login |

Pilot-mustra: Dead of Summer – 1×01

2016. 06. 30. 21:30 - Írta: winnie

40 hozzászólás | kategória: kritika, pilot-mustra,

Ó, istenem, hol is kezdjem? Az a baj, hogy bármit is említenék pro vagy kontra a Freeform horrorsorozatáról (ami természetfölötti, és nem slasher, ezt a készítők már annyiszor elmondták, hogy azon is csodálkozom, hogy adtam neki esélyt), mindet el lehet intézni azzal, hogy “béna, mert klisé” vagy “azért klisé, mert így tisztelegnek a műfaj” előtt. De igazából nem mindegy, hogy valami véletlenül vagy direkt gyenge?

Már az alapszituáció is olyan, hogy az ember azt mondaná, hogy ezerszer látta, pedig… Oké, ki hány 80-as években játszódó nyári táboros horrorfilmet látott a Friday The 13th és a Sleepaway Camp-en kívül? Biztos volt, de az, hogy van egy műfaji alapvetés, még nem jelent semmit. Ellenben annak nyomdokain el lehet kezdeni lépdelni, hogy a nézők egyik fele ásítson, hogy “közhely, klisé, eztmárláttam”, a másik fele meg csápoljon, hogy mekkora fless, és fíling, miközben feltolulnak a régi emlékek.

DEAD OF SUMMER – 1×01 – 3,5/10

 Dead of Summer - 1x01-05

Szóval megjósolhatatlan, hogy a nyári táborra előkészülő fiatal, tipikus karaktereket hozó felvigyázók fősztorija, és tipikus kiegészítő tevékenységeik (roasszarcú helyi lakos, jóképű rendőr, fürdőzés, gyanús zajok, látomások, fiúk lányokra mozdulása, tábortűz melletti rémtörténet, íjászpálya) kiben hogy fognak lecsapódni – ez a része számomra elfogadható volt, a külsőségek, a jelmezek, és a zene (a prüntyögős sejtelmes és a nem elcsépelt popdalokat használó soundtrack) megteremtettek egy hangulatot.

Az viszont tényleg elég hamar kiderült, hogy a természetfeletti aspektus lesz itt az úr. Van gyilkos is, gondolom, hiszen történt haláleset (nem slasher, szóval nem láttuk…) is, de rögtön az első, régmúltban játszódó jelenet (1, 2, 3, és: Tony Todd a zongoránál, fehérebb a…, ja, nem – de marha jó kezdés volt, csakis a színész miatt) a mitológiát akarja megalapozni, és innentől kezdve tudjuk, hogy az igazi főszereplő maga A Tábor.

Dead of Summer - 1x01-04

Nem örültem, és a fenti pontszámban még a horrorok iránti elfogultságom is benne van, de a hallucinációk és a látomások innentől kezdve teljesen hidegen hagytak, a karakterek pedig tényleg csak annyiban voltak érdekesek, hogy 80-as évekbeli panelek jópofává tették őket. (De csak azért nem fogok lelkesedni, mert az írók szerint nagyon izgalmas feltérképezni egy, abban az időben a melegségét nyíltan vállaló srácot. Le a kalappal előtte, jófej is volt, de egy horrorban ilyesmitől csak az írók alélnak el, mert jó írni őt. De az elsőzés ilyenkor nem sokat ér.)

Mire vége lesz az első szezonnak (lezárt a sztori, antológiára kell számítani), addig persze a karakterek is sokkal érdekesebbek lesznek, mert a Lost-on is dolgozó, a Once Upon a Time-ot pedig készítő Eddie Kitsis és Adam Horowitz ezt a sorozatot is flashback-es szerkezetűnek álmodta meg, vagyis minden részben egy karakter háttérsztorija meg fogja szakítani a táborozás menetét – a pilotban például még a sikítva menekülés közben is volt visszaemlékezés (taps!).

Dead of Summer - 1x01-11

De a Lost nem a szerkezettől volt jó, hanem a körítéstől és a flashback-ek minőségétől. Az 1×01-ben a főhős kapott 4-5 jelenetet, amik a semmit alapozták, hogy a legvégére kiderüljön egyetlen egy dolog a múltjából, egy trauma, ami nyomja a lelkét. Lehet, hogy ez a “mindenkinek van valami rejtegetnivalója”-felállás papíron izgalmasnak tűnt, de hiszem, hogy az x perc flashback nála nem adott többet, mintha elmondták volna két mondatban, hogy mi történt.

Ha csak ezekre a személyes titkokra fognak építeni, akkor nagyon lutri lesz a sorozat – nyilván, ha üt a flashback-sztori, az fel tud javítani egy részt. De így a pilot, aminél tényleg mindent bele kellett volna adniuk, csak langyosvíz volt, komolyabb konfliktusok nélkül. Volt ugyan veszélyhelyzet, de elég feszültségmentes, nyilván egy pár perces karakter sorsa nem fog izgatni minket. A végén bedobott meglepetésnek szánt pár infómorzsa meg…, nos nem volt nagy volumenű, amolyan “ezt is feljegyeztük” vagy “jé”-kategóriás.

Dead of Summer - 1x01-10

Megjegyzem, kijött a pilotból egy proper verzió is, ami valamiért tartalmazza a stáblista elé benyomott rövidke színfalak mögötti felvételeket és a készítők interjúit, amiben elmagyaráznak nekünk pár dolgot. Mondanám erre, hogy azért, mert hülyének néznek, de ez jól jött, mert tényleg hülye voltam, mert nem vágtam le az első másodpercben az üres székeket és a tóban lévő “tartalmat”, vagy hogy tényleg azért nyúlkáltak a kezek, mert…, szóval Amy traumája miatt?

De mindegy, akkor sem az én saram, hogy az ilyesmiket nem fogom fel, legyen a készítők hibája, mert nem tudták jól átadni ezzel a pilottal azt, amit akartak. És ez majd minden aspektusára jellemző volt az első résznek. Olykor érezni a szándékot, illetve az ambíciót, de a megvalósítás nélkülözte azokat az elemeket, amik elengedhetetlenek egy horrorhoz. A hallucinációk még elmentek, de a videókamerás kunsztok annyira pff-jellegű húzások voltak, hogy ilyesmire kár építeni. Pedig láttunk régebben horrorfilmeket, ahol a videós ijesztgetések és sejtetések zseniálisak voltak.

Dead of Summer - 1x01-07

De mondom, lehet, hogy csak annyi kell, hogy az ember oda legyen a szellemes horrorokért, ami nálam inkább megtűrt műfaj, de az Insidious meg a The Conjuring sikerét elnézve nem lep meg, hogy ezt az utat választották.

40 hozzászólás Ne habozz!

Balazs - 2016. 06. 30. 21:54

elég gyenge volt tényleg. kasza.

Sawyer - 2016. 06. 30. 21:56

Jol sejtem, hogy tony todd neger? xD

dzsiaj - 2016. 06. 30. 22:31

Nálam éppen a kettősség miatt 5/10, úgymint: hangulatos, de béna. (Btw bennem is felmerült az “azért béna, mert ezeknek ilyennek kell lenniük” érv, de hát ez nevetséges).

Szintén eszembe jutott a Lost is, úgymint: basszus, Kitsis és Horowitz minden idők egyik legjobb sorozatának voltak állandó írói, még az OUAT eleje is adott valami különlegeset a sorozatvilágnak, ehhez képest ez a pilot olyan volt, mintha I. Marlene King a PLL írószobájával egyetemben csuklóból rázta volna ki a részt.

Innentől fogva nemcsak a létező összes gagyi horroros klisét vonultatják fel 40 perc alatt, de a létező összes tinifilmeset is, ami valahol azért szép teljesítmény, mert ehhez 2 random filmnek kell vagy 170-180 perc.

Mindezek ellenére a hangulat, meg Elizabeth Mitchell, meg a popkulturális utalások egyelőre a sorozat mellett fognak tartani, de nyilván nem örökké.

Silver-sama - 2016. 06. 30. 22:36

Tényleg ilyen rossz? :S Pedig úgy vártam :/ Azért adok neki esélyt, hátha az én szemszögemből

winnie - 2016. 06. 30. 23:23

Silver-sama: ha bejön a természetfeletti aspektus, akkor simán lehet esély.

én abban bíztam, hogy legalább a cliff ütni fog, de még az sem. egy másféle filmben talán, de itt nem.

DarylD - 2016. 06. 30. 23:30

Nekem összességében pozitív élmény volt a pilot. Kicsit gagyi volt az egész, nem mutatott semmi újat, karakterek egyelőre semmik, de engem megfogott a hangulat. Szeretem az ilyen táborozós, tinicsapatos sztorikat, az meg külön jó, hogy van benne természetfölötti szál is. Ha a pilot minőségét tudják tartani guilty pleasure-nek nekem tökéletes lesz.

sherlock20 - 2016. 07. 01. 00:12

Nagyon vártam, de kár mellébeszélni, nagyon béna volt. Kap még egy rész esélyt, de annyira semmilyen volt igazából… Mint bármelyik zs kategóriás horror film…

winnie - 2016. 07. 01. 04:58

sawyer: :)

DarkEagle - 2016. 07. 01. 11:24

Én mondtam hogy ez ma már nem üti meg a szintet. Filmként még csak csak elmegy ez a színvonal de sorozatként nagyon gyenge. Annyi horrort láttam már több mint 20 év alatt hogy szinte semmi újat nem tudnak mutatni. Hiába a feeling ha a történet ratyi. És fordítva. Ugyanis hiába jó a története egy horrornak ha nincs meg a feeling.

winnie - 2016. 07. 01. 12:43

DarkEagle: többek között a fíling miatt sem a mennyiség számít, de a filmek egyébként mindig olyanok lesznek, hogy képesek lesznek újat mutatni. és nem csak a filmek, a zenék, a könyvek, a játékok, a kaják, minden. nincs olyan, hogy az ember kipipál egy műfajt azzal, hogy kifújt, mert olyankor érkezik valami, ami fenekestől felforgatja, mint például anno a scream, ami előtt ugyancsak volt szinte pontosan 20 évnyi slasher időszak.

(egyébként, ha már új, ott a scream queens, nem hiszem, hogy vitatható lenne, hogy az olyat hozott, amilyen nem túl gyakori, főleg a tévében. más kérdés, hogy nem az újdonság a lényeg, hanem az, hogy jó legyen. sokan szeretik a képregényes történeteket, amikre végképp nem lehet rásütni, hogy újat hoznának, főleg, ha hozott anyagból dolgoznak, és mégis tudnak újszerűek lenni.)

Hellhound - 2016. 07. 01. 13:29

Én kellemeset csalódtam, mert nem bírom a horrort, és féltem, hogy túl darabolós lesz, de eddig tűrhető. :) Plusz imádom az amerikai iskolás feelinget. Az sem elhanyagolható, hogy én is oda készülök dolgozni, ahol ezek a fiatalok. xD Jó tudni, hogy ez vár majd rám a táborokban. xD Azon kissé meglepődtem, hogy ilyan nyíltan gay volt az egyik karakter, nem tudom abban az időben ez mennyire volt oké. Nálam nézős amíg nem durvulnak el.

DarkEagle - 2016. 07. 01. 14:02

Winnie lehet félreértettél. Nem az a gond hogy nem újdonság hanem ahogy árulják. Az esetek nagyobb többségében a füst nagyobb mint a láng. Ez a képregényes sorikra és igazából mindenre igaz amiket te is soroltál. Manapság az eladhatóság annyira fontos szerepet játszik mint talán még soha. A sorozatok, filmet többségének az alap ötlete nagyon jó de ezt általában a tálalással el is cseszik. Még szerencse hogy vannak kivételek és van mit nézni. Horror műfaj nagy kedvencem és abban nagyon igényes vagyok. Több ezer filmemből kb 2-300 csak horror szóval nekem tényleg nehéz újat mutatni. Ráadásul nálam a horror az inkább a borzongással egyenlő és nem a fröcsögő vérrel tehát a slasher horror pl soha nem volt kedvencem. Így se a Scream se a SQ nem hozta amit elvártam. És sajnos ez sem. Mert ebből a műfajból tényleg annyit láttam már hogy Dunát lehetne vele rekeszteni. :D

winnie - 2016. 07. 01. 16:33

hellhund: ezért is írtam, hogy nagyon ritka a karakter, az írók számára izgalmas lehet őt feltérképezni, stb. csak az a baj, hogy az ezirányú lelkesedésük irreleváns a sorozat minősége szempontjából.

Sawyer - 2016. 07. 01. 16:46

@winnie

Óóóó, hogy az a Tony Todd, millió filmben/sorozatban láttam már ezt a színészt, de a nevével nem voltam tisztában, de az a zongorás akkor is egyértelmű :D

Bertollnok - 2016. 07. 01. 16:51

Feketeöves horrorfreakként régóta vártam ezt a címet, és hát a cold open kilóra meg is vett.

Mármint kampókéz egy 1800-as évekbeli díszletben zongorázik, közben feldühödött csürhe próbálja megakadályozni ebben, zárásként pedig hullahegyek. Ez kb. minden horrorfan számára álomnyitány.

De ami eztán következett az kurvagyenge volt. Sablonkarakterek a lehető legklisésebb felvezetéssel, szánalmas színészi játékkal, melyen még Elizabeth Mitchell pár rövid jelenete sem tudott segíteni, plusz egy újabb misztikus, élő sziget… Úgy álltam fel a pilot után, hogy ennek minden pillanatát láttam már. Sokszor.

És sajnos a közben már kiszivárgott második rész sem volt jobb.

Legalább Todd valamivel több jelenetet kapott, de ez az össz pozitívum egyelőre. Mindenesetre még 1-2 rész erejéig maradok. Több kell ennél ahhoz, hogy horrorsorozatot kaszáljak.

winnie - 2016. 07. 01. 16:56

Bertollnok: szerintem vissza fog még térni tony todd.

39lépcsőfok - 2016. 07. 01. 18:40

Egész élvezhető volt.
Csak a 20%-OS lejtésű tetőről való lecsúszás és az 5 méterről a biztos halálba esés volt nagyon gáz.

Chros69 - 2016. 07. 02. 18:48

:) Lehet szarul esni :)

Nekem a 2. resz nagyon bejott. Ahogy Winnie is irta az elso olyan semmilyenre sikerult sajna, de lehet, hogy ha egy dupla epizoddal kezdenek, akkor mar minden mas.
Es valoban, a flashback-ek brutalisan feldobjak.

Es ifazuk volt a keszitoknek, ez nem slasher lesz, aminek orulok (valoban csak a scream queans tudott valami mast nyujtani).

1 szo, mint szaz, aki szereti az erdekes torteneteket, maradjon! Ez szerintem jo lesz! Legalabbis az Outcastnal biztos jobb! :)

winnie - 2016. 07. 02. 22:11

1×02: ez csak ráerősített arra, amit a pilotban éreztem, egyszerűen nekem ezek a látomások, vagy szellemek csak nevetségesek, picit sem félelmetesek vagy érdekesek vagy misztikusak, és amikor a viccesre ráerősítenek a tipikus “JAJJ, NEKÜNK!” horrorzenével, az egész komédiává válik.

csak ismételni tudom, akinek ez a természetfölötti, mitológiára építő stílus bejön, annak tetszhet a…, nem tudom, fele, háromnegyede. de a többi…, azt nem tudom. a flashback megint teljesen whatever-kategória, drogos szál unalom, egymással való romantikus hadakozás, egymással való kitolás megint csak nem érdekes bejöttek a gyerekek, hát, mellettük aztán lehet komoly tétre horrorozni (NEM!). tényleg nem találok semmi érdekeset a sztoriban, max azt, hogy csak készítő interjúból tudni, hogy a titokzatos csávó/lány transznemű. (de ez megint csak a készítőknek lesz izgalmas addig, amíg megalapozzák a karaktert, az a két jelent, ami jutott neki, nem sokat adott a részhez.)

3/10, nagy jóindulattal.

hogy pozitívat is írjak: a szinti (vagy milyen) zene valami veszett jó, és nem úgy, hogy hallgatnám mindig, de jó hangulatot csinál. és az elején a valóban orosz beszédet is jó volt hallani, meg eleve, amikor oroszul beszélnek, azt szeretem.

winnie - 2016. 07. 02. 22:14

ja, és persze tony todd most elég sokat szerepelt.

viszont a cliff…, komolyan? még mindig itt tartunk?

Bertollnok - 2016. 07. 03. 08:55

“ja, és persze tony todd most elég sokat szerepelt”

Igen, erre utaltam, mint egyedüli pozitívum a második rész kapcsán. (válaszodból arra következtettem, nem egyértelmű a megfogalmazás)

Thomas - 2016. 07. 05. 21:48

Még csak a pilotot láttam, egyelőre nem volt rossz, pedig én se nagyon rajongok az ilyen szellemes, pláne hallucinálós dolgokért, valahogy jobb szeretem, ha kézzel fogható a fenyegetés. De maradok, mert a nyári táboros hangulat megvolt, a többi meg majd kialakul (a Scream-nél gagyibb castingot és karaktereket már úgysem lehet összehozni, és még azt is nézem:). A végén a Patience nagyon ütött, az sok pénzükbe kerülhetett:)

hornyak9018 - 2016. 07. 15. 09:57

Kedves Thomas! Ha a Scream-es karakterek neked nem tetszenek az a te ízlésedet minősíti, mert ebben sorozatban sokkal rosszabbak vannak. Amúgy nem értem mi bajod a csinos lányokkal? A filmekben is ugyanilyen karakterek voltak.

Desmond Wallace - 2016. 07. 21. 10:33

Három rész után egész szórakoztató ez a táborozás.

Desmond Wallace - 2016. 07. 26. 09:23

A 4. rész lelombozott. Túl sokat foglalkoznak a karakterekkel, horror pedig csak nyomokban van.:(

Thomas - 2016. 07. 27. 00:10

Nekem épp hogy a 4. rész tetszett, pedig már majdnem kaszáltam. Mint horror, tényleg nem sokat ér, rám ezek a random hallucinációk, meg a démonos sztori semmi hatással nincs, viszont ebből az Andrea/Drew-szálból legalább kihoztak valami érdekeset.
Viszont számomra a nyári táboros hangulat is eltűnt. A gyerekek totál láthatatlanok, folyton csak a kabinjukban vannak vagy a sötét erdőben mászkálnak. Eh, a Camp mennyivel, de mennyivel jobb sorozat volt, bár az kapott volna egy 2. évadot:(

39lépcsőfok - 2016. 08. 04. 18:39

A hatodik rész után nem vagyok elájulva a sorozattól, de azért kiváncsi vagyok a végkifejletre.

A szokásos klisék szerint egy pár (fiú és lány) szokott leginkább életben maradni, hozzájuk jöhet még 1-2 mellékszereplő. De lehet, hogy beújítanak.

Nem hiszem, hogy Amy meghalna, szóval arra tippelek, hogy ő és a rendőr srác marad a végére + valamelyik meleg. Mondjuk a gyerekeket remélem valami dramaturgiai trükkel kihagyják a végéből.

A démonok legyőzése valszeg nem lesz túl forradalmi.

Speedo - 2016. 08. 18. 02:06

Na megnéztem az 1.részt. Elég creepy volt, sok dolog történt benne, de mégis semmi. Nem tudtunk meg magukról a karakterekről semmit, maradtak csak üres vázak. Persze tiszta klisés is, és úgy érzem, nem kaptam tőle semmit, csak elvesztegetett időt :/.
Az biztos, hogy az életbe nem nézek meg még 1 részt belőle.

castorp - 2016. 08. 18. 21:49

nem tudom, hogy mi döbbent meg jobban. Hogy mennyire szar ez (vajon direkt???)részről-részre, vagy hogy miért nézem még mindig?? Tényleg, ehhez képest a péntek 13 bármelyik része, vagy kb bármelyik filléres szellemes tucathorror is remekmű…

Sorozatgyilkos - 2016. 08. 23. 09:59

Szerintem a nyár egyik legalulbecsültebb sorozata, kár, hogy szinte senki sem nézi.

K - 2016. 08. 25. 04:02

Egyetértek Sorozatgyilkossal, tényleg alá van becsülve ez a sorozat. Ugyan hátra van még 1 rész az évadzáróig, de az utóbbi 2 rész alapján én kíváncsi lennék egy 2. évadra.
A mostani (1×09) részben is mekkora plot twist volt már! Azt se tudtam merre nézzek…

SPOILER

A mindenki szerint kedves, tiszta lelkű Amy mégsem az, akinek gondoltuk. Hideg vérrel megölte a családját, a barátnőjét, a tábor vezetőjé, tagjait, a táborban szerzett barátait, sőt még az utolsó szemtanút is, aki már az elején tudta milyen Amy valójában. És mindezt miért? Mert otthonra vágyott. Számomra még mindig felfoghatatlan ez az egész… Le vagyok sokkolódva.

SPOILER VÉGE

Ekkora csavart beletenni… Tényleg le a kalappal a készítők előtt. Életemben nem gondoltam volna.

winnie - 2016. 08. 25. 05:02

“kár, hogy szinte senki sem nézi.”

az a baj, hogy ezt mindenki le tudja írni minden kevéssé nézett sorozatnál. sőt, vannak olyan sorozatok, amit te vagy ti adtatok fel, és azokkal is lehet, hogy ugyanez a helyzet. a rajongók sajnálkoznak a kevesebb nézőn.

de látva a véleményt fölötted (és másokét is) a nézők közül, ez azért nem annyira meglepő. ha még azoknak sem tetszik annyira, akik maradtak, akkor nincs mit tenni.

egész egyszerűen a többség nem fog heti 40 perceket “szenvedni” azért, hogy a végén valami nagyon jóban legyen része, inkább néz olyasmit ami heti 40 percen át nagyon élvez, és a végén is valami nagyon jóban van része. ez műfaji hiba, hiszen egy fináléközpontú horrort nehéz úgy felvezetni, hogy végig egyenletes legyen. ők a flashbackekkel megpróbálták azt elérni, ami nem sikerült a korábbi tévés horroroknak, mindenki eldönti, sikerrel tették-e.

nálam már a 3. rész sem volt meg (bár még tervezem a tisztesség kedvéért), mert annyira biztosnak láttam, hogy az első 2 részes véleményem nem fog változni, miszerint marha jó a hangulata, de az unalmas visszaemlékezések és a természetfölötti sztori együtt felejtőssé tette.

winnie - 2016. 08. 25. 05:03

remélem, majd ír valaki a szezonról. ha én fogok írni, ki fogom emelni, hogy milyen lett a zárás, kérdés, hogy ez vonzóvá teszi-e majd.

crue - 2016. 08. 26. 22:22

Hűséges nézője vagyok a sorozatnak és ez a legutóbbi rész tényleg nagyon ott volt. Plusz pont a Mötley Crüe-ért.

39lépcsőfok - 2016. 08. 26. 23:26

A fordulat tényleg izgalmas lett. Nyilván bele lehet kötni, hogy semmi nyomból nem lehetett következtetni Amy valódi természetére (pl. táborba való jelentkezés), de ezt a Lost alkotóitól már nem várom el.

Desmond Wallace - 2016. 08. 29. 21:10

1×09: Megérte maradni. Ez a rész tényleg jó kis horror volt, remek csavarral megfűszerezve.

winnie - 2016. 08. 30. 13:46

“de ezt a Lost alkotóitól már nem várom el.”

nem alkotói, írói voltak a sorozatnak. alkotó a készítő, ők a once upon a time-ot készítették.

de már a flashback-ben a legelején lehetett volna akár ilyesmire következtetni abból, ami történt vele. ha szájbarágva lehetett volna következtetni, akkor nem sok értelme lett volna, cserébe viszont ha utólag megnézi az ember a részeket, akkor több jelet is láthat, ami utólag értelmet nyerhet talán. (de nem a színészi játékban, hiszen ilyenkor a színész általában nem tudja, hogy mi a helyzet a karakterével.)

DennyKeh - 2016. 08. 30. 17:06

Az 1×09-et nem lehet máshogy, mint, hogy: Döbbenet! Sokkoló!

Spoiler:

Olyan csavarral álltak elő, amire szerintem senki sem számított. Én őszintén mindig is Debre gyanakodtam, de nem hittem volna, hogy pont a főszereplő, visszahúzódó, kedves lány lesz az, aki hideg vérrel gyilkolászik a táborban, mindezt rezzenéstelen arccal fűszerezve.

Spoiler vége

Emellett kiemelném Elizabeth Lail színészi alakítását a részben, mert hát az nagyon ott volt, b*sszus!
Remélem, hogy tudnak legalább egy ilyen részt hozni a fináléra is, vagy ennél jobban! Én mindenesetre ott leszek, az nem kétség!

Skyroads - 2016. 09. 01. 11:36

Tényleg jó volt a 9. rész! Bár én pont azt akartam írni, hogy mennyire nem tetszett Elizabeth Lail alakítása, szerintem borzasztóan mesterkélt volt, de úgy tűnik, az “ízlések és pofonok” elv örökérvényű. :)
Egy kicsit azért sajnálom, hogy ilyen irányba vitték a karakterét, mert amúgy szimpatikus szereplő volt, de fellendítette a sztorit, az biztos.

chros69 - 2016. 09. 04. 12:45

Vegigneztem hetiben, szepen, tobbet vartam tole, de azoknak lett igaza, akik mar elore lattak a vesztet. :)
Egy-egy visszaemlekezesben tortent remek csattanot leszamitva, nem tudott semmi ujat felmutatni, s a tobbi pedig gyakran unalmasra sikeredett.
Nezhetonek nezheto volt meg igy is, mivel nem vartam tole semmit sem :)
De a masodik evadbol mar valszeg nem kerek, ha lesz is.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de nem adjuk ki senkinek)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz