login |

Banshee – 4×06: One way

2016. 05. 09. 22:11 - Írta: superpityu

35 hozzászólás | kategória: kritika,

Kicsit lehet, korai egy rész alapján azt mondanom, hogy akár kielégítő befejezése is lehet az eddig abszolút csalódásként elkönyvelt idei Banshee-nek, de basszus, ezzel a résszel most megint megvettek maguknak.

bscap0019

Végre kezdenek összeérni bizonyos szálak, hogy valami hatalmas nagy durranás legyen itt az utolsó részekben. Kár, hogy még mindig túl nagy a hangsúly a nyomozós szálon, de a héten még csak nem is zavart (annyira).

Nem is emlékszem, hogy korábban véltem volna bármi koncepciót felfedezni egy-egy epizód felépítésében, de most ahogy szinte minden jelenetet jellegzetesen valamelyik női szereplő köré építették az egész megnyerő lett. Volt itt minden, öngyilkosság, nemi erőszak, lövöldözés és persze még több lövöldözés, ráadásul elég jó cliffhangert is kaptunk.

bscap0035

Spoilerek jönnek a tovább után. 

Bár hiába tetszettek a látottak, azért még mindig elég nagy bánatom, hogy a nyomozás ennyire előtérben van. Bár meglehetősen erős kezdés volt a virágárus lány öngyilkossága, mint ahogy a Brock és a gyilkos közötti jelenet is rohadt kemény lett. És akkor a tök kiszámítható, de hatásos cliff is ott van, amikor látjuk Veronica-t megkötözve szintén bejött. Könnyű engem megnyerni hatásvadász megoldásokkal.

bscap0036

Calvin egyre betegebb, Maggie megerőszakolása azért már túlment egy határon, főleg ha azt is belevesszük, hogy a csaj apjának a vérével volt összekenve a fickó. Ráadásul Proctornak is beintett, ami elég nagy összecsapást helyez kilátásba.

A rész legjobb jelenete egyértelműen Carrie és Proctor beszélgetése lett, ahogy a nyíltan fenyegetőznek a tárgyalóteremben. Ráadásul az ehhez köthető heti akció végre emelte a téteket. Bár szerintem sokan várták, hogy Carrie és rendőrcsaj verekedése vérre menő legyen, szinte várom ahogy a következőben szinte már-már nevetségesen gyorsan kinyírja Cruz-t. (Már, ha így hívják egyáltalán, annyira nem maradandóak az idei karakterek, hogy megjegyezzem a nevüket).

bscap0031

Deva megjelenése is változtathatna a dolgokon, bár nem hiszem, hogy már sok vizet zavarna. Max kicsit ő is be fog depizni, miután önvédelemből kinyírt egy fickót. De ne legyen igazam.

Hood karakterfejlődése pedig remek. Amikor elsírta magát, szerintem az egyik legemberibb megmozdulása volt Siobhan halála óta. Igaz, elég nagy téteket mernék arra tenni, hogy nem lesz az övé boldog befejezés, hiába tűnik Dawson megfelelő partnernek, mégis ahogy a Siobhan emléke így szem előtt van tartva, nem is hiszem, hogy szeretnénk neki egy naplementébe elkocsikázós jelentet az új nővel.

bscap0027

Tetszett, hogy nem kaptunk valami idegesítő flashback-et arról, hogy mi történt még Rebecca-val, így nem törték meg annyira a részt. Kár, hogy a temetése így is belezavart a képbe, viszont ezt leszámítva volt dinamikája a látottaknak, nem volt céltalan egy pillanat sem.

Talán a végjátékra tényleg összeszedik magukat a készítők, jelenleg bizakodó vagyok.

35 hozzászólás Ne habozz!

Geza Kovacs - 2016. 05. 09. 22:46

“női szereplő köré építették”

“nyomozós szál”

“Carrie és Proctor beszélgetése”

“Hood karakterfejlődése pedig remek”

Atyagatya, hát mintha legalábbis valami True Detective jellegű sorozatot emlegetnénk itt. Hát pont ezek mutatják, miféle hihetetlen tragédia történt a sorozattal. Karakterfejlődés meg remek beszélgetés nyomozással a Bansheeben piros pontos értékeléssel?

A következő részben Hood hokimeccsre megy Carrie kisebbik fiával, hogy ne érezze magát kiközösítve. Brock depressziósan whiskyzik otthon, mert a támadás óta rá se tud nézni az egyenruhájára, Eliza Dushku karjából vért eresztenek maguknak egy tányérba a gonoszok, kifestik magukat, és táncolnak. Proctor ajándékcsomagokat osztogat a falunapon, de az arra járó amishok nem kapnak; Calvin pedig 2 barátjával random megtámadja a hosszú idő után szoknyában utcára merészkedő Jobot, aki az oda érkező Carrie kocsijába ugorva elmenekül.

Tényleg eljött a világvége.

LoGi - 2016. 05. 09. 22:52

Nekem amúgy semmi bajom az évaddal eddig. Sure volt 1 vagy 2 rész eddig, ahol kicsit kevesebb durvulás/történés volt az átlagnál, de ez még simán belefért nálam. A GoTnál kb az ilyen részeket szokták az emberek alapozó/felvezető részeknek nevezni.
(Láttam az alapvető nem tetszési véleményeket eddig az oldalon az idei évadról, de amúgy a konkrét okokat nem igazán ismerem, hogy kinek mi nem jött be eddig.)

LoGi - 2016. 05. 09. 22:55

Volt azért már jobb évadja a sorozatnak, inkább arról van nálam szó gondolom itt, hogy nekem kisebb elvárásom volt az utolsó évad felé, mint másoknak. Nálam ez még simán heti nézős kategória.

winnie - 2016. 05. 09. 23:10

logi: nekem csak az volt az elvárásom, hogy több legyen, mint “meh”, 5/10. vártam egy részt, kettőt, hármat, de a negyedik után kivágtam a francba:) az okokat leírtam posztban és kommentben is. olyasmit nem volt kedvem nézni, aminél jobbat tudnék választani, más elől ne vegye el a helyet. (előtte meg nem fordult a fejemben, hogy ez lesz a sorsa nálam a banshee-nek.)

nyilván a többségnek ugyanúgy tetszeni fog, a negatív hangok hangosabbak, ha kisebbségben is vannak, de nem lehet véletlen a fogadtatás.

összességében: mindenki mást vár el, és úgy tűnik, sokan nem kapják meg. de tényleg sokan sokfélét leírtak, hogy miért csalódtak.

deku82 - 2016. 05. 09. 23:23

Megszólalok én is, hogy tetszik az évad. 7/10-nél nekem egyik rész se volt gyengébb. A 6. pedig nálam lazán 9/10.
Ezután a rész után valahogy nekem egyértelmű, hogy Burton ölte meg Rebeccát. Ahogy eltemette, nálam csak ennek lenne értelme. A nyomozás meg közben persze eltereli a figyelmünket.
Egy dolog nem tetszett most csak, a vége. Az kilométerekről látható volt.

Rezsidémon - 2016. 05. 09. 23:24

Geza Kovacs :-)))

Szerintem amúgy kezd egyenesbe jönni az évad. Ez már valamennyire emlékeztet a Banshee-re. Persze ha négy hétig szorulásod van, aztán végre sikerül egy jó nagyot fosni, az nem azt jelenti, hogy akkor minden rendben van. A Banshee-nek három évad alapozott meg egy epikus záró akkordot. De sikerült elszúrni.

Sawyer - 2016. 05. 09. 23:53

Rezsidémon: szerintem pedig éppen a három évad az oka annak a szerencsétlenkedésnek, amit produkáltak. Egy sorozatbòl három évad nagyon kevès, legalàbbis ey ilyen jellegűnek, számomra az első harom évad volt a Banshee felvezetője, ezután jött volna csak a java. Uttiiiniiii. Folyton az jut eszembe, ahogy Proctor rámosolyog a megtört Hoodra az évadzáróban. Ebben az évadban Hoodnak bele kellett volna kóstolnia Proctor oldalába, és talán Proci befolyásával fél évadig kutatnia Jobot, felvenni a harcot a katonákkal, épìtkezve a 3. évados flashbacke Hood mùltjával, közben a nácik is épìtkezhettek volna, fokozatosan keverve a kakit, közben szépen bemutatni a belső viszályt és hatalomváltást. Mìg az összedolgozó Hood és Proci, Proci magánhadserege elmegy kimenteni Jobot,Bansheeben az árják átveszik a hatalmat. Én legalábbis az eddigiek alapjánilyen útra vittem volna, talán mellékszálon behozni azt a szarvas marhát.
Sorozatzárónak a következőt gondolom felállásban:

A kartell Proctor ellen az üzleti gebaszmiatt
Hood Proctor ellen, mert az megölte, megölette Rebecát
A testvériség Proctor ellen
Bunker a testvériség ellen, Calvin-ügy miatt
Carrie a rendőrcsaj ellen
Hood a szarvas majom ellen
Lotus Hood ellen a törvényre hivatkozva, majd mégis vele, akárcsak egy végső összecsapásra Carrie, Job, Sugar, Bunker és szellemekkel suttogó

De az eddigi butaságokat figyelembe véve,egyáltalán nem lepődnék meg, ha egymástól teljesen független személyeket eresztenének egymásnak.

krisz - 2016. 05. 10. 08:22

Már csak 2 rész van hátra, ezek az események után (Proctor és Calvin Brotherhoodja közötti csata felvezetve, a nyomozó csajt a sátánista elkapta, Hood végjátéka felvezetve, Carrie ellentámadása Proctor ellen a családja miatt felvezetve + Bunker sztorija) tuti hogy beindul a sorozat, pörgős lesz. Mert 2 rész alatt ennyi mindent végig vinni majd… Nehogy az legyen a baj, hogy túlzsúfolt lesz. Amúgy a rész 8/10, az évad 7/10. (Néztem volna még Júniusban is :$)

snitt - 2016. 05. 10. 11:39

pedig pont hogy túlzsúfolt lesz, és alig lesz kibontva bármi csak ilyen kapkodós össze-vissza vágott jeleneteket vetítenek majd elénk végül pedig felgördül a végén a credits.

egyértelműen érezhető a kasza, sorozat dignitását legalább 1 be nem jelentett nettó 120 perces filmmel lehetne megmenteni.

Divexa - 2016. 05. 10. 12:11

Az első pár rész után én is csalódtam, bár lekötött, és 1 percet nem unatkoztam. Így azt kell mondjam, bár önmagához képest kicsit visszaesett a sorozat nívója, de a többi sorozathoz képest még mindig az 1ik legjobb. Még így is!

JKJ - 2016. 05. 10. 13:36

Lehetne jobb? Persze, mint minden. Én megnézem és nem hagyom hogy elrontsa az egyébként kiváló sorozatélményt.

dAve - 2016. 05. 10. 15:32

Az évad legjobb része. Még mindíg nem az igazi de talán most már jó úton vagyunk és az utolsó részek hozni fogják az első 3 évad szinvonalát. Bízom benne hogy tényleg kapunk egy korrekt befejezést. Mindenesetre örülök hogy nem kellesz újra jelölnöm a hét csalódása rovatba.

Cave - 2016. 05. 10. 16:49

Nem értem, miért várja ( akarja )mindenki Hood halálát ! 15évet ült egy olyan balhéért, ahol felültették . Az ítéletet a rabás értékéhez szabták, mint kiderült egy marék üveggyöngy. Serifként egyetlen ártatlan embert sem bántott. Mit tett, amiért halált érdemelne ? Hood nem Dexter !

Miss Keamy - 2016. 05. 10. 19:10

ez a rész bejött, 2 rész van csak hátra? rendesen elszúrták az évadot az időbeosztás tekintetében. most kapkodás veszi kezdetét, nem tudom minden szálat sikerül -e elvarrni v. nyitva hagynak sok mindent.

Geza Kovacs - 2016. 05. 10. 20:27

Cave, ahogy áll a helyzet, én nem hogy a halálát nem várom, hanem épp ellenkezőleg.

A végén vagy sírni fog közeli kameranézetben, vagy énekelni, vagy mind a kettő, vagy esetleg egy szomorú búcsújelenet után nagy hátizsákkal világ körüli túrára indul mivel a 15 év böri elvette a fiatalságát, és mostanra a pszichopaták kisvárosából is teljesen elege lett.

Ha meghalna, abban nem volna semmi Banshee 2.0.

Sawyer - 2016. 05. 10. 23:11

A legtobb sorozat vege a foszereplo halalaval vegzodik, de ez esetben egyaltalan nem hiszem, hogy Hood meghalna, itt pont az lenne a dramai buntetes, ha sokakkal ellentetben o elne tul.

Realfan1 - 2016. 05. 11. 01:28

Sajnalom a kaszat, az evad alul marad a varakozasoknak, viszont meg igy is boven jobb mint egy tizensokadik evados Supernatural, agyonhypeolt Walking Dead es miegymasok.. Mindenesetre kivancsi vagyok, hogy oldjak meg a szalak lezarasat szuk 100percben..

winnie - 2016. 05. 11. 04:18

sawyer: elég kevés sorozat végződik a főszereplő halálával. maximum az antihősösökre igaz efféle, de ott sem a többség.

Beagle - 2016. 05. 11. 09:02

Kihagytad Job-ot!!
Tapsoltam és ugráltam amikor újra a “régi” lett és kifelé menet még leadott egy lövést :)
Nem nehéz kitalálni de nekem ő a kedvencem.

Sheriff Hood - 2016. 05. 11. 13:11

Számomra csalódást igazán csak a Job kiszabadítását bemutató epizód okozott, az összképet tekintve pedig Proctor háttérbe szorulása és Sugar nem létező szerepe az évadban.

Egyébként meg a készítőkre neheztelek egy kicsit, mert megvezettek minket. Nem a teljes arculatváltással, hanem hogy “közös döntésről” beszéltek és “a további ötletek hiányáról”. Egy egyértelműen messziről bűzlő bullshit most már.

Az előző évad 3 ígéretes szálat vezetett fel: a Bunker tesók drámája, Job kiszabadítása és a Proctor-Hood viszony új alapokra helyezése – egyik oldalról Carrie Gordon utáni gyászával, a másikról a Rebecca-Proctor viszony elmérgesedésével megtámogatva. És háttérnek még mindig ott lett volna üde színfoltként az amishok, a Red Bone-ok és a poros kisvárosi miliő.

Ebből a helyszínváltással az atmoszféra rögtön kiesett, ami egy-két sorozatnak nem hátrány, de a Banshee-nél feltűnően hiányzik (nekem legalábbis).

A fent említett 3+2 szálból Carrie-é és a Proctor-Rebecca duóé felemásan lett megvalósítva, Job kiszabadítása az évad egyik legnagyobb kihagyott ziccere és nagyon sután lett elkenve. A Proctor-Hood viszony a másik, ami szinte nem is létezik, 6 rész kellett, hogy valamiféle konfliktusnak megalapozzanak, de ez is csak olyan szegről-végről bevezetett, homályos ellentét, aminek a családdal és Devával akartak nyomatékot adni, miközben százszor erősebb alapokon is nyugodhatna. A közös jeleneteik pedig ambivalensek (először a börtönben Proctor neki akart esni, aztán felgyújtotta a kunyhót és kiadta az ukázt, hogy neki nyomozzon) és igazából súlytalanok voltak, a motivációik csakis a múlt eseményeinek tükrében kapnak nyomatékot.

Az ötből tehát egyedül a Bunker tesók szála kapott annyi játékidőt és figyelmet, amit egy Banshee-től megszoktunk és elvárnánk. Ezért is mondom, hogy Calvin az évad igazi főszereplője, mert még Kurt is csak mellékszereplő ezen a szálon, a történéseket nagyrészt Calvin tetteinek köszönhetjük. Az ő halála megérdemelt büntetés lenne, a túlélése pedig az évad legnagyobb meglepetése. Hood halálát semmi nem indokolná, semmiféle feloldozást/feloldást nem jelentene semmilyen szempontból. Carrie-é már lehetne drámai, Jobé esetleg, Sugarból nagyon remélem, hogy nem csinálnak mártírt csak azért, hogy legyen értelme a szerepeltetésének. Proctor bukása annyira elkerülhetetlennek tűnik, hogy ott is csak a talpon maradása lenne meglepetés. A fordulat az lehetne, ha Burton Proctor tudta nélkül összejátszott volna a sátánistákkal vagy maga ölet volna meg Rebeccát a főnök háta mögött és a kettejük élet-halálharca rendezné el a dolgot végleg.

