login |

BattleBots: vége a 2. évadnak – írta Enzo

2016. 09. 12. 14:55 - Írta: vendegblogger

16 hozzászólás | kategória: kritika, reality,

A junkie-körökben méltatlanul alulértékelt robotépítő és -harcoltató versengés a tavalyi nyár után az ideire is kapott egy évadnyi berendelést. Az első pár rész után írtam is egy posztot róla, ami aztán kibeszélőként funkcionált az évad során júliustól szeptemberig. Bizony, idén egy jóval hosszabb évadot kaptunk, volt is mit megtárgyalni.

bbots-s3finale-1

2015-ben még csak 6 epizódon át folytak a küzdelmek, 32 robottal indítva, ezen a nyáron azonban ráerősítettek a készítők: 48 (sőt, ha úgy vesszük, 56) gép indult csatába egymás ellen, egészen vegyes fegyvertípusokkal, és olyan távoli helyekről is, mint Ausztrália vagy Brazília.

Éppen ezért az epizódszám is megnőtt, a még májusban leadott The Gears Awaken-nel együtt 10 részen át követhettük kedvenc építőinket és robotjaikat. (Zárójeles megjegyzés: volt itt korábban leadott „nulladik” rész, utána dupla rész, majd a záróepizód estéjén is két epizód ment le, ilyenkor olyan szépen elcsúszik a számozás, hogy öröm nézni.)

bbots-s3finale-2

Remekül lehetett tehát körmöt rágva szurkolni a favoritunknak, vagy csak a fotelben hátradőlve csodálni a néha láng- és szikraesőt, néha csak simán megdöbbentő kieséseket hozó összecsapásokat.

A továbbiakban összefoglalom nagyvonalakban a kieséses szakaszt, illetve kiemelem a szezon néhány emlékezetes momentumát – értelemszerűen itt már spoilerek is előfordulhatnak, úgyhogy tessék hajtani a tovább mögé.

bbots-s3finale-3

Szóval, legutóbb ott hagytuk abba, hogy kialakult a legjobb 32 mezőnye. Már itt is voltak meglepő kiesések: Witch Doctort a 30.-ként kiemelt Red Devil fűrészelte ki a versenyből, Ghost Raptor fejreállt, Icewave is kiesett, és az egyik Ewert-bot, Son Of Whyachi is búcsúzott – a meglepően alulértékelt, és végül egészen a negyeddöntőig jutó Poison Arrow ellen nagy meglepetésre. (Itt jegyezném meg, hogy a kiemelésekbe azért erősen bele lehetett kötni, és nem csak az utólagos helyezések ismeretében.)

In the book of disaster
This is the last chapter
It’s Ghost Raptor!

bbots-s3finale-4

Legjobb 16 (nyolcaddöntők): itt láthattuk a szezon talán leglátványosabb pillanatát (erről később), és az is látszott, hogy néhány újonccal komolyan számolni kell, gondolok itt elsősorban Minotaurra és Yetire.

A kiemelt botok nagy része simán ment tovább (Tombstone, Bronco), de volt egy nagy meglepetés is: a tavalyi győztes Bite Force kiesett a Chomp elleni meccsen, miután zsinórban a második meccsen bekrepált a fegyvere.

bbots-s3finale-5

Elérkeztünk a negyeddöntőkhöz. Tombstone az első három meccsét 1 perc alatti kiütésekkel hozta, itt azonban megszenvedett Beta ellen, és csak zsűridöntéssel sikerült továbbmennie. Yeti kiejtette az egyre instabilabb Chompot és ezzel az utolsó női versenyzőt, Zoe Stephensont.

Poison Arrow-nak Bombshell állta útja, bevágva őt a csigasor mögé, Minotaur pedig elődöntőbe jutott Bronco mind a 6 kerekének leszedése után.

bbots-s3finale-6

Az elődöntőkbe tehát 2 „nagymenő” és 2 underdog jutott: Yeti ugyanis konkrétan tartalék versenyzőként indult(!), Bombshell pedig ugye csak wildcarddal jutott a legjobb 32 közé. Ez is azt bizonyítja, hogy mennyire kiszámíthatatlan volt az idei idény. és ez a tendencia csak folytatódott: nem jött össze a Minotaur-Tombstone álomdöntő! A brazil botot ugyanis Bombshell vertical spinnere félig lebénította, és hiába a remek manőverezés, a svájcibicska-robot jutott a döntőbe, Marco Meggiolaro-ék álma pedig véget ért.

A másik ágon is majdnem meglepetés lett, a küzdelem mindkét fő fegyver leállása miatt tologatós meccsé silányult, de a zsűri végül Tombstone-t dobta tovább, hozzáteszem, jogosan.

Are you Yeti to rumble? Goin’ steady like Archie and Betty. Hoping for an upsetty, his palms are sweaty, cold and ready, like mom’s spaghetti, it’s YETI!

bbots-s3finale-7

Már-már hagyománnyá vált, hogy a döntő előtt rendeznek egy újabb háromfős meccset, azaz rumble-t, pár közönségkedvenc és/vagy túl gyorsan leszerepelt robot részvételével. Idén is megkaptuk a címvédő Bite Force-ot, a stílusos fanfavorit Witch Doctort, és…, és… Wrecks-et. Igen, jól olvasod. EZT a robotot.

Szerintem csak poénból. Paul Ventimiglia viszont összeszedte a kudarc után a szebb napokat látott Bite Force-ot, és viszonylag simán hozta ezt a cripple fight kategóriába sorolható meccset, ahol Witch Doctornak sikerült minibotját, Shamant elgázolnia – a jelenet tán sose látott mennyiségű lángot eredményezett az arénában.

Utólag kiderült, hogy több rumble-t is rendeztek, itt van az egyik le nem adott párbaj (Skorpios×Death Roll×Bucktooth Burl), itt meg a másik (Overhaul×Sawblaze×Road Rash) – utóbbi érdekessége, hogy eredetileg a szétszakadt Overhaul csapat három felét akarták egymásnak ereszteni, de Brutus olyan állapotba került a Tombstone elleni csata után, hogy inkább egy tartalék csapatot indítottak helyette.

bbots-s3finale-8

Következett tehát a döntő. Mike Jeffries és Bombshell nagy meglepetésre visszaváltott a(z egyébként zseniális) állítható magasságú vízszintes pengékre, Tombstone esetében nagyon nem kellett variálni, a védelmet erősítették meg kicsikét. Végül nem szorultak rá, mert egészen gyorsan sikerült annyi sérülést okozni Bombshell-en, hogy amaz leálljon, így egy béna, gyorsan lezavart döntőt kaptunk – Ray Billings pedig a jól megérdemelt jutalmát, a Giant Nut formájában.

This driver should change his name to Ray Killings. Here comes the boom! It’s TOMBSTONE!

bbots-s3finale-9

Tombstone tehát 3 sima és 2 necces meccs után simán nyert, így az idei szezon „célegyenese” kevésbé hozott emlékezetes momentumokat – annál inkább a többi epizód! Jöjjön tehát a szubjektív rovat: a 2016-os BattleBots „legjei”!

  • Legemlékezetesebb jelenet: Minotaur vs Warhead, ahogy Minotaur lefejezi ikonikus ellenfelét – mintegy szimbolikus korszakváltásként is felfoghattuk volna, de amúgy is elképesztően látványos volt. Warhead fejen állva pörgése előző meccsén Complete Control ellen se volt semmi, Simon Scott és Ian Lewis csapatának mérkőzései tehát bővelkedtek néznivalóban.
  • Legmeglepőbb győzelem / legszomorúbb kiesés: Bite Force, Ghost Raptor, vagy épp Son Of Whyachi kihullása kevésbé kiemelt ellenfeleikkel szemben tágra nyílt szemeket eredményezett sokaknál, de talán a Red Devil vs Witch Doctor meccs volt a leginkább „sokkoló” ezek közül, ahogy Andrea Suárez csapata alig másfél perc alatt elfüstölt a hátulról harmadiknak rangsorolt fűrészbottal szemben. (Jó, lehet, hogy egy kicsit elfogult vagyok, na.)
  • Legimpresszívebb újonc: Nehéz lenne egyet választani, mivel Bombshell, Minotaur és Yeti is elődöntőig jutott, ráadásul mindhármuk teljesen új versenyző a BattleBots világában. Poison Arrow is említést érdemel, és ne felejtsük el a korát megelőző Obwalden Overlordot se.

bbots-s3finale-10

Persze más dolgok is eszembe jutnak, ha visszagondolok erre az évadra: Chuck Pitzer és az Ewert-család visszavágója (majd mindegyik fél kiesése a következő körben), az Overhaul csapat háromfelé szakadása, a kiforratlan, de ígéretes dróntechnológia alkalmazása, vagy épp Bombshell, ahogy leaprítja Cobalt kerekeit a horizontális spinnerével.

Ó, és majdnem kihagytam: Daniel Freitas szuperkoncentrált arckifejezése minden meccsen, ahogy Minotaurt irányította!

bbots-s3finale-11
bbots-s3finale-12

NASA may be headed to Mars, but this bot’s headed straight for Uranus! It’s ESCAPE VELOCITY!

Nem voltunk híján vicces momentumoknak sem, Faruq zseniális felvezető szövegein kívül (a legjobbak idézetblokkokban olvashatóak az egész posztban) is voltak humoros történések: Yetiben bennfelejtettek egy tekercs szigetelőszalagot, HyperShockra gereblyét szereltek, hogy lecsapja ellenfele drónját (és sikerült!), Wrecks nevetséges meccskezdését már linkeltem, de volt itt rámpán leejtett bot és kamerát lefejelő lelkes építő is.

Ha már Faruq-ra kitértem, a stáb többi tagjáról is kellene mondanom valamit, de nehéz, mindenki tette a dolgát, ahogy kell. Samantha Ponder mosolygott és kiállt a női versenyzőkért, Chris Rose és Kenny Florian remek hangulatban, poénkodva közvetítette az összecsapásokat, Alison Haislip pedig továbbra is inkább néz ki 25-nek, mint 35-nek.

A beharangozott vendégzsűrizésnek nem volt nagy jelentősége, néha nem is volt zsűridöntést igénylő csata, de interjút is talán csak Clark Gregg-gel csináltak, még az első (nulladik) részben. Rajta kívül Adam Savage (Mythbusters), Vernon Davis (NFL), Michael Stevens (Vsauce), és a tavalyi állandó tag, Leland Melvin asztronauta ugrott be.

bbots-s3finale-13

Pluszpont jár a készítőknek a YouTube-csatorna tartalommal való feltöltéséért, volt itt minden: átpörgetett „kismeccsek” teljes bemutatása, szabályismertetések, a fent már említett, le nem adott rumble meccsek feltöltése, és még egy beszélgetős műsort (Tale of the Tape) is összerittyentettek.

Még egy érdekesség: biztos elgondolkoztatok már azon, hogy a fődíjként járó óriási anyacsavarhoz vajon van-e hasonló méretű csavar. Nos, van, méghozzá nem is egy!

Ugyanis különdíjak is kiosztásra kerültek a show után: a legjobb vezetési skillekért Will Bales és a HyperShock csapat részesült jutalomban, a legjobb design díját Red Devil kapta (hmm), a BattleBots alapítói Chomp-ot találták érdemesnek különdíjra, a legpusztítóbb robotért járó elismerést pedig a RioBotz és Minotaur vihette haza.

bbots-s3finale-14
bbots-s3finale-15

És hogy hogyan tovább? Nos, reménykedjünk a 3.évados berendelésben… Redditen már pörög a pletykagépezet, hogy ki fog nevezni jövőre: Derek Young és a Complete Control például visszavonul, így egy villain-nel kevesebb lesz.

Az utánpótlásban azonban mindig bízhatunk, hiszen példának okáért ott vannak azok a robotok, amik idén nem készültek el időre, vagy épp nem feleltek meg az aréna valamely követelményének: például a félelmetes HellaChopper, amit veszélyessége miatt nem engedtek pályára, hozzáteszem, teljesen jogosan.

bbots-s3finale-16

Remélem, hogy ha lesz 2017-es évad, akkor egy kicsit több figyelmet kap itt a Junkie-n is ez a remek reality, persze megvan a hangulata annak is, hogy Thomasszal ketten dumáljuk végig a kibeszélőt, de öröm lenne olvasni több ember véleményét is. én köszönöm a figyelmet, biztos tudtam volna másfélszer ilyen hosszúra írni ezt a posztot, de majd a kommentekben előkerül, ami kimaradt.

bbots-s3finale-17

16 hozzászólás Ne habozz!

m76 - 2016. 09. 12. 15:41

Sajnos én nem bírom elviselni, hogy 25 perc üres hype-ot meg időhúzást nézzek 5 jó esetben 30mp-es csatáért. A résztvevőknek biztos jó poén. Annó volt is számítógépes játék változata ennek, azt szerettem. De így nézni nem megy. Időpocsékolásnak tartom.

juhaszvik - 2016. 09. 12. 15:45

m76: én az egész reality műfajjal vagyok így, de már beletörődtem.

Enzo - 2016. 09. 12. 15:50

@winnie: nna, köszi a kirakást :)

@m76: érdekes, én például focimeccseknél szinte sose nézem meg a felvezető műsort vagy a szünetbeli okoskodásokat, itt viszont abszolút nem érzem a csatán kívüli részeket “időhúzásnak”. Megtudhatunk egy csomó érdekes infót, beleshetünk az építős részbe, kapunk remek visszalassításokat, poénokat, megmutatják a beosztást, stb. Sokkal kevésbé lenne fogyasztható szerintem a műsor, ha csak 4×3 perc tiszta csatázásból állna, de hát van, akit csak az érdekel. Ajánlom a YouTube csatornát, ott fenn van a harcok nagyrésze, Faruq vicces felvezetőin kívül egyéb körítés nélkül – meg hát kommentár nélkül is, ami sztem elvesz az élvezeti értékből.
Jó, lehet hogy elfogult vagyok a műsorral kapcsolatban, kis túlzással ha 40 percig csak a körítés menne, azt is elnézném. (Azért annyira nem, hogy a Tale of the Tape-re is legyen időm :D)

m76 - 2016. 09. 12. 16:06

@juhaszvik
Nem is nézek reality-ket. De ez vetélkedő akar lenni vagy mifene. Igaz hogy abból is utoljára American Gladiators-t, meg fort bouchard-ot néztem, de azokban azért maguk a feladatok kitették legalább a műsoridő 2/3-át úgy emlékszem.

Thomas - 2016. 09. 12. 18:34

Köszi az írást, klassz lett, főleg a második felét olvastam nagy érdeklődéssel:)
Asszem a meccseknek már minden apró részletét kitárgyaltuk, így amihez még hozzá tudok szólni:

Legemlékezetesebb jelenet: nálam tuti az általad is linkelt Wecks-féle önpusztítás lett volna:) bár persze a lefejezés is ott van az élbolyban és Bombshell Cobalt-kerék aprítása.

Legmeglepőbb győzelem: nekem a Poison Arrow SOW ellen, akit első számú esélyesnek tartottam addig. de persze Andreával szemben én is elfogult vagyok, mivel ő a kedvencem, meg Witch Doctor:)

Legimpresszívebb újonc: Minotaur! mintha nem is lett volna gyenge pontja addig a szerencsétlen esésig… mondjuk ő csak itt újonc, mondták hogy már minden más nagy robottornát megnyert:)

A brazil srácról a kép zseniális:) Én biztos neki adtam volna a legjobb vezetési skill díját, a legpusztítóbb meg végül inkább Tombstone:) A legjobb design Red Devil? Haha, még jó, hogy nem Wrecks:) Maga a design szerintem Bite Force-nál a legjobb, ha azt a fegyvert megcsinálnák normálisan, hogy ne álljon le, verhetetlen lenne.

Áá, én akarom látni HellaChopper-t akcióban! Olyan, mint SOW, csak tízszer gyorsabban pörög:) Mi az már, hogy veszélyes? Bár olvastam, hogy Nightmare egyszer átütötte valahogy a plexifalat is, szóval lehet, hogy ettől félnek:) De akkor tessék megépíteni biztonságosra, nehogy már ezért kelljen a legerősebb robotokat kizárni! Most ha valami megfelel a szabályoknak, belefér a súlylimitbe, meg minden, akkor is kizárhatják ilyen indokkal? Hát akkor ennek mi az üzenete, ne építs túl jó robotot, mert úgysem engedik indulni?

A Blacksmith-es kép zseniális:) Igen jól összeszedtél mindent, no, nincs mit hozzátennem:)

Enzo - 2016. 09. 12. 19:01

@m76: Úgy érted Fort Boyard :)

@Thomas:
-Ne tudd meg, mennyit kerestem egy ilyen igazi koncentrálós képet Freitasról :D a kibeszélős kommentekből tájékozódtam, hogy melyik meccsen vágott ilyen fejet, mert tuti leírtam :D

-Legjobb vezetés, hát az sokmindenkinek járna, de gondolom nem akartak 1 csapatnak 2féle díjat, meg Tombstone úgyis nyert, ezek inkább ilyen vigaszdíjak.
Legjobb design? Hát én ezt kettébontanám, egyrészt ami tényleg szép (Ultraviolent nálam nyert ilyen téren), másrészt ami úgy legjobban lett tervezve, hogy fegyver, kialakítás, stabilitás, kompaktság, stb. Ilyen téren, háát, sok jelentkező lenne, akár olyan első körös kiesők is, mint Rotator.

-HellaChopper nagyon állat, remélem s3-ra összejön valami kompromisszum a bot és az aréna között, és elindulhat :) Simán kizárhatják veszélyesség miatt, inkább ügyeljenek a biztonságra, nehogy kivágódjon egy penge a közönség közé :D

-A 2 mémes képet a BattleBots fb-oldalán találtam kommentekben :)

Minden mást meg asszem megbeszéltünk. :)

Thomas - 2016. 09. 12. 23:54

Pedig nekem úgy rémlik, hogy minden meccsen ilyen fejet vágott Freitas :D Talán ez volt a legdurvább:)

A szépségdíjas nálam Death Roll vagy Bad Kitty lenne, bár itt nyilván Obwalden Overlord is szóba jönne. Funkcionalitást tekintve meg egyértelműen Bite Force, az a robot egyszerűen elpusztíthatatlan, és ezerszer inkább Minotar, mint Tombstone, utóbbi nem egy tervezői csoda, de rendkívül hatékony:) És Bombshell is ide kívánkozik, tetszett, hogy ennyire az ellenfélhez szabható. Red Devil tutira nem jutna eszembe semmilyen kategóriában, maximum a legmákosabb robot díját vihetné el:)

Persze, a közönséget nem lehet veszélyeztetni, csak azért lepődtem meg, mert azt hittem, hogy a pálya fala gyakorlatilag áttörhetetlen, legalábbis amíg tankokkal nem lehet indulni:) Az is meglepett, hogy Nightmare egyik alkatrésze hogy jutott át rajta! Akkor ennyi erővel azt is kizárhatnák:) Meg azt is olvastam, hogy régen teteje sem volt az egésznek, és akkor is előfordult, hogy kirepültek dolgok.
De nyilván sok minden van a szabályzatban, a súlyon kívül is, amivel kordában lehet tartani egy robot erejét, ha most valaki mindennek megfelel, kiszúrás, hogy végül mégse engedik indulni, mert túl jól sikerült! Vajon megkapta volna az 1. kiemelést? Bár nem hiszem, mert a próbákon kigyulladt, szóval lehet, hogy erős, de önpusztító is egyben. Mindenesetre nagyon remélem, hogy valahogy megoldják, hogy jövőre szerepelhessen (védjék akkor dupla fallal a nézőket, vagy mittudomén), mert én nagyon szeretném látni, hogy mire képes! Talán addig a hibáit is kijavítják.

Jó találat volt, tetszik a party penguin is:) Bírom, hogy mindig fel tudod valami különlegességgel a posztjaidat, mint a TAR-ban a gif a lányokról:)

Enzo - 2016. 09. 13. 17:20

@winnie: még egy oldalsávot kérnék szépen :)

@Thomas:
Bad Kitty mint szépségdíjas?? WTF :D
http://battlebots.com/wp-content/uploads/2016/05/bad_ktty_bot2016-1140×602.jpg
hát szerintem elég ronda lett :D mármint, cica, aranyos, persze, de úgy néz ki a spinner körüli rész, mintha marcipánból lett volna megformázva koszos kézzel :D
Death Roll: hé, nem a vezető építőnek a szépségét díjazzuk :P

Funkcionalitás: háát, azért Bite Force-nál a kerekeket/hajtást védeném felülről vhogy, szerintem az ideális az, hogy védve van ez a része a robotnak :) de egyébként elég masszív, valóban.
HellaChopper-t meg akkor várjuk, remélhetőleg jön, majd nézni kell Redditet infókért.

Thomas - 2016. 09. 14. 22:22

Haha, igen, nekem nagyon aranyos volt, főleg a minibot, nézz csak rá:) De amúgy nem is így nézett ki végül! Nem tudom, merjek-e linkelni, mert csak benyeli, szóval nézd meg a wikis oldalán alul a triviánál, vagy a legújabb rumble-ban. Mindjárt írok is róla az évadnyitós poszthoz.

Szerintem Death Roll is nagyon jól nézett ki, nem csak a vezető építője:) Az egy nyerő csapat, minden tekintetben, kivéve a harcban :D

Enzo - 2016. 09. 14. 22:55

Bad Kitty tényleg nem így nézett ki, de…nem lett szebb a fekete festéssel se :D
Death Roll maga is jól nézett ki persze, de ez túl magas labda volt :D

Amúgy meg ne az évadnyitós poszthoz írj már, ha itt van ez :D úgyhogy itt válaszolok. (éppen akartam jelezni, hogy van új rumble)

Szóval, legcukibb rumble ever, jó ötlet volt a 3 kislányos csapatot összerakni. Faruq megint nyávogott, yay :D
Mondjuk tényleg gyorsan vége lett, Danger Pizza sokkal erősebb a másik kettőnél, OverDrive meg mindig is béna volt :P Az valóban fura, hogy a még mozgó OD-ra már rászámolt a bíró, én is csodákoztam rajta. Reméljük, azért egyikük se veszti kedvét, és akár felnőtt korukban is visszatérnek, mint Lisa a Mega Tento-val.

Thomas - 2016. 09. 17. 03:14

Szerintem szebb a fekete festéssel, mert épp hogy már nem úgy néz ki, mintha gyurmából (vagy marcipánból) gyúrták volna:) Na mindegy.

Oké, csak gondoltam egy random rumble inkább oda tartozik, ahol az összes meccset kibeszéltük, mint ide, az összegzéshez. A 3 kislány jó ötlet volt, Bad Kitty-n meg lenne még mit fejleszteni a festésen kívül is, ahogy Death Roll-t is jó lenne kicsit halálosabbá tenni a 3. évadra:)

Enzo - 2016. 09. 24. 00:26

1. Na, közben jött még egy rumble:
Rotator vs Splatter vs Disk O’Inferno
https://www.youtube.com/watch?v=0HJkGAlfgU4&feature=youtu.be
—(Spoilerek róla:)—
Egész jó volt, a nagyrészét Splatter dominálta (felröhögtem a “Is Splatter 60% Telephone Book?” kommenten nagyon :D), DiskO nem igazán tudott mit csinálni, Rotator meg szerintem marha jó designnal rendelkezik, csak lehetne kicsit nehezebb/stabilabb valahogy. Amikor az egyik spinnerük visszajött, akkor elkezdték aprítani a népet rendesen, a meccs vége meg kicsit ilyen löködős lett, miután minden fegyver leállt. Ja és mekkora húzás volt Splatteről 3:17 körül, hogy beállt a killsaw mögé, és úgy várta Rotator támadását, mert tudta hogy épp működnek a fűrészek :)
—(Spoilerek vége)—

2. Színfalak mögötti 360°-os (na jó, inkább 180) videó is van
https://youtu.be/QVZLsw3tNSU
meg rumble is 360°-os
https://www.youtube.com/watch?v=BQJ-c_Gci1w
mondjuk egyik se olyan hú de érdekes / jó felbontású :D

3. Ez a díjkiosztós cikk viszont zseniális, nem rövid, de olvasd el, ha rá tudsz szánni időt :D
http://www.battlebotsupdate.com/giant-washer-awards-battlebots-s7/
Random díjak, mint “BEST ROB ZOMBIE CONCERT”, “BEST LAST-MINUTE CONFUSING NAME CHANGE”, “WORST ALISON HAISLIP OUTFIT”, “SOME BULLSHIT SYFY CHANNEL AWARD” és társai :D
Marha vicces, és egész jó háttérinfókat is megtudunk belőle, lealázza a drónokat vagy épp Black Ice mágneseses “torlaszát”, HellaChopperről is van egy egész jó bekezdés, Invaderről meg kiderül, hogy majdnem egy óra kellett, mire abbahagyta a pörgést :D

“Every time Chomp swung its hammer this thing flipped and flopped all over the place like Bugs Bunny sticking his dick in a plug socket, not to mention the fire this thing would shoot all over the place while it seizured out.” :D

Thomas - 2016. 10. 09. 15:24

Jó volt ez a rumble, egész ügyes kis robot ez a Rotator! Tetszett, ahogy bepörgött:) Bár az elején megijedtem, hogy minden fegyver leállt (Splatteré eleve nem is ment, WTF?), de aztán szerencsére Rotator alsó forgója mégis beindult és elég komoly károkat tudott okozni. Aztán amikor tényleg leállt az is, már csak vergődtek, mint a partra vetett halak:) DO meg elég béna, hogy nem tud visszafordulni, pedig még van egy karszerű valami is rajta, de aztán kisegítették, és még gurulhatott egy kicsit:) Az szerintem nem volt tudatos Splattertől, hogy beállt a fűrészek mögé, csak odalökték, és már az egyik felén nem voltak kerekek és nem tudott elmenni:)

Az volt az érdekes, amikor a kamerát rászerelték az egyik robotra (Overhaulra?:), érdekes hogy kitették a többiek fegyverének, gondolom nem lehet olcsó. Lehet, hogy el is romlott, mert sajnos ne sokat vágtak be abból sajnos.

A cikkből elolvastam az érdekesebb részeket. Szerintem HellaChopper meccsére ürítsék ki a nézőteret, az irányítók meg kapjanak valami acélfalat egy lőréssel :D
A drónokban sajnos teljesen igaza van:) Abban is lehet valami, hogy SOW-t csak a show kedvéért rakták be a selejtezőbe, a könnyen aprítható minibotok ellen. Azt viszont nem értem, miért védi Stingert, az egyik legbénább robot, lehet hogy nem történt semmi baja, hogy elvesztett egy kereket, de ő még annyi sérülést sem tudott okozni, szóval… A krokodilos csaj meg én is remélem, hogy jövőre visszatér, és megint láthatunk tőle valami szépséget!:)

“You motherfuckers really think we needed to see Obwalden Overlord get dragged all over the arena by a giant dinosaur?” LOL :D

Enzo - 2016. 12. 30. 15:58

A napokban pont elkaptam véletlenül egy Robot Wars adást…hát lehet hogy a leggagyibb részt sikerült pont megnéznem, de megállapítottam, hogy az ottani robotokból max 1-et meg rezidens robotokat engedném egyáltalán elindítani a BattleBots selejtezőiben. Mathilda mondjuk viccesen néz ki :D de a “harcok” nagyrésze akkora unalmas cripple fight, hogy csak na. 4 robot egyszerre meg nagyon sok, követhetetlen, van 1-2 különbség, de se ezzel, se a gödörrel nem vagyok kibékülve.

Thomas - 2017. 01. 05. 01:41

Ennyire gagyi? Pedig én el akartam kezdeni, akkor azt mondod, hogy nem érdemes?

Thomas - 2017. 01. 23. 21:59

Megnéztem a Robot Wars 1. részét, nem volt rossz, egy komplett tournament lement 8 robottal (csak az elején van két négyes rumble, aztán a 2-2 győztes egy négyes csoportban mindenkivel játszott, végül az első kettő még egy külön döntőt), csak a győztes ment tovább, szóval gondolom a következő 4 rész is hasonló felépítésű lesz, és az utolsó lesz a nagydöntő az 5 győztessel, gondolom ismét csoportmérkőzéses rendszerben.

Az nekem is gagyi volt, hogy itt nem is kell sérülést okozni, elég ha belököd az ellenfeled abba a gödörbe (vagy beesik magától), ami a 2. perc végén nyílik ki, és automatikusan nyersz. Ami nagyon tetszett, azok a “house botok” a sarkokban (Mathilda tényleg a legjobb:), mint valami bírok, akik visszaterelgetik az elkóborolt versenyzőket:) Aranyos, de nem az dönti el a meccset.

Pár ismerős arc is volt, a Betát építő csávó itt volt egy nagyon hasonló robottal, meg egy másikuk is volt, akit láttunk a BattleBots-ban, de már nem tudom, hogy ki. Ennek ellenére nem hiszem, hogy folytatom, már megszoktam az amerikai verziót, ha annak berendelnék a 3. évadát, az bőven elég lenne nekem. Meg ezt már kínszenvedés leszedni is, egyedül az 1. részt seedelték normálisan…

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz