login |

Code Black: vége az 1. évadnak

2016. 05. 22. 19:20 - Írta: Casey Novak

2 hozzászólás | kategória: 2015/16 finálék, kritika,

Ladies and gentlemen, we’re in code black!

Viszonylag kevés Zéró lelkesedéssel álltam a Code Black-hez az évad elején, nem ígért túl sok extrát, kórház, sürgősségi osztály, egyebek, láttunk már ilyet. Nem hittem, hogy találok benne valami különleges fogódzót, ami nézőssé teheti, és nálam amúgy is hátrányból indulnak az orvososdik – a House kivételével kórházas drámát nem sikerült igazán megszeretnem. (Talán a Do No Harm jut még eszembe, de abban sem a gyógyítás rész volt érdekes.)

És ekkor jött a Code Black.

01

A pilot végén még gyanakvó voltam, de azután sikeresen berántott, mert a hangulata, ahogy az egész össze volt rakva, egyszerűen különleges volt. Ez marhára szubjektív, tudom, sokan erre is csak legyintenek, hogy tizenkettő egy tucat, ahogy nekem is ez volt az első gondolatom. Viszont a fő karakterek, a nyüzsgés, a „fekete kód” mind olyan atmoszférát teremtett, ami leszögezett a monitor elé.

Pedig már az elején is voltak tipikus megoldások, amire húztam a számat, és akármennyire bejön a sorozat, évad végére csak sikerült kiirtani a kezdéskor még olyan sok pluszt adó apróságokat.

Gondolok itt arra, hogy a fekete kódba lépést már nem jelenítik meg (ez lehet, hogy giccses és önismétlő volt sokaknak már az elején is, de én mindig vártam, mikor gyullad ki az a lámpa), a pörgősség alábbhagyott, és a kezdetektől ijesztgető magánéleti szálak a szezon második felétől már túl sok figyelmet és játékidőt kaptak.

02

De nézzük először a napos oldalt: „Daddy” és „Momma” között a dinamika zseniális, meg egyénként is Luis Guzmán karaktere viszi a vállán a részek felét. A rendezést végig imádtam, több olyan állandósult elem bukkan fel a részek során, ami kellemes ismerős érzéssel tölt el, ha meglátom őket. Gondolok itt a hangulatos, montázsszerű átkötő jelentekre, amik életképszerűen egy-két kórházi mozzanatot mutatnak be, mosott színekkel, olykor lassításokkal.

Külön kedvencem volt, mikor a „central stage”-en, a sürgősségi osztály közepén kialakított nehéz esetek számára fenntartott ágyakon folyt az életmentés, akkor az ápolók és a többi ráérő dolgozó kíváncsi gyerekhadként özönlötte el az orvosokat körülvevő térelválasztókat. Ez valahogy még inkább belehelyezett a történésekbe, mert mint néző, úgy érezhettem, hogy én is ott leselkedek a nővérek között, és lélegzetvisszafojtva figyelem az eseményeket.

collage

Nem egyszer ügyesen táncoltak a hatásvadászat és az igazi dráma határvonalán, és ha néha át is billentek, az megbocsátható volt. Sikeresen fenntartották a feszültséget, pedig még így a rajongás rózsaszín szemüvege mögül is kiszúrható volt itt-ott az előre csomagolt instant konfliktus. De az írás friss volt, élvezhető, és a humorral is bőkezűen bántak.

Volt egy sajátos dinamikája a részeknek, amit nehéz így megfogalmazni, el kellett kapni a hullámot, és akkor működött. Talán azért is kattantam rá annyira a code black-be való átlépésekre, mert az mindig olyan volt, mint a lélegzet-visszafojtás utáni hirtelen nagy szívdobbanás.

03

Viszont elment szünetre a sorozat, és aztán úgy tért vissza, hogy valamit elveszített. Igen, valami hiányzik a Code Black-ből, és nem csak a fekete kódok bejelentése tűnt el. Elfogyott az ötlet, vagy nem tudom mire, gondolja, de hirtelen már csak úgy tudtak „érdekes” részt csinálni, ha a szereplők is rendszeresen átkerültek az áldozatok oldalára.

És most nem Leanne-re gondolok, neki fenn volt tartva mintegy eposzi jelzőként, hogy személyesen érintett minden ügyben, ahol valami családi vonal akadt. (Mert ugye isten ments olyan történetet írni, amiben nincs legalább egy traumatizált, elcseszett múltú, magányos pillanataiban folyton a távolba révedő főhős!) Enyhe spoilerekkel folytatom a tovább után.

Körülbelül a 10. résznél bicsaklott meg nálam valami, sok volt egyszerre, hogy az osztály főnökének, dr. Taylor-nak az egyébként működő karakterét lecserélték, ki tudja miért, egy gyenge utánzatra, Jesse teljesen súlytalanul, de mégis rohadt idegesítő módon életveszélybe keveredett, és akkor még a tömegkarambolos dupla rész is rátett egy lapáttal.

04

Nem lett volna különösebben egyik sem borzasztó húzás, csak rossz irányba kanyarodtak velük. Gina, az új főnökasszony zongorázható volt a “keményen betartom a szabályokat, de mégis hagyok kiskaput”-magatartásával, és a Taylortól örökölt szarkasztikus modorával.

Jesse betegsége után sorozatban jöttek a személyes tragédiák a dokik számára, szerelmi háromszögből kettő is jutott, mert abból egy sosem elég, több haláleset, titkolózás, na meg a támadás… Egyetlen pozitívuma annak a pár résznek, hogy visszakaptuk dr. Taylort, akinek az egysorosaival ölni lehet. (Azóta sem derült ki számomra, hogy az őt alakító Kevin Dunn miért esett ki a nyeregből, de lényeg, hogy csak ideiglenesen volt távol.)

05

Maga az évadzáró szóra sem érdemes, nagy durranást akartak, csináltak is, (haha, mert bomba volt, get it?), de nem tudtak negyed olyan hatást sem elérni vele, mint pl. a 9. rész záró jelenete, ami az én könyvemben az évad legjobb része volt.

Elnézést azoktól, akik az NBC új doktorosdiját nem nézik, de picit muszáj idekevernem a Chicago Med-et. Annyira közel indult egymáshoz a két sorozta, és a profiljuk is olyan hasonló, hogy óhatatlanul méregeti az ember egymáshoz a kettőt: a Chicago Med számomra nehezebben volt megkedvelhető, és ha nem a Chicago-franchise tagja lenne, talán nem is került volna a nézős listára.

Ők nyíltan és szemérmetlenül szappanoperáznak, de valamiért jól áll nekik. Míg a Code Black eleinte talán csillogtatta azt a reménysugarat, hogy a szereplők magánélete másodlagos lesz, de aztán beadták a derekukat, és elkezdtek habosítani.

06

A karakterek nagyjából egy szinten mozognak érdekesség és szerethetőség terén (sőt, kopipésztek, de nem csak egymásnak, hanem jó pár más sorozat sablonjainak: macsó szépfiú, kevésbé macsó, de legalább nagyon okos szépfiú, tragikus múltú fiatal anya, ismerős?).

De a Code Black-ben ott van Jesse, és nekem elég is volt összetartó kapocsnak, humorforrásnak, morális világítótoronynak, és a megszokottól leheletnyi eltérő légkörű sürgősségi osztállyal együtt nálam a Code Black került ki győztesen a nem létező csatából. Csakhogy, és ez utolsó gondolatom a Med-ről, aztán elszakadok tőlük: Dr. Charles. Oliver Platt mindent tud, amit Code-éknál Luis Guzmán, így hirtelen egyenlő lett a mezőny, mert a különleges atmoszférát pótolja a testvérsorozatok hátszele.

07

Többek között ezért is esett vissza nálam az eleinte magas 8 pontról egy erős 6-osra a Code Black, és ezért nem rágtam tövig a körmöm a sorozat további sorsa miatt. Ha kasza, legalább volt tíz kiváló rész, ha folytatják, pedig még megvan az esély rá, hogy visszakúszik a nyolcas közelébe az a pontszám.

Nos, a CBS megadta ezt az esélyt, hivatalosan is zöld utat kapott a második évad. Én ott leszek a folytatásnál, hátha az ügyes doktorok visszaállítják a gyengélkedő minőséget a kezdeti állapotába.

2 hozzászólás Ne habozz!

winnie - 2016. 05. 22. 19:21

“(Azóta sem derült ki számomra, hogy az őt alakító Kevin Dunn miért esett ki a nyeregből, de lényeg, hogy csak ideiglenesen volt távol.)”

ha visszatért, akkor biztosa a veep 5. évados forgatására vette ki a szabit.

Casey Novak - 2016. 05. 22. 19:31

Ja, köszi. Keresgéltem, de a Google nem volt a barátom :)

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz