login |

Horace and Pete: az 1. évad – írta Ingorion

2016. 06. 18. 16:15 - Írta: vendegblogger

4 hozzászólás | kategória: kritika,

A Horace and Pete-ről szóló írásomat már jó régen beharangoztam a Twitteren, méghozzá a finálé megtekintése utáni első (jó értelemben vett) felindultságomban. Azóta eltelt kicsivel több, mint egy hónap, mégis csak most jutottam odáig, hogy nekiveselkedjek megfogalmazni gondolataimat Louis C.K. karrierjének eddigi magnum opusáról.

Késlekedésem nem foghatom pusztán az időhiányra. Bár korábban már jelent meg írás a kezdéséről és a teljes szezonjáról is, de én inkább azért is vártam ilyen sokáig, mert a százéves kocsma hol fájóan hétköznapi, hol pupillatágítóan különleges mindennapjait bemutató sorozaton, iszonyatosan nehéz fogást találni.

Horae and Pete-3

De miért is?, merülhet fel a kérdés, hisz a Horace and Pete történetmesélésben viszonylag lineáris, nem ágazik sokfelé a cselekmény (sem helyben, sem időben), és csupán három-négy karaktert mozgat aktívan a tíz epizód játékideje alatt. Ráadásul mindezt úgy, hogy megvalósításában nem próbálja felülmúlni például az HBO elitjébe tartozó szériákat, hanem pont ellenkezőleg, puritán módon, a legpofátlanabb  utat választja: visszakanyarodik a drámák hőskorába, színházi díszletek között, az ehhez köthető vizualitással és strukturáltsággal mutatja be az eseményeket.

Az érem egyik oldalán tehát ott van, hogy a sorozat nagyon is konvencionális, ha viszont egy másik perspektívából szemléljük, rádöbbenünk, mennyire nem az. Színházi darab köntösébe bújtatva manapság sorozatot készíteni hatalmas tökökre vall, ugyanis abban a korban élünk, mikor tévészériák a hollywoodi megaprodukciók több százmilliós költségvetésével kísérelnek meg vetekedni (gondoljunk csak a Game of Thrones szemet kápráztató csatajeleneteire, a Hannibal barokk festményhez illő beállításaira, a True Detective akciószekvenciáira, vagy éppen a Fargo hangulat- és korteremtő elemeire).

Horae and Pete-10

De menjünk is tovább: 2016-ot írunk, a kábelcsatornák pedig komoly konkurenciával állnak szemben, hála a Netflixnek és a többi stream szolgáltatónak, melyek agresszív reklámkampánnyal harangozzák be termékeiket, amiknek teljes évadát egyszerre teszik elérhetővé nézőik számára.

A Horace and Pete, pontosabban a fent már említett Louis C.K. erre fittyet hányva, a sorozatipar jelenleg divatos szabályrendszerével szembemenve, heti bontásban jelentette meg az egyes epizódokat a weboldalán, ráadásul a kíváncsiaknak egyesével kellett megvenniük azokat. A sorozatot nem övezte várakozás, ugyanis a semmiből jött, az első érdeklődők pontosan azt sem tudták, mire adnak ki pénzt a pilot megvásárlásakor – ez a helyzet menet közben sem változott, arra vonatkozó információk sosem születtek, hogy például hány részes évadnak nézünk elébe. Egyedüli támpontként, a részek óramű pontosságú, szombatonkénti elérhetővé válása szolgált.

Mint azt a C.K. “anyagi csődjével” kapcsolatos rémhírek is sugallni engedték, a fogyasztói társadalom még nem volt/nincs/talán sosem lesz felkészülve a sorozatok ilyen természetű beszerzésére, anyagi szempontból tehát mindenképp kudarcnak könyvelhető el a projekt (ez persze azonnal változni fog, amint egy szélesebb körben elterjedt platformon is hozzá lehet majd jutni). Azonban a sorozatok minősége, és azok sikeressége nem feltétlen jár kéz a kézben egymással, és ez szerencsére ezúttal sem volt másképp.

Horae and Pete-6

Most, hogy tisztáztuk a sorozat születésének és debütálásának hátterét, rátérnék a konkrétumokra, először SPOILER-ek nélkül, de a végén  kivesézem a finálé eseményeit is.

A történet három testvér körül bonyolódik, akik apjuk halálát követően, megöröklik azt a Brooklynban található családi kocsmát (és kis túlzással, annak állandó vendégeit), mely már száz éve üzemel, és melynek tulajdonosának mindig egy Horace-nak és egy Pete-nek kell lennie, akik vagy testvérei, vagy unokatestvérei egymásnak.

A mi Horace-ünk (Louis C.K.) és Pete-ünk (Steve Buscemi) abban a világban kényszerülnek vinni a boltot, mikor az az által képviselt üzleti modellnek már nagyon nincs létjogosultsága: kevert italokat nem szolgálnak fel, a törzsvendégek kedvezményesen ihatnak, ellenben az arra érdemteleneknek találtakat ki sem szolgálják, a zenegépnél pedig csak a jegyzőkönyvet tartják nagyobb hülyeségnek.

Horae and Pete-7

Ezen elavult állásfoglalásnak megy neki Sylvia (Eddie Falco), a kocsmát tartó duó nővére, aki tulajdonképpen az egész csehó létjogosultságát megkérdőjelezi. A három testvér tehát két, egymással merőben eltérő nézetet képvisel, ennek ellenére mégis inkább a mi világunkban élnek, a jelenkor megkeseredett képviselői. Velük szemben áll az évszázados tradíciók megtestesítője, Pete bácsi (Alan Alda), az előző érából fennmaradt Pete. Az ő szemében istenkáromlás annak megemlítése is, hogy az üzletet fel kéne számolni, maradványait pedig hamuval felszórni, mivel szerinte nem számít, mennyi szenvedést és kárt okozott (és okoz jelenleg is) családjuknak annak üzemeltetése.

Ez már önmagában is egy komplex kapcsolatrendszert enged feltételezni az ivó és annak tulajdonosai között, de ezeket a szálakat még az egyének szintjére is le lehet bontani. A fiatalabb, mentális problémákkal küzdő Pete-nek a hely nem is felelősség, hanem lételem, egy biztos pont az általános káosz közepette; nővérének, Sylviának a nyugati társadalom reprezentációjaként, az individuum szintjén számít a kocsma – tönkreteszi magát az embert, ezért hát pusztulnia kell; az idősebb Pete látásmódja, a keleti, kollektivista társadalom szintjén fűződik a helyhez – nem érdekes, mit tesz az egyénnel, a közösség múltjában betöltött szerepe számít csupán; és ott van Horace, a történet Hamletje, sokáig passzív szereplője, aki maga sem tudja, miért tart ki olyan makacsul mindez mellett.

Misery is something you get past, not something you pass on to your children.

Horae and Pete-9

Tűnhet úgy, hogy nagy szavakkal dobálózom a sorozat kapcsán, hisz a kritikám elején készítője magnum opusaként emlegettem, most pedig shakespeare-i karakterneveket hozok fel szereplői kapcsán. Mégis úgy érzem, a sorozat rászolgált a hangzatos címszavakra, mert egészen lenyűgöző a tartalom, amivel feltöltötték ezt a tíz epizódot – gondolok itt a színészek lehengerlő teljesítményére, a nagy műgonddal megírt monológokra, az ókori tragédiákra emlékeztető szerkezetre (ami gyönyörűen visszahajlik a színházi megvalósítás szövevényes mivoltába), és az egészet összefogó kortalan ideákra.

Amit legjobban imádok a sorozatban viszont az, hogy alaptémájának súlyossága ellenére, nem felejti el, mikor játszódik, milyen közönségnek szól, folyamatosan reflektál a XXI. század jelentősebb problémáira, eseményeire. Ezt főként az egyes részek közepére ékelt intermezzók során teszi, mikor is a kocsma vendégei a maguk hol kispolgári, hol pszeudo intellektuális módján elmélkednek arról, mi a franc folyik pontosan a világban.

Az elnökválasztás, a szerelem, a nemi szerepek, az amerikai történelem, a munkásosztály helyzete, a liberalizmus és a konzervativizmus, valamint egyház, mind-mind megkapják a magukét. A tovább mögött már spoilerek társaságában folytatom.

– So are you saying there’s a bunch of aborted fetuses all over the place in hell? People are just stepping on ’em, like, oh?!
– It’s like hell’s version of dog shit.

Mint azt kifejtettem, a Horace and Pete egyik oldalról nézve családi dráma, azonban fontos leszögezni, hogy ennek oltárán nincsenek feláldozva a karakterek, akik önmaguk jogán is léteznek, nem csak az utólag visszagondolva racionális végpont elérésnek kellékei és katalizátorai.

Sylvia rákkal küzd, és azért harcol, hogy megőrizze azt a szellemiséget, melyet édesanyjuk teremtett, mikor gyerekkorukban kiragadta őt és Horace-t a fertőből. Pete folyamatosan saját démonjai elől menekül, partnert próbál keresni, de úgy, hogy egy tapodtat sem mozdul a helyről, mely talán minden baja forrását jelenti – bizonyos értelemben a legstatikusabb figurája a sorozatnak, az sem írja felül világképét, hogy kiderül, nagybátyja valójában az apja.

Horae and Pete-1

Kettejük között tátong amúgy a legnagyobb szakadék, pusztán azért, mert „nővére” számára Pete a kocsma definitív végterméke, annak a nyomornak a manifesztálódása, mely felnőtt éveikben oda juttatta őket, ahova.

Az első felvonás (vagyis az első öt epizód) pont ennek a dinamikának a kiaknázásából áll, az arra való lassú ráébredésből, hogy lehet, Sylvia az, aki ténylegesen beteg, de a családjukat fojtogató daganat lassan, de biztosan mindannyiukkal végezni fog majd. Hiába végletekig szórakoztatóak Pete bácsi rasszista, feleslegesen maszkulin és agresszív megnyilvánulásai, az ő halála és Marsha (Jessica Lange) menesztése az a fordulópont, mely szükséges ahhoz, hogy a két felvonásos szerkezet megmaradjon, a szereplők megtehessék első lépéseiket az elkerülhetetlen tragédia irányába. Ugyanis a dráma első sorban változásból áll.

The worst part about telling a lie is when someone that you love just accepts it.

Horae and Pete-2

Pont az imént említett változás miatt hagytam Horace-t utoljára, emiatt tartom őt a sorozat központi alakjának – és nem azért, mert C.K. személyesíti meg, bár nyilván ez forgatható úgyis, hogy magára írta a szerepet. Míg nővére,  unokatestvére, nagybátyja, volt felesége, a flashbackek tanúsága alapján pedig minden felmenője ugyanazokat a köröket rótta újra és újra, addig ő az egyetlen, aki valamilyen formában transzformálódáson megy keresztül.

Mint azt már mondtam, eleinte passzív, Hamlet-szerű karakter, aki eleve csak úgy belecsöppen a széria alapfelállásába, valamint a pilot alatt többször is elhangzik tőle: „Nem érdekel!”.  Ironikus módon, a harmadik, csupán közeli felvételekből és párbeszédből álló, minden más akciót nélkülöző epizódban érik be a karakter – megismerjük a múltját, s így értelmet nyer a jelenben való teszetoszasága. Pete bácsi halála után ő képezi a hidat a két felvonás között, mivel ő teremti meg azt a helyzetet, melyre az utolsó öt epizód épül: a két férfi mellett már Sylvia is tulajdonosnak számít, hárman viszik együtt a boltot.

Horae and Pete-8

Ha az eddig leírtakra egy csontként tekintünk, most értünk el az egész velejéig, a kérdésig, mellyel már az általam imádott Sons of Anarchy is foglalkozott, de csalódást keltő utolsó évadjából kifolyólag, sosem válaszolt meg igazán: vajon meg lehet törni a generációkkal ezelőtt család fejére hozott átkot, tovább lehet lépni az életben, vagy minden döntésünk neveltetésünkbe és génjeinkbe kódoltatott?

Rengeteg olyan dolog történik a végjáték felé közeledve, ami arra enged következtetni, hőseink nem menekülhetnek végzetük elől. Elég, ha az utolsó, tizedik epizód visszaemlékezésének megvalósítására, vagy Pete lassú leépülésére és Sylvia hárpia-stílusára gondolunk.

Az, hogy C.K., Buscemi és Falco alakítják előző generációs megfelelőiket, nem egyszerűen egy jópofa és kreatív produkciós megoldás, de minden, addig a pontig szemünk elé táruló esemény katalizátora; az, hogy Horace-nak negyven évvel később sem hagynak nyugtot valamikori behugyozós balesete miatt, valahol az egész család tragédiája; és az, hogy pont a szeretett „testvér”, Pete keze által éri utol a halál, sokkoló, de logikus következménye mindannak, ami 100 évig érlelődött a pult felett álló whiskys üvegben.

– What’s the story with this place?
– This, my friend, is Horace & Pete’s, the true heart of Brooklyn, owned for 100 years by two brothers, Horace and Pete. Until one day Pete killed Horace, and had to go away. And that’s what happened to Horace and Pete.

Horae and Pete-4

A végén – ha megengedtek egy szabad értelmezést -, azonban mégsem ez számít. Horace és Pete elmentek, de volt néhány perc, közvetlenül a gyilkosság előtt, ami egy olyan jövőképet festett le számunkra, ami szembemegy az eddigi nihilista hangvétellel. Betoppan az Amy Sedaris által alakított Mara egy állásinterjúra, és néhány röpke pillanat alatt, új távlatokat nyit Horace számára.

A nő távozása után vele maradunk, szemtanúi lehetünk egy újabb változásnak, egy elhatározásnak, ami véget vethet az eddigi szörnyűségeknek. Minden hazugság, megcsalás, bántó szó és tett ide vezetett, ahhoz a ponthoz, mikor megszületik a döntés: ideje bezárni. A szavak kimondatlanok maradnak, szinte mégis halljuk őket, igazságuk pedig ott visszhangzik fülünkben, mikor Horace fia betoppan az apja életének sarokpontját képező helyiségbe, mely már nem fogja meghatározni az ő életét.

Horae and Pete-5

A tanulság talán tényleg az, hogy a múltat lehetetlen lerázni, mindig követni fog minket. De nem muszáj hagynunk, hogy utolérjen.

4 hozzászólás Ne habozz!

pody - 2016. 06. 19. 02:14

Nagyon jo iras az ev legjobb “sorozatarol” Sajnos latszik mennyien neztek, hogy eme kituno irashoz senki nem irt egy szot sem.
Tudom, hogy nincsen hozza magyar felirat, de aki teheti nezze, mert valszeg egy olyan sorozatrol van szo, amelynek zsenialitasat evek mulva is emliteni fogjak

HeroZs - 2016. 06. 20. 11:31

le a kalappal sok minden előtt, nagyon komoly teljesítmény volt ez a széria. az írás szerintem egész jól visszaadja a sorozat szándékát.

sajnos nekem a központi téma alapvetően nem tetszett (spoiler-szerű: szerintem meg lehet törni a családi átkokat, persze ez csak az én személyes tapasztalatom), de ettól függetlenül az egész nagyon nagy élmény volt. Laurie Metcalf monológja konkrétan megijesztett a 3. évad elején és elképesztően hatásos volt. Talán még színházban sem fogott volna meg ennyire.

CK kikiáltásai már a Louie-ban is benne voltak néha, jó példa talán a túlsúlyos nők helyzetéről szóló (https://www.youtube.com/watch?v=KFdWcNJ17YY)

Itt aztán kiélhette magát teljesen : )

Félix - 2017. 02. 01. 19:21

Életem eddigi legfurcsább sorozata, de imádtam, ez egy hatalmas klasszikus (lesz), minden sorozatfüggőnek kötelezővé tenném az élete során :)
Minden rész után egyre határozottabban mondogattam magamnak (és másoknak), hogy EZ A SOROZAT FURA.
A 3. rész meg.. pff :D

Snipers - 2021. 07. 12. 13:44

Ide írd


kötelező

(kötelező, de nem adjuk ki senkinek)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz