login |

Outlander: vége a 2. évadnak – írta: BotondB

2016. 08. 07. 21:20 - Írta: vendegblogger

37 hozzászólás | kategória: kritika,

A Diana Gabaldon nagysikerű könyvsorozatát feldolgozó Outlander a tavalyi sorozatszezon legnépszerűbb újoncai között volt, ami után aligha meglepő, hogy nézők és kritikusok egyaránt nagy várakozással tekintettek a második évados kezdés elé.

Bár az első szezon is rengeteg szempontból tudott maradandót alkotni – gondolok itt a rendkívül erős romantikus szálra, a különleges atmoszférára, vagy épp a fantasztikusan fényképezett Skót-Felföld gyönyörű tájaira -, mégsem túlzás talán kijelenteni, hogy inkább az alaphelyzet felvázolására és a legfontosabb karakterekre, valamint azok bemutatására koncentrált.

outlander-s2-fin1

Idén a történelmi faktor sokkal érdekesebbé és fontosabbá vált a konkrétabb események és személyek (pl. Stuart Károly, XV. Lajos, cullodeni csata) megjelenésével, illetve az eddig meglehetősen kiaknázatlan időutazás is nagyobb szerepet kapott, bár ezen a téren talán jövőre még többet kaphatunk.

Arról nem is beszélve, hogy bőven akadt a tavalyinál jóval bonyolultabb és izgalmasabb feladat vagy épp akadály. Azt hiszem, nyugodtan két részre bonthatjuk a 2016-os adagot, ha már a készítők ezt idén nem tették meg.

A tovább után spoileresen kifejtem bővebben. (A könyves kibeszélő itt van. Ha gondolja valaki, akkor könyves kritikát is kirakunk – winnie)

A szezon első felében Párizsban jártunk, ahol a szerelmesek a skót felkelés támogatását igyekeztek megakadályozni. Ennek kapcsán kitűnő munkát végeztek a sorozattal, hiszen a nagyszerű díszletnek, kosztümöknek köszönhetően nagyon hangulatos részekkel indult az évad, s mindeközben a diplomáciai tárgyalások óvatosságát és formalitását is sokszor adták vissza sikeresen.

Saint Germain grófját kissé feleslegesnek éreztem sokszor, számomra olyan volt mintha csak kellett volna keríteni egy ellenséget ide is. Ennek ellenére azért izgalmasra sikerültek a vele kapcsolatos konfliktusok és a halálát is nagyon jól oldották meg, bár Randall visszatérése, és az ennek kapcsán látott óvatos, de végtelenül feszült jelenetek nálam elvitték a prímet.

outlander-s2-fin2

A várandós Claire, és a csatatér mellett most a tárgyalóasztalnál is bemutatkozó Jamie viszonya is kifejezetten érdekesen alakult Franciaországban, hiszen mindketten hatalmas nyomás alatt álltak új környezetükben. Emellett Randall már említett, újbóli feltűnése is fokozta a köztük lévő feszültséget, s végül gyermekük halála szolgáltatott tragikus zárást a párizsi utazásnak.

Az itteni kudarc tulajdonképpen egyértelművé tette, hogy elkerülhetetlen a toborzás és a felkészülés a harcra, így hőseink visszatértek Skóciába. Hiába bizonyult élvezetesnek és izgalmasnak a kitérő, én mégis már az első, Felföldön játszódó epizódban azt éreztem, hogy az Outlander hazatért, ide való ez a sorozat, itt tudja leginkább megtalálni a saját hangját.

A visszatéréssel járó érzelmek megjelenítése, a régen látott karakterek viszontlátása és a sereg toborzása hangulatosra sikerült, az sem igazán tudott zavarni, hogy közben becsúszott egy-egy kevésbé izgalmas epizód.

outlander-s2-fin5

Sandringham hercegének likvidálása volt az egyik legjobb rész az egész évadban, annyira érezni lehetett az első szezon hangulatát, és közben sikerült hozzátenni az idei eseményekre jellemző komplexitást, stratégiai gondolkodást és problémamegoldást is.

Némi hiányérzete azért akadhat az embernek, nekem például Dougal halálában maradt egy nagy adag kiaknázatlan drámai faktor, vagy épp a cullodeni csata megjelenítésének teljes hiánya lombozta le néha a lelkesedésemet, de ezek még azért bőven megbocsátható hibák szerintem.

outlander-s2-fin3

Ezek után pedig még sikerült rátenniük egy lapáttal a fináléra, ami lássuk be nem kis teljesítmény. Claire és Jaime közös lánya, Brianna elsőre nekem nem igazán volt szimpatikus, de maga a történet nagyon komoly potenciállal rendelkezik.

Geillis visszatérése amolyan easter egg az első évad rajongói számára, mindent egybevetve lássuk be nagyon eltalálták ezt az utolsó részt. Az utazás Jamie felkutatására pedig a sorozat eddigi talán legnagyobb dobása lehet, azt hiszem, az utolsó jelenet nem csak rám hatott erősen érzelmileg, s talán azzal sem vagyok egyedül, ha azt mondom nagyon sok és nyomós okunk van várni a harmadik évadot.

outlander-s2-fin4

Mindent egybevetve az Outlander legnagyobb erőssége idén is az érzelmi szálak kitűnő dramatizálása maradt, de már nem csak a Jamie-Claire kapcsolat, hanem sok mellékszereplő (így Mary, Randall, Dougal, sőt helyenként Murtagh is) szállított erős momentumokat idén. Ráadásul, miképp fent is említettem, a történelmi események kiemelése és az időutazás is sokat hozzátett az összképhez.

Részemről én szintlépésnek nevezném az idei szezont a tavalyihoz képest, s összességében egy 8.5/10-re teszem a második évadot, abban reménykedve, hogy sikerül tartani a tendenciát, és jövőre sikerül még nagyobb izgalmakkal láncolniuk minket a képernyők elé.

37 hozzászólás Ne habozz!

JoeCole - 2016. 08. 07. 21:58

Kb. egy hete fejeztem be az első évadot, és eddig úgy voltam vele, hogy ráérek a másodikkal, majd uborkaszezonban jó lesz. De ezt elolvasva talán mégsem fogom olyan sokáig halogatni.

Annatar - 2016. 08. 07. 22:31

Többen hiányoltátok a cullodeni csatát az évadból, pedig logikus, hogy miért nem volt benne (ahogy a könyvsorozat második részében sem). Elsősorban Claire szempontjából látjuk az eseményeket, és ő kimaradt ebből a csatából. Úgy ment haza, úgy élt 20 éven keresztül és nevelte fel a lányát, hogy azt hitte, élete szerelme ott és akkor halt meg. Ezért nem is mutathatták meg a csatát addig, amíg nem ismerjük meg Jamie sorsát, ami viszont a következő évad (egyik) témája. Szóval nem bug, feature :)

Snoopyzit30 - 2016. 08. 08. 07:57

Jó volt ez az évad, de a rövidebb szezon miatt kimaradt Jamie és a többiek bebörtönzése, valamint a könyvben Dougal is más körülmények között hal meg. B.J.R. is többet szerepel a könyvben, ami Tobias Menzies színészi játékának függvényében még inkább fájó, hogy ebben az évadban kevesebbet szerepeltették. Sok-sok apró momentum hiányzott még, ami a könyvben megvolt, de tudomásul veszem, hogy a sorozatot úgy kell megírni, hogy érthető legyen a könyvet nem olvasóknak is. Én továbbra is azt ajánlom azoknak, akiknek tetszett ez az évad és nem olvasták a könyvet vagy könyveket, hogy akár a 2. könyvvel, de kezdjék el olvasni, mert a 2. könyvtől annyi plusz információt és élményt kapnak, mintha lett volna még 4-5 plusz rész a sorozatból.
Az évadzáró nagyon tetszett bár szinte mindent átírtak benne a könyvhöz képest, mégis remekül oldották meg, így számomra is 8,5/10 ez az évad.

annak5604 - 2016. 08. 08. 08:32

Na és ebben az évadban mekkora az aránya a softpornónak? Mennyi vér folyik, mennyi gyomorforgató jelenet van?

ayren - 2016. 08. 08. 10:41

Bár annak nagyon tudok örülni, hogy nem hancúrozásra ment el az idő nagy része, nekem ez az évad mégis kicsit halványabbra sikeredett.
Bár megkaptam az egyik dolgot, amit az első évadot záró kritikámban kívántam (több történelmi háttér), végül meglehet, pont emiatt maradt bennem hiányérzet. A párizsi környezet, vizuálisan bármennyire szépen is megcsinálták, nekem sem volt olyan érdekes, mint a skót háttér, de amikor végre hazamentek, akkor meg nagyrészt a csata körül forogtak az események, ez nekem kicsit sok volt, talán kevesebb epizód is elég lett volna rá.
A mellékszereplőkről, mert itt volt a legtöbb gondom második évaddal:
– Bonnie Prince Charlie az állandó mark me!-zéssel kellően tenyérbemászó és ostoba karakter volt, köszönhetően a színészi alakításnak, ez plusz pont.
– Viszont nemcsak Dougalt intézték el elég gyorsan, hanem Columot is, tehát egyszerre két potenciálisan erős mellékkaraktert, akiket én sajnáltam. Meglátjuk, lesz-e valami dramaturgiai indok az üresedésre a harmadik részben, vagy csak az írónő/forgatókönyvírók nem tudtak mit kezdeni velük.
– Saint German meg minek is kellett? Belengetnek egy hideg tekintetű intrikus gonoszt, akire rákészül az ember, aztán Claire hipp-hopp elintézi.
Ez már számomra kicsit túl sok könnyű kézzel kiírt, ki nem használt mellékkarakter.
– Sajnos, Brianna tényleg elég ellenszenves, nem tudom, hogy a megírt karakter szintjén is ilyen, vagy a színésznő/casting hibája.
A harmadik évadban remélem lesz még több időutazás: az első évad elején volt ugye egy olyan jelenet, hogy Jaime a 40-es években Clairék házát figyeli, azzal a szállal lesz valami, remélem.
Amire tényleg kíváncsi vagyok a következő évadban, hogy mit kezdenek azzal, hogy Claire hirtelen 20 évet öregedett… Visszaforgatják valahogy az időt, és meg sem történik vele ez a húsz év, vagy valamiféle milf szerepet kap a Jaime-vel való kapcsolatában?
Szóval az esetenkénti hiányérzeteim ellenére maradt várős a sorozat.

ayren - 2016. 08. 08. 10:43

Ja, igen még a mellékkkarakterek és hiányérzetek vonalhoz: cseppet többet én is el tudtam volna viselni Tobias Menzies-ből az elég súlytalan Saint Germain helyett.

ayren - 2016. 08. 08. 10:51

Még egy. A posztíróval szemben én egyáltalán nem tartom szintlépésnek a második évadot. Max. hozta, amit kellett. Az első évad nekem jobban bejött a tömény börtönös brutalitás ellenére is – persze lehet, hogy akkor még az újdonság varázsa is közrejátszott.

Snoopyzit30 - 2016. 08. 08. 11:58

@ayren: “az első évad elején volt ugye egy olyan jelenet, hogy Jaime a 40-es években Clairék házát figyeli, azzal a szállal lesz valami, remélem.”

Ha-ha. Én is ezt az okos kérdést tettem fel a tavalyi kibeszélőben :-P Akkor még nem olvastam egy könyvet sem. Aztán valaki, ha jól emlékszem talán @Annatar (merthogy ő nagyon előre tart már a könyvek olvasásában) írta hogy az írónő úgy nyilatkozott, hogy annak a jelenetnek fontos szerepe lesz, de majd csak a regényfolyam végén. Most azt hiszem a 8. vagy a 9. regénynél tart és 12 részesre tervezi (de majd kijavít, aki jobban tudja).

“Amire tényleg kíváncsi vagyok a következő évadban, hogy mit kezdenek azzal, hogy Claire hirtelen 20 évet öregedett”

Ezt a kérdést is tárgyalgattuk sokat a kibeszélőben. Az évadzáróban azért már voltak erre utaló jelek. Kicsit őszítettek a hajszínén meg ráadtak egy fejkendőt, illetve az öltözéke a kornak megfelelő volt. Ennyiben ki is merült Claire öregítése.

ayren - 2016. 08. 08. 12:15

Snoopyzit30
“az első évad elején volt ugye egy olyan jelenet, hogy Jaime a 40-es években Clairék házát figyeli”
Hát ha csak a 8-9-edik évadban veszik elő, szerintem kár volt ilyen korán belengetni. Ki a fene fog akkor már emlékezni rá?
Engem nem az érdekel, hogyan oldották meg a sminkesek Claire öregítését, hanem hogy pszichológiai szempontból mit jelent majd a nagy differencia kettőjük kapcsolatában, amennyiben Jaime marad fiatal. A könyves oldalon tárgyaltátok ki amúgy? Mert a könyveket nem olvasom, és nem akarom magamnak elspoilerezni a cselekményt, szóval oda nem járok.

Assa - 2016. 08. 08. 13:35

@ ayren

Az eddigiek alapján Jamie idővonalán is el kellett telnie annak a 20 évnek.

Claire 1945-ből 1743-ba érkezett.
Aztán három évvel később, 1746-ból 1948-ba ment vissza, tehát nemcsak neki múlt el az a három év a 18. században, hanem Frannek is a 20. sz.-ban.
Ha most, 1968-ból visszamegy a múltba, az lenne logikus, ha valahova 1766-ba érkezne meg.

ayren - 2016. 08. 08. 14:22

Assa
Lehet, hogy igazad van, az évszámokra nem figyeltem. Bár kicsit viccesnek tartom “logikusnak” nevezni az időutazást. Nem hiszem, hogy lefektetett szabályai lennének. :)
Ettől persze abban az univerzumban, amit Gabaldon felvázolt, működhet így a dolog. :)

Snoopyzit30 - 2016. 08. 08. 14:33

@ayren

Szerintem is Jamienek ugyanúgy telik az idő, csak neki ugye az a szívás, hogy visszaküldte Claire-t a jelenbe (mármint az akkori jelenbe) és innentől ő nem tudja megüzenni neki, hogy él.

A 8-9. könyvnél tart az írónő és a regényfolyam végén lesz annak jelentősége, amiről írtál, tehát még csak nem is a 8-9. évadban. Egyébként én nem hinném, hogy ilyen sokáig fogja húzni ez a sorozat, mármint 8 évadot én nem hinném. Azt el tudom képzelni, hogy később több könyvből gyúrjanak 1-1 évadot. Ahogy most átírogatták a részeket, később ugyanúgy átírogathatják.

Én folyamatosan szoktam olvasni a könyves és a sorozatos kibeszélőt is, már nem emlékszem melyikbe beszéltünk ezekről. A 3. könyvet én most tervezem elkezdeni, nemrég jelent meg magyarul. Már pár dolgot elolvastam róla, szóval nagyjából tudom miről szól.

Assa - 2016. 08. 08. 14:37

@ ayren

Igen, mikor leírtam a szót, nekem is ez járt a fejemben. :-D
De valami rendszer csak kell legyen benne, és a sorozat eddigi eseményei alapján ez lehet az.

Snoopyzit30 - 2016. 08. 08. 14:41

@Assa

Valóban logikus amit írsz. Szerintem az egészen biztos, hogy a saját idejében mindenkinek ugyanúgy telik az idő. Tehát Claire-nek, Jamie-nek és Frank-nek is.

Viszont az nem teljesen biztos, hogy Claire a 2. időutazásával is ugyanannyit menne vissza az időben. Pl. Geillis sokkal régebbre utazott vissza. Amikor visszament, akkor ugye már Claire 20 éve visszajött és Geillis mégis Claire előtt – ha jól emlékszem – 10 évvel korábbra ment vissza. Azaz ő 1733 óta volt Skóciában, míg 1968-ból indult. Ez így 235 év, míg Claire-nél ez a különbség 202 év volt.

A könyvet olvasók biztos tudják, hogy Claire a 2. időutazással mikorra ért vissza. Ha kevesebb vagy ha több lesz a különbség, akkor Jamie-vel komoly korkülönbség lesz köztük.

Assa - 2016. 08. 08. 14:58

@ Snoopyzit30

Kérdés, hogy Geilis esetében mennyire játszottak közre az elméletei, amiket a jegyzetfüzetében vezetett; hogy az előkészületek, amiket tett és a véráldozat mennyiben befolyásolták, hova érkezett a múltban. Vagy befolyásolták-e egyáltalán.
(Esetleg a kövek ereje határozza meg, kinek hova kell kerülnie vagy legalábbis, ki hova kerülhet, ha megpróbálja az utazást; ez lehet a mágiájuk része is. Mint ahogy az is, hogy eleve nem mindenkire vannak hatással. Mikor pl. Claire kérdezte, Jamie azt mondta, nem hallja a zúgást vagy zümmögést – vagy hogy is nevezték azt a hangot -, Brianna és Roger viszont megbeszélték, hogy mindketten hallják.)

ayren - 2016. 08. 08. 14:58

Snoopyzit30
Na erre mondtam, hogy én az évszámokra abszolút nem figyeltem, pedig emlékszem, hogy anno elhangzott, hogy G,. a vidám hippi-korszakból ment vissza, tehát több évet ugrott, mint Claire.
Ez az infó viszont üti Assa elméletét, tehát nem úgy tűnik, hogy lennének szabályai a druida körös mágikus időutazásnak, Claire elvileg akármikorra visszatérhet, lehet simán nagy korkülönbség is.
Sőt akár még az első érkezése elé is érkezhet másodszorra.

ayren - 2016. 08. 08. 15:01

Assa
Viszont az első epizód óta tudjuk, hogy Jamie is fog utazni.
Szóval mit is jelent a zúgás? Csak az hallja, akit éppen akkor átengednek a kövek? Ezek szerint Brianna és Roger is Clare-rel tarthat?

Assa - 2016. 08. 08. 15:19

@ ayren

Nem úgy tűnt abban a jelenetben, mintha Jamie fizikailag lett volna ott. Egyik pillanatról a másikra eltűnt, és közvetlenül utána Frank is azt mondja Calire-nek, hogy mikor odaért mellé, elég közel voltak, hogy érezze, ahogy a karjuk összeér, mégse érzett semmit.

Annatar - 2016. 08. 08. 15:37

Időutazás:
Vannak szabályai ebben az univerzumban is. Valami szabályosságnak lennie kell ;) A “default setting”, amivel Claire utazott, 202 év. Geillis pedig utánajárt a témának, és tudta, hogy mivel lehet ezt az időt kitolni. Bár szerintem ő sem egészen akkorra érkezett, amikorra tervezte, itt már nagyobb a hibalehetőség.
A kövek zúgását csak bizonyos emberek hallhatják, és csak ők tudnak utazni. Jamie ebben a körben nincs benne, de ha egyszer valóban utazni fog, akkor azt valahogy trükkösen oldják meg :)
St. Germain eddig fölöslegesnek tűnhetett, de lesz még jelentősége a jelenlétének.
Én azért remélem, hogy eljut a sorozat a könyvsorozat végéig, és hogy az írónő is befejezi úgy, hogy ne legyen olyan elágazás, mint a GoT esetében.

Snoopyzit30 - 2016. 08. 08. 18:20

Most az időutazást és időmúlást tegyük rendbe (ezt magamnak mondom!)

Tehát beszélünk itt beszéltünk egyrészt, hogy ki mennyire tud visszautazni ezt kibeszéltük. Illetve ayren érintette “kinek hogy telik az ideje”. Abban megállapodhatunk, hogy az idő mindenkinek ugyanúgy telik. Tehát ha Claire és Jamie idejében eltelik 3 év, akkor Frank életében is 3 év telik el. Ugyanúgy Claire-nél ha eltelik 20 év, akkor Jamie-nél is eltelt 20 év.

Korkülönbség úgy adódhat, ha Claire előbbre vagy későbbre utazik vissza, mint Jamie 20 éve. Tehát ha Claire-nek ugyan eltelt a 20 év, de olyan időpontra utazik vissza, amikor Jamie még csak mondjuk a 10 évnél tart.

Kicsit zavaros ahogy leírtam, de szerintem érthető :))))

@Annatar, mint mindig előnyben, mert ő már totál vágja, hogy ki mennyit hogyan utazik vissza :-P

A kövek zúgását szerintem is csak az hallja, aki tud utazni én ezt mindig is annak a jelének tekintettem. Azzal a meglátással is egyet értek, hogy Jamie nem teljes fizikai valójában volt ott jelen, mert ahogy Frank közeledett hozzá egyszerűen köddé vált.

Snoopyzit30 - 2016. 08. 08. 18:24

“Tehát beszélünk itt beszéltünk egyrészt, hogy ki mennyire tud visszautazni ezt kibeszéltük.”

Bocs ez Kazinczy-díjas mondat volt :-)))

ayren - 2016. 08. 08. 21:10

Snoopyzit30
“A kövek zúgását szerintem is csak az hallja, aki tud utazni én ezt mindig is annak a jelének tekintettem.”

Na jó, de akár az is változhat időről időre, nem? A Párkák (vagy azok druida megfelelői) egyszer engedhetik az illetőt utazni, egyszer meg nem. Egyszer hallja a zúgást, másszor meg nem.
Hiszen ez az egész időutazás elég misztikusan lett tálalva, a sorozatból legalábbis nem derül ki nagy logika a számomra. Aki a könyveket is olvassa, és ott jobban elmagyarázzák, persze nyilván jobban képben van.
Nekem kizárólag a sorozatot nézve elég zavaros, hogy vannak-e szabályok, vagy teljesen random a dolog.

“Abban megállapodhatunk, hogy az idő mindenkinek ugyanúgy telik. Tehát ha Claire és Jamie idejében eltelik 3 év, akkor Frank életében is 3 év telik el. Ugyanúgy Claire-nél ha eltelik 20 év, akkor Jamie-nél is eltelt 20 év.”

Na ez a nem egyértelmű. Az idő nem biztos, hogy mindenkinek egyformán telik, amíg távol vannak egymástól.
Hiszen:
Legyen Claire az origó, viszonyítsunk mindenkit hozzá. Visszatért a saját jelenébe, leélt ott 20 évet, vele együtt Frank (ill. ő közben meghalt, tehát kevesebbet) és Brianna is. Viszont hogy hozzá képest Jamie mennyit öregszik majd, az attól függ, C. mikor érkezik vissza abba az idősíkba (hogy elég sci-fis legyek:) ), amit elhagyott, ahol Jamie maradt. Ha nem 20 évvel a csata után érkezik, hanem csak 10 évvel később, nyilvánvaló, hogy Jamie-nek nem annyi idő telt el, mint neki, hanem csak a fele.
A kérdés az, hogy a kapu az éppen aktuális időponthoz képest mindig ugyanannyi évvel korábbra viszi-e Claire-t vissza(mert akkor nyilván nem nő és nem csökken vagy fordul meg a korkülönbség). Akár 30 évvel a csata utáni időbe is visszakerülhetne, ez esetben Jaime-nek 50 %-kal több idő telik el, megfordulna korkülönbség, és nem fiatalabb, hanem idősebb lenne asszonykámnál.

Snoopyzit30 - 2016. 08. 08. 21:32

@ayren

Mi teljesen ugyanarról beszélünk csak – én úgy érzem – hogy te kevered az időutazás miatti ‘időeltolódást’ és az idő múlását magát mint létező tényszerű dolgot. Most nagyon leegyszerűsítve Jamie-nek is 60 percből áll egy óra és Claire-nek is. Tehát Claire-nek is 20 év telik el és Jamie-nek is. Az, hogy Claire úgymond belemászik Jamie idejébe az más dolog, akkor az már egy halmozott dolog. Abból a szempontból értem mit mondasz, hogy ha Claire-nek eltelik 20 év és oda utazik vissza, ahol Jamie mégcsak 10 évet nyomott le, majd együtt maradnak abban az időben mondjuk 5 évet, akkor valóban Claire-nek 25 éve pörgött le, míg Jamienek csak 15 éve. De ettől függetlenül az idő ugyanúgy pörög nekik, azaz ugyanúgy 60 perc egy óra és ugyanúgy 365 nap egy év.

Kezd bonyolódni, de szerintem mi ugyanarra gondolunk :))))
És valóban igazad van abban is, hogy az lesz kérdés, hogy Claire 2. utazása hány évet fog felölelni. Én az 1-2. könyvet olvastam és ott baromira nincsen részletesen elmagyarázva az utazás. Szerintem ahogy haladunk előre a történetben ez ki fog kristályosodni. Szerintem ha ez érdekel, akkor rakd fel ezt a kérdést a könyves kibeszélőben (anélkül hogy elolvasnád a többi kommentet, így nem futsz bele spoilerbe) és akkor válaszolni fognak neked.

ayren - 2016. 08. 08. 22:16

Snoopyzit30

Oké, akkor kicsit elbeszéltünk egymás mellett. Most csak azt nem értem, miért kérdés az, hogy mindkettőjüknek 60 perc egy óra és 365 nap egy év? :)

Á, annyira nem érdekel per pillanat, hogy melyik évbe érkezik meg Claire, majd kiderül jövőre. :)

Snoopyzit30 - 2016. 08. 09. 06:35

@ayren: “Az idő nem biztos, hogy mindenkinek egyformán telik, amíg távol vannak egymástól.”

A fenti mondatodra írtam, hogy mindegyiknek 60 perc egy óra, tehát amíg távol vannak egymástól addig mindegyiknek ugyanúgy telik az idő. Így már ok?

ayren - 2016. 08. 09. 11:17

Okés.

Annatar - 2016. 08. 09. 12:09

ayren:

Nyilván ebben a világban az időutazás inkább misztikus, mint tudományos, egyre inkább ez derül ki a könyvekből is. Ettől függetlenül ennek is vannak szabályai. 202 év az alap időkülönbség, mindkét irányban. Mivel Claire még csak azt tudja, hogy lehetséges manipulálni az utazás idejét (mivel Geillis megtette), de nem tudja, hogy pontosan hogyan és mennyire, így nem kísérletezik vele, tehát vissza is 202 évet fog utazni ismét, így gyakorlatilag az ő és Jamie számára párhuzamosan telik az idő. Vagyis Jamie is 20 évvel idősebb lesz, mire találkoznak.

Timi - 2016. 08. 14. 21:34

SPOILER :
Elkezdődött a 3. évad forgatása. Diana Gabaldon azt nyilatkozta, hogy 20 évvel később járunk Claire a jelenben van, de Jamievel először Cullodennél találkozunk. Három síkon folyik a történet : Claire, Brianna és Jamie szemszögéből és akárcsak a könyvben folyamatosan haladunk az időben.
MÉG NAGYOBB SPOILER :
És lesz nagy találkozás! /Aki olvasta annak ez már nem újság./

Snoopyzit30 - 2016. 08. 15. 09:05

@Timi

Szerintem aki látta a 2. évad utolsó részét annak már egyértelmű, hogy lesz “nagy találkozás” :))))

Timi - 2016. 08. 17. 17:47

Snoopyzit30
Én a” nagy találkozásra”, mint jelenetre gondoltam. Állítólag nagyon szépen lesz kidolgozva, hogy igazi meghatározó jelenete legyen a 3. évadnak. Sam is ezt a találkozást várja a legjobban és arra is kíváncsi, hogy őt hogyan fogják öregíteni.

Snoopyzit30 - 2016. 08. 18. 17:54

@Timi

Ja bocsi, félreértettem. Az a jelenet biztos csúcspont lesz szerintem is. Még nem álltam neki a 3. könyvnek, de valahogy be kellene már iktatnom a programba :)

Timi - 2016. 08. 18. 18:26

Snoopyzit30

Mindenképpen iktasd be a 3. könyvet, mert az a jelenet tényleg csúcspont, ahogy az egész könyv is hozza a kalandot. És akkor talán Briannát is megkedveled, mert a könyvben szerethető. Nem tudom olvastad-e a könyves kibeszélőben, hogy már árazás alatt van a 4. is. A producer pedig azt nyilatkozta, hogy az egész könyvsorozat megfilmesítése a cél. Mondjuk az érdekes lesz, mert Gabaldon még csak most írja a 9.-et és ez még nem a vége a történetnek.

Annatar - 2016. 08. 18. 18:44

Mondjuk azt nem tudom, meddig fog menni a könyvsorozat, a 8. könyv végére már annyi karakter van, akiknek mind érdekes a sorsa, hogy lassan kezd kezelhetetlenné válni :P Egyébként amilyen tempóban Gabaldon ír, meg amennyi egyéb elfoglaltsága van, még be is érheti a tévésorozat a könyvsorozatot :) Csak legyen elegendő nézettsége hogy tényleg végig tudják vinni.

Snoopyzit30 - 2016. 08. 18. 20:04

@Timi

Igen, abszolút tervezem, hogy olvasom a 3.-at és láttam, hogy jön a 4. is. Szeptember elején szerintem nekikezdek.

@Annatar

Én szeretnék hinni benne, hogy lesz itt még 8. és 9. stb évad, de a realitások talaján maradva én már azt is csodának tartanám ha 6. vagy 7. évadig elmenne. Ennyi idő alatt nagyon sok minden változhat, pl. a Claire-t játszó színésznő elmegy szülési szabadságra vagy akármi. Vagy ha tényleg kevés lesz a nézőszám és sok a gyártási költség stb. stb.

Bár ha egy Grace klinika (amiből én 1 részt nem láttam) a végtelenségig tud menni, akkor miért ne. De ezzel együtt én azt mondom, hogy az csak egy álom, hogy végigmenjen a sorozat a könyvsorozaton. Meglátjuk.

Snoopyzit30 - 2016. 11. 13. 14:32
Snoopyzit30 - 2016. 12. 12. 18:10

Caitriona Balfe-ot jelölték Golden Globera. Na végre!

idioty - 2017. 04. 22. 08:51

Nemrég fejeztem be a második évadot, ugyanis most került fel nemrég a magyar Netflixre ez az évad és magyar felirattal! Csak ajánlani tudom ezt a sorozatot. Zseniális szerintem úgy ahogy van. Ráadásul a vége a 2. évadnak nekem olyannak tűnt, mintha teljes lezárás lett volna. Nem is tudom merre fog majd továbbmenni a következő évad. De ahogy olvasom: eléggé szövevényes lesz majd az időugrások miatt. Már várom nagyon!

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz