login |

Survivor: vége a 32. évadnak

2016. 05. 20. 18:20 - Írta: winnie

22 hozzászólás | kategória: 2015/16 finálék, kritika, reality,

(Aki be akar szállni a jelen még mindig egyik legjobb sorozatába, reality-jébe, stratégiai játékába, az itt talál tippeket, melyik évaddal érdemes kezdeni – a legjobbak tényleg zseniális élményt jelentenek.)

Nem is tudom hirtelen, hogy milyen szezon volt a mostani. Biztos, hogy nem a legjobb, de még véletlenül sem a gyengébbek vagy a közepesek közül való. Jó volt, kifejezetten jó, rengeteg emlékezetes pillanattal, talán csak az hiányzott, hogy emlékezetesebb játékosok legyenek. Illetve helyesbítek, hiszem, hogy voltak és lettek volna emlékezetesebb játékosok, de ahogy az egyik szezonközi kritikában is írtam, nagyon ügyesen kiszavazták őket. Ahogy valakiben érződött, hogy benne van a potenciál, hullott is a feje.

Survivor - 32x14-00

Ennek pedig lehet, hogy örülnöm kéne, hiszen az elmúlt 12 évad során akadt két-három, ahol épp az volt folyton a bajom, sőt, bajunk, hogy senki nem megy neki a legjobb spílernek, hogy hiányoznak a nagy húzások, hogy már hamar látni, hogy kik a domináns játékosok. (Most viszont még fizikai dominancia sem volt nagyon, jó páran nyertek védettség játékot.)

If I have to betray my true alliance, I’ll betray my true alliance.

Nos, a 32. évadban maximum sejteni lehetett. És még csak nem is azt mondom, hogy ezek a játékosok azért kerültek kiszavazásra, mert annyira jónak tartották őket, egyszerűen csak így jött ki a lépés. Ha pedig nem így jött ki, akkor jött az evakuálás – ennyi játékos még sosem esett ki egy szezonban egészségügyi okok miatt.

Survivor - 32x14-49

You know, it’s all love.

Nagyon pozitív volt, hogy akárcsak a 31. szezonban (amit egyébként a mostanit követően vettek fel), itt sem fordult elő az, hogy 8-9 játékosnál beállt volna a többség, és minden kiszavazás fonalasan következett volna be. Most nem voting block-oztak (akkor még nem ismerték a kifejezést), de egyáltalán nem volt kiszámítható a részek végjátéka.

A tovább mögött folytatom spoilerekkel.

Michele nyert. 5-2-0-ra.

Survivor - 32x14-76 Survivor - 32x14-77

Nem mondom, hogy nem lett volna szimpatikus, és azt sem, hogy teljesen érdemtelenül, de mindenképp meglepetésnek értékelem a sikerét. Nem azért, mert nem érdemelte meg, hanem mert nem hittem volna, hogy a jury őt fogja a legjobbnak vélni. Illetve, ha belegondolok, lehet, hogy más nem is lehetett volna a végeredmény – ennyit arról, hogy mindenki szereti Tai-t.

Survivor - 32x14-0000

Hiszem, hogy a legjobb 4-be jutók közül nem nagyon lehetett volna rossz győztest választani, miképp olyat sem, aki esetében a többségnek ne lett volna savanyúbb egy kicsit a szőlő. Mondom, ez a dominanciadeficites final 3-4, ilyen döntőt eredményezett.

We have a tie.

Bár lehet, hogy ha jobban belegondolok, akkor Aubry érdemelte volna meg, mert a játék minden aspektusában fel lehetett hozni valamit mellett, még a legvégén, az utolsó tribal-ön is talán ő volt a legmeggyőzőbb. Vagy Tai, mert nagyokat húzott, még ha ezeket a “nagy húzásokat” nem értékelték annak. (A tévézőknek nyilvánvaló volt, hogy ő nem nagy spíler, de mégis összejött neki ez-az.) Vagy tényleg Michele, mert nem volt nagy ellensége, amikor szorult helyzetben volt, akkor túlélt mindent, és ez a lényeg.

Survivor - 32x14-01

“Majdnem” top2 lett a döntő, de kiderült, hogy a készítők új csavart vetetettek be, a jurytag kiszavazását, ami nekem elméletben tetszik, főleg, mert érdekes dilemmát vet fel, hiszen a nyertesnek nem csak egy “ellenséges” kiesettet kell kiszavaznia, hanem tisztában kell lennie azzal is, hogy melyik döntős lehet számára a nagyobb ellenfél. Michele szavazata ugyan nem osztott/szorzott, maximum 4-3 lett volna a vége, de az pozitív, hogy eltalálta, hogy Aubry lesz az igazi ellenfele.

Survivor - 32x14-02

(Nem tudom, csak zárójelben jegyzem meg, hogy nem érzem annyira fontosnak az utolsó tribal-t, Illetve lehet, hogy némelyik kérdés vagy válasz az lehet, ha nagyon jó vagy nagyon rossz, de azt valószínűtlennek tartottam volna, hogy Neal a tribal-ön olyan beszédet tart, ami miatt mindenki oldalt váltott volna. Nem tudom, ti ezzel hogy vagytok. Azt “odahaza” is megtehette volna, nem?)

Survivor - 32x14-04

Magáról a részről (a reunion szokás szerint nem nagyon méltó említésre, bár voltak benne érzelmesebb részek): az elején tetszett, ahogy továbbvitték a Michele/Tai-szálat, mert hiányoltam az előző rész végén a payoff-ot, aztán kiderült, hogy az egész csak red herring volt, és tényleg nincs payoff, nem szavaztak végül együtt. De legalább nem kiszámítható a Survivor.

Survivor - 32x14-06

És a nagy Aubry-Cydny tűzpárbaj is említésre méltó (itt hiába volt foreshadowing, nem feltétlenül hittem azt előre, hogy egál lesz), főleg azért, mert nagyon adta volna magát, hogy megint dráma legyen és valaki hátulról nyerjen, mint korábban már többször is. Ilyen szempontból az égiek a készítőkkel voltak, dráma volt a lelohadó magas lány Aubry-nál.

Survivor - 32x14-08

Ősszel jön a folytatás, legalább ilyen jó legyen az is. A Millennials vs Gen X elsőre nekem nem hangzik annyira jól, de valószínűleg csak a gárda összeszedése után válogattál így a törzseket.

Survivor - 32x14-79      Survivor - 32x14-05  Survivor - 32x14-07  Survivor - 32x14-09 Survivor - 32x14-10 Survivor - 32x14-11 Survivor - 32x14-12 Survivor - 32x14-13 Survivor - 32x14-14 Survivor - 32x14-15 Survivor - 32x14-16 Survivor - 32x14-17 Survivor - 32x14-18 Survivor - 32x14-19 Survivor - 32x14-20 Survivor - 32x14-21 Survivor - 32x14-22 Survivor - 32x14-23 Survivor - 32x14-24 Survivor - 32x14-25 Survivor - 32x14-26 Survivor - 32x14-27 Survivor - 32x14-28 Survivor - 32x14-29 Survivor - 32x14-30 Survivor - 32x14-31 Survivor - 32x14-32 Survivor - 32x14-33 Survivor - 32x14-34 Survivor - 32x14-35 Survivor - 32x14-36 Survivor - 32x14-37 Survivor - 32x14-38 Survivor - 32x14-39 Survivor - 32x14-40 Survivor - 32x14-41 Survivor - 32x14-42 Survivor - 32x14-43 Survivor - 32x14-44 Survivor - 32x14-45 Survivor - 32x14-46 Survivor - 32x14-47 Survivor - 32x14-48  Survivor - 32x14-50 Survivor - 32x14-51 Survivor - 32x14-52 Survivor - 32x14-53 Survivor - 32x14-54 Survivor - 32x14-55 Survivor - 32x14-56 Survivor - 32x14-57 Survivor - 32x14-58 Survivor - 32x14-59 Survivor - 32x14-60 Survivor - 32x14-61 Survivor - 32x14-62 Survivor - 32x14-63 Survivor - 32x14-64 Survivor - 32x14-65 Survivor - 32x14-66 Survivor - 32x14-67 Survivor - 32x14-68 Survivor - 32x14-69 Survivor - 32x14-70 Survivor - 32x14-71 Survivor - 32x14-72 Survivor - 32x14-73 Survivor - 32x14-74 Survivor - 32x14-75 Survivor - 32x14-78  Survivor - 32x14-80

22 hozzászólás Ne habozz!

Risi92 - 2016. 05. 20. 18:53

igazából nagy szerencsénk van (vagy csak nagyon jók a készítők) de az előző évadban és most is úgy érződőtt, hogy a leginkább kiemelkedő 4es jutott a döntőbe. egyik játékosnál sem érezhettük volna azt, hogy “na nem érdemelte meg a győzelmet”, mert de! ugyanakkor, szerintem Aubry és Cydney is jobban (izgalmasabban) játszott, így annyira nem éreztem elégedettséget a szavazatok olvasásánál. viszont itt jön képbe a social game. Michele bravúrosan játszotta ki a legerősebb kártyáját, mindenkivel jóban volt, szinte mindig jól átlátta a helyzetet és dobbantott szövetségből szövetségbe, hagyta, hogy mások vigyék el a balhét és ezzel a taktikájával győzni tudott egy igen csak bitter jurynél. nem tetszett sem Jason, sem Scott, sem Julia hozzáállása, (ha láttátok a Cydneys ponderosa videot, tudjátok miről beszélek), de (sajnos vagy nem sajnos) ez is a survivor része, és előfordulhat, hogy a jury keserű és dühös és indulatból csak azért sem arra szavaznak aki a legjobb stratégiai játékott játszotta (Aubry), hanem aki számukra volt a legügyesebb (Michele).

a jury-twist nekem annyira nem tetszett, bár szinte biztos vagyok benne, hogy még el fogják sütni, mert még ad egy utolsó csavart a finale előtt.

az évad TOP10-es nálam, bár talán TOP5ös is lehetett volna ha nincs a jurytwist meg mondjuk kapunk egy Aubry/Cydney győzelmet. de le a kalappal Michele előtt is, ügyes volt (ÉS VÉGRE NŐ GYŐZÖTT!:D)

Gera87 - 2016. 05. 20. 19:00

Ez Durva! Mind a 32 évadot láttam, és sosem az nyert, aki az első pillanatban a legszimpatikusabb volt számomra! És most megtört a sorozat! Az első másodperctől Michele-nek szurkoltam, szóval ez most nagy boldogság nálam. Tai is szimpi volt, de gondoltam hogy nem győzhet! Aubry volt talán az aki a top3-ból nekem annyira nem jött be! Az évad szuper volt, nekem is benne van a top 10-ben, kb ötödik, hatodik helyen. És alig várom a következő évadot!

Natale - 2016. 05. 20. 19:01

Jaj, de nem szeretem amikor a floaterek nyernek. A TV ezen oldalarol nezve nekem is egyertelmunek tunik, hogy ezt Aubrynak kellett volna nyernie, nagyon ugyesen manoverezett vegig, mindig tudta hogy mi lesz a tribalon, es ahogy o is mondta, mindig a szavazatok jo oldalan allt. Vegig dominans, vezeregyeniseg, megsem volt celpont. Nalam ez gyozelmet er. Es abban is igaza volt, amiben nem gondoltam hogy az lesz, hogy Tai a legkisebb fenyegetes a dontoben.

Michele meg rettento szerencses, nem nagyon latom hogy mi az amit o tett hozza. Julia kiszavazasa is inkabb a konnyebb ut volt, egyszerubb bebiztositani az extra harom napot mint harcolni. Utana meg szimplan szerencseje volt, ha Joe-t nem kell evakualni, akkor nincs az az isten hogy az Aubry-Tai-Joe harmas ne szavazza ki.

Mindegy, ebbol is megtanultuk hogy amit mi latunk, az nem feltetlenul ugyanaz amit a jury lat, lehet hogy onnan nezve impresszivebb volt Michele. Vagy egyszeruen csak sertodes volt, es a Nick-Jason-Scott trio dacbol szavazott.

Risi92 - 2016. 05. 20. 19:14

Natale: Nick Aubryra szavazott.

Amiens - 2016. 05. 20. 21:43

@Risi92> Akkor ezek szerint bevaltotta Debbie igeretet, amit Ponderosa fele tett, vagyis, hogy ha Aubry a dontobe jut, nem fog ra szavazni?

Enzo - 2016. 05. 21. 00:03

Szerintem remek évad volt. Én is úgy fogalmaznék, hogy nem dobogós, mert az emlékezetesebb játékosok kicsit hiányoztak, de például még sose jegyeztem fel ennyi epic tribalt egy évadban.

Michele győzelmén meglepődtem, pedig úgy indultam neki az utolsó résznek, hogy nagyon komoly esélye van és neki szurkolok, aztán szép lassan inkább úgy voltam vele, hogyha mindent figyelembe veszünk, akkor végülis Aubry érdemelné meg a legjobban. Szóval meglepő, pláne hogy 5-2, rég volt már egy szavazaton múló döntő.

Rewardok:
Az elsőnél (a párosítósnál) azért nagy volt a dilemma Aubry-nak, hogy visz-e magával embert, két vagy három embert keserítsen-e el, két vagy három embert hagyjon-e hátra, akik addig nélküle stratégiázhatnak…

Immunity:
Michele nagyon szépen megfordította az első immunityt (a lépcsőmászós-háromemeleteset), jár neki a pacsi, pláne hogy később a speckó rewardot is megnyerte. Tetszettek amúgy a challenge-ek, főleg a komplex immunity.

Final4 kiszavazás:
Azt hittem simán kiejtik Aubryt… furcsa volt, hogy Tai nem próbált meg arra apellálni később, hogy itt bizony lojális maradt Aubry-hoz, ezért lett 2-2 döntetlen.
A tűzcsiholás izgalmasra sikeredett, direkt nem lehetett volna ennél hullámvasutasabbra megírni Aubry összeomló tüzével, majd mégis elnyert győzelmével.

Twist:
Engem is beetettek a final2-val, figyeltem, hogy Jeff nem mondta a “final immunity”-t (Tai is rájött idővel), de aztán még egy csavartak ismét a dolgokon, és azt kell mondjam, a zsűrikiszavazás zseniális ötlet!
Michele okos volt, próbálták úgy vágni, hogy nem lesz az, de itt ha nem Neal és Joe közül dob ki valakit, az nagyon nagy hiba lett volna. Neal meg durván beszólt neki…később viszont elismerte, hogy okos döntés volt.

Final tribal:
Örülök, hogy ennyire ki lett emelve (főleg Debbie által) Aubry fejlődése, nekem is sokszor eszembe jutott az első napokban a sátorban sírós énje, nagyon ritkán látni ekkora fejlődést egy évad alatt valakitől.
Ja és nem hiányzik a zsűrikérdések előtti “opening statement”, jobb így, hogy a vége után beszélhetnek még egy kicsit. A kérdések pedig szerintem mindig nagyon érdekfeszítőek, hogy ki mit hoz ki belőle + ki hogy válaszol.

Mark the chicken: vicces volt, ahogy végigvitték a “szálát” (“first chicken to come this far”), final tribalra elvitték, meg a végén elengedték, jó hogy nem még fáklyakioltást is kapott :D

Reunion vegyes:
-Óóó, Sia de cuki volt :3 főleg hogy így külön pozitív üzenetet is hordozott az évad :)
-Tai körmondatai, te jó ég, a fele műsoridő ezzel ment el :D kicsit erre a videóra emlékeztetett, amit egyébként marha nehéz megtalálni, ha nem tudod, mi a címe:
https://www.youtube.com/watch?v=G7RgN9ijwE4
-Korábban ugye volt, hogy 3 medevac játékos volt a törzsfő (Skupin, Russell Swan, Penner asszem s25ben), most egy szezonból meg lehet oldani a következőt a Caleb-Neal-Joe trióval. (nemkéne)
-Jason hogy nézett ki, anyámborogass.
-Debbie-től vicces volt a 30 mp-es felsorolás, hogy miket dolgozott :D

Ki az, akit szívesen látnék AllStarsban:
Tai nyilván, Aubry megérdemelné, Caleb is tán, Debbie is poén lenne (Philip Shepparddal egy kombó? :DDD), meg még esetleg Lizben maradt potenciál.

Előre a következő évad felé! :) (véleményem lásd másik posztnál)

Natale - 2016. 05. 21. 08:38

Risi92: Jogos. Pedig direkt meg is neztem, de valamiert azt hittem hogy Debbie es Joe szavazott ra. Igy viszont Debbie-t nem ertem, de persze o bolond.

All star: Tai adna magat, de nem hiszem hogy jo otlet lenne, pont ugyanezt hozna mint itt is, csak mar nem lenne ujdonsag. Aubry, Neal, Caleb es talan Nick jo lehetne.

wellwellwell - 2016. 05. 21. 11:49

érthetetlen győzelem, számomra abszolút jellegtelen a csaj, egyetlen egy húzására sem emlékszem.
aubry-nak kellett volna nyernie. és full respect tai-nak, hogy a tyúk túlélte!!! :D

polovcev - 2016. 05. 21. 20:57

Amúgy a reunion-ban ki volt az a csaj a függönnyel a fején? Egy pillanatra azt hittem valami régi sci-fi-t nézek :)

szerintem - 2016. 05. 21. 21:22

a finale pont olyan furcsa lett, mint az eges evad volt. eleg benan indult, nekem legalabbis nem annyira tetszett es ugyanilyen lett a vege.
sokszor van szo reality-kkel kapcsolatban, hogy az elet eppen eleg erdekesseget es izgalmat hordoz magaban, igy a keszitoknek nem kell belenyulniuk (vagy nem nagyon) a dolgok alakulasaba. itt, annak ellenere, hogy elkepesztoen sok fordulat volt, az elet ugy hozta, hogy minden egyes fordulat vegul egy unalmasabb, szurkebb megoldashoz vezetett es igy az egesz evad unalmas es szurke lett, nalam legalabbis benne van a legrosszabb harom evadban, amit eddig lattam.
voltak nagyon erdekes karakterek, peldaul peter….de annyira eltunt az evad vegere, alig emlekszem, hogy egyaltalan jatszott. ugyanez igaz debbie-re vagy eppen nickre. neal (vagy neil?) volt a legszimpibb eloszor, de annyira nem kapott idot, amig bent volt, hogy el sem tudtam donteni, hogy jo jatekos lett-e volna vagy nem. volt tovabba scot es jason, akik egyutt erdekesnek tuntek, de az is elmult hamar. volt idol es szuperidol, de egyik sem okozott sok izgalmat egyaltalan. tai eloszor jo jatekosnak tunt, aztan kiderult, hogy jatekoskent semmit nem er. joe, az fbi-ugynok szinten semmit nem tett, es ha nem kell evakualni, michelle sosem nyer. vegul a donto, ahova egyedul aubry ment eselyeskent, aztan megsem nyert. pedig neki kellett volna, szerintem (es meg csak nem is neki szurkoltam, vegig irritalt). eleg elbaltazott evad volt ez.
ami meg feltunt, hogy ebben az evadban nem nagyon eheztek, meg sosem lattam korabban, hogy szinte senki nem fogyott le, es valamiert cydney sem veszitett semmit az erejebol, pedig azt hittem, egy het alatt elfogy a testepito felepitese miatt. azt is furcsa volt nezni, hogy a teljesen semmilyen fizikumu jatekosok vegignyerik a challengeket….eh, nem tudom, de nem tetszett az evad, az biztos. ha daralva neztem volna, akkor szerintem kiszallok, mikor jason kiesett.

Risi92 - 2016. 05. 21. 21:39

szerintem: hány évadot láttál és melyik nálad a top3 legjobb/ legrosszabb? érdekelne, hogy vajon neked milyen az ízlésed, mert eddig mindenki nagyon nagyvonalúan nyilatkozott összeségében az idei évadról

szerintem - 2016. 05. 21. 22:27

@Risi92:
korulbelul a felet lattam, 14 evadot talan, a 16-dik volt a legkorabbi, amit neztem. a legrosszabbak nalam azok, amiket evad kozben elkaszalok, mert annyira nem erdekel. ilyen volt a 16., a 24. (one world)….meg mondjuk ide sorolom akar ezt az evadot is.

amiket kifejezetten szerettem, az a 18. (tocantins), 22(redemption island), 25. (philippines), 26. (caramoan), 27. (blood vs water).

Enzo - 2016. 05. 22. 00:08

Én pont pozitívnak értékelném, hogy gyakorlatilag 0 (vagy nagyon kevés) idolhasználós pillanattal is ilyen jó lett az évad. Én csak 10 évadot láttam végig, de kapásból az s30-at abszolút rosszabbnak mondanám, meg amiket lehúztak, azokat pont nem pótoltam be (s21, s23, s24…)

@winnie: oldalsávba légyszi dobjátok ki ezt (még mindig a 32×13 van kinn) meg a TAR finálét is, köszi! :)

Risi92 - 2016. 05. 22. 08:10

szerintem: érdekes, kb az összes chart-on a S22 és S26 az utolsó helyeken van… hát igen, ízlések és pofonok :)

Enzo: szerintem az S24 nem olyan rossz, én annó akkor kapcsolódtam be. kb az eddigi volt legjobban játszó győztes van benne, úgyhogy már csak azért érdemes megnézni, hogyan tud valaki ennyire erősen játszani elsőre. (az S21-et Brenda miatt ajánlom, de amugy valoban gyenge évad)

Enzo - 2016. 05. 22. 15:33

Nálam ez az ultimate lista, amit mindig szoktam nézegetni (nyilván spoileres az összes eddigi évadra) – nyilván nem értek mindennel egyet persze :)
http://saoki.site0.com/survivor.html

Riggins - 2016. 05. 23. 09:45

a 7. rész kommentjei közé írt power rankingom megint bejött :D

ha már nem Cydney nyert, akkor legyen Michele, nem bánom, csak ne Aubry.

Bár arra allergiás vagyok, ha valaki a kovakövet reszelgeti, attól sose fog tűz gyulladni, mint láttuk. Azért így is borzasztó, hogy a rerúnióban 1 mondatot se kapott Cydney. Eléggé ki lehetett bukva a kiesése nyomán, mert az exit press nagy részét is kihagyta.

dark - 2016. 05. 26. 00:17

a végén kezdem, én a csirkének szurkoltam. ez azt hiszem mindent elmond erről a szezonról.
az összes évadot láttam és nálam ez volt a leggyengébb, ahogy szerintem is írta, egész egyszerűen unalmas volt. most először merült fel nálam, hogy idő előtt befejezem, de aztán a csirke miatt végül maradtam.

a top négyből michele és különösen cydny teljesen jelentéktelen figurák voltak, ha az utóbbi megszólalt, szerencsére nem sokszor tette, már nyúltam a távirányítóért.

a már említett éhezésen kívül, még az is furcsa volt, hogy a szezon második felében nem keresték az immunity idolokat. korábban jason pillanatok alatt megtalálta, most meg még akkor sem próbálkozott, amikor már semmi reménye nem maradt. jöhet a következő.

srac - 2016. 05. 27. 01:34

nem leszek népszerű, de én A Jason – Scott bromancenak szurkoltam. Peter, Nick, Caleb és Neil is érdekes volt/lett volna, utóbbi kettő bosszantó módon esett ki. Igazából a lányok összeálltak az elején és kiszórták a szórakoztató figurákat, tényleg unalmassá vált kezdve Scott kiesésével.

srac - 2016. 05. 27. 01:39

szerintem: én darálva néztem és pont kiszálltam Jason kiesése után :D Alig volt idol, vagy advantage, Tai blindside jával már körvonalazódott, hogy ez a szezon off lesz.

winnie - 2016. 05. 27. 04:34

srac: volt egy időszak, amikor sokan szurkoltak jasonéknek, de amikor nagyképűek lettek vagy szabotáltak, akkor sok hívet elveszítettek.

srac - 2016. 05. 27. 18:28

winnie: nekem tetszett ahogy csinálták a showt, az a bizonyos tribal mikor Jason odaadta az idolt Tainak aki leült vele, az fergeteges volt. Ilyenek hiányoztak nekem a továbbiakban. Habár elég rég láttam, de ha jól emlékszem Russel pont így lett fan favourite.

Thomas - 2016. 06. 18. 21:03

Érdekes egy évad volt ez, 4-5 rész után komolyan elgondolkodtatott, hogy minek is nézem még a Survivort, mert mostanában csak ellenszenves győztesek voltak, és szokás szerint, most is a számomra szimpatikus embereket sorban kidobálták, vagy épp evakuálták Calebet, akit még a BB-ben kedveltem meg. Simán azt hittem, hogy ez lesz az eddigi legrosszabb szezon, most viszont már azt mondom, hogy simán top 10-es lett, nem is tudom, mikor nyert már utoljára a kedvencem (dehogynem tudom, az S19-ben), és azért nyilván ezeket élvezem a legjobban:)

Michele mondjuk nem a legelejétől volt a kedvencem (elején főként Aleciának szurkoltam, hogy tovább eljusson, mint a 2 őstulok bully), ő igazán a törzskeverés után kezdett kibontakozni, aztán egyre szimpatikusabb lett. És hihtetlen, hogy végre valaki úgy tudott nyerni, hogy nem kavargatta a kakit, nem vert át mindenkit, nem voltak undorító húzásai, hanem szépen, szimpatikusan, ügyesen játszott végig. Pedig már pont kezdtem elhinni, hogy annyira megváltozott a játék, hogy ez nem lehetséges többé, de még az utolsó pillanatban rámcáfoltak:) Szóval csak így tovább, több ilyen évadot szeretnék látni, nem olyanokat, mint az előző 7 volt:)

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)


Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz