login |

The Girlfriend Experience: az 1. évad – írta yuuki

2016. 06. 08. 20:42 - Írta: vendegblogger

18 hozzászólás | kategória: kritika,

Ritka az ilyen alattomosan felkavaró széria a mai palettán, azt hiszem.

“Elvis unokája luxusprostinak áll” – és ezzel gyakorlatilag össze is foglalható a Starz idei újonca, melynek a csatorna egyszerre tette elérhetővé az első szezonját (a tévés sugárzásból még hátra van 3 rész), s melynek előzménye egy Steven Soderberg-film volt.

Sokféleképp lehetne tálalni egy ilyen sorozatot. Nekem elsőre a témában a belga Matrioshki ugrott be még 2005-ből, bár ott abszolút nem a luxusról szólt az élet, sokkal inkább a szakma árnyoldalát és a lányok küzdelmeit mutatta be a sorozat. A GE sem a csillogásra és az abszolút gazdaságra fókuszál, mint a nagy amerikai álom beteljesítésére, a hangulata egyenesen nyomasztóan sötét. (Itt jegyzem meg, hogy én két nap alatt daráltam le a mindössze 13, fél órás részt, de embertől függ, ki mennyit bír „benyelni” belőle egyszerre, nem tudok jó szívvel mindenkit a példám követésére buzdítani.)

The.Girlfriend.Experience.S01E01.HDTV2

Több rész is kellett hozzá, hogy rájöjjek, milyen eszközökkel próbáltak a készítők olyan hatást gyakorolni a nézőre, amitől elkezd kényelmetlenül fészkelődni a fotelkéjében. Az egyik legmarkánsabb ezek közül az, hogy iszonyat módon felvitték a környezet hanghatásait.

Minden apró zajt hallasz, ha iszik a szereplő, gyakorlatilag végighallgatod, amíg a bor lecsorog a gyomráig, a telefon csörgésének élességétől hunyorognod kell, a légkondi folyamatos morajlása pedig abszolút nem megnyugtató háttérzaj, sokkal inkább feszélyez. Aláfestő zene egyáltalán nincs, így az apró neszekre, kattanásokra, zizegésekre figyelsz folyamatosan a háttérben. A ruha suhogására, egy mély lélegzetvételre, a fésű hangjára, a cipő kopogására. És hogy mi volt ezzel a készítők szándéka?

The.Girlfriend.Experience.S01E02.HDTV3

Még nagyobb súlyt adtak azoknak az eseményeknek, amiknek szemtanúi vagyunk az első évadban. Röviden összefoglalható ez annyival, hogy Christine, egy másodéves joghallgató lány, aki saját magával kapcsolatban attól fél, hogy szociopata, egy barátnője segítségével eszkortként kezd el dolgozni mellékállásban, mindeközben pedig gyakornoknak áll egy jól menő, elit jogász céghez.

Azonban a sorozatnak van egy fokozatosan lejtő íve, ahol egyre mélyebbre kerül főszereplőnk a gödörbe és azt vesszük észre, hogy mind több és több olyan helyzet van, amelyek esetében már mi is kényelmetlenül érezzük magunkat, hogy ezt egyáltalán végig kell néznünk.

The.Girlfriend.Experience.S01E01.HDTV1

Időnként kifejezetten örülök, hogy a mai, rendkívül széles skálán mozgó sorozat-palettában megjelennek ilyen alkotások is, mint a GE. Az efféle típusú termékre nem a szórakoztatás a megfelelő szó funkciójában, sokkal inkább az esetleges értékelésre és önreflexióra való ösztönzés.

Bátran ajánlom azoknak, akik egy kicsit keményebb lelki terhelésre vágynak, továbbá egy olyan sorozatra, amely az életnek egy általuk még nem ismert oldalát mutatja meg, lebontva az összes létező sztereotípiát, amit valaha gondoltak erről a témáról. A tovább mögött minimális spoilerrel folytatom.

Az eleinte még számunkra kissé érdektelen, okos és szép lány nem kizárólag azt a kérdést állítja elénk, vajon meg tudunk-e szeretni egy olyan fő szereplőt, aki a testéből él. Sőt, ez talán a legkisebb nézői döntés az egész évadban Christine karakterével kapcsolatban. Azt beláthatjuk, hogy egy viszonylag szerény körülmények között élő lánynak vonzó lehet a pénz, ugyanakkor azt is látjuk, hogy kezdetben még a társadalmi megbecsültség és a biztos karrier is vonzza őt.

Elsőre úgy tűnhet, működhet a dolog: reggel iskola, délután gyakornoki élet, este pedig a kliensek. Azonban a képlet korántsem ennyire egyszerű.

the-girlfriend-experience4

Van az a kliens, aki többet akar, és ha ezt nem kapja meg, megpróbál bosszút állni cserébe. Van az a főnök, aki kapható egy-két alkalmi légyottra, de ha mindez számára terhessé válik, félreállítja az útjából az addigi játszótársát. Ilyenkor többféle megoldás létezik, a mi főhősünk pedig ridegen megpróbál szembeszállni azokkal, akik bármilyen hátrányt okoztak neki, és ő sem válogat az eszközökben.

Sírni az egész évadban egyszer látjuk a lányt, a környezete pedig akkor sem hiszi el, hogy ezek a könnyek valósak. Ugyanakkor látjuk egyedül keringeni a saját hodály méretű lakásában, egyedül ülni az ágya szélén, ahogy saját magát nézi a korábban felszerelt kameráinak felvételén. A kínais take out-okat egyedül, állva eszi, ugyanazzal a szenvtelen, rideg arckifejezéssel, amivel időnként akkor is látjuk, amikor épp egy kuncsaftját csókolja meg. Pontosan tudja, mikor, mit kell mondania ahhoz, hogy a megfelelő hatást érje el az adott embernél, a cél elérése érdekében pedig bármire képes.

Girlfriend Experience-2

Magam sem tudom eldönteni, mit gondoljak erről a típusú személyiségről. Riley Keough hihetetlen professzionalizmussal hozta nekünk magát a karaktert, amit annyira árnyaltan sikerült megformálni, hogy a néző az évad lepergése után kétségek között vívódik. Szeretni való-e, szánni való-e, tiszteljük-e az erejéért, vagy vessük meg azért, mert morális értelemben elítélendőek a tettei?

Girlfriend Experience-1

Miután a végére értem az évadnak, kiültem az éjszaka közepén a teraszra és csak gondolkodtam a látottakon – mint írtam fent, nagyon alattomos “élmény” a The Girlfriend Experienc. Úgy hagy nyomot benned, hogy nem is veszed észre, csak akkor, mikor már megtörtént, és óhatatlanul magad is gondolkozol ezeken a morális, erkölcsi dilemmákon, amiket egymás után szállít a sorozat.

18 hozzászólás Ne habozz!

samsa - 2016. 06. 08. 21:26

a kritika függvényében megnézem a második részt is.
a morális dilemma tekintetében a GE hogyan helyezkedik a Flesh and Bone c.sorozathoz képest?

WillTraveler - 2016. 06. 08. 21:31

Köszi az írást, szemezgettem a sorozattal, nyári darára volt betervezve és így még inkább elköteleződtem mellette!
Nézettsége milyen? Számíthat az egyáltalán? (mert ahogy néztem már az évad elején feltették egybe streamre)

Tod - 2016. 06. 08. 21:37

Nagyon jó.
Csak ne esős időben nézzétek, úgy még jobban lehúzza az embert.

Lemoni - 2016. 06. 08. 21:40

A 6. résznél tartok és nekem nagyon tetszik. Van egy sötét lelke a történetnek, amit én a főszereplő karakter monoton gépiességben látok megtestesülni, de ettől mégsem lesz unalmas vagy lassú a dinamika. Legjobban viszont Riley Keough játéka fogott meg, Elvis büszke nagyon lenne a tehetséges leszármazottjára.

winnie - 2016. 06. 08. 21:42

WillTraveler: gyengécske a nézettsége, de a stream effket miatt nem hiszem, hogy az alapján döntenének, ami adatot mi is látunk. a survivor’s remorse is folytatódik gyenge számokkal, bár annak egy fokkal jobb a visszhangja a kritikusok körében.

dukyka - 2016. 06. 08. 21:42

Nekem nagyon tetszett, néztem volna tovább. Még mindig nem tudom eldönteni, hogy kedvelem-e a karaktert vagy sem. Riley K. meg tökéletes volt.

winnie - 2016. 06. 08. 21:46

egyébként nagyon érdekes élmény, és tetszett, hogy két készítő, két független filmes író/rendező csinálta végig, fele-fele arányban elosztva egymás között a részeket.

(az meg külön meglepő volt nekem, hogy az egyikük amy seimetz, akit én eddig a the killing 3. évadból ismertem, ő volt fodrászanyu, az elején kinyírt csajnak az anyja.)

Ledita - 2016. 06. 08. 21:47

Nagyon jó lett a kritika és teljesen egyetértek vele! :) Én is ledaráltam pár nap alatt, teljesen beszippantott az egész borús hangulat, azok az általad is említett rezzenéstelen pillák, szenvtelen arc, a teljes magány, egyedüllét, társadalomból kivetettség.
Vigyázat, SPOILER következhet!!
Az, hogy nem szociopata a lány apró jelekből lehet vonatkoztatni: megremegő kézfej egy jelenetben, amikor pénzt vesz át, amikor sírva bezárkózott a fürdőszobába, hiába várta lent őt a pár. Vagy amikor idegesen futkosott a hajón…a néző hátán is futkosott a hideg.
És tényleg önreflexióra késztet a történet: csak az járt a fejemben az utolsó pár epizód nézése kapcsán, hogy hogyan viselkednék a főszereplő/munkatársai/szülei/nővére helyében, ha kibukna egy ilyen botrány. Az édesanyja helyében nagyon nem így viselkedtem volna, rossz volt látni azt az elutasítást a nő szemében, mondataiban. :( A pohárköszöntőnél hozzábiggyesztett utolsó mondat (miattatok lettem az, aki) viszont frenetikus volt!! :)

kisanna - 2016. 06. 09. 08:10

én kb 4-5 részt néztem végig, de annyira untam, amitől ideges lettem, hogy abbahagytam…
túl van ez szenvedve, erőltetett.

DaruMadar - 2016. 06. 09. 12:40

Nagyon tetszett az írás, egyből be is próbáltam!
Az első hat rész egyben le is szaladt, és bár kifejezetten érdekes, nem egy könnyen emészthető sorozat.
Különösen érdekes, ahogy a környezet hangjait szinte felerősítve halljuk, mintha mi is ott lennénk. És hogy a szexjelenetek közben “nem szólnak a filharmonikusok”, nincs romantikus zene, még hétköznapibban, ráerősít arra, hogy a maga egyszerű, szürke valóságában lássuk a történéseket.
Az pedig számomra szinte riasztó, hogy a főszereplő mennyire gépiesen, érzelemmentesen kezel szinte mindent az életében – valóban úgy, mint egy szociopata.
Illetve ami még megfogott, az a lány szemének, arcának a változása – nem mondom, hogy előtte csupa ártatlanság és tisztaság volt benne, de az a kevés őszinteség is kiveszett belőle, amit az elején látni engedett (ez persze a színésznőt dicséri). Meglátszik az arcán, hogy mi minden történt vele, hogyan él, és mennyire kezd kiégni, már ilyen fiatalon. Mi lesz így vele 40 évesen?

princesscoldheart - 2016. 06. 09. 12:45

első részt néztem nagyon berántott
a zenéje a Sebész zenéjére emlékeztetett (lehet ugyanaz csinálta?)

winnie - 2016. 06. 09. 12:55

tényleg lehet benne valami. egyébként a zene marha érdekes benne, mármint olyan tekintetben, hogy egy filmrendező, Shane Carruth csinálta, aki anno a Primer-t és nemrég az Upstream Color-t rendezte.

Nina - 2016. 06. 09. 13:02

Teljesen egyetértek a kritikával. Kicsit talán lazán ül neki az ember egy ilyen sorozatnak, de valóban egy rendkívül sötét helyre jutunk általa és a főszereplő által. Lebilincselő, taszító és vonzó egyben az egész- lassan indul be de hihetetlenül jól épitkezik végig, és hiába sejted az elejétől, hogy nem lesz ennek jó vége, mégis marasztal, hogy csak nézd, nézd, mit teszek veled.
Az idei év egyik legjobbja a palettámon.

bkitten - 2016. 06. 23. 08:20

igen, vannak ilyenek is, jól bemutatja, sőt rosszabbak is, de ez nem került képernyőre. Nem azoknak ajánlom, akik jó kis pörgős szexsorozatot várnak.
De.
aki szociopatát írt az félreértelmezte.
Ez teljesen pszichopata viselkedés, úgy ábrázolva, hogy ő maga sincs tisztában vele. Persze senki ne a gyilkolászós értelmezésre gondoljon hanem igen, pontosan ilyen emberekhez való viszonyra, önmagával való kifejezésképtelenségére. Nehéz ezzel együtt élni.Akit érdekel, wikin nyugodtan utána olvashat.

Ezzel együtt jó kis évad volt, nem tudom érdemes-e folytatni.

dukyka - 2016. 06. 24. 22:15

Az biztos, hogy nem pszichopata, elég sok dolog kizárja.

Snoopyzit30 - 2017. 01. 13. 11:04

“Riley Keough hihetetlen professzionalizmussal hozta nekünk magát a karaktert, amit annyira árnyaltan sikerült megformálni, hogy a néző az évad lepergése után kétségek között vívódik.”

Hát igen. Ha még a JAws jelölésem előtt darálom ezt a sorozatot, akkor biztos őt is jelöltem volna, mert lett volna miért.

A kritikával teljesen egyetértek. Egy dologgal egészíteném ki. Abban szerintem megegyezhetünk, hogy a ‘legrosszabb munkanap elszenvedője’ díját biztosan Christine nyerné el (lásd 9.rész). Huh baszki, azt a részt fájt a legjobban nézni. Ahogy szembesül az egésszel, ahogy próbálja tartani magát, majd próbálja kitalálni hogy mit csináljon és a végén a pánikrohamot egyszerűen zseniálisan játszotta el. (Kaptak már színészek ennél kisebb szerepekért is díjakat).
Egyébként vártam a végén valami csattanót, valami mást mint ahogy lezárták. A 13.részt már teljesen feleslegesnek éreztem. Ott kellett volna lezárni, ahogy a szüleitől elbúcsúzik és visszamegy a gazdag, de beteg életébe.

Ezt elvileg antológia sorozatnak szánták ugye? Tehát a 2.évad már másról fog szólni?

Parafa - 2017. 06. 17. 15:26

Most néztem meg az 1. évadot. Sötét, nyomasztó, nem tudom mit gondoljak róla. A lány – tényleg fantasztikus a színésznő – egyáltalán nem szimpatikus, és igazán nem értem meg a motivációját sem, hogy miért lép erre az útra, amikor még kilátásban lehet egy normális (átlagos) élet is. Lehet, hogy nem szociopata, de hogy alig vannak érzelmei az biztos.

vbalazs91 - 2017. 08. 10. 20:10

Komolyan, ez a 13. rész mi volt? Nagyon szar utolsó rész volt, nem is tudom, mit akartak ezzel. Tényleg a 12. kellett volna lezárásnak, annak tökéletes lett volna.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz