login |

2 Broke Girls: vége az 5. évadnak

2016. 06. 08. 16:30 - Írta: winnie

17 hozzászólás | kategória: 2015/16 finálék, kritika,

Ha versenyt lehetne kiírni azon többkamerás szitkomok között, amiket sokan találnak hangosan röhögősnek, hogy vajon melyiket képesek a legtöbben egyetlen mosoly nélkül végignézni, akkor a 2 Broke Girls mindenképp a dobogón végezne, de talán az első hely sem lenne elérhetetlen a számára.

A CBS-nek ugyanis vannak szerethető és visszafogott többkamerásai, a 2BG harsány, kétértelmű és rasszistázós humorát azonban sokan tényleg maximálisan értékelik, s velük szemben ott a másik réteg, akik bármennyire is szeretnének mosolyogni legalább legalább egy poénon a 20 perc alatt, de egyszerűen fizikailag képtelenek rá. Pedig biztos, hogy nagyon jó humorú emberek írják a sorozatot, csak éppen annyira sajátos ez a humor, hogy ilyen szélsőséges reakciókat vált ki. (Ha akarom a Lethal Weapon/Rush Hour-poénon mondjuk lehetett volna mosolyogni az évadzáróban.)

2 Broke Girls - 5x22-01

Nem nehéz kitalálni a korábbi írásaimból, hogy én melyik csoportba tartozom, de ez az a sorozat, ahol meg tudom érteni, hogy sokan a helyszíni közönséggel együtt szakadnak a röhögéstől. Igen, valóban egyszerű a 2BG humora (és ez nem degradálás, én is sok egyszerű humorú komédiáért vagyok oda), de azt sem egyszerű írni. És itt pontosan tudják, hogy mit akarnak és/vagy, hogy mi kell a nézőnek.

Megjegyzem, a mostani finálénál én már az első percekben szívesen kirohantam volna, mert a többkamerás szitkomok definiálásánál mindig meg szoktam jegyezni, hogy azért sem vagyok oda a műfajért, mert kicsit természetellenes, ahogy a poénokat mindig mondat végére teszik, hogy a karakter tarthasson pár másodperc szünetet, amíg röhög a közönség. Na, a 2 Broke Girls rögtön úgy kezdett, hogy ketten is mondat közepén mondtak poént, és ott álltak meg, hogy röhögjenek a nézők, majd befejezték a mondatot.

2 Broke Girls - 5x22-02

Nyilván sokan nem is értik, hogy lehet ilyesmin kiakadni, de nekem már ez nézhetetlenné teszi a sorozatot, és akkor a túlzott harsányságról nem is beszélek, főleg, hogy a terhes Sophie esetében tovább feszegetik a határokat (nagyon remélem, hogy a magyar szinkronban tolerálhatóbb Jennifer Coolidge hangja és stílusa) – tudom, hogy a műfajban kell az állandóság, de sem őt, sem a többi mellékkaraktert (Oleg és a szex, Han és a kis ázsiai sztereotípiákat) nem értem, még egyszer 20 percben is elfáradnak, annyira semmi új nincs bennük, nem hogy évi 22 részben.

Meglepő, de méltánylandó, hogy történeti fronton is volt előre lépés a fináléban, egyrészt Max kapcsolatában, másrészt pedig a lányok által gyűjtött pénz is komolyabban változott, aminek köszönhetően a hatodik évadra talán némi status quo-módosulás is várható, és ez azért több, mint amit sok többkamerás komédia elmondhat magáról.

2 Broke Girls - 5x22-03

Egyébként mondtam már, hogy a “mint”-es, összehasonlítós poénok a világ legfantáziátlanabbjai? Amikor valami nem vicces mögé írnak valami irrelevánsat, mondjuk azt, hogy “mint szódás a lovát”, hogy ne maradjon “poén” nélkül mondat. Mert a 2 Broke Girls még ezekkel is operál. A röhögés garantált.

Sophie’s back and better than ever! Like racism in America.

17 hozzászólás Ne habozz!

DennyKeh - 2016. 06. 08. 16:39

“…melyiket képesek a legtöbben egyetlen mosoly nélkül végignézni, akkor a 2 Broke Girls mindenképp a dobogón végezne…”

Hmmm, ezzel valahogy nem értek egyet. Számomra a 2 Broke Girls olyan poénokat tud hozni, hogy néhányat még vissza is tekerek egy párszor, mert fetrengek tőle.
A szereplők is teli találatok voltak, a Maxet alakító Kat Dannings meg beragyogja a sorozatot.
A legjobb szitkom, amit eddig láttam szerintem, és nem keveset nézek.

winnie - 2016. 06. 08. 16:42

DennyKeh: ezt írom én is: “meg tudom érteni, hogy sokan a helyszíni közönséggel együtt szakadnak a röhögéstől. ” nem azt mondom, hogy nekem nem tetszik, vagy én nem röhögök, vagy, hogy más nem röhög – csak abban is biztos vagyok, hogy nagyon, de nagyon sokan egyszerűen egy cseppet sem találják viccesnek.

szemben mondjuk a mike and mollyval vagy a mommal, vagy akár az odd coupe-lel, amik közül nem egy sokkal kevésbé tetszik nekem, mint ez. például egy odd couple-t sokkal kevesebben fognak végigröhögni, mint ahogy legalább 1-2 mosoly elő fog mászni a többségből.

DennyKeh - 2016. 06. 08. 16:48

Winnie: Ja, értem. Akkor félre értelmeztem. Bocsi. :)

Bár, ha így felhoztad őket a Mom és az Odd couple is nyári darára vár.
A Mike & Molly-ból láttam egy évadot, aztán elakadtam vele. Hasonlóan jó a 2BG-hez, de a szintjét nem üti meg. És persze ez is nyári dara lesz, ha nem is az egész 6 évad, de 2-3 biztosan.

Seth (GIE) - 2016. 06. 08. 16:49

Abszolút kedvenc sitcom-om, imádom minden percét, csak úgy mint DennyKeh, nekem is sírva röhögős sokszor.

Oleg (és a szex) pedig a legnagyobb arc az egészben, hatalmas dumái vannak a pasinak :D

@Winnie:
“másrészt pedig a lányok által gyűjtött pénz is komolyabban változott, aminek köszönhetően a hatodik évadra talán némi status quo-módosulás is várható,”

!!! SPOILER !!!

Hát azért a végére az rendesen el is fogyott….

!!! SPOILER VÉGE !!!

wirth - 2016. 06. 08. 17:09

Én például sokszor egyáltalán nem találom viccesnek. Például a Han kárára előtt poénok nagy részét, vagy az állandó double entendre poénokat, vagy Jennifer Coolidge (és a szakács) karakterét úgy ahogy van. Így ebben az évadban hanyagoltam is a sorozatot.

ldavid - 2016. 06. 08. 17:26

néha nagyon jók a poénok, voltak kiemelkedő részek most is, de ugynakkor olyanok is amiket ha fizetnének se néznék meg újra.
én eddig bírtam, a továbbiakban legfeljebb csak egyes szereplők eltávolítása után érdekelne (lásd 2. kép).

garcon - 2016. 06. 08. 18:00

A legjobb sitcom IMÁDOM !

Cyrax - 2016. 06. 08. 18:13

Ha bárki kíváncsi lenne: igen, még mindig, minden részben köszönti a közönség Jennifer Coolidge-t, mikor belép. :)

ldavid - 2016. 06. 08. 18:17

azt a pár másodpercet már reflexből eltekertem. röhej az egész.

winnie - 2016. 06. 08. 18:24

Seth (GIE): én nem spoilerezhettem:) a pénz nullázása, illetve a társutulajdonosság szerintem kiaknázható változás lehet.

Deny - 2016. 06. 08. 19:00

Nekem is a kedvenc sitcomom, én is a fetrengve röhögők táborába tartozom. Annyira elszállt, hogy imádom. Sophie-t is! :D
Egyébként a magyar hangja (Farkasinszky Edit) elviselhetőbb, de én abban pont a “sophie-ság”-ot hiányolom. Nem az igazi az “akcentus”, vagy a hang nélkül.

A Mom-ot minőségileg jobb sitcomnak tartom, az nagyon erős, főleg a drámai részekkel, de egyértelműen a 2 Broke Girlsön röhögök a legtöbbet, és ebből jegyzem meg a poénokat.

Nem tudom, nekem az a kiemelt idézet nagyon ütött. Elküldtem pár barátomnak, akik nem nézik, és ők is borultak rajta. Szeretem, amikor kicsit meredekebb poénokat írnak, volt még pár ilyen, pl. a fehér Oscar-os. Azon is szakadtam.

Viszont simán megértem azokat, akik gyűlölik. Ez nem olyan sitcom, ami mindenkinek bejön, de marhára örülök, hogy anno elkezdtem :) Még sok évadot!

galocza - 2016. 06. 08. 19:41

mondd ki egymás után százszor: legfantáziátlanabbjai! 8)
amúgy többször emlegetett sorozatos bölcsesség alapján a szóviccek ez a kör. (én személy szerint mind2t szeretem.)

Kitana - 2016. 06. 08. 20:24

Elég hullámzó volt ez az évad. Több epizód is annyira tetszett, hogy azóta újra megnéztem, viszont a Hollywoodban játszódó részek szerintem gyengék voltak, azokból hiányzott a teljes csapat.

Az évad legjobb epizódja számomra egyértelműen a kómából ébredő nagymamás rész volt. Max és a komornyik beszólásai, aztán ahogy a csapat eljátszotta a személyzetet a mamának, Sophie meg kilép a liftből és elbődül, hogy “Daaaarling!”, ezeken végig szakadtam a röhögéstől.

Várom a következő évadot!

Deny - 2016. 06. 08. 20:54

Kitana: Mondasz valamit, de nekem nagyon tetszett összességében a Hollywood-szál :) Az a rész visítva röhögős volt, amikor a kannibál gyilkos szabadon járkált :D

A kómás rész zseni volt, ahogy a not regular down there is :D Szerintem ez az évad nagyon ott volt.

winnie - 2016. 06. 08. 20:55

deny: az idézet nyilvánvalóan humoros (hogy ki röhög rajta és ki nem, más kérdés, szegények bármit mondanak, nekem nem megy, pedig erőlködöm, de mint írtam fent, ez nem az a sorozat, ahol nem értem, hogy valakinek miért tetszik. itt egyértelmű.)

teljesen hülyeség az egész, nyilván, de ez a bajom a fent is említett természetellenességgel, a szünettartásokkal is. nem magát a poént tartottam gáznak, hanem az szerkezetét. azt, hogy a mondat első fele az infó, de mivel az nem vicces, ezért az író tudja, hogy rá kell erősíteni egy utótaggal. érted. nem az infót írja meg inkább viccesre, hanem odabiggyeszt valamit, ami nélkül is megállná a helyét a mondat, és ami nélkül mondanánk élőbeszédben. és ilyen alapon, ha leírnák egy 5 mondatos párbeszédet, akkor minden mondat mögé lehetne biggyeszteni egy “mint”-es randompoént, hogy viccesnek hasson az infómondatrész:)

(így meg pláne mechanikusan hangzik, sosem gondoltam bele, de amint meghallottam, egy tizedmásodperc alatt ez jött le bennem.)

Anthonz - 2016. 06. 09. 09:00

Alpári humor, ez már a kocsmában sem menő, max. valamilyen késdobáló lebujban. Az egész sorozat egy szánalmas ripacskodás, a Rém rendes család ez mellett Oscar díjas alkotás.

splash32 - 2016. 06. 09. 10:47

Imádom. És elképesztő hogy Han-t hogy osztják öt éve már és még mindig lehet fokozni :)
És az sem igaz szerintem, hogy alpári humorra építene csak sorozat. Igenis vannak intelligens viccek a sorozatban és elég sok aktuálpolitikai tréfa is.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz