kicsit szétesni, a jelenetek nem mindig követik egymást gördülékenyen (lásd, a hetedik rész első fele). A kocsmatöltelékek parttalan, gyakran aktuálpolitikai témájú vitái alatt ráadásul olykor leült a sztori, még ha a szócséplésükből ki is rajzolódott napjaink amerikai társadalmának pillanatfelvétele, annak összes neuralgikus pontjával, frusztrációjával.

Horace and Pete-7

Az utolsó három rész azonban olyan torokszorító jelenetekkel tette fel a koronát, mint amikor Horace értesül róla, hogy Sylvia rákja visszahúzódott, és végtelennek tűnő, idegőrlő másodpercek múlva öleli csak meg a nővérét, vagy Pete összeomlása az orvosi rendelőben (Steve Buscemi élete alakítását nyújtja). A finálé Simon és Garfunkel „America” című dalára komponált tetőpontjának hatása alól pedig mindmáig nem tértem magamhoz, Louis CK tétova mosolya és Buscemi űzött tekintete még sokáig kísérteni fog.

Louis CK annak idején egyszer már fű alatt forradalmasította a sorozatipart, ha nincs a Louie, akkor ma nem nézhetnénk Girlst, Master of None-t, de talán még Transparentet sem. Nem tudom, vajon a Horace and Pete vethet-e hasonló hullámokat, vagy érdekes kuriózum marad, rétegsorozat, amire csak páran áldoznak időt és pénzt. Azt is megértem, hogy nem találhat be mindenkinél ez a fajta régimódi, komótos, már-már archaikus történetmesélés.

Horace and Pete-8

De bátran állíthatom, hogy ez a lehangoló, ám egy pillanatig sem cinikus, mélyen emberi sorozat egyedi színfoltot képvisel a jelenlegi palettán, meg nem értett zsenik és démonjaikkal küzdő antihősök helyett egy átlagos pacákkal, aki – mint bármelyikünk – belekapaszkodott az élet által nagynéha felkínált olajágakba, és a maga gyarló módján, tucatnyi hibát vétve próbált jó fivér, apa, barát, szerető, egyszóval, jó ember lenni.

He was nothing, really. He was no kind of man, he was not particularly funny, or smart, or kind. He was just some guy. But he was your father.

7 hozzászólás Ne habozz!

pimpalaputty - 2016. 04. 14. 23:13

köszi a kritikát! jó volt újraélni a sorozat legjobb pillanatait.

pody - 2016. 04. 15. 00:04

Nalam az ev drama sorozata 10/10 es igen az a monolog a 3. resz elejen valami elkepeszto volt minden szempontbol.

clegane - 2016. 04. 15. 01:51

egyébként hogy megy ez, Emmyre lehet jelölni ilyen, sehol nem vetített sorozatot is?
bár végülis a Netflixesek is ilyenek. vagy az már csatornának számít?

winnie - 2016. 04. 15. 04:50

clegane: igen, jelölhető a horace and pete is. sok mindent lehet jelölni, max a többségnek nincs esélye.

clegane - 2016. 04. 15. 10:19

áhá. köszi a választ winnie ^^

clegane - 2016. 04. 18. 02:06

na csak most néztem végig. az első 5 rész jóval szétesősebb volt mint az utolsó 5, eleinte tényleg csak vakargatta a fejét az ember hogy mi akar ez lenni és miért, de a végére csak összeállt. sőt nagyon súlyosan jó lett a vége, sajnálhatja akit az eleje eltántorít.

viszont elkezdtem aggódni Louis miatt, ha ilyeneket írkál, remélem nem vmi súlyos depresszió van mögötte vagy ilyesmi XD

ja amúgy a főcímdal baromira bejön az egyszerűsége ellenére, nem hiába tud ez a Paul valamit.

pytta - 2016. 09. 08. 23:14

Most fejeztem be… kb három hónap alatt.
Voltak jó pillanatai, de összességében azért ez nem úgy sikerült, ahogy sikerülhetett volna. A kamaradrámás felállás alapvetően tetszik, a színészgárda parádés, de sokszor nagyon színpadias, maníros, túljátszott volt, mintha tényleg színházat néznék filmen – és mindezt a rossz értelemben. Baromi lassú a történetvezetés, ami alapvetően szintén nem baj, de a dialógusok messze voltak a zseniálistól, vagy bármi olyantól, ami tartósan fenntartja a figyelmet, így pedig nagyon sokszor fulladt unalomba, vagy egyszerűen csak elkalandoztam nézés közben.
Szóval fajsúlyos darab, meg érezni benne a munkát, és hogy szívvel-lélekkel lett megalkotva, de én ennél sokkal többet vártam.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz