login |

Broad City: vége a 3. évadnak

2016. 04. 25. 17:10 - Írta: superpityu

8 hozzászólás | kategória: kritika,

A Broad City még véletlenül sem lesz mindenki sorozata, nem egy Modern Family, amelynek csupán egy részére odakapcsolva simán ott maradhat a néző. Ez nagyon réteg sorozat, akinek viszont bejön, annak nincs menekvés.

bscap0656

Szerettem én az előző két évadot is, de amit idén ebben a 3. szezonban kaptam az felülmúlta minden várakozásomat. Sőt csak, hogy fokozódjon a helyzet, simán ők produkálták eddig a legjobb 2016-os komédia szezont, így nyugodtan osztom ki a 9/10-et. Azt pedig csak sajnálni tudom, hogy nem tudom ennél magasabbra értékelni, de ha a finálé és a patkányos rész nem lógott volna ki… Pedig azok is csak 7/10-es epizódok voltak.

Akik nem szeretik az altesti poénokat, azokat máris óva inteném a Broad City bepróbálásától, de ezek a poénok sem merülnek ki random szellentésekben. Mindig valami teljesen új kontextusba helyezik a dolgokat, adnak hozzájuk valami extra poént, amitől nem válik tucattá, sőt. Ráadásul ezek nem is telepszenek rá az epizódokra, nem ezekről szólnak a részek, csak kisebb-nagyobb “hangulatfokozás” miatt szerepelnek benne. (Amit a jóga végén toltak, arra szerintem szavak sincsenek.)

bscap0662

Az efféle poénok mellett pedig a csajok tolják a többi őrültséget, ami biztosan nem jön be mindenkinek. Ráadásul sorra köszönnek vissza korábbi epizódok vendégszereplői, esetleges csavarjai. Egyébként érdekes, hogy teljesen hétköznapi szituációkból miként jönnek ki a szereplők, mennyire sikerül felnagyítani egyes valóságra jellemző pillanatokat, hogy ütősebb legyen a poénok végkicsengése.

Például a finálé fő problémája, hogy egy repülőn megjön Abbi havija, de nincs nála tampon. Gondolom csak ezt olvasva is akadnának olyanok, akik már tűzre vetnék mindkét készítőt, de komolyan zseniális, ahogy egy ilyen egysoros sztoriból kihoznak 20 percet, és több fetrengve röhögős poént.

bscap0672

Az, hogy odakint hatalmas kritikai siker övezi a sorozatot, azt mi sem írja le jobban, hogy már a 3. szezon előtt berendelték +2 évadot a sorozatból. Ráadásul egyre több ismerős arc ugrik be egy-egy cameo-ra – nem véletlenül.

Történetben azonban még mindig nagyon halovány a Broad City, belengi az egészet a pillanatnak élés hangulata, viszont idén a mindkét lány magánéleti szálán akadtak kisebb változások, amelyek sokat tettek hozzá a szezonhoz. Plusz volt több New York-on kívüli epizód is, ami szintén remekül sült el. Sőt az az igazság, hogy maga a város nem tesz hozzá mindig olyan sokat a sorozathoz, mivel Philadelphiában is ugyanolyan jól működtek a karakterek.

bscap0658

Szóval, ha megkérdeznék tőlem, hogy mi jelenleg a kedvenc sorozatom, csont nélkül merném mondani a Broad City-t, mert bőven több szórakozást képest nyújtani, mint jelenleg bármi más a komédiák között. Emellett pedig jó látni, hogy a két főszereplő és készítő, Ilana Glazer és Abbi Jacobson élvezik, amit csinálnak.

bscap0674

Mivel a 3. évadra még gördülékenyebb lett a sorozat, valószínűleg attól sem kell tartanunk, hogy kifulladna a közeljövőben sorozat, vagy kevesebb őrült ötletük maradna későbbre, fel sem merül bennem, hogy idővel elromlana, maximum attól kell félnünk, hogy soká jön a folytatás, de addig lehet (újra)darálni az eddigi epizódokat. Hajrá.

8 hozzászólás

JKJ - 2016. 04. 25. 17:35

Nekem, talán az újdonság varázsa miatt, jobban tetszett az első két évad, de ez is nagyon jó volt. A lányok tudnak élni :-)

kisanna - 2016. 04. 25. 18:25

imádom, de a végére számomra nagyon kiábrándító volt az, hogy már szinte csak a menstruálós-szarós-fingós-maszturbálós poénokkal tudták kitenni a részeket, pedig ez az első kettőben nem így volt…
nem értem, mi történt, vagy csak én untam meg, mindenesetre kicsit rossz szájízzel vettem tőle búcsút.

Adamzget2 - 2016. 04. 26. 00:08

Lehet tudni valamit az évad szinkronos verziójáról? Tudom eredeti nyelven jobb, de annyira nem megy az angol, hogy minden poént értsek és felirat sincs.

liz - 2016. 04. 26. 09:07

Nagyon imádtam. A finálé nem sikerült a legjobban, de ezt leszámítva nekem bejött. Az egyik epizódban a reptéres-kapkodáson úgy röhögtem, hogy a székről majdnem leestem. Simán 8-9 pontos évad volt ez is!

Malachi - 2016. 04. 26. 09:11

Adamzget2 – egyelőre nem készül a szinkron és nem tudom, mikorra van betervezve.

Réka - 2016. 04. 26. 09:32

@kisanna – én is totál így éreztem magam az évad során – velem van a baj vs. egy kicsit ismétlődő lett a sori.

Szóval imádom meg minden, de én örültem volna, ha egy kicsit tovább visznek benne néhány szálat (Lincoln + Trey esete) – ezeket kicsit elmélyíthették volna, mert enélkül a finálé kicsit unalmas és elcsépelt lett.

Marci - 2016. 04. 26. 13:01

Szerintem is szuper évad volt, de a Hillary Clintonos epizódot nagyrészt borzasztónak találtam. Nem is csak azért, mert számomra az első két évad után out of characternek tűnt, hogy a lányok Hillaryre akarnának szavazni, egyszerűen az egész részben minimálisan se éreztem, hogy odatették volna magukat, kínos politikai reklám lett belőle, amit az epizód végi cameo – és nem csak maga a cameo, hanem abban a jelenetben a lányok is – teljesen pocsékká tett. (Egyedül az a jelenet volt jó, amikor Ilanának megmondják, hogy önkéntesként dolgozik és nem kap fizetést – a fej, amit vágott, klasszikus.) Nagyon el kellett suvasztanom a kínos múlt elemei fiókba azt a részt, hogy élvezni tudjam a továbbiakban a sorozatot, amit egyébként imádok.
Várom vissza őket.

Adelaide - 2016. 05. 03. 18:54

Haha I got a kick out of this article, especially because I was really involved in my race and ethnicity class in college. There are a lot of inrteesting topics of debate and discussion.