Harlan Coben itthon is elég ismert krimiregény-író, s bár nem ismerem a munkásságát, talán akad valaki, aki tudja, hogy esetében a mennyiség párosul-e minőséggel. Coben két könyv között írt egy tévésorozatot, ami egy klasszikus tévés krimi formulát lő el, és próbál megbolondítani egy kicsit. Mivel tíz részes a szezon, egy rész alapján nem nagyon lehet ítélkezni, csak annyit lehet megállapítani, hogy nem forradalmi a kezdés.

THE FIVE – 1×01 – 5,5/10

A történet egy gyors flashback-kel kezdődik, négy tinédzser (3 fiú, 1 lány) magára hagy az erdőben is egy kissrácot, az egyikük öccsét, majd egy képbevágásból arról értesülhetünk, hogy a gyerek eltűnt, a történet pedig a jelenben folytatódik, ahol Négyek egyike nyomozó, a többiek között pedig van orvos, szociális munkás és ügyvéd.

Sok idő eltelt a tragikus eset óta, a gyerek megölését is beismerte valaki, szinte mindenki tovább lépett. Azonban történik egy brutális gyilkosság, és a helyszínen találnak egy ismeretlen DNS-mintát, amit beazonosítva kiderül, hogy a 20 éve eltűnt, halottnak hitt gyereké. Nosza, megindul a nyomozás, és persze sok-sok elfojtott emlék, felzúdul egy bizonyos környezet.

Nyilván a négy barát ismét kénytelen újraélni a múltat, s mi is jobban megismerjük őket eközben (a gyerek énjüket is pár elszórt flashback-nek köszönhetően), meg ahogy ilyenkor lenni szokott, szépen, fokozatosan előkerülnek különféle titkos is a múltból, melyeknek köszönhetően bizonyos motívumok rögtön más megvilágításba kerülnek.

Korrekt volt a felvezetés, látszik, hogy a karaktereket akarják alapozni, de hangulatilag még nem került a helyére minden. Ráadásul egyelőre inkább csak csupa olyasmivel találkoztam a nyitányban, ami innen-onnan ismerős volt.

Igaz, ez nem feltétlenül a The Five hibája, hiszen akkora a túlkínálat a tévés piacon, hogy az elmúlt hetekben láttunk már gyerekkori jóbarátos, tragédiába torkolló flashback sztorit (Game of Silence), sok-sok év után előkerülő, gyerekként eltűnt illetőt (The Family), és persze a klasszikus kisvárosi nyomozós felállás sem új, bár itt azt hiszem, hogy a város nem annyira kicsi. (Bár mégis az az érzésünk, hogy kicsi, hiszen minden magától értetődik, minden kapóra jön, a karakterek foglalkozása, random események, minden az ügy kibomlását segíti elő.)

Viszont, ha azt nézem, hogy egy regényíró munkájáról van szó, akkor érthető ez a felépítés, s lehet, hogy 3-4 rész után konkretizálódni fog a felvett irány, ami talán egyedibb lesz – ennek azért is örülnék, mert a készítő különösen el van telve a történet végével, hiszen elmondása szerint akkora WTF, hogy a stábtagok sem nagyon jöttek rá. Ami…, nos, nem tudom, hogy feltétlenül jót jelent-e, mármint az, hogy nem lehet rájönni.

De a fent leírtak igazából csak felszínes dolgok. Annak ellenére, hogy simán tovább fogom nézni a The Five-ot, az a pilot közben zavart, hogy a tragikus események nem gyakorolnak rám semmilyen hatást érzelmileg. Igen, látunk egy síró gyereket, de annyi. Szülők ide, barátok oda, nehéz átérezni ezt a tragédiát, mint ahogy a jelenben őrlődő karakterek bánatát is. Pedig ez más sorozatoknak összejött, és szükség is van rá, hogy működjön a sorozat. Lehet, hogy több flashback kellene?

Ja, és a pilot vége elég WTF volt, hirtelen azt sem tudtam, hogy most ki és kit meg kivel, annyira random volt. Még szerencse, hogy rögtön leadták a második részt.