Dushku karakterét sajnos szintén nem alapozták meg annyira, hogy akár a halála fajsúlyos legyen, akár hogy bármiféle pluszmotivációt jelentsen Hood-nak Sátánka ellen, mert az már Rebeccával amúgy is megvan. Az egyetlen nagy talány, hogy Brockkal mit kezdenek ebben az egészben, mert ő nagyjából a saját farkát kergető kutya eddig a történetben, csak szaladgál körbe-körbe eredmény nélkül. A készítők nagy szerencséje, hogy a karakterek nagy része érdekes annyira, hogy elnézzük az írói slendriánságokat, és ezért reménykedünk többen még mindig a jó lezárásban. De ha onnan nézzük, hogy micsoda potenciál volt ebben az egészben a harmadik évad záróepizódja után, akkor ha belegebednek, sem tudnak már felérni ahhoz, ami a Banshee lehetett volna.

Miss Keamy - 2016. 05. 11. 18:22

ezt jól összefoglaltad Sheriff Hood :) minden szavaddal egyetértek, kivétel a személyes kedvenc Burton esetében nem. Remélem nem fog meghalni és nem fordult titokban Proci ellen.

Sawyer - 2016. 05. 11. 22:09

winnie

Lost, Prison Break, Breaking Bad… illetve én a Maffiózókat is úgy értelmeztem, nem kevés újranézés és teóriák után. A Supernatural és a Six Feet Under talán kakukktojás, Spartacus és Boardwark Empire történelmi, de szintén.

Sawyer - 2016. 05. 11. 22:10

Ja és Magdi anyus, bár az nem sorozatfinálé :D

De mondom, szerintem Hood túl fogja élni, neki a halál túl egyszerű befejezés lenne.

Quantumleap - 2016. 05. 12. 07:24

Mondtam már, hogy a szarvas, sátánista gyilkos valahogy olyan Sin City-be illő? Akkor elmondom még egyszer. :)

Én se értem, hogy miért akarják egyesek Hood halálát. Ahogy már írtam párszor többhelyütt, én az antihősöknek általában ellenük drukkolok, még ha a legelején szimpatizálok is velük. Mindig azt nézem főképp (ahogy Cave is írja), hogy szárad-e a lelkükön ártatlan emberek halála, de legalábbis rossz sorsa. Így például Tony Soprano, Walter White, Dexter, Jax Teller (és még jópáran a SoA-ből) és a GoT fél szereplőgárdája az ellendrukkolásom alanyai. De Hood valahogy végig megmaradt szimpatikusnak, a készítők láthatólag szándékosan sose vették teljesen negatívra a figurát vele kapcsolatban. Talán amit fel lehetne emlegetni, az a legelső évadban az a rész, mikor Sugarral elintézték a zsarolászó ex-rabtársat. De az a figura sokmindennek kinézett, csak nem ártatlannak, külső alapján nyilván minimum gyilkosságért ült. És azóta már párszor elénk demonstrálták, hogy ha egy ártatlanabb féle valaki fenyegetné lebuktatással, akkor Hoodnak nem igazán menne a likvidálása. Erről jut eszembe, vajon mi van avval az FBI-ügynökkel, akit az előző évadban lekötelezett és elengedett? Vajon felbukkan a hátralévő két epizódban?

Nézőke - 2016. 05. 12. 13:58

ne éltessétek, ez egy vicc.
Azért,mert bár korábban is voltak logikátlanságok,de annyira élveztük a részeket,hogy simán átugrottunk rajta.
De most?

– be van kamerázva minden,de pont akkor fordulok el mosogatni,amikor beugranak többen a kapun? és pont eltűnik az egyik a képről mire visszafordulok? Ez 20 éve is nagyon gagyi filmes megoldás volt,most még borzasztóbb.

– “bújj el DEVA”, erre a nyílt terepen fut 100 métert, közben jobbra egy dús erdő,de a fészerben álló autó alatt a legjobb.

– egy pisztoly és egy gépfegyver lő az ablakon kiugrott Cruz után,aki 10 MÉTERRE SINCS,és nem találjuk hátba??? Nem futunk utána?

– Brock,a fatökű seriff, ebben a helyzetben “EGYEDÜL JÁRŐRÖZZÜNK” persze, ez bevett szokás.
aztán: “ó ez csak egy macska” és leütik hátulról, megint egy gagyi klisé. Aztán persze rendőri kiképzést kapott ugyan,de annyira megrázta a szarvasmarha látványa,hogy moccani sem bír, és persze dudorhomlok barátunk elteleportált.

..és mit mond egy normális tanú ilyenkor? :”Cruz helyettes volt az!” történt ilyen? simán megtartotta magának az infót Carrie, holott ezzel két legyet ütne egy csapásra…

tegye fel a kezét,aki nem sejtette már ajtónyitáskor,hogy ott fog lógni az FBIos csaj a kötélen…

Sawyer - 2016. 05. 12. 19:29

Félreértés ne pottyanjék, én nem szurkolok Hood haláláért, ő egyáltalán nem antihős, inkább tipikusan az a fickó, aki gyerekkorában is mindig bandázott és gyümölcsöt lopott, ha pedig elkapták, elvitte mások helyett a balhét, amolyan “suli stílusos rossza”. Úgy meg pláne nem kívánom a halálát, hogy látom, mit nyűglődik az évadban. Eleve levett a sorozatból egy atmoszférát a visszavonulása, ezt alapból kompenzálni kellett volna. A sorozatra a badass-jelző a legjobb, na ez ment át nyökögésbe. De Job most nálam visszahozott egy régi banshee-érzést :D

Sawyer - 2016. 05. 12. 19:30

Nézőke, én felteszem a kezem, én az asztalra kikötözve vártam : )

Quantumleap - 2016. 05. 13. 06:16

Sawyer: Dehogynem antihős. Szerinted az hősnek nevezhető, akinek a betörés a kedvenc hobbija? :) Az antihős egy többrétű fogalom, nem csak azok tartoznak bele, akik bűnöznek és/vagy ártatlan embereknek ártanak. Például Jack Bauer (24), Jimmy McNulty (Wire) és Tommy Gavin (Rescue Me) is antihősnek számítanak, attól, hogy nem bűnözők.

Edrick - 2016. 05. 13. 23:55

Na jó. Most jutottam a végére. Vagyis hogy úgy a legelejétől kezdve, mert már érett, hogy végignézzem, és hogy megtudjam, miből maradtam ki annyi éven át. Nagyon sok mindent írhatnék, nagyon megszerettem, de ez az évad merőben más, mint a többi.

Kapásból ott van a gyilkossági szál. Eddig ilyen “ki a gyilkos” történtet emlékeim szerint csak egyszer volt a sorozatban, amikor az amishoknál megölték az indián lányt. Legfeljebb két részig tartott, és kellően telve volt feszültséggel. Na a mostani gyilkossági szálat már hatodik rész óta húzzák, és hiába egy központi karakter volt, aki meghalt, nem pedig egy névtelen kinaho lány, fontosnak kéne éreznem, de nem megy. Az ebből fakadó konfliktusok sem olyan súlyúak, mert nincs meg az a fajta fenyegetettség, mint mondjuk amilyet Chayton jelentett.

És eleve az indiánok is teljesen eltűntek. 3 évad alatt csúcsra járatták őket, az első évadban csak építgették őket, a harmadikra meg már potenciális veszélyforrást jelentettek. Annyival be lett befejezve az ő történetük? Gondolom már nem akarták őket benntartani, vagy pár olyan szálat írni nekik, ami csak kötelező jelleggel hat, és el is lettek tüntetve alaposan. És ez bizony meglátszik, mert ők még a kötelező jelleggel szerepeltetés ellenére is továbbra is szerves részét képezték volna Banshee légkörének. A sorozatnak és a városnak is egyaránt. De ez nincs meg.

Proctor hiába lépett elő polgármesterré, hogy még hatalmasabb lehessen, szerintem ez fordítva sült el. Rebecca halála nagyon meglátszik rajta, de nem is ez a gond, ez logikus. A gond az, hogy a korábbi Proctor-ból kinéztem volna, hogy két kezével kutatja fel és öli meg azt, aki miatt Rebeccának akár egy haja szála is meggörbül. De ezt most csak akkor tette, amikor Hoodot megvádolták, és lecsukták. Ezen kívül azonban a gyász teljesen más hangulatot ad neki, és már csak nyomokban látom benne azt, akit korábban. Félreértés ne essék, azért tud ő még rendesen, a saját házát is hogy felgyújtotta Hood miatt, vagy Carrie-re is ráküldte az embereit, de tartom magam ahhoz, hogy a korábbi évadokhoz képest Proctornak csak a töredékét látjuk.

Job kiszabadítása egy vicc ahhoz képest, hogy mekkora cliffhanger volt vele az előző évad végén, pedig ezt meg lehetett volna csinálni Banshee módra is. De annak örülök, hogy nem húzták még tovább az önmagához való visszatérését. Azonban ez is mutatja, hogy nagyon sok idő ment el az elején a gyilkossági szállal, meg az előző évadzáró következményeivel úgy, hogy közben mégsem oldották fel teljesen a cliffhangert.

Nagyon nagy lehetőség volt Bunkerben, legalábbis azt reméltem valahol, hogy idén többet kapunk belőle, mert ő is egy baromi jó karakter, az előző évadban mégsem használták ki eléggé. Mondjuk ez nem is gond, volt ott mit tenni bőven, de gondoltam, hogy majd most. Esetleg rajta keresztül ismerjük meg a Testvériséget is, hogy hogy megy azok ellen, akik egykor a barátai voltak. Bejött? Félig. A Testvériség megvan, de nem Bunkeren keresztül, vagy legalábbis csak nagyon kicsit, és ez a karakter szempontjából rossz, mert nagyon sokat lehetne vele kezdeni. Helyette viszont kaptunk egy belsőst, a testvérét, Calvin pedig szépen lassan formálódik, és egyre erősebb, ez jó, nagyon jó. Még a főnököt is képes volt megölni. Amivel kapcsolatban egyébként igazat adok neki: ezek a neonácik közel sem olyanok, mint akik a második évad végén szórakoztak Emmett-tel, azok közül mindegyikről lerítt, hogy azok, amik, de a mostani náciknál meg semmi ilyen nincs. Ebben viszont erősen közrejátszhat az is, hogy csak Calvint kaptuk, meg a főnökét, aki halott, senki mást, legalábbis egyelőre.

Oh, bakker, már így is túl sokat írtam. Akkor csak még röviden egy összegzés. Az egész évad sötét. De nem Banshee sötét, hanem a csúnya komor sötét, ami eddig szokatlan volt. Még a főcímen is érződik, hogy más. A mellékkarakterek nincsenek eléggé kihasználva vagy kidolgozva. Oké, ha Burtonre gondolok, akkor róla egy minimális háttértörténetet kaptunk csak korábban, és úgy is egy nagyon jó karakter, de amikor lenne rá lehetőség, hogy valakit jobban kihasználjanak, mint mondjuk most Bunkert lehetett volna, akkor simán beleférhetett volna, hogy ne csak ennyit kapjunk belőle. Mert vannak itt brutálisan jól kidolgozott karakterek, gondolok itt például Proctorra vagy Jobra – és eddig ebben az évadban halvány árnyéka volt mindkettő a megszokott önmagának. Job már kezd visszatérni, remélhetőleg Proctor is hamarosan követi. Sugar meg mintha ott se lenne. Pedig korábban.. mondom ezt úgy, hogy az elmúlt másfél hétben néztem csak meg, és nem követtem az évek során, mint a többség.
A búslakodást nagyon sokáig húzták az évad elején a gyilkossági szállal együtt, és bár a mostani (6.) rész már kicsit visszaadta azt a Banshee-t, amit megismertünk és megszerettünk, azért az évad eleje levakarhatatlanul rányomja bélyegét, akármilyen élvezetes is lesz (remélem) a zárás.

Edrick - 2016. 05. 13. 23:57

Háh, nem megy nekem ez a kommentelés mostanában :D Vissza tudnátok rakni, kérlek, mert megint hosszúra sikerült. :) Ismét előre is köszönöm

Quantumleap - 2016. 05. 14. 05:12

Edrick: Jótanács: Ha azt akarod, hogy rögtön megjelenjen, ne mobilról küldd! :)

JKJ - 2016. 05. 14. 10:21

Rammschein. A sherriff-et leütötték. Utána Hood-ot is. Később drogozták be őket.

Edrick - 2016. 05. 14. 11:13

Quantumleap: Hát ez az, hogy nem mobilról küldtem, hanem gépről :)

Edrick - 2016. 05. 14. 12:59

Quantumleap: hát ez az, hogy nem mobilról írtam, hanem gépről :)

Mina - 2016. 05. 15. 21:04

Ami nekem ebből az epizódból még inkább lejött az az, hogy Calvin totál beteg. Mármint betegnél is betegebb. Plusz a színésznek önmagának van egy olyan mimikája meg arcszerkezete, hogy nagyon könnyen mehet neki egy elmebeteg megformálása.

Job és Deva rövid beszélgetése Carrie konyhájában számomra megnyerő volt. Időnként már rettenetesen idegesített a kis csaj. Bevallom, rohadtul idegesített. Mindenkivel történnek szar dolgok és sok gyereknek hazudnak a szülei, jó nyilván nem azt, hogy az anyjuk egy ukrán gengszter, de azért túl lehet élni. Szerintem kicsit túldramatizálják a kis csaj nagy vergődését és Job egyetlen mondattal elrendezte a gondolataimat.
“Girl, what you were dealt, was two parents who would kill or die for you. That’s a hell of a lot more than most people got.”
És milyen igaza van.

Ha szín igazat akarok vallani akkor Dawson karaktere engem nem igazán mozgatott meg semmilyen módon a sztoriban. Úgy értem bírom a színésznőt, de itt nem alakít valami túl sokat vagy inkább úgy mondanám nem kapott sokat. Ebben a részben is annyit tett, hogy a menőnek bevágott zenére kiszállt a kocsijából a bőrkabátjában és úgy tett mintha dolgozna. A meló nagy részét Hood névgzi könyörgöm! Mikor megjelent és odaállt Proctor elé a kapott sneak peakben, akkor azt gondoltam: Bakker…ez a nő durva. Tuti lesz egy komoly verekedés, vagy néhány kemény betörés, illegális kihallgatás vagy legalább egy-két fenyegetés, de semmi. Hodd kamera lopásáról meg csak annyit, hogy; hogy a francba vitt el egy akkora kamerát? Tuti nem zsebre rakta.

Sok más amerikai fórumon is olvastam, hogy csodálkoznak, hogy Proctor a család nélkül teszi a mélybe Rebecca koporsóját. Őszintén szólva én örülök ennek. A lány ugyan kissé idegbeteg volt…kicsit…de attól még szerethető volt valamilyen módon. Számomra azon típusú karakterek közé tartozik akit imádok utálni. Kicsit defektes, kicsit megalapozatlanul fenyegetőzik, de valahogy mégis bírható. A családja kitagadta csak mert ő nem volt istenfélő vagy akármi is az amit ők ott gyakorolnak, elzárkózva a külvilágtól… Valóban miért kellett volna a temetéskor ott lenniük ha életükben nem akarták maguk között tudni?! Proctor jól tette amit tett.

Hood és Dawson hotelszoba jelenete egész meglepő. Méghozzá kellemesen meglepő. Én arra számítottam, hogy khm…de nem. De ez jelen esetben szerintem jobb is. Hood is ember és ez már hivatalos. Az egész epizódban ez volt a kedvenc jelenetem!

Szegény Brock. Őszintén szólva az előzetesből azt szűrtem le, hogy Brocknak annyi és ebben a jelenetben arra számítottam, hogy oda a szakáll és Brock is vele együtt, de nem. Meglepő.

Calvin…a feleséged a seriff házában van és éppen vallomást tesz, hogy az apja vérében fürdő férje megerőszakolta. Ott van. Valamiért először sajnáltama csávót mikor a neje csalta az öccsével – nem is volt rossza az a jelenet -, mert szerencsétlen irányába még volt némi szimpátiám. Együttérzés, hogy Proctor csicskáztatja, hogy van egy aranyos kisfia akinek meglepő módon egész jó apja, és a neje az öccsével csalja. Elmúlt…úgyhogy kíváncsi leszek arra a kutya viadalra.

Hát nem tudom…a harcjelenetek már nem a régiek. Legalábbis szerintem. Nem azt mondom, hogy rosszak, csak nem a régiek. Jobb szavai nagyon helyzetbe vágóak voltak és gyakorlatilag szerintem ő az egyetlen tiszta tükre annak, hogy abban ami ebben a városban zajlik az borzalom:”I’m sick and tired…fighting for my motherf***in life!” Deva első gyilkossága nekem bejött. Egy pillanatra meghatódtam rajta. Cruz meg annak bizonyult aminek elsőre is gondoltam.

Sajnos nem volt Dawson bunyó a szőke csajjal. pedig hogy reménykedtem…

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz