login |

Bosch: a 2. évad – írta Sherlock20

2016. 06. 29. 14:55 - Írta: vendegblogger

5 hozzászólás | kategória: kritika,

A finálé óta, amikor fel akarom idézni, hogy mit is adott a Bosch 2. évadja (a premier kritikája itt található) számomra, mindig valamiféle hiányérzet jár át. Hiányérzet, annak ellenére, hogy ez a szezon is összességében rendben volt. Bosch karaktere még mindig jó, Los Angeles is rendben van, és a főszál, a gyilkossági nyomozás is hozta azt, amit az ember az előző évad alapján elvárt.

És mégis kevesebbet kaptam. Hogy miért? Az áldozat miatt.

Bosch-4

Nálam legalábbis egy átívelős krimisorozat (The Killing, Broadchurch és társai) akkor működik, ha az áldozat kivált belőlem érzelmeket. Bármit, együttérzést a rokonok irányába, a környezet vagy épp a halott felé. Egyszerűen kell az, hogy a nyomozó helyében én is mindent meg akarjak mozgatni azért, hogy elkapjam a gyilkost.

Ebben az évadban egy vagyonos pornófilmes, egy alvilág(ibb) figura volt az áldozat. Lehet, hogy sekélyes hozzáállás, és talán morálisan meg is kérdőjelezhető, de már az első percektől kezdve nem érdekelt, ki ölhette meg, míg ha például egy gyermek, vagy egy olyan személy halt volna meg, aki mondjuk “értéket teremtett”, rögtön más lett volna a hozzáállásom.

Bosch-2

Így az a plusz, amit adni képes egy hosszabban kifuttatott nyomozás, nálam idén nem realizálódott. Így hiába volt jól vezetve a gyilkosság felderítése, nem kötött le különösebben.

A gyilkossági nyomozás mellett korrupt rendőröket is kaptunk és egy ehhez kapcsolódó másik emberölést – ami az előzőekből kiindulva már kellett volna, hogy érdekeljen, de ez meg azon csúszott el, hogy gyengén vezették le, így a felépítése miatt maradt némiképp érdektelen – csak annyival vigasztalódhattam, hogy a két szál összefésülése egy jól sikerült lövöldözésbe torkollott.

Bosch-1

A sorozat fénypontja Bosch Liam Neeson kikacsintása volt a 2×05-ben, ami bizonyíték arra, hogy a főhős karaktere bizony badass, és sokkal többet ki lehetne még hozni belőle, de ez idén sajnos nem sikerült az Amazon sorozatának.

A harmadik évad már be lett rendelve, és egy szerencsésebben megválasztott esettel hiszem, hogy a Bosch a már említett krimisorozatok mellé kerülhetne, mert megérdemelné, hogy a nagyok között emlegessük. Ehhez viszont még idő kell, idén ugyanis nem sikerült túllendülni a „jól sikerült iparos munka” besoroláson.

5 hozzászólás Ne habozz!

Rezsidémon - 2016. 06. 29. 16:27

@a szerző:
Pedig a második évad áldozata pontosan beleillik abba a sémába, amit az első évad megteremtett:

Bosch a leszart ügyek rendőre,

és éppen ettől olyan egyedi ez a sorozat. Nem próbál rálicitálni a többi krimire a megoldandó ügyek bombasztikusságban vagy a főszereplő nyomozói profizmusában, hanem eléggé különutas módon ‘kiskaliberű’ és ‘jelentéktelen’ esetek a történet főszálai. Tavaly egy olyan fiúé, akinek az ügye már elévült, idén egy aranyláncos piti stricié, aki amúgy nem hiányzik senkinek, még a fenti kritika szerzőének sem.
És ez az összekötő elem, a Bosch melankolikus hangulatának okozója:

az ügy megoldásával nem áll helyre a “kizökkent idő”, az igazságszolgáltatás nem hoz el beteljesülést.

És ez teljesen példátlan a krimi szcénában, mert minden más nyomozós sorozat fő mozgatórugója a katartikus vég, fő vonzereje pedig az aktuális ügyek izgalmai (a Drót nem krimi, hanem szocio-).
Az, hogy a bántalmazott kisfiú sajnálatra, együttérzésre méltó, míg az örmény pornóproducer nem, az érthető, de lényegtelen. A közös vonás nem az ártatlanság/védtelenség, hanem az őket övező érdektelenség, szemben más soroztok ‘kiemelt ügyes’ allűrjeivel.

(Ezért is szerintem a politikai játszmás szál volt az idei évad gyenge pontja. Az az, ami nem illik az összképbe).

winnie - 2016. 06. 29. 16:38

“És ez teljesen példátlan a krimi szcénában, mert minden más nyomozós sorozat fő mozgatórugója a katartikus vég,”

azért ezzel vitatkoznék, akár azt is mondhatnám, hogy mostanság egyre nagyobb divat nem így zárni a krimiket, futni hagyni a gyilkosokat (eleve mindent megúszó gyilkosokat főhősnek betenni), vagy a befejezéssel tragikus hősöket teremteni, vagy egyszerűen az ártatlanokat sittre küldeni. legyen szó átívelősről vagy epizodikusról.

(persze itt nem tudom, hogy mi volt, nem akarom elspoilerezni, szóval nem tudom, hogy ilyesmire gondolsz-e)

viszont nem mondom, hogy mostanság divat, mert ez nem annyira mostani jelenség, a law & order: svu most fejezte be a 17. évadját, és annak nagyon sokszor olyan a vége, hogy az ember tehetetlenül markolja a széke karfáját és anyázik. ezért szoktam mindig írni, hogy az egyik leglehúzósabb sorozat, kíméletlenül pesszimista

edg - 2016. 06. 29. 17:20

Böhh, nem volt jó évad. Untam. Pedig az első nagyon tetszett.

Rezsidémon - 2016. 06. 29. 17:43

A Law & Order valóban ilyen, de az (én kategorizálásom szerint) nem nyomozós-rejtélyes krimi, hanem szocio- és jogfilozófiai tézisdráma. Mert nem az számít, hogy rendőrökről szól-e (főleg, hogy egyre több nyomozós-rejtélyes kriminek már nem is rendőrök a hősei, hanem mentalisták, svindlerek, különc zsenik, rablóból pandúrok, geek írók meg maga a sátán), hanem hogy a bemutatott bűntény és igazságszolgáltatás milyen funkciót tölt be nézői igény szerint.
És a legtöbbször szórakoztató funkciót, izgalom-faktort. NCIS, Castle, Lucifer, Rosewood, Life, The Killing, Murder in the First stb. Eltérő hangulat, eltérő realizmus, epizodikusság vagy átívelés, mindegy, mert ezekben a bűnügy azért van, hogy izguljunk a rejtély kibogozásán. Az igazságszolgáltatás/rendőrség hibái csak amolyan plot device-ként szolgálnak ezekben a sorozatokban, kell egy kis komplikáció a hősnek.
Ezzel szemben a Law & Order, The Wire, Murder One bár szintén eltérő hangulatú/szerkezetű/realizmusú, de a hangsúly nem a nyomozás izgalmain van, hanem a rendszer -kritikus szemléletű- bemutatásán, jog/törvény/igazság/rendcsinálás feletti moralizáláson.
A Bosch szerintem azért egyedi, mert az első csoportba tartozik szórakoztatás/izgalom/rejtély szempontjából, de mégis a második kategóriára jellemző búskomor, “megfeneklett igazság” minta érvényesül benne, ahol az igazság kiderülése és a jogi következmények nem hozzák el teljesen a várva várt megigazulást az áldozatnak vagy a hősnek.
És ilyen szempontok szerint én nem találok más sorozatot (max. az ellentettjét: a második kategóriába tartozó, de az első szabályai szerint játszó True Detective).

Tinuszka - 2016. 10. 16. 22:41

Hát nekem tetszett ez a második évad is. A történet, a karakterek és karakterépítés, a színészi játék… Hozta azt, amit vártam és elvártam, jöhet a 3. évad

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